2016. november 4., péntek

Fájdalom és döbbenet


- Na most véged van haver - szólt Yves, és nekiugrott a srácnak. 
Azonnal hátrahőköltem, és felsikítottam, amint láttam, hogy a fiúk a földre zuhannak. Yves leszorította a srácot, és ütötte, ahol csak érte. 
- Hé! Valaki! - kiabáltam segítségért, miközben forgolódtam. Dipper mellém sietett, és döbbenten megállt. - Szedd szét őket! - szóltam rá. 
Dipper pár másodpercig csak állt, de aztán felemelte a kezét és felkiáltott. 
- Bunyó! 
Na kösz, te is sokat segítettél. 
Amint ezt meghallotta a többi ember, odasereglettek a fiúk köré, és felváltva szurkoltak nekik. Hiába volt Yves izmosabb, a srácnak biztos volt tapasztalata a verekedésben, mert sokszor alulra szorította Yvest. 
Amikor elkezdtem pánikolni, Castiel ért mellém, és pedig felsóhajtottam. 
- Segíts! - kértem, de Castiel csak állt. - Szedd szét őket! - csaptam a combomra, mire Castiel kapcsolt. Odaférkőzött a fiúkhoz, megragadta a srác pólóját, és lerántotta Yves-ről, akit felsegítettek a másik oldalon. 
- Kiverekedted magad, haver? - kérdezte Castiel a kezében lévő sráctól. - Akkor szépen húzz el innen. 
Castiel kilökte az ajtón a srácot, és megveregette Yves vállát. 
- Asszem tönkre csesztétek a bulit. 
Yves felkacagott, de aztán bólintott. 

Mikor mindenki elment Yves házából, ott maradtam vele, és segítettem neki kitakarítani. Castiel is maradt, mert ő neki kellett hazavinnie, így valamilyen szinten ő is segített. Kiszellőztettünk, Castiel kidobta a szemetet, én pedig felporszívóztam.
- Köszi a segítséget - huppant le Yves a kanapéra, miközben Castiel és én felvettük a kabátjainkat, és a bakancsainkat. 
- Szívesen - feleltem.
Yves elővette a legaranyosabb mosolyát, és ránk villantotta. 



Castiel adott egy pacsit a fiúnak, aztán haza indultunk.
- Ha kidobsz nálunk, az úgy tökéletes - ültem fel Castiel mögé a motorra.
- Szépen akartam elbúcsúzni, de akkor majd csak behajítalak a kapu mögé - nyújtotta át röhögve a sisakot.
- Hülye gyerek! - vettem át tőle.

Castiel lefékezett a házunk előtt, és mindketten leszálltunk a motorról. Lassan levettem a fejemről a sisakot, aztán odanyújtottam neki, Castiel pedig a motorra rakta.
- Érdekes este volt, ugye? - kérdezte.
- De még mennyire - feleltem mosolyogva, majd a házunkra pillantottam. - Valamikor nem akarsz átjönni?
Castiel megrázta a fejét.
- Mennék, de mivel itthon vannak a szüleim, a hétvégén elmegyünk valahova. Anyám akarja.
- Óh, értem - válaszoltam. - Akkor majd máskor - vontam meg a vállam.
Castiel elvigyorodott, közelebb lépett hozzám, átölelte a derekamat, és ráérősen megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, majd visszacsókoltam, aztán elengedtem a fiút.
- Megyek, mert baromira álmos vagyok - nyomtam egy puszit a homlokára.
- Menj csak - csókolt meg utoljára.
Intettem neki egyet, és megvártam, míg Castiel elhajt a motorral, és csak utána mentem be a házba.
A nappaliba anya ült, így nyomtam egy puszit az arcára, mire anya mosolyogva megkérdezte, hogy milyen volt a buli. Az feleltem, hogy jó, és megkérdeztem, merre van Ethan. Anya az emeletre mutatott, így megértettem, hogy a szobájában van.
Ledobtam magamról a cuccaimat, és felsiettem Ethan-höz. Kopogtattam kettőt az ajtaján, és benyitottam.
- Bejöhetek?
- Gyere csak - ült fel Ethan.
Becsuktam magam mögött az ajtót, és ráültem az ágyára.
- Mi a baj Ethan? Andrew említette, hogy rossz kedved van.
- Semmi érdekes... - próbált kitérni a baj elől.
- Mondd el kérlek.
- Csak... Mady.
- Mi történt?
- Van egy olyan érzésem, hogy megcsal... Vagy ha nem is csal meg... De hetek óra találkozgat egy sráccal. 
Ez nem lehet igaz. Mady az egyik legjobb barátnőm, és tudom, hogy szereti Ethant.
De akkor miért?
- És ez biztos? - kérdeztem.
- Fogalmam sincs - vakarta meg Ethan a tarkóját. 
- Figyelj csak - ültem fel törökülésbe. - Mi lenne ha holnap utána járnánk?
- Azt hogy csináljuk? - nézett rám Ethan.
- Kérdezd meg Madyt, hogy holnap randiztok-e. És ha lemondja, akkor elmegyünk hozzá, és követjük - vázoltam fel a tervet.
- Jól hangzik - vigyorgott az öcsém. - Tudod, ezért imádom, hogy te vagy a nővérem - mosolygott.
- Örülhetsz is neki - álltam fel, majd jó éjszakát kívántam neki, és kimentem a szobából.
Mikor becsuktam Ethan szobájának az ajtaját, nekidőltem a falnak,és a szám elé helyeztem a kezem gondolkodásképpen.
Mady megcsalja az öcsémet?
Akármennyire is nem akartam bevallani, Ethan elmondása alapján valóban erre következtetnek a nyomok. Ugyan megbeszéltük, hogy holnap utána nézünk a dolgoknak, mégis tartok egy kicsit attól, ami ki fog derülni.
Felsóhajtottam, majd a szobámba érve ledobtam magam az ágyamra. A telefonomhoz nyúltam, és írtam Andrew-nak, hogy beszéltem az öcsémmel. Néhány perc alatt levázoltam neki, hogy mi is történt, de aztán egy másik üzenetet is kaptam.

Holnap ráérsz?

Felültem, törökülésbe helyezkedtem, majd válaszoltam Yves üzenetére.

Szerintem igen. Miért?

Holnap összefutunk Roger garázsában egy próbára. Este 7 óra körül.

Igen, ráérek. 

Elmenjek érted?

Erre a kérdésre mosolyra húzódott a szám. Yves annyiszor furikázott már mindenhova, hogy egyszer meg kéne hálálnom neki.

Azt megköszönném.

Akkor háromnegyed hétre megyek érted. 

Köszi

Nincs mit. Aludj jól.

Erre a két szóra, hogy "aludj jól" nagyot dobbant a szívem. Hiába vesztünk össze Yves-el rengetegszer, remélem sose fogom őt elveszteni. 

Neked is jó éjt.

Yves

Nagy sóhajjal tettem le a mellkasomra a telefonom, miután Avery válaszolt az üzenetemre. Az ágyamon feküdtem, és a plafont bámultam, miközben hallgattam anya és Gus beszélgetését. A húgom már aludt, így próbáltunk halkak lenni hogy ne ébresszük őt fel.
Hirtelen kinyílt az ajtó, így felkönyököltem, és odapillantottam.
- Szia, Yves - mosolygott Gus.
- Szia, Gus. Mi a helyzet? - ültem fel normálisan a telefonomat szorongatva.
- Kivel beszélgettél? - ült le mellém még mindig mosolyogva. Amit Gus személyiségében imádok, az az, hogy mindig kedves és folyamatosan mosolyog. - Karla volt?
- Nem, Avery - túrtam bele a hajamba.
- A régi szerelmi háromszög - kacagott fel.
- Ezt hogy érted?
- Nem tudom pontosan, hogy most mit érzel, de abban biztos vagyok, hogy nem tudsz néhány nap alatt elfelejteni egy olyan személyt, akibe rengeteg ideig szerelmes voltál.
- Tudom jól - sóhajtottam. - De Karla is csodás lány. 
Gus féloldalas mosolyra húzta a száját, majd megveregette a hátamat, felállt, és kiment a szobából.
Újra végigdőltem az ágyon, és a telefonomért nyúltam. 
Viszont azzal a lendülettel visszadobtam a helyére, felálltam, a jegyzetfüzetemért nyúltam, majd egy tollat kaptam a kezembe.

