Szőke vagyok, szőkének is látszok

Botrányok

Ez nem lehet igaz...
Andrew teljes testével felém fordult, majd megragadta mindkét vállamat. A szemébe néztem, mire azonnal könnyek gyűltek a szemembe.
De Andrew nem szólalt meg, csak a hüvelykujjával letörölte az egyik könnycseppem, majd ujjait rákulcsolta az enyémre, és kihúzott a mosdóból. A tanáriba rohant, maga után húzva engem, majd ott elengedett, és ismét az iratok között kezdett el kutakodni. Észrevettem egy fiókot, ami le volt lakatolva, így felé mutattam.
- Abba mik vannak? - kérdeztem remegő hanggal.
- Nem tudom - nyögte Andrew, de aztán odalépett a szekrényhez, és ököllel leütötte a lakatot, nem foglalkozva azzal, hogy azt holnap meglátják a tanárok.
Mellé léptem, majd kihúzott egy papírt, és lehunyta a szemét.
- Ez te vagy. De nem merem megnézni...
- Add ide - szipogtam, és kivettem a kezéből és átfuttattam. Néhány adatot kihagytam, mert azok akkor pont nem érdekeltek.
Andrew kíváncsian fürkészte az arcom, szinte a lélegzetét is visszatartotta, annyira várta a válaszomat.

Születési év: 1999. március 6.

Törvényes képviselő (anya) neve: Miranda Wayne
Törvényes képviselő (apa) neve: Stan Clark
Édesanyja neve: -
Édesapja neve: Simon Parrish

A szám elé tettem a kezem, majd levegő után kaptam. Felpillantottam Andrewra, és aprót bólintottam.
Lehunyta a szemét, majd a föld felé hajtotta a fejét. Lerogyott a padlóra, de aztán hirtelen felemelkedett, megragadta a derekamat, és magához ölelt. A fejét a hasamba temette, majd éreztem a vállának rázkódását. Én is zokogtam, folyamatosan, szinte alig kaptam levegőt, de egyikünk se gondolta, hogy beszélnünk kéne.
Lezuhantam mellé, majd átöleltem. Abban a pillanatban az agyam már nem fiúként fogta fel Andrewt. Hanem bátyámként. Testvéremként. Hihetetlen, hogy a világon volt, de egész életemben nem tudtam róla. Ő viszont igen, és keresett. Keresett, hogy megtaláljon és elmondjon mindent. Fogalmam sincs, hogy valaha eszébe jutott-e , hogy talán én lehetek az.
Megtöröltem a fejem, majd felálltam. Andrew törökülésbe ült, lehajtott fejjel. Felnevettem, mire idegesen felkapta a fejét.
- Ne nevess már! - szólt rám. Az arca egész kipirult a sírástól.
Kinyújtottam a kezem, majd hagyta, hogy felhúzzam a földről. Utoljára megtöröltem a szemem, majd felpillantottam rá.
- Azt hiszem, át kéne jönnöd hozzánk.
- Mindenképp - bólintott mosolyogva.
Elindultunk kifelé az iskolából, majd amikor kiléptünk a hideg levegőre, Andrew a fejemre nyomta a sapkáját, és bezárta az iskolát. Amikor a járdához értünk, Andrew kinyitotta a kocsija ajtaját, majd beszállt. Gondolhattam volna, hogy egy felnőtt, 26 éves fiúnak, aki már dolgozik, van kocsija. Beszálltam az anyósülésre, majd feltekertem a fűtést, mire Andrew felnevetett.
- Baromi gazdag lehetsz... - húztam magamra a kabátom.
- Miből gondolod?
- Egy BMW kocsid van - pillantottam fel rá felhúzott szemöldökkel. - Egy méregdrága BMW  - pontosítottam.
Andrew elmosolyodott.
- Sokat dolgozok. Talán amiatt.
- Fárasztó?
- Nem igazán. Bár amikor este muszáj dolgoznom, az azért eléggé kiakaszt.
Bólintottam, majd lehajtottam a fejem.
- Mi a baj? - kérdezte Andrew.
- Félek a szüleim reakciójától...
- Miért?
- Elég fura lesz beállítani a házba azzal a mondattal, és fiúval, hogy "Sziasztok, megjöttem, ja, és itt a bátyám, akiről most szereztem tudomást. Ismerkedjetek, én addig főzök egy teát." - forgattam a szemeimet.
Andrew beleharapott az alsó ajkába.
- Szerintem a szüleid tudják, hogy én vagyok a bátyád.
- Honnan?
- Te vagy a lányuk, könyörgöm - nézett rám, de aztán visszafordította a fejét. - Biztos tudnak rólad mindent. Az anyád, és az apád nevét.
- Te ismered a szüleinket?
- Az apánk nevelt fel. Azt, hogy neked pontosan milyen múltad van, nem tudom. És hogy milyen mesét adtak be neked az árvaházban.
- Mesét?
- Nem hiszem, hogy azt mondták el, ami valójában történt - röhögött fel. - Amikor megszülettem, alig láttam az anyámat. Bulizni járt, drogozott, ivott, cigizett. Hihetetlen dolog, hogy szinte egészségesen születtem meg. Kirúgták a munkahelyéről, elvált apámtól. A rendőrök vittek el tőle - hajtotta le a fejét. - Alig emlékszem arra a napra. 4 éves lehettem, és elválasztottak az anyámtól, akit amúgy se szerettem. Csak behunytam a szemem, és hagytam, hogy elvigyenek. Anyám nem tiltakozott. Szerintem akkor is be volt szívva.
Felsóhajtott, majd folytatta.
- Mikor az árvaházba kerültem, apám értem jött, és magához vett. És 6 évvel később megszülettél te. Mikor tudomást szereztünk rólad, mentünk az árvaházba, de már nem voltál ott. Igaz, hogy apámtól lett ismét gyereke anyámnak, de nem mondta el neki, hogy terhes, és hogy szült. Kerestük a nevelő szüleidet, de nem találtuk. Kijártam az általánost, a közép és főiskolát, majd rendőr lett belőlem. Másfél éve döntöttem el, hogy megkereslek - pillantott rám mosolyogva.
Rácsapott a kormányra, és felnevetett.
- Ez lenne az igazság.
Kimutatott az ablakon.
- Megjöttünk. Itt laksz, ugye?
Bólintottam, majd kiszálltam a kocsiból.
Andrewra pillantottam, de aztán elindultunk befelé.
Félve nyitottam be a házunk ajtaján, majd Andrew is belépett.
- Beszélsz velük, vagy beszéljek én? - kérdeztem.
- Majd én - vette le a kabátját.
- Avery? - kiáltott anya. - Jó hogy jöttél! Spenótos tésztát csináltam, mert tudom, hogy szereted - libbent ki a konyhából mosolyogva.
- Jó estét! Elnézést a késői zavarásért, de feltétlenül meg kell beszélnem valamit önökkel, ami ma történt velem és a lányukkal - köszönt Andrew.
- Hogy tudsz így beszélni? Milyen szavakat használsz? - morogtam.
Andrew felnevetett, majd bemutatkozott.
- A nevem Andrew Parrish.
Anya kiegyenesedett, majd lehervadt a mosoly az arcáról. Felkiáltott az emeletre, de nem vette le a szemét a bátyámról.
- Stan, lejönnél egy kicsit?
- Megyek! - felelte apa.
- Akkor én megyek is - súgtam, majd eliszkoltam, miután Andrew bólintott.
Ledobtam a táskám, majd felsiettem a lépcsőn, és benyitottam Ethan szobájába.
- Megjöttem. Mi a helyzet?
Ethan felém kapta a fejét, majd Castiel is felém fordult. Megremegett az arcom, de aztán felsóhajtottam.
- Miért is vagy itt?
- Elbasztam a lakásom ajtaját - válaszolt Piroska, de aztán visszafordította a tévé képernyőjére a tekintetét, és tovább nyomkodta a konzolt, mint az öcsém. - Be akartam menni, erre beletört a kulcs.
- A kutyádat meg otthagytad? - vontam fel a szemöldököm.
- Démon állatorvosnál van. Megevett valamit, amit nem kellett volna, ezért bevittem. Ott tartják, meg vizsgálják vagy mittom' én - vonta meg a vállát.
- És az ajtó?
- Felhívtam apámat, ő meg szólt egy barátjának, aki holnap megjavítja. Apám mondta, hogy addig aludjak ott egy haveromnál.
- Van hatezer, miért ide jöttél? - tártam szét a karom.
Castiel felemelte a konzolt, mire azonnal megértettem. Itt egész éjjel tudnak azzal a vacak játékkal játszani.
Felsóhajtottam, de aztán Ethan felé fordultam.
- Ethan, lemennél anyáékhoz egy kicsit?
Felém kapta a fejét.
- Miért?
- Egy olyan valakivel beszélgetnek, aki az életem része, így szeretném ha te is tudnád.
Ethan ledobta a konzolt.
- Ennyire kettesben akarsz lenni Castiellel?
- Minden álmom... - forgattam a szemeimet, mire Castiel felröhögött.
Ethan felállt, kinyújtózott, majd elhaladva mellettem, kiment az ajtón és becsukta maga után.
Lehuppantam az ágyra Castiel mellé, majd felvettem a konzolt.
- Mit kell csinálnom?
- Ölj meg mindenkit, aki körülötted van - felelte, majd lelőtt egy rendőrt a játékban.
Sokszor játszottam az öcsémmel, mikor kisebbek voltunk. Ha nagyon unatkoztunk, elővettük a játékokat és órákig nyomtuk. Nem igazán voltam lányos, fiús gyerek voltam, és leginkább fiúkkal barátkoztam.

