Szőke vagyok, szőkének is látszok

Keserves élet.
"Csak... Szeretnék felmenni a szobámba..."

Yves

Lassan, kelletlenül nyitottam ki a szemem a reggel. A nap besütött az ablakon, szinte megvakított.

Felültem, és körbenéztem. A szoba úgy nézett ki, mint ahogy tegnap este hagytam. A párnám és a könyvek a földön, a poharam összetörve hevert a padlón.

Mélyeket lélegeztem, és aztán egy pillanatra a tenyerembe temettem az arcomat.

Felkeltem, és a szekrényhez léptem. Felvettem egy szürke fejhallgatós pólót, és egy fekete farmert. Mindig olyan pólót vásároltam, vettem fel, ami takarta a tetoválásomat. Ha pedig a kosármezem volt rajtam, akkor fáslival bekötöttem.

A telefonomhoz nyúltam, de azzal a lendülettel vissza is dobtam a helyére. 

Amikor kinyitottam az ajtót, a reggeli illata csapta meg az orrom. A faliórára pillantottam. Jól elkéstem a suliból, az első óráról lemaradtam.

Lementem a lépcsőn, és leültem az asztalhoz.

- Szia kicsim - köszönt anya. - Hogy aludtál?

- Nem jól - vallottam be.

- Figyelj, nem... Nem vagy te... Nem vagy depressziós? Aggódok érted.

- Nincs semmi bajom. 

- De...

- Nincs, oké?! Jól vagyok.

Anya fájdalmasan rám pillantott, de aztán rám hagyta a dolgot. 
Felálltam, felkaptam a táskámat, és elmentem.
Nem akartam kocsival menni, ezért inkább a gyalog utat választottam.
A hideg idő csípte az arcomat, de nem nagyon érdekelt. Zsebre vágtam a kezem, és elindultam.
Félúton kaptam Evy-től, az osztálytársamtól egy SMS-t:

Szia Yves! Csak szólok, hogy a következő óránk az alattunk járó osztállyal van. Tudod, ahova a szexi Castiel jár.

Evy-nek minden srác szexi. Még én is az vagyok neki.
De ha... Ha Castiel osztályába lesz az óránk, akkor...
Akkor Avery is ott lesz.
Nem fogom kibírni. Nem tudok a szemébe nézni. Azt se bírom, ha a közelembe van...
Ó, bakker!