Mikor egyedül vagyok, esküszöm téged látlak mindenhol,
Próbálok túltenni az érzéseimet, de csak hagyom,
Hogy tovább égjen bennem.
És remélem tudni fogod, hogy te vagy az egyetlen,
Akire vágyok.
Nem adtam át az egész szerelmem,
És ezért van az, hogy most megfizetek.
Most is mindig rád gondolok.
Mikor egyedül vagyok, ezen mindig elgondolkozok,
De döntést hozott, hogy tovább lép,
Mert elrontottam.

Kibámultam az ablakon, majd az égre pillantottam. A hó szállingózott, én pedig kinyújtottam a kezem a hideg levegőre, és hagytam, hogy a hópelyhek a tenyerembe hulljanak.

Pár óra múlva még mindig csaj forgolódtam, és sehogy sem tudtam elaludni. Felkapcsoltam az éjjeli szekrényen lévő lámpát, és megdörzsöltem a szemem. Lehunytam a szemem, aztán mikor újra kinyitottam, az alkaromon lévő karcolásokra néztem. Még mindig tökéletesen látszott maga a szó, és a közepén végighúzódó csík, amit belevágtam. Feloldottam a telefonom, és beírtam egy üzenetet, amit szintén nem küldtem el.

Madelyn


Mikor elkezdtem ébredezni, még egyáltalán nem akartam kiszállni az ágyból, így magamra húztam a takarót, és szorosabban lehunytam a szemem.
De aztán mozgolódást éreztem mellettem, és hirtelen egy erős kar tekeredett a derekamra, ami azonnal melegséggel töltötte el a testem. Steve mellkasa a hátamhoz ért, és apró puszikkal ébresztgetett.
Elmosolyodtam, felemeltem a pilláimat, és átfordultam a másik oldalamra. Belebámultam Steve őz barna szempárjába, aki beleharapott az alsó ajkába.
- Jól aludtál? - nyomott egy csókot az ajkaimra.
- Fantasztikusan - válaszoltam.
Mosolyra húzta az ajkait, de aztán felkönyökölt, és beletúrt kócos hajába.
- Mikor indul a gépünk? - kérdeztem.
Steve rápillantott az órára, ami a falon lógott.
- 3 óra múlva. Reggelizzünk meg, pakoljunk össze, és mehetünk is - szállt ki az ágyból.
Pirulva végigmértem a felsőtestét, de aztán csalódottságomra gyorsan felöltözött. Rám pillantott, és megpróbálta lehúzni rólam a takarót, de szorosan öleltem magamhoz, így inkább nevetve rám hagyta, és mielőtt kiment a szobából, utoljára rám pillantott.
Sóhajtva kiszálltam én is az ágyamból, és kinyújtózkodtam. A szekrényhez lépve áttúrtam a ruháimat, és kiválasztottam, hogy mit vegyek fel.
Nem vártam azzal, hogy összepakoljak később, így előhúztam a bőröndöt az ágy alól, és először bepakoltam ez én ruháimat, majd Steve cuccai után nyúltam.
A kezembe akadt egy világosszürke ing, amit már sokszor láttam rajta. Jobban szemügyre vettem, majd kis gondolkodás után ledobtam magamról a ruháimat, és belebújtam az ingbe. Betűrtem a gatyámba, a ujjait felhajtottam, és a derekamra tettem egy övet, hogy ne tűnjön olyan bőnek. Szinte olyan volt, mint egy női darab, mégis különbözött tőle egy kicsit. A tükör előtt állva nézegettem magam, de aztán mosolyogva megvontam a vállam, és bepakoltam a maradék cuccot, amit a fürdőben és a hálószobában láttam.
Becipzároztam a bőröndöt, és kimentem a szobából.
Steve háttal állt nekem, és a hatalmas ablakon bámult ki. Egy telefon volt a jobb kezében, amit a füléhez tartva hallgatott, a másik kezét pedig hanyagul zsebre tette.
Hátranézett a vállai fölött, majd mikor elmosolyodtam, és a számat nyitottam. Steve leintett, hogy ne szóljak. Láttam az arcán a komolyságot, és egyre jobban eluralkodott fölöttem a kíváncsiság.
- Én nem tudok neked segíteni - mondta Steve. - Keresd meg Darwint. Ő a jelenlegi falkavezér, ő majd segíteni fog neked. Megmondja, hogy mit csinálj, és hogy hogyan működnek nálunk a dolgok.
Csendben vártam, hogy lerakja, majd mikor a zsebébe csúsztatta a telefont, felém fordult.
- Beszélnünk kell.
- Miről van szó?
Steve beharapta az alsó ajkát.
- Hosszú lesz az út. Rengeteg időnk van.


Avery

A parknál bújtunk meg Ethan-nel egy bokor mögött, várva, hogy Mady titokzatos fiúja mikor jelenik meg. Már vagy negyed órája követjük a lányt, de eddig semmi gyanúsat nem csinált.
- Mi a francért nem történik semmi? - suttogtam, hogy nehogy meghalljon minket.
- Mittom' én... - morogta Ethan.
Elhúztam a számat, de aztán felvillant a szemem.
- Odanézz! Ott jön! - mutattam egy alak irányában, de még a kinézetét egyáltalán nem láttam.
- Ne ordibálj, te hülye gyerek, mert észrevesz - ütötte meg Ethan a fejem, és ő is Mady irányába nézett.
- Amúgy te tudod ki ez a gyerek? - pillantottam az öcsémre.
- Nem. Azt se tudom, hogy néz ki, mert sose láttam közelről. Csak Mady mindig lerázott valami indokkal, ha randira akartunk menni, és később egy haverom mesélte, hogy látta valami sráccal.
Megvontam a vállam, majd hunyorítottam, hogy kivegyem a srácot, de semmit sem láttam.
- Mint az idióták, de komolyan... - motyogta Ethan. - Itt lapulunk egy bokorban, a csajom után nyomozva. Mint egy film.
Felkacagtam, de amikor megpillantottam a fiút, lehervadt az arcomról a vigyor. Elkerekedett a szemem, és lesápadtam, majd az öcsémre kaptam a tekintetem. A száját tátva, ugyanolyan reakcióval állt mellettem, mint én.
- Ez. Nem. Lehet. Igaz - rázta a fejét.
Visszafordítottam a fejem, majd egyszerre éreztem szomorúságot, és dühöt, hiába volt az, hogy nem tudtam a háttérsztorit.
- Mégis mi a faszt keres itt?! - akadt ki Ethan.
- Szerinted? - haraptam bele az alsó ajkamba.
- Nem lehet igaz, hogy ő vele találkozgatott... - hápogott Ethan.
Castiel volt.

