Szőke vagyok, szőkének is látszok

Karácsony pozitív, és negatív történésekkel

Castiel

Mi a fene van az összes emberrel?

Hátrahőkölve elléptem a helyemről, mikor Zed ökle eltalálta Aiden állát. Mindkét fiú megtántorodott, Aiden az ütéstől, Zed pedig a hatalmas lendülettől.
- Zed, megőrültél?! - tette az állára az ujjait Aiden, majd a barátjára nézett. - Normális vagy? Mi a bajod?!
- Tudod te azt! - köpte ki a szavakat Zed. - Elmész te a francba - rázta meg az öklét.
- Mi a bajod?! - ismételte Aiden, de egyre dühösebben.
- El ne kezdjetek verekedni - szóltam közbe, de mindketten felém kapták a fejüket.
- Kuss! - szóltak.
- Nem szóltam - tettem fel mindkét kezem egy kisebb nevetéssel, de utána Avery felé kaptam. - Hé, Szöszi, el ne ájulj.
Avery összerogyott, mire leguggoltam.
- Ülj le egy kicsit - tettem le a földre.
Avery lehuppant, de utána eldőlt, mint egy zsák krumpli.
- Vagy feküdj, nekem mindegy, csak ne halj meg - vontam meg a vállam, és ismét felálltam. - Fiúk, mi történt? - tudakoltam.
- Aiden elmeséli - pillantott Zed összehúzott szemöldökkel a haverjára.
- Mondd el te - fontam keresztbe a kezem.
Zed gúnyosan felnevetett.
- Tudod Aiden, elhiszem, hogy perverz vagy, meg imádot ugratni az embert, de sose hittem volna, hogy rámászol a csajomra.
- He? - vontam fel a szemöldököm.
- Micsoda? - döbbent meg Aiden, mire újabb okot adott Zed-nek, hogy ismét a szekrényhez préselje.
- Ne hazudj, mert láttam, amikor lesmároltad kint az udvaron!
Néma csönd telepedett a folyosóra, csupán Zed zihálását lehetett hallani. Én Aiden szemébe néztem, mert magam sem hittem el, hogy ilyet tenne, de úgy látszik, hogy képes rá.
- Zed - sóhajtott fel Aiden. - Kérlek, hallgasd meg azt amit mondani akarok. Nem magyarázkodok, mert tényleg ez történt. Csak nem úgy, mint ahogy te hiszed.
Oldalra pillantottam, majd fél vigyorra húztam a számat.
- Szerintem elmondja az a személy, aki szintén ott volt - fordultam vissza a fiúkhoz, de azt vettem észre, hogy meg se hallották azt, amit mondtam.
- Nem tudom mi lehet a barátnőddel. Talán veszekedtetek, vagy valami, de Scy nagyon rossz passzban volt a bulin. Láttam amint más fiúkkal flörtöl, akik főleg végzősök voltak, és táncolt velük, próbálták megcsókolni. Épp a mosdóból jöttem ki, és gondoltam kiszellőztetem a fejem, aztán megláttam sírni egy padon. Tudod, hogy utálom látni, ha egy lány sír, így leültem mellé, és megkérdeztem mi a baj. Konkrétan semmit se mondott, csak valami olyat, hogy elutasította egy srác, aztán mikor épp mosolyogva mondtam volna neki, hogy ez nem a világ vége, felém hajolt, és megcsókolt. Mire fel is foghattam volna, mi történik, már úgyis késő volt.
Zed nem szólt semmit, bár örültem volna, ha elhiszi amit a barátja mond. Ez a magyarázat logikusabbnak tűnt, mint ahogy Zed állította.
- Igaz ez, Scy? - pillantottam oldalra.
Zed elengedte Aident, és a bejárati ajtóhoz kapta a fejét, csak úgy mint a szöszke fiú. Zed mozdulatlanul bámulta a barátnőjét, aki csak szomorúan pillantott rá.
- Ez így van? - lépett el Aiden-től Zed, és érzelemmentes hangsúllyal megkérdezte ezt Scy-tól.
- Ja, hogy ő itt van? - suttogta Aiden. - Opsz.
- Valamilyen szinten igen - dadogta a lány.
- Valamilyen szinten? - kérdeztem vissza. - Ne röhögtess - mosolyodtam el.
- Tényleg megcsókoltam Aident, és tényleg beszélgettem más fiúkkal.
- Vagyis flörtöltél velük - fonta Zed keresztbe a karjait a mellkasa előtt.
- Nem - hazudott Scy.
- De - válaszoltam Zed helyett.
- Jó, igen, mert Zed ott hagyott a buliban! - kiabált Scy. A kiabálás csak erősít arra vonatkozóan, hogy tényleg Aiden-nek van igaza.
- Nem kell a nap 24 órájában veled lennem - forgatta Zed a szemeit. - De ez nem jogosít fel arra, hogy más fiúkat csábíts el. Ott vannak a barátnőid. És én vagyok a pasid.
- Magányos voltam, oké?! - rázta a fejét idegesen Scy.
- Barátnők - vettetem fel ellenérvet.
- Részeg voltam, jó?
- Az sose mentség - röhögtem. - Szivi, ha tudnád hányszor próbáltam magam így kihúzni a szarból.
Scy az alsó ajkait rágta, kiutat keresve, de rá kellett jönnie, hogy sose fog találni. Olyan okot keresett, amit el tudtunk volna fogadni, de hirtelen felnevetett.
- Oké, tudjátok mit?! Igen, így volt. Flörtöltem más fiúkkal. Mert láttam, hogy mások is ezt teszik, és ők boldogok.
- Ha más ugrik, te is ugrasz? - vonta fel a szemöldökét Zed.
- Jaj, könyörgöm, Zed! Miattam van az, hogy népszerűbb lettél! Csak mert lekevertél valakinek egyet ne szállj el magadtól, mert ugyanolyan vagy, mint eddig.
- Inkább pont fordítva nem? - vigyorgott Zed, amivel megőrjítette Scyt. - Én mindig is ilyen voltam, téged ismernek minél többen, csak mert együtt voltunk.
- Már múlt időben beszélsz?! Jesszus, de gyerekes vagy - nevetett Scy. - Tudod mit, tök mindegy! Azt csinálsz amit akarsz, már baromira nem érdekel. Végeztem veled.
- Tök vicces, hogy ő szakít velem, mikor oka nincsen rá - morogta Zed kis humort belekeverve. Én elnevettem magam, Aiden csak elmosolyodott.
Scy megfordult, és eltipegett a magas sarkújában, mire Zed belebokszolt Aiden vállába.
- Máskor szétverem a képed, hogy ne gyere be ennyire a csajoknak.
- Haha, marha vicces - gúnyolódott Aiden.
Figyeltem, ahogy elbeszélgetnek, és indultam, hogy felszedjem Averyt a földről. Aha, csak hogy nem volt ott, ahol hagytam.
- Aiden, gyere ide - súgtam neki, mire felém lépett. - Elvesztettem Averyt, keresd már meg.
- Hogy tudnám?
- Vámpír vagy, az Isten szerelmére, csak tudod hol van.
- Bocs de ebben nem tudok segíteni. Luc zaklat a fejemben, Steve folyamatosan jelez, hogy ne válaszoljak neki, és szenved, mert Madelyn nem szólt hozzá, és nem tud az életével mit kezdeni, szóval ezt oldd meg egyedül - tárta szét a karjait.
- Kösz... - fújtam, de aztán elindultam, hogy termenként bepillantsak mindenhova.
Átfésültem a földszintet és az emeletet, de nem találtam meg. a pincébe gondolom nem ment, de a biztonság kedvéért oda is benéztem.
Mikor viszont benyitottam egy terembe, megláttam Szöszit a tanári asztalon feküdve. Hogy miért itt volt, és miért oda feküdt, az sose talált válaszra.
- Na jó... - sóhajtottam, aztán felkaptam az ölembe, rádobtam a dzsekimet, és kivittem a levegőre.
Na de mégis hogy jussunk haza? A motorra nem merem felrakni, mert lehet útközben leesik, a járművet pedig nem akarom itt hagyni...
Forgolódva kerestem a megoldást, de aztán megláttam Yvest és a barátnőjét.
- Hé, Yves! - kiáltottam oda, és odasiettem. - Segíts.
- Miben? - kérdezte Yves.
- Vidd el hozzám ezt a szerencsétlent - nyújtottam neki, de Yves nem vette át.
- Miért hozzád?
- Teljesen ki van ütve, fogalmam sincs miért ivott alkoholt, de nem vihetem haza a szüleihez, mikor nekem kellett volna figyelnem rá, és a motorra nem akarom feltenni, mert lefordult róla, aztán kaputt - hadartam el.
- Okééé... - vette át Yves Szöszit felvont szemöldökkel, én pedig elindultam a motor felé. - És a kabátod? - kiáltott utánam.
Egy pillanatra megálltam, de aztán legyintettem.
- Á, hagyd csak rajta, mert a végén megfázik, és rinyálni fog, hogy nem ajánlottam fel neki a dzsekim, és ezt elkerülöm így - tártam szét a karom. - Pulcsim van, nem fogok teljesen szét fagyni - indítottam be a járművet. - Remélem... - morogtam.
Intettem Yves-nek, kiáltottam egy "nálam találkozunk!" mondatot, de aztán elhajtottam.

