Húsvéti Különkiadás

Felfedezőút Nyusziországban!

FIGYELEM! Ez a rész csak kiegészítő, nem kapcsolódik a valós történethez. Például tegyük fel, hogy Jancsinak az igaza sztoriba nincs barátnője, de itt most lesz. Csak ennyit akartam volna :) Jó olvasást ^^ Próbálom a történet folytatását utána hozni :D

Húsvét hétfő reggelén azt kívántam, hogy bárcsak fiúnak születtem volna. Akkor én önthetném nyakon a lányokat, nem pedig fordítva...
Morgolódva vettem fel a telefonomat, amikor Evy hívott reggel 10-kor.
- Szia Avery! Na szóval. Castiel szólt, hogy Aiden csinál valamit, és szeretné, ha odamennénk a lakásukhoz - köszönt bele a telefonba. - Viszont mondta, hogy egy lányt még hívjunk el. Ki legyen az?
- Hmm... Talán Rosa.
- Nekem oké. De én sajnos nem tudom a telefonszámát...
- Majd felhívom én! Ne aggódj - mosolyogtam a vonal túlsó végén.
- Rendben. Akkor szia, Avery! 11-kor találkozunk Aiden-nál!
Letettük a telefont, de aztán én újra tárcsáztam. Miután Rosa felvette, megkérdeztem, majd lezsíroztam a helyzetet. Rábólintott, így elkezdhettem készülődni.
Ha már húsvét volt, felvettem a halvány rózsaszín pólót, fehér gatyával, és egy szintén rózsaszín színű cipőt. A hajamat lófarokba kötöttem, de viszont sminkelni ne sminkelte. Ki tudja, talán a srácok szódával fognak leönteni minket...
Leugráltam a lépcsőn, egyenesen a nappaliba, majd gyorsan az órára futtattam a tekintetem. Fél 11, úgyhogy még van időm reggelizni.
Gyorsan összedobtam egy pirítósból készült, sonkás uborkás szendvicset, majd az asztalnál ülve békésen elfogyasztottam. Közben Ethan lejött a konyhába, és leült az asztalhoz.
- Hová indulsz? - kérdezte.
- Aiden-hez. És mielőtt rosszra gondolnál, a többiek is ott lesznek.
- Castiel is? - kérdezte huncut mosollyal.
Elpirultam.
- I-igen ő is.
Ethan felkelt, és rácsapott egyet a vállamra. Felnevettem, de aztán felcsaptam a pulcsimat, majd elindultam Aiden-hez.

Kőkemény 20 perc után meg is érkeztem, és elég nagy meglepetésembe került, hogy mindenki az udvaron ácsorgott. Kinyitottam a kaput, és odamentem hozzájuk.
- Mi folyik itt?
- Avery! Szia! - ölelt meg Yves.
- Nem is tudtam, hogy te is itt vagy...
- Nem csak ő - biccentett Castiel.
- Neked is szia - nevettem.
Elröhögte magát, de aztán Aiden megszólalt.
- Pont jókor jöttél. Szeretnénk lefényképezni titeket, úgy emlékként.
Megvontam a vállam, és odaálltam a lányok mellé. Köszöntem nekik, majd Evy a fülembe súgta.
- Nem tetszik ez nekem...
- Nekem is sántít a dolog... - helyeselt Rosa.
Amint válaszoltam volna, meghallottuk a fiúk kiáltását.
- Boldog húsvétot!
Kétfelől jött ránk a jéghideg víz, ugyanis a srácok leöntöttek minket vödörrel, miközben Yves fényképezett.
Sikítva futottunk el a víz elöl, de a srácok elkaptak. Egyedül Evy menekült meg, Rosat Aiden, engem pedig Castiel fogott le.
- Még egy menet, Szöszi?
- Inkább kihagyom... - nevettem.
Castiel felröhögött, de aztán mind bementünk a házba. Szerencsére Evy hozott váltásruhát, mert sejtette, hogy valami ilyesmi lesz, így át tudtunk öltözni. Rosa elővett egy fésűt, hogy rendbe szedje a haját, és én is elkértem tőle. Castiel lehuppant mellém a kanapéra, majd megkérdezte.
- Na, mi van?
Válasz helyett felsóhajtottam, majd visszaadtam Rosa-nak a fésűjét. Elővettem a parfümömet, majd levettem a kupakját. Mielőtt magamra fújtam, fantasztikus ötletem támadt.
Castiel felé fordítottam a parfümöt, és ráfújtam.
- Vá! Megőrültél? - pattant fel, majd megszagolta magát. - Fúj! Ez büdös...
Biztató pillantást küldtem a lányok felé, akik elvigyorodtak, és szintén azt kezdték el csinálni, amit én. Nevetve üldöztük a srácokat, miközben folyamatosan a parfümmel fújkáltunk. Amíg rohangáltam, véletlenül nekimentem valakinek.
Elestünk, majd a földön landoltunk. Yves támaszkodott a fejem mellett, és pedig óvatosan a mellkasára raktam a kezem. Yves elmosolyodott, majd nekem is egy ferde görbület jelent meg a szám tájékán.
- Ezt valahogy a sors akarja... - mondta.
- Persze Yves... Csakis - nevettem.
Felálltunk, majd Yvesel együtt bementem a nappaliba. A többiek éppen filmet néztek, így odaültem melléjük, és Yvesel csatlakoztunk hozzájuk.

Pár órának tűnt, de mégis estig maradtunk Aiden házában. A nap végére már Yves vállára hajtott fejjel pihentem, miközben Aiden körülnézett.
- Kurva nagy kupit csináltunk...
- Majd itt maradok - álltam fel. - Segítek rendet rakni.
Aiden elmosolyodott, majd Castiel felállt, és elmosolyodott.
- Akkor én megyek is... Többiek?
- Mi is megyünk.
Mindenki felállt, majd Castiel felém fordult.
- Ne maradj sokáig, Szöszi. Meglepetésem van - vigyorgott.
Felnevettem, majd bólintottam. Castielék eltűntek, én pedig Aiden felé fordultam.

- Oké... Mit kell csinálnunk?

- Rendet rakni - válaszolta.

- Na ne... - forgattam a szemeimet.

Aiden felnevetett, de aztán munkához láttunk. Én elmosogattam a koszos tányérokat, és a poharakat, Aiden pedig kidobta a kukába az összes szemetet. Elrohantam a felmosóért, és felitattam a vizet, ami a lakásba került, Aiden pedig az összes ablakot kinyitotta, hogy szellőzzön a térség.

Kis idő után, természetesen már készen voltunk. Aiden fáradtan dőlt le a kanapéra, én pedig megkérdeztem, hogy körülnézhetek-e a lakásban. Aiden bólintott, így elindultam az emeletre. Megtaláltam a fürdőszobát, ami tele volt fiús cuccokkal, majd benyitottam Luc szobájába is, és Steve hálószobája is sorra került.

Viszont amikor Aiden szobájába értem, és beléptem a helységbe, hirtelen Aiden mögöttem termett. Becsukta a szobája ajtaját, én pedig megfordultam.

- Mit csinálsz?

- Avery... Kipróbálhatok valamit? - kérdezte.

- Fájni fog?

- Nem tudom...

Felsóhajtottam, de aztán bólintottam. Megkérdeztem, hogy állva kell-e maradnom, mire Aiden mondta, hogy teljesen mindegy.

- Egy dolog... - szólt. - Az, hogy ne mozdulj meg. Ne csinálj semmit.

Ismét bólintottam, majd Aident figyeltem. Lassan közelített felém, majd a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Semmi mozdulás, és... Lökj el, ha elfajulna a dolog, oké?

- Oké... - szorítottam össze a számat. Meg fog harapni...

De az igazat megvallva, harapás egyáltalán nem történt... Hanem...

Aiden óvatos, gyengéd csókot lehelt az ajkaimra. A kezemet lassan a vállára csúsztattam, majd visszacsókoltam.

Élveztem az egészet... Aiden fantasztikusan csókol...

A következő csóknál szétnyitotta az ajkaimat, majd a nyelve a számba siklott. Mélyen felnyögött, amikor a két nyelv találkozott egymással.

- Ne fogd vissza magad... - suttogtam két csók között.