Mikor kellően kidühöngtünk magunkat, folytattuk az akciónkat. Követtük őket, folyamatosan a nyomukban jártunk, és figyeltük minden egyes kis mozdulatukat, hátha tesznek valami olyat, ami a célhoz vezet.
- Én ezt még most sem tudom elhinni - nyivákoltam.
- A legjobb haverom?! - folytatta Ethan.
Mady és Castiel bementek egy étterem szerűségbe, mi pedig újra mérgelődni kezdtünk.
- Most már kajálni is elviszi? - csaptam a combomra.
- Akkor ez már tuti randi! - forgatta a szemeit Ethan.
- Engem nem érdekel, odamegyek, és azonnal kérdőre vonom - indultam el, de Ethan elkapta a pólóm nyakát, és visszarántott.
- Avery, ne most őrülj meg! Mi is szépen bemegyünk, leülünk egy asztalhoz, és történni fog aminek történnie kell.
Ethan valamilyen szinten lenyugtatott, így bólintottam, és óvatosan mi is bementünk az épületbe. 
Az álruhánkat, ami egy sapka és sál volt, nem akartuk levenni, nehogy felismerjenek, így úgy ültünk le egy asztalhoz. Oldalra fordított fejjel figyeltük őket továbbra is, majd láttuk, hogy a pincér meghozta nekik amik rendeltek.
- Basszus, tudtam, hogy Castiel kávét fog kérni - nyöszörögtem. - Mindig azt iszik. És szokás szerint nem tesz bele cukrot! - mutattam, mikor láttam, hogy Castiel elutasította a cukrot.
- Hallod, ne most érzelgősködj! - szólt rám Ethan. - Engem az zavar a leginkább, hogy a pasid rányomul a csajomra!
- Vagy a csajod a pasimra! - vágtam vissza azonnal.
Kisebb veszekedés alakult ki köztünk, de nem volt annyira feltűnő, hogy felfigyeljenek ránk az emberek. Duzzogva dőltem hátra a székemben, majd előszedtem a zsebemből a telefonom, mikor megcsörrent. Dühösen vettem fel, de azonnal hangszínt váltottam, mikor meghallottam Yves hangját.
- Ó. Szia, Yves.
- Szia, Törpe. Figyi, nem az én dolgom, de ti mégis mi a jó Istent csináltok az öcséddel? - röhögött fel.
Elakadt a lélegzetem, majd körbenéztem az étteremben. Jobb oldalt, hátul megpillantottam Yvest, ahogy mosolyogva néz minket. Az anyukájával volt, és a húgával.
- Öhm... Ez egy hosszú történet - feleltem, miközben még mindig őt néztem.
- Nekem van időm - felelte a fiú.
- Majd a próbán elmesélem.
Yves felnevetett, de aztán letette a telefont, és a szokásos félmosolyra húzta a száját. Később a húga ugrott a bátyja ölébe, aki játékosan felkapta, é megpörgette. 
- Avery! Itt vagy? - kérdezte Ethan.
- Itt, itt - fordítottam vissza a fejem. - Mi történt?
- Az előbb elég komoly volt kettejük között a hangulat...
- Komolyan? 
- Aha. Öt perce azon gondolkozok, hogy mit dumálhattak.
Mady és Castiel felé néztem, akik kifizették a számlát, felálltak, és felvették a kabátjaikat.
- Elindulnak! Akció elindítva, nyomozási karakter bekapcsolva! - formált Ethan egy pisztolyt a kezéből, én pedig felröhögtem.
- Nem igaz, hogy még ilyenkor is tudsz poénkodni.
Mi is felálltunk, és elindultunk a kijárat felé. Gyorsan intettem egyet Yves-nek, mikor hátrafordultam, ő pedig biccentett nekem.

Ismét a parkban kötöttünk ki, de meglepettségünkre nem álltunk meg, hanem elindultunk Castiel-ékkel együtt egy kis utcába. Összevontam a szemöldököm, de aztán mikor kiértünk egy világosabb helyre, ahol több növény is volt, hirtelen megálltak.

- Most mi az Isten nyilát csinálnak? - kérdezte Ethan.
- Ugyanannyit látok, mint te, honnan tudnám? - csattantam fel.
Ethan megvonta a vállát, de aztán olyan dolgot láttunk, amitől mindkettőnknél elszakadt a cérna.
Mady felkacagott, és Castiel-hez lépve megölelte. Castiel mosolyogva visszaölelt, mire felálltam.
- Hogy rohadnátok meg! - indultam el feléjük.
- Avery! Ne most robbanj! - kapott utánam Ethan, majd megragadta a sálam. - Megvagy! - kiáltott fel győzedelmesen, de mikor a sál letekeredett a nyakamról, és a kezében landolt, változott a hozzáállása. - Picsába!
Ethan utánam rohant, majd rám ugrott, és berántott a legközelebbi bokorba, mire felkiáltottam. Castiel és Mady felénk kapták a fejüket, és összevont szemöldökkel elindultak felénk.
- Ezt jól megcsináltad! - szidott le Ethan.
- Van itt valaki? - kérdezte Mady.
- Igen! - pattant fel Ethan csapzottan.
- Ethan? - sápadt le Mady, és Castiel is felvonta a szemöldökét.
- Vagy kurva gyorsan elmagyarázzátok, hogy mi a fasz folyik itt, vagy még több kibaszott ocsmány szót fogok egymás mellé pakolni! - szólt indulatosan Ethan, mire aprót felnevettem.
- Várj csak - tette fel a kezét Castiel. - Eljössz csak úgy magadba kutatni a csajod után?
- Nincs egyedül - álltam fel én is karba tett kézzel, és keményen Castiel szemébe néztem, akinek ellágyult a pillantása.
- Szöszi - szólított meg.
- Mi az anyám kínja folyik itt? - kérdezte Mady.
- Ezt inkább én kérdezhetném! - vágta rá Ethan. - Hetek óta találkozgattok, átbaszva engem, és még nektek áll feljebb? Hazudoztok nekem...
- Nekünk - vágtam az öcsém szavába.
- Én pedig szét aggódom magam, mert lehet, hogy a csajom megcsal? És ha meg is teszi, a legjobb haverommal? 
- Ethan, nem... - kezdte Mady.
- Bazd meg! - túrt a hajába kínosan Ethan, mire sarkon fordult, és elsietett. 
Meg akartam fordulni, hogy utána menjek, de Castiel gyengéden elkapta a kezem.
- Utána kell mennem - szóltam, még mielőtt mondhatott volna bármit is.
- Legalább te hallgass meg minket, Szöszi.
Sóhajtva megfordultam, és széttártam a kezem.
- Tessék.
- Nem csalunk meg senkit, és nem is kavarunk egymással - mondták egyszerre.
- Nemsokára itt van Ethan szülinapja - kezdte Castiel.
- És szerettem volna adni neki valamit, csak nem tudtam mit - folytatta Mady. - Megkérdeztem Castielt, mint a legjobb barátját, hogy mit fog venni. És megállapodtunk, hogy veszünk neki közösen egy súlyzókészletet. Ethan sokszor mondta, hogy szeretne otthon is edzeni.
- És ennyi az egész - tárta szét a karját Castiel.
- Akkor is hazudtatok... - sütöttem le a szemem szomorúan.
- Nem mondhattam mást neki - láttam a bánatot Mady szemében. - De most nagyon berágott rám, és fogalmam sincs mit csináljak.
- Menj el hozzá, és beszéljétek meg - tettem a vállára a kezem.
Mady bólintott, és elindult, én pedig fordultam vele együtt, mikor Castiel ismét megragadta a csuklóm.
- Szöszi... - búgta mély hangján. Hátrafordultam hozzá. - Most haragszol? - kérdezte. - De hiszen tudod, hogy semmi nincs köztünk.
- Hazudtál nekem - néztem le a cipőmre. - Azt mondtad, hogy a hétvégén a szüleiddel leszel.
- Szombaton velük voltam. Viszont ma hívott Mady, hogy menjünk, és nézzük meg a boltot, ahova nem sikerült eljutnunk - nevetett fel.
Elhúztam a számat, mire Castiel közelebb lépett hozzám, átkarolta az arcom és a homlokomnak támasztotta az övét. 
- Szöszi, komolyan azt hitted, hogy megcsalnálak? Azzal még én is rekordot állítanék.
Apró mosolyra húzódott a szám, mire Castiel hosszan és gyengéden megcsókolt.
- Egyszer már elcsesztem mindent veled kapcsolatban. Még egyszer nem fogom - simította meg az arcom.
Elmosolyodtam, majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Ma nem alszol nálunk? - karoltam át a nyakát.
Castiel vigyorogva felhúzta a szemöldökét.
- Mire gondolsz, te lány?
- Hülye! - kacagtam fel, de aztán elengedtem a fiút, aki összekulcsolta az ujjainkat, majd írtam egy üzenetet Ethan-nek, miközben elkezdtünk haza felé sétálni.

