Keresünk egy kiutat

Az életem sose volt olyan, mint egy film. Nem voltam középpontban sose, és az emberek szinte alig vettek észre. Volt olyan időszakom, mikor rengeteg fájdalommal kellett megküzdenem, és sokat is hibáztam.
De azzal, hogy Castiel bevallotta nekem, hogy szeret, úgy érzem, hogy megkaptam a magam főszerepét.
Annyi kérdésem van hozzá. Annyi mindent meg akarok tudni.
Ezekkel a gondolatokkal feküdtem az ágyamban este, és forgolódva próbáltam aludni. Néha elmosolyodtam, és akkor a fejemet a párnába nyomtam.
Felültem, és a telefonom kijelzőjén megnéztem az időt. Már hajnal volt, de egyszerűen nem jött álom a szememre.
Ledobtam magam az ágyra, és a plafont kezdtem el bámulni. A derekamon még mindig éreztem Castiel erős karjait, az ajkaimon pedig csókja puhaságát. Vigyorogva gondoltam vissza arra a pillanatra, amikor hazahozott, a kapunkban pedig ráérősen megcsókolt. A szívem még most is zakatol, és mikor beléptem a lakásba, első dolgom volt, hogy elmondjam Ethan-nek. Az öcsém csak megveregette a vállam, aztán rám mosolygott, és mondott valami orbitális baromságot, amin csak elnevettem magam.
Felsóhajtottam, aztán ismét lehunytam a szemem, hátha el tudok aludni.

Sikerült is, mert mikor kinyitottam a szemem, már a nap sugarai világították meg a szobámat. Kinyújtózkodtam, lerúgtam magamról a takarót, és lemásztam az ágyamról.
A lépcsőn a szememet dörzsölve mentem le, ahol anya már a reggelit készítette, így felpattantam a konyhapultra, és a lábamat lóbálva elkezdtem beszélgetni vele.
- Omlett lesz a reggeli?
- Ethan azt szeretne enni - mosolygott anya. - Milyen volt tegnap este a csillagnézés?
Lehajtottam a fejem, majd elpirultam.
- Hát, most már van barátom... - jelentettem ki halkan.
Anya kezében megállt a serpenyő, amit aztán letett, és kisebb kiáltással átölelt.
- De jó! Nagyon örülök nektek!
- Micsoda? - tette le apa az újságot az asztalra, majd rám pillantott felhúzott szemöldökkel.
- Annyi az egész, hogy a lányod számára már nem csak te, és Ethan a férfi - mosolygott anya.
Apa összehúzta a szemét, de utána lehunyt szemmel felsóhajtott, levette a szemüvegét, és felállt.
- Megyek, veszek egy vadászpuskát.
Anya döbbenten rám kapta a tekintetét, majd én is ránéztem. Egyszerre nevettünk fel, majd anya mosolyogva nézett a férjére.
- Az apák már csak ilyenek.
Bólintottam, de utána szóltam Ethan-nek, hogy kész a reggeli, és leültünk enni. Az egész család az asztalnál ült, és apa is visszajött, mire anya kedvesen megsimogatta a hátát. Apa rám pillantott, majd elmosolyodott, én pedig nevetve beleböktem a villám az omlettbe.

A reggeli után elmosogattam az edényeket, viszont a pulton észrevettem valamit.

Megtöröltem a kezem, és az ujjaim közé vettem a borítékot. Két repülőjegy volt benne, és még más rengeteg papír. Anya épp akkor lépett be a konyhába, így rá tudtam kérdezni.

- Ez micsoda?

- Az egyik munkatársam nyerte valahol - felelte. - Úgy volt, hogy a férjével utaznak el, de elváltak, így nem tud elmenni kivel. Nekem adta, viszont apádnak sok a munkája, így mi sem tudunk elmenni. Három éjszakás nyaralás egy négycsillagos szállodában. Bárki akit felhívtam nem tud elmenni, így úgy látszik, hogy ez megy a kukába - sóhajtotta.
Hirtelen eszembe jutott valami, így megkérdezte anyát, hogy én odaadhatom-e valakinek. Azt felelte, hogy persze, csupán annyi a bökkenő, hogy 20 év alatti személyeknek nem ajándékozhatom el. Elmosolyodtam, és a táskámba tettem a borítékot.

Madelyn

Reggel Steve ágyában ébredve forgolódtam. Miután Aiden összeszedett a parkban, hozzájuk jöttünk, de akkor Steve már aludt. A kanapén aludtam el, így nem tudom hogyan kerültem Steve szobájába.
Felálltam, és széthúztam a függönyöket. Megfésültem a hajam, megigazítottam mindenemet, és kimentem a nappaliba.
Amint beléptem, és felemeltem a fejem, elkerekedett a szemem, és hátrébb ugrottam.
- Jézusom! - takartam el a szemem elpirulva.
Steve állt ott, teljesen véresen, és anyaszült meztelenül.
Izé... Ez nála normális? Vagy mi a franc történt?
- Bocs, hogy így kell látnod - szólalt meg. - De ez a negatívuma annak, ha vérfarkas vagy. Mindig meztelen vagy mikor visszaváltozol. Oké, most már fordulhatsz.
Elvettem a kezem a szemem elől, és láttam hogy Steve egy vizes törölközővel letörölte a vért a testéről, és fel is öltözött.
- Vadászni voltál? - kérdeztem.
Steve bólintott.
- Nuala is itt van. Mostanság elég sokszor van itt nálunk.
- Az alfa nem kedvel, Steve - dőlt neki az ajtófélfának Nuala. - Valamint ki kell találnunk valamit.
- Mit kell kitalálnunk? - kapkodtam a fejem.
- Hogy mitévők legyünk az alfával. Valamint a te ügyedet is meg kell oldanunk - bökött felém Nuala.
- Az enyémet? - pislogtam.
- Naná. Nincs lakásod, nem?
Lehajtottam a fejem, majd elhúztam a számat.
Steve lehuppant a kanapéra, én pedig leültem mellé. Nuala a földre telepedett, majd később betoppant Aiden és Matt is. Ők ketten elfoglalták a foteleket, mire Nuala felsóhajtott.
- Akkor, az alfával mi legyen?
- Nyírjuk ki a picsbe - röhögött fel Aiden és Matt, majd belecsaptak egymás tenyerébe.
- Előbb Madelyn ügyét találjuk ki - rázta a fejét Steve.
- Persze, neked Madelyn az első - forgatta Nuala a szemeit mosolyogva.
- Az biztos, hogy itt nem maradhat - tette fel a kezét Aiden, de azonnal magyarázkodni kezdett, mikor rá pillantottam. - Ne értsd félre, tökre bírlak, de ebben a házban már nem férsz el.
- Steve szobája? - kérdezte Nuala.
- Egyágyas szoba, nem hiszem, hogy túl kényelmes lehet.
- Luc szobája? - csillant fel Matt szeme.
- Abba te alszol, te barom.
- Ja, tényleg.
- A kanapéra meg nem fogunk küldeni, mert baromi kénylemetlen.
Bólintottam, majd beleharaptam az alsó ajkamba.
- Vegyünk egy lakást.
Mindenki Stevere kapta a tekintetét.
- Egy lakást? - döbbentem meg.
- Van jobb ötleted? - nézett rám, de nem durván. Megráztam a fejem. - Bár annyira mégse jó ötlet...
Nuala váratlanul megszólalt.
- Nem rossz. Megvesszük, aztán Madelyn szépen beköltözik.
- Mondd Nuala, te hülye vagy? Szerinted Steve odaengedi egyedül? - nevetett Aiden.
- Pont erre gondoltam - mondta Steve.
- Miért nem engednél? - néztem a fiúra.
- Azok után ami történt, odamennél egyedül?
Lehajtottam a fejem, majd elgondolkoztam. Régen teljesen jó volt minden. Mikor megismertem. De utána elfajultak a dolgok, és rengeteg minden történt. Olyan esetek, amiket nem élnék újra.
- Nem igazán - húztam el a szám.
Csendben ültünk egy darabig, azon gondolkozva, hogy mi legyen.
Hirtelen Aiden felkapta a fejét.
- Matt, te egy zseni vagy.
- Mi? Meg se szólaltam! - értetlenkedett a srác.
Aiden megütögette a halántékát. Aha, olvasott a gondolataiba.
- Miről van szó? - kérdezte Nuala.
- Vegyünk egy lakást - kezdte Matt. - És akkor Madelyn odaköltözik. De Steve is.
- Én? - mutatott magára Steve.
- Persze. Neked vésődött be, nem? Ha Madelyn otthon lenne, akkor is nála lennél, mert egy percet nem bírsz ki nélküle. Akkor miért ne költözhetnél oda hozzá? Te is boldog leszel, és ott vagy, hogy megvédd Madelynt.
Steve pirulva megvakarta a tarkóját, aztán rám pillantott. Mosolyogva mondtam, hogy nekem megfelel, mire Aiden összecsapta a kezét, hogy ezzel meg is volnánk, de ő baromira éhes, szóval keres valami kaját.
Aiden és Matt furcsa módon megeszik az emberi ételt is, viszont Steve csak húst eszik.
- Steve, semmi kaja sincs itthon - nyavalygott Aiden.
- Tehetek róla? - nevetett Steve.
- Komolyan. Csak sajt van itthon, alma, és ennyi.
- Hát akkor edd meg őket - tárta szét Steve a karjait.
- Sokra megyek vele - forgatta Aiden a szemeit.
Hirtelen felvillant a kislámpa a fejemben, és felálltam. Szóltam, hogy főzök valamit, csak el kell mennem bevásárolni. Steve azonnal ugrott, hogy elkísér, én pedig legyintve beleegyeztem. Így legalább nem kell gyalogolnom, mert Steve gyorsasága miatt hamar odajutunk, valamint segít majd cipekedni.

Mikor a bevásárlóközponthoz értünk Steve letett, én pedig vettem egy kosarat, majd beléptünk az ajtón. Bent természetesen hideg volt, mert ezeknek a boltoknak még télen is be kell indítaniuk a légkondit.

- Na lássuk csak - sóhajtottam.
- Mit is akarsz sütni nekik? - kérdezte Steve.
- Fahéjas almás sajtos csirkét.
- Mit? - húzta össze a szemöldökét.
Legyintettem, de utána elindultam, mert hamar haza akartam érni. Tettem a kosárba csirkemellet, lisztet, tojást, tejet, zsemlemorzsát, krumplit, hogyha valakinek nem ízlik a fahéjas almás sajtos hús, tudok csinálni rántott csirkemellet. Tettem be néhány almát a kosárba, valamint zöldségeket is. Megfordulva észrevettem, hogy Steve a kezében egy Milka csokit tart, miközben felvont szemöldökkel nézegeti.
- Mi a franc ez? - nézett rám.
- Édesség.
- Mi?
- Sose ettél még? - kérdeztem, mire Steve megrázta a fejét. - Se csokit, se cukrot... - soroltam, de folyamatos fejrázást kaptam. - Torta, süti, nyalóka, akármi? - döbbentem le.
Steve csak ingatta a fejét, mire sóhajtva kikaptam a kezéből a csokit, és a kosárba tettem.
- Menj, nézz körül, hátha kell még valami, én addig veszek ásványvizet.
Legnagyobb meglepettségemre Steve elrohant, én pedig nevetve léptem oda a vizekhez. Megpróbáltam felemelni egy csomagot, de kissé nehéz volt, így meggyűlt vele a bajom.
Hirtelen valaki megfogta helyettem,  és a kosárba tette.
Épp megköszöntem volna, de mikor megláttam az illetőt, morognom kellett.
- Édes Istenem...
- Madelyn, szia! - köszöntött a volt barátom.
- Szia - feleltem kelletlenül.
- Egyedül vagy?
- Ami azt illeti... - kezdtem, de a szavamba vágott.
- Figyelj, menjünk el valahová.
- Biztos hogy nem - röhögtem.
- Mad, figyelj, megváltoztam - fogta meg a vállam.
- Na persze. És kérlek ne szólíts így - utasítottam, majd levettem egy kenyeret a polcról.
- Naaaa gyere - unszolt. Kikaptam a karom a keze közül, de újra megfogta. - Próbáljuk meg újra.
- Nem! Nem akarok - tiltakoztam.
- Úgyis egyedül vagy, tehát nem mindegy? - vigyorgott.
- Ami azt illeti, nincs egyedül.
Steve mellém lépett, bátran átkarolta a derekamat, és finoman, de határozottan eltolta az exem karját.
- A nem, az nem. De nekünk még sok dolgunk van, így szerintem menjünk - nézett rám Steve.
- Jó - helyeseltem.
Az exem hátrébb lépett, majd felvett egy ál mosolyt a képére.
- Bocs, hogy feltartottalak titeket. További szép napot - köszönt el kissé gúnyosan.
Steve biccentett, majd elindult, én pedig követtem. Sóhajtva hálát adtam az Úrnak, hogy nem fogtak kezet, mert Steve szerintem eltörte volna a volt barátom ujjait.
Észrevettem, hogy Steve lépkedés közben hátranézett, és mikor visszafordult, kérdőre vontam.
- Csak egy szemkontaktussal figyelmeztettem, hogy rohadt gyorsan szálljon le rólad, mert bajok lesznek - felelte.
- Aha, szóval csúnyán néztél rá - mosolyogtam. - Találtál valamit?
- Aha. Ezeket is kérem - emelte fel a rengeteg édességet.
- Jézus Isten, ezek mindvégig nálad voltak?!
Steve kezébe láttam mindent. De tényleg. A csokipudingtól elkezdve a chili ízű popcornig (?) minden volt nála.
- Az édességeid miatt kell majd egy valagnyit fizetnünk - motyogtam.
- Nyugi, majd én fizetek - vonta meg a vállát.
- Na jó, most már megkérdezem. Nektek honnan a jó rákból van ennyi pénzetek?
- Ez egy hosszú történet - vakarta meg Steve a tarkóját elvörösödve.
- Hallgatlak - húztam félmosolyra a számat.
- Igazából csak annyi történt, hogy mikor Aiden és én az egyik szülinapomat ünnepeltük, úgy berúgtunk, hogy heccből elmentünk otthonról, és az összes bankot kiraboltuk, ami Franciaországban volt. A pénzünk fele innen származik. A másik felét úgy szereztem, hogy Matt-el csináltuk meg ugyanezt, még nagyon régen.
Pislogás nélkül figyeltem, de utána felnevettem. Steve megdöbbenve megkérdezte, hogy miért nevetek, mire kinyitottam a szemem, és elindultam a pénztár felé.
- Ez borzalmas - kacagtam.
- Mi?
- Hogy ilyen bűnöző srácba lettem szerelmes. Ez egyszerűen felháborító - tártam szét a karom.
Steve elmosolyodott, majd egy halk kacaj futott ki az ajkai közül, de aztán utánam sietett.