                                               ***

Belöktem a suli ajtaját, és a folyosón lépkedtem. Castiel osztálya felé vettem az irányt, és benyitottam. 
Mindenki rám nézett, majd a tanár megszólalt.
- Yves Jensen, pártolom az anyukáját, amiért kivette az első óráról, de még így is késett 10 percet a másodikról.
- Elnézést - mondtam.
Az osztályom megmerevedett, és a tanár is megdöbbent.
- Baj van? - kérdeztem.
- Hát, ez fura... Mr. Jensen elnézés kér, amiért elkésett. Tudja mit? Nem írom be. Menjen a helyér... Üljön le egy üres helyre - javította ki magát a tanár.
Összeharaptam a számat, de aztán Avery-vel találkozott a tekintetünk. Egyedül ült.
Szomorúan elfordítottam a fejem, és nagyon erősen koncentráltam, hogy ne essek össze.
Leültem Evy mellé, aki PONT Avery padja előtt ült.
- Szia Evy - köszöntem.
- Szia Yves! Hogy érzed magad? - csicsergett.
- Attól eltekintve, hogy baromi szarul aludtam, és kurva rossz a kedvem? Egész jól... - fordítottam oldalra a fejem.
Kibámultam az ablakon, és sokáig ott tartottam a fejem, mert azt vettem észre, hogy Evy szólít.
- Hahó. Föld hívja Yves-t! Itt vagy... Momak? - nevetett.
- Persze - válaszoltam, de aztán rájöttem, hogy mit mondott, és megkérdeztem. - Mit mondtál az előbb?
- Momak? - kuncogott tovább.
- Hol hallottad ezt?
- A húgod, mondta egyszer, amikor összefutottam vele a játszótéren, tudod - kezdett bele egy másik sztoriba. - az öcsémet vittem oda, és egy nagyon helyes...
- Ezt majd később elmondod - szakítottam félbe.
- Jó. Szóval összefutottam vele, és ő mondta, hogy egy lány hív így téged.
- Aha... - tök ciki, hogy Avery is hallja amit mondok.
Hirtelen a suli legnagyobb ribanca, Lyvia is betoppant az órára.
- Lyvia, van mentsége a késésére? - kérdezte a tanár.
- Van. Már nem vagyok együtt a pasimmal.
- Üljön le.
Lyvia mosolygott, és levágta magát mellém. Mert nem volt máshol hely. A mi padunk volt olyan, ahol hárman fértek el.
- Hányadik pasid volt ez? A huszadik? - kérdeztem szemrehányóan.
- Tizenkilencedik - javított ki. - Tudjátok, milyen érzés, ha elvesztesz valakit?
- El tudjuk képzelni.
- Pff... Mit tudtok ti?
- Mondjuk sok olyat, amit te nem - idegesedtem fel. - Mert az, hogy naponta váltogatod a pasikat, az egy érzés ugye?!
- Mit idegesedsz fel, te paraszt?! Tudod, milyen érzés?!
- És te tudod?! - pattantam fel. Az összes szem ránk szegeződött. - Azt tudod, milyen érzés, amikor egy olyan embert vesztesz el, aki TÉNYLEG fontos neked? Tudod, milyen érzés, amikor egy hülyeség, sőt, baromság miatt üvöltesz a barátoddal?! Amikor megbántod?! Tudod, milyen érzés az, hogy utána mindent megbánsz?! Amikor a szobádban ülsz napokig, azon gondolkozva, hogy mit rontottál el?! Hogy, hogy tehettél ilyet vele?! Amikor egy fontos személlyel kiabálsz, utána pedig egyből rájössz, hogy nem kellett volna, de már sose csinálhatod vissza... Tudod te, hogy milyen érzés?! Nem vesztettél el senkit, te cafka! Én két olyan embert vesztettem el, aki igazán fontos számomra! - csak nagy erőfeszítés árán tartottam vissza a könnyeimet. - Nem tudsz semmit... Sose élted azt át, amit én. Tudod, hogy az elmúlt napokban min mentem keresztül? Van fogalmad róla?! - vágtam a fejéhez.
Csendben, halkan ziháltam. Minden olyan dolgot kiadtam magamból, ami bánt.
Körülnéztem. Dühösen fújtam egyet, és kiviharzottam az ajtón.
- Yves! - kiáltotta utánam Evy.
Nem hallgattam rá, csak mentem a folyosón.
Megálltam egy szekrény mellett, és ököllel belevágtam. A másik kezemet az öklöm mellé raktam,és nekitámaszkodtam a szekrénynek. Lehajtottam a fejem, és hagytam, hogy a könnyek lefolyjanak az arcomon.
- Yves...
Oldalra fordítottam a fejem, és megpillantottam Evy szürkéskék szemét. Ő állt ott.
Mellette pedig Avery.
Behunytam a szemem, és elkaptam róluk a tekintetem. Egy utolsó könnycseppet hagytam kicsordulni, de aztán megtöröltem a szemem. Evy odajött mellém, és átölelt. Átkaroltam, és a vállára hajtottam a fejem.
- Fáj... - suttogtam.
- Tudom Yves, tudom... De túl fogod élni. Segítek.
- Mit élek túl? - bontakoztam ki az öleléséből.
- Hát... - vakarta meg a tarkóját. - A depressziót...
- Jézusom! Nem vagyok depressziós! - hazudtam.
- Ne aggódj, megőrzöm a titkodat, te kis szexmajom!
Megdöbbentem a megszólításán, amit észre is vett.
- Nyugi, ne kapd fel a vizet! Tudom, hogy még szűz vagy.
- Honnan?
- Nincs olyan dolog, amiről ne tudnék - kacsintott.
A szememet forgattam, de aztán Evy megkérdezte.
- Visszajössz az órára?
- Nem tudom - sóhajtottam. - Azt hiszem, eléggé megviselte őket, amit hallottak az előbb.
- Egyébként... Kettőt mondtál. Az egyiket tudom. Ki a másik?
- Mi van?
- Azt mondtad, hogy két embert vesztettél el. Az egyiket tudom. Ki az a másik?
- Az apám - vallottam be.
- Mi?
- Nem nagy dolog - fordítottam el a fejem. - Három éves voltam. Arra nem is emlékszik az ember.
- Meghalt...?
- Fogalmam sincs - röhögtem kínosan. - Nem is ismertem. Elhagyta anyát, elhagyott engem.
- De... Ha nem ismerted...?
- Attól még fáj, hogy apa nélkül nőttem fel.
Evy alig láthatóan bólintott. Mondtam neki, hogy nem megyek vissza az órára, mire ismét bólintott. Avery és ő, visszamentek.
Apropó Avery.
Miért volt itt?
Miért jött utánam?
Miért érdekelte, hogy mi van velem?
Talán fontos vagyok neki?
Túl sok a megválaszolatlan kérdés...