Aiden alig halhatóan felnyüszített, de nem állt meg. Az egyik kezével belemarkolt a fenekembe, a másikat pedig a tarkómra csúsztatta, amitől kellemes borzongás futott végig a testemen.

Szenvedélyesebben csókolt, én pedig többet akartam. Apró nyögésekkel próbáltam a tudtára adni, mire Aiden egy kicsit visszafogottabb lett. Gyengéden tolt neki a falnak, majd a combomra kalandozott a keze. Megemelt, én pedig a derekára kulcsoltam a lábamat. Ajkaink egy pillanatra se váltak el egymástól, sőt, egyre vadabbul, erőteljesebben csókoltuk egymást.

Aiden ellépett a faltól, és az ágyra dobott. Felkuncogtam, de aztán Aiden felém mászott, és újra csókban forrt össze az ajkunk. Gyengéden simogatta a melleimet, és a hasamat, mikor a keze a pólóm alatt kutatott.

Nem kellett neki sok idő, lerántotta rólam a ruhadarabot. Beharaptam a számat, majd vettem egy nagy lendületet, és megfordítottam magunkat. Én kerültem felülre, majd lehajoltam, és óvatosan a fogaim közé kaptam a nyakát, de aztán egy csókot nyomtam rá. Aiden behunyta a szemét, és oldalra billentette a fejét. Lenyúltam, és elkezdtem lehámozni róla a pólóját. Feljebb csúszott, hogy segítsen nekem, így az ő ruhadarabja is a földön landolt pár másodperc múlva.

Ismét pördültünk egyet, így alulra kerültem. Aiden egy gyors mozdulattal lehúzta rólam a gatyámat. Örömmel öleltem a lábaim közé a derekát, miközben Aiden a nyakamat csókolgatta. Néha-néha felnyögött, mire megkérdeztem, hogy mi a baja.

- Nem bírom visszafogni magam... Vágyok a véredre - nyöszörögte.

Felsóhajtottam, de aztán Aiden birtokba vette a számat. Éreztem, ahogy a szemfogai agyarrá nőnek. 

Aiden vadul csókolt, majd az egyik kezével nekitámaszkodott az ágytámlának, és  erősen megmarkolta azt.

Óvatosan a fogához nyomtam az alsó ajkamat, majd a fájdalom miatt lüktetni kezdett az ajkam.

Amikor Aiden szájába jutott a vérem íze, az egész teste megfeszült. Az ágytámlánál eltört a fa, mégpedig Aiden ereje miatt.

- Semmi baj... - suttogtam.

Aiden rám pillantott, majd óvatosan szívni kezdte a csordogáló vért az ajkamból.

Amikor a vérzés elállt, Aiden felült, és a karomnál fogva engem is felrántott. A mellkasára raktam az egyik kezem, a másik pedig a nyaka köré tekeredett. Aiden az ölébe húzott, és a fenekemnél megtartva, feljebb emelt. Lehajtottam a fejem, hogy meg tudjam csókolni.

- Tartsd magad erősen - motyogta.

A másik kezemet is a nyaka köré kulcsoltam. Aiden a hátamhoz nyúlt, és megpróbálta kikapcsolni a melltartómat. Mivel nem sikerült neki, így szimplán leszakította rólam.

- Jössz nekem egy új melltartóval - kuncogtam.

Aiden felnevetett, de aztán egy csörömpölést hallottam kintről.

- Mi volt ez? - kérdeztem.

- Nem tudom... De ne foglalkozzunk vele - morogta bele a nyakamba, miközben apró csókokkal borította el.

- Ne! Aiden! - toltam el magamtól.

- Baj van? - nézett rám aggódó arckifejezéssel.

- Mi történt az előbb?

Felálltam, majd felvettem a kanapéról Aiden egyik ingét, majd a gatyámat, és kinyitottam az ajtót.

- Őőő...

Kicsit sem Aiden lakásában voltunk. Á, dehogy. Valami mutáns helyen voltunk, ahol mindenhol nyuszik ugráltak.

- Mi olyan... Vá! Mi ez a hely? - nézett ki Aiden.

- Nem tudom... De nézzük meg! - indultam el.

- Mi?! A... Várj!

Aiden utánam iramodott, majd odalépett mellém és megragadta a kezemet. Összekulcsolt ujjakkal sétáltunk tovább, majd jobban körbenéztem.

Az egész hely tele volt színekkel, cukrokkal, csokikkal, nyalókákkal, amik szinte mindenhol megtalálhatóak voltak. A fákon, a bokrokon, de még a földön is voltak.

- Ti kik vagytok? - kérdezte valaki.

Körbenéztem, de egy árva lelket se láttam magam körül.

- Ki beszél? - kérdeztem vissza.

- Itt vagyok lent.

Lepillantottam, majd észrevettem egy barna foltos nyuszit.

- Szióka! - köszönt.

Felsikítottam, és odébb ugrottam.

- Egy beszélő nyúlt! Távozz innen, Sátán!

- Ne aggódj, nem bántok! Barát vagyok.

- Na látod, nem kell félned - ölelte át a derekamat Aiden.
- Ti emberek vagytok?! - ijedt meg a nyuszi.
- Hát, igen - válaszolt Aiden.
- De hát így nem jöhettek be a városba! Embereknek tilos. Csak nyulak.
- De nekünk be kéne mennünk! Talán ott több információt megtudhatunk, hogy hol vagyunk, és talán még segíteni is tudnak a hazajutásba! Muszáj bemennünk! - riadtam fel. - És nem tudunk átváltozni nyúllá! 
- Ó, nem is kell! Csak vegyétek fel ezeket! - ugrált oda a nyuszi egy mini szekrényhez. - Egyébként Ugri vagyok - tette hozzá.
Aiden és én szintén odamentünk a szekrényhez, és belekukkantottunk, majd kivettünk egy-egy darabot. Nyuszifülek.
- Ezt kell felvennünk? - döbbent meg Aiden.

- Ezek nagyon aranyosak! - vigyorogtam, majd a fejembe nyomtam a sajátomat.

Egy kicsit megigazítottam, majd megvártam, amíg Aiden is felveszi a sajátját. Ugri megkérdezte, hogy mehetünk-e, én pedig odapillantottam Aiden felé.

- De cuki vagy! - billentettem oldalra a fejem.
- Ez az első és utolsó alkalom, hogy egy ilyet veszek fel - morgott.
Felnevettem, majd összeborzoltam a haját, mire végre elmosolyodott.
Ugri bevezetett minket a város kapuján, ahol hatalmas pánik fogadott minket. Rá is kérdeztem, mire Ugri sápítozva elmesélte, hogy a sötét nyúlkirály elrabolta a csokitojásuk receptjét, ami nagyon nagyon titkos. Csak ők a dolgozók ismerhetik azt a receptet, hiszen ők készítik a tojásokat. Aiden tátott szájjal hallgatta, majd elröhögte magát, mire vállon csaptam. De ez se állította le.

- Ez marha röhejesen hangzik! - kacagott tovább, de aztán kis idő után lenyugodott.

Megkérdeztük Ugrit, hogy mit tehetnénk az ügy érdekében, de csak annyit mondott rá, hogy mi sajnos semmit.

A nyulak össze-vissza futkostak, majd Ugri bevezetett minket a NAGY királyhoz. Viszont egy idő után otthagyott minket, mert ő tovább nem mehetett, de mi nekünk megmondta, hogy a király jószívű, így nem kell tőle félni. Óvatosan benyitottunk, majd megpillantottuk a királyt. Egy mini trónon ült, palástban, mellette pedig rengeteg répa, és répalé foglalt helyet. Fehér nyúl volt, piros szemekkel.
Aiden röfögés szerű hangot adott ki, miközben visszatartotta a nevetést. Pofán csaptam, hogy ne nevessen, majd a király megszólalt.
- Kik vagytok ti?
- A nevünk Avery, és Aiden - válaszoltam.
- Emberek vagytok?!
- Igen, azok vagyunk. Tudjuk, hogy nem szabadna ide bejönnünk...
- Ez csak mende-monda... Igazából bárki bejöhet. Csak a sötét nyúlkirály városának lakói, és a rókák nem. Miért jöttetek?
- Valahogyan ide kerültünk, és szeretnénk hazajutni...
- Hm... Tehetnék valamit. De cserébe nektek is tenni kell valamit.
- Micsodát?
- Hallottátok azt a tragédiát, hogy ellopták a csokitojás receptet?
- Igen, már mesélték.
- Ha visszaszerezitek a receptet, hazajuttatlak titeket.
- Ne már! - fakadt ki Aiden.
- Adien, maradj csendben. Ha haza akarunk jutni, akkor meg kell tennünk - sóhajtottam, majd a a királyhoz fordultam. - Hogyan jutunk el a sötét nyúlkirály városához?