Hazaérve megkönnyebbülve pakoltam le az asztalra. Mikor elkezdtem kipakolni, Aiden észrevette Steve édességeit, és azonnal rájuk ugrott. Steve persze védte a zsákmányát, és szerintem semmi pénzért nem adott volna belőle Aiden-nek.
Nevetve elpakoltam előlük az édességeket, mire Aiden megvont vállal elment, Steve viszont kiakadt.
- Most miért tetted el?
- Azért, mert csak ebéd után lehet édességet enni - mosolyogtam.
- De én most akarok! - hisztizett. Hihetetlenül aranyos volt, mégse engedtem meg neki.
- Majd ebéd után.
- Úgyse ennék abból a kajából - duzzogott.
- Steve, komolyan olyan vagy, mint egy kisgyerek - kacagtam fel.
Megrántotta a vállát, de aztán ő is felnevetett.
Én pedig elkezdtem sütni. Sokáig álltam a pultnál, de szerencsére nem voltam egyedül. Steve velem maradt, és ismét a hátam mögül figyelte ahogy tevékenykedem. Mindkét kezét zsebre tette, mégis a mellkasa a hátamhoz ért, és éreztem az illatát, miközben felvágtam a húst. Steve hiába vérfarkas, egyáltalán nincs állat szaga. Steve-nek számomra különlegesebb az illata. És ez alatt nem azt értem, hogy bármilyen dezodornak érzem az illatát, hanem hogy természetesen milyen illata van. Férfias, fűszeres, kicsit sem édes az illata.
És elképesztő, hogy meg tud vele őrjíteni.
Elkezdtem dúdolni egy számot, de utána már énekeltem.
- I know I can treat you better,  than he can. And any girl like you deserves a gentleman.
- Ez micsoda? - kapta fel Steve a fejét.
- Shawn Mendes - pillantottam hátra rá.
- Esküszöm, te állandóan Shawn Mendest énekelsz - röhögött fel.
- Hé, tudok mást is! - háborogtam.
- Na lássuk.
- But when you call me baby, I know I'm not the only one...
Steve nem szólalt meg, csak hallgatott. Lehajtotta a fejét, és a fejemre támasztotta a homlokát.
- Mi az? - kérdeztem.
- Szeretem ezt a számot - válaszolta.
- Miért? - pillantottam rá.
- Akkor is ezt énekelted nekem.
Enyhén elpirultam, majd megvontam a vállam.
- Persze, hiszen kérted tőlem.
- Emlékszel rá? - döbbent meg.
- Nő vagyok, naná, hogy emlékszek.
Steve pár másodpercig nem szólalt meg, de utána kinyitotta a száját.
- Sajnálom.
- Nem kell.
- De azt mondtad...
- Tudom mit mondtam. Hogy megbántam. De ez nem igaz. Nem bántam meg semmit. De - kaptam el Steve kezét, mikor láttam, hogy a derekamhoz nyúl. -, ez nem azt jelenti, hogy most bármit megtehetsz.
- Mi vagy te, gondolatolvasó? - röhögött.
Féloldalas mosolyra húztam a számat, de utána betettem a kaját a sütőbe.

Aiden szó szerint beugrott a konyhába, mikor hallotta a hangom, hogy kész az ebéd. A csirke mellé csináltam krumplipürét is, és a két fiú úgy ette a főztömet, mintha éhen akartak volna halni. Megkérdeztem, hogy miért nem mentek el vadászni, mire csak annyit válaszoltak rá, hogy lusták. Megállapítottam, hogy Aiden és Matt olyan, mint két tojás. A személyiségük nagyon hasonló, és kinézetre szinte egyformák.
Steve addig bent ült a nappaliba, és a gépén lakást keresett, mikor elé léptem, és egy csomag édességet dobtam az ölébe. Steve azonnal letette a gépet, és egymás után bontogatta a csomagokat egyesével belekóstolva.
- Ez ilyen édes? - nézegette a gumicukrot.
- Hát, az édességnek ez a lényege - vettem ki belőle egy marékkal.
- Nekem akkor is ez a kedvencem - emelte fel az Oreos Milkát.
- Azt én is imádom. Egyébként te hogyhogy nem eszel emberi ételt?
- Mivel úgy nőttem fel, hogy csak húst ettem, sose kóstoltam egy emberi ételt se, így nem igazán szeretem őket. Van olyan, amit megeszek, de van olyan is, amitől hányingerem lesz.
Bólintottam, de aztán hirtelen Nuala lépett be a szobába.
- Emberek, van egy jó hírem, és egy rossz hírem.
- Előbb a jót - dőlt neki Aiden az ajtófélfának.
- Nos. Van egy barátom, akinek van egy lakása. Kétszobás, szép meg minden. Az anyjával lakott ott, de az anyukája néhány éve meghalt. Eddig is el akarta adni a házat mert túl nagy volt neki. Most lett a haveromnak egy csaja, és most hozzá fog költözni, így ha gondoljátok, megmutatja nektek a házat - tárta szét Nuala karcsú karjait.
- Szuper! - csukta le Steve a laptopja tetejét. - Te megint hajat festettél? - mutatott Nualára.
- Ühüm - bólogatott a lány. Nuala derekáig érő haja most rózsaszín színben pompázott. Előtte szürke volt a haja, de úgy tűnik, hogy megunta.
- És a rossz hír? - vonta fel a szemöldökét Matt.
- Az alfa támad - foglalta össze tömören Nuala. - Már ma. Nem tudom, hogy meg akar-e ölni titeket, de ma már cselekszik valamit.
Steve beleharapott az alsó ajkába, majd bólintott. A térdére támasztotta a könyökét, úgy támaszkodott.
- Tehát egy nap alatt kell elmennünk lakást nézni, és vigyáznom kell Madelynra?
Nuala bólintott. Steve szólt Aiden-nek, hogy menjen el ő, és nézze meg a lakást, ő pedig itt marad velem. Az ottani környéket nem ismeri, így ha támadásba kell lendülnie az alfával, itthon biztos hogy nyer, mert ismeri az erdőt. Aiden vigyorogva beleegyezett, én viszont Steve felé fordultam.
- Ennyire veszélyes az alfa, hogy csak itt tudod legyőzni?
- Egyetlen egy érintéssel hatalmas fájdalmat tud okozni - válaszolt Steve helyett Nuala. - Engem rengetegszer megkínzott már, így tudom - vonta meg a vállát elhúzott szájjal.
- Jesszusom - hajtottam le a fejem.
Aiden és Matt felmentek az emeletre, azt hiszem játszani, Nuala pedig telefonon felhívta a haverját, hogy mikor tudna Aiden odamenni megnézni a lakást.
Sóhajtva hátradőltem, mire Steve rám pillantott.
- Félsz?
Bólintottam, majd összeszorítottam a számat.
Steve felém hajolt, és az államat megfogva maga felé fordította a fejem.
- Bízol bennem?
Ismét bólintottam, mire Steve a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Nem hagyom, hogy bántsanak.

Avery

Ethan szobájában ülve nyomkodtam a konzolt, mikor megcsörrent a telefonom. Az időre pillantva rájöttem, hogy már két órája játszok az öcsémmel, de utána gyorsan felvettem a telefont.
- Szia Andrew! - köszöntem.
- Szia Avery! Figyelj, tudom, hogy ez most fura lesz, de ráérsz?
- Öhm, persze, miért? - pillantottam Ethanre. Ő is rám nézett, majd leállította a játékot. Az ujjait az ajkai elé helyzet, úgy hallgatta a telefonálásomat.

- Elmeséltem apának, hogy megtaláltalak. És ő őrjöngeni kezdett, hogy miért nem szóltam előbb. Lényeg a lényeg, hogy találkozni akar veled - kezdte Andrew.
- Tényleg? Úristen... - suttogtam.
- Mi a baj?
- Hát csak... Még sose láttam az igazi apámat.
- Majd most fogod - nevetett Andrew. - Akkor érted mehetek?
- Persze. Mennyi idő?
- Negyed óra. Elkészülsz addig.
- Persze - helyeseltem.
- Oké, mert remélem nem kell arra odaérnem, hogy "5 perc és kész vagyok"...
Felnevettem, majd letettem a telefont. Gyorsan elújságoltam Ethan-nek, hogy mi történt, ő pedig mondta, hogy akkor siessek, mert úgy ismer, hogy sok idő, mire elkészülök.
Felsiettem a szobámba, és felvettem egy fehér pólót, aminek van egy zseb a bal mellem tájékán. Sötétkék farmert vettem fel hozzá, és egy kardigánt, majd egy pár fehér zoknit. A farzsebembe csúsztattam a telefonom, és a fürdőbe lépve megfésültem a hajam, feltettem egy kis szempillaspirált és szájfényt, hogy nézzek is ki valahogy.
Lementem az előszobába, mire anya megkérdezte.
- Mész valahová?
Felé fordultam.
- Igen, Andrew hívott.
- És?
Felsóhajtottam.
- Azt mondta, hogy az apukája, aki az enyém is, szeretne találkozni velem.
Anya megemésztette, amit mondtam, majd odalépett hozzám, és megölelt.
- Persze. Menj csak.
- Semmi féltés? - döbbentem meg.
- Miért kéne féltenünk? - tette le apa az újságot. Azt hiszem nen volt olyan nap, amikor ne olvasta volna azt a valamit. - Ő az apukád, jogod van vele találkozni.
Elmosolyodtam.
- Köszönöm, hogy ennyire szerettek. Nekem akkor is ti lesztek az első számú szüleim - öleltem át őket.
- Nekünk pedig az első számú gyermekünk - válaszolta apa.
- Hé! - kiáltott fel sértődötten Ethan.
- Akarom mondani, az első számú lányunk - köhintett apa.
Felkacagtunk, de utána megláttam Andrew kocsiját az ablak előtt, így elköszöntem a többiektől, és kiléptem az ajtón. Andrew kiszállt a kocsiból, majd mosolyogva átölelt. A mai nap folyamán engem mindenki ölelget. Nem mintha zavarna, csak ez valamiért mosolyt csal az arcomra.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Igen - szálltam be a kocsiba.