                                            ***

Amikor összeszedtem a bátorságomat, és visszamentem az órára, már rég vége volt. Egyedül Avery, és Castiel maradt a terembe. Avery egy padon ült, előtte pedig Castiel áll. Valamin nevettek, de aztán megtörtem ezt a pillanatot.
- Már vége van? - kérdeztem.
Idepillantottak, de Avery elkapta a tekintetét. Szomorúsággal teltem meg, amit megpróbáltam nem kimutatni.
- Jah - válaszolt Castiel.
- Akkor mindegy - vágtam rá, és kimentem a teremből.

- Mondom, hogy semmi bajom!
Ezt ismételgetem, mert a barátaim nem bírják megérteni, hogy jól vagyok. Ami nem igaz, természetesen.
- Elég gyenge kifogás - mondta Larry.
- Tulajdonképpen, ha valaki depressziós, akkor mindig hazudik, vagy letagad dolgokat - tolta fel a szemüvegét az orrára Libby.
- Nem vagyok depressziós! - keltem saját magam védelmére.
- Még mindig... - kezdte Evy, de közbevágtam. Vagyis, rácsaptam az asztalra.
- Jól vagyok, oké?!
Elhallgattak, és újra a kajájukat kezdték el piszkálni. Hát igen, a menzás kaja nem egy főnyeremény.
Castiel és Avery.
Beléptek az ebédlőbe, és nevetve elvették az ennivalót. Castiel salátával dobálta Törpét, aki csak röhögve összeborzolta a fiú haját.
A tekintetem elsötétült, a kezem ökölbe szorult az asztal alatt, és a testem megfeszült.
- Mondom, hogy ideges... - motyogta a többieknek Libby.
- Micsoda? - fordultam oda.
- Úgy bámulod Castielt, meg azt a szőke lányt, hogy ihaj. Mintha meg akarnád ölni Castielt.
Elgondolkoztam azon, amit mondott. Igaza van.
Annak kellene örülnöm, ha Avery boldog. A legjobbat szeretném neki. Ha a helye nem is mellettem, hanem Castiel mellett van, és jól érzi magát, akkor nekem is oké...
Felálltam, elköszöntem a srácoktól, és sarkon fordultam. Az ajtó felé vettem az irányt, de észrevettem, hogy Avery megcsúszott.
Oroszlánugrással (Pff... Na persze) termettem mellette, és elkaptam. A karom egy kis ideig a vékony, karcsú derekára fonódott, de azonnal el is kaptam onnan.
- Legközelebb jobban vigyázz - mondtam neki. - Csúszós itt a padló.
Elfordultam, és hazafelé vettem az irányt.