Madelyn

Meg sem vártam, amíg Steve leparkol a kocsival, kivágtam az ajtót, és idegesen berontottam a házba.

- Hol van? - kérdeztem dühösen.
- Nincs itt - felelte Aiden, miközben rám pillantott.
Feszülten beharaptam az alsó ajkamat, és kisvártatva Steve is megjelent.
- Merre van? - kérdezte ő is.
- Mittom' én - röhögött Aiden.
- De te honnan... - kezdtem el, mire Steve válaszolt.
- Nem tud semmit, csak a gondolataidból kiolvasta, hogy kit keresel.
Felsóhajtottam, aztán éreztem Steve ölelését, így a mellkasára hajtottam a fejem. 
- Matt elment, hogy megkeresse - állt fel Aiden. 
Kisvártatva kinyílt az ajtó, így mind a hárman oda kaptuk a fejünket.
- Megtaláltam - lépett be Matt, majd egy fiút lökött be az ajtón, a póló nyak részénél fogva.
A fiú bebotorkált a házba, és megállt előttünk.
- Steve? Madelyn?
- Szia, Luc - felelte Steve, majd gyengéden megfogta a vállam. - Majd én kérdezek.
Aiden lenyomta Lucot az egyik fotelba, és letelepedett mellé a másik fotelba. Matt nekidőlt az ajtófélfánan, Steve és én pedig leültünk a kanapéra.
- Miért voltál a Védelmiseknél? - kezdte Steve.
- Itt ülök melletted, tudom mikor hazudsz - mondta Aiden.
- Bethany miatt - nyögte ki Luc.
- És mi történt?
- Én csak láttam, hogy egy férfit leszíjaztak egy székhez, és tesztalanyként mindenféle cuccot nyomtak belé.
- És mégis hogy jött képbe a vérfarkasméreg?
- Valami olyat adtak be neki, amitől lassulni kezdett a szívverése. Nem akartam, hogy meghaljon, ezért fogtam a vérfarkasmérget és beadtam neki, mert csak így menthettem meg. 
Steve elgondolkozott, majd Aiden szemébe nézett, aki Lucot vizslatta, majd megszólalt.
- Nem hazudik. Ez történt.
Steve lehajtotta a fejét, és a kezét kezdte el tanulmányozni.
- Nekem csak két kérdésem van - lökte el magát Matt az ajtófélfától. - Bethany mi a faszt csinált a Védelmiseknél?
- Nem tudom - vágta rá Luc. - Nekem csak küldött egy üzenetet, hogy segítsek neki. Nem találkoztam vele, mert nem vele voltam elfoglalva utána.
- A másik kérdés Madelyn-nak szól. De azt hiszem nem kell megfogalmaznom a kérdést.
Felsóhajtottam.
- Az a férfi a bátyám, Luc.
Luc lesápadt, majd a légzése felgyorsult, és a fejét kapkodta köztünk.
- Én nem... Én nem tudtam... - mentegetőzött.
- Vérfarkassá változtattad a bátyám. Egyelőre nincs normális élete. Elvetted tőle - tartottam szünetet. - De nem hagyta meghalni - lágyult el a hangom. Steve rám pillantott, és helyettem folytatta.
- Most ez a lényeg. Darwin segít neki beilleszkedni, aztán visszatérhet a normális életéhez.
Luc hálásan ránk pillantott, aztán felsóhajtott.
- Én sajnálom. Tényleg. Mindent.
Aiden elvigyorodott.
- Nyugi haver, attól még a családunk tagja maradsz - csapott rá Luc fejére egy kicsit erősebben, mint azt várta, így a fiú egy "aú" szólással dörzsölgette a fejét.
Matt elmosolyodott, és az öccsére pillantott.
- Éhen halok - szólal meg. - Aiden, Steve, jöttök vadászni?
- Én már voltam - utasította el Steve.
- Naná! - egyezett bele Aiden.
- Akkor én főzök valamit, mert nyilván Luc nincs oda a nyers húsért - álltam fel nevetve.
- A számból vetted ki a szót - helyeselt Luc.
Besomfordáltam a konyhában, amíg Steve elmesélte a fiának, hogy mik történtek amíg nem volt itt.
Kivettem a hűtőből csirkehúst és zöldségeket. Egy lábosban elkezdtem megpirítani a felvágott húst, majd nekiálltam, hogy felvágjam a zöldségeket is.
Felpillantva láttam az ablakból Aiden és Matt testalkatát. Elég gyorsan végeztek, hiszen alig mentek el öt perce. Egymást lökdösték, míg egyszer csak Matt fogta az öccsét, felemelte és belevágta a hóba. Aiden röhögve nekidobott egy hógolyót, majd feltápászkodott, és észrevett engem. Mosolyogva intettem, de mire kettőt pislogtam, már nem előttem, hanem a hátam mögött álltak. 
- Meg is jöttetek? - kérdezte Steve.
- Hamar találtunk egy szarvast - rázta le magáról a havat Aiden. Luc szólt, hogy felmegy a szobájába a Broforce nevű játékkal játszani, mire Matt szeme felcsillant, és ő is felment az emeletre.
A fejemet ingatva visszatértem a zöldségekhez, majd mikor kihallottam a nevem Aiden és Steve beszélgetéséből, hátrapillantottam.
Ennek következtében pedig véletlenül sikerült elvágnom az ujjam.
Felszisszentem, majd hallottam, hogy Aiden behúzza (pontosabban becsapja) a nappali ajtaját. Felvont szemöldökkel hátrafordultam, de aztán felsikítottam, mert Aiden azzal a lendülettel kirepült az ajtón.
- Bassza meg! - tápászkodott fel. Majd felkiáltott az emeletre. - Luc! LUC! Segíts!
- Mi történt? - jelent meg a barna hajú fiú.
- Steve megőrült - nyögte Aiden a jobb kezét fogva. - Megérezte Madelyn vérét, és most meg akarja ölni...
- Micsoda? - lepődött meg Luc.
- Steve nagyon régóta nem érezte az emberi vért. Ezért reagál most így.
Láttam Steve testalkatát az ajtóban, és szóltam volna Aiden-nek, de Steve azonnal rám vetette magát. A vállamba harapott, mire fájdalmas kiáltás hagyta el a számat. Nem tudta kitépni a húsom, mert Aiden megragadta Steve nyakát és odébb lökte.
- Luc, állítsd le! Nekem szerintem eltört a jobb karom - nyöszörögte Aiden, majd leguggolt mellém, és a vérző sebemre tapasztotta a kezét.
Luc felemelte az egyik kezét, és Steve felé tartotta, aki azonnal a fejéhez kapott. Nyüszített, de aztán farkassá változott, és kiugrott az ablakon, majd elszaladt.
A szobában csak Aiden zihálását, és az én szipogásomat lehetett hallani. 
- Mi a franc volt ez? - kérdezte Luc halkan.
- Fogalmam sincs - felelte Aiden. - Tegyük rendbe Madelyn sebét.