De amikor 14 évesen gimibe mentem, beleszerettem a tesi tanáromba. Attól kezdve figyeltem arra, hogy hogyan öltözködöm, és a smink terén is érdeklődtem. Ő akkoriban körülbelül annyi idős lehetett, mint most Andrew, és hihetetlenül jól nézett ki. Szőke haja, zöld szemei voltak, és a karja, a mellkasa, a hasa, mindene izmos volt, szóval nem volt meglepő, hogy beleszerettem. Két évig távolról figyeltem, de amikor egyszer elestem tesin, és kibicsaklott a bokám, segített nekem, levitt az orvosiba, majd ott maradt velem. Mindig magamban tartottam, hogy mit gondolok róla, de akkor, ott, nem tudtam visszafogni magam, és bevallottam neki, hogy szeretem. Először kinevetett, majd megkérdezte, hogy mi tetszik benne, amire nem tudtam válaszolni. De amikor megkérdezte, hogy nem megyünk-e el valahova, azt hittem ott áll meg a szívem.

De csak szórakozott velem. Kipróbálta milyen lehetett egy tanár-diák kapcsolat.

Felsóhajtottam, majd egy pillanatra lehunytam a szemem. A neve őrjített meg mindig, bármikor meghallottam.

Spencer.

Imádom ezt a nevet. Nem azért, mert így hívják. Egyszerűen csak tetszik.

- Jól vagy?

Felkaptam a fejem, majd Castielre pillantottam. Ezzel a kérdéssel visszarántott a valóságba, de aztán elhúztam a szám.

- Persze.

Bólintott, de aztán felálltam, és elmentem fürdeni. Felkötöttem a hajam, levetkőztem, majd beültem a kádba.

Kopogtattak az ajtón, majd Ethan nyitott be. Szégyenlősen besunnyogott, majd leült a kád mellé.

- Ezt nehéz lesz megszokni - szólalt meg.

Bólintottam.

- Idővel jobb lesz.

- Figyelj Avery... - vakartam meg Ethan a tarkóját.

- Hm? - fordultam felé.

- Akkor te most... - kezdte. - Te most vele... Izé...

- Ethan, nyögd már ki - forgattam a szemeimet mosolyogva.

- Mivel neki van lakása... És... Izé... Ő a bátyád... - dadogott össze-vissza. - Te most... Vagyis... Majd... Te vele fogsz...

- Ethan, te idióta vagy! Dehogy fogok vele élni! - fogtam a fejem nevetve. - Nem költözök oda hozzá!

Ethan megkönnyebbülten felsóhajtott, mire felkacagtam. De aztán átkaroltam az arcát, mire kérdőn felpillantott rám.

- És ne hidd - kezdtem. -, hogy mostantól ő fontosabb lesz nálad. Te ugyanúgy az öcsém maradsz.

Ethan elmosolyodott, majd a tenyerembe hajtotta a fejét.

Ugyanott voltam megint. Ugyanaz a helyszín. Ugyanaz az időpont.

A Védelmisek.

Egyedül voltam, forgolódtam. Nem láttam senkit magam körül, ami megijesztett.

De aztán reccsenést hallottam, így odakaptam a fejem, majd megpillantottam Aident.

- Aiden! - nyúltam felé.

- Menj... Innen... - nyögte, és letörölte a vért a szája széléről.

- Mi a baj? - kerekedett el a szemem.

- Avery... - szólított meg Aiden mellől Madelyn.