- Csak az utat kell követni. Ennyi az egész - mondta, majd beleharapott egy répába.
- Oké. Köszönjük!
Megragadtam Aiden karját, és elkezdtem kivonszolni a trónteremből. Kiakadt, hogy ez nem lehet igaz, milyen igazságtalan, bla bla bla... Felsóhajtottam, és kimentünk a városból.
Egy szürke utat követve elindultunk a sötét nyúlkirály országa felé, miközben Aiden össze-vissza énekelt, ugrált, mire én felnevettem, és óvatosan meglöktem. Aiden elkapta a derekamat, és magához húzva nyomott egy gyors csókot az ajkaimra.

- Imádom, amikor elkezdesz piszkálni - vigyorgott.

- Akkor folytassam? - öleltem át a nyakát.

- Inkább mást csináljunk... - húzta huncut mosolyra a száját.

Felkacagtam, majd ajkaira nyomtam az ajkaimat. Visszacsókolt, majd a nyelve felfedezőútra indult a számba, amitől belevigyorogtam a csókba.

- Khm... Nem akarom megzavarni ezt a csodás pillanatot, de segítenétek? Teljesen belegabalyodtam ezekbe az akármicsodákba... - szólalt meg valaki.

Odakaptuk a fejünket, majd egy körülbelül 10 éves fiút pillantottunk meg. Teljesen belecsavarodott a teste a kukoricás zsinórokba.

Aiden-nel pár másodpercig csak bámultuk, de aztán odaugrottunk neki segíteni. Kioldoztuk a madzagokból, majd bemutatkoztunk neki. Az ő neve Ryan volt, és mint megtudtuk, szintén a sötét nyúlkirály országába indult. Mindig is kíváncsi volt a városra, így megfogadta, hogy bemegy oda, még ha belepusztul is.

Ryan egy tipikus izgő-mozgó, eleven gyerek volt, aki egy pillanatra se állt meg. Vele együtt indultunk tovább, miközben Ryan folyamatosan csak beszélt, beszélt és beszélt. Mindent elmondott nekünk a barátjáról, a családjáról, és saját magáról is. Be nem állt a szája, Aiden és én pedig döbbenve hallgattuk.

- Hogy tud ennyit beszélni? - súgta oda nekem Aiden.

- Mit tudom én... - válaszoltam.

Aiden kényesen elhúzta a száját, de aztán folytattuk az utunkat. Nem sok időbe tellett, mire elsötétedett a hely, a fák kipusztultnak látszottak, és virág nem volt sehol.

Aiden alaposan körülnézett, majd aggódó tekintettel felém fordult. Felsóhajtottam, mire összekulcsolta az ujjainkat. Közelebb húzott magához, én pedig hozzábújtam.

- Nem hagyom, hogy bánki is bántson... - puszilta meg a homlokomat.

Egy "ühüm" hangot kiadtam, majd Ryan hirtelen megállt.

- Hoppá.

- Mi van? - kérdeztük Aiden-nel egyszerre.

- Szerintem egész idáig rossz irányba jöttünk - húzta be a nyakát.

- RYAN! - kiáltottunk rá.

- Jóvanna' bocsi!

Mérgesen fújtam egyet, majd megkérdeztem, hogy merre a legrövidebb az út. Ryan elmondta, hogy át kell vágni egy mezőn, de az halálos. Felhúztam a szemöldökömet, majd mondtam, hogy halálos vagy nem, menjünk arra. Ryan megrántotta a vállát, majd egy másik irányba indultunk el.

- Itt volnánk... - mondta Ryan, amikor megérkeztünk.

- Ez a rét tele van virágokkal - húztam el a számat. 

Ryan széttárta a karját, majd elindultunk. Amint ráléptünk a virágokra, eszméletlenül elfáradtam. Ásítottam egyet, majd meglepődve figyeltem, hogy Ryan is ezt teszi.

- Mi a fene történik? - kérdeztem.

- Fogalmam sincs... - ásított újra Ryan.

Többet nem is tudtam mondani, mert összeestem a fáradtságtól.

Aiden

Döbbenve figyeltem, ahogy Avery és Ryan összeesnek a rét közepén. Nem értettem, hiszen nekem nem is volt semmi bajom. 

Felsóhajtottam, majd körbenéztem. Tele virágokkal az egész hely, semmi állat, vagy ragadozó valahol. Egyet furcsálltam. Hogy a virágok egytől egyik feketén virítottak.

Nem tehettem mást, felkaptam Ryant a vállamra, Averyt pedig az ölembe kaptam. Egy gyors mozdulattal ki is értünk a rétről, majd lefektettem őket.

- Hé, ébredj! - pofozgattam Ryant, de meg se mukkant. Morogtam egy sort, majd Avery-nél próbálkoztam.

Nem, nem úgy, mint a mesékben, nem csókoltam meg. Hanem a nyakához hajoltam, és gyengéden beleharaptam.

Természetesen erre felriadt. Körbekémlelt, majd hozzám fordult.

- Hogy kerültünk ide?

- Miután mindketten összeestetek, kihoztalak titeket. Ennyi az egész - vontam meg a vállam.

Avery a két tenyere közé vette az arcomat, majd lágyan megcsókolt.

Egy apró csókkal válaszoltam, majd Avery átölelte a nyakam. Ledöntöttem a fűbe, mire felkuncogott. A kezem ismét bekalandozott a pólója alá. Megvadultam attól, hogy az én ingemet viseli. Hihetetlenül szexin nézett ki benne...

- Aaa... A fejem... - nyöszörgött Ryan.

Avery és én gyorsan felültünk, majd rámosolyogtunk.

- Mit vigyorogtok? Rohadt szarul érzem magam...

Felnevettünk, mire Ryan még jobban kiakadt. Persze ezen is csak kacagtunk, mire Ryan ránk hagyta a dolgot.

Felálltunk, és újra elindultunk.

Dermedten, szótlanul álltunk meg a sötét nyúlkirály városának a kapuja előtt. Egyikünk se szólt semmit, mindegyikünk csendben maradt. Sóbálványként állva vártuk, hogy valamelyikünk megszólaljon.

- Akkor... Bemegyünk? - kezdeményezte Ryan.

- Persze - bólintottam.

Avery hozzám bújt, majd halkan belesuttogta a bőrömbe.

- Félek egy kicsit...

- Ne aggódj... - karoltam át. - Nem hagyom hogy bántsanak - idéztem egy régebbi mondatom.

Avery bólintott, majd vettük a bátorságot, és beléptünk a kapukon.

Amint beértünk, elakadt a lélegzetünk.

- De hiszen... Hiszen... - makogott Avery.

Én se tudtam volna megszólalni normálisan.

Mindenki ember volt. Mindenki. Feketébe voltak öltözve, és ugyanolyan nyuszifület viseltek, mint mi.

Körülnéztem, majd valaki hozzánk szólt.

- Ti kik vagytok? Látom emberek...

Odafordultam. Egy fegyveres ember állt velem szemben.

- Igen azok vagyunk - vakartam meg a tarkómat.

- Miért vagytok itt - a mondata nem kérdésnek, hanem kijelentésnek hangzott.

- Haza szeretnénk jutni - válaszolt helyettem Avery. - És azt hallottuk, hogy a sötét nyúlkirálynak hatalmas ereje van. Úgy hisszük, hogy ő talán tud segíteni.

Az őr (Mivel gondolom az volt...) felhúzta a szemöldökét, de aztán betessékelt minket egy ajtón.

Bent Ryan megszólalt, hogy ő elmegy egy kicsit körbenézni, én pedig Avery felé fordultam. Javasoltam, hogy keressük meg azt a rohadt receptet, és húzzunk el innen.

Amint ezt kimondtam, meghallottam egy hangot a hátam mögül.