                                               Avery

Csak álltam ott, és Yves helyére bámultam, mint borjú az új kapura. Az előbbi dolog meglepett.
- Baj van, Szöszi? - kérdezte Castiel.
- Attól eltekintve, hogy majdnem eltanyáltam? Á, dehogy. Semmi.
- Akkor oké. Amúgy sem segítettem volna - vigyorgott.
- Kösz! - nevettem.
Megdobott egy saláta darabbal, mire hozzávágtam a műanyag poharamat. 
Felröhögött, de aztán leültünk egy olyan helyre, ahol nem ült senki.
- Am... - kérdeztem teli szájjal. - A suliba szoktak lenni felvilágosító órák?
- Szoktak. Mintha nem tudnánk mindent. 17 évesek vagyunk!
- Én csak 16.
- Valaki meg 18 - mondta. - Tudod, hogy hogy értettem.
- Mit szoktak ott mondani? - kérdeztem.
- Miért érdekel? - kérdezte pajkos mosollyal az arcán.
- Hogy tudjak majd rá válaszolni - forgattam a szemem. - Na?
- Igazából minden egyes ilyen órán azzal kezdik, hogy "Ráérsz még!". Nem azért, de elvárni egy 17 évestől, hogy ne szexeljen, olyan, mint elvárni egy kutyától, hogy tojást rakjon.
- Szóval lehetetlen - rövidítettem le. - Mégis rengeted diák van, aki még szűz. Miért van ez?
- Beleértve téged is a szüzek csoportjába.
- Bunkó! - dobtam meg egy kenyérdarabbal.
- Nyilán azért van, mert nem készültek fel rá - válaszolt a kérdésemre.
- Tuti, hogy ez rád nem igaz... - motyogtam.
- Talált, süllyedt,
- Megmondasz valamit őszintén? - csaptam le a villámat.
- Durvának tűnik, de igen.
- Hány csajt fektettél meg eddig?
Meglepődött, de aztán elröhögte magát.
- Egyet igazából, kettőt pedig csak majdnem. De ott a csaj esett nekem.
- Fura...
- Mer'?
- Mindig is azt hittem, hogy rengeteg lány szüzessége van nálad.
- Nem. Csak egynek.
- És cseréltetek?
- Mi van?
- Hajj - csaptam rá a homlokomra. - Elcseréltétek a szüzességeteket?
- Még mindig nem vágom...
- Ó, bazd... Vagyis a tied nála, az övé pedig nálad van?
- Jaaa - döbbent rá, hogy mit akarok mondani. - Aha... Asszem.
- MI?! Mi az, hogy asszem?
- Lehetséges, hogy amikor berúgtam, megfektettem egy csajt. Csak mert nem emlékszek arra az estére.
- Te ökör! - kezdtem el csapkodni. - Nem emlékszel rá?! Hogy lehet ez?!
- Berúgtam oké? Nem tehetek róla!
- Arról nem tehet az ember, ha beleszeret valakibe - mondtam. - De arról igen, ha berúg - fontam keresztbe a karom a mellkasom előtt.
- Jóvanna'. Ejtsük a témát oké?
- Jól van - ültem vissza a helyemre, de aztán SMS-t kaptam. Elővettem a telefonom, és megnéztem.
- Mennem kell - álltam fel. - Rosa írt, találkozni akar a parkban. Egy kicsit hülyéskedni szeretne - kaptam fel a vállamra a táskámat, és intettem neki. - Hali, Piroska!
Castiel elmosolyodott.

                                                ***

Rosat nem volt nehéz megtalálni. Hosszú, fehér haja már messziről látható volt.
- Szia... sztok - egészítettem ki, amikor láttam egy lányt Rosa mellett. Ő volt az a csaj, aki aznap a a vásáron Yves-el volt.
- Szia Avery! Rosa ,már mesélt rólad! Az én nevem Christine, de a Chris nevet jobban szeretem. Yves az uncsitesóm.
Mi...? Akkor Yves... Akkor Yves nem is randizott ezzel a lánnyal! Ő az unokatesója!
- Egyébként, hogy van a nagyfiú? - kérdezte Rosa.
- Nem túl jól - ingatta a fejét Chris. - Most is ki akartam hívni, de... Hát, nem tudom, mi van vele. Bekopogtam a szobájába, de nem válaszolt. Benyitottam, és megszólítottam, de nem szólt semmit. A földön ült, a hátával a falnak támaszkodott, és kibámult az ablakon. Amikor bementem nem is fordította felém a fejét. Egy kicsit aggódok érte.
- Majd újra jobb kedve lesz, ne aggódj! - biztatta Rosa.
Én viszont kételkedtem. Jobban kezdtem el aggódni Momak miatt.
- Rosa... Haragudnál, ah most elmennék? Fontos dolgom van - mondtam. Mivel tél van, mát sötétedett, ezért is akartam menni.
- Jó, megbocsátok. Menj csak!
Bólintottam, és eliramodtam. Csak futottam, és futottam.