A ház elé érve kisebb gombóc keletkezett a torkomban, és görcsbe rándult a gyomrom. Andrew átölelte a derekamat, majd biztatni kezdett.
- Nem lesz baj, hidd el. Jó fej.
- Oké... - sóhajtottam, és elindultunk.
Andrew benyitott a házba, és felkiáltott.
- Megjöttünk!
- Andrew! De jó, hogy jössz! - hallottam egy férfi hangját. Teljesen más volt, mint apáé. Sokkal mélyebb volt, és valahogy... Másmilyen. Kissé idegen. Bár miért ne lenne az, hiszen most hallom először a hangját.
Kilépett az ajtón, én pedig egy kicsit meglepődtem.
Andrew kiköpött mása állt előttem. Fekete szem, sötétbarna hajjal. Igaz, a bátyámnál alacsonyabb volt, viszont izmosabb volt a teste, és szakálla is volt. De olyan igényes, és...
Basszus, mit ne mondjak, jó képú az apám...
Mindkét keze tele volt tetoválásokkal, és egy szemüveg foglalt helyet fekete szempárja előtt. Nem Harry Potteres szemüveg, hanem az olyasmi, ami majdnem négyzet alakú.
Amint megpillantott, elmosolyodott, és könnyek szöktek a szemébe, viszont egy se folyt le az arcán.
- Avery, bemutatom az apánkat, Simont - szólalt meg Andrew. Átölelte a derekamat. - Gyönyörű, ugye? - pillantott az apjára.
- Gyönyörű? Elbűvölő... - válaszolta az apám.
Közelebb lépett hozzám, és az egyik kezével gyengéden megfogta a vállam, a másikkal pedig az államat.
- Hadd nézzelek... - nézett a szemembe, nekem pedig azonnal sírhatnékom támadt. Az apám felkacagott. - Teljesen olyan vagy, mint én. Tisztán látom a vonásaimat benned.
Éreztem, hogy az első könnycsepp lefolyik az arcomon. Az apám magához ölelt, és én is átkaroltam.
- Szerető családhoz kerültél? Milyen az iskola? Ugye vannak barátaid? Annyi kérdésem van hozzád - hallottam a hangját.
Andrewra pillantottam, aki összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt, és mosolyogva nézett minket.
Mikor elengedtünk egymást, a szemembe nézett.
- Nos, az első. Nem hiszem, hogy apának tudnál szólítani, így maradjunk a Simon-ban.
- Rendben - nevettem fel, miközben letöröltem egy könnycseppet az arcomról.
- Szerető családot kaptál, ugye?
- De még mennyire! - válaszolt helyettem Andrew. - Ha tudnád milyen jó fejek...
- Akkor annak örülök - lépett el tőlem Simon, Andrew pedig ismét mellém állt.
Hirtelen egy női hang szólította Simont. Talán az új felesége? Vagy a barátnője?
Megjelent az egyik ajtóban, mire Andrew tekintete elsötétült. A nyakamat nyújtogatva próbáltam kivenni a női alakot, de aztán Andrew megszólalt.
- Már csak ő hiányzott ide...
Megláttam a nőt, de idegen volt számomra. Szőke haja volt, és borostyán szeme.
Ránk pillantott, mire felhúzta a szemöldökét. Láttam, hogy meglepődött.
- Andrew? Mit csinálsz te itt? És ő... - nézett rám.
Végigmért, de alaposan. Nem szólt semmit, de mikor nyitotta a száját, Andrew pont akkor szólalt meg.
- Fogadjunk, hogy még a nevét sem tudod. Honnan tudnád? Nem is adtál neki.
Kapkodtam a fejem, mert egyenlőre nem értettem semmit se.
Andrew felsóhajtott, majd rám pillantott, és a nő felé biccentett.
- Bemutatom az "anyádat" - hangsúlyozta ki szarkasztikusan az anya szót.
A nőre kaptam a fejem.
Ő lenne az anyám?
Ő lenne az, aki magamra hagyott, és egy intézetbe adott?
Ő az, aki 16 évig nem is keresett?
Szánalmamban egy halk kacaj kifutott az ajkaim közül, de aztán Simon megszólalt.
- Sasha, mondtam, hogy menj el. Nem kívánatos személy vagy.
- Hogy ne lennék az, Simon. Az anyjuk vagyok.
- Nekem te nem vagy az anyám - mondtam.
- Tessék? - kapta felém a fejét. - Már megbocsáss, de én szültelek.
- Azért, hogy utána egy nevelőotthonba adj? Kösz, de nekem ilyen anya nem kell. Inkább kérek egy olyat, aki biológiailag nem is az anyám, de ilyenre nincs szükségem, mint te.
- Ez nevetséges! - nevetett ki.
- Ha tényleg az anyja vagy, mondd el a nevét - kelt a védelmemre Andrew.
- Nem adtam neki nevet, honnan tudnám?! - akadt ki az anyám.
- Szülsz egy gyereket, de nem nevezed el?! Szép kis anya vagy.
Anyám telefonja megcsörrent, és fel is vette, majd cseverészni kezdett, de Simon kivette a kezéből.
- Sasha, menj el. Most - utasította.
Anyám kiadott egy "ch" hangot, elvette a telefonját, de aztán kisietett az ajtón.
Simon a fejét rázta, hogy nem igaz, hogy idejött a házába akkor, amikor nem figyelt.
Andrew megvonta a vállát, de aztán megveregette a buksimat, és bementünk a nappaliba, hogy mindent átbeszéljünk.

Steve

Madelyn a kanapén ülve olvasott egy könyvet, mikor bezártam az ajtót. Aiden nemrég ment el, hogy megnézze a házat, Matt pedig vele tartott.
Lehuppantam a kanapéra, eldőltem, és Madelyn ölébe hajtottam a fejem.
- Mit olvasol? - kérdeztem.
- "A gyűrűk ura" - emelte fel a több száz oldalas könyvet. - Nekem nagyon tetszik. Egy munkatársam ajánlotta.
Nem válaszoltam rá, csak eltűnődtem. A lakáson kezdtem el gondolkozni, és erről is kérdezgem Madelynt.
- Tényleg nem zavar, hogy velem fogsz együtt élni?
- Miért zavarna? - csukta be a könyvet. - Eddig is mindig itt voltam nálatok.
- Igen, csak ott már Aiden-ék nem lesznek ott. CSAK én.
- Miért hangsúlyozod azt, hogy csak te? Mit hiszel, hogy amint belépünk a házba leteperlek, vagy mi? - ingatta a fejét.
- Örülnék neki... - vigyorogtam.
- Valahogy gondoltam - nevetett Madelyn.
Csendben ültünk, mire Madelyn megszólalt, de egy igen furcsa kérdést tett fel.
- Neked mi a vezetékneved?
- Mi? Nem tudod? - lepődtem meg.
- Miért, te tudod az enyémet?
Megráztam a fejem. Hihetetlen, de nem tudtam.
- Steve Evans - mutatkoztam be.
- Madelyn Bates - felelte.
Elgondolkodtam.
- Így még szebb a neved. De tudod, hogy lenne szebb? - böktem meg.
- Na?
- Az én vezetéknevemmel.
- Ne hülyülj már - kacagott fel.
- Nem hülyülök! - ültem fel. - Képzeld csak el! Madelyn Evans. Tökre fantasztikus!
- Látom neked is vannak olyan pillanataid, mikor megőrülsz - nézett rám mosolyogva.
- Ú, és ha már megkaptad a vezetéknevemet, egy kisbabát is szeretnék. Lehetőleg fiút. Vagy lányt. Tudod mit, tök mindegy.
- Steve, hagyd abba! - nevetett Madelyn.
Elmosolyodtam, de aztán visszafeküdtem az ölébe. Szóltam neki, hogy ismerkedjünk, mire azt felelte, hogy rendben.
- Kedvenc étel? - kérdeztem.
- Bármi, ami tésztából készült. Imádom az olasz kajákat.a
- Kedvenc szín?
- A babakék.
- Kedvenc énekes?
- Shawn Mendes! - kiáltott fel.
- Valahogy gondoltam - röhögtem fel.
- De Sam Smith is a kedvencem. És Andy Biersack.
- Ki?
- Andy Black - legyintett. - Jó hangja van, és rengeteg tetoválása van.
- A tetoválásai miatt szereted? - kacagtam.
- Hé, én nagyon szeretem a tetoválásokat. Szerintem igenis jól néz ki.
Legyintve ráhagytam, de az ablakon kinézve eszembe jutott valami a farkasokkal kapcsolatban. Féltem attól az időszaktól, de nem tudtam mit csinálni.
- Madelyn.
- Tessék? - válaszolta.
- Szeretném, ha megígérnél nekem valamit.
Kérdőn rám pillantott, mire folytattam.
- A vérfarkasok életében eljön egy olyan időszak, amikor megkívánják az emberhúst. Nincs évhez kötve, mikor következik be, de valamikor egész biztos. Ilyenkor csak embert esznek, és addig, míg valaki le nem állítja őket.
Felemeltem a fejem, és belefúrtam a tekintetem az övébe.
- Szeretném, ha megígérnéd azt, hogy ha eljön nálam ez az időszak, akkor majd tartod tőlem a távolságot.
Madelyn elmosolyodott, és beleegyezett, de aztán kopogtak az ajtón. Madelyn felállt, hogy ő kinyitja, így én is felültem.
Az ajtó felé pillantottam, majd hallottam, hogy Madelyn elfordítja a kulcsot, és kinyitja az ajtót.
Nem szólt semmit, és egy hangot se hallottam, amit nagyon furcsálltam. Hallottam egy csattanást, így azonnal felpattantam, és az ajtó felé siettem.
- Madelyn?
Madelyn nem volt sehol. Az ajtó tárva nyitva volt, és kintről jött be a hideg levegő.
- Madelyn! - léptem ki a nevét kiabálva.
A fák között egy alakot láttam, viszont nem ismertem fel.
És a karjaiban tartotta Madelynt.
Elrohant, és eltűnt a fák között.
- Bassza meg! - dobtam le a pólómat a földre, becsuktam az ajtót, majd felforrósítottam a testem.
Előre ugrottam, és farkasként rohantam az erdőbe. Madelyn illata után futottam, mert még teljesen éreztem.
Megesküdnék rá, hogy az alfa tette. Tudja, hogy Madelyn számomra az oxigén. Ha ő nincs velem, nem bírok élni. Csak ne essen semmi baja...
Mikor egy lepukkant épülethez értem, visszaváltoztam. A sok futástól a testem nem hűlt le, így újra ember lehettem.
Észrevétlenül odaosontam az egyik ajtóhoz, de aztán a falhoz simultam, mert egy őr ment arra. Hirtelen kiugrottam elé, leütöttem, majd levettem róla a gatyáját.
- Bocs, ezt kölcsön kérem - húztam fel magamra, majd meghúztam az övet.
Belöktem az ajtót, majd beléptem. Madelyn illatát kerestem, de valaki egészen másét éreztem.
- Üdv, Steve.
Az alfa hangja.
Megfordultam, és már ökölbe is szorítottam a kezem, de hirtelen valamit a fejemhez vágott.
Megszédültem, és a földre zuhantam. Éreztem, hogy rám mászott, majd állon ütött, én pedig elvesztettem az eszméletemet.