Néhány óra múlva a kanapén ültünk, a tévét bámulva, mikor Matt lehuppant mellénk.

- Nem tudom hol van. Nem találtam meg.
- Ez remek... - dőlt hátra Aiden sóhajtva.
A tévében a hírek következtek, így nyúltam a távirányítóért, hogy elkapcsoljam, mikor érdekes hírre lettem figyelmes.
- Kutyák marcangoltak szét egy 39 éves nőt közel egy erdőhöz. A nő családja szerint csak sétálni indult, de haza már nem tért. A rendőrök nemrég találták meg a holttestet, akiből csak néhány testrész maradt meg. A nő pénztárcája, és a mobilja a holttest mellett feküdt a hóban...
- Ezek nem kutyák - mondta Aiden, miközben még mondták a hírt.
- Honnan tudod? - nézett rá Luc.
- Ott van egy harapásnyom az alkarján - mutatott Aiden a képre. - Egy kutya nem tud ekkorát harapni.
Elgondolkoztam, majd halkan megszólaltam.
- Steve...
- A rohadt életbe... - kapcsolt azonnal Aiden.
Kinyílt az ajtó, és Nuala lépett be rajta, majd megkérdezte merre van Steve. Mindannyian a fejünket ráztuk, hogy nem tudjuk.
- Láttam őt. Pont azt a nőt tépte szét - mutatott a képernyőre.
- Miért nem állította meg? - kérdezte Aiden.
- Nem voltam biztos benne, hogy az ő. Csak akkor jöttem rá, mikor hazaértem.
- Most mi a fene történik? - érdeklődött Matt.
Nuala felsóhajtott.
- Eljött Steve életének az a szakasza, mikor embereket fog gyilkolni. Megállás nélkül.
- És mit tudunk tenni? - kérdeztem.
Nuala beleharapott az ajkába.
- Semmit.


Avery


Épp a konyhában ittam meg a maradék kakaómat, mikor hallottam, hogy Yves leparkolt a kocsijával a házunk előtt. Gyorsan a mosogatóba tettem a bögrét, és felvettem a bakancsomat.
Yves kopogott az ajtón, de mielőtt kinyithattam volna, anya ugrott oda, és feltárta Yves előtt az ajtót.
- Szia, Yves! Rég láttalak! - mosolygott.
- Jó estét! - viszonozta a köszönést Yves.
- Itt vagyok! - hajoltam ki anya mögül.
- Merre mentek? - kérdezte anya, majd odébb állt.
- Roger garázsába próbára - kaptam fel a kabátom.
- Jó szórakozást - köszönt el anya, aztán bement a nappaliba.
Kiléptem a hideg levegőre, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Beültem a kocsiba, és Yves is beszállt mellém, majd megragadta a kormányt.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Persze - feleltem.
Elhajtottunk a házunk mellől, én pedig bekapcsoltam a rádiót. Épp a Panic! At The Disco - Girls/Girls/Boys című száma ment, amit Yves elkezdett énekelni.
- And never did I think that I, would be caught in the way you got me. Push another girl aside and just give in.
- Szereted ezt a számot? - néztem rá.
- Karla imádja - felelte. - Állandóan ezt hallgatja, szóval megjegyeztem a szövegét.
- Kedves lány - vágtam rá, mire Yves felhúzta az egyik szemöldökét.
- Azt gondolod?
- Kaptam tőle muffint - vontam meg a vállam.
- Amit aztán Roger megevett - nevetett Yves.
Én is felkacagtam, de aztán ismét feltettem egy kérdést.
- Ő is jön a próbára?
Yves felsóhajtott, majd megrázta a fejét.
- Most haragszik rám. Vagyis úgy fogalmaznék, hogy összevesztünk,
- Miért, mi történt? - döbbentem meg.
- Féltékeny rád. Azt monda túl sokat vagyok veled - forgatta Yves a szemeit. - Nem tudja megérteni, hogy csak barátok vagyunk.
- Nem kérsz tőle bocsánatot?
- Én? Hiszen nem is csináltam semmit - röhögött Yves kínosan. - Ő az, aki megvádolt engem, nem pedig én őt. Ő volt az, aki megbántott - nézett rám, de aztán folytatta. - Ha nekem van egy barátnőm, mindig azon vagyok, hogy sose bántsam meg, és hogy boldoggá tegyem.
- Ezért vagy fantasztikus - mosolyogtam rá.
Yves lassan felém fordította a fejét, majd szokásos félmosolyra húzta a száját.
Mikor megérkeztünk Roger garázsa elé, Yves leállította a kocsit, én pedig kiszálltam belőle. Yves becsukta az ajtót, és bezárta a kocsit, a kulcsot pedig zsebre vágta.
Vigyorogva nyitottam be a garázsba, de mindenki teljesen csendben ült. Graham a sarokban hangolta a gitárját, majd amikor benyitottam, felém pillantott. Roger a falnál állt, a hátát nekivetve, úgy figyelt minket. Libby és Amanda a kanapén ültek, és inkább szomorú tekintettel néztek ránk, mire Yves összehúzta a szemöldökét.
- Mi a fene történt?
Roger ellökte magát a faltól, és óvatos mozdulattal Yves kezébe csúsztatta a telefonját. Amanda is felállt, és az ő mobilja pedig nálam kötött ki.
A mobilokra pillantottunk, és elkezdtük olvasni az üzenetet, ami mindkét telefonon ugyanaz volt.
- És ezt még rengeteg embernek elküldték. Graham. Amanda. Larry. Dipper. Evy. Curt. Lyvia. Scy. Eve. És még sorolhatnám - szólalt meg Libby.
Yves rám pillantott, én pedig beharaptam az alsó ajkamat.
- Ki küldte az üzenetet? - kérdezte a fiú.
- Senki se tudja - felelte Libby. 
- Basszus... - vakarta meg a tarkóját Yves.
Lerogytam a fotelra, majd a hajamba túrtam.
- Ez örömet okoz valakinek? - kérdeztem keserűen.
- Nem tudom, de ez engem is rohadtul érdekel - sóhajtott Roger. leült mellém, majd hátradőlt. - Nem értem mi a jó abban, hogy szétküldik a múltadat mindenkinek. Senkinek rohadtul nincs köze hozzá.
- Mindenkinek? - kerekedett el a szemem.
- Az üzenet már alapjáratban sok emberhez jutott el - mondta elhúzott szájjal Libby. - De ami eljut Lyvia-hoz, az biztos, hogy nem marad titokban.
- Fú de utálom azt a lány - túrt a hajába Yves.
Kis ideig csendben ültünk, de aztán elővettem a telefonomat, és írtam egy üzenetet Castiel-nek, hogy majd ha vége lesz a próbának, akkor értem tud-e jönni. Néhány perc után megkaptam a választ, hogy igen, így lehalkítottam a telefonom, és eltettem a táskámba. Roger felvetette az ötletet, hogy ha már idejöttünk, akkor kezdjünk is el zenélni.
Yves a dob mögé huppant, és megpörgette az ujjai között a dobütőket, majd rácsapott egyet a dobra, mire mindenki összerezzent, de aztán felnevettünk. Roger a kezébe kapta a gitárját, majd Graham is követte. Yves intett nekem, én pedig nevetve odasiettem hozzájuk.