                                                Yves

Megnyitottam a vízcsapot, és meleg vizet engedtem a kádba. Levetkőztem, a ruhámat pedig a padlóra dobtam.
Nekitámaszkodtam a mosdókagylónak, és a csupasz felsőtestemet bámultam. Olyan tökéletes volt... Semmi bőrhiba, lesült, barna, feszes bőr. A testem, a karom csupa izom, minden lány álma egy ilyen pasi. A hajam kócos, a szemem éj fekete.
Ingert éreztem, hogy összetörjem a tükröt, de nem tettem.
Avery boldog Castiellel.
Örülnöm kellene neki, de...
Nem tudom elfogadni...
Összeharaptam az ajkamat, és beültem a kádba. Hátrahajtottam a fejem, és hagytam, hogy a meleg víz beterítsen.
Odapillantottam a mosdókagylóhoz, és észrevettem egy borotva pengét. Fogalmam sincs, hogy miért volt ott, de ott volt.
Nem gondolkodtam. Felültem és odanyúltam. A két ujjam közé csippentettem, de egy pillanatra megálltam, és elkezdtem gondolkozni. Hülyeség amit csinálok. Teljesen őrült vagyok. De nekem már úgyis mindegy... Szét vagyok esve...
A karomhoz emeltem a pengét, és egy pillanatra behunytam a szemem. Amikor újra felemeltem a pilláimat, egy éles vonalat vágtam a bőrömbe.
Fájdalmasan, erőteljesen felnyögtem, és elkezdtem zihálni.
- "Figyelj Yves - szóltam magamhoz. - Minél gyorsabban csinálod, annál előbb végzel."
Hallgattam magamra, és újra belekezdtem.
Gyorsan dolgoztam, mégis fájdalmas volt. Az üvöltés határán álltam, de nem akartam, hogy anyám feljöjjön. A fejemben minden dolog cikázott össze-vissza. A víz egy idő után a vértől bíborra színeződött, és a kád széle vörös színben pompázott.
Végeztem. Meghúztam az utolsó vonalat.
A karomat a vízbe raktam, és elernyedtem a kádban. 
- "I'm bleeding out, so if the last thing that I do... Is to bring you down, I'll bleed out for you..." - énekeltem halkan.
A kezemet bámultam. Túl késő. Túl késő bocsánatot kérni.
Megbántam mindent.
Nem akarok élni...
Gondolom, ez a depresszióval jár.
A szemem elkezdett lecsukódni, és lejjebb csúsztam a kádban. A vörös lé már a mellkasom közepéig ért.
Apró betűket, és a karom közepét használtam.
Egyetlen szót véstem bele a karomba...

                                              Avery

Bekopogtam a házba, és egy fiatal nő nyitott ajtót.
- Szia! - köszönt.
- Heló, vagy szia. Yves itthon van? - kérdeztem.
- Igen. Azt hiszem, éppen a fürdőszobába van -mondta, mire megkönnyebbültem. - Gyere be! - állt arrébb.
Beléptem, és körülnéztem. Még sose jártam Yves házába. Modern volt, kellemes kis lakás.
- Egyébként Margaret vagyok - szólt az anyukája.
- Avery - válaszoltam, mire meglepődött. - Baj van?
- Nem, semmi.
Hirtelen halkan kinyílt egy ajtó, és Yves jelent meg félmeztelenül a lépcső tetején.
- Anya... - szólt erőtlenül.
- Tessék? - fordult felé Margaret.
- Tudnál adni nekem egy ilyen seb bekötős... Mi a neve... Fáslit...? - kérdezte halkan.
- Persze, de... Baj van?
- Nem... Csak...
- Jó, adom.
Margaret elindult, és egy fiókban kezdett el kutakodni. Hamar megtalálta, amit keresett és odaadta Yves-nek.
- Köszi... - mondta a fiú.
- Tényleg nincs semmi baj?
- Jól vagyok...
Nem hittem neki.
Yves arca falfehér, a tekintete álmos volt. Engem nem vett észre. Erőtlenül állt a lépcsőknél, és a haja vizes volt. A szeme félig le volt csukódva. A következő percben megláttam egy ijesztő dolgot...
Yves karja lefele lógott, és egy idő után vércsepp jelent meg az egyik ujján, ami aztán a földön landolt.
Elkerekedett szemmel bámultam rá.
Yves bekötötte a karját, és amikor megszorította a fáslit, felszisszent.
Elindult felfele, de hirtelen meginogott, és nekitámaszkodott a falnak. Mindkét tenyerét nekitámasztotta, a homlokát pedig a falhoz nyomta.
- Yves... - szólt az anyukája.
- Jól... Vagyok... - mondta halkan, de mégis erőteljesen. - Csak... Szeretnék felmenni a szobámba...
- Lejössz vacsorázni majd?
Yves csendben maradt, de aztán megszólalt.
- Nem hiszem...
- Akkor majd felviszem neked az ennivalót.
Yves nem válaszolt, hanem inkább elkezdett halkan énekelni.
- "By now you should've some how realized what you gotta do. I don't belive that anybody, feels the way I do, about you now..."
Az egyik tenyere lecsúszott a falról, és erőtlenül esett a teste mellé.
Ellépett a faltól, és lassan bement a szobájába. Azt hallottam, hogy valami törékeny dolog a földre zuhan.
- Aggódok érte. Nagyon - szólalt meg Margaret.
- Mi a baja?
- Van egy olyan érzésem, hogy... Depressziós lett.
- Mi?!
- Ez nem biztos. Csak hát... Napok óta alig eszik valamit, a szobájából csak akkor mozdul ki, ha a fürdőbe, vagy suliba megy. Most meg ez a sebes dolog is bekavart... Mi van akkor, ha rosszabb lesz a helyzet? Ha belefúrja az agyába a gondolat, hogy öngyilkos legyen? 
- Nem hiszem, hogy ez bekövetkezne. Yves nem képes erre.
- Érted bármit megtesz...
- Micsoda?!
- Semmi... Megyek, megnézem, hogy hogy van.
- Én is megyek - indultam kifele.
Visszapillantottam, de aztán becsuktam az ajtót, és hazafele vettem az irányt.