Mikor kinyitottam a szemem, éles fény világított rám. Hunyorítva próbáltam érzékelni, hogy hol vagyok, de aztán lekapcsolták a lámpát.
Zihálva körülnéztem. Talán két embert láttam. Egy férfit a falkából, és egy szőke hajú nőt, akit nem ismertem.
A csuklómon két bilincset érzékeltem, amiket egy lánchoz erősítettek. Ismét ki voltam láncolva, de ekkor megszólalt valaki.
- Veszélyes játékot űztél, Steve - lépett elő az alfa.
- Hogy baszódnál meg... - morogtam.
- És ezért megfizetsz - mutatott rám, cigivel a kezében.
- Most mi lesz? Elnyomod bennem a cigidet?
- Nem - nevetett. - Nem benned - lépett félre.
És abban a pillanatban megláttam Madelynt. Egy székhez kötözték, és ő is felpillantott.
- Steve! - szólított.
- Madelyn! - kiáltottam. Megrántottam a láncokat, de nem jártam sikerrel.
- Steve... - ingatta a fejét az alfa. - Két utat választhatsz. Az egyik az, hogy elfogadod amit mondok, és nem esik bajotok. A másik pedig az, hogy elutasítod, és... Hát, csúnya vége lesz - vigyorgott.
- Te beteg vagy - köptem ki a szavakat.
- Szakítsd meg vele a kapcsolatot - bökött Madelyn felé. -, és gyere vissza a falkához.
- Arra várhatsz - vontam össze a szemöldököm.
- Te akartad... - pöckölte le a hamut a cigiről, majd fogta és belenyomta Madelyn vállába.
A lány felkiáltott, én pedig ismét megrántottam a láncokat. Az alfa felkacagott, majd elgondolkodott.
- Lássuk, mi legyen a következő...
- Hagy abba! - szóltam neki.
- Jössz velem? - nézett rám.
- Nem - vágtam rá.
Az alfa megvonta a vállát, majd felkapott egy kést az asztalról, és Madelyn felé lépett.
- Hova szeretnéd? A válladba, a karodba, vagy a lábadba.
Madelyn nem szólt semmit, csak zihált. Tisztán láttam a szemében a félelmet.
Én is ugyanúgy féltem...
- Nem válaszoltál, döntök én - mondta az alfa, majd egy másodpercet sem várva, belenyomta a lány combjába a kést.
Madelyn ismét felsikoltott, én pedig felkiáltva lehajtottam a fejem. Az alfa kitépte Madelyn húsából a kést, és megpörgette, de aztán elvágta a köteleket, és eldobta a tárgyat. Felemelte Madelynt, és ahogy rápillantottam, rájöttem, hogy bekövetkezett az, amitől a legjobban féltem.
Madelyn már sírt.
Az alfa megszorította a csuklóját, mire Madelyn felsikított. Tudtam, hogy a képességét használja.
Lehajtottam a fejem, majd beleharaptam az alsó ajkamba. Erősen ziháltam, és minden gondolat összesűrűsödött a fejembe.
Minden fájdalmát éreztem. Minimálisan, de éreztem.
A másik férfi odalépett hozzám, megragadta az állam, és felemelte a fejem.
- Nézd csak végig. Nézd, mit műveltél vele.
Ahogy a fülembe jutott Madelyn kiáltása, azonnal könnyek szöktek a szemembe.
Azt ígértem neki, hogy megvédem. És hogy nem bánthatják. Mégis megszegtem a szavam.
Az alfa elengedte Madelynt, aki nem tudott megtámaszkodni a lábán, így a földre zuhant. A teste kisebb hangot adott ki, mikor földet ért, és rám pillantott. Madelyn szeme tiszta könny volt, a ruhája, az arca csupa vér.
Ahogy találkozott a tekintetünk, lefolyt egy könnycsepp az arcomon.
- Hoppá, nézzétek mit találtam - emelt fel valamit az alfa.
Kilépett a fényre, és akkor megláttam az ostort a kezében.
- Könyörgöm, ne csináld... - kértem sírva.
- Úgy érted, ne csináljak vele semmit? - mutatott Madelynra. - Jó. Akkor ezt rajtad próbálom ki.
Elém lépett, és egy percet sem várva, meglendítette az ostort.
Felüvöltöttem, a kezem pedig ökölbe szorult a fájdalomtól. Úgy éreztem, mintha a mellkasom kettészakadt volna, Madelyn pedig a nevemet sikította.
- Szánalmas vagy, Steve - nevetett az alfa. - Sírni egy halandó miatt.
Próbáltam egyenletesen venni a levegőmet, de rájöttem, hogy hiába próbálkozok. Madelyn csak a földön feküdt. Sírva, szenvedve.
Az alfa odalépett hozzá, és megcsapta az ostorral. Madelyn teste megvonaglott, én pedig úgy éreztem, hogy meghalok.
- Mit kezdjek még veletek? - tűnődött az alfa.
Madelyn kinyújtotta felém a kezét, de az alfa azonnal rálépett.
- Miért csinálod ezt?! - üvöltöttem kétségbeesetten. - Engem akartál, nem!? Akkor őt miért kínzod?!
Hallottam, hogy az alfa felnevetett, Madelyn pedig mondott nekem valamit, de nem hallottam, hogy mit.
- Ölj meg - mondtam, mire az alfa meglepődött. - Ölj meg! Inkább meghalok, minthogy a szenvedését kelljen végignéznem! - kiáltottam zokogva.
A testem elernyedt, én pedig hagytam, hogy a könnycseppek lefolyjanak az arcomon.
- Nem is rossz ötlet. Kösz - bökött felém az alfa. Felkapott egy pisztolyt az asztalról, és felém tartotta. - Nem is tudom, miért nem jutott előbb eszembe.
Közvetlenül a fejemre célzott. Összeszorítottam az ajkaimat, és kifújtam a levegőmet. Az utolsó pillanatban észrevettem, hogy Madelyn kinyújtja a másik kezét, és a maradék erejével meglöki az alfa lábát.
A férfi ezáltal meginogott, és az egyensúlyát keresve viszont elsütötte a pisztolyt. A golyó a vállamba fúródott, ami miatt ismét kiszakadt belőlem egy kiáltás.
- Te hülye ribanc! - nézett az alfa Madelyn szemébe.
Ha most nem cselekszek valamit, meg fogja ölni. De mi a francot csináljak?!
Eszembe jutottak Nuala szavai. Az edzéseink.
Lehunytam a szemem, és megpróbáltam előhívni az erőmet. Éreztem, hogy a testem megtelik energiával, és megjön az érzés, hogy mindenkit megölnék, aki bántja Madelynt.
Felnyitottam a szemem, és kitéptem a láncokat a helyéről. Az alfához ugrottam, mielőtt meghúzta volna a ravaszt, és a falhoz löktem.
Láttam, hogy a nő kioson az ajtón, de nem volt időm arra hogy utána menjek. Hátrébb ugrottam, mert eszembe jutottak Nuala szavai. Hogy kerüljem az érintkezést az aflával, mert meg tud sebezni. Előbb gyengítsem le, és utána már kerülhetek vele testközelbe.
Az alfa feltápászkodott, majd felém hajított egy kést. Elhajoltam a tárgy elől, és a fejemben azonnal gondolkozni kezdtem, hogy mihez kezdjek.
Az alfa a pisztoly után nyúlt, majd a kezébe is vette. Odaugrottam hozzá, megragadtam a nyakát, és a falhoz dobtam, aztán erősen neki is nyomtam. Az alfa is megragadta a nyakam, mire fájdalom kúszott a testembe, így kénytelen voltam elengedni őt.
Hátrébb ugrottam, az alfa pedig köhintett egyet, és felém tartotta a fegyvert.
A falka másik tagja felemelt egy tárgyat az asztalról, és az alfa fejéhez vágta. Rápillantottam, mire rám mosolygott, és kinyitotta az ablakot. Motyogtam egy köszönöm félét, de ő utána eltűnt.
Kihasználva a lehetőséget, az alfára vetettem magam, és kivettem a fegyvert a kezéből. Felálltam, és a lábammal a földhöz nyomva letartottam az alfát.
A fejére szegeztem a pisztolyt, és azonnal meghúztam a ravaszt.
A képességem lankadni kezdett, így inkább leállítottam, de éreztem, hogy kifut az erő a lábaimból. Térdre estem, és a fájdalom visszaköltözött a testembe. A vállam lüktetett, a mellkasomba égő érzés költözött.
Megpróbáltam felállni, és Madelyn mellé léptem. Leültem hozzá, majd azonnal magamhoz öleltem. Zokogva bújt hozzám, én pedig ringatva próbáltam nyugtatgatni.
- Annyira sajnálom...

Avery

Miután eljöttünk Simon-tól, Andrew és én beültünk egy étterembe. Csupán három óra volt, de mindketten éhesen voltunk.
Ott üldögélve mindketten melegszendvicset ettünk, miközben én narancslevet ittam, Andrew viszont kávézott. Kicsit sem lepődtem meg rajta, hiszen egy nap megiszik három kávét. Sokszor kérdeztem már, hogy ez nem egészségtelen-e, de Andrew csak megvonja a vállát, és azt feleli, hogy neki még semmi baja nem lett tőle.
Kifizette a számlát, de aztán kimentünk az étteremből, és Andrew kocsija felé vettük az irányt. Azt mondta hazavisz, én pedig megköszöntem neki.
Alig indultunk el, megcsörrent a telefonom, így előhalásztam a táskámból. A fülemhez emeltem, és meghallottam az ismerős, mély hangot.
- Mi van, Szöszi, máris megcsalsz?
- Honnan veszed? - nevettem fel.
- Épp a kutyámnak vettem kaját, mikor láttam, hogy beszállsz egy srác kocsijába.
- Nyugi, nem, ő a bátyám.
Castiel csendben maradt a vonal másik végén, de nemsokkal később megszólalt.
- Azt hiszem kevesebben tudok rólad, mint gondoltam.
- Hosszú történet. Mi lenne... - kezdtem el gondolkozni. - Ha átmennék hozzád, és elmesélném?
- Te perverz, máris piszkos gondolatok járnak a fejedben - felelte Castiel. Nem láttam, de tudtam, hogy vigyorog.
- Dehogy! - tiltakoztam nevetve.
- Gyere. Az ajtö nyitva lesz, szóval jöhetsz bármikor.
Elköszöntünk egymástól, és letettem a telefont.
De abban a pillanatban megcsörrent újra.
- Híres ember lehetsz - jegyezte meg Andrew.
Felnevettem, de aztán meglepődtem, mikor megláttam a nevet.
- Aiden? - vettem fel azonnal. - Sose hívsz telefonon. Baj van?
- Avery, ide kell jönnöd - hallottam Aiden pánikos hangját.
- Mi történt?
- Madelyn-nak szüksége van rád.
- Megyek - tettem le azonnal, és szóltam Andrew-nak, hogy változott az úticél.

Mikor Andrew kitett, elköszöntem tőle, és berohantam a házba. A kaput becsaptam, és eszeveszett sebességgel futottam be a lakásba.
Amint becsuktam az ajtót, körülnéztem. Sehol se láttam senkit se, így azonnal a nappaliba siettem.
- Jézusom! - kiáltottam fel.
Steve és Madelyn a kanapén ültek, mindketten véresen. Steve felsőtestéről hiányzott a póló, így tisztán láttam a hatalmas csíkot a mellkasán, és a vállán tátongó lyukat.
- Mi a franc történt? - kaptam a szám elé a kezem.
- Hosszú - vágta rá Aiden. - Segíts Madelyn-nak kérlek.
Bólintottam, majd a lányhoz léptem, és átkaroltam. A fürdőbe vezettem, ahol bezártam az ajtót, és engedtem vizet a kádba. Aiden gondolom azért hívott, hogy segítsek Madelyn-nak letisztítani a testéről a vért.
Óvatosan leszedtem Madelyn-ról a ruháit, és besegítettem a kádba. Nem szólt semmit, amit nem is csodáltam. A testén lévő sebek miatt nem is volt magánál.
Mellette térdeltem, és szomorú pillantással figyeltem az arcát.
Csak tudnám, hogy kerülhettek ilyen helyzetbe ezek ketten.

Eltelt pár óra. Már este nyolc volt, a fiúk meg is vacsoráztak, viszont Madelyn miatt aggódtam egy kicsit.
Nem evett, nem ivott, nem beszélt semmit. Csupán Steve szobájában, az ágyban fekszik, és sír. Mikor pá perce benyitottam, csak annyit láttam, hogy Madelyn az oldalán fekve zokog, Steve pedig mellette ült és gyengéden átkarolta.

Mikor kint ültem a kanapén, Steve lehuppant mellém. Lehalkítottam a tévét, és rá pillantottam.
- Legalább te mondj valamit, Steve.
- Nem tudok mit mondani - felelte rekedten. - Nem tudok Madelyn szemébe nézni. Azt ígértem neki, hogy megvédem. És mégse tudtam betartani az ígéretem.
A térdére támasztotta a könyökét, és összekulcsolta az ujjait.
- És most mi lesz? - dőltem hátra sóhajtva.
- Én csak... - dadogta Steve. - Én csak szeretném őt boldoggá tenni - temette a tenyerébe az arcát.
Szomorúan elhúztam a számat, hogy megsimogattam a hátát.
- Már most azzá teszed. Hidd el.
Steve hálásan rám pillantott, de aztán megszólalt.
- És így költözzünk?
- Költöztök? Hova? És kik? - támadtam le kérdésekkel.
- Csak én és Madelyn.
- Hogyhogy?
Steve elmesélte, hogy mi történt, én pedig figyelmesen hallgattam. Hirtelen eszembe jutott a nyaralás, amit anyáék kaptak, de elkértem tőlük. Azt hiszem itt is van nálam.
Mikor Steve befejezte a történetet felálltam, és a táskámban kezdtem el kutakodni. Hamar meg is találtam a borítékot, így mikor visszahuppantam a kanapéra, Steve kezébe nyomtam.
- Tessék. Menjetek el ketten. Most jót fog tenni nektek - mosolyogtam.
- Biztos? - nézte meg a jegyeket Steve.
- Egész biztos. Sőt, ami azt illeti, nektek tettem félre - veregettem meg gyengéden a hátát, de utána felálltam, elköszöntem tőle, és elindultam.
Hátrapillantottam a házra, de utána mosolyogva tovább sétálva.