- Madelyn, Aiden, mi ez az egész?

- Menekülj... - súgta a lány, de aztán letérdelt a földre, miközben az oldalára szorította a kezét.

Egy másik alak felemelkedett, mire ismét odakiáltottam.

- Steve! Segíts! Mi a fene folyik itt?

Felém fordult, mire a torkomra forrt a szó.

Mikor megpillantottam vérvörös szemeit, megértettem mindent.

Felemelte a kezét, majd a falnak lökött. A nyakamra fonta az ujjait, aztán a szemembe pillantott, mire hatalmas fájdalom kúszott a testembe.

Castiel

Megnyitottam a csapot, majd a hideg víz alá helyeztem a kezem. Megmostam az arcom, majd a vizes kezemet végighúztam a hajamon, és a tükörbe pillantottam. Felsóhajtottam, de aztán Avery kiáltását hallottam.

Felvontam a szemöldököm, megtöröltem a kezem, aztán kiléptem a fürdőből. Elindultam a lépcső felé, de miután az első lépcsőfokra helyeztem a lábam, visszalöktem magam, majd Avery szobájának ajtaja elé léptem. Kopogtam kettőt, de aztán benyitottam.

- Szöszi, mi a bajod?

Az ágyán ült, lerúgta magáról a takarót, és nagyokat lélegzett. Az egyik lábát kinyújtotta, a másikat felhúzta maga mellé, és a kezeivel támaszkodott. Felém pillantott, de aztán visszafordította a fejét, és lehunyt szemmel megrázta a fejét. 

Megvontam a vállam, majd az ágyához léptem, lehajoltam és felvettem a takaróját, majd egy kisebb nevetéssel a fejére dobtam.

- Aludj jól.

Elindultam kifelé, de Avery utánam kapott. Megragadta a pólóm anyagát, mire megálltam. A vállam felett pillantottam vissza rá, majd utána a tekintetem a pólómra siklott. Csupán három ujja közé csippentette az anyagot, és lehajtott fejjel a padlót figyelte, nem szólt semmit. 
Valamiért hihetetlen aranyossá tette.
Felhúztam a szemöldököm, majd megráztam a fejem, amint ezt gondoltam. Sóhajtva hagytam, hogy lehúzzon maga mellé, aztán a falnak vetettem a hátam. Felhúzta a térdét és a két karjával átölelte, majd a homlokát a térdére hajtottam. Gyengéden megborzoltam a haját, mire megfordult, és a hátával nekem dőlt. Nemsokkal később hallottam lassú lélegzését, de amikor ismét megszólítottam, nem kaptam választ.

Rápillantottam az alvó Szöszire, de utána a plafon felé emeltem a fejem, azon gondolkozva, hogy hol rontottam el. Bevallom, nem kellett volna olyan durván bánnom vele, de hiába kértem tőle bocsánatot, valamiért úgy érzem, nem igazán tud megbízni bennem. belegondoltam, és rájöttem, hogy én sem bíznék meg magamban egy ilyen eset után.
Felmordult álmában, mire halkan felnevettem, de aztán lehunytam a szemem.

Egy centire nyitottam ki a szemem, de mikor rápillantottam az órára, még csak fél három volt. A hold fénye beszivárgott az ablakon, fehér fényt verve a falra.
Az este folyamán oldalra dőltem, így a párnán pihent a fejem. Avery rajtam feküdt, természetellenes pózban, de szerintem nem helyezkedett el, csak mikor eldőltem, ő is dőlt velem együtt.
Megragadtam a karját, majd lehúztam magamról és a testem mellé dobtam. Felhúztam rá a takarót, én pedig még mindig az oldalamra fordulva helyezkedtem el, míg az egyik kezem a párna alá gyűrtem.

Avery

Reggel a telefonom csipogása ébresztett fel, de amikor kinyitottam a szemem, azt kívántam bár ne tettem volna, mert Castielt találtam magam mellett. Fél másodperc múlt azon, hogy megüssem, de nem tettem, mert hihetetlenül édes volt, amikor aludt. A ajkait enyhén kinyitotta, és békésen szuszogott, miközben az egyik kezén pihent a feje.
Megdörzsöltem a szemem, majd az órára pillantottam. Jól elaludtunk, már az iskolában kellett volna lennünk, bár az órák még nem kezdődtek el.
Megpaskoltam Castielt, de csak átfordult az oldalára, így jobb ötletem támadt. Az ablakhoz léptem, majd felhúztam a redőnyt, így a napfény Castiel arcára csapódott.
- Ugye tudod, hogy tízféle gyilkolási módszert találtam ki, mindet neked címezve? - morogta, miközben felült. Beletúrt vörös hajába, majd fáradt szemeivel rám pillantott.
- Baromira el fogunk késni, szóval öltözz - pakoltam be a táskámba.
- Nem mindegy neked? - dörzsölte meg a szemét.
Egy pillanatra megálltam, de aztán hátrafordultam.
- De, igazad van, nem érdekel. Késs el, nekem annyira mindegy - vontam meg a vállam, de mikor Castiel felállt, szóltam neki, hogy forduljon el, mert át akarok öltözni, és Ethan minden bizonnyal a fürdőben van.
Felhúzta a szemöldökét, majd hátat fordított nekem. Gyorsan lekaptam magamról a pizsi felsőm, és a gatyám, és a rendes ruháimba bújtam. Felkötöttem a hajam, aztán megfordultam.
- Jó, kész vagyok.
Castiel vigyorogva rám pillantott, mire felhúztam a szemöldököm, de jéggé fagyott az arcom. 
A fali tükröm pont Castiel előtt volt, és ha belepillantott, tökéletesen látott.
- Te szemét! - csaptam meg. - Mindent láttál, ugye?!
- Dehogy. Nem láttam, hogy fekete, pánt nélküli melltartó van rajtad - kulcsolta a tarkójára a kezét. - Nem ismételnéd meg az átöltözést, csak kicsit lassabban?
- Az agyamra mész - sziszegtem, de aztán kiléptem az ajtón, és lesuhantam a lépcsőn. Aközben majdnem orra estem, mert megcsúszott a lábam, de sikerült megtartanom az egyensúlyomat, így megmenekültem a halától. 
Felhúztam a lábamra a csizmám, bekötöttem a cipőfűzőjét és felhúztam a cipzárt. Elfordítottam a kulcsot a zárban, de Castiel megszólalt mögöttem.
- Várj már meg. Motorral vagyok, úgy odaérünk, de felőlem sétálhatsz is.
- Igyekezz! - szóltam rá, de pár perc múlva már a kinti hidegben álltunk, de anya utánam szólt, hogy ma díszítjük a fát, így ha nem akarok lemaradni róla, akkor ne szervezzek semmit se a suli után. Bólintottam, majd megvártam, míg Castiel beindítja a motorját, és felpattantam mögé.