- Tudtam, hogy nem szabad megbízni bennetek.

Boszorkány sebességgel hátra fordultam, és megpillantottam ugyanazt az őrt, aki kint fogadott minket.

Avery felsikított, majd odakaptam a fejem. Egy másik ember fogta le.

- Engedd el. Most. Rögtön - parancsoltam.

- Mert ha nem? - vigyorgott.

Elővillantottam az agyaraimat, mire felröhögött.

- Nézd csak, egy vámpír! Micsoda szerencse, hogy nem csak te vagy itt egyedül...

Intett egyet a kezével, mire besétált még egy ember. Rám pillantott. Ismerős pillantása volt.

Vörös szemek.

Egy vámpír.

- Nem lehet, hogy te is vámpír vagy - szorult ökölbe a kezem.

- Pedig igaz! - tárta szét a karját nevetve. Felvette a harci állást, majd elvigyorodott. - Na, mutasd meg, hogy mit tudsz...

Felegyenesedtem, de aztán újra összegörnyedtem. Gyomorszájon vágott.

- Aiden! - sikította Avery.

- Ne aggódj... - töröltem le a szájam széléről a vért. - Ez semmiség... 

Nekiugrottam, majd arcon ütöttem. Egy kicsit oldalra esett, de aztán visszafordult. Felém lendítette a kezét, de elhajoltam. Minden ütését kivédtem, majd amikor újra felém vágott az öklével, megragadtam azt. A tenyeremben tartottam egy kis ideig, de aztán megfogtam a "partneremet" és a földhöz csaptam. Viszont a lábamat megragadva lehúzott maga mellé a földre. Egy kis ideig hemperegtünk, de ellöktem magamtól. Felálltam, ahogy ő is. Nem voltam elég gyors...

Megragadta a nyakamat, és nekinyomott a falnak. Behorpadt alattam, majd felnyögtem.

- Itt fogsz megdögleni - morogta.

- Csak szeretnéd! - kiáltottam.

Erősen ellöktem magamtól. Nekicsapódott a szemközti falnak, majd leesett a földre.

Lihegve figyeltem, ahogy négykézlábra ereszkedve vért köhög fel. Megtörölte a száját, majd gyilkos tekintettel rám meredt.

- Ennyi volt a játszadozásból... Most meghalsz!

Felém ugrott. Kétszer akkora erővel támadott, mint eddig.

Pár másodpercig harcoltunk, de aztán ugrott egyet, és mögöttem termett. Hátulról lefogta a karomat, majd felhangzott Avery sivítása.

- Aiden! Vigyázz!

Viszont késő volt szólnia.

A másik vámpír megszorította a karomat, ami egy reccsenést követve el is tört (de azonnal meggyógyult), majd erősen beleharapott a nyakamba, és utána elengedett.

Felkiáltva odakaptam a nyakamhoz, majd szenvedés közben lerogytam a padlóra.

- Vigyétek őket a fogdába! - hallatszott.

Megragadták a kezemet, majd elhurcoltak. Kinyitottak egy rácsos ajtót, majd belöktek rajta Avery-vel együtt. Ránk csapták az ajtót, majd Avery felkiáltott.

- Aiden!

Feltápászkodott, majd felém futott. Még mindig iszonyatos fájdalmakon mentem keresztül... Alig tudtam visszatartani a kiáltást.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Nem... - nyöszörögtem. - Nem vagyok jól! - kiáltottam fel. - Nagyon fáj... Rohadtul fáj! - szenvedtem.
Hallottam, ahogy Avery elsírja magát, majd a karjaiba ölel. Hozzábújtam, majd a mellkasára hajtottam a fejem. Többször is bocsánatot kértem tőle, de fogalmam sincs, miért... Valahogy mindenért hibásnak éreztem magam.
A vámpír lét természetesen gátolja a halált, így nem volt miért aggódnunk. A vámpír méreg rám nem hat, de a fájdalommal viszont küzdenem kell. Avery mellkasán pihenve töprengtem azon, hogy mégis mi a fenét csináljunk most...

Hirtelen kinyílt az ajtó, és Ryant lökték be rajta.
- Á, parasztok vagytok! - nevetett. - Engem nem lehet csak úgy bezárni! - hadonászott a karjával.
Kulcsra zárták az ajtót, mire Ryan lelkesedése abbamaradt. Észrevett minket, mire elmosolyodott.
- Sziasztok! Mizu?
- Semmi jó - sóhajtotta Avery. - Be vagyunk zárva, és a recept sincs meg...
- Csak egy baj van... A bezárós dolog. Mert nézzétek, mit találtam - lengetett meg egy papír darabot.
Avery szeme tágra nyílt, majd boldogan felkiáltott.
- Megtaláltad a receptet?
- Meg biza - húzta ki magát Ryan.
- De akkor, hogy jutunk ki? - kérdezte Avery.
- Most jutott eszembe... - töprengtem. - Elvileg én tudok teleportálni...
- AIDEN! - csapott meg Avery. - Miért nem jutott ez eszedbe hamarabb?
- Jó, bocs már!
- Öcsém... Te tudsz teleportálni? - tátotta el a száját Ryan.
Elkezdtem forgatni a szemeimet, mire Avery elnevette magát. Megragadtam mindkettőjük kezét, majd a régi helyre gondoltam.
Nemsokára újra a "normális" nyúlkirály városának a bejáratánál voltunk. Avery semmit se akart várni. Berohant a városba, azonnal odaadta a receptet, és visszajött hozzám. Állítólag pár perc múlva haza is kerültünk. Egymás mellett álltunk, mikor elköszöntünk Ryan-től, és Ugritól. Behunytuk a szemünket...

Amikor kinyitottuk, a saját szobámba voltunk, és kopogtak az ajtómon.
- Aiden. Aiden, itt vagy? - szólongatott Steve.
Odafordultam Avery felé.
- Na? Milyen volt?
- Elég... Szar - nevetett. - De attól még jó volt.
- Örülök neki...
- Köszönöm.
- Én köszönöm - mondtam, majd felé hajoltam, és hosszan megcsókoltam.

(Írói megjegyzés: Ezer bocsánat a hatalmas csúszásárt, de rengeteg tanulnivalóm akadt... Még egyszer bocsánatot kérek >< Viszont mától fel vagyok szabadulva, így hamarabb tudok jönni a normális történet folytatásával :D remélem tetszett az Aiden-es rész ;) Ha helyesírási hibát találtatok benne, akkor ezért is bocsánat! Sokszor előfordul, hogy félreütök egy-egy billentyűt, így a nevek is félre íródnak...)

Bűn és bűnhődés

Gondoltam egyet, és elindultam felé.
Viszont a gondolatom elmúlt, így megtorpantam. Ha oda is megyek hozzá, mi a francot mondanék neki?
Csak álltam, és Castielt figyeltem. Maga elé figyelt, álmosnak tűnt, viszont éber volt, a szeme sokat kifejezett az érzéseiről.
Csak állt, és nem csinált semmit. Hagyta, hogy teljesen elázzon, nem érdekelte, hogy vizes lesz a ruhája, és a haja.