Mikor Castiel-hez értem, bekopogtattam az ajtaján, és pár másodperc múlva ajtót is nyitott.
- Azt hittem már ide se érsz - húzta félmosolyra a száját. Sima fekete pólót viselt, haja kócosan állt.
Elnevettem magam, majd beléptem a házba. Castiel az egyik karjával átölelte a derekamat, majd magához húzva fölém hajolt, és megcsókolt. A szívem azonnal vadul kalapálni kezdett, aztán átöleltem a hátát, és viszonoztam a csókját.
Mikor elengedett, megláttam Démont, így lehajoltam hozzá, és megsimogattam a füle tövét. Démon a farkát csóválva megnyalta az arcom, mire felkacagtam.
Beljebb sétálva óvatosan meglöktem Castielt, miután körbenéztem.
- Látom a takarítás nem az erősséged.
- Nem szeretek takarítani - vonta meg a vállát, de aztán végigfeküdt a kanapén.
Én viszont felsóhajtottam, és összeszedtem a koszos edényeket, és a mosogatóba tettem. Castiel ruháit is felszedtem, majd összehajtva egy székre tettem.
Mikor egy inget akartam felvenni, Castiel felült, és megragadta a karom.
- Gyere már ide! - rántotta meg a kezem.
Elvesztettem az egyensúlyom, és az ölébe huppantam. Castiel egy puszit nyomott a tarkómra, ami miatt felnevettem. Átölelte a derekam, én pedig felemeltem a ruhadarabot.
- Szeretem ezt az inget.
- Tényleg? - döbbent meg Castiel.
- Ühüm. Nem adod nekem? - csillant fel a szemem.
- Nem - röhögte el magát.
- De köcsög vagy! Tudod mennyit szenvedtem miattad?
Castiel a szemeit forgatva felsóhajtott.
- Vigyed...
Boldogan felsikkantottam, de aztán megkértem Castielt, hogy engedjen el, mert megcsörrent a telefonom. Anya volt az, csupán kérdezte, hogy hol vagyok. Gyorsan elmeséltem neki, hogy mi történt Simon-nál, és azt is elmondtam, hogy itt vagyok Castiel-nél, de majd megyek haza.
Mikor letettem a telefonom és visszamentem a kanapéhoz, leültem, Castiel pedig az ölembe hajtotta a fejét, és megkérdezte, hogy most mi ez az ügy, hogy lett egy bátyám.
Felsóhajtottam, majd mosolyogva elkezdtem mesélni neki.

Madelyn

Miért vagyok ennyire szánalmas?
Egész hátralévő nap Steve szobájában feküdtem, meg se mozdulva. Történtek velem ilyenek, nem? Akkor ez miért különb?
Nem tehetem ezt meg vele. Ha én szomorú vagyok, Steve se boldog. És én nem akarom ő boldogtalannak látni. Felültem, majd megkordult a gyomrom.
Kiszálltam az ágyból, és kinyitottam az ajtót. A nappaliba lépve észrevettem Steve testét.
Felém kapta a fejét, viszont nem szólalt meg. Felvett egy tányért az asztalról, és mosolyogva felém nyújtotta.
Elkacagtam magam a szendvicsek láttán. Tudtam, hogy Steve ismer. Érezte, hogy ki fogok jönni, és éhes leszek. Elvettem tőle a tányért, és leültem mellé.
- Hogy érzed magad? - kérdeztem.
- Az én sebeim begyógyulnak. Te hogy vagy?
- Megvagyok. Tudod - kezdtem el, mire Steve rám nézett. -, rájöttem, hogy történt már velünk hasonló. És ezért nem kell depressziósnak lennem. Csak fel kell állnom, és tovább kell lépnem - sóhajtottam.
Steve bólintott.
- Tudom. Én is így vagyok vele.
Pár percig csendben ültünk egymás mellett, de utána Steve felállt.
- Gyere. Elmegyünk valahová.
- Hova? - tudakoltam.
- A reptérre.
- Micsoda? - kiáltottam fel. - Megyünk valahova?
Steve felmutatta a két jegyet.
- Csak siessünk, mert nemsokára indul a gép.
- De nekem össze kéne pakolnom! - forgolódtam.
- Már összepakoltam - mosolygott Steve. - Három éjszakára megyünk, így azokat a ruhákat tettem be neked, amiket láttam eddig rajtad.
Steve kinyújtotta a kezét, én pedig nevetve hagytam, hogy felhúzzon a kanapéról.

Kötődések

Két erős kar tekeredett a derekamra, és éreztem, hogy Castiel közelebb húz magához.

Lehunytam a szemem, de csupán a dzsekijének anyagát éreztem az arcomon. Felpattantak a szemeim, és próbáltam felfogni, hogy mi történik.
Csak magához ölelt.
Megéreztem az illatát, ahogy izmos testéhez simultam. Elmosolyodtam, és átöleltem a hátát.
- Ezért jöttem, nem? - kacagott fel Castiel.
Felnevettem, és ismét lehunytam a szemem. Azt kívántam bárcsak így maradhatnánk, de ez a pillanat fél perccel később szétfoszlott.
Elengedett, én pedig megigazítottam a ruhámat.
- És most? Hazamész, aztán csá? - kérdeztem.
- Elég nagy bunkóság lenne, nem?
Megvontam a vállam, de aztán Castiel biccentett.
- Gyere, menjünk el valahova. Karácsony van, tuti minden nyitva van még.
Felcsillant a szemem, majd elindultam utána. Út közben dobtam egy SMS-t Ethan-nek, hogy elmentem Castiellel, nehogy szívinfarktust kapjon. Anyáék ezer százalék, hogy nem ébrednek fel ma éjszaka, mert mindketten hihetetlenül fáradtak.
Felpattantam Castiel mögé a motorra, aki szokásos mozdulattal odanyújtotta nekem a bukósisakot. Egy kösz mozdulattal átvettem tőle, és a fejemre tettem. Sokszor megkérdeztem már tőle, hogy neki miért nem kell sisak, de csak megvonja a vállát és azt feleli, hogy már sokszor utazott motoron, ezért neki nem kell.
- Hova menjünk? - nézett hátra.
- Úgy jöttél ide, hogy semmit se találtál ki? - döbbentem meg.
- Te nyavalyogsz mindig, hogy nem azt csináljuk amit akarsz - forgatta a szemeit.
- Fázok - szólaltam meg.
- Nem fogom odaadni a kabátom, mert akkor én fagyok szét.
- Ebből arra is következtethettél volna, hogy meginnék valami meleget. Mondjuk egy forrócsokit - töprengtem.
- Jó, elviszlek oda - izzította be a motort.
- Várj, meggondoltam magam.
- Késő bánat - röhögött fel.
- Ne már! - kiáltottam fel, de aztán elindultunk.
Miközben az utakon suhantunk végig, elkáprázva pillantottam rá az esti fényekre. A fákat gyönyörű, fényes koszorúk borították, és a lámpákon is helyet foglalt egy-két harang, illetve karácsonyfa alakú égő.
Hirtelen Castiel leparkolt, én pedig körbepillantottam. Egy kisebb kávézónál álltunk meg, ami mellett egy karácsonyi vásár volt.
Lepattantam, majd a vásár felé kezdtem el rohanni, de Castiel megragadta a pulcsim és visszarántott.
- Forró csokit akartál inni, ide hoztalak, szóval menjünk, utána a karácsonyi szarság.
Duzzogva kirántottam magam a keze közül, de aztán belöktem a kávézó ajtaját, ahol melegség fogadott, levettem a pulcsimat, és leültem egy asztalhoz, Castiel pedig lehuppant mellém. Kisvártatva egy pincérnő jelent meg, aki felvette a rendelésünket. Én forró csokit kértem, Castiel pedig egy kávét ivott. 
A számhoz emeltem a bögrét, belekortyoltam, de elkaptam a szám.
- Jesszus, de forró!
- Mit vártál, hogy hidegen hozzák ki? - húzta fel a szemöldökét Castiel.
- Miért kell ezért is flegmáznod? - forgattam a szemeimet.
- Te vagy hülye, nem én - tárta szét a karját.
Felkacagtam, de utána fújkálva a forró csokit, egy kicsit le tudtam hűteni. Hihetetlen, de karácsonykor egy kávézóban ültem egy idiótával, arról dumálva, hogy a madaraknak milyen unalmas életük lehet. De hisz ezt akartam, nem? Hogy boldog legyek.
Hirtelen egy kéz támaszkodott az asztalunkra, amin egy bőr karkötő foglalt helyet. Castiel odapillantott, majd felsóhajtott, én pedig az illetőre pillantottam.
- Mi a gáz, Castiel? - szólalt meg egy srác. - Nincs barátnőd?
- Takarodj már innen - szólalt meg Castiel nyöszörögve. - Baromira idegesítesz.
- Tudod mekkora kincset vesztettél el?
- Aha - mondta Castiel, miközben a mobilját nyomkodta.
- Nem is érdemelted meg.
- Aha.
Van egy olyan érzésem, hogy leszarja, és azt se tudja miről van szó.
- Rohadtul elbasztad, haver. Nagy kár. Sajnállak. Ja, nem - röhögött rajta a srác.
- Egy, nem vagyok a haverod - szólalt meg Castiel. - Kettő, ha ennyire örülsz neki, hogy szakítottam vele, miért nem mész, és hajtasz rá? Nekem is jobb napom lenne, mert nem lennél itt, és neked is - forgatta a szemeit.
A srác felemelte a szemöldökét, majd rám pillantott.
- Ch, egy ilyen csajjal állsz össze Emilia után? De full gáz.
Összeráncoltam a homlokom. Milyen jogon kezd el engem sértegetni?
- Segítsek megtalálni a kijáratot? - emelkedett fel Castiel.
- Hidd el, nem vagyok vak - fonta össze a karjait a mellkasa előtt a fiú.
- Akkor szépen húzz el a francba, jó?
A srác fújt egyet, de aztán ellépett az asztalunktól, kilökte az ajtót, és eltűnt.
Castiel visszaült, majd rám pillantott. Fapofával mértem végig, de utána lekönyököltem az asztalra, és megkérdeztem.
- Ki a szar volt ez?
- Em volt pasija - felelte.
- Honnan ismerted fel?
- Mikor megláttam a bőr karkötőt a kezén azonnal tudtam ki ő. Állandóan azzal dicsekedett hogy Emtől kapta.
- Szomorú vagy miatta?
Castiel felemelte a fejét, majd féloldalas mosolyra húzta a száját.
- Hidd el Szöszi, túl vagyok már néhány szakításon.
- Volt olyan barátnőd akivel tényleg komoly, és hosszú kapcsolatod volt?
Castiel félrepillantott, majd felsóhajtott.
- Aha.
Szuper, tehát Castiel is tudja milyen egy "normális" kapcsolat.
- És neked? - vigyorgott rám.
Elpirultam, majd lehajtottam a fejem.
- 14 évesen beleszerettem a tesitanáromba - vallottam be őszintén.
Castiel először csuklás szerű hangot adott ki, de utána kiszakadt belőle a nevetés.
- Most miért nevetsz ki?
- El tudom képzelni, hogy a kicsi kis Avery beleszeretett a tanárjába, és távolról figyelve fantáziálgatott, hogy milyen lenne ez az egész kapcsolat - nevetett tovább.
Morogva lehajtottam a fejem, de utána Castiel a tarkójára kulcsolta a kezét, hátradőlt, és megkérdezte, hogy hogyan is nézett ki a tesitanárom. Elővettem a telefonomat, és a galériában kerestem róla egy fotót.
- Miért van róla kép a telefonodban? - húzta fel a szemöldökét Castiel.
- Pont az ilyen "hogy nézett ki?" alkalmakra.
A kezébe nyomtam a telefonom, Castiel pedig alaposan szemügyre vette. Mikor visszanyomta a kezembe, csak egy mondatot mondott.
- Én jobban nézek ki.
- Haha, persze - nevettem ki.
- Pont ezért zúgtál belém - vigyorgott.
- Mi? Dehogy zúgtam beléd, szeret téged a halál! Szereted te saját magad mindenki helyett.
Castiel felröhögött, de utána megitta az utolsó korty kávéját, kifizette őket, aztán elindult a kijárat felé. Felkaptuk magunkra a kabátokat, kilöktük az ajtót, és kiléptünk a hidegbe.
- Karácsonyi vásár? - fújta ki Piroska a levegőjét.
- Karácsonyi vásár - feleltem.
Castiel egy "marha jó" kijelentéssel mordult egyet, de megragadtam a kabátját, és odahúztam. Szinte körbejártuk az egészet, találtunk szinte mindent. Castiel ismét vett nekem egy kürtös kalácsot, de azt viszont már ketten ettük meg, egy padon ülve, viszont Castiel mondta, hogy szétfagy a segge, ezért nem maradtunk ott. Rengeteget nevettem, ameddig ott voltunk, de olyan fél tizenkettő körül, mikor már semmit se tudtunk kitalálni, Castiel megkérdezte, mi a terv.
- Csak vigyél haza.
- Persze, hisz én vagyok a taxis. Erre születtem - indult el a motorja felé, és közben hátrapillantott.
Felkacagtam, de utána szaladtam.