Amint a sulihoz értünk, leugrottam a motorról, és gyorsan a telefonom kijelzőjére pillantottam. Öt percet késtünk, így felszisszentem, de aztán besiettem az épületbe. 
Amint beléptem és levettem a kabátom, sikeresen nekimentem egy embernek, akitől azonnal bocsánatot is kértem, de egy halk nevetést kaptam válaszul. Mély, fátyolos hang volt, így felkaptam a fejem.
- Látom te is elkéstél.
Yves rám mosolygott, és azonnal sírhatnékom támadt, hogy láthattam a mosolyát.

Tökéletesen nézett ki. Szokásos fehér inget vett fel egy fekete gatyával, és hanyagul, a fél vállára kapta a táskáját. Fehér sportcipőjének a fűzőjét begyűrte a cipőbe, nem úgy, mint a többi srác, aki ott hagyta elöl. Éj fekete hajának kusza tincsei eltakarták gyönyörű szempárját, amik mindig kedvesen pillantottak rám.

- Nem volt szerencsém ma reggel - válaszoltam neki mosolyogva, de aztán valaki megbökte a fejem.

- Nem te mondtad, hogy el fogunk késni, Szöszi? - szólalt meg Castiel, majd Yvesre pillantott. - Hali.

- Szia - mosolygott rá a fiú.

- Menjél, én nem tartalak fel - emeltem fel mindkét kezem, mire Castiel röhögve kikerült.

- Kibékültetek? - nézett rám újra Yves.

- Annyira még nem vagyunk jóba, de úgy néz ki, igen - feleltem.

- Örülök neki.

- Tényleg?

- Nem, nem igazán - vakarta meg a tarkóját, mire felkacagtam. - Vagyis valamilyen mértékben igen, de szerintem túl lőtt egy határon.

- Az biztos.

Egy kis ideig csendben maradtunk, de aztán felsóhajtottam.

- Figyelj Yves, én tényleg sajnálom. Fogalmam sem volt róla, hogy azzal, amit teszek, fájdalmat okozok neked. Te vagy az egyik legfontosabb ember az életemben, és nem akartalak elveszíteni. Mindig is el akartam ezt mondani, de sose volt rá alkalmam... Meg tudnál bocsátani?

Yves pislogott kettőt, de aztán szokásos félmosolyra húzta a száját, amitől nagyot dobbant a szívem, majd felemelte a kezét, és a fejemre tette. Nem borzolta össze a hajam, nem simogatta meg, csupán csak a buksimon pihent a tenyere.

Nem szólalt meg, csak mosolygott, de aztán kikerült, és belépett a saját termébe. Csendben néztem utána, de aztán a fejem ingatva beléptem a termünk ajtaján, elnézést kértem a késésért, majd lehuppantam Alexy mellé.

- Mizujs?  - mosolygott rám. 

- Semmi érdekes - vontam meg a vállam, majd felcsaptam az angol könyvem. - Annyira nincs kedvem ehhez az egészhez - sóhajtottam.

- Hidd el, senkinek sincs - fordult hátra Rosa elhúzott szájjal.

Halkan felnevettem, de aztán meglepve láttam, hogy Yves jár az agyamban. 

Ki akartam menni a folyosóra. Meg akartam keresni. Beszélgetni akartam vele. Újra vele akartam lenni.

Sokszor gondolkozok azon, hogy talán szerelmes vagyok belé, hisz bármelyik indok, amelyiket felsorolom, szerelemhez vezet.

Yves tökéletesen néz ki. Szó szerint. Gyönyörű a szeme, stílusos a haja, izmos, szép fehérek a fogai, magas. 

A személyiségéről ne is beszéljünk. Sose találkoztam még ilyen kedves, és jószívű fiúval. Kicsit félénk ugyan, de ez baromira aranyossá teszi. Nem seggfej, nem flegma, odafigyel a lányokra, a fiúkra. Odafigyel az emberekre. Vicces, mindig meg tud mosolyogtatni, vagy akár nevettetni. Pluszként hozzájárul gyönyörű, mély fátyolos énekhangja, a táncolása.

És a mosolya, amiért megőrülök.

Felsóhajtottam, de rájöttem, hogy egyedül nem sokra megyek vele.

Előre hajoltam, majd megböktem Rosa hátát, mire kérdőn felém fordult.

- Nem jössz át ma este? Hívok még pár lányt, mert meg kell veletek beszélnem valamit.

- Csajbuli? - csillant fel a szeme.

- Valami olyasmi - mosolyogtam.

- Megyek - vágta rá.

Visszahuppantam a helyemre, majd az órámra pillantottam, hogy tudjam, mennyi van még az órából.

Megkönnyebbülve pakoltam el a cuccomat, miután kicsengettek az óráról. Bedobtam a táskámba a könyvem, majd felálltam, és kisétáltam a folyosóra. Amint kiértem, azonnal Larry testébe botlottam. Miután bocsánatot kértem, megkérdeztem, hogy nem vinne-e be az osztályába, mire Larry felhúzta a szemöldökét.

- Miért kéne az engedélyem, hogy bemenj? Bárki beléphet a terembe.

- Tudom, de elég fura lenne, ha csak egyedül betoppannék oda - pillantottam félre. - Evy-vel kéne beszélnem.

Larry mosolyogva forgatta a szemeit, majd intett, én pedig boldogan követtem. Amikor kinyitotta a terme ajtaját, megpróbálta túlkiabálni a bent lévő zsivajt.

- Evy, téged keresnek!

Sokat pislogtam, mire megszoktam, hogy mi folyik a teremben. Dipper az egyik pad tetején állt, két fiú kajával dobálta egymást, mégis Libby teljes nyugalomban ült a padjában, miközben olvasott. Igaz, közben visszadobott egy szendvicset, ami az ölébe esett.

A tekintetemmel Evyt kerestem, majd meg is találtam a terem hátsó részében. A teremben közben a One Direction-No Control száma szólt, amit Yves énekelt, miközben a lánnyal táncolt rá.

Evy felkapta a fejét, aztán elindult felém és a nyakamba ugrott egy sikítással.

- Avery! Szia! Mi a helyzet?

- Neked is szia - öleltem át. - Beszélnünk kéne, átjöhetnél ma egy... - kezdtem, de Evy a szavamba vágott.