Este nyolc körül volt az az időpont, amikor már mindannyian elfáradtunk, így leültünk közösen az ülőgarnitúrákra. Yves felkapta az ásványvizet, ami előtte volt, és belekortyolt.
- Yves, nem énekelsz nekünk valamit? - kérdezte Amanda.
- Nincs itt a gitárom - rázta a fejét a fiú.
- Használd ezt - nyomta a kezébe a gitárját Graham. - Nemrég kaptam.
- Kösz - mosolygott Yves, majd elhelyezkedett.
Megpengette a húrokat, majd lassan játszani kezdett, és elkezdte énekelni a Wonderwall-t. Olyan jó hangulatot teremtett, ahogy Yves gyönyörű hangján énekelt, mi pedig a kanapékon ülve hallgattuk.
- Nem írtál új dalt? - kérdezte Libby.
- De. Többet is - vágta rá Yves.
- Hajrá. Amit régebben írtál - emelte fel a kezét Roger, mire Yves elnevette magát, és ismét énekelni kezdett.

Rossz vagy, már egy pillanatra meg tudom mondani, 
Te vagy a hibás, túl könnyen kilógsz a sorból, 
Azt hittem már megmondtam, hogy soha ne tedd, 
Azért vagyok rossz, mert jobb vagyok nálad? 
Azért különbözök, mert nem vagyok ugyan olyan? 
Azt hittem megmondtam, hogy ne mutogass rám! 
Hagyd hogy felemésszen a gondolat, 
Hogy mindannyian mások vagyunk. 

Nem érdekel, miért nem követed őket? 

Mind ugyanolyanok vagyok, már rosszul vagyok tőle. 
Ez nem vicces, miért csináltok úgy, mint a kalitkába zárt madár?
Ne ejtsd csapdába magad, siess, és kelj fel! 
Ne érdekeljenek mások, te ragyogsz, 
Mutasd meg ki vagy, és nyűgözd le a világot! 
Olyan vagy, mint még senki más, 
Ne bujkálj, ne érdekeljenek mások. 

Rossz vagy, csinálj amit csak akarsz, 

Te vagy a hibás, túl forró fejű vagy, 
Azt hittem már megmondtam, hogy soha ne lógj ki a sorból! 
Azért vagyok jó, mert tudom, mi a rossz? 
Más vagyok, mert nem ijedtem meg tőled? 
Azt hittem megmondtam, hogy ne mutogass rám! 
A személyiséged nem te alkotod, 
Érezd, hogy mások vagyunk. 

Nem érdekel, miért nem követed őket? 

Mind ugyanolyanok vagyok, már rosszul vagyok tőle. 
Ez nem vicces, miért csináltok úgy, mint a kalitkába zárt madár?
Ne ejtsd csapdába magad, siess, és kelj fel! 
Ne érdekeljenek mások, te ragyogsz, 
Mutasd meg ki vagy, és nyűgözd le a világot! 
Olyan vagy, mint még senki más, 
Ne bujkálj, ne érdekeljenek mások.

Kiabáld a neved, a világ csak rád vár! 
Fények, kamera, reflektor, 
Én kiállok a rendszer ellen, ami azt mondta, 
Adjam fel! 
A világ az enyém, nem a tiéd, 
Nem hagyom, hogy irányítsanak, 
Hogy megmondják mit tegyek, 
Olyan emberek, akik nem ismerik a történetem. 
Menj, mondd meg a világnak, de nekem ne!

Nem érdekel, miért nem követed őket? 

Mind ugyanolyanok vagyok, már rosszul vagyok tőle. 
Ez nem vicces, miért csináltok úgy, mint a kalitkába zárt madár?
Ne ejtsd csapdába magad, siess, és kelj fel! 
Ne érdekeljenek mások, te ragyogsz, 
Mutasd meg ki vagy, és nyűgözd le a világot! 
Olyan vagy, mint még senki más, 
Ne bujkálj, ne érdekeljenek mások.

Sokszor elgondolkoztam azon, hogy Yves a valódi érzéseit írja-e le, amik benne vannak, vagy csak általánosságban ír. Mert ha ezek a valódi érzései, akkor nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki miatt érez ilyeneket.

Mikor mindenki készülődni kezdett, akkor gurult be Castiel motorja is, így elköszöntem a többiektől, és kimentem az ajtón.
Kint a hideg levegőn éreztem egy meleg kéz szorítását az enyémen, így lassan és kíváncsian megfordultam.
- Figyelj, Törpe - szólt Yves.
- Tessék?
- Nem tudom ki árulta el a múltadat, de esküszöm megkeresem.
- Köszönöm - hajtottam le a fejem. - Aranyos vagy.
Yves elmosolyodott, aztán magához ölelt. Én is átkaroltam, de pár pillanat múlva elengedtem, és odasiettem Castiel motorjához.

Tíz perc után lepattantam a motorról, és elkezdtem befelé sietni, mire Castiel felnevetett.
- Szöszi, hova sietsz?
- Rohadt hideg van! - remegtem, majd megpróbáltam kinyitni az ajtót, de a kulcs állandóan kiesett a kezemből. - Basszus már!
- Hagyd, majd én - vette el tőlem Castiel. - A családod hol van?
- Anyáék nem tudom, Ethan buliban van Mady-vel - vontam meg a vállam, és mikor Castiel kinyitotta az ajtót, berohantam a lakásba, és a radiátorhoz pattantam. - De jó meleg! - öleltem át.
Castiel folyamatosan csak röhögött rajtam, szép lassan levette a kabátját, majd odajött hozzám, és az enyémet és lehámozta rólam.
- Máris vetkőztetsz, te perverz? - húztam el a számat.
Castiel a szemeit forgatta, aztán kinyitotta a hűtőt, hogy valami innivalót keressen. Megtalálta a narancslevet, és úgy ahogy volt, beleivott az üvegbe. Fejbe vágtam, hogy legalább egy pohárba töltse ki, de aztán sóhajtva szóltam neki, hogy elmegyek zuhanyozni.
A fürdőbe érve ledobtam magamról a ruháimat, felkötöttem a hajam, lemostam a sminket, és engedtem vizet a kádba. Belenyomtam egy csomó tusfürdőt, hogy habos legyen a víz, majd mikor elzártam a csapot, beleültem a vízbe. Pont lehunytam a szemem, mikor kinyitódott az ajtó.
- Ezt nem hiszem el - mondtam lehunyt szemmel. - Most ültem be a kádba, erre mi az első dolgod? - tettem fel a költő kérdést, miközben hallottam, hogy megnyitotta a csapot. - Naná, hogy benyitsz, és idejössz.
Mikor nem kaptam választ, kinyitottam a szemem, és Castielre néztem.
- Mi a halált csinálsz? - vontam össze a szemöldököm.
- Fogat mosok? - kérdezett vissza, miközben a vállánál hátranézve rám pillantott.
- Itt?
- Miért, hol csináljam, az udvaron? - röhögött fel.
Duzzogva lejjebb csúsztam a vízbe, majd miután Castiel végzett, odajött hozzám, és leült a kád mellé, a kezét pedig belelógatta a vízbe.
- Jóban vagytok Yves-el? - kérdezte.
- Igen - válaszoltam. - Miért? - kérdezte, miután láttam, hogy Castiel elmosolyodik.
- Csak akkor vagy boldog, hogyha vele vagy, szóval ennek örülök.
- Ez nem igaz. Melletted is boldog vagyok - simítottam meg Castiel arcát.
Castiel egy puszit nyomott a homlokomra, de aztán megkértem, hogy adja oda a törölközőmet. Letette a kád mellett lévő fogasra, és kiment a fürdőből.
Sóhajtva kiszálltam a kádból, megtörölköztem, leengedtem a vizet, felvettem a pizsimet, és Castiellel együtt bementünk a szobámba.


Madelyn 

Eltelt három nap. Steve sehol. Én teljesen egyedül vagyok.
Senki se tudja merre van. Nuala megtalálta a módját, hogy leállítsák őt, de nem biztos benne, hogy sikerül. Én pedig egyre jobban széthullok.
Az új házunkban egyedül alszok, azon gondolkozva, hogy merre járhat éppen. Hogy kiket ölt meg. A hírek naponta tudósítják a lakosokat. Hullákat találtak, véresen. Kutyák marcangolták szét az embereket. Eltűnt személyek. Ebbe az álomba ringatják magukat, mikor mi tudjuk, hogy ez nem a valóság.
A buszon állva kapaszkodtam, miközben a fülemben Sam Smith-I'm Not The Only One száma szólt. Már maga a szám is Stevere emlékeztetett, így azonnal könnyek szöktek a szemembe.
Felocsúdtam, mikor zökkent egyet a busz, így leszálltam róla, és sétálni kezdtem a járdán. A bakancsommal a havat rugdostam, és összehúztam a kabátom, amikor jött egy hideg fuvallat.
Benyitottam a boltba, és vettem egy kosarat, majd egy érdekes személyt pillantottam meg.
- Aiden? Mit keresel itt? - mentem oda hozzá.
- Vásárlok? - mosolygott rám.
- De hisz ti nem esztek emberi ételt - értetlenkedtem. 
- Luc éhes - forgatta a szemeit Aiden. - Azt mondta vegyek neki valami kaját, aztán majd összeüt valamit.
- Pontosan mit akar főzni?
- Asszem palacsintát? - gondolkozott. - Ja, valami olyasmit.
- Akkor nálad minek van tejföl? - emeltem ki a kosarából.
- Az is kell bele nem? - kerekedett el Aiden szemem.
- Tej kell, nem tejföl! - szidtam le.
- Mind a két szóba benne van, hogy tej, akkor nem tök mindegy? - duzzogott.
Felnevettem, majd átvettem Aiden kosarát, és bevásároltam helyette én. 
Mikor mindent összeszedtem, elkezdtem keresi Aident. Az édességeknél találtam meg, ahogy egy Nutellat tart a kezében.
- Veszünk egyet? - kérdezte.
- Többet nem jövök el veled vásárolni - röhögtem lehajtott fejjel, és beletettem a kosárba a Nutellat.
Azokat a dolgokat is megvettük, amik nekem kellettek, majd miután kimentünk a boltból, Aiden bepakolta a kocsi csomagtartójába a szatyrokat.
- Mióta van kocsid? - döbbentem meg.
- Nem az enyém. Kölcsönvettem Steve-től - vigyorgott. - Mindig is kiakartam próbálni, milyen vezetni.
- És jó? - kíváncsiskodtam.
- Idefele jövet majdnem elcsaptam egy vérfarkast, de amúgy tök király.

Aiden beszállt a kocsiba, és intett nekem. Beültem mellé, majd felsóhajtottam.
- Steve? - pillantottam Aiden-re.
- Matt keresi - felelte a fiú. - Nem tudom hogy halad, de rohadtul remélem, hogy megtalálják.
Beleharaptam az ajkamba, mire Aiden megkérdezte.
- Jól vagy?
- Nem - vallottam be, majd a tenyerembe temettem az arcom, és újra elsírtam magam.
Aiden közelebb hajolt hozzám, és megölelt. Nem szólt semmit, csak hagyta, hogy kisírjam magam.
Fogalmuk sincs az embereknek arról, milyen érzés, ha számodra a legfontosabb ember nincs melletted. Amikor olyan állapotba kerül, hogy te nem vagy más számára, csak egy préda.
Mikor abbahagytam a sírást, megtöröltem a szemem, és elengedtem Aident.
Aiden beindította a kocsit, majd elhajtottunk a bolt mellől. Az egész utat csendben ültük végig, de aztán megtörtem a csendet.
- Te már vezethetnél egyébként?
- Kérlek, 117 éves vagyok - nézett rám mosolyogva. 
- Úristen - kacagtam. Aiden megvonta a vállát, de aztán ismét feltettem egy kérdést. - Akkor te igazából hány éves lennél, ha nem lennél vámpír?
- Fogalmam sincs - ingatta a fejét Aiden. - De Steve és én mindig úgy számoltuk, ahogy száztól felfele mennek a számok. Így 17.
- És Steve akkor...? - kezdtem.
- Ő már 131.
- 31 éves? Pedig húsznak saccolnám... 
- Ez a jó, ha halhatatlan vagy - mosolygott Aiden. - Nem öregszel. Steve ugyanúgy fog már kinézni élete végéig, mint ahogy most néz ki. És te hány éves vagy? - kérdezte.
Nem lepődtem meg, hogy ez érdekli, hiszen még nem árultam el nekik sose.
- 25 - válaszoltam.
- Van köztetek korkülönbség. Csak egy pici. Csak több, mint 100 év - röhögött Aiden.
- Akkora bunkó vagy! - csaptam meg.
Aiden leparkolt a házuk előtt, és egy szempillantás alatt bevitte a cuccokat. Visszaült a kocsiba, aztán elindultunk, én pedig rájöttem, hogy van olyan kedves, hogy hazavisz.
De mikor Aiden is kiszállt a kocsiból, felhúztam a szemöldököm.
- Mit csinálsz?
- Gondoltam megnézhetnénk egy filmet - vonta meg a vállát. - Matt mondott egy filmet.
- Benne vagyok - bólintottam.
Beérve a házba Aiden ledobta magát a kanapéra, én pedig előszedtem a laptopot.
- Melyik az a film? - nyomkodtam a billentyűzetet.
- Viharsziget - hajolt közelebb Aiden.
- Ti egy fajta parfümöt használtok Steve-el? - néztem rá.
- Tessék? - kérdezett vissza.
- Hasonló az illatod, mint az övé.
- Tényleg? - szagolta meg Aiden magát. - Én semmit sem érzek.
Felkacagtam, de aztán elindítottam a filmet, és hátradőltem.

Mikor vége lett a Viharszigetnek, én gondolkoztam, Aiden pedig összevont a szemöldökét.
- Én ezt nem értem.
- Nem is kell, hogy megértsd - kapcsoltam ki a laptopot.
- Nemáá'! Mondd már el - lökdösött.
- Nem - nyújtottam ki a nyelvem.
Óvatos lökdösődésbe kezdtünk, de aztán abbahagytuk, és a kanapén ültünk csendben.
- Köszönöm - szólaltam meg.
- Mit? 
- Mindent. Hogy itt vagy velem - néztem rá.
Aiden elmosolyodott, és felém hajolt, én pedig átkaroltam a nyakát, hogy megöleljem.

Másnap reggel még rosszabb volt a hangulatunk. Én jobban aggódtam Steve miatt, és bűntudatot is éreztem. Hogy talán minden miattam történt.
Aiden a kanapén ülve nyomkodta a telefonját, Mattet kérdezve, hogy hogyan haladnak. Állítása szerint megtalálták Stevet, de még nem sikerült leállítaniuk.
- Sajnálom - mondta hirtelen Aiden.
Letettem a tányérokat, és megtöröltem a kezem a mosogatás után.
- Én erőltettem rád magam. Ha erősebb lennék, nyilván nem okoznék bajt neked - néztem rá.
Aiden felsóhajtott, de megcsörrent a telefonja. Matt hívta. Steve rendben van.
Aiden letette a telefont, és elmondta nekem, mi történt. Nuala állította le, de Matt azt mondta, a lány nem hajlandó elmondani, hogyan.
Beleharaptam az alsó ajkamba, de aztán Aiden felém nyújtotta a kezét, én pedig tudtam, mit akar. Felemelt az ölébe, és azonnal hozzájuk vitt.

Bent a házban Luc éppen az asztalon ücsörgött, mi pedig letelepedtünk a kanapéra. Aiden kisebb távolságot tartott köztünk, és pedig az ölembe ejtett kezemet kezdtem el tanulmányozni, mikor kinyílt az ajtó.
Matt és Steve lépett be rajta, de Matt azonnal a fürdőbe lökte a srácot, hogy zuhanyozzon le.
Aiden rám pillantott, én pedig rá. Aiden felállt, és odament a bátyjához, aki tömören elmesélte, mi történt.
Aiden bólintott, majd amikor Matt elhagyta a házat, Aiden visszaült mellém.
Luc leugrott az asztalról, és bejött a nappaliba.
- Mizu van? - kérdezte.
- Semmi - vágta rá Aiden.
Luc felhúzta a szemöldökét, miközben Steve belépett a nappaliba.
- Mi van veletek? - kérdezte Luc.
- Mondom, hogy semmi - mondta Aiden egy kicsit hamarabb a kelleténél.
Én lehajtottam a fejem, mert nem mertem Steve szemébe nézni, amit ő is furcsállt.
- Történt valami? - kérdezte Steve.
A fejemet ráztam, de a fiúk nem hittek nekünk.
- Na jó - indult meg Luc, és megérintette Aiden vállát, aki tiltakozott. Tudtam, hogy védelmet állít az elméjében, hogy Luc ne férjen hozzá információkhoz, de Luc telepatikus ereje sokkal erősebb.
Luc összerándul, majd elkapta a kezét, és hátralépett.
- Öhm... Oké - nyögte.
- Luc, mi az? - fordította felé a fejét Steve.
- Semmi-semmi, de én inkább megyek is jó? - indult el Luc, de Steve megragadta a pólóját, megakadályozva, hogy elmenjen. Mivel Luc a sokk hatására leengedte a védelmét, Steve belelátott a fejébe.
Felszisszentem, és remegve lehajtottam a fejem. Steve elengedte Lucot, aki kihasználva az alkalmat, fogta magát, és elrohant.
Becsapta az ajtót, mi pedig ott maradtunk hárman. Steve egy helyben állt, közömbös tekintettel, de aztán elmosolyodott.
- Ez csak egy kibaszott vicc, ugye? - nézett ránk.
Csendben maradtunk pár pillanatig, de aztán Aiden felállt.
- Figyelj Steve - kezdte, de Steve félbeszakította.
- Takarodj innen. Most.
Aiden elhallgatott, és átgondolva a dolgokat, jobbnak látta, ha tényleg elhúz innen, mielőtt elfajulnának a dolgok.
Másodjára csukódott be az ajtó, én pedig felemeltem a fejem, és Steve-re néztem, aki mindkét tenyerébe temette az arcát, majd kínosan felröhögött.
- Ez nem lehet igaz. Ez most... Ez nevetséges - tette a fejére a kezét idegesen.
- Nem úgy történt... - szólaltam meg.
- Meg ne merd magyarázni - nézett rám dühösen. Előrébb ment néhány métert, és a konyhapultra támasztotta a kezét.
- Lefeküdtél vele? - tett fel egy kérdést.
- Mi? Steve... - kezdtem el.
- Lefeküdtél vele?! - kiáltott rám, miközben hátranézett.
Bólintottam.
Steve megmarkolta a konyhapultot, majd leverte a földre azt a poharat, amit még a pulton hagytam.
- Bassza meg!
Újra elém állt, és a térdére támaszkodva a szemembe bámult.
- Ezt mégis hogy képzelted? Azt hitted, hogy nem fogom megtudni? Vagy hogy ez jó nekem?! - emelte fel a hangját.
- Nem, én csak... - nyögtem.
- Mégis miért csináltad?!
- Mert lelkileg teljesen összeomlottam! - akadtam ki. 
- És ez ok arra, hogy Aiden alá dobd magad? Mert azt még megértem, hogy idejön filmet nézni, hogy ne legyél egyedül, de az már kicsit sok, hogy két perc múlva meg már lefekszel vele! - köpte ki a szemrehányásokat.
A kezem megremegett, felpattantam, és felemeltem a kezem. Azt viszont elfelejtettem, hogy Steve reakciói sokkal gyorsabbak, így megragadta a kezem, mielőtt megüthettem volna. Megszorította a kezem, mire felszisszentem.
- Ezt még te sem gondoltad komolyan - mondta jéghideg hangszínnel. Gyilkos tekintettel nézett a szemembe, és újra megszólalt. - Kettőnk közül nekem kéne megütnöm téged.
Azonnal félelem kúszott a testembe, mikor azt hittem, tényleg meg fog ütni.
- De tudod, én foglalkozok más emberek érzéseivel - engedett el. - Nem akarom neked megadni azt a fájdalmat, amit én most érzek.
Láttam Steve szemében a szomorúságot, de aztán kinyitotta az ajtót.





- Menjetek a francba. De tényleg.
Becsukta maga mögött az ajtót, én pedig lerogytam a kanapéra.



Steve

Egy szakadék szélén ültem. Ez az egyik legfontosabb hely számomra.
A térdeimet felhúztam, a könyökömmel rátámaszkodtam, és zokogtam. Hiába volt hideg, és fújt a szél, egyszerűen nem tudtam hova menni, és nem tudtam mást tenni a síráson kívül. Két oldalról törték össze a szívemet és a lelkemet, ráadásul a két legfontosabb ember az életemben.
Mivel érdemeltem ezt ki? Miért? Mit tettem? Mi rosszat mondtam nekik?
A karomra hajtottam a fejem, mikor hallottam a hó ropogását mögülem. Megtöröltem a szemem, és hátranéztem.
- Hogy vagy, Steve? - kérdezte Luc.
- Ez komoly kérdés? - kérdeztem elcsukló hanggal.
Luc elhúzta a száját, és lehuppant mellém. Szó nélkül átnyújtott egy csomag papírzsepit, amit fejrázással elutasítottam.
- Steve, vedd már el baszod. Az életedben talán háromszor sírtál eddig.
Bólintottam, és kivettem a kezéből.
- Mi a helyzet veled? - kérdeztem.
- Ez nem olyan alkalom, hogy erről meséljek.
- Mondd csak.
Luc sokáig beszélt, én pedig figyelmesen meghallgattam. Mikor abbahagyta, megveregettem a vállát, és felálltam.
- Most hova mész? - nézett fel rám Luc.
- Van egy fontos elintézni valóm.
Otthagytam Lucot, aki csak a vállát megvonva felállt, én pedig elrohantam.

Az épületben állva várakoztam. Ismerős hely, ismerős emberek. 
Kinyílt az ajtó, és belépett az az ember, akit máskor a pokolra kívánnék, most mégis a segítségemre lesz.
- Minek köszönhetem a látogatásodat, Steve? - kérdezte megdöbbenve.
- Szeretnék itt dolgozni - tértem azonnal a lényegre.
- Tényleg? - emelte fel a jobb szemöldökét. - Meddig?
- Jó ideig.
Mosolyra húzta a száját, majd kinyújtotta a jobb kezét. Végigpörgött az agyamon, hogy helyesen cselekszem-e, de hogy megmentsem Lucot és Mattet, meg kell tennem.
A tenyerébe csúsztattam az enyémet, mire megszólalt.
- Tudom, hogy jól döntöttél. Üdv újra a Védelmiseknél.



***

Feladó: Yves
Címzett: Avery
Üzenet: A fájdalom nem múlik el, csak idővel a részeddé válik.
Elküldi az üzenetet?: Igen/Nem

Menti piszkozatként?: Igen/Nem