Szőke vagyok, szőkének is látszok

Kötődések

Két erős kar tekeredett a derekamra, és éreztem, hogy Castiel közelebb húz magához.

Lehunytam a szemem, de csupán a dzsekijének anyagát éreztem az arcomon. Felpattantak a szemeim, és próbáltam felfogni, hogy mi történik.
Csak magához ölelt.
Megéreztem az illatát, ahogy izmos testéhez simultam. Elmosolyodtam, és átöleltem a hátát.
- Ezért jöttem, nem? - kacagott fel Castiel.
Felnevettem, és ismét lehunytam a szemem. Azt kívántam bárcsak így maradhatnánk, de ez a pillanat fél perccel később szétfoszlott.
Elengedett, én pedig megigazítottam a ruhámat.
- És most? Hazamész, aztán csá? - kérdeztem.
- Elég nagy bunkóság lenne, nem?
Megvontam a vállam, de aztán Castiel biccentett.
- Gyere, menjünk el valahova. Karácsony van, tuti minden nyitva van még.
Felcsillant a szemem, majd elindultam utána. Út közben dobtam egy SMS-t Ethan-nek, hogy elmentem Castiellel, nehogy szívinfarktust kapjon. Anyáék ezer százalék, hogy nem ébrednek fel ma éjszaka, mert mindketten hihetetlenül fáradtak.
Felpattantam Castiel mögé a motorra, aki szokásos mozdulattal odanyújtotta nekem a bukósisakot. Egy kösz mozdulattal átvettem tőle, és a fejemre tettem. Sokszor megkérdeztem már tőle, hogy neki miért nem kell sisak, de csak megvonja a vállát és azt feleli, hogy már sokszor utazott motoron, ezért neki nem kell.
- Hova menjünk? - nézett hátra.
- Úgy jöttél ide, hogy semmit se találtál ki? - döbbentem meg.
- Te nyavalyogsz mindig, hogy nem azt csináljuk amit akarsz - forgatta a szemeit.
- Fázok - szólaltam meg.
- Nem fogom odaadni a kabátom, mert akkor én fagyok szét.
- Ebből arra is következtethettél volna, hogy meginnék valami meleget. Mondjuk egy forrócsokit - töprengtem.
- Jó, elviszlek oda - izzította be a motort.
- Várj, meggondoltam magam.
- Késő bánat - röhögött fel.
- Ne már! - kiáltottam fel, de aztán elindultunk.
Miközben az utakon suhantunk végig, elkáprázva pillantottam rá az esti fényekre. A fákat gyönyörű, fényes koszorúk borították, és a lámpákon is helyet foglalt egy-két harang, illetve karácsonyfa alakú égő.
Hirtelen Castiel leparkolt, én pedig körbepillantottam. Egy kisebb kávézónál álltunk meg, ami mellett egy karácsonyi vásár volt.
Lepattantam, majd a vásár felé kezdtem el rohanni, de Castiel megragadta a pulcsim és visszarántott.
- Forró csokit akartál inni, ide hoztalak, szóval menjünk, utána a karácsonyi szarság.
Duzzogva kirántottam magam a keze közül, de aztán belöktem a kávézó ajtaját, ahol melegség fogadott, levettem a pulcsimat, és leültem egy asztalhoz, Castiel pedig lehuppant mellém. Kisvártatva egy pincérnő jelent meg, aki felvette a rendelésünket. Én forró csokit kértem, Castiel pedig egy kávét ivott. 
A számhoz emeltem a bögrét, belekortyoltam, de elkaptam a szám.
- Jesszus, de forró!
- Mit vártál, hogy hidegen hozzák ki? - húzta fel a szemöldökét Castiel.
- Miért kell ezért is flegmáznod? - forgattam a szemeimet.
- Te vagy hülye, nem én - tárta szét a karját.
Felkacagtam, de utána fújkálva a forró csokit, egy kicsit le tudtam hűteni. Hihetetlen, de karácsonykor egy kávézóban ültem egy idiótával, arról dumálva, hogy a madaraknak milyen unalmas életük lehet. De hisz ezt akartam, nem? Hogy boldog legyek.
Hirtelen egy kéz támaszkodott az asztalunkra, amin egy bőr karkötő foglalt helyet. Castiel odapillantott, majd felsóhajtott, én pedig az illetőre pillantottam.
- Mi a gáz, Castiel? - szólalt meg egy srác. - Nincs barátnőd?
- Takarodj már innen - szólalt meg Castiel nyöszörögve. - Baromira idegesítesz.