- Király! Megyek! Yves, te is jössz?! - kiáltott hátra.

- Mi? - kérdezett vissza a fiú.

- Egy csajbulira? - fejeztem be a kérdésem.

- Ja. JAAAA! - érte a felismerés. - Akkor semmi! - szólt Yves-nek. 

A fiú felnevetett, de aztán Evy javasolta, hogy menjünk ki a folyosóra. Yves is velünk tartott, és meglepődve láttam, hogy amint Yves elhagyja a termet, Larry, Libby és Dipper azonnal felállt.

Kint a szekrényeknél megálltunk, Yves pedig kinyitotta a sajátját, és kivett belőle egy kisebb papírt, és a kezembe nyomta.

- Mi ez? - néztem rá.

- Lesz ma a suliba egy buli. Nem tudtad? - döbbent le Evy.

Megráztam a fejem válaszként, de Yves átvette a szót.

- Ezen a lapon lehet nevezni, ugyanis egy karaoke buli lesz. Neked jó hangod van, szóval mehetsz nyugodtan - villant otta rám a mosolyát.

- Ó nem, én nem szeretnék - legyeztem a kezeimmel tiltakozásképp.

- Avery, mondj egy zeneszámot, amit szeretsz - mutatott rám Evy hirtelen.

- Öhm... Wonderwall - pillantottam el, mikor Yves rám kapta a tekintetét.

Evy a lapra firkantott valamit, majd beledobta a mellette álló dobozba, és ránk mosolygott.

- Avery, kötelező jönnöd, mert duettet énekelsz Yves drágával.

- Micsoda? - kérdeztem a fiúval egyszerre.

- Avery énekel, Yves pedig gitározik - kacagott fel Larry.

- Upsz, akkor Yves kétszer énekel - röhögött fel Dipper.

- Mi van? - kapkodta Yves a fejét, de utána ránk hagyta a dolgot.

- Bocs haver, de én is beneveztelek - tárta szét Dipper a karjait.

Yves faarcal kihúzta magát, de aztán őrült tempóban ráírt valamit egy ugyanilyen papírra, de mielőtt Dipper bármit is csinálhatott volna, bedobta a dobozba.

- Akkor énekeljünk együtt - ütögette meg a dobozt Yves, miközben féloldalas mosolyra húzta a száját.

- Hogy rohadnál meg! - kiáltott fel Dipper, mire az egész iskola felénk kapta a fejét, de aztán mentek tovább a dolgukra.

Yves felkacagott, de aztán Dipper játékosam ráugrott a fiúra. Kisebb lökdösődésbe kezdtek, mire Evy kacagva próbálta őket szétválasztani.

De utána Dipper és Larry visszamentek a terembe, Evy pedig elment Libby-vel a mosdóba, így egyedül maradtam Yves társaságába.

- Ezek esküszöm nem normálisak... - morogtam.

- Hidd el, sose voltak azok - mosolygott Yves. - Dipper mindig is szeretett helyettem intézkedni.

Bólintottam, de aztán Yves ismét megszólalt.

- Hogyhogy nem akartál énekelni? Szép hangod van.

- Neked is - viszonoztam.

Yves felhúzta a szemöldökét.

- Te vagy az első, aki ezt mondja.

- Biztos hogy nem - hajtottam le a fejem nevetve.

- Nem viccelek. Mindig dicsérnek, de ezt sose mondják.

- Yves, bármikor hallak énekelni, úgy érzem mintha egy angyal dalolna.

- Komolyan? - kerekedett el a szeme.

- Nem viccelek - tártam szét a karom őt utánozva, majd nevetve elköszöntem tőle, és visszamentem a saját termembe.

Mikor az ebédszünet következett megkönnyebbülve léptem ki a folyosóra, ahol Yves és Evy társaságát kerestem. Hamar meg is találtam őket, így odafutottam hozzájuk, majd együtt elindultunk a menzára.

Hatalmas zsivaj fogadott minket, amint beléptünk. A menza mindig is ilyen volt, és az emberek csoportokba gyűltek, ahol mindenki kapott egy saját kis asztalt. Yves és a többiek persze a legelőkelőbb helyen, közvetlen a pult előtt ültek, hiszen a fiú a legnépszerűbb a suliban. Amint belépett a terembe, minden lány szeme felcsillant, a fiúk pedig kedvesen vigyorogtak rá. 

Hogy miért a pult előtti hely a legjobb? Miután kiválasztottuk a kaját, nem kell sokat sétálnunk, és ha bármilyen süti kell, egyből ott volt előttünk.

Levettem egy tálcát, majd elvettem az ebédem, és levágtam magam a saját helyemre, Larry mellé. Evy a balomon foglalt helyet, Yves pedig velem szemben ült, aki mellett Dipper és Libby evett. Libby most se tette le a könyvet, így a mai ebédet a "The Hobbit" társaságában ettük meg, míg Larry ugyan úgy a nyakán hagyta a fejhallgatóját, miközben hallgatott minket.

- Egyébként azt is te választottad, hogy milyen számot éneklek? - szólalt meg Yves, miközben a salátáját ette. Hihetetlen, hogy fiú létére salátát eszik.

- Voltam olyan jó fej, hogy te választhatsz - dőlt hátra Dipper.

Elmosolyodtam, majd megpillantottam Evet. Néhány fiú halkan nevetett rajta, de amikor heccből meglökték, a lány előre esett. Larry kinyújtotta a kezét, így felemelte a tálcát, ezzel megmentve az ételt, hogy lehulljon a földre.

- Hé! - kiáltott dühösen Yves a fiúkra.

A srácok felénk kapták a fejüket, és megláttam a tekintetükben a félelmet.

De amikor Yves egy kicsit hátrahúzta a székét, hogy felálljon, a fiúk azonnal elrohantak.

Dipper a combját csapkodva felröhögött.

- Ez kész! Hihetetlen vagy, haver! - karolta át Yves nyakát.

Yves csak rámosolygott, majd megkérdezte Evet, hogy jól van-e. A lány bólintott, majd elindult Hazel és Scy felé, akik egy asztalnál ültek a pláza cicákkal.

Amikor Yves befejezte az ebédet, visszavitte a tálcát, de mikor visszaült volna, az egyik osztálytársa leszólította.

- Nem lesz tesink - fordult felénk. - Meccsre ment a röplabda csapattal a tanár.

- Öt óránk volt, és mehetünk haza! Igen! - ugrott fel Dipper, majd belebokszolt a levegőbe.