                                                 ***

Amikor a házunk elé értem, egy fiatal nőt pillantottam meg a négy vagy 5 éves kislányával.
- Szia! Te vagy Avery? - kérdezte.
- Ó, igen - mosolyogtam.
- Akkor szeretnék bemutatkozni. Az új szomszédotok vagyok. Vagyis... Vagyunk. Mivel van két lányom. A kisebbiket, aki itt áll mellettem Emma-nak hívják. A nagyobbikat, aki mindjárt jön, Scarlet-nek hívják.
- Itt vagyok anyu! - szólt egy lány hang.
Egy barna hajú, zöld szemű csaj libbent elém.
- Á, szia, a nevem... - kezdte.
- Scarlet - vigyorogtam. - Anyukád már mondta.
- Csak Scy - javított ki. - Ez a becenevem.
- Akkor, kedves Scy, nem akarsz bejönni hozzánk?
- Scarlet, tízre itthon legyél! - búcsúzott el az anyukája.
- Oké! - kiáltott vissza a lánya.
Bementünk a házamba, és Ethan arca tárult elénk.
- Jé, Szia Avery! Ki ez a lány? Vagy bige, ha bunkónak tartod a csajt...
- Te vadparaszt! Szerinted, ha bunkónak tartanám, behívtam volna?
- Jogos...
- Egyébként, ő itt Scarlet, de a beceneve Scy. Az új szomszédunk. Beköltözködtek a mellettünk lévő házba.
- Ja, jóvan' - indult el. - Akkor jó mulatást... Vagy akármit.
- Kösz! Amúgy ő az öcsém - fordultam Scy felé.
Elmosolyodott, és felmentünk a szobámba. Egy elég különös dolog fogadott minket.
Castiel félmeztelenül aludt az ágyamban. Békésen szuszogott, de elrontottam ezt a pillanatát.
- Hé Piroska! - ütögettem meg az arcát.
Kinyitotta a szemét.
- Mi van, Szöszi? - kérdezte álmosan, de aztán felkelt. - Szeretnéd elveszteni a szüzességed? Még mindig állok a rendelkezésedre - hajol felém, és elvigyorodott.
- Tudod mit? Feküdj vissza - löktem rá az ágyra.Elröhögte magát, de aztán beletúrt a hajába.
- Nos, Scy - fordultam újdonsült barátnőm felé. - Ő itt Castiel Maddox. Aki nagyon bunkó, nagyon idegesítő, nagy az egója, egy nagy barom és nagy seggfej, és...
- Egy nagyon jóképű, helyes, izmos, jó testalkatú, vicces, kedves srác - fejezte be Castiel.
- Na, itt az egó - mutattam, mire Scy elnevette magát. Castiel felé fordultam. - Nem pont erre gondoltam, de ha neked így jó... - vontam meg a vállam.
Castiel féloldalas mosolyra húzta a száját, felvette a pólóját, és kiment.
Scy és én még sokáig beszélgettünk, de aztán tízkor hazament. Kikísértem, utána pedig megvacsoráztam, lezuhanyoztam és bementem a szobámba.
Castiel újra ott feküdt az ágyamba, és elmosolyodott, amikor bementem.
Beleharaptam az alsó ajkamba, de aztán bemásztam mellé.
Az oldalamra feküdtem, Castiel pedig hátulról átkarolta a derekamat.
- A harmadik. Hogy örüljé' - mondta.
- Köszönöm Castiel... - hunytam be a szemem.
A lehelete a nyakamat érte, ami megnyugtatott...

                                               ***

Feladó:  Yves
Címzett: Avery
Üzenet: Miattad tettem...
Elküldi az üzenetet? Igen/Nem
Menti piszkozatként? Igen/Nem