Engem se érdekelt.
Újra elindultam, és rákiáltottam.
- Castiel! Hé, Castiel!
Felém fordult, majd a tekintetében gyűlöletet vettem észre.
- Tüdőgyulladást fogsz kapni, ha itt kint maradsz - folytattam.
- Mondod ezt te? Te is egy szál semmiben vagy az utcán.
Elmosolyodtam, hogy még ilyen helyzetbe is tud viccelődni. De a mosolyom egyből az arcomra fagyott.
- Egyébként is, mit izgat téged?! - kérdezte idegesen.
- Miért izgat? Miért izgat?! - ismételtem. - És téged miért érdekel, hogy engem miért izgat ez az egész?!
Castiel egy ideig nem válaszolt, de utána mérgesen a fejemhez vágta.
- Tudod, megtarthatnád magadnak a kérdéseidet. Vagy mond el őket Yves-nek. Ő biztos válaszolna rá.
Elindult, én pedig leforrázva álltam a helyemen. Hirtelen felindulásból utána indultam, és beléptem a lakásába.
- Castiel! Ezt nem hagyhatod annyiba! Ne menekülj a kérdések elől!
Ide-oda forgolódtam, hátha megpillantom, de aztán a hangját hallottam a hátam mögül.
- Elég idegesítő vagy. Nem tudnál leszállni rólam?!
- Nem, nem lehet! Mert folyamatosan menekülsz minden elől! Ez nem megoldás!
- Az meg kit izgat?! - üvöltötte. - Te is elmehetnél a jó büdös francba, oké?! Engem mostantól hagyjál békén!
- Tudod, Castiel, te nem értékeled az én érdeklődésemet - válaszoltam hidegen. - Mert téged az nem izgat, hogy aggódok érted. Mert csak az a fontos hogy NEKED jó legyen. A másik érzése le van szarva, igaz? - könnyek gyűltek a szemembe. - Miért nem értékeled a társaságomat? Miért nem akarod, hogy veled legyek...?! Miért utálsz ennyire?! Miért Castiel!? - kiáltottam sírva. - Miért adsz nekem reményt, ha esélyt nem?! Miért adtál nekem idegesítő, mégis kedves gondolatokat?! Miért...?! Miért Castiel?! Miért?! Mert valamin bedurciztál?! És azt rajtam kell levezetned?!
Megtöröltem a szememet, de folytattam.
- Akkor engem felejts el... Ne foglalkozz velem, ne keress. Én se foglak téged...
- Ezt eddig is csinálni akartam. De téged nagyban nem érdekelt, futottál utánam - köpte ki a szavakat.
A tekintetem elsötétült, majd odaléptem hozzá. Felemeltem a kezem, és felpofoztam.
A feje egy kicsit oldalra fordult, és ott is tartotta pár másodpercig.
- Takarodj innen... - mondta jeges hangon.
Újra elsírtam magam, de aztán felcsaptam a táskámat, és kifele indultam. Még mielőtt kiléptem az ajtón, megszólaltam.
- Dögölj meg! - kiáltottam.
Becsaptam az ajtaját, és hazafelé indultam.

                                                     Castiel

Dühösen, ingerülten álltam még egy helyben. Miután Avery elhagyta a lakásomat, fújtam egyet.
Ledobtam magamról a vizes ruhámat, és felvettem egy száraz pólót és gatyát. Beléptem a konyhába, ahol Démon már türelmetlenül várta a vacsoráját. Levettem a polcról a kutya kaját, és öntöttem a táljába. Nekem is ennem kéne valamit.
Elővettem egy tányért, meg egy poharat, de aztán észrevettem, hogy Avery telefonja ott maradt a padlón.
Idegességbe azonnal levertem a pultról a törékeny dolgokat. Hangosan csapódtak neki a padlónak, mire Démon felvakkantott, és odébb ugrott.
Felvettem a telefont, és megnéztem. Nem volt nagy cucc, de a háttere különösen zavart...

Miért pont Yves? Miért nem lehet olyan csajos hátteret beállítani? Á, mit is foglalkozok ezzel?
Belevágta a táskámba a telefonomat, hogy majd holnap odaadom neki.

                                                          ***

Fáradtan keltem másnap reggel. Démon szokás szerint a szobámba volt, az ágyam előtt szunyált.
Felültem, és kinyújtózkodtam. Beletúrtam a hajamba, de aztán felöltöztem, és kimentem a nappaliba.
A táskámba gyorsan bedobáltam azokat a dolgokat, amik kellhetnek majd az iskolába, és elindultam.
Szokás szerint motorral mentem, hogy hamarabb odaérjek. Gyalog mindig el szoktam késni, bár nem mintha érdekelne. A busz meg... Hát, az egy nagy szar. Minden kilencedikes azzal meg iskolába, nekem meg semmi kedvem az ő rinyálásukat hallgatni.
Amikor odaértem az iskolához leállítottam a motort, majd leszálltam róla. Az udvaron lézengett pár diák, akik a becsengetés miatt siettek. Bementem a folyosóra, majd onnan a termünkbe.
Avery már a helyén ült, és Alexy-vel beszélgetett. Odamentem melléjük, és Avery felé nyújtottam a telefonját.
- Nesze. Tegnap ott hagytad nálam.
Elvette a készüléket, majd a saját helyem felé indultam, de utánam szólt.
- Elolvastad a személyes dolgaimat, igaz, Castiel?
- Nem olvastam el - válaszoltam úgy, hogy hátra se fordítottam a fejem.
- Féltél, hogy kapsz még egy pofont, mi? - idegesített tovább.
Megálltam, de a tekintetem még mindig az előttem álló falat figyelte.
- Nem - mondtam kis idő után. - Attól féltem, hogy elhányom magam, ha elolvasom azokat a dolgokat, amiket Yvesel beszélgettél.
Leültem a helyemre, Avery pedig csendben maradt, és nem szólt semmit. Újra szóba elegyedett Alexy-vel, mellém pedig Lisander huppant le. Fájó tekintettel méregetett, én pedig próbáltam figyelmen kívül hagyni ezt a dolgot, de ez egy ilyen szituációban lehetetlen.
Felé fordítottam a fejem, mire felsóhajtott.
- Muszáj mindig bajt keverned ugye?
- Nem tudom, miről beszélsz - tettettem a hülyét.
- Tudod, miről hadoválok neked. Jól tudod.
Kis sóhajjal hátradőltem, és a tarkómra kulcsoltam a kezemet. Szívtipró arckifejezéssel néztem Lisander kétszínű szemét, mire elmosolyodott.
- Ne játszd nekem itt a macsót, Castiel.
Felnevettem, de utána elkezdődött az óra.

Az utolsó előtti óra után Lisander elment a büfébe kaját venni, én pedig a szekrényem mellett álltam, mire Yves odajött hozzám.
- Hé, Castiel! Csak szólok, hogy a mai edzésünk elmarad.
- Miért, randira mész? - billentettem oldalra egy kicsit a fejem.
Felhúzta a szemöldökét, és válaszolt.
- Nem, nem randira megyek. Más dolgom van. Na mindegy, szia.
Elment én pedig fújtam egyet. Lisander-nek igaza van. Folyamatosan keverem a szart. Avery-vel is összevesztem, bár ez nem mintha érdekelne. Most meg Yvesel is összekaptam... Na mindegy, leszarom.

                                                  Avery

Miután Castiel a kezembe adta a telefonomat, egyből el is tettem. Fogalmam sincs, hogy mégis mi a baja, de nem érdekel. Már nem.