Evy boldogan felugrott, majd csatlakozott a fiúhoz, én pedig Yvesre pillantottam. Felsóhajtott, majd beletúrt éj fekete hajába, és előhúzott a táskájából egy szemüvegtokot, és a szemüveget feltette a fejére.

- Szemüveges vagy? - tette le Libby a könyvét.

- Aha - vakarta meg Yves a tarkóját becsukott szemmel. - Nem rossz a látásom, de manapság sokszor fájt a fejem, így hordanom kell.

- Pedig jól áll - vonta meg Larry a vállát.

Yves telefonja megrezzent az asztalon, én pedig felvont szemöldökkel figyeltem. Rájöttem, hogy Yves telefonja mindig rezgő-néma, sose állít be csengőhangot, ami még inkább menőbbé teszi, bár nem mintha ez annyit számítana.

Felcsillant a szeme, majd mosolyogva beleszólt a készülékbe, és elsétált.

- Ki hívta? - néztem Larryre, de ő csak megvonta a vállát, mire felsóhajtottam. - Végeztem - emeltem fel a tálcám.

Evy és Dipper is visszavitte, majd elindultam az osztálytermem felé, hogy összeszedjem a cuccom, hiszen ma összevont tesink lett volna. Szóltam a többieknek, hogy elmarad egy óránk, így ők is hazaindultak.

Evy felszedett a folyosón, majd kiléptünk az iskola udvarára, és egy lányt pillantottam meg. Talán annyi idő lehetett, mint én, de lehet idősebb.

Vállig érő barna hajának a végét ombre stílusban vörösre festette, és fekete bőrkabátban állt. Fekete bakancsa és fehér gatyája miatt valamiért hihetetlenül stílusosnak találtam. Lazán rágózott a suli előtt, majd fújt egy lufit, de végül kidobta a kukába. Elmosolyodott, majd felemelte a kezét.

Evy visszaintett, mire felé pillantottam.

- Ismered?

- Egyik legjobb barátnőm - felelte.

- Mióta?

- Néhány napja - kacagott.

Elkezdett zakatolni az agyam, hogy honnan ismerheti.

Lehunytam a szemem. Mégis kire várhat egy ilyen menő, és stílusos, ugyanakkor gyönyörű lány?

De azonnal felpattant a szemem, amint rájöttem, hogy Castiel-nek van barátnője.

Nem lehet...

Hirtelen kinyílt mögöttünk az ajtó, majd Yves szaladt le a lépcsőn, kikerülve minket. A lány amint megpillantotta, felnevetett, majd intett neki, de ami utána történt, valahogy megrázta az elmém.

Amint Yves odaért, megölelte a lányt, aztán mikor elengedte, átkarolta az arcát, és egy hosszú, szenvedélyes csókkal köszöntötte.

Elkerekedett a szemem, és bármennyire is nem akartam odanézni, nem tudtam róluk levenni a szemem. Nem kellett volna látnom, főleg hogy ilyen hangulatban vagyok éppen. Csak álltam földbe gyökerezett lábbal, és figyeltem, ahogy Yves öleli a lány derekát, aki beletúr a fiú hajába.

Amikor véget ért a csókjuk, Yves elköszönt tőlünk, és megfogta a szerelme kezét, és elsétáltak.

Evy felé kaptam a fejem, aki csak a cipőjét bámulta.

- Te tudtad ezt? - kérdeztem.

Válasz helyett bólintott.

- Miért nem mondtad el? - súgtam remegő hanggal.

- Azt akartam, hogy Yves tegye meg - emelte fel a fejét. - Hogy ne tőlem kelljen hallanod.

- Nem mondta - szóltam határozottan.

- Rájöttem - kacagott fel.

- És ki ő?

- A neve Karla - válaszolta.

Kifújtam a levegőmet, de aztán Eve alakját pillantottam meg mellettem.

- Hé, jól vagy? A menzán csúnyán szekáltak - szóltam neki.

- Á, semmi bajom - mosolygott. - Legalább ott voltatok és segítettetek.

- Amúgy kérdezni akartam valamit - kezdtem, mire kérdőn rám pillantott. - Lesz egy csajbuli nálam a karaoke buli után. Nem akarsz jönni?

- Nem baj? - túrt bele a hajába.

- Dehogy baj! Gyere nyugodtan.

- Akkor szívesen elmegyek - egyezett bele.

Bólintottam, de aztán haza indultam, hogy kitisztítsam a gondolataimat.

Miközben sétáltam haza, a gondolataim Yves körül forogtak. Barátnője van? Mióta? Miért vagyok fontos neki, ha ott van a szerelme? Talán ő hívta ebéd közben?

Karla, Karla, milyen Karla nevű lányt ismerek? Hallottam már a nevét, csak nem tudom hol...

Felkaptam a fejem.

Az ápolólány.

Mikor Yves megmentett Liomi barátjától és néhány végzőstől. Emlékszem! Ez a lány volt egyszer ott Yves szobájában.

Ők összejöttek? Mikor találkoztak? Hol? 

El sem hiszem, hogy ez történt...

- Avery!

Felhúztam a szemöldököm, majd hátrafordultam.

Ethan borult a nyakamba, aki mögött Andrew kacagott.

- Csak felfigyeltél ránk - mosolygott rám a bátyám.

- Szólítottatok?

- Vagy ezerszer - vigyorgott Ethan. - Épp inni akarunk egy forró csokit. Jössz?

- Pénz van nálad? - döbbentem le. - Neked sosincs, mindig én fizetek.

- Nekem nincs, de Andrew tele van pénzzel - dörzsölte össze a tenyereit Ethan.

- Erős túlzás... - morgott Andrew.

- Megyek - egyeztem bele.

- Te is lehúzol? - nyöszörgött Andrew. - Semmi pénzem nem fog maradni... - sóhajtott.

- Ugyan már, dől belőled a lóvé - ölelte át Ethan a bátyám nyakát.

Felröhögtem, de aztán beültünk egy kávézóba. Ledobtuk a kabátunkat, és helyet foglaltunk, majd mikor megjelent egy pincér, Andrew rendelt is.

- Két forró csokit szeretnék, és egy cappuccinot.

- Úú, úú, az enyémre tegyenek tejszínhabot! - vinnyogott Ethan, miközben felemelkedett a helyéről.

- Ethan, hány, éves vagy, öt? - forgattam a szemeimet.

- Meglesz - nevetett a pincér.

Andrew felsóhajtott, de aztán megszólaltam.

- Amúgy hogyhogy együtt vagytok?

- Próbálunk összehaverkodni - felelte Andrew.

- Azok vagytok már, nem?

- Azért ez nem ilyen egyszerű - dőlt hátra Ethan, majd félrepillantott.