Steve

Ügetve siettem haza, mikor már kezdtem fázni. A mancsaim a hóba süppedtek, és már lihegtem a rengeteg futástól.
Az udvarunkba érve tudtam, hogy farkas alakban az ajtón nem tudok bemenni, viszont túl hideg volt ahhoz, hogy vissza tudjak változni. A testhőmérsékletem lehűlt, és ember alakban biztos nem tette volna jót nekem.
Az ablakhoz siettem, ahol beláttam a nappaliba. Madelyn a kanapén ült, a telefonját nyomkodta.
Két lábra álltam, és az első két mancsom az ablakhoz tettem, amitől kisebb zajt adtam ki. Madelyn felém pillantott, majd összerezdült az ijedségtől. Először csak ült a helyén, de miután elkezdtem halkan nyüszíteni, felállt, és az ablakhoz lépett. Kinyitotta, majd hátra állt, így helyet adott ahhoz, hogy bemenjek.
Felszenvedtem magam, majd beugrottam a nappaliba, miközben Madelyn visszaült a kanapéra. Megráztam magam, így néhány vízcsepp Madelyn testére esett.
Rá pillantottam, ő pedig egyszerűen figyelt engem. Hirtelen tüsszentettem egyet, Madelyn pedig felkacagott. Persze, hiszen tudom, milyen aranyos az, ha egy állat tüsszent.
De utána a fürdőbe sétáltam, és beugrottam a kádba. Az orrommal megnyitottam a csapot, és meleg vizet engedve magamra, megvártam, míg egy kicsit felmelegedtem.
Mikor teljesen jó volt a testhőmérsékletem, visszaváltoztam emberré, és elzártam a vizet. Kiléptem a csempére, megtörölköztem, majd felvettem egy alsónadrágot és egy gatyát, a törölközőt a fejemre dobtam, mivel csupa víz volt a hajam.
Visszamentem a nappaliba, majd az ajtónál megálltam, Madelyn pedig felém nézett.
- Ez egyszerűen hihetetlen, még most is. A látvány, hogy farkasként ugrottál be ide, mégis emberként jössz vissza.
- Már életem elejétől így van - ültem le mellé.
- Tényleg?
- Aha. Apám is, és anyám is vérfarkas volt.
- És most mi van velük?
- Meghaltak. Még mikor kicsi voltam. Apám volt a alfa, és a többi kapzsi farkas megtámadta. Anyám próbált neki segíteni, de nem járt sikerrel.
- Oh, ne haragudj. Nem kellett volna rákérdeznem.
- Nem nagy dolog, már több mint száz éve volt - nevettem fel. - Szülők nélkül megtanultam a saját lábamra állni. Nem dédelgetett senki, így hamar megtapasztaltam a világot. Ezért van az, hogy a falka 20 tagja nem mer velem harcba szállni, az alfát kivéve, de ő vele alig találkozok.
- Mikor láttad utoljára?
- Úgy tíz perce.
- Komolyan?
- Aha. Rám is támadt.
Madelyn anyai ösztönei feléledtek, és azonnal elkezdett kérdezősködni, hogy van-e valami bajom. Nevetve válaszoltam, hogy nincs, aztán megkérdezte, miért támadt rám.
- Megtudták, hogy bevésődtél nekem, és ezt nem nézik jó szemmel. Az elmúlt időben csak az volt, hogy farkas farkassal. Fent kell tartanunk a fajunkat, valamint sose mentünk emberek közelébe, így nem tudott ember bevésődni.
- És mit akarnak most tenni? - ijedt meg Madelyn.
Felsóhajtottam.
- Fogalmam sincs. Lehet megölnek engem. Vagy téged. Vagy mindkettőnket - feleltem őszintén. - Tudják, hogy ha te meghalsz, meghalok én is.
- Hogyhogy?
- Én érzem azt, amit te, te viszont nem érzed azt, amit én.
- A bevésődés miatt?
- Pontosan. Ezért van az, hogy te élhetsz attól még, hogy engem megölnek. Talán ha magam mellé fordítanám a falkát, elintézzük az alfát. De nem tenném rá a fejem, hogy tényleg sikerül.
Madelyn összeharapta az ajkait, és bólintott, de aztán a telefonjára pillantott. Már éjfél múlt, mégse voltunk álmosak. Aiden és Matt is szintén elmentek vadászni, ahogy én, de őket ismerve, kettőnél hamarabb nem érnek haza.
Elgondolkodtam már azon, hogy ha Madelyn távolabb lenne tőlem, talán nem esne baja. Ezzel az egésszel belerángattam a bajaimba, és veszélyeknek van kitéve.
Talán ha elmenne jó messzire...
Nyilván jobb lenne neki, és a falka is békén hagyna minket, és a Védelmisek se tudnák, hogy hol van.
És én?
Gondolom szinte beleőrülnék abba, ha sose látnám, és nem tudnám, hogy jól van-e. De az ő kedvéért mindent hajlandó vagyok kockára tenni.
Épp nyitottam a számat, mikor kopogtattak az ajtón. Odakaptam a fejem, felálltam, odasiettem, és kinyitottam az ajtót.
Az illető azonnal hátralökött, így háttal a padlóra zuhantam. Hallottam, hogy Madelyn felpattan, de aztán rám ugrottak.
- Meglepi.
Felnevettem, de aztán leszállt rólam, én pedig felálltam. Leporoltam magam, aztán megkérdeztem.
- Mit keresel itt?
- Beszélnünk kell. Nicsak, te vagy Madelyn? Rengeteget hallottam rólad!
- Öhm, igen én vagyok - dadogta Madelyn.
- Madelyn, ő itt Nuala. Az egyetlen nő a falkában, és csupán ő az, aki elfogadta azt, hogy most te vagy az életem - tártam szét a karom.
Madelyn elpirult, de utána Nuala azonnal mesélni kezdett.
- Az alfa megőrült. Meg akar támadni téged, Madelynt, de még Aident is. Ha nem csinálunk valamit baromi gyorsan, nektek végetek.
- Mit tehetnék? - vakartam meg a tarkóm. - A falka...
- A falka melletted áll - mosolyogtt Nuala. - Az alfát kell elintézned.
- De hogyan? Ugyanolyan erős, mint én. Ha harcolunk, az lesz a vége, hogy mindketten meghalunk.
- Nem kell megölnöd.
- Fenyegeti Madelynt. Engem fenyeget - húztam fel a szemöldököm.
- Hajj, te, meg a szerelmi életed - legyintett Nuala. - A lényeg, hogy egyetlen egy esélyed van arra, hogy legyőzd.
- És?
- Ha használod az erőd.
Becsuktam a számat, és összeszorítottam az ajkaimat. Madelyn lehajtotta a fejét, Nuala viszont folytatta.
- Tudom, hogy milyen. Ha használod, kinyírod az univerzumot. De meg kell tanulnod kontrollálni, mert Aident és Madelyt csak így mentheted meg. És én pont azért vagyok itt, hogy segítsek.
- Ne haragudj hogy megkérdezem, de nagyon érdekel - szólalt meg Madelyn. - Neked mi a képességed?
Nuala felvett az asztalról egy poharat, és Madelyn kezébe adta.
- Törd el.
- Micsoda?
- Nyugodtan - szóltam.
Madelyn a földhöz dobta a poharat, ami milliónyi kis darabkára tört. Nuala a pohár fölé emelte a kezét, aminek a darabkái lassan egybe gyűltek, és újra egy poharat alkottak. Nuala elmagyarázta, hogy bármit vissza tud forgatni, így ha eltörik valami, megjavítja, ha tűz gyullad, eloltja, de ha egy ember megsérül, meg tudja gyógyítani.
- Na jó, Steve, kezdhetjük?
- Aha...
- Készen állsz?
- Nem... - sóhajtottam.

Madelyn

A kanapén ülve figyeltem, ahogy Steve hagyta Nuala-nak, hogy leláncolja. A lány lekötötte Steve karjait, és a lábait, majd azt mondta, hogy ha látja, hogy tud uralkodni magán, folyamatosan eloldozza.
- Oké. Steve, elő tudod hívni az erődet?
- Azt hiszem igen.
Nuala Steve háta mögé lépett, Steve pedig lehunyta a szemét.
Tíz másodperc múlva Steve teste megremegett, aztán felüvöltött, és a padlóra zuhant. A térdein támaszkodott, majd megrántotta mindkét kezét, de a láncok erősen tartották.
- Madelyn, kérlek menj ki a szobából - tolt ki egy kicsit Nuala.
Bólintottam, mert én sem akartam ezt nézni. Steve szobájába siettem, ahol az ágyra vetettem magam. Az oldalamra fordultam, és lehunytam a szemem.

Elaludtam. Mikor ismét felemeltem a pilláimat, nem tudtam, mennyi az idő. Felültem, megdörzsöltem a szemem, aztán kimentem a szobából. A konyhába érve ittam egy pohár vizet, de utána a nappaliba siettem.
Nuala a földön ült, Steve pedig állt.
- Mennyi idő telt el azóta?
- Két óra - válaszolt Nuala.
- Mentetek valamire?
Steve megmutatta, hogy Nuala eloldozta a lábait. Uralkodni még mindig nem tud magán, de le tudja állítani az erejét, amikor akarja.
- Aiden és Matt? - kérdeztem.
- Itt voltak.
- De engem nagyon nem bírnak, így elmentek - nevetett fel Nuala.
- Aiden elment Avery-hez, hogy megnézze jól van-e, Matt pedig átvizsgálja a környéket, hogy nincsenek-e Védelmisek a közelben.
Bólintottam, de amikor ki akartam menni, Nuala szólt, hogy most maradjak, mert meg akar nézni valamit. Szólt Steve-nek, hogy ismét használja az erejét, a srác pedig bólintott.
Most korábban elő tudta hívni. De amint kinyitott a szemeit, ki akarta tépni a láncokat a helyéről.
- Mindig így kezdődik. Hogy őrjöng - fonta keresztbe a karját a mellkasa előtt Nuala, miközben Steve mögött állt. - Állj elé, körülbelül másfél méterre.
Kifújtam a levegőmet, és Steve elé álltam. Nuala odalépett Steve-hez, megragadta az állát, és felemelte a fejét. Steve dühös, vérvörös szempárja és a tekintete az enyémbe fúródott. A vonaglása abbamaradt, csak erősen zihált.
- Ezek szerint lenyugtatja, ha lát téged? - gondolkozott Nuala.
Megvontam a vállam, de utána felemeltem a szemöldököm, mert Steve aprót megmozdult. Csak összegörnyedt.
Tévedtem. Nem görnyedt össze. A támadó állást vette fel.
Megrántotta a jobb karját, és a lánc hirtelen elszakadt. Levegő után kaptam, de mielőtt bármit is csinálhattam volna, Steve felém nyúlt.
Megragadta a nyakamat, majd egy kicsit felemelt. Próbáltam szabadulni, de semmi se segített. Gyilkos pillantása előhívta a félelmem, a szorítása erős nyomot hagyott a nyakamon.
Ekkor fogott, és Nuala mögé, a földhöz vágott. Csúsztam egy kicsit, és átgördültem a hasamra, majd elsírtam magam.
Nuala Steve-hez ugrott, és a tarkójánál fogva a földre nyomta, aztán rálépett a hátára, ezzel odaszorítva a padlóhoz.
- Steve! Elég! - üvöltött rá.
Néhány másodperc múlva Steve elhallgatott. Nuala odajött hozzám, és gyengéden felültetett.
- Nuala? - kérdezte Steve. A kezére pillantott, ahol a lánc még rajtamaradt. - Mi történt?
- Madelyn idejött. Eléd állt, erre lenyugodtál. Azt hittem hatással van rád. Kitépted a láncot a helyéről, megragadtad Madelyn nyakát, és a földhöz vágtad - csúszott le nyöszörögve a padlóra Nuala.
Steve felém kaptam a fejét. Ott ültem a padlón, zokogva, horzsolásokkal. A pólóm elszakadt, a nyakamon hatalmas, piros folt éktelenkedett.
Steve szétnyitotta az ajkait, aztán szomorú pillantással végigmért. Felállt, majd lassan odajött hozzám. Letérdelt mellém, és szorosan átölelt.
- Úgy sajnálom...
 - Semmit se tudok róla - gondoltam.
- Annyira sajnálom, Madelyn.
Ki ő valójában?
 