Az udvarra kilépve megpillantottam Castielt a padunkon. Felhúzott szemöldökkel sétáltam oda mellé, majd megkérdeztem.
- Mi a francot keresel itt? Ezen a padon mi szoktunk ülni Evy-vel.
- És szerinted, ez engem hol érdekel? - vigyorgott. - Nincs kiírva, hogy csak te ülhetsz itt. És amúgy is. Mielőtt idejöttél, ÉN ültem itt mindig. Nem te - bökött felém az ujjával.
Felhorkantottam, de aztán Evy odaröppent mellém, és lehúzott a padra.
- Evy... - döbbentem meg. - Csak úgy sugárzol! Nagyon boldognak látszol... Mi történt?
De Evy nem válaszolt a kérdésemre, hanem mosolyogva figyelt előre. Meglegyintettem előtte a kezem, mire kiábrándult a gondolataiból, de azonnal vissza is merült bele.
- Evy. Evy - szólongattam. - Evy! Föld hívja Evyt! Hahó!
Elgondolkodtam, majd én is boldogan vigyorogni kezdtem.
- Csak nem... - kezdtem.
- De igen! - sivította Evy.
Felsikítottam, Castiel pedig felhúzott szemöldökkel figyelt minket. Ő úgyse értené meg.
- Akkor... Már nem vagy szűz? - suttogtam.
- Már nem - sugárzott Evy-ből a boldogság.
- Hoppácska! - kezdett el vigyorogni Castiel.
- Te kussolj - szóltam rá keményen.
Castiel dühösen rám meredt, de nem foglalkoztam vele, visszafordultam Evy felé.
- És?
- Olyan jó volt... Egyszerűen... Ahww... - sóhajtott fel.
- Ejj, micsoda csajos beszélgetésekbe csökkentem - hallottam Castiel hangját.
- Nem csökkentem, hanem csöppentem, te paraszt! - javítottam ki.
- Olyan mindegy... - forgatta a szemeit.
- Na, de Evy. Bővebben, milyen volt?
- Inkább kérdezz, és én válaszolok rá.
- Oké. Akkor - köhintettem. - Fájt?
- Csak egy kicsit.
- Mikor?
- Az elején, meg a vége felé.
- Ahaaaaaa... És meddig tartott?
- Az egész, vagy csak... Érted. AZ.
- Az egész.
- Olyan 20 percig kb.
- De... Várj, ugye a pasiddal feküdtél le? És nem voltatok részegek?
- Nem, ne aggódj, nem voltunk részegek - nevetett. - De igen, a barátommal feküdtem le. Másfél éves a kapcsolatom vele.
- Akkor oké. És védekeztetek?
- Nem - vágott közbe Castiel.
- Mondtam, hogy kuss legyen! - kiáltottam.
- Persze! - mondta Evy. - Még nem állok készen egy kis Evelynre.
- Kis Evelynre? Szóval te azt hiszed, hogy az első gyereked lány lesz? - mosolyogtam.
- Ha arra gondolok, akkor egy kislányt látok magam előtt. Miért, te?
Behunytam a szemem, és az első kisbabámra gondoltam.
- Én fiút. Teljesen biztos vagyok benne - nyitottam ki a szemem.
- Az olyan aranyos lenne! És te, Castiel? - fordult Piroska felé Evy.
- Én nem fogok szülni - röhögött Castiel.
- Nem is arra gondoltam, te hülye - kuncogott a szöszke lány. - Ha majd lesz egy kisbabád, milyet látsz? Fiút vagy lányt?
- Nem tudom. Honnét tudjam? Nekem teljesen mindegy lenne. De ha fiú, akkor egy kis Castiel jut eszembe - vigyorgott.
- Na, az pompás lenne. Belőled egy is elég, nemhogy még a gyereked is olyan legyen, mint te... - morogtam.
- El tudnád te az viselni.
- Ha téged se visellek el, akkor még egy Castielt hogyan viselnék el, te barom?
- Honnét tudod, hogy nem tőlem lesz majd az az első fiú gyerek, akit mondasz?
- Hát, ha miattad esek teherbe, akkor az isten irgalmazzon... - morogtam tovább.
Castiel felröhögött, de aztán Evy töprengő hangja törte meg a kisebb csendet.
- Avery... Én nekem az jön a fejembe, hogy Yvesnek adod majd a szüzességed.
- Mi van?! Megőrültél? - nevettem.
- Ne engem szidj le! Nekem ez a fejembe van.
- Nem nagyon akarom tudni, hogy mi van most a fejedben... - döbbentem meg.
- Ne az enyémre ne legyél kíváncsi. Én azt nem akarom tudni, hogy Castiel fejében most mi pörög le... Hogy tud így vigyorogni?
Odapillantottam.
És tényleg, Castiel féloldalas vigyorra húzott szájjal nézett minket.
- Ne is akard tudni - döntötte hátra a fejét.
- Terhességről mi jut eszedbe? - kérdeztem Evyt.
- Kis Castiel választ vársz? - mosolygott.
- Pff... Csakis - mondtam szarkasztikusan.
- Ha a terhességre, és rád gondolok, - fordult felém a szöszi. - akkor az jut eszembe hogy Yves ejt teherbe.
- Hát, még mindig jobb, mint, hogy Castiel! - lélegeztem fel.
Magam elé figyeltem egy ideig, és elkezdtem gondolkozni, de Evy visszazökkentett a valóságba. Megkérdezte, hogy min gondolkozok, mire válaszoltam.
- Azon, hogy milyen lehet egy kis Yves.
- Cuki - adta meg a rövid választ Evy
- Idegesítő - mondta a maga véleményét Castiel.
- Ki kíváncsi a te mondandódra? - fordultam felé. - Egy idegesítő, mégis cuki kicsi Yves még mindig jobb, mint a te tulajdonságaidat tükröző bunkó, egoista, seggfej, nőcsábász, perverz, arrogáns kis Castiel.
- Ezt bóknak veszem - kulcsolta rá a tarkójára a kezét.
- Annak veszed, aminek akarod - fújtattam.
- Miről van szó?
Hirtelen felugrottam, és hátra pillantottam. Yves állt ott, mosolyogva. Szerintem az előbbi pillanatba jött ide.
- Az előbb beszéltünk a terhességről - válaszolt Evy. - Az előtt meg a szexről.
- A szexről? Castiel előtt? Ti nem vagytok normálisak... - ingatta Yves a fejét.
- Meg arról beszéltem, - folytatta Evy. - hogy ha Averyre gondolok, meg a szexre/terhességre, akkor te jutsz még az eszembe.
- Ezt nem értem - húzta fel a jobb szemöldökét Yves.
- Szal' arról van szó, hogy szerintem Avery szüzessége nálad fog landolni, és te fogod először teherbe ejteni.
Yves elvörösödött, és oldalra kapta a tekintetét. Mosolyogva figyeltem, majd Evy felé fordultam.
- Tudod, Evy, pártolom a véleményed. Egy kicsi Yves tényleg nagyon cuki lehet.
- Na látod! - értett velem egyet.
- Kicsi Yves? - kérdezte Momak. Rám pillantott, majd elvigyorodott. - Ebben tudok neked segíteni... Csak te, meg én... Egy hálószobába...
- Yves - nevettem.
- Igazad van. A hálószoba nem elég. Egy nappali is kell.
- Hagyd már abba! - csapkodtam nevetve. Yves is felnevetett, de aztán óvatosan magához szorított. A homlokát az enyémnek támasztotta, és tovább mosolygott, én pedig nevettem.