Bólintottam, hogy megértem. Miközben ittam a forró csokimat, elbeszélgettem a fiúkkal, majd Andrew rendezte a számlát. Ha csak pár percre is, de örülök, hogy láttam őket. Andrew hazadobott minket, majd visszament a munkahelyére.

Bent a lakásban már fel volt állítva a fa, így csak fel kellett díszíteni. Anya nagyon szeret ilyenkor valami pörgős zenét berakni, így a fadíszítés elején a The Mowgli's-Say It, Just Say It száma ment. Általában a fa alját közösen díszítem a többiekkel, de mivel létránk nincs, így én Ethan, anya pedig apa nyakába ül, és a lányok rakják fel a fenti díszeket. Valahogy az ottani nevetés elfeledtette velem Yvest és Karlat, aminek hihetetlenül örültem.

Bár sokáig nem tudtam eldönteni, mit vegyek fel a bulira, végül kitaláltam. Egy fehér csipkés pólót, és egy laza fekete szoknyát vettem fel egy fekete, szinte átlátszó harisnyával, és felcsaptam a térdig érő, magassarkú csizmámat. Füstösre sminkeltem a szemem, a hajam pedig kivasaltam, majd megkértem apát, hogy vigyen el.

Evy természetesen kijött elém, így tudtam merre kell mennem, és nem kellett megkeresnem. Fekete fehér kockás inget viselt egy fekete szakadt gatyával, a haját pedig laza kontyba fogta.

Bent a tornateremben nagy zsivaj fogadott, de miután Zed intett nekem a feltartott kezével, odasiettünk hozzájuk.

- Sziasztok! - köszöntem.

- Váó, milyen jól nézel ki! - mért végig Zed, majd Dipper felém kapta a fejét, és füttyentett egyet.

- Tényleg dögös vagy, Cicus - súgta valaki a fülembe.

- Aiden! - fordultam hátra hatalmas gyorsasággal, majd a nyakába vetettem magam. - Egész nap nem találkoztunk! Mi a helyzet? Steve? Madelyn? Luc? Matt?

- Steve még mindig nem kelt fel, Madelyn még szótlan, de kezdi visszanyerni az életerejét, Luc elmehet a picsába, Matt pedig Madelyn egészségére vigyáz - darálta el tömören. - Velük akartam maradni, de Matt elküldött, hogy szórakozzak, ő vigyáz rájuk - vonta meg a vállát.

- Jól tette - simogattam meg a fiú arcát, aki elmosolyodott.

- Na, készen álltok a bulira? - szólt bele a mikrofonba az egyik végzős fiú. Egy nagy sikítást kapott tapssal, így elvigyorodott. 

Odafordultunk a színpad felé, majd felszólította az első versenyzőt, aki egy kilencedikes lány volt. Lassú számot énekelt, nem volt rossz hangja, és nagy tapsot kapott.

Hirtelen kinyílt az ajtó, majd belépett rajta Yves...

És a barátnője.

Minek hozta ide?

- Karla! - kiáltott fel Evy, majd feléjük futott, és a lány karjaiba vetette magát.

Félrekaptam a fejem, majd a színpadon éneklő fiút figyeltem, aki Zayn-Pillowtalk számát énekelte. A szemem sarkából láttam, hogy mindenki körül zsongja Karlat, aki röhögve beszélgetett a fiúkkal. Nyilván tudja, hogy mi érdekli őket...

- Na, most egy érdekes szám következik - kacagott a végzős. - Dipper, gyere, énekelj nekünk valami szépet - fojtotta el a nevetést.

- Mi van? - kapta fel a fiú a fejét.

- Beneveztél, én neveztelek téged - tárta szét a karját Yves.

- Menj a jó büdös...

- Dipper! - szólították.

- Jól van, megyek már! - tette fel a fiú a kezét, majd felsétált a színpadra. A szám pedig... Britney Spears-Baby One More Time.

Az egész bagázs felröhögött, Dipper pedig elhúzta a száját, de aztán elvigyorodott.

- Ez kell, Yves? - szólt bele a mikrofonba. - Megmutatom, hogy ezt is királyul el tudom énekelni! - tartotta az öklét a magasba.

És el is énekelte. Táncolt is hozzá, mozgott a karja, a lába, a felsőteste, mindene. Olyan lányos mozdulatokkal ropta, hogy alig tudtuk abbahagyni a nevetést.

A szám végén mindenki nevetésben tört ki, és Dipper győzedelmesen lesétált a színpadról.

- A következő énekes az, akit szerintem már mindenki várt - konferálta fel a következő embert a végzős. - Yves, gyere.

Mindenki felkiáltott, Yves pedig lehajtott fejjel elnevette magát, de elindult a színpad felé. Lépcső helyett simán felugrott rá (wow) majd elkérte a mikrofont.

- Először is, kösz Dipper, hogy beneveztél. Rohadj meg - emelte fel az ujját Yves, majd feltette a lábát a monitorra, ahol a szöveg futott. Bármit is énekel, nem kell neki a szöveg. 

- Mit szeretnétek srácok? Pörgős, vagy gyors, de ugyanakkor lassú is? - kérdezte a többieket.

A pörgős teljesen megnyerte a szavazatot, mire Yves elvigyorodott, és a végzősök fülébe súgott valamit. Aztán visszament a helyére, és amint elindult a zene, belekiáltott a mikrofonba. 

"Hey, hey!"

Lehunytam a szemem. 5SOS-She Looks So Perfect. Az egyik legpörgősebb szám, amit valaha hallottam.

Felpillantottam a fiúra. Yves mosolyogva énekelt, ugrált, táncolt közben, csakúgy, mint a lent állók. A lányok sikoltoztak, és én se tettem volna másképp. Olyan boldognak láttam őt, mint még soha, és sokkal felszabadultan énekelt.

A szám végén óriási tapsot kapott, mire ismét elmosolyodott.

- Köszi szépen! - szólt, majd leült a színpad szélére, így lelógatta a lábát. - Igazából még nem megyek el, így a színpadon maradok - nevetett.

Yves elbeszélgetett a többiekkel, én pedig Evyt kerestem. Karla társaságában volt, mint mindenki más. Olyan jól elröhögcséltek, hogy nem akartam odamenni.

De aztán megpillantottam Castiel. Az egyik széken ült, és a telefonját nyomkodta. Egy fekete inget viselt fekete gatyával, és deszkás cipővel. 

Felpillantott és egyből találkozott a tekintetünk, amiből arra következtettem, hogy már rég észrevett. Elindultam felé, és levágtam magam a mellette lévő székre.

- Mi a helyzet? - tette el a telefonját.

- Semmi - ráztam a fejem. - A csajod? 

- Valahol arra van - bökött a fejével a tömegbe.

Elhúztam a számat, mire Castiel felhúzta a szemöldökét.

- Látom, hogy bajod van. Mondjad - dőlt hátra, miközben összekulcsolta a tarkójánál a kezét.

- Yves barátnője - böktem ki, mire Castiel szemöldöke még magasabbra szaladt.

- Tehát szerelmes vagy Yves-be, és zavar a csaja? - kérdezett vissza.

- Mi? Nem. Csak zavar, hogy nem mondta el - vontam meg a vállam.

- Az egész iskola tudta rajtad kívül - piszkált vigyorogva.

- Ezzel nem segítesz! - kiáltottam megjátszott méreggel, de utána felszólítottak a színpadra.

- Te is énekelsz? - döbbent meg Castiel.

- Yves és én. Együtt - álltam fel, majd elindultam, de Castiel utánam szólt.

- Hé.

Megfordultam, mire elhúzott szájjal felpillantott rám.

- Nem gondolod, hogy ha épp Yves miatt romlott el a hangulatod, nem kéne énekelned vele?

A színpad felé pillantottam. Hihetetlen, de igaza van.

Mégis mennem kell.

- Oda kell mennem. Nem akarok, de muszáj - sóhajtottam.

Castiel csalódottan ingatta a fejét, de utána tényleg elindultam.

Felsétáltam a színpadra, majd a közönségre mosolyogtam. Leültem Yves mellé, aki a gitárját tartotta, majd amikor elhelyezkedtem, rám pillantott, és bólintottam.

Yves gitárjának felcsendült a zenéje, én nekem pedig görcsbe rándul a gyomrom. Lehunytam a szemem, hogy koncentrálni tudjak, de a dal sorai nem jöttek a fejembe. Majd amikor megpillantottam elöl Karlat, aki csillogó szemekkel bámulta gitározó barátját, elsötétült a tudatom.

Yves abbahagyta a gitározást, vagyis elkéstem. Felém pillantott aggódó tekintettel, majd megkérdezte.

- Jól vagy?

A teremben teljes csend honolt, majd megráztam a fejem. A szemem sarkából láttam, hogy Karla felsiet a színpadra.

- Castiel-nek igaza van... Nekem ez nem megy... - szóltam remegő hanggal, aztán felálltam, és letettem a székre a mikrofont. Lefutottam a színpadról, és megálltam valahol.

Fent Yves megfogta Karla mindkét vállát, és súgott neki valamit. Amint rájuk világítottak, mindenki tapsviharban tört ki, ők pedig mosolyogva fordultak felénk. Hamar elkezdett a közönség tombolni, hogy "csók!" "csók!" "csók!", mire Yves lehajtott fejjel elnevette magát, majd Karla ajkára tapasztotta a sajátját.

Gyors levegővétellel próbáltam oxigénhez jutni, de aztán megszólalt valaki mellettem.

- Szar ügy, mi?

- Tessék? - kérdeztem vissza. Egy srác állt mellettem, egy poharat tartott a kezében, talán végzős lehetett.

- A híres Yves Jensen-nek barátnője van. Hány lánynak törik össze szíve. Neked is tetszik, mi? - vigyorgott.

- Abba mi van? - böktem a pohárra.

- Talán pezsgő, vagy sör - kóstolt bele. - Nem, ez koktél. Kérsz? - nyújtotta felém mosolyogva a szívószálat.

Gyors mozdulattal elvettem tőle, a szívószálat eldobtam, és pohárból kezdtem el inni.

Castiel

Tudtam, hogy ez lesz. Mondtam neki, de nem hallgatott meg, ment a saját feje után.

De ha lejött a színpadról, akkor hol van?

Forgolódva kerestem, mert a végén még bajba kerül. Ilyenkor sebezhető, simán meg tudják erőszakolni, és az én hibám lesz, mert nem tartottam vissza attól, hogy menjen énekelni.

Felsóhajtottam, majd meghallottam egy nevetést. Egy ismerős nevetést. Elindultam a hang irányába, majd megpillantottam Szöszit. Néhány végzős srác társaságában ült, miközben ismét elé toltak egy poharat, amibe az egyik srác gyorsan beleöntött egy fehér port.

Amikor Szöszi a szájához emelte, odasiettem, és kivertem a kezéből.

- Én is szeretem bedrogozni a lányokat - vetettem oda gúnyosan. - Szöszi, menjünk - ragadtam meg a karját.

- Miért? - nyöszörgött.

- Jesszusom, mennyit ittál? - morogtam magamban.

- Hé, most mi a bajod? - szólt az egyik végzős.

- Szálljatok le a csajomról, oké?! - pillantottam vissza.

- Miért nem vigyáztál rá jobban?!

- Nem fogom pórázon tartani. Csá.

Elrángattam Szöszit, aki csak lassan tudott vánszorogni utánam. Nem csodálom, annyira leitatták, hogy alig állt a lábán. 

Kilöktem a terem ajtaját, és besétáltam vele a folyosóra, ahol megkerestem a kabátunkat.

- Castiel... Vigyél haza... - kért halkan.

- Szerinted mit csinálok? Amúgy hülye vagy?! Vigyelek haza, ahol a szüleid rájönnek, hogy ittál, miközben megkértek, hogy vigyázzak rád?! Lószart.

- Mi történt? - szólt Aiden, akit akkor láttam meg, mikor elpillantottam.

- Semmi - ráztam le. - Csak elfáradt, hazaviszem.

Aiden felhúzta a szemöldökét, és tudtam, hogy próbálja a gondolataimat kiolvasni.

De nem tette meg, mert az ajtó hatalmas sebességgel vágódott ki, majd Zed lépett be rajta. Dühöt láttam a tekintetében, és határozottan lépkedett felénk. Csendben megvártuk, amíg ideért hozzánk, de ami utána történt, attól hátra kellett hőkölnöm.

Zed Aiden-hez lépett, majd megragadta a ruháját, és a szekrényekhez lökte. Aiden szólni se tudott, de utána Zed hatalmasat lekevert neki.

Elkerekedett szemmel figyeltem, Avery viszont annyira rosszul volt, hogy nem bírta érzékelni a dolgokat.

Mi a fene van az összes emberrel?

***

Feladó: Yves

Címzett: Avery

Üzenet: Álarcot hordasz, ezért felejtelek el...

Elküldi az üzenetet?: Igen/Nem

Menti piszkozatként?: Igen/Nem