Avery

Reggel nyújtózkodva ébredtem. A naptáram szerint ma este kilenckor lesz a koncert, amire Castiellel elmegyünk. Marhára vártam ezt az egészet, bár elképzelni nem tudtam, milyen lesz. A ruhámat már kikészítettem egy székre, így este nem kell azon gondolkoznom, hogy mit vegyek fel.
Kiszálltam az ágyból, és a telefonomhoz nyúltam. Aiden írt nekem egy SMS-t, hogy ma átmehetnék hozzájuk. Lemondtam, mert este koncertre megyünk, és anya borzalmasan finom ebédet főz, amire meghívta minden barátját, és Ethant nem akarom egyedül hagyni a sok vendéggel. Anya mondta, hogy hívhatunk bárkit, rengeteget süt, így én Andrewt hívtam, Ethan pedig Madyt. Örültem neki, hiszen a barátnőmet régen nem láttam.

Lesétáltam a lépcsőn, és a konyha felé vettem az irányt. Felpattantam a konyhapultra, és segítettem egy kicsit anyának a főzésben, de utána elkezdtem kitakarítani a lakást, mert a szüleim megkértek rá.
Körülbelül akkor végeztem, mikor az első vendégek megérkeztek. Először apa unokatestvérei érkeztek. Joana elhozta a férjét, és a két gyerekét, akik most mentek iskolába. Megdicsérte a házat, és Ethannel mindketten kaptunk egy jó nagy ölelést.
Aztán betoppant Andrew. Öleléssel üdvözöltem, majd megkérdeztem, hogy van. Majdnem 10 percet beszélgettünk, mikor kinyílt az ajtó, és új emberek léptek be.
Anya munkatársa volt, a feleségével, és a lányával. A nyakamat nyújtogatva próbáltam megnézni a velem egyidős lány arcát, de amikor megpillantottam, abbamaradt a lelkesedésem.
April volt az. Ethan volt barátnője.
Mikor az öcsém meglátta, összevonta a szemöldökét, April pedig kiadott egy "ch" hangot.
Nemsokára mindenki megérkezett, de utána anya szólt nekünk, hogy menjünk be a nappaliba, amíg megterít. Persze, hogy April szülei utánunk küldték a lányukat, így egy boszorkány társaságában kellett eltöltenünk rengeteg időt.
Épp a kanapén üldögéltünk, mikor Ethan telefonja megcsörrent. Mady hívta, de mikor letette a telefont, April elkezdett morogni.
- Gondolom rokonotok volt.
- Miért vagy ebben annyira biztos? - kérdeztem.
- Ismerem Ethant. Tapasztalatlan ahhoz, hogy barátnőt szerezzen - gúnyolódott April.
- Ugyanmár April, nézz Ethanre. A szemedben látom, hogy bejön neked - röhögtem.
- Azt hiszed nem változtam meg? - húzta fel Ethan az egyik szemöldökét. - Amúgy kösz, mert neked hála történt.
Kinyílt az ajtó, így odapillantottunk. Kisvártatva Mady lépett a nappali ajtajához, és felcsillant a szeme.
- Mady! - kiáltottunk fel Ethannel egyszerre.
- Avery! Ethan! - mosolygott Mady.
Felálltam, de Ethan gyorsabb volt. Magához rántotta Madyt, felkapta, és megpörgette, de mikor földet értek, adott egy csókot a lánynak. Tudom, hogy régen nem találkoztak, ezért örül ennyire Ethan.
Odasiettem utána a barátnőmhöz, és szorosan megöleltem. Közben felmutattam April-nek a középső ujjamat.
- Kapd be - tátogtam felé.
Láttam April tekintetében a dühöt, és az irigységet. Nem csodálom, Ethan az elmúlt időben külsőleg és belsőleg is megváltozott.

Mikor elengedtem Madyt, Ethan felém fordult. 

- Köszi, hogy megvédtél - tapasztotta a homlokát az enyémnek.

- Szívesen - mosolyodtam el. 

De utána leültünk enni, és az Apriles ügyet megpróbáltuk figyelmen kívül hagyni. Az egész ebéd viccesen telt, mindenki nevetett és viccelődött.

Az ebéd után segítettem anyának elpakolni, de út közben észrevettem, hogy April félrehívja Madyt, és beszél vele. Mikor megláttam Mady reakcióját, tudtam, hogy nem az ebédről beszéltek.

Egy kicsit közelebb mentem, és meghallottam Mady első mondatát.

- Na ide figyelj...

Hosszan elmondta a véleményét, utána pedig egy kicsit meglökte April vállát. April szemében láttam a mérget, és biztosra vettem, hogy megsértődött.

Mady elfordult, és felénk lépkedett.

- Látom jól kiosztottad - mosolyogtam.

- Ne fenyegesse a pasimat.

- Édes vagy - húzta aranyos mosolyra a száját Ethan. 

Mady lábujjhegyre állt, és egy puszit nyomott Ethan szájára. Én ott hagytam őket, hogy legyenek kettesben, és elköszöntem Andrew-tól.

Miután elmentek a vendégek (viszont Mady nálunk maradt), anya magához ölelt minket, mi pedig felnevettünk.

Steve

Reggel a pultnál ülve kavargattam a kávémat, miközben unottan támaszkodtam a könyökömön.

A tegnapra gondolva néztem ki az ablakon. 

Az edzésem sikerrel járt. Az erőmet teljesen megtanultam uralni, csupán azért, ami Madelynnal történt. Mikor kitörtem magamból, és sérüléseket okoztam neki, Nuala rájött, hogy ha erre gondolok, hogy megsebzem őt, akkor uralkodni tudok magamon. Én igaza volt.

Mégis én miattam történt az az egész...

Egy sóhajjal lehajtottam a fejem, és lefejeltem a pultot.

- Ha szétvered a konyhát, attól nem lesz jobb - szólalt meg Madelyn.

Felemeltem a fejem, és féloldalas mosolyra húztam a számat.

- Pedig már azon gondolkoztam.

Madelyn elnevette magát, aztán leült elém. Végignéztem rajta, alaposan felmértem a testét.

Madelyn felsóhajtott, és megkérdeztem, mi a baj. Elmondta, hogy megint az apja hívta, de semmi kedve ahhoz, hogy beszéljen vele. Ugyanazzal a indokkal hivogatja. 

- És mi az? - kérdeztem kíváncsian.

- A családunknak van egy vállalkozása. A nővérem és a bátyám ott dolgozik, azt vitte tovább. De én az orvosi pályára mentem, így a szüleim gyűlölnek. Apám mondja, hogy csatlakozzak hozzájuk, vagy nagy baj fog történni velem, amin ne lepődjek meg.

- Ez mekkora szívás.

- Az.

Mikor megittam a kávémat, Madelyn kivette a kezemből a csészét, és elkezdte elmosni.

- Miért mosogatsz? - fordultam hátra.

- Mindig nálad vagyok. Legalább ennyit megtehetek.

Felemelkedtem a székről, és Madelyn mögé álltam. Óvatosan a fejére támasztottam az állam, úgy figyeltem, ahogy elmossa a bögrét, azt a pár tányért, valamint egy poharat.

Hirtelen egy gyengéd mozdulattal átöleltem a derekát. Madelyn kezében megállt a pohár, én pedig megszólaltam.

- Zavar?

- Nem... - felelte halkan, de határozottan, mégis láttam, hogy egy kicsit elpirult. 

Az a két perc végre nyugalmat hozott az életembe.

A konyhából szinte alig mentünk ki. Madelyn sok mindent elmesélt magáról, ahogy én is magamról. Megtudtam, hogy gimnáziumban Dinnye lánynak csúfolták a mellei miatt. A tekintetem telt melleire futott, és megvontam a vállam, mert nem értettem ezért miért kell csúfolni. Madelyn pedig megtudta, hogy nagyon lázadó voltam gimis koromban, ezért volt az, hogy mindenkivel verekedtem, és  szinte nem volt olyan lány az iskolában, akivel ne smároltam, vagy feküdtem volna le. Igen, az az időszak nem tartozik a kedvenceim közé, de hát több, mint 130 évről beszélünk, könyörgöm.

Felsóhajtottam, mert megint ugyanaz a gondolat járt a fejemben, ami egész éjjel.

- Mi a baj? - billentette el oldalra a fejét Madelyn.

Kifújtam a levegőmet.

- El kéne menned, Madelyn... Jó messzire.

Nem válaszolt semmit, amit nagyon furcsálltam.

Hallottam a bejárati ajtó halk csukódását, viszont Madelyn nem érzékelt semmit, amit nem csodálok, mert a hallásom sokkal jobb volt, mint az övé.

Azt hitten Aiden és Matt jött vissza, akik elmentek valahova szórakozni, de nem. Nem ő voltak.

Hanem Luc.

Mikor Madelyn megláttam a közömbös pillantásomat, odanézett. Egyikünk se szólt semmit, csak néztünk a fiút, aki elmakogott egy mondatot.

- Én... Én csak... Néhány cuccomért jöttem.

Felfutott a lépcsőn, én pedig ismét Madelynra pillantottam. Ő viszont felállt, és mondta, hogy hazamegy. Egy kicsi húztam a számat, hiszen én minden percet vele akarok tölteni, de megadom neki a teret.
Levágtam magam a kanapéra, és a plafont kezdtem el bámulni.

Yves

Karácsony másnapján rengeteget gondolkoztam azon, hogy mégis mit csináljak. Evy tanácsára szerveztem egy programot Karla-val, és a bandatagokkal. Rogert könnyű volt elérni, mert állandóan a telefonját nyomkodja, ő pedig szólt Graham-nak, és így tovább. Ha már Evy adta az ötletet, így őt is meghívtam.

Persze, hogy minde ki hozta mindenkijét, így Evy Curt társaságában lépett a buszmegállóba, Roger Libby-vel, Graham pedig elhozta Amandat (hiszen mindig össze vannak nőve).

A buszra felszállva fél füllel allgattam mindenkinek a történetét, mert be volt dugva a fülembe a füles mikor Karla lehuppant mellém, és gyengéden nekem dőlt.

- Te miért nem mesélsz nekik? - mosolygott kedvesen.

- Nem igazán tudnék mit - nevettem fel.

Karla megfogta a füllhallgató egyik végét, és a fülébe dugta.

- Ez micsoda?

- Arctic Monkeys. Nem ismered őket? - néztem a barátnőmre.

- De, hallottam már róluk. Csak ezt a számot nem ismerem - rázta a fejét.

Féloldalas mosolyra húztam a számat, és nyomtam a fejére egy puszit.

A plázánál leszállva felpillantottam az égre. Meglehetősen melegebb volt, és sütött a nap, de a kabátot muszáj volt felvennünk.

Bent a plázában a lányok egymásra mosolyogtak, a fiúk pedig felsóhajtottak.

- Simán elmehetnénk addig máshová, míg ezek vásárolnak - vetette fel az ötletet Curt.

- Az úgy nem buli - válaszolt azonnal Evy.

- Nektek miért buli, ha szenvednek a fiúk? - nyöszörgött Roger.

- Nem tudom, nekem annyira nem szenvedés - tettem zsebre a kezem. - Néha ha elkísérem Karlat vásárolni, és elmegyek egy bolt férfi részlegére, találok magamnak bármit.

- Egy fehér inget, meg egy gatyát - vágta rá Karla nevetve.

Elmosolyodtam, mert igaza volt. Ha elmegyek vásárolni, általában inggel, és gatyákkal térek haza, vagy egy másik kabáttal.

A plázában sétálva figyeltem, ahogy Graham megfogja Amanda kezét, Curt átöleli Evy derekát hátulról, mikor a lány megállt egy kirakatnál, Roger pedig megcsókolja Libbyt. Igen, ők az elmúlt idő alatt össze is jöttek, mikor Roger elhívta Libbyt egy randira, az az este után pedig a lány hagyta hogy megcsókolja.

A szerelmeseket nézve Karlara pillantottam, és megmozgattam a szemöldököm.

- Ne, engem hagyjál - kacagott, de én mégis megragadtam a derekát, és egy csókot nyomtam az ajkaira.

Megkérdeztük a lányokat, hogy melyik boltba akarnak bemenni, mire felsoroltak ötezret, én pedig kidobáltam azokat a lehetőségeket, ahol nem szoktam vásárolni.

- New Yorkerbe biztos nem megyek be, mert utálom azt a boltot, valamint a Tally Weilt is kihagyom. A C&A, a H&M, és a Zara jöhet.

- Te szereted a Zarat? - döbbent meg Roger. - Full elegáns az a bolt. Hányok tőle.

- Én sokszor találok ott jó cuccokat - vontam meg a vállam.

Elindultunk, Karla pedig lábujjhegyre állt, és belesúgta a fülembe.

- A mai napon nem engedem, hogy még egy fehér inget vegyél. Baromira jól néz ki rajtad, de anyukád szívrohamot fog kapni, ha beállítasz még egy olyannal.

Felröhögtem lesütött szemmel, de utána összekulcsolt ujjakkal a többiek után siettünk. 

Avery

Este több, mint egy óra kellett, mire elkészültem. Ki kellett választanom, mit vegyek fel, meg kellett mosnom a hajam, és be kellett szárítanom, és fel kellett tennem egy kis sminket.

Még mikor otthoni ruhába voltam, kontyba kötött hajjal, és sminkkel, Castiel pont akkor csengetett. Leszaladtam, és még anya előtt nyitottam ajtót.

Castiel végigmért, majd szenvedően rám pillantott.

- Szöszi, ne már...

- 5 perc és kész vagyok.

- Na persze... - lépett be Castiel a lakásba.

Felszaladtam a szobámba, aztán gyorsan felkaptam a ruhámat, kifésültem a hajam, bepakoltam a táskámba, eltettem a jegyeket, fújtam magamra parfümöt, és leszaladtam.

- Na? - álltam meg előtte azzal a szándékkal, hogy hogy nézek ki.

- 5 perc és 7 másodperc. Késtél - pillantott az órájára.

- Nem az időre gondoltam - forgattam a szemeimet.

Castiel vette a lapot, és végigmért.

- Nem rossz, de ha meg fogsz fagyni, nem adom oda a dzsekimet.

- Van a táskámban - emeltem fel a tárgyat.

- A női táska egy rejtély...

Kinyitotta az ajtót, én pedig gyorsan elköszöntem anyától és apától, majd Ethan és Mady is kapott egy ölelést.

Mikor odaértünk a csarnok elé, felpillantottam az égre, mert gyönyörűek voltak a csillagok. Castiel is felnézett az égre, de utána meglökött, hogy menjünk. Szinte sikongatva ugráltam a hidegben, miközben vártunk, hogy bemehessünk, Castiel pedig rajtam nevetett.

Bent hatalmas tömeg fogadott minket, és gyorsan elsiettem vécére a koncert előtt. Azért érkeztünk korábban, hogy elöl tudjunk állni, és hogy lássunk is valamit. A kabátokat persze levettük, és én ismét elkezdtem ugrálni, Castiel pedig rám nézett.

- Szöszi, nem fogsz összeesni, ugye?

- Nem tudooooom - vigyorogtam ezerrel, mire Castiel ismét elröhögte magát. - Amúgy, kösz - álltam lábujjhegyre, és nyomtan egy puszit az arcára.

Castiel döbbenten felém fordult, mire elpirulva lesütöttem a szemem, és meglöktem, hogy előre nézzen.

Aiden

A park felé sétálva szívtam egy kis friss levegőt, hogy ne fájjon annyira a fejem. Amikor otthon voltam, Steve elmesélte, hogy Luc járt otthon. Utána akartam menni, hogy kérdőre vonjam, de Steve szerint nem ér annyit az egész. Madelyn amint láttam hazament, és Steve és én tettünk egy próbát az erejével kapcsolatban. Erősödött, és közben mindenre tudott válaszolni, amit kérdeztem tőle. Örülök ennek, hiszen így száz százalék, hogy meg tud minket védeni.

Avery hiánya kicsit kezdett megőrjíteni. Hiányzott az, hogy vele nézzek filmeket, és hogy csináljak vele közös programokat.

A park bejáratához érve láttam egy embert a padon ülve, bőröndökkel. Felhúztam a szemöldököm, majd megvontam a vállam, de amint közelebb mentem, felismertem az illetőt.

- Madelyn? - kérdeztem magamtól.

Odasiettem hozzá, majd megálltam előtte.

- Madelyn? Mit keresel te itt? És mi ez a sok bőrönd? Elutazol valahova?

Felemelte a fejét, majd elhúzta a száját.

- Hosszú.

- Ráérek - ültem le mellé.

- Annyi tömören, hogy a szüleim megutáltak azért, mert nem csatlakoztam a vállalkozáshoz. Mikor az orvosi szakon elkezdtem dolgozni, végleg meggyűlöltek. Apám és anyám sokszor felhívtak, hogy megváltoztatják a véleményemet, de nem sikerült nekik, így bosszút álltak. Mivel a lakásom az ő nevükre van írva, így cseszhetem az egészet, mert elvették a lakást - fonta keresztbe a kezét a mellkasa előtt. - A legtöbb ismerősömnek már gyerekes családja van, így nem mehetek oda hozzájuk, míg kitalálom, mi legyen.

- Akkor miért nem jöttél hozzánk? - húztam fel a szemöldököm.

Madelyn felsóhajtott.

- Amúgy is mindig nálatok vagyok. Valamint Steve azt mondta, hogy jobb lenne, ha elmennék. Messzire. Nem csodálom, hiszen minden nap a nyakán lógok.

- Madelyn, én azt hittem, te okos lány vagy, de úgy látszik, hogy ez nem esett le - fogtam a fejem nevetve.

- Miért? - nézett rám értetlenül.

- Steve nem azért mondta, hogy menj el, mert nem akar látni. Hanem mert félt. Azért akar elküldeni, hogy a falka ne bántson, és ne essen bajod. Nem azért mert a terhére vagy - fojtottam vissza a nevetést.

- Oh... - esett le Madelyn-nak.

Elmosolyodtam, aztán felálltam, és felhúztam a padról. Két táskát, és egy bőröndöt felkaptam, aztán hátrapillantottam.

- Ne aggódj. Kitalálunk valamit.

Avery

A koncert egyszerűen hihetetlen volt. Életem legnagyobb élményét élhettem át azzal, hogy elmehettem erre az eseményre. És még az is tett rá egy lapáttal, hogy Castiel velem volt.

Pörögtem, ugráltam, énekeltem a számokat, és amikor Castiel mosolyogva rám nézett, én is rá pillantottam. Természetesen a koncert utáni első úti célom a mosdó volt, ahonnan kiérve Castiel azonnal azzal fogadott, hogy éhes. Felcsillant a szemem, és mivel koncert volt, így egy hagyományos kajával leptem meg. Pereccel. Tudom, nem ötfogásos vacsora, de hihetetlen módon baromi finom volt, és még az éhségünket is csillapította.

Castiel mögé felülve a motorra feltettem a sisakot, és felhúztam a kabátomat, mert rendesen lehűlt a levegő. 10 perc motorozás után hazaértünk, és miután Castiel leállította a motort, ugyanazt megkérdezte tőlem ismét.

- Megint a csillagokat nézed?

- De szépek. És tetszenek - válaszoltam, majd hirtelen felvillant a fejemben a kislámpa. - Tudod mit? Menjünk el csillagokat nézni!

- Édes Istenem... - morogta Castiel, de hajthatatlan voltam.

Bementünk a lakásba, és gyorsan felszaladtam az emeletre, ahol kerestem egy pokrócot. Útközben találkoztam anyával, akinek elmeséltem a tervemet, ő pedig mondta, hogy nyugodtan menjek el. Megöleltem hálaként, majd visszamentem a földszintre, ahol megtaláltam Castielt Ethan társaságában. A tévét nézték, ahol éppen valamilyen rajzfilm (?) ment. Miért néznek a tinédzser fiúk rajzfilmet?

- Ez micsoda? - kérdeztem.

- South Park - válaszolta Ethan. - A Family Guy-hoz hasonló sorozat, csak nem ugyanaz a története.

- Aha - fogtam fel, de utána szóltam Castiel-nek, hogy menjünk.

Felállt, és elköszönt mindenkitől, ahogy én is, és ismét kiléptünk az ajtón.

Szerencse, hogy van egy nagyobb domb a házunktól nem messze, így oda tudtunk menni. Miután leterítettük a pokrócot, ráfeküdtünk, és bámultuk az eget.

- És most itt fekszünk, és nézzük a csillagokat? - kérdezte Castiel, miközben összekulcsolt kezekkel a tarkója alatt feküdt.

- Még mindig jobb, mintha nem csinálnánk semmit se.

- A legtöbb lány elmenne pizzázni, vagy valami - nevetett fel Castiel.

- Látod? Legalább egyedi vagyok - kacagtam én is.

Mosolyogva néztem a csillagokat, de utána egy gondolat miatt lehervadt az arcomról a mosoly. 

Castiel felé fordultam, és kinyitottam a számat.

- Szomorú vagy Fekete miatt?

- Ezt már kérdezted - húzta fel a bal szemöldökét.

- Tudom, de most szeretném, ha őszintén válaszolnál rá.

Castiel pár másodpercig csendben maradt, de utána megszólalt.

- Mit kapok érte, ha elmondom?

Elgondolkoztam, aztán hirtelen kinyögtem valamit.

- Valamilyen innivalót, vagy kaját?

- Hagyjuk - röhögött.

- Ne már! Jó, adok egy fülhallgatót.

Castiel összehúzta a szemét.

- Oké.

- Akkor válaszolsz?

- Mi a kérdés? - fojtotta el a nevetést.

- Szomorú vagy Fekete miatt?

Castiel felsóhajtott.

- Hogy őszinte legyek, nem annyira.

- Hogyhogy?

- Nem igazán tudom elmagyarázni. Olyan érzésem van, mintha más szeretnék. Mintha más lányba lennék szerelmes. Ezért nem viselt meg annyira, hogy szakított velem.

Összeharaptam a számat, de utána Castiel oldalra fordította a fejét, és a szemembe nézett.

- És te Yves miatt? Eddig marha jóba voltatok, és most már nem annyira.

- Eleinte zavart, de... Most már nem érdekel. Valamint...

Felé fordultam, és halványan elmosolyodtam.

- Te itt voltál nekem, amikor ő sose...

Castiel nem mosolyodott el. Nem is szólt semmit. Csak bámultuk egymást a csendben.

De akkor óvatosan felém hajolt. Lassan, várva a reakciómat. A szájára pillantottam, majd újra a szemébe néztem.

Ajkait gyengéden az enyémre nyomta, aztán az egyik kezével átkarolta az arcomat. A hátára simítottam a tenyeremet, és viszonoztam. Castiel belevigyorgott a csókunkba, de aztán szétnyitotta az ajkaimat.

Felém gördült, és a hátamra fektetett. Mindkét kezével a földön támaszkodott, folyamatosan csókolva engem.

Mikor elszakadt tőlem, kifújtam a levegőmet.

- Lázas vagy? - kérdeztem suttogva.

- Nem - jött a válasz.

- Haldokolsz?

- Nem - nevetett.

- Magadnál vagy?

- Igen.

- Akkor kérek még - húztam vissza a számra.

Castiel engedelmesen ismét megcsókolt, én pedig éreztem, hogy átjár a boldogság.

Most nem lepődtem meg. És nem féltem. Mert tudtam, hogy ezt mindketten akartuk.

Castiel elhagyta az ajkaimat, én pedig azonnal megszólaltam.

- Megcsókolsz, de vallomás nélkül. Ez így nem fair.

- Te nem vagy fair - húzta féloldalas mosolyra a száját. 

- Ennyit megérdemlek!

- Azt akarod, hogy kimondjam?

Bólintottam, mire Castiel a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Szeretlek, Szöszi.

Lehunytam a szemem a szó hallatán, és azt hittem menten elsírom magam. Halk kacaj kifutott az ajkaim közül, majd felemeltem a pilláimat.

- Én is szeretlek. 

***

Feladó: Yves

Címzett: Avery

Üzenet: Már nem tudok neked mit írni.

Elküldi az üzenetet?: Igen/Nem

Menti piszkozatként?: Igen/Nem