De Yves-nek el kellett mennie, mert az igazgatónő hívta őt. Visszaültem a padra, majd fel-felkuncogva figyeltem a többi diákot.
- Mennünk kéne már- ásított Evy.
- Aha - motyogtam. Pedig olyan jó a kinti levegőbe ülni...
- Előbb egy dolog - mondta Evy, majd Castiel felé fordult. - Amikor a szexről, meg ezekről beszélgettünk, akkor figyeltél?
- Persze - válaszolta Piroska.
- Akkor most nézz a szemembe, és mondd, hogy nem indultál be - vigyorgott Evy.
Castiel nem mondott semmit, inkább lágyan elmosolyodott.
- Jól van - nevetett Evy. - Egészséges. Meglepődtem volna, ha a szemembe tudod mondani.
- Nem jött össze.
Felálltunk, hogy órára menjünk. Evy-vel már az udvaron elváltunk, mert nekünk tesi óránk volt, Evy-nek meg kémiája.
Én bementem a lány öltözőbe, Castiel meg felőlem oda mehet, ahova akar... Pff...
Egyedül voltam az öltözőbe, a lányok már átöltöztek. Magamra kaptam a tesi cuccaimat, és kimentem a teremből.
Bent a fiúk már pattogtatták a kosárlabdákat, a lányok viszont inkább egymással trécsetek. Viszont két perc után bejött a tanár, így mindenki mindenki abbahagyta azt, amit éppen csinált.
- Na, gyerekek, ma erősíteni fogunk, mert gyengék vagytok - kezdte a tanár, mire mindenki valami morgásféle hangot adott ki. - Úgy morogtok, mint egy régi rádió. Na, nincs vita. A lányok megcsinálnak tíz, a fiúk húsz fekvőt. A lányok húsz, a fiúk harminc felülést, majd megyek osztályozni.
Felszisszentem. Sose voltam jó felülésből, fekvőből meg pláne... Na de mindegy.
Lementem fekvőtámaszba, de egy után leroskadtam a földre.
- Hogy lehetsz ennyire béna, hogy még egy fekvőt se tudsz megcsinálni?
Felpillantottam, majd Castiel szürke szemébe bámultam. Nem válaszoltam, ő pedig nevetett egyet, és elment.
Utána néztem, majd egy jó ötlet jutott az eszembe. Elvigyorodtam, majd gyorsan, és nagy nehezen lenyomtam a tíz fekvőt, és felálltam. A felülés még várhat.
Óvatosan, lopakodva odamentem Castielhez. A fekvőit csinálta gondtalanul, amikor egy hirtelen mozdulattal ráhuppantam a hátára.
Leesett a padlóra, majd felpillantott rám.
- Megőrültél?! - kérdezte idegesen.
- Mi van, nem bírod? Castiel... Csont gyenge vagy - röhögtem.
Érzetem Castiel dühös lélegzetvételét, de csak nevettem tovább.
Egészen addig, amíg nem vett egy nagy lendületet, és ledobott a hátáról. Nyögve estem le a padlóra, de aztán Castiel a két térdem közé mászott. Szinte rám nehezedett, és a kezével a fejem mellett támaszkodott. A szemembe nézett, majd megszólalt.
- Akkor nézzük meg, hogy hogyan csinálsz meg ilyen pozícióba egy felülést - mondta mérgesen.
Összehúztam a szemöldökömet, majd felültem. A kezemmel erősen hátralöktem Castielt, de ő elkapta a karomat, és magával rántott. Ráestem a mellkasára, de azonnal ellökött onnan, viszont megragadtam a pólóját. Újra én kerültem alulra, majd Castiel felállt, de én a tarkójára raktam az egyik kezem, így szépen kifejezve, magamat is felhúzattam a földől. Castiel elhúzta a fejét, és a kezem leesett a tarkójáról. Közel kerültem hozzá, mindketten gyilkos tekintettel méregettük a másikat.
- Ide figyelj, Szöszi. Jól vigyázz magadra, mert a végén még megbánod.
- Nem tudsz te nekem ártani... - vágtam vissza.
- Csak hiszed...
Ahogy ezt kimondta, ez határozott mozdulattal megfordított, és nekilökött a falnak. Nekem préselődött, mozdulni se tudtam.
- Mondasz még valamit...? - kérdezte fenyegetően.
- Te féreg... - valahogy mégis megfordultam, és ellöktem magamtól. - Te utolsó paraszt!
- Hé, mi folyik ott hátul?! - hallottam a tanár hangját. - Ti verekedtek?! Normálisak vagytok?! - ordított velünk. - Oké, erről szólok az igazgatónak. Itt várjon mindenki!
A tanár kiment, én pedig nekiestem Castiel-nek.
- Te normális vagy?! Egyeltalán, hogy mertél bántani egy lányt?! - lökdöstem.
- Te mondod?! - kapta el a kezem, és erősen megszorította. - Mit képzelsz?! Azt hiszed, hogy nem gondolom komolyan azt, amit mondok?! Tudnék adni neked egy hatalmas pofont! - kiáltotta.
- Nem félek tőled!
- Srácok, nyugodjatok... - próbálkozott Kentin, de Castiellel egy időben rászóltunk.
- Fogd be!
Kentin összezárta a száját, és visszalépett.
Tovább folytattuk a veszekedést Castiellel, de belépett a terembe a tanár.
- Már megint veszekedtek?!
Mindannyian odapillantottunk, majd a tanár folytatta.
- Beszéltem az igazgatónővel. Négykor vissza kell jönnötök, és ki kell takarítanotok az EGÉSZ iskolát! Amelyikőtök nem jön el, annak garantált a kirúgás. De vége a tesi órának. Mehettek haza.
Amint kiment a tanár, Castiel üvölteni kezdett velem.
- Tessék! Ezt jól megcsináltad! Gratulálok!
- Ha nem szólsz hozzám, nem történt volna meg, te seggfej!
- Á, már seggfej vagyok?! Na, ne neked álljon feljebb! - szúrta oda keményen.
- Nem nekem áll feljebb! Tegnap este megmondtam, hogy téged csak saját magad érdekel!
- Tegnap este?! Egyeltalán miért jöttél oda hozzám?! Jobb kérdés... MI A FENÉNEK JÖTTÉL IDE?! - üvöltötte.
- TE MEG MIÉRT NEM HÚZTÁL EL INKÁBB AMERIKÁBA?!! - ordítottam.
Castiel keze fellendült, és erősen felpofozott.
A fejem elfordult, és majdnem el is estem. A háttérben hallottam a fiúk szisszenését, és a lányok halk sikítását.
Az arcomhoz kaptam a kezem, és fájdalmas nyögések közepette fordítottam vissza a fejem. Ránéztem Castielre, aki mérgesen lihegett.
- Dögölj meg Castiel! - üvöltöttem a szemébe. - Pusztulj meg! Utállak! - szidtam tovább. - BÁRCSAK SOSE ISMERTELEK VOLNA MEG!! GYŰLÖLLEK CASTIEL! - ordítottam.
Könnyekkel a szemembe kirohantam a teremből, majd a kaput kilökve hazafelé kezdtem el futni.
A táskám folyamatosan az oldalamat csapkodta, és a vizes tócsákba belegázolva taccsogott a cipőm. Sírva rohantam haza, hogy otthon majd valaki megvigasztal. De a lakásban senki se volt, hogy meghallgassa a gondolataimat. Odamentem a tükör elé, és szemügyre vettem az arcomat. A pofon helyén egy vörös folt virított, és ha hozzáértem erősen fájni kezdett.
Lecsúsztam a földre, és a tenyerembe temetve az arcomat, zokogni kezdtem.
Hova tűnt az a Castiel, akit megismertem? Hova tűnt a kedves mosolya? Hova tűnt az idióta, viccekkel tele srác? Hova...?
Felemeltem a fejem, és felszippantottam. Megtöröltem a szemem, majd felültem a kanapéra. Összekötöttem lófarokba a hajam, és az órára pillantva negyed négyet vizsgáltam. Kemény háromnegyed óra múlva mennem kell vissza a suliba...
Kopogtak az ajtón, így újra megtöröltem a szemem, és felálltam. Kitártam az ajtót, majd a szám elé kaptam a tenyeremet. Curt...
Viszont a vöröses szürke pillantása most másmilyen volt. Összeszorította a száját, de aztán megszólaltam.
- Curt... Te... Mi? Hogy...?
- Szia Avery... - köszönt bátortalanul.
Be akartam csukni az ajtót, de kitámasztotta a kezével.
- Bemehetnék? Kérlek, Avery.
Pár másodpercig még úgy maradtam, de aztán kinyitottam neki az ajtót. Óvatosan lépett be, majd körbekémlelt. Szemügyre vette a lakást, de utána a tekintete újra az enyémbe fúródott. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit, csak nem tudja, hogy mivel kezdje.
- Miért jöttél? - segítettem.
- Beszélgetni... - válaszolt. - Meg bocsánatot kérni...
- Gyere be a nappaliba - sóhajtottam.
Beballagtunk az említett szobába, majd leültem a kanapéra, Curt pedig az egyik fotelba. Megvakarta a tarkóját, és rám pillantott.
- Nem is tudom, hogy hogyan kezdjem...
- Akkor kezdem én - vágtam rá. - Emlékszel még arra az eseményre, amit velem csináltál?
Leszegte a tekintetét, és egy aprót bólintott.
- Miért csináltad? - érdeklődtem.
Curt kinyitotta a száját, de aztán vissza is csukta.
- Elég, ha rövid választ adok? - kérdezett vissza. Bólintottam.
Curt felsóhajtott.
- 2 héttel ezelőtt meghalt az anyukám. Azelőtt meg három nappal, elhagyott az apám...
A szám elé kaptam a tenyeremet, és egy ideig nem szóltam semmit. Curt folytatta.
- Anya rákos volt. Apa mondta, hogy ő ezt nem bírja tovább. Anya beteg volt, én meg... Hát, rossz tanuló voltam. Még az is vagyok. Lecserélt minket egy egészséges nőre, és annak a kitűnő tanuló lányára, én pedig egyedül maradtam az anyukámmal. Amikor nagyon legyengült, be kellett vinni a kórházba. Sok ideig egyedül voltam, de aztán felhívtak a kórházból. Anya meghalt... - csuklott el a hangja.
- Sajnálom... - suttogtam.
- Inkább én...
- És... - gondolkoztam el. - Akkor ezt az egész, bocs a kifejezésért, de seggfej dolgot azért csináltad...
- Lázadásból - fejezte be a mondatom. - Így akartam bosszút állni a sorson.
- Hiába csinálsz bármit, az nem hozza vissza az anyukádat - ingattam a fejem.
- Tudom. Már rájöttem.
Csendben maradtunk, de aztán Curt újra megszólalt.
- Avery... Én bocsánatot akarok kérni tőled... Annyira hülye voltam...
- Ne cifrázd - mosolyogtam. - Megértem, és bocsánat kérés elfogadva.
- Akkor kapok tőled egy esélyt, hogy kijavítsam ezt a hibámat?
- Egy feltétellel.
- Mi lenne az? - kérdezte.
- Ha a valós énedet mutatod - néztem a szemébe.
Curt elmosolyodott, majd bólintott. Megkérdezte, hogy mit szólnék ahhoz, ha elmennénk valahova. Megráztam a fejem, és elmagyaráztam neki, hogy büntetésben vagyok. Curt javasolta, hogy akkor utána tartsunk valami programot. Erre rábólintottam, majd még egy kicsit beszélgettünk. Megtudtam, hogy Curt valóban rossz tanuló, ezért is bukott sokszor. Max volt a legjobb haverja, de a lázadása miatt megromlott a kapcsolatuk. Barátnője kettő volt, egy rövid, és egy hosszú kapcsolattal. A hosszú másfél évig tartott, a rövid pedig pár hónapig. Talán fél év.
Észre se vettem, de úgy elszaladt az idő, hogy már csak 10 percem volt, hogy beérjek a suliba. Curt megkérdezte, hogy elvigyen-e, én pedig megköszönve neki megkérdeztem, hogy mivel van.
- Gyalog - mondta.
- Mi? Komolyan? - döbbentem meg.
- Nem - nevetett.
- Te bunkó! - csaptam meg az oldalát.
- Motorral vagyok.
- Huh, remélem te nem úgy vezetsz, mint Castiel - sóhajtottam.
- Majd megtudod - mosolygott.
Felkaptam a dzsekimet, és a csizmámat, majd kimentünk az ajtón. Bezártam a lakást, és felültem Curt mögé.
- Neked van sisakod, ugye? - hajoltam előre.
- Van. Kell?
- Aha. Ki tudja, milyen őrült fog száguldozni az utcákon. Belénk jön, aztán nekünk annyi.
- Tess - nyújtott hátra egy szürke sisakot, amit fel is vettem. - Jó?
Bólintottam, majd ő is felvette a saját fekete sisakját. Beindította a motort, és hátra kiáltott.
- Mehetünk?!
- Persze! - válaszoltam.
Curt elindult, és pedig átkulcsoltam a derekát. Sokkal könnyebb volt, mint Castielnél...
- Hogy lehetsz ilyen vékony, de mégis csupa izom? - kérdeztem.
- Az izom az alap. A vékonyság meg... Miután az anyukám meghalt, elég sokat fogytam - válaszolt.
- Hogy tudsz ilyen könnyen beszélni az anyukádról? Mások elsírnák magukat, ha szóba kerülne egy ilyen esemény után.
- Már feldolgoztam. Elfogadtam, hogy ez megtörtént, és... Ennyi.
Magamban mondtam egy "aha" félét, de aztán inkább a tájat figyeltem. Curt óvatos volt, figyelt az útra, és rám is.
Az iskolához érve a kapu előtt megállt, és én a sisak mögül észrevettem Castiel. Az udvaron állt, és egy cigit szívott. Eldobta a csikket, és eltaposta.
Leszálltam Curt mellől, majd levettem a sisakot, de ő magán hagyta. Odaadtam neki, mire eltette. Megráztam a hajam, majd a visszapillantóba egy kicsit helyre raktam a szanaszét meredező tincseket. Curt felnevetett, mire én is kacagni kezdtem.
- Ne nevess! Lány vagyok.
Elköszöntem tőle, majd elhajtott, és én suli felé vettem az irányt.
Anélkül mentem el Castiel mellett, hogy ránéztem, vagy köszöntem volna neki. Ő se szólt semmit, hanem inkább követett.
Az aulába lépve megpillantottam két nagyon ismerős személyt...
- Graham! Roger! - kiáltottam.
- Avery! - fordultak felém.
Odafutottam hozzájuk, és megöleltem őket.
- Mit kerestek itt? - kérdeztem.
- Péntek van. Ilyenkor vannak a próbáink. És mivel tudjuk, hogy büntetésben vagy, ezért idejöttünk.
- Honnan tudjátok?
- Yves mondta. Neki meg valami Rosalya mesélte.
Persze. Rosa mindent tud, és azonnal el is pletykálta.
Kinyílt egy ajtó, és Yves lépett ki rajta. Nem volt egyedül, Amanda is mögötte lépkedett, és Libby is ott volt.
- Momak! Csajok! - kapkodtam a fejem köztük.
Yves odajött, és egy puszit nyomott a homlokomra. Felnevettem, majd a lányok felé fordultam. Elmagyarázták, hogy segíteni jöttek. Mivel nekem muszáj próbálnom (koncert lesz a suli másfél hét múlva) ezért ők bevállalják helyettem a takarítás. Többszörös köszönetben megöleltem őket, és megkérdeztem a fiúkat, hogy hol fogunk próbálni. Yves a pincét javasolta, így oda tették be a cuccokat, és ott fogjuk gyakorolni a számokat.