- Tudod mekkora kincset vesztettél el?
- Aha - mondta Castiel, miközben a mobilját nyomkodta.
- Nem is érdemelted meg.
- Aha.
Van egy olyan érzésem, hogy leszarja, és azt se tudja miről van szó.
- Rohadtul elbasztad, haver. Nagy kár. Sajnállak. Ja, nem - röhögött rajta a srác.
- Egy, nem vagyok a haverod - szólalt meg Castiel. - Kettő, ha ennyire örülsz neki, hogy szakítottam vele, miért nem mész, és hajtasz rá? Nekem is jobb napom lenne, mert nem lennél itt, és neked is - forgatta a szemeit.
A srác felemelte a szemöldökét, majd rám pillantott.
- Ch, egy ilyen csajjal állsz össze Emilia után? De full gáz.
Összeráncoltam a homlokom. Milyen jogon kezd el engem sértegetni?
- Segítsek megtalálni a kijáratot? - emelkedett fel Castiel.
- Hidd el, nem vagyok vak - fonta össze a karjait a mellkasa előtt a fiú.
- Akkor szépen húzz el a francba, jó?
A srác fújt egyet, de aztán ellépett az asztalunktól, kilökte az ajtót, és eltűnt.
Castiel visszaült, majd rám pillantott. Fapofával mértem végig, de utána lekönyököltem az asztalra, és megkérdeztem.
- Ki a szar volt ez?
- Em volt pasija - felelte.
- Honnan ismerted fel?
- Mikor megláttam a bőr karkötőt a kezén azonnal tudtam ki ő. Állandóan azzal dicsekedett hogy Emtől kapta.
- Szomorú vagy miatta?
Castiel felemelte a fejét, majd féloldalas mosolyra húzta a száját.
- Hidd el Szöszi, túl vagyok már néhány szakításon.
- Volt olyan barátnőd akivel tényleg komoly, és hosszú kapcsolatod volt?
Castiel félrepillantott, majd felsóhajtott.
- Aha.
Szuper, tehát Castiel is tudja milyen egy "normális" kapcsolat.
- És neked? - vigyorgott rám.
Elpirultam, majd lehajtottam a fejem.
- 14 évesen beleszerettem a tesitanáromba - vallottam be őszintén.
Castiel először csuklás szerű hangot adott ki, de utána kiszakadt belőle a nevetés.
- Most miért nevetsz ki?
- El tudom képzelni, hogy a kicsi kis Avery beleszeretett a tanárjába, és távolról figyelve fantáziálgatott, hogy milyen lenne ez az egész kapcsolat - nevetett tovább.
Morogva lehajtottam a fejem, de utána Castiel a tarkójára kulcsolta a kezét, hátradőlt, és megkérdezte, hogy hogyan is nézett ki a tesitanárom. Elővettem a telefonomat, és a galériában kerestem róla egy fotót.
- Miért van róla kép a telefonodban? - húzta fel a szemöldökét Castiel.
- Pont az ilyen "hogy nézett ki?" alkalmakra.
A kezébe nyomtam a telefonom, Castiel pedig alaposan szemügyre vette. Mikor visszanyomta a kezembe, csak egy mondatot mondott.
- Én jobban nézek ki.
- Haha, persze - nevettem ki.
- Pont ezért zúgtál belém - vigyorgott.
- Mi? Dehogy zúgtam beléd, szeret téged a halál! Szereted te saját magad mindenki helyett.
Castiel felröhögött, de utána megitta az utolsó korty kávéját, kifizette őket, aztán elindult a kijárat felé. Felkaptuk magunkra a kabátokat, kilöktük az ajtót, és kiléptünk a hidegbe.
- Karácsonyi vásár? - fújta ki Piroska a levegőjét.
- Karácsonyi vásár - feleltem.
Castiel egy "marha jó" kijelentéssel mordult egyet, de megragadtam a kabátját, és odahúztam. Szinte körbejártuk az egészet, találtunk szinte mindent. Castiel ismét vett nekem egy kürtös kalácsot, de azt viszont már ketten ettük meg, egy padon ülve, viszont Castiel mondta, hogy szétfagy a segge, ezért nem maradtunk ott. Rengeteget nevettem, ameddig ott voltunk, de olyan fél tizenkettő körül, mikor már semmit se tudtunk kitalálni, Castiel megkérdezte, mi a terv.
- Csak vigyél haza.
- Persze, hisz én vagyok a taxis. Erre születtem - indult el a motorja felé, és közben hátrapillantott.
Felkacagtam, de utána szaladtam.

Steve

Ügetve siettem haza, mikor már kezdtem fázni. A mancsaim a hóba süppedtek, és már lihegtem a rengeteg futástól.
Az udvarunkba érve tudtam, hogy farkas alakban az ajtón nem tudok bemenni, viszont túl hideg volt ahhoz, hogy vissza tudjak változni. A testhőmérsékletem lehűlt, és ember alakban biztos nem tette volna jót nekem.
Az ablakhoz siettem, ahol beláttam a nappaliba. Madelyn a kanapén ült, a telefonját nyomkodta.
Két lábra álltam, és az első két mancsom az ablakhoz tettem, amitől kisebb zajt adtam ki. Madelyn felém pillantott, majd összerezdült az ijedségtől. Először csak ült a helyén, de miután elkezdtem halkan nyüszíteni, felállt, és az ablakhoz lépett. Kinyitotta, majd hátra állt, így helyet adott ahhoz, hogy bemenjek.
Felszenvedtem magam, majd beugrottam a nappaliba, miközben Madelyn visszaült a kanapéra. Megráztam magam, így néhány vízcsepp Madelyn testére esett.
Rá pillantottam, ő pedig egyszerűen figyelt engem. Hirtelen tüsszentettem egyet, Madelyn pedig felkacagott. Persze, hiszen tudom, milyen aranyos az, ha egy állat tüsszent.
De utána a fürdőbe sétáltam, és beugrottam a kádba. Az orrommal megnyitottam a csapot, és meleg vizet engedve magamra, megvártam, míg egy kicsit felmelegedtem.
Mikor teljesen jó volt a testhőmérsékletem, visszaváltoztam emberré, és elzártam a vizet. Kiléptem a csempére, megtörölköztem, majd felvettem egy alsónadrágot és egy gatyát, a törölközőt a fejemre dobtam, mivel csupa víz volt a hajam.
Visszamentem a nappaliba, majd az ajtónál megálltam, Madelyn pedig felém nézett.
- Ez egyszerűen hihetetlen, még most is. A látvány, hogy farkasként ugrottál be ide, mégis emberként jössz vissza.
- Már életem elejétől így van - ültem le mellé.
- Tényleg?
- Aha. Apám is, és anyám is vérfarkas volt.
- És most mi van velük?
- Meghaltak. Még mikor kicsi voltam. Apám volt a alfa, és a többi kapzsi farkas megtámadta. Anyám próbált neki segíteni, de nem járt sikerrel.
- Oh, ne haragudj. Nem kellett volna rákérdeznem.
- Nem nagy dolog, már több mint száz éve volt - nevettem fel. - Szülők nélkül megtanultam a saját lábamra állni. Nem dédelgetett senki, így hamar megtapasztaltam a világot. Ezért van az, hogy a falka 20 tagja nem mer velem harcba szállni, az alfát kivéve, de ő vele alig találkozok.
- Mikor láttad utoljára?
- Úgy tíz perce.
- Komolyan?
- Aha. Rám is támadt.
Madelyn anyai ösztönei feléledtek, és azonnal elkezdett kérdezősködni, hogy van-e valami bajom. Nevetve válaszoltam, hogy nincs, aztán megkérdezte, miért támadt rám.
- Megtudták, hogy bevésődtél nekem, és ezt nem nézik jó szemmel. Az elmúlt időben csak az volt, hogy farkas farkassal. Fent kell tartanunk a fajunkat, valamint sose mentünk emberek közelébe, így nem tudott ember bevésődni.
- És mit akarnak most tenni? - ijedt meg Madelyn.
Felsóhajtottam.
- Fogalmam sincs. Lehet megölnek engem. Vagy téged. Vagy mindkettőnket - feleltem őszintén. - Tudják, hogy ha te meghalsz, meghalok én is.
- Hogyhogy?
- Én érzem azt, amit te, te viszont nem érzed azt, amit én.
- A bevésődés miatt?
- Pontosan. Ezért van az, hogy te élhetsz attól még, hogy engem megölnek. Talán ha magam mellé fordítanám a falkát, elintézzük az alfát. De nem tenném rá a fejem, hogy tényleg sikerül.
Madelyn összeharapta az ajkait, és bólintott, de aztán a telefonjára pillantott. Már éjfél múlt, mégse voltunk álmosak. Aiden és Matt is szintén elmentek vadászni, ahogy én, de őket ismerve, kettőnél hamarabb nem érnek haza.
Elgondolkodtam már azon, hogy ha Madelyn távolabb lenne tőlem, talán nem esne baja. Ezzel az egésszel belerángattam a bajaimba, és veszélyeknek van kitéve.
Talán ha elmenne jó messzire...
Nyilván jobb lenne neki, és a falka is békén hagyna minket, és a Védelmisek se tudnák, hogy hol van.
És én?
Gondolom szinte beleőrülnék abba, ha sose látnám, és nem tudnám, hogy jól van-e. De az ő kedvéért mindent hajlandó vagyok kockára tenni.
Épp nyitottam a számat, mikor kopogtattak az ajtón. Odakaptam a fejem, felálltam, odasiettem, és kinyitottam az ajtót.
Az illető azonnal hátralökött, így háttal a padlóra zuhantam. Hallottam, hogy Madelyn felpattan, de aztán rám ugrottak.
- Meglepi.
Felnevettem, de aztán leszállt rólam, én pedig felálltam. Leporoltam magam, aztán megkérdeztem.
- Mit keresel itt?
- Beszélnünk kell. Nicsak, te vagy Madelyn? Rengeteget hallottam rólad!
- Öhm, igen én vagyok - dadogta Madelyn.
- Madelyn, ő itt Nuala. Az egyetlen nő a falkában, és csupán ő az, aki elfogadta azt, hogy most te vagy az életem - tártam szét a karom.
Madelyn elpirult, de utána Nuala azonnal mesélni kezdett.
- Az alfa megőrült. Meg akar támadni téged, Madelynt, de még Aident is. Ha nem csinálunk valamit baromi gyorsan, nektek végetek.
- Mit tehetnék? - vakartam meg a tarkóm. - A falka...
- A falka melletted áll - mosolyogtt Nuala. - Az alfát kell elintézned.
- De hogyan? Ugyanolyan erős, mint én. Ha harcolunk, az lesz a vége, hogy mindketten meghalunk.
- Nem kell megölnöd.
- Fenyegeti Madelynt. Engem fenyeget - húztam fel a szemöldököm.
- Hajj, te, meg a szerelmi életed - legyintett Nuala. - A lényeg, hogy egyetlen egy esélyed van arra, hogy legyőzd.
- És?
- Ha használod az erőd.
Becsuktam a számat, és összeszorítottam az ajkaimat. Madelyn lehajtotta a fejét, Nuala viszont folytatta.
- Tudom, hogy milyen. Ha használod, kinyírod az univerzumot. De meg kell tanulnod kontrollálni, mert Aident és Madelyt csak így mentheted meg. És én pont azért vagyok itt, hogy segítsek.
- Ne haragudj hogy megkérdezem, de nagyon érdekel - szólalt meg Madelyn. - Neked mi a képességed?
Nuala felvett az asztalról egy poharat, és Madelyn kezébe adta.
- Törd el.
- Micsoda?
- Nyugodtan - szóltam.
Madelyn a földhöz dobta a poharat, ami milliónyi kis darabkára tört. Nuala a pohár fölé emelte a kezét, aminek a darabkái lassan egybe gyűltek, és újra egy poharat alkottak. Nuala elmagyarázta, hogy bármit vissza tud forgatni, így ha eltörik valami, megjavítja, ha tűz gyullad, eloltja, de ha egy ember megsérül, meg tudja gyógyítani.
- Na jó, Steve, kezdhetjük?
- Aha...
- Készen állsz?
- Nem... - sóhajtottam.

Madelyn

A kanapén ülve figyeltem, ahogy Steve hagyta Nuala-nak, hogy leláncolja. A lány lekötötte Steve karjait, és a lábait, majd azt mondta, hogy ha látja, hogy tud uralkodni magán, folyamatosan eloldozza.
- Oké. Steve, elő tudod hívni az erődet?
- Azt hiszem igen.
Nuala Steve háta mögé lépett, Steve pedig lehunyta a szemét.
Tíz másodperc múlva Steve teste megremegett, aztán felüvöltött, és a padlóra zuhant. A térdein támaszkodott, majd megrántotta mindkét kezét, de a láncok erősen tartották.
- Madelyn, kérlek menj ki a szobából - tolt ki egy kicsit Nuala.
Bólintottam, mert én sem akartam ezt nézni. Steve szobájába siettem, ahol az ágyra vetettem magam. Az oldalamra fordultam, és lehunytam a szemem.

Elaludtam. Mikor ismét felemeltem a pilláimat, nem tudtam, mennyi az idő. Felültem, megdörzsöltem a szemem, aztán kimentem a szobából. A konyhába érve ittam egy pohár vizet, de utána a nappaliba siettem.
Nuala a földön ült, Steve pedig állt.
- Mennyi idő telt el azóta?
- Két óra - válaszolt Nuala.
- Mentetek valamire?
Steve megmutatta, hogy Nuala eloldozta a lábait. Uralkodni még mindig nem tud magán, de le tudja állítani az erejét, amikor akarja.
- Aiden és Matt? - kérdeztem.
- Itt voltak.
- De engem nagyon nem bírnak, így elmentek - nevetett fel Nuala.
- Aiden elment Avery-hez, hogy megnézze jól van-e, Matt pedig átvizsgálja a környéket, hogy nincsenek-e Védelmisek a közelben.
Bólintottam, de amikor ki akartam menni, Nuala szólt, hogy most maradjak, mert meg akar nézni valamit. Szólt Steve-nek, hogy ismét használja az erejét, a srác pedig bólintott.
Most korábban elő tudta hívni. De amint kinyitott a szemeit, ki akarta tépni a láncokat a helyéről.
- Mindig így kezdődik. Hogy őrjöng - fonta keresztbe a karját a mellkasa előtt Nuala, miközben Steve mögött állt. - Állj elé, körülbelül másfél méterre.
Kifújtam a levegőmet, és Steve elé álltam. Nuala odalépett Steve-hez, megragadta az állát, és felemelte a fejét. Steve dühös, vérvörös szempárja és a tekintete az enyémbe fúródott. A vonaglása abbamaradt, csak erősen zihált.
- Ezek szerint lenyugtatja, ha lát téged? - gondolkozott Nuala.
Megvontam a vállam, de utána felemeltem a szemöldököm, mert Steve aprót megmozdult. Csak összegörnyedt.
Tévedtem. Nem görnyedt össze. A támadó állást vette fel.
Megrántotta a jobb karját, és a lánc hirtelen elszakadt. Levegő után kaptam, de mielőtt bármit is csinálhattam volna, Steve felém nyúlt.
Megragadta a nyakamat, majd egy kicsit felemelt. Próbáltam szabadulni, de semmi se segített. Gyilkos pillantása előhívta a félelmem, a szorítása erős nyomot hagyott a nyakamon.
Ekkor fogott, és Nuala mögé, a földhöz vágott. Csúsztam egy kicsit, és átgördültem a hasamra, majd elsírtam magam.
Nuala Steve-hez ugrott, és a tarkójánál fogva a földre nyomta, aztán rálépett a hátára, ezzel odaszorítva a padlóhoz.
- Steve! Elég! - üvöltött rá.
Néhány másodperc múlva Steve elhallgatott. Nuala odajött hozzám, és gyengéden felültetett.
- Nuala? - kérdezte Steve. A kezére pillantott, ahol a lánc még rajtamaradt. - Mi történt?
- Madelyn idejött. Eléd állt, erre lenyugodtál. Azt hittem hatással van rád. Kitépted a láncot a helyéről, megragadtad Madelyn nyakát, és a földhöz vágtad - csúszott le nyöszörögve a padlóra Nuala.
Steve felém kaptam a fejét. Ott ültem a padlón, zokogva, horzsolásokkal. A pólóm elszakadt, a nyakamon hatalmas, piros folt éktelenkedett.
Steve szétnyitotta az ajkait, aztán szomorú pillantással végigmért. Felállt, majd lassan odajött hozzám. Letérdelt mellém, és szorosan átölelt.
- Úgy sajnálom...
 - Semmit se tudok róla - gondoltam.
- Annyira sajnálom, Madelyn.
Ki ő valójában?
 

Avery

Reggel nyújtózkodva ébredtem. A naptáram szerint ma este kilenckor lesz a koncert, amire Castiellel elmegyünk. Marhára vártam ezt az egészet, bár elképzelni nem tudtam, milyen lesz. A ruhámat már kikészítettem egy székre, így este nem kell azon gondolkoznom, hogy mit vegyek fel.
Kiszálltam az ágyból, és a telefonomhoz nyúltam. Aiden írt nekem egy SMS-t, hogy ma átmehetnék hozzájuk. Lemondtam, mert este koncertre megyünk, és anya borzalmasan finom ebédet főz, amire meghívta minden barátját, és Ethant nem akarom egyedül hagyni a sok vendéggel. Anya mondta, hogy hívhatunk bárkit, rengeteget süt, így én Andrewt hívtam, Ethan pedig Madyt. Örültem neki, hiszen a barátnőmet régen nem láttam.

Lesétáltam a lépcsőn, és a konyha felé vettem az irányt. Felpattantam a konyhapultra, és segítettem egy kicsit anyának a főzésben, de utána elkezdtem kitakarítani a lakást, mert a szüleim megkértek rá.
Körülbelül akkor végeztem, mikor az első vendégek megérkeztek. Először apa unokatestvérei érkeztek. Joana elhozta a férjét, és a két gyerekét, akik most mentek iskolába. Megdicsérte a házat, és Ethannel mindketten kaptunk egy jó nagy ölelést.
Aztán betoppant Andrew. Öleléssel üdvözöltem, majd megkérdeztem, hogy van. Majdnem 10 percet beszélgettünk, mikor kinyílt az ajtó, és új emberek léptek be.
Anya munkatársa volt, a feleségével, és a lányával. A nyakamat nyújtogatva próbáltam megnézni a velem egyidős lány arcát, de amikor megpillantottam, abbamaradt a lelkesedésem.
April volt az. Ethan volt barátnője.
Mikor az öcsém meglátta, összevonta a szemöldökét, April pedig kiadott egy "ch" hangot.
Nemsokára mindenki megérkezett, de utána anya szólt nekünk, hogy menjünk be a nappaliba, amíg megterít. Persze, hogy April szülei utánunk küldték a lányukat, így egy boszorkány társaságában kellett eltöltenünk rengeteg időt.
Épp a kanapén üldögéltünk, mikor Ethan telefonja megcsörrent. Mady hívta, de mikor letette a telefont, April elkezdett morogni.
- Gondolom rokonotok volt.
- Miért vagy ebben annyira biztos? - kérdeztem.
- Ismerem Ethant. Tapasztalatlan ahhoz, hogy barátnőt szerezzen - gúnyolódott April.
- Ugyanmár April, nézz Ethanre. A szemedben látom, hogy bejön neked - röhögtem.
- Azt hiszed nem változtam meg? - húzta fel Ethan az egyik szemöldökét. - Amúgy kösz, mert neked hála történt.
Kinyílt az ajtó, így odapillantottunk. Kisvártatva Mady lépett a nappali ajtajához, és felcsillant a szeme.
- Mady! - kiáltottunk fel Ethannel egyszerre.
- Avery! Ethan! - mosolygott Mady.
Felálltam, de Ethan gyorsabb volt. Magához rántotta Madyt, felkapta, és megpörgette, de mikor földet értek, adott egy csókot a lánynak. Tudom, hogy régen nem találkoztak, ezért örül ennyire Ethan.
Odasiettem utána a barátnőmhöz, és szorosan megöleltem. Közben felmutattam April-nek a középső ujjamat.
- Kapd be - tátogtam felé.
Láttam April tekintetében a dühöt, és az irigységet. Nem csodálom, Ethan az elmúlt időben külsőleg és belsőleg is megváltozott.

Mikor elengedtem Madyt, Ethan felém fordult. 

- Köszi, hogy megvédtél - tapasztotta a homlokát az enyémnek.

- Szívesen - mosolyodtam el. 

De utána leültünk enni, és az Apriles ügyet megpróbáltuk figyelmen kívül hagyni. Az egész ebéd viccesen telt, mindenki nevetett és viccelődött.

Az ebéd után segítettem anyának elpakolni, de út közben észrevettem, hogy April félrehívja Madyt, és beszél vele. Mikor megláttam Mady reakcióját, tudtam, hogy nem az ebédről beszéltek.

Egy kicsit közelebb mentem, és meghallottam Mady első mondatát.

- Na ide figyelj...

Hosszan elmondta a véleményét, utána pedig egy kicsit meglökte April vállát. April szemében láttam a mérget, és biztosra vettem, hogy megsértődött.

Mady elfordult, és felénk lépkedett.

- Látom jól kiosztottad - mosolyogtam.

- Ne fenyegesse a pasimat.

- Édes vagy - húzta aranyos mosolyra a száját Ethan. 

Mady lábujjhegyre állt, és egy puszit nyomott Ethan szájára. Én ott hagytam őket, hogy legyenek kettesben, és elköszöntem Andrew-tól.

Miután elmentek a vendégek (viszont Mady nálunk maradt), anya magához ölelt minket, mi pedig felnevettünk.

Steve

Reggel a pultnál ülve kavargattam a kávémat, miközben unottan támaszkodtam a könyökömön.

A tegnapra gondolva néztem ki az ablakon. 

Az edzésem sikerrel járt. Az erőmet teljesen megtanultam uralni, csupán azért, ami Madelynnal történt. Mikor kitörtem magamból, és sérüléseket okoztam neki, Nuala rájött, hogy ha erre gondolok, hogy megsebzem őt, akkor uralkodni tudok magamon. Én igaza volt.

Mégis én miattam történt az az egész...

Egy sóhajjal lehajtottam a fejem, és lefejeltem a pultot.

- Ha szétvered a konyhát, attól nem lesz jobb - szólalt meg Madelyn.

Felemeltem a fejem, és féloldalas mosolyra húztam a számat.

- Pedig már azon gondolkoztam.

Madelyn elnevette magát, aztán leült elém. Végignéztem rajta, alaposan felmértem a testét.

Madelyn felsóhajtott, és megkérdeztem, mi a baj. Elmondta, hogy megint az apja hívta, de semmi kedve ahhoz, hogy beszéljen vele. Ugyanazzal a indokkal hivogatja. 

- És mi az? - kérdeztem kíváncsian.

- A családunknak van egy vállalkozása. A nővérem és a bátyám ott dolgozik, azt vitte tovább. De én az orvosi pályára mentem, így a szüleim gyűlölnek. Apám mondja, hogy csatlakozzak hozzájuk, vagy nagy baj fog történni velem, amin ne lepődjek meg.

- Ez mekkora szívás.

- Az.

Mikor megittam a kávémat, Madelyn kivette a kezemből a csészét, és elkezdte elmosni.

- Miért mosogatsz? - fordultam hátra.

- Mindig nálad vagyok. Legalább ennyit megtehetek.

Felemelkedtem a székről, és Madelyn mögé álltam. Óvatosan a fejére támasztottam az állam, úgy figyeltem, ahogy elmossa a bögrét, azt a pár tányért, valamint egy poharat.

Hirtelen egy gyengéd mozdulattal átöleltem a derekát. Madelyn kezében megállt a pohár, én pedig megszólaltam.

- Zavar?

- Nem... - felelte halkan, de határozottan, mégis láttam, hogy egy kicsit elpirult. 

Az a két perc végre nyugalmat hozott az életembe.

A konyhából szinte alig mentünk ki. Madelyn sok mindent elmesélt magáról, ahogy én is magamról. Megtudtam, hogy gimnáziumban Dinnye lánynak csúfolták a mellei miatt. A tekintetem telt melleire futott, és megvontam a vállam, mert nem értettem ezért miért kell csúfolni. Madelyn pedig megtudta, hogy nagyon lázadó voltam gimis koromban, ezért volt az, hogy mindenkivel verekedtem, és  szinte nem volt olyan lány az iskolában, akivel ne smároltam, vagy feküdtem volna le. Igen, az az időszak nem tartozik a kedvenceim közé, de hát több, mint 130 évről beszélünk, könyörgöm.

Felsóhajtottam, mert megint ugyanaz a gondolat járt a fejemben, ami egész éjjel.

- Mi a baj? - billentette el oldalra a fejét Madelyn.

Kifújtam a levegőmet.

- El kéne menned, Madelyn... Jó messzire.

Nem válaszolt semmit, amit nagyon furcsálltam.

Hallottam a bejárati ajtó halk csukódását, viszont Madelyn nem érzékelt semmit, amit nem csodálok, mert a hallásom sokkal jobb volt, mint az övé.

Azt hitten Aiden és Matt jött vissza, akik elmentek valahova szórakozni, de nem. Nem ő voltak.

Hanem Luc.

Mikor Madelyn megláttam a közömbös pillantásomat, odanézett. Egyikünk se szólt semmit, csak néztünk a fiút, aki elmakogott egy mondatot.

- Én... Én csak... Néhány cuccomért jöttem.

Felfutott a lépcsőn, én pedig ismét Madelynra pillantottam. Ő viszont felállt, és mondta, hogy hazamegy. Egy kicsi húztam a számat, hiszen én minden percet vele akarok tölteni, de megadom neki a teret.
Levágtam magam a kanapéra, és a plafont kezdtem el bámulni.

Yves

Karácsony másnapján rengeteget gondolkoztam azon, hogy mégis mit csináljak. Evy tanácsára szerveztem egy programot Karla-val, és a bandatagokkal. Rogert könnyű volt elérni, mert állandóan a telefonját nyomkodja, ő pedig szólt Graham-nak, és így tovább. Ha már Evy adta az ötletet, így őt is meghívtam.

Persze, hogy minde ki hozta mindenkijét, így Evy Curt társaságában lépett a buszmegállóba, Roger Libby-vel, Graham pedig elhozta Amandat (hiszen mindig össze vannak nőve).

A buszra felszállva fél füllel allgattam mindenkinek a történetét, mert be volt dugva a fülembe a füles mikor Karla lehuppant mellém, és gyengéden nekem dőlt.

- Te miért nem mesélsz nekik? - mosolygott kedvesen.

- Nem igazán tudnék mit - nevettem fel.

Karla megfogta a füllhallgató egyik végét, és a fülébe dugta.

- Ez micsoda?

- Arctic Monkeys. Nem ismered őket? - néztem a barátnőmre.

- De, hallottam már róluk. Csak ezt a számot nem ismerem - rázta a fejét.

Féloldalas mosolyra húztam a számat, és nyomtam a fejére egy puszit.

A plázánál leszállva felpillantottam az égre. Meglehetősen melegebb volt, és sütött a nap, de a kabátot muszáj volt felvennünk.

Bent a plázában a lányok egymásra mosolyogtak, a fiúk pedig felsóhajtottak.

- Simán elmehetnénk addig máshová, míg ezek vásárolnak - vetette fel az ötletet Curt.

- Az úgy nem buli - válaszolt azonnal Evy.

- Nektek miért buli, ha szenvednek a fiúk? - nyöszörgött Roger.

- Nem tudom, nekem annyira nem szenvedés - tettem zsebre a kezem. - Néha ha elkísérem Karlat vásárolni, és elmegyek egy bolt férfi részlegére, találok magamnak bármit.

- Egy fehér inget, meg egy gatyát - vágta rá Karla nevetve.

Elmosolyodtam, mert igaza volt. Ha elmegyek vásárolni, általában inggel, és gatyákkal térek haza, vagy egy másik kabáttal.

A plázában sétálva figyeltem, ahogy Graham megfogja Amanda kezét, Curt átöleli Evy derekát hátulról, mikor a lány megállt egy kirakatnál, Roger pedig megcsókolja Libbyt. Igen, ők az elmúlt idő alatt össze is jöttek, mikor Roger elhívta Libbyt egy randira, az az este után pedig a lány hagyta hogy megcsókolja.

A szerelmeseket nézve Karlara pillantottam, és megmozgattam a szemöldököm.

- Ne, engem hagyjál - kacagott, de én mégis megragadtam a derekát, és egy csókot nyomtam az ajkaira.

Megkérdeztük a lányokat, hogy melyik boltba akarnak bemenni, mire felsoroltak ötezret, én pedig kidobáltam azokat a lehetőségeket, ahol nem szoktam vásárolni.

- New Yorkerbe biztos nem megyek be, mert utálom azt a boltot, valamint a Tally Weilt is kihagyom. A C&A, a H&M, és a Zara jöhet.

- Te szereted a Zarat? - döbbent meg Roger. - Full elegáns az a bolt. Hányok tőle.

- Én sokszor találok ott jó cuccokat - vontam meg a vállam.

Elindultunk, Karla pedig lábujjhegyre állt, és belesúgta a fülembe.

- A mai napon nem engedem, hogy még egy fehér inget vegyél. Baromira jól néz ki rajtad, de anyukád szívrohamot fog kapni, ha beállítasz még egy olyannal.

Felröhögtem lesütött szemmel, de utána összekulcsolt ujjakkal a többiek után siettünk. 

Avery

Este több, mint egy óra kellett, mire elkészültem. Ki kellett választanom, mit vegyek fel, meg kellett mosnom a hajam, és be kellett szárítanom, és fel kellett tennem egy kis sminket.

Még mikor otthoni ruhába voltam, kontyba kötött hajjal, és sminkkel, Castiel pont akkor csengetett. Leszaladtam, és még anya előtt nyitottam ajtót.

Castiel végigmért, majd szenvedően rám pillantott.

- Szöszi, ne már...

- 5 perc és kész vagyok.

- Na persze... - lépett be Castiel a lakásba.

Felszaladtam a szobámba, aztán gyorsan felkaptam a ruhámat, kifésültem a hajam, bepakoltam a táskámba, eltettem a jegyeket, fújtam magamra parfümöt, és leszaladtam.

- Na? - álltam meg előtte azzal a szándékkal, hogy hogy nézek ki.

- 5 perc és 7 másodperc. Késtél - pillantott az órájára.

- Nem az időre gondoltam - forgattam a szemeimet.

Castiel vette a lapot, és végigmért.

- Nem rossz, de ha meg fogsz fagyni, nem adom oda a dzsekimet.

- Van a táskámban - emeltem fel a tárgyat.

- A női táska egy rejtély...

Kinyitotta az ajtót, én pedig gyorsan elköszöntem anyától és apától, majd Ethan és Mady is kapott egy ölelést.

Mikor odaértünk a csarnok elé, felpillantottam az égre, mert gyönyörűek voltak a csillagok. Castiel is felnézett az égre, de utána meglökött, hogy menjünk. Szinte sikongatva ugráltam a hidegben, miközben vártunk, hogy bemehessünk, Castiel pedig rajtam nevetett.

Bent hatalmas tömeg fogadott minket, és gyorsan elsiettem vécére a koncert előtt. Azért érkeztünk korábban, hogy elöl tudjunk állni, és hogy lássunk is valamit. A kabátokat persze levettük, és én ismét elkezdtem ugrálni, Castiel pedig rám nézett.

- Szöszi, nem fogsz összeesni, ugye?

- Nem tudooooom - vigyorogtam ezerrel, mire Castiel ismét elröhögte magát. - Amúgy, kösz - álltam lábujjhegyre, és nyomtan egy puszit az arcára.

Castiel döbbenten felém fordult, mire elpirulva lesütöttem a szemem, és meglöktem, hogy előre nézzen.

Aiden

A park felé sétálva szívtam egy kis friss levegőt, hogy ne fájjon annyira a fejem. Amikor otthon voltam, Steve elmesélte, hogy Luc járt otthon. Utána akartam menni, hogy kérdőre vonjam, de Steve szerint nem ér annyit az egész. Madelyn amint láttam hazament, és Steve és én tettünk egy próbát az erejével kapcsolatban. Erősödött, és közben mindenre tudott válaszolni, amit kérdeztem tőle. Örülök ennek, hiszen így száz százalék, hogy meg tud minket védeni.

Avery hiánya kicsit kezdett megőrjíteni. Hiányzott az, hogy vele nézzek filmeket, és hogy csináljak vele közös programokat.

A park bejáratához érve láttam egy embert a padon ülve, bőröndökkel. Felhúztam a szemöldököm, majd megvontam a vállam, de amint közelebb mentem, felismertem az illetőt.

- Madelyn? - kérdeztem magamtól.

Odasiettem hozzá, majd megálltam előtte.

- Madelyn? Mit keresel te itt? És mi ez a sok bőrönd? Elutazol valahova?

Felemelte a fejét, majd elhúzta a száját.

- Hosszú.

- Ráérek - ültem le mellé.

- Annyi tömören, hogy a szüleim megutáltak azért, mert nem csatlakoztam a vállalkozáshoz. Mikor az orvosi szakon elkezdtem dolgozni, végleg meggyűlöltek. Apám és anyám sokszor felhívtak, hogy megváltoztatják a véleményemet, de nem sikerült nekik, így bosszút álltak. Mivel a lakásom az ő nevükre van írva, így cseszhetem az egészet, mert elvették a lakást - fonta keresztbe a kezét a mellkasa előtt. - A legtöbb ismerősömnek már gyerekes családja van, így nem mehetek oda hozzájuk, míg kitalálom, mi legyen.

- Akkor miért nem jöttél hozzánk? - húztam fel a szemöldököm.

Madelyn felsóhajtott.

- Amúgy is mindig nálatok vagyok. Valamint Steve azt mondta, hogy jobb lenne, ha elmennék. Messzire. Nem csodálom, hiszen minden nap a nyakán lógok.

- Madelyn, én azt hittem, te okos lány vagy, de úgy látszik, hogy ez nem esett le - fogtam a fejem nevetve.

- Miért? - nézett rám értetlenül.

- Steve nem azért mondta, hogy menj el, mert nem akar látni. Hanem mert félt. Azért akar elküldeni, hogy a falka ne bántson, és ne essen bajod. Nem azért mert a terhére vagy - fojtottam vissza a nevetést.

- Oh... - esett le Madelyn-nak.

Elmosolyodtam, aztán felálltam, és felhúztam a padról. Két táskát, és egy bőröndöt felkaptam, aztán hátrapillantottam.

- Ne aggódj. Kitalálunk valamit.

Avery

A koncert egyszerűen hihetetlen volt. Életem legnagyobb élményét élhettem át azzal, hogy elmehettem erre az eseményre. És még az is tett rá egy lapáttal, hogy Castiel velem volt.

Pörögtem, ugráltam, énekeltem a számokat, és amikor Castiel mosolyogva rám nézett, én is rá pillantottam. Természetesen a koncert utáni első úti célom a mosdó volt, ahonnan kiérve Castiel azonnal azzal fogadott, hogy éhes. Felcsillant a szemem, és mivel koncert volt, így egy hagyományos kajával leptem meg. Pereccel. Tudom, nem ötfogásos vacsora, de hihetetlen módon baromi finom volt, és még az éhségünket is csillapította.

Castiel mögé felülve a motorra feltettem a sisakot, és felhúztam a kabátomat, mert rendesen lehűlt a levegő. 10 perc motorozás után hazaértünk, és miután Castiel leállította a motort, ugyanazt megkérdezte tőlem ismét.

- Megint a csillagokat nézed?

- De szépek. És tetszenek - válaszoltam, majd hirtelen felvillant a fejemben a kislámpa. - Tudod mit? Menjünk el csillagokat nézni!

- Édes Istenem... - morogta Castiel, de hajthatatlan voltam.

Bementünk a lakásba, és gyorsan felszaladtam az emeletre, ahol kerestem egy pokrócot. Útközben találkoztam anyával, akinek elmeséltem a tervemet, ő pedig mondta, hogy nyugodtan menjek el. Megöleltem hálaként, majd visszamentem a földszintre, ahol megtaláltam Castielt Ethan társaságában. A tévét nézték, ahol éppen valamilyen rajzfilm (?) ment. Miért néznek a tinédzser fiúk rajzfilmet?

- Ez micsoda? - kérdeztem.

- South Park - válaszolta Ethan. - A Family Guy-hoz hasonló sorozat, csak nem ugyanaz a története.

- Aha - fogtam fel, de utána szóltam Castiel-nek, hogy menjünk.

Felállt, és elköszönt mindenkitől, ahogy én is, és ismét kiléptünk az ajtón.

Szerencse, hogy van egy nagyobb domb a házunktól nem messze, így oda tudtunk menni. Miután leterítettük a pokrócot, ráfeküdtünk, és bámultuk az eget.

- És most itt fekszünk, és nézzük a csillagokat? - kérdezte Castiel, miközben összekulcsolt kezekkel a tarkója alatt feküdt.

- Még mindig jobb, mintha nem csinálnánk semmit se.

- A legtöbb lány elmenne pizzázni, vagy valami - nevetett fel Castiel.

- Látod? Legalább egyedi vagyok - kacagtam én is.

Mosolyogva néztem a csillagokat, de utána egy gondolat miatt lehervadt az arcomról a mosoly. 

Castiel felé fordultam, és kinyitottam a számat.

- Szomorú vagy Fekete miatt?

- Ezt már kérdezted - húzta fel a bal szemöldökét.

- Tudom, de most szeretném, ha őszintén válaszolnál rá.

Castiel pár másodpercig csendben maradt, de utána megszólalt.

- Mit kapok érte, ha elmondom?

Elgondolkoztam, aztán hirtelen kinyögtem valamit.

- Valamilyen innivalót, vagy kaját?

- Hagyjuk - röhögött.

- Ne már! Jó, adok egy fülhallgatót.

Castiel összehúzta a szemét.

- Oké.

- Akkor válaszolsz?

- Mi a kérdés? - fojtotta el a nevetést.

- Szomorú vagy Fekete miatt?

Castiel felsóhajtott.

- Hogy őszinte legyek, nem annyira.

- Hogyhogy?

- Nem igazán tudom elmagyarázni. Olyan érzésem van, mintha más szeretnék. Mintha más lányba lennék szerelmes. Ezért nem viselt meg annyira, hogy szakított velem.

Összeharaptam a számat, de utána Castiel oldalra fordította a fejét, és a szemembe nézett.

- És te Yves miatt? Eddig marha jóba voltatok, és most már nem annyira.

- Eleinte zavart, de... Most már nem érdekel. Valamint...

Felé fordultam, és halványan elmosolyodtam.

- Te itt voltál nekem, amikor ő sose...

Castiel nem mosolyodott el. Nem is szólt semmit. Csak bámultuk egymást a csendben.

De akkor óvatosan felém hajolt. Lassan, várva a reakciómat. A szájára pillantottam, majd újra a szemébe néztem.

Ajkait gyengéden az enyémre nyomta, aztán az egyik kezével átkarolta az arcomat. A hátára simítottam a tenyeremet, és viszonoztam. Castiel belevigyorgott a csókunkba, de aztán szétnyitotta az ajkaimat.

Felém gördült, és a hátamra fektetett. Mindkét kezével a földön támaszkodott, folyamatosan csókolva engem.

Mikor elszakadt tőlem, kifújtam a levegőmet.

- Lázas vagy? - kérdeztem suttogva.

- Nem - jött a válasz.

- Haldokolsz?

- Nem - nevetett.

- Magadnál vagy?

- Igen.

- Akkor kérek még - húztam vissza a számra.

Castiel engedelmesen ismét megcsókolt, én pedig éreztem, hogy átjár a boldogság.

Most nem lepődtem meg. És nem féltem. Mert tudtam, hogy ezt mindketten akartuk.

Castiel elhagyta az ajkaimat, én pedig azonnal megszólaltam.

- Megcsókolsz, de vallomás nélkül. Ez így nem fair.

- Te nem vagy fair - húzta féloldalas mosolyra a száját. 

- Ennyit megérdemlek!

- Azt akarod, hogy kimondjam?

Bólintottam, mire Castiel a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Szeretlek, Szöszi.

Lehunytam a szemem a szó hallatán, és azt hittem menten elsírom magam. Halk kacaj kifutott az ajkaim közül, majd felemeltem a pilláimat.

- Én is szeretlek. 

***

Feladó: Yves

Címzett: Avery

Üzenet: Már nem tudok neked mit írni.

Elküldi az üzenetet?: Igen/Nem

Menti piszkozatként?: Igen/Nem