***

Szöszivel az ölemben belöktem a lakásom ajtaját, majd a lábammal bezártam (pontosabban berúgtam) és Averyt ledobtam a kanapéra. Kinyújtózkodtam, megsimogattam Démon feje búbját, majd besiettem a konyhába, ittam egy pohár vizet, de utána visszamentem Avery-hez, és ismét az ölembe kaptam, de ezúttal a hálószobámba vittem, és óvatosan az ágyra fektettem.
Baromira át kéne öltöznie, de Avery egyszerűen mozdulni se tud. Én pedig... Megcsinálnám, csak félek, hogy amint visszanyeri a tudatát, leveri a fejem.
Felsóhajtottam, megráztam a fejem, de aztán lehúztam róla a csizmáit, a földre dobtam, hallgatva, hogy mekkorát csattan. A szoknyáját felül megfogtam, és óvatosan lehámoztam róla, azt viszont az ágyon hagytam. A harisnyát már nehezebb volt levenni róla. Kiengedtem egy káromkodást az ajkaim közül, de utána földre dobtam a ruhadarabot, bár legszívesebb elégettem volna. Minek aggat magára ilyeneket?!
A pólójának a gombjait kigomboltam, majd lehúztam a vállairól.
Ott feküdt előttem, fehérneműben. Meglepő módon a bugyija és a melltartója is fekete volt, mintha különösen figyelt volna arra, hogy azonos színűt vegyen fel. Ellenálltam a kísértésnek, hogy megérintsem hibátlan, puha bőrét, aztán felemelkedtem, a szekrényhez léptem, és kivettem egy sima szürke pólót.
Amint visszamentem hozzá, a fejembe csapott egy gondolat.
A lányok leveszik a melltartót alvás előtt?
Ha le is veszik, én arra már nem vállalkozok. Bár fiú létemre szívesen megtenném, de reggel már egyértelműen halott lennék.
Megfogtam a vállánál lévő pántot, és óvatosan felemeltem. A bőrén piros nyomott hagyott a pánt szorítása, így lehunytam a szemem. Mi a francnak szorítja meg ennyire?!
Felsóhajtottam, felültettem Szöszit, és megfordítottam, így a hátát láttam. Félresöpörtem szőke, hosszú haját, és a melltartójához nyúltam. Nem jó ötlet, de azért mégse hagyhatom rajta, mert a végén a pánt megcsonkítja ezt a szerencsétlent.
Soha se hittem volna, hogy ilyen körülmények között fogom ezt csinálni, de nem tehettem mást. Kikapcsoltam a melltartó csatját, és lehúztam a vállairól. Gyorsan megragadtam a pólómat, és nagy nehezen ráhúztam, aztán felálltam, és kifújtam a levegőm.
- Maradj itt, és ne mozdulj el, oké? - pillantottam hátra rá, majd kiléptem az ajtón.
Rekord sebességgel letusoltam, majd a ruháimat a pultra dobtam, és csupán egy bokszer alsót vettem fel, melegítőt nem.
Visszamentem a szobába Avery-hez, becsuktam az ablakot, hogy ne fagyjon meg, majd kerestem egy másik takarót és párnát.
- Nem maradsz itt? - kérdezte.
Megálltam, amint meghallottam a hangját, és a vállam fölött hátrapillantottam rá.
- Nem, most nem. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha ma együtt aludnánk. Jó éjszakát.
Becsuktam az ajtaját, majd a kanapéra dobtam az ágyneműt, és levágtam magam a bútorra. A plafonra szegeztem a tekintetem, de aztán sóhajtva lehunytam a szemem. Az alkaromat a pilláim elé helyeztem, ezzel eltakarva a szemem, és azt kívántam, hogy hadd kapjak 5 perc nyugalmat.

Az éjszaka folyamán arra keltem, hogy valaki nekiment a kávézóasztal sarkának, közvetlen annak, ami a kanapé előtt foglalt helyet.
Morogva próbáltam annyira felnyitni a szemem, hogy lássak valamit, de a sötétség eltakart mindent.
- Démon, megmondtam neked ezerszer, hogy ne mászkálj ilyenkor, és általában meg is értetted - dörzsöltem meg a szemem fáradtan, és a telefonom kijelzőjére pillantottam. Éjfél múlt 13 perccel.
- Nem nyert.
Felkaptam a fejem, és az asztal felé néztem. Nem Démon, hanem Avery állt ott, szintén fáradtan, összegörnyedve.
- Mi a baj? - vontam fel a szemöldököm.
- Fázok - felelte.
- Becsuktam az ablakot.
Avery elkapta a tekintetét, én pedig vigyorra húztam a számat.
- Csak nem akarsz egyedül aludni, mi?
- Nem tudok egyedül aludni - javított ki sértődötten.
Lerúgtam magamról a takarómat, és kinyújtottam felé a kezem. Avery gyorsan kihasználta az alkalmat, mielőtt meggondolom magam, és szinte rám ugrott.
A hátamra feküdtem, Szöszi pedig rám telepedett. Ahogy hozzám bújt, automatikusan mosolyt csempészett az arcomra.
Felrántottam rá a takarót, és az egyik karom a párna alá helyeztem, a másikkal pedig átöleltem Szöszi hátát. Csípője, mellkasa az enyémnek préselődött, és abban a pillanatban megértettem.
Hogy a lányok miért azt imádják a legjobban, amikor azzal aludhatnak el, aki az életük része.

Yves

Sós chipset zabálva pöffedtem Evy mellett a kanapén, és még mindig szünet nélkül bámultuk a TV-t, amikor végre Evy megszólalt.
- Mondd csak Yves, te mégis miért jöttél össze Karla-val?
- Elmondtam nem? - forgattam a szemeimet. - Megtetszett.
- Elég nehezen hiszem, miután majdnem öngyilkos lettél Avery miatt.
A név hallatára összerándult egy izom az arcomon, mire Evy felsóhajtott.
- Csak el akarod őt felejteni, ugye?
Elpillantottam, ki az ablakon.
- Kezdetben úgy volt. De most valahogy érzem, hogy tényleg tudnám szeretni Karlat.
- Úgy gondolod?
- Ő szeret engem, és ennél több nem kell.
Ezzel a mondattal lezártam a beszélgetést, de Evy utána a kanapé másik feléhez nyúlt, és felemelte a noteszemet. Hagytam, hogy belelapozzon, és elolvassa a dalszövegeimet.
- Ezeket mikor írtad? - döbbent le.
- Egy héttel ezelőtt - feleltem.
- Tökéletes, Álarc... Tetszenek, de van egy olyan érzésem, hogy Avery áll ezeknek a hátterében.
- Ja - válaszoltam hanyag vállrántással.
- Yves, nem állhatsz a küszöbön. El kell döntened kit akarsz szeretni.
- Csak azért írtam dalt, hogy levezessem az érzelmeim - ráztam a fejem.
- Akkor próbáld meg most is - nyújtotta felém a füzetet, mire döbbent pillantással jutalmaztam. - Írd le az első két, vagy egy szót, ami eszedbe jut.
Kikaptam a kezéből, felszedtem egy tollat a földről, és két szót firkantottam a papírra.
Elég volt.
Evy elhúzta a száját, de ismét kinyitotta az ajkait.
- Írj egy kis részletet, kérlek. Hogy tudjam miből van eleged.
Sebesen írtam, csakhogy végre leszálljon rólam, és meg tudjam neki mutatni, hogy kurvára elegem van mindenből, és mindenkiből.

Nincs kedvem semmihez, és senkihez,
Csak ülök, és cigizek.
Tik-tak, a percek túl lassan járnak,
Mit gondolsz, meddig bírtam volna?
Értsd meg bassza meg, hogy nem kellesz többé nekem,
Egyedül kell tovább menned, nélkülem,
És soha többé nem fogom meg a kezed.
Mondd, ez milyen érzés?!
Érzed, ahogy ott hagytak téged a semmibe, mint egy jelentéktelen dolgot,
Hogy másszon fel egyedül a dombon?!
Vessz el egyedül a semmiben, érezd a magányt,
Itt hagytál a keserű valóságba, egy örökkévaló rágalomban.

Evy felé nyújtottam a noteszt, lassú mozdulattal. Az ujjai közé vette, és átfutotta a sorokat, aztán mosolyra húzódott a szája.
- Oké, most már tudok, mik a valódi érzéseid.
Elhúztam a számat, de utána Evy felállt, intett nekem egyet, és kilépett az ajtón, otthagyva a notesszal és a tollal együtt.
Hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam mindkét tárgyat, és tovább írtam a szöveget. Szinte meg sem álltam, már automatikusan jöttek a sorok a fejemből. Csak leírtam, hogy mit gondolok, és bár már van két dalom, azokat szomorú érzelmekkel írtam.
De ezt nem. Ebben más volt.
Tömör düh, azzal a tudattal, hogy elegem volt.

Madelyn

Két teljes napja csak az ágyban feküdtem. A gyermekem elvesztését nem bírtam feldolgozni.
De tudtam, hogy lábra kell állnom, és haladnom előre mert így csak gondot okoznék másoknak.
Például Steve-nek.
Ott voltam, amikor felébredt. Természetesen minden kiesett az emlékezetéből. Hihetetlenül felvidult, amint látta, hogy sikerült kijuttatni abból a kínzóhelyről. De egyszerűen nem bírtam visszaölelni, amikor a karjai közé zárt. Steve is furcsállta, de mikor Matt rám pillantott, tudtam, hogy elmondja neki.
Azóta szinte semmit se beszéltem vele. Steve talán sajnálja, hogy látnom kellett ezt az oldalát is, de ettől nem fogom elítélni. Azt persze nem tagadom, hogy könnyű lesz elfelejteni azokat a gyilkos, bosszúra szomjas tekinteteket.
Steve ágyában feküdtem, temérdek rágcsálva magam körül, és egy sorozatot néztem a tévében.
Kopogtattak az ajtómon, így oldalra fordítottam a fejem, és letettem magam mellé a pattogatott kukoricás tálat.
- Madelyn?
Lehunytam a szemem.
- Gyere be.
Kinyílt az ajtó, majd Steve lépett be rajta. Meglepődtem, hogy bejött hozzám, de örültem neki.
Egy fekete melegítőnadrág volt rajta, és egy sima, bő fazonú póló. Barna haja kócosan állt, mintha ma még nem is nyúlt volna a fésűhöz, de utána leült mellém, de aztán a tévére pillantott.
- Ne már, most neked is ez a kedvenced? - nyöszörgött. - Pretty Little Liars? Madelyn, ne keseríts el.
- Mi a problémád vele? - kérdeztem.
- Irritál. Ebben a sorozatban állandóan hazudoznak.
- Nekem tetszik - vontam meg a vállam.
Steve átnyúlt előttem, így megcsapott az illata, de próbáltam figyelmen kívül hagyni. Belemarkolt a pattogatott kukoricába, aztán egyesével elkezdte enni, miközben engem kérdezgetett.
- Figyelj csak.
- Hm?
- Mikor mész vissza ismét dolgozni? Ha jól tudom, szabadságon vagy.
Magamban felelvenítettem a naptáramat, aztán bólintottam.
- Január 6.
- Akkor szokták leszedni a karácsonyfát.
- Tényleg? - haraptam bele egy csokiba.
- Aha. Más családok.
- És ti? - húztam fel a szemöldököm.
- Ja, mi nem, Aiden már karácsony másnapján kivágja a házból, mert utálja, hogy állandóan kerülgetnie kell egy növényt.
Felkacagtam, mire sikerült Steve arcára mosolyt csalnom.
- Szóval január 6 - dőlt hátra, én pedig bólintottam. - Nem lenne kedved addig eljönni velem valahová?
- Moziba? - szaladt magasra a szemöldököm.
- Nem feltétlen - vonta meg Steve a vállát. - Egy színház, vagy akármi. Olyan nőnek tűnsz, aki inkább a színházat kedveli.
Piros pont. Nőnek nevezett, nem lánynak.
- Igen, a színházért vagyok oda.
- Akkor egy színház, karácsony után?
Felsóhajtottam.
- Randinak veszed?
- Azt akarod, hogy kimondjam? - jelent meg apró vigyor Steve arcán. - Igen.
Megráztam a fejem.
- Nem.
- Miért nem? - döbbent le Steve.
- Nem akarlak bántani, de... Csak barátok Steve, jó? Csak barátok.
Láttam az arcán a csalódottságot, mire egy kicsit én is elszomorodtam.
Nem arról van szó, hogy nem szeretem. Hogy nem tetszik. Hogy nem kedvelem.
Csupán nem akarok neki gondot okozni.
Miattam történt, hogy elfogtak a tudom is én kik, és miattam kellett Steve-nek értem jönnie, és elveszteni két gyerekét. Bár Luc nem is a gyereke, és legszívesebben a pokolra űzném azt a fiút, mégis talán Steve-nek sokkal többet jelent, mint bárki másnak.
- Nem hiszem, hogy tudunk barátok lenni - nézett a szemembe komolyan. - Hiszen a szíved alatt van egy gyermek, aki ha jól tudom, hozzám tartozik.
Felé kaptam a fejem.
Nem tudja?
Leszegeztem a tekintetem, és halkan megszólaltam.
- Matt nem mondta?
- Mit kellett volna? - ijedt meg Steve.
Felszippantottam, bár nem sírtam.
- Nincs kisbabánk. Mikor eljöttetek értem, Luc instabil állapotba került. Megijedt tőled is, és megölte a gyerekünket.
Elpillantottam más felé, de miután Steve nem szólt semmit, visszafordítottam a fejem.
Steve akkor állt fel, és indult az ajtó felé.
Ó, a francba...
- Steve, ne! Nem ér utána menned! - kiáltottam, de nem hallgatott rám. - Matt! Matt!
A sötétbarna hajú srác azonnal megjelent. Kissé mosolyogva, épp egy hosszú ujjú, sötétkék pólót vett fel.

- Mi az?
- Állítsd meg! Meg akarja ölni Lucot!
- Hadd tegye - szólt gúnyosan Matt.
- Ne! Én is akarnám, de nem ölheti meg a saját gyerekét!
Matt kitette a karját Steve elé, mielőtt kiléphetett volna az ajtón. Néhány tized másodpercen múlt, én pedig megnyugodva fellélegeztem.
- Steve, ne menj - szólt teljesen nyugodt hangsúllyal Matt. - Neked most Madelyn mellett lenne a helyed, ha már te is tudod.
- Miért nem mondtad? - pillantotta rá Steve.
Szinte sose hallottam a hangját még ilyen ridegnek.
- Nem akartam, hogy tőlem tudd.
Matt leengedte maga mellé a karját, találkozott a tekintetünk, de utána elsétált, maga mögött becsukva az ajtót.
Steve pár másodpercig csak állt, de utána felsóhajtott, és ismét leült mellém.
- Figyelj, nézzünk mást, jó? Nem kell PLL-t nézned.
Elkapcsoltam a sorozatot, és a mappák között megtaláltam a Family Guy-t, így rányomtam.
De amikor elindult az egyik epizód, Steve a vállamra hajtotta a fejét, és a pólóm anyagába temette az arcát. Nagyon lélegzet, de próbáltam a tévére figyelni, mielőtt elsírnám magam.
Meghallottam elcsukló lélegzését, amiből rájöttem, hogy ugyanazt teszi, mint két napja én.
Nem tudtam, mennyi idő kell ahhoz, hogy megjavuljon a helyzet. Talán pár nap, vagy egy héten, netán egy hónap, esetleg egy életen át nem tudjuk kiheverni ezt az egészet, ami történt velünk.

Avery

Amint leállt a motor, azonnal lepattantam, és kissé idegesen sétáltam a pláza felé.
- Szöszi, mi a francért rohansz?
A szememet forgatva mentem tovább,de aztán Castiel ismét utánam kiáltott.
- Legalább várj már meg!
- Minek? Nem kértem, hogy gyere velem.
- Nem veled megyek, nekem is vennem kell valamit. Kettőnknek semmi köze egymáshoz. Én csak elhoztalak, hogy ne kelljen a full hidegbe sétálnod. Inkább meg kéne hálálnod, amit ma, és tegnap este érted tettem.
Fordultam 360 fokot, és úgy ahogy voltam, ököllel a mellkasához csaptam.
Castiel halkan felkiáltott, és a pólójához kapott.
- Ezt miért kaptam? Reggel már adtál egyet.
- Meg kéne hálálnom?! Hogy átöltöztettél, és levetted a melltartómat?!
- Figyelj, ne kiabálj már, mindenki engem néz - húzta be a nyakát Castiel.
- Egy szemétláda vagy, Castiel! Csakis magaddal foglalkozol!
Hátat fordítottam neki, de azért láttam, hogy körbe pillant, és morog egy sort.
- Én nem csináltam semmit, jó?
Utánam sietett, de csak mögöttem lépkedett.
Bent a plázában hatalmas volt a sürgés. Rengeteg ember futkosott a boltok között, ajándék után kutatva. Imádtam, hogy az aula közepén egy hatalmas karácsonyfa állt, és gyönyörű volt, ahogy feldíszítették.
- Csinálj egy fotót, dobd fel Instagramra, aztán mehetünk - pofázott mellettem Castiel.
- Ilyen képeket nem teszek fel Instagramra - ingattam a fejem.
- Tudom, mert neked csak egy képed van.
- Honnan tudod? - húztam fel a bal szemöldökömet.
- Egyszer rámentem a profilodra, hátha van rólad félmeztelen kép, mint a többi csajról. De nem, neked csak egy képed van, azon is háttal állsz.
- Ne foglalkozz az Instagram fiókommal, jó? Hidd el, feltennék képet, de nem tudok mit.
- Na jó.
Castiel kivette a telefonomat a kezemből, és ráment a kamerára. Az egyik kezével átölelte a derekamat, és magához rántott, a másik kezével pedig feltartotta a telefont. A fényviszonyok tökéletesek voltak, nem volt túl világos, és túl sötét sem. Álló helyzetbe helyezte a mobilt, egy kicsit megdöntötte, hogy látszódjon a pólónk is, és ne legyen benne a teljes fejünk.
Castiel elővillantotta ellenállhatatlan, játékos vigyorát, amiért odáig, és vissza voltam. Én az ujjaimat az arcomra tettem, hogy karcsúsítsam az orcámat, és elmosolyodtam.
Castiel csinált egy fényképet, majd visszaadta nekem.
- Tessék, ezt felteheted, mert ez baromi jó lett.
Felnevettem.
- Kösz, Castiel.
Elmosolyodott, én pedig feltöltöttem Instagramra a képet, aztán elindultunk. Befutottam néhány boltba, vettem ajándékot Mady-nek, mert már rég láttam, Aiden-nek, Steve-nek, Matt-nek, hogy ő se maradjon ki, és természetesen Madelynt se hagytam ki.
A családomnak már rég megvettem, csupán Andrew mondta, hogy ő nem kér semmit, én mégis vettem neki sok-sok kávét, mert tudom, hogy imádja. Anya kapott egy új sütőkesztyűt, vagy mi a szar az, mert a régi már szétfoszlott, minden baja volt. Apának vettem új tollakat, hogy ne az enyémet nyúlja le állandóan, Ethan pedig játékot kapott.
Yves nem hiszem, hogy reméli, hogy kap tőlem, bár miért is vennék, ad neki a barátnője.
Castiel viszont megérdemelne valamit. Csak nem tudom, hogy mit, hisz neki semmi se kell, mert már mindene megvan.
Talán nem olyan kell neki, amit meg lehet venni. Hanem valami más. Mint amikor egy fiú odaadja egy lánynak egy pulcsiját örökre, vagy a pólóját, vagy bármilyen ruhadarabját.
Ja, persze, mindjárt odaadom az egyik szoknyámat neki.
Mikor ezen gondolkoztam, megcsörrent a mobilom, Roger nevét mutatva.
Mosolyogva felvettem, és köszöntem neki.
- Szia, Roger!
- Csá, Avy! Figyelj már, ma ráérsz?
- Hát, most épp egy barátommal vásárolok. Miért?
- Ma egy próbát szerveztünk volna a bandával, Yves szólt, hogy rég volt.
- Akkor lehet megyek, elküldöm Castielt.
- Á, hagyjad, jöjjön csak ő is. Yves is hozza a csaját, Castiel is jöhet, bírom a pofáját.
Köszi Roger, tetszik a beszédstílusod. Ha Yves hozza a barátnőjét, én hozom a barátom.
Bár Castiel és én nem vagyunk együtt, beállíthatom úgy. El tudom képzelni, hogy az Instagram fotó miatt mindenki azt hiszi, hogy járunk. Akkor miért is ne?
Lehet, hogy van rá esély, hogy Castiel ismét megcsókol, de önakaratából. A tegnap este miatt ugyan haragszom rá egy kicsit, de mégis, ahogy együtt aludtunk a kanapé... Fantasztikus volt.
- Oké, benne vagyok - válaszoltam Roger-nek.
- Király. Akkor háromkor, jó?
- Rendben. Szia!
- Hali, Avy!
Letettem a telefont, majd kisebb mosollyal az arcomon, kiléptem az üzletből.
De amint felemeltem a fejem, a mosoly az arcomra fagyott.
Castiel, és a barátnője egész boldogan elbeszélgettek, miközben a lány Castiel nyakát ölelte.
Hogy lehettem ennyire naiv? Elhittem, hogy lehet köztünk valami, amikor Castiel-nek ott van Fekete?
Castiel viszont az egyik percben afelé a bolt felé bökött, ahol én álltam.
Fekete hirtelen elengedte a fiút, majd visszakérdezett, apró fejmozdítással. Castiel felhúzta a szemöldökét, de utána mosolyogva a lány vállára tette az egyik kezét, és mondott neki valamit.
Fekete kifújta a levegőjét, még mindig haragos tekintettel, de utána elhúzta a száját, adott egy puszit Castiel-nek, és elsétált.
Castiel zsebre vágta a kezét, és felém fordította a fejét. Mosolyogva intettem egyet, mintha most léprem volna ki az üzletből, és odalépkedtem hozzá.
- Mi történt eddig? - kérdeztem, bár tudtam a választ.
- Itt volt a barátnőm - felelte lazán.
- Tudom, láttam - csúszott ki a számon.
- Tényleg? - szaladt Castiel szemöldöke a magasba, én pedig éreztem, hogy menten elsüllyedek.
Lehajtottam a fejem, a pilláimat pedig lecsuktam, és felsóhajtottam. Láttam valamit, de 5 percig nem bírtam ki, hogy tartsam a szám. Gratulálok magamnak.
Felemeltem a buksim, és kinyitottam a szemem, de azonnal levegő után kellett kapnom.
Castiel lehajolt hozzám, de nem ért hozzám sehol. A tenyerei még mindig a zsebében foglaltak helyet, úgy pillantott rám 3 centire az arcomtól.
- Ez veszélyes, Szöszi. Leengedted a védelmed.
Elnyíltak az ajkaim, mire Castiel óvatos vigyorra húzta a száját.
- Mit tennél, ha most megcsókolnálak?
Bár mielőtt válaszolhattam volna neki, egy erős, ugyanakkor kissé puha dolog csapódott nekünk.
Azonnal szétrobbantunk, én pedig hátrahőköltem.
- Mi a fasz?
Lepillantottam a földre, ahol egy hatalmas tábla, mogyorós Milkát vettem észre. Kemény, de puha is. Szegény pára...
- Te szemétláda!
Odakaptuk a fejünket, aztán megláttam Feketét, hihetetlen dühös pillantással.
- Francba... - motyogtam.
- Bassza meg... - suttogta Castiel.
Fekete felénk lépkedett, és tudtam, hogy felpofozza Castielt. Bár megérdemelte volna, mégse akartam.
- Ennyit érek neked?! Hogy amint elmegyek, ezzel a ribanccal enyelegsz?!
- Hé! - szóltam.
- Fogd be a lepcses szád! - mutatott rám Fekete fenyegetően. - Miattad nem lehetett normális kapcsolatom! Állandóan bekavartál a képbe. És téged - mutatott Castielre. -, foglalkoztatott ez a kis csaj. Nem hazudj, mert állandóan figyelted, amint megjelent, engem meg ott helyben leszartál!
- Em, ez nem így van - tiltakozott Castiel. Mintha kisebb félelmet láttam volna a szemébe, hogy elveszti a barátnőjét. Ó, tehát Feketének van neve. Az "Em", talán az Emily beceneve, vagy tudom is én.
- De, kurvára így van! - váltott hisztérikus hangnemre Fekete. Tudtam, hogy ez után a sírás következik. - Elegem van abból, hogy kettőnk között ingadozol, mert nem bírod eldönteni, mit akarsz! Ennyi erőből jöttél volna össze vele, ahelyett, hogy velem szórakozol! - törölt le Fekete egy könnycseppet az arcáról. A szemceruza fekete csíkot hagyott az orcáját, de nem hiszem, hogy akkor érdekelte.
Lélegzett néhányat, felkapta a csokit a földről, majd gúnyosan, szomorúan felnevetett.
- Menj a francba. Komolyan.
Megfordult, és sebesen elrobogott.
- Picsába... - tette Castiel mindkét kezét a fejére.
- Menj utána - súgtam neki kissé szomorúan.
- Most hagyjalak itt, és... - kezdte, de a szavába vágtam.
- Igen! Takarodj már utána, te idióta! - kiáltottam, és löktem rajta egyet.
Castiel bólintott, és Fekete után futott, remélve, hogy helyrehozhatja a dolgokat.
Leroskadtam a mellettem lévő padra, és csalódottan az embereket kezdtem el figyelni.
Majdnem negyed órát ültem, mikor eldöntöttem, hogy inkább hazamegyek, mert minden megvan ami kell.
Kisebb csipogást adott ki a telefonom, így előhalásztam a zsebemből, és elolvastam az üzenetet.

Gyere a bejárathoz, menjünk haza.

Castiel üzenete alatt nem bírtam kitalálni, hogy kibékült-e Feketével, vagy nem, így sóhajtva megigazítottam a gatyámat, és kilöktem a pláza ajtaját, aztán Piroska felé vettem az irányt.
Kérdőn rápillantottam, de csak szótlanul megrázta a fejét.
Sóhajtva lehunytam a szemem, de után az órámra pillantottam.
- Mennyi idő, mire innen elérünk Roger lakásához? - kérdeztem.
- Egy 10-15 perc - felelte. - Miért?
- Mert ma próbálunk a srácokkal, és háromra beszéltem meg velük - néztem az órám, ami háromnegyed hármat mutatott. - Azt mondtam nekik, hogy te is jössz.
- Nekem mindegy - vonta meg a vállát.
Persze, tudtam, hogy nincs kedve beszélgetni, így többet nem szóltam hozzá, csak felpattantam mögé, és a fejemre tettem a bukósisakot, Castiel pedig a fejére kapta a sapkáját, és beindította a motort, majd elindultunk.

***

10 perc után Roger lakása előtt parkoltunk le, ahonnan kiszűrődött némi zaj. Megvártam Castielt, de utána halkan kopogtattam az ajtón, és benyitottam.
- Sziasztok! - köszöntem.
- Csá Avy, Castiel! - villantotta ránk Roger a vigyorát.
- Sziasztok - köszönt Castiel.
Amanda egy kiáltással a nyakamba borult, és ha Castiel nem állt volna mögöttem, elestünk volna. Graham intett nekem egyet, de aztán a túlsó oldalon, egy ajtón Yves lépett be.
Sima, bő fazonú fehér pólót, egyszerű kék, szakadt farmert viselt fehér sportcipővel. Fekete haja kócosabban állt a szokásosnál, gyönyörű arcát egyetlen hiba se rontotta el.
Rám pillantott, amitől enyhén görcsbe rándult a gyomrom. Végigmért, majd megakadt Castiel-en a tekintete. Egyikük se intett a másiknak, csak csendben bámulták egymást, de aztán hirtelen Karla toppant be a garázsba.
Hosszú göndör haja dúsan omlott a vállára, zöld szemeit egy fekete tusvonallal kiemelte, ajkaira rózsaszín szájfény került. Egy tálcát hozott, majd amint megpillantott, odalibbent hozzám, és az orrom alá dugta.
- Szia! Nem tudom emlékszel-e rám, én voltam Yves ápolója.
- Emlékszek - bólintottam.
- Sütöttem muffint bocsánatkérés miatt.
- A felé megettem, bocs - vonta meg a vállát Roger.
- Bocsánatkérésként? - kérdeztem vissza.
- Igen. Mert tudod... Én és Yves... Most mi... Izé - dadogott. - Szóval... Csak hogy nem zavar-e, mert ha jól tudom.... Te, izé... Szeretted őt. Szereted. A francba, nem tudom a részleteket - nevetett fel halkan.

- Mi? Dehogy! - tiltakoztam talán egy kicsit túlzással. - Mi csak barátok vagyunk.
- De akkor tényleg nem zavar?
- Dehogy is! Örülök nektek - mosolyogtam.
- Karla, hozd ide a muffint! - intett Roger.
- Avery-nek hagyjál! - kiáltott rá a lány. - Akkor remélem jóba leszünk - nézett a szemembe.
- Mindenképp - viszonoztam.
Karla elsétált a kanapékhoz, Yves pedig a hűtőhöz lépett.
Megfordultam, Castiel pedig pislogás nélkül figyelt.
- Ribanc - morogtam.
Castiel felröhögött.
- Mintha nem azt mondtad volna fél perccel ezelőtt, hogy jóba lesztek - kuncogott.
- Nem akartam bunkó lenni vele.
Lehuppantunk mi is a kanapéra, majd Graham egyszer csak megemlítette az Instagram képet. Mindenki helyeselt, hogy jó lett, tényleg a személyiségünk van a képen, nem pedig bepózoltunk. Egyedül Yves döbbent le, mert ő nem látta a képet. Ja, persze, tuti máris kikövetett.
Roger odadobta neki a telefonját, Yves pedig szemügyre vette a képet, és a bal szemöldöke magasba szaladt. Nem szólt semmit, csak visszaadta a telefont, de utána meglökte a fiúkat, hogy álljanak be a helyükre. Castiel, Karla és Amanda a kanapén maradtak, a fiúkkal pedig megbeszéltük, hogy mit énekeljünk. Legelőször a Maroon5-Sugar című száma hangzott el, majd az Imagine Dragons-Monster száma, nem maradt ki egy Theory Of A Deadman szám se, és nem legutolsó sorban Yves Shawn Mendest énekelt. Szóltunk a többieknek, hogy kérhetnek számokat. Karla Zara Larsson-Lush Life számát kérte, Amanda kedvéért Cake By The Ocean-DNCE-t énekeltünk, viszont Castiel azt mondta, hogy ő rám hagyja a választást.
Theory Of A Deadman-Bad Girlfriend.
Ez az egy szám jutott eszembe, amint a fiúra néztem. Szerintem ő se bánta különösképpen, hogy ezt daloltuk el neki. Egy kisebb szünet után ismét zenéltünk, de aztán mikor kifulladtunk leültünk a kanapéra. Karla miután kibeszélte a The Walking Dead részét Rogerrel, Yves felé fordult.
- Nem énekled el valamelyik dalodat?
- Dalodat? - kapta fel a fejét Roger.
- Milyen dal? - kérdeztem.
- Írtál dalokat? - nézett rá Graham.
- Énekeld el! - kérte Amanda.
Yves lehajtott fejjel elnevette magát.
- Hármat írtam.
- Énekeld azt, amit legutoljára mutattál nekem - legyintett Karla.
Yves felállt, és felvette a gitárját a földről, leült velünk szembe, elhelyezkedett, és megpengette a gitárt.
Szerelmes, lassú számra számítottam.
Kicsit se volt az.
Dühös, kissé csalódott, erőteljes, határozott szám volt. A dallama majdnem olyan volt, mint a Theory Of A Deaman-Say Goodbye számának.
Csendben hallgattam, ahogy Yves énekelt, és megpróbáltam megjegyezni a dalszöveg nagy részét.
A dal után csak Karla mosolyodott el, mindenki más teljesen ledöbbent.
Megelégeltem a csendet, és megszólaltam.
- Tetszik.
Yves rám kapta a tekintetét, és felhúzta a szemöldökét.
- Tényleg?
- Aha.
- Ez érdekes...
- Miért?
- Mert az és kész - vonta meg a vállát.
- Most miért flegmázol velem? Csak elmondtam a véleményemet a dalodról.
- Azt gondolsz róla, amit akarsz - állt fel Yves.
- Jó, én elmondtam, hogy tetszik. Nem értem, ezzel most mi a probléma.
- Hidd el, sok ihletet kaptam, mikor ezt írtam - szólt gúnyosan a fiú.
- Ihletet? Érdekes. Miért érdekelne? Nem ezt kérdeztem - ráztam a fejem.
- Miért kelljen, hogy érdekeljen? - nevetett fel Yves.
Kisebb szünetet tartott, lépett egyet előre, és a válla fölött hátranézett rám.
- Rólad írtam - mosolyodott el keserűen, majd kinyitotta az ajtót, és azzal a mondattal, hogy "elmegyek a fürdőbe" bezárta maga mögött.
Mindenki csendben ült a helyén, csupán Karla ment Yves után. Castiel is felállt, de ő inkább kissé idegesen, mégis Roger visszarántotta a helyére.
Hatalmas gombócot éreztem a torkomban, és azt hittem, a gyomrom akkorára zsugorodott, mint egy gombostű feje. Hirtelen azt se tudtam, mit mondjak, de csak egy mondatot nyögtem ki.
- Nem emlékszek a dalszövegre...
Amanda és Graham egymásra pillantott, majd a lány Graham fülébe súgott valamit.
- Odaadjuk neki?
- Biztos kéne? Ez egy elég erős szöveg.
Castiel kinyújtotta a kezét feléjük, és megszólalt.
- Róla írták. Joga van elolvasnia.
Graham egy papírlapot adott Castiel- nek, aki ahelyett hogy a kezembe nyomta volna, magánál tartotta.
- Ne itt. Majd máshol elolvasod.
A kabátja zsebébe csúsztatta a lapot, majd Roger megvakarta a tarkóját.
- Asszem ennyi volt a próba.
- Hogyhogy? Alig tart egy órája. Általában másfelet szoktunk maradni, plusz még hülyéskedni szoktunk - ingatta Amanda a fejét.
- Tudom, de úgy látszik, Yves taccsra vágta a hangulatot, és szerintem nem is fog visszajönni.
- Én nem értem miért ilyen velem... - motyogtam.
- Velünk is ilyen. Nem tudjuk miért, vagy mit ártottunk neki - vigasztalt Graham.
- Szerintem csak új neki ez a helyzet - szólalt meg Amanda. - Eddig jóba volt Avery-vel, most pedig jött Karla, és ez furcsa neki.
- Miért kelljen, hogy az legyen? Attól még, hogy lett egy csaja, nem kéne eltávolodnia Szöszitől - dőlt hátra Castiel.
- Oké, értem, tényleg így van. Ez előny Castiel-nek, de Avy szomorú miatta.
- Micsoda? Milyen előny? Dehogy előny, hagyjál már - rázta Castiel a fejét.
- Tiltakozik - mutatott rá Roger. - Így gondolja.
Castiel nem szólt semmit, mire Amanda ujja bökött felé.
- Elhallgatott. Így gondolja.
- Nem, csak kíváncsi voltam, hogy tényleg bármit csinálok, erre a következtetésre juttok-e, mert hülyék vagytok.
- Ránk akarja kenni. Így gondolja - szállt be Graham.
- Kuss már! - fogta a fejét röhögve Castiel.
Egy kisebb mosolyt csalt az arcomra a vitájuk, de aztán Roger telefonja megcsörrent, így felállt, és a füléhez emelte. Néhány egyszavas kérdés után lerakta a mobilt, felkapta a kabátját, és szó nélkül kisietett az ajtón. Nem kérdeztük, hova megy, gondoltuk, elmondja, ha akarja.
Roger ahogy megállapította, Yves nem jött vissza. Graham utána ment, és a nappaliban találta meg Karla társaságában. Mivel két bandatag elment, nem volt dobosunk és gitárosunk, én pedig ramaty állapotban voltam, abbahagytuk a zenélést.
Elköszöntem a szerelmespártól, akik szintén haza indultak.
Felpattantam Castiel mögé a motorra, és megkértem, hogy vigyen hozzájuk, mert néhány cuccom még ott maradt, amit a táskámból vettem elő.
Bólintott, és utoljára intettem egyed Amanda-nak, aztán elhajtottunk.

Castiel

Tíz percig vártam, míg Szöszi összeszedi a cuccait, mikor egy kocsi zaját hallottam. Felhúzott szemöldökkel léptem az ablakhoz, de azonnal meg is döbbentem. A szüleim kocsiját láttam, és mielőtt felfoghattam volna bármit is, kivágódott a bejárati ajtó.
- Meglepetés! - libbent be anyám.
Apa csak intett egyet, de aztán azonnal megtelt az előszoba táskákkal, bőröndökkel, ajándékokkal, kajákkal (?) és minden egyéb holmival.
- Mi a... - léptem át egy szatyrot.
- Kisfiam, még csak rendet se raktál? Miért nem tudtad volna kivinni a koszos poharadat? És ma még nem is mosogattál? Itt a fülhallgatód a földön! Rá fogsz lépni! - nézett körbe anya.
- Szivem, ne inzultáld a fiadat. Tudod, hogy utálja ha megmondod neki mit kéne csinálnia.
- Ja, nem vagyok oda érte - forgattam a szemeimet.
Hirtelen belém csapott a felismerés.
Basszus! Akkor bírnak pont jönni, amikor Avery itt van? Ha meglátják, tuti félre fogják érteni a helyzetet.
Amint ezen gondolkoztam, Szöszi lekiáltott az emeletről.
- Castiel!
Anya és apa egyszerre kapták fel a fejüket.
- Ez egy lány? - kérdezte anya mosolyogva.
- Egy lány - bólintott apa.
- Jesszus, mintha most hallanátok ezt a szót először - sóhajtottam.
- Castiel! - kiáltott megint Avery.
- Mi az?! - szóltam vissza.
- Nem akarlak zavarni, de asszem baromira beragadtam a fürdőbe.
- Mi? Jesszusom, ne érj hozzá semmihez, mert a végén kettétörsz mindent ami körülötted van! - figyelmeztettem, majd felrohantam a lépcsőn, és a fürdő felé vettem az irányt.
Ja, Avery elrontotta a kilincset.
Morogva próbáltam visszanyomni a helyére, aztán mikor 5 perc után sikerrel jártam, kinyitottam neki az ajtót.
- Menj már arrébb! - lökött el, és lesietett a lépcsőn.
- Egy köszönöm, vagy valami? - szóltam utána.
Nem kaptam választ, így visszamentem én is a földszintre, ahol Avery meglepődve köszönt a szüleimnek. Gyorsan bemutatkoztak egymásnak, aztán anya megkérdezte, hogy járunk-e. Mindketten tiltakozni kezdtünk, és egymás szavába vágva próbáltuk megmagyarázni a helyzetet.
- Higgyétek el, minden egyes nap felbassza az idegeim, nem bírnék ki mellette két napot se - fújtam.
Avery sértődötten rám pillantott, majd csípőre tett kézzel visszavágott. Kisebb civakodásba kezdtünk, a szüleim pedig mosolyogva figyeltek minket.
De ekkor Szöszit a vállánál fogva kilöktem az ajtón, hogy hazaviszem. Zsebre tettem a kezem a motor kulcsa után kutatva, de az ujjaim közé csak a papírlap csúszott, amit Graham adott. Avery táskájába tettem, bár nem vette észre, a lényeg, hogy nála van.
Esküszöm, ez a lány már többet ült a motoromon, mint saját magam...

Evy

Furcsa egy dolog a karácsony. A legtöbb ember csak várni szereti, de mikor átéli az ünnepet, kissé csalódott lesz, hogy vége is van.
Én csak magát a szentestét imádom. Amikor együtt van a család, a vacsora, ami hihetetlenül finom (persze ha nem égetik oda) és a sok édesség. Az ajándékok csak tárgyak, a karácsony nem azokról szólt.
Különleges karácsonyom volt. Anya miután elvált apától, sokkal kiegyensúlyozottabban éli az életét, többet mosolyog, és nem stresszel. Apa külföldre utazott, ahogy hallottam, ott vállalt állást. Hiába nem volt itt velünk karácsonykor, nekem tökéletes volt, hogy anyával és az öcsémmel tölthettem el.
Az öcsém vacsora után elsietett edzésre, ami ötkor kezdődött, és hétig tartott, reggel pedig versenyre ment, így egész nap hullafáradt volt. Edzés után anya bedobta a nagyiékhoz, mert az öcsém mindig két helyen karácsonyozik, és ilyenkor általában tartunk anyával egy csajos estét.
Így, én anyával kettesben maradtam. Bekuckóztunk a nappaliba, gyújtottunk tüzet a kandallóban, pokrócokkal, nasikkal és teákkal felszerelve telepedtünk le a kanapéra egy film társaságában.
Alig egy óra múlva, körülbelül este tíz körül anya felállt, és szólt, hogy öltözzek fel, mert van egy meglepetése. Meglepődtem, hiszen már rengeteg ajándékot kaptam, és még ez is?
Anya szerint ennek fogok a legjobban örülni, így gyorsan felkaptam a nadrágom, a pulcsim és a csizmám, majd anya után léptem ki a hidegre.
- Hova megyünk? - kérdeztem.
- Az utcára - nevetett anya.
Nem kérdeztem miért, csak kiléptem a járdára, ahol körbepillantottam.
De amint jobbra néztem, elakadt a lélegzetem.
Ismerős téli dzsekit, és bakancsot láttam.
Anya köhintett egyet, így az illető megfordult. Csupán pár méterre állt tőlem, így végleg felismertem.
Amint megláttam Curt alakját magam előtt, a szám elé emeltem a kezem, és éreztem, hogy görcsös zokogás fog kitörni belőlem. Már a látványa is könnyeket idézett a szemembe.
Curt a szemembe pillantott, és leengedte a telefont maga mellé. Pislogott néhányat, majd apró fejrázással akarta magát meggyőzni, hogy ott állok előtte.
- Boldog karácsonyt - mosolygott rám anya.
Curt tett felém egy lépést, és én is megindultam felé. Amint közel kerültem hozzá, a karjai közé vetettem magam, és kitört belőlem a zokogás. Kétségbeesetten kapaszkodtam a dzsekije anyagába, miközben a mellkasába temettem az arcom. Curt szintén szorosan magához ölelt, majd halkan felnevetett.

- Olyan vagy, mint egy kiscica...
Mély hangja csak még jobban sírásra invitált, de aztán Curt a hajamba temette az arcát, viszont utána a két keze közé fogta az arcom, és a szemembe pillantott. A homlokát az enyémnek támasztotta, és egyszerre nevettünk fel mindketten. Megcsókolta a homlokom, majd az orrom, és az arcom. Apró puszikkal borított el mindenhol, de utána megtalálta a számat.
Életembe nem kaptam tőle még annál türelmetlenebb, forróbb és szenvedélyesebb csókot. Tenyereit még mindig az arcomon hagyta, én pedig a kabátját markolva húztam magamhoz. Viszonoztam a csókját, és éreztem, hogy Curt egy kicsit megremeg. Én ott helyben összeestem volna boldogságomtól, izzadt a tenyerem, kavarogtak a gondolataim, és úgy éreztem, hogy a szívem majd' kiugrik a helyéről. Nem bírtunk betelni egymás ajkaival, vagy Curt hajolt ismét fölém, vagy én húztam vissza az ajkaimra a kabátjánál fogva.
Egy perc után viszont elengedtük a másikat, Curt pedig letörölt egy könnycseppet az arcomról.
- Menjetek el sétálni - javasolta anya.
Hátrafordultam, majd fújtam egyet.
- Kizárt! Baromi hideg van.
Curt lehajtott fejjel elnevette magát, majd óvatosan meglökött.
- Csak nem sajnálod magad?
- Tudod nekem van eszem, és nem kezdek el kint sétálni a hidegben - löktem vissza.
Inkább kihagytuk a sétát, és visszamentünk a házba. Curt lerúgta magáról a cipőjét, és mikor anya nem figyelt, lopott tőlem egy csókot.
- Baromira izgatóan nézel ki ebben a piros pulcsiban... - súgta huncut vigyorral a fülembe.
Felkacagtam, majd a fogasra tettem a kabátom, Curt pedig egy kisebb dobozt húzott elő a zsebéből.
- Boldog karácsonyt.
- Vettél nekem ajándékot? - lepődtem meg.
- Aha - válaszolt fiúsan. - Mikor megvettem, azóta a zsebemben tartom, mert reméltem, hogy összefutok veled az utcán vagy valami.
Mosolyra húzódott a szám, majd kinyitottam a dobozt.
Egy egyszerű nyaklánc foglalt benne helyet, icipici szívecske medállal. A medál közepén egy C betű volt karcolva.
- Egoista! Itt is magadra gondolsz! - böktem meg.
- Hé, most miért? - tárta szét a karját. - Véstem volna bele egy R betűt, vagy mi?
- Miért pont R?
- Mittom én', honnan tudjam milyen betűvel kezdődött a volt pasid neve?
- Szerencsére nem C-vel, hanem D betűvel.
Curt vállat vont, de aztán segített nekem feltenni a nyakláncot. Bent a nappaliba anya azonnal kiszúrta, és áradozni kezdett, hogy ez milyen aranyos. Curt letelepedett a kanapéra, én pedig az ölébe másztam. Ránk húzta a pokrócot, majd megkérdeztem anyától, hogy ezt hogy csinálta.
Elmesélte, hogy ma miközben aludtam, előszedte a telefonom, és kikereste Curt számát. Az SMS-eket elolvasva talált egy Max nevet, és rájött, hogy Curt barátja. A saját telefonjáról küldött neki egy SMS-t, hogy jöjjön ide tíz órára, mert van egy meglepetése. Max nevén írta, és bepötyögte, hogy új telefonja van.
Curt bólintott, és elismerte, hogy mindketten hihetetlenül ravasz nők vagyunk. Két nevetést kapott válaszul, mire a fiú is elmosolyodott.
Hirtelen anya mobilja zenélni kezdett, így odaadtam neki, azzal a mondattal, hogy az iroda keresi. Anya elfogadta a hívást, és másfél perc után felállt egy sóhajjal, hogy be kell mennie a munkahelyére. Felvette a cipőjét, és szólt, hogy ne barmoljuk szét a házat.
- 2 óráig biztos el leszek magamat ismerve, szóval ne várjatok, nyugodtan feküdjetek le - nyitotta ki az ajtót.
Elköszöntünk egymástól, viszont amikor a kocsi elhajtott, Curt a szemöldökét tornáztatva rám mosolygott, mire nevetve ellöktem az arcát, de visszafordította.
Óvatos csókot lehelt a számra, mire ismét elkezdtem könnyezni.
- Mi a baj? - húzódott el.
- Annyira hiányoztál... - simítottam meg az arcát.
Ellágyult a pillantása, és a homlokát az enyémnek szorította.
- Te is nekem, baromira. De már itt vagyok melletted.

Háromnegyed óra múlva ásítottam egyet, így Curt szólt, hogy menjek el aludni. Bólintottam, kimásztam az öléből, és a fürdő felé vettem az irányt. Bent a tükörbe pillantottam, kontyba felkötöttem a hajam, aztán ledobtam magamról a ruháimat. Letisztítottam az arcom és beálltam a zuhany alá. Megvártam, míg meleg víz kezd el folyni, és csak utána álltam be a víz alá. Lehunytam a szemem és felsóhajtottam, de aztán a tusfürdő után nyúltam. Persze ügyetlen voltam, így leejtettem, és összerezdültem mikor nagyot csattanva a zuhanykabin padlójára esett. Lehajoltam érte, nyomtam egy kicsit a kezembe, majd visszatettem a helyére, és egy dalt dúdolva elkezdtem mosakodni. Lemostam a tusfürdőt, de aztán hideg levegő csapta meg a hátamat, így felemeltem a fejem.
Egy izmos kar fonódott a derekamra, így halkan felsikítottam, és gyorsan magam elé kaptam a kezem.
Curt felkuncogott, majd a a tarkómra nyomott egy csókot, amitől levegő után kaptam.

- Ennyire szégyenlős vagy?
- Nem, csak baromira megijedted, te idióta! Bárki bejöhetett volna a lakásba leüthetett volna téged, engem meg megerőszakolnak a francba!
- Hm... Én bejöttem a házba, nem csaptam le saját magam. És tudod, megerőszakolnálak, de tudom, hogy együtt működnél.
Ez Curt személyisége. Mindig tud valamit válaszolni, ami miatt nem lehet rá haragudni.
- Az mondjuk lehet - mosolyogtam. Felemeltem a kezem, és a nyakára tettem, ezzel még közelebb húztam magamhoz.
- Ugye tudod, hogy veszélyes ilyen mozdulatokat csinálnod egy ilyen helyzetben? - szorított magához.
- Nem érdekel.
- Nem fogom tudni visszafogni magam. Több mint egy hónapja nem láttalak, nem csoda, hogy már arra felizgulok ha megcsókollak.
- Nem érdekel - ismételtem.
- Meg fogod bánni.
- Azt leszarom.
Megfordultam miután lehámoztam magamról a karjait, és átöleltem. Curt végig akart mérni, de az egyik ujjammal felemeltem az állát, hogy a szemembe nézzen. Közelebb mentem hozzá. A mellkasom az övének préselődött, bár a csípőmmel tartottam a távolságot.
Lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam. Curt az egyik kezét a fenekemre, a másikat viszont a derekamra csúsztatta. Viszonozta a csókom, majd a nyelve a számba siklott, amitől belenyögtem a csókunkba. A hajába túrtam, majd belemarkoltam, mire Curt felbátorodott. Óvatosan a hideg csempének nyomta a hátam, és a fejem mellé támasztotta az egyik karját. A kezem a hátára siklott, úgy csókoltam tovább.
Megragadta a combomat, belemarkolt, de utána a csípőjéhez húzta a jobb lábam, aztán a bal következett utána. Gyengéden dobott rajtam egyet, így a combjaim a derekára kerültek. A forró víz Curt válláról az enyémre folyt, a párától, és az általa okozott fülledt levegőtől, pedig majdnem megfulladtam.
Curt megragadta az egyik kezem, és az ágyékomhoz tette, majd halkan a fülembe súgott.
- Még én sem bízok magamban.
Felsóhajtottam, és éreztem, hogy én sem bírom sokáig, így előre nyúltam, és elzártam a vizet.
Curt letett a földre, és kinyitotta ajtót. A törölközővel összeborzolva megtöröltem a haját, és kacagva odaadtam neki az anyagot. Én is megtörölköztem, majd magamra tekertem, Curt pedig a derekára kötötte, és ismét magához rántott. Forró csókot nyomott a számra, én pedig hátrálni kezdtem. Huncut vigyor jelent meg az arcán, én pedig behúztam a szobámba és belöktem az ajtót.
Nevetve az ágyra döntött, és felém mászott. Egy csókkal azonnal belém fojtotta a kuncogást. Hátrafeszítettem a fejem, Curt pedig kihasználva az alkalmat, a nyelvével végigsimította a nyakamat. Utána egy csókot nyomott az állam alá, de én megelégeltem, hogy ő irányít, ezért változtattam.
Megragadtam mindkét kezemmel a vállát, és átlöktem magunkat. Letepertem, és én kerültem fölülre. A csípőjére ültem, Curt pedig a vadságom miatt felkacagott. Lehajoltam hozzá, és az ajkaira tapasztottam az enyémet.
Próbáltam ugyanúgy csókolni, mint ő, hogy örömet okozzak neki. Elszakadtam tőle, és egy helyen megcsókoltam, majd óvatosan megszívtam a nyakát. Curt összeszorított szájjal felnyögött, én pedig lejjebb haladva végigcsókoltam a mellkasát.
Mikor felsóhajtott, elgondolkodtam azon, hogy a fiúknak ez miért olyan jó érzés. A lányok szinte nyögések nélkül kibírják, mégis a srácok azonnal kiengedik a hangjukat.
Egy kisebb mozdulattal lerántottam róla a törölközőt. Curt megragadta a felkarom, és ismét ő került fölém. Hogy kvittek legyünk, ő is lehámozta rólam az egyetlen anyagot, ami rajtam volt, és a földre dobta.
Teljesen lecsúszott, és az ajkait a hasamra nyomta. Óvatosan végignyalta, majd felfelé haladva csókokkal borította el a testem. Megcsókolta a bordáimat, a kulcscsontomat, majd az egyik mellem. A testem összerándult, de utána Curt szétnyitotta a térdeimet, és közéjük mászott. Az egyik kezével megragadta a csípőm, és feljebb emelte, a másik kezével viszont a vállam mellett támaszkodott. Jobban rám nehezedett, aztán a pillantását az enyémbe fúrta, de hirtelen eszébe jutott valami, és  a fiókom felé nyúlt, és nem értettem, miért.
- Mit csinálsz? - kérdeztem.
- Szerinted? - röhögött. - Nem akarsz terhes lenni, ugye?
- De... Én nem tárolok itthon óvszert - vörösödtem el.
- Anyád mondta, hogy tett ide.
- Mivan?!
Curt megragadta az állam, visszafordította a fejem, és megcsókolt. Erősen, vadul, birtoklóan. Engedelmeskedtem neki, és ismét ellazítottam magam. Curt felemelte a csípőm, gyengéden végigsimította a hasam, én pedig mosolyra húztam a számat.
Viszont amikor kisebb fájdalom kúszott belém, a felsőtestem a fejemmel együtt megemelkedett, és levegő után kaptam. A karjaimmal azonnal Curt nyaka után kaptam. Az egyik kezemmel meg is találtam, a másik tenyeremet viszont a hátára helyeztem.
Curt a fejem mellé hajolt, én pedig a hajába temettem az arcom.
Egyenletes ütemben, határozottan mozgatta a csípőjét. Hagytam, hogy a testemet elöntse a vágy, és átadtam magam az élvezetnek.
El se hittem, hogy nekem ez ennyire hiányzott. Hogy a csípőmet az övéhez tapaszthattam, hogy izmos testét ölelhettem, hogy a testünk egyszerre mozdulhatott.
Sóhajaink szinte összefolytak, és éreztem, hogy Curt a takaróba markolt. Próbálta magát visszafogni, éreztem, hogy minden lökésnél megfeszül a teste.
A fülébe súgtam, mire Curt csukott szájjal elnevette magát. Kicsit begyorsította az ütemet, én pedig felszisszentem.
Elemeltem a fejem, majd Curt is felemelte. A szemembe nézett, én pedig átkaroltam az arcát. Alig telt el pár perc, máris kifáradtunk, lihegtünk mind a ketten. A testem kiizzadt, forrón tapadt Curt bőréhez.
Egy csókot nyomott a homlokomra, majd a homlokát a vállamra támasztotta.
- Olyan gyönyörű vagy... - súgta.
Elmosolyodtam, és megsimogattam a haját. Curt kifújta a levegőjét én pedig hátrahajtottam a fejem.
Pár perc után Curt sóhaja, és az én zihálásom csak fokozódott. A fiú megszólalt, hogy már nem bírja, én pedig erősen szorítottam a hátát.
Mindketten hangosan felnyögtünk, kieresztve a hangunkat. A körmeimet Curt hátába vájtam, aki felszisszent a fájdalom miatt.
Rám roskadt a fáradtság miatt, én pedig elengedtem magam. Hagytam, hogy a lábaim kinyújtva heverjenek a takaró alatt, mindkét kezem lecsúszott Curt testéről.
Lefeküdt mellém, kinyújtva az egyik karját. A vállára feküdtem, hassal, Curt pedig mosolyogva lepillantott rám. Az egyik ujja köré csavarta egy hajtincsem, és pedig felkacagva hagytam neki, hogy megnevettessen a játékosságával.

Avery

Utálom az estéket, amit egyedül kell töltenem.
Utálom azokat a napokat, amikor megbántanak.
Utálom azokat a napokat, amikor olyan ember szenved, akit szeretek.
Utálom azokat az estéket, amikor magányos vagyok.
Utálom, ha Castiel nincs velem.
Az ágyamban forgolódva, egy párnát ölelve magamhoz próbáltam enyhíteni a hiányát. Szinte annyira megszoktam a közelségét, hogy már a testhőmérsékletem hozzászokott az övéhez.
Castiel itt volt velem, mikor Yves megbántott, és én ott voltam vele, mikor kidobta a barátnője. A filmekben ilyenkor találnak egymásra a szerelmesek.
De az életem nem egy film. Hogy rohadna meg.
Felpattant a szemem, mert eszembe jutott Yves dala. Azt mondta rólam írta, de nem tudtam elolvasni. Hogy Castiel-nél maradt-e, nem tudom.
Felálltam, és a táskámból elővettem a telefonom, viszont megtaláltam a kis papírt. Visszasiettem az ágyamhoz, és lefeküdve kihajtogattam.

Üvölteni tudnék életem végéig, csakhogy eltűnj a francba,
Együtt voltunk, de ott hagytál,
Irigy vagy, mert más vagyok,
Utálsz, mert több vagyok nálad,
Szidsz, mert büszkén vagyok más,
Félsz, mert nem mersz a szemembe nézni!
Rég meg kellett volna mondanom,
Hogy elegem volt ebből az egészből,
Felkavartál, aztán elsétáltál,
Vártad, hogy majd megjavulok, és minden ismét a régi lesz, ahol eljátszatod ugyanezt.
Nem tartalak fontosnak, tűnj el a csendben,
Legalább nyugodtan érhetek a végbe.

Elég volt, hogy folyton vádolsz,
Elég volt, hogy nem hibázhatok,
Nem tehetek róla, hogy nem tűröd el!
Annyi minden tettem azért,
Hogy megfeleljek neked,
Baszódj meg, ha nem értékelted!
Felejts el, majd mással játszol,
Engedj elmenni, és ne tarts vissza!
Boldog lehettem volna veled, de te másképp gondoltad.
Van neked más, engem hagyj élni,
Elég volt, hogy csak játszol velem,
Ne keserítsd meg az életem azzal, hogy teszed nekem a szépet!

Holnaptól az élet lesz a káros szenvedélyem,
Megteszek mindent, amit rég nem mertem.
Nem fogok utánad futni,
Ha jössz jössz, ha nem leszarom.
Mindenki ismeri a nevem, de az igazi énem ismeri-e bárki is?
Ne akard tudni, milyen ha szarul vagyok, nem akarom, hogy tudd.
Ez egy játék, ahol nem én győzök,
És ha ismét veled leszek, kezdődik előröl a végtelen kísértés.
Gyerünk, nyugodtan taposs belém, 

Ki tiltja meg, ki tart vissza?

Elég volt, hogy folyton vádolsz,
Elég volt, hogy nem hibázhatok,
Nem tehetek róla, hogy nem tűröd el!
Annyi minden tettem azért,
Hogy megfeleljek neked,
Baszódj meg, ha nem értékelted!
Felejts el, majd mással játszol,
Engedj elmenni, és ne tarts vissza!
Boldog lehettem volna veled, de te másképp gondoltad.
Van neked más, engem hagyj élni,
Elég volt, hogy csak játszol velem,
Ne keserítsd meg az életem azzal, hogy teszed nekem a szépet!

Nincs kedvem semmihez, és senkihez,
Csak ülök, és cigizek.
Tik-tak, a percek túl lassan járnak,
Mit gondolsz, meddig bírtam volna?
Értsd meg bassza meg, hogy nem kellesz többé nekem,
Egyedül kell tovább menned, nélkülem,
És soha többé nem fogom meg a kezed.
Mondd, ez milyen érzés?!
Érzed, ahogy ott hagytak téged a semmibe, mint egy jelentéktelen dolgot,
Hogy másszon fel egyedül a dombon?!
Támadj hátba, nem érdekel,
Ordibálj, nem fogom fel,
Ölj meg, nem fog fájni.

Elég volt, hogy folyton vádolsz,

Elég volt, hogy nem hibázhatok,
Nem tehetek róla, hogy nem tűröd el!
Annyi minden tettem azért,
Hogy megfeleljek neked,
Baszódj meg, ha nem értékelted!
Felejts el, majd mással játszol,
Engedj elmenni, és ne tarts vissza!
Boldog lehettem volna veled, de te másképp gondoltad.
Van neked más, engem hagyj élni,
Elég volt, hogy csak játszol velem,
Ne keserítsd meg az életem azzal, hogy teszed nekem a szépet!

Mikor végigolvastam, lehunytam a szemem, és szorosan összeszorítottam a számat. A telefonomat feloldva egyetlen egy embernek írtam.

:(

Másfél perc után pittyent a telefonom, így azonnal olvastam.

Mi bajod, Szöszi?

Hirtelen azt se tudtam, mit válaszoljak neki. De csupán egy mondattal leírtam minden problémám.

Kell egy ölelés.

Három percet vártam a válaszra. Azt hittem nem fog írni, de tévedtem.

Menjek?

A szívem ekkor hatalmasat dobbant. Castiel megmutatta nekem azt az énjét, amit másnak soha. Teljesen másmilyen volt, mint aminek elmondták nekem régen. Tudott szeretni. Foglalkozott az érzéseimmel, és velem is. Az, hogy annyit veszekedtünk, csak még jobban rádöbbentett arra, hogy szeretem, és sose tudnám elengedni.

Az üzenetére nem válaszoltam, csak letettem magam mellé. Nem kérhettem, hogy az éjszaka közepén jöjjön ide hozzám, de azért titkon reméltem, hogy megteszi. Hihetetlen boldog lettem volna, ha kapok tőle egy olyan üzenetet, hogy itt áll a ház előtt.

De nem kaptam ilyet. Kint a szabad levegőn a szél fújt, bár a hó nem esett, és az ágakat az ablakomhoz csapkodta. 10 perc után meguntam a folyamatos hangzavart, és kilépve az ágyamból az ablakhoz léptem, hogy becsukjam, ezzel kizárva a szél által okozott zajokat.

De amint odaléptem, elkerekedett a szemem, és azt hittem menten felrobban a mellkasom.

Lent az udvaron Castiel állt, zsebre dugott kézzel, és rám mosolygott felpillantva. Széttárta a karját, és megszólalt.

- A végén még miattam felakasztod maga valahova.

Felkacagtam, és hátraléptem, lecsukva az ablakot. A szekrényhez lépve gyorsan magamra kaptam néhány ruhát, és az ablakot újra kinyitva kiültem. Tudtam, hogy ha anyáék rájönnek, hogy elmegyek otthonról, azonnal kinyírnak.

Filmes jelenetekben rengetegszer láttam, így én is megpróbáltam. A fa egyik ágára álltam, és átlendítettem magam. Szerencsére nem estem le, így tovább folytattam a mászást. Folyamatosan kerestem azt z ágat, ahova letehettem a lábamat, a tenyereimmel meg egy pillanatra se engedtem el a fát.

Amikor kellő magasságba leértem, Castiel a törzshöz lépett, a derekamra tette a kezét, és leemelt.

- Teljesen filmes hangulata volt, igaz? - dicsekedtem.

- Igen, valóban - röhögte el magát, de aztán a szemembe nézett. - És most jön az a jelenet, ahol megcsókollak?

Elnyíltak az ajkaim, majd Castiel szájára pillantottam. Visszafordítottam a tekintetem a szempárjába, majd elmosolyodtam.

- Attól függ, melyik filmre gondolunk.

Castiel féloldalas mosolyra húzta a száját, én pedig elpirulva lehajtottam a fejem.

Két erős kar tekeredett a derekamra, és éreztem, hogy Castiel közelebb húz magához.

***

Feladó: Yves

Címzett: Avery

Üzenet: Csak hagyj élni kérlek.

Elküldi az üzenetet?: Igen/Nem

Menti piszkozatként?: Igen/Nem