Fél óra múlva (pont egy kisebb pihinél) Amanda, és a többiek lejöttek a pincébe. Graham alaposan megdöbbent, hogy ennyi idő után kitakarították a sulit. Libby felnevetett, de aztán leültek mellénk.
Mi a srácokkal felkeltünk, és beálltunk a helyünkre.
- Mit fogtok játszani? - kérdezte Libby.
- Legyen dalválasztós - javasolta Graham. - Mindenki kér egy számot, és azt eljátsszuk.
- Feltéve, ha ismerjük - tette hozzá Yves.
Amanda és Libby belegyezett, Castiel nem szólt semmit. Amanda kért először. Furcsálltam, hogy nem 1D számot választott, hanem teljesen mást. Victoria Justice-Beggin' On Your Knees.
Én ismertem, és szerencsére a srácok is. Valahogy a dal közben végig úgy éreztem, mintha Castiel-nek énekelném...
Libby teljesen más stílust választott. Oasis-Wonderwall.
- Na, Yves, te ebbe király vagy - nevetett Roger.
Yves széttárta a karját, majd azt javasoltam, hogy akkor én kiszállok, és Yves énekelje el a dalt. A srácok belegyeztek, így én leültem a lányok mellé, jó messze Castiel-től.
A fiúk belekezdtek. Yves fantasztikusan énekelte, jobban csilingelt a hangja, mint általában...
Elmélyülve hallgattam a dalt, miközben magamban is dudorásztam. Libby halkan énekelte mellettem, de aztán a számnak vége lett. Rámosolyogtam Yvesre, aki viszonozta.
Visszaálltam a mikrofon mögé, majd Amanda odaugrott hozzám.
- Avery... Tudom mit énekelj Castiel-nek.
- Én aztán nem éneklek neki. Nektek igen, de neki nem - válaszoltam.
Amanda a szemét forgatva mondta tovább.
- Ettől most tekints el. A lényeg, hogy énekeld Britney Spears-Ooh Ooh Baby című számát.
- Ez egész jó - vigyorogtam. - De nem hiszem, hogy a srácok ismernék - lombozódott le a kedvem.
- Ha Graham el tudja játszani, akkor a többiek is.
Bólintottam, majd megmondtam a fiúknak.
Amikor elkezdtük a számot, láttam, hogy Castiel felhúzza a szemöldökét, de aztán elvigyorodik. Nem néztem tovább a reakcióját, hanem inkább énekeltem. Az éneklés az egyetlen dolog, amit jól csinálok, élvezem, és bele tudom élni magam.
Miután abbahagytuk a próbát, fáradtan ültem le a padra. Megcsörrent a telefonom, így elkezdtem kutakodni a táskámba. Amikor megtaláltam, felvettem. Ismeretlen szám.
- Igen?
- Szia Avery! Curt vagyok.
- Á, szia! - köszöntem.
- Mikor végzel a büntetéssel?
- Igazából már most kész vagyok.
- Az jó, mert itt állok a sulitok előtt.
- Tényleg? - örvendeztem. - Akkor gyere ide, ahol én vagyok.
- És hol vagy?
- A pincébe.
- Hallod... Nem ismerem ám annyira a sulidat, honnét tudjam, hogy hol van a pince? - röhögött Curt.
- Hajj, te tudatlan - kuncogtam. - Gyere végig a folyosós, és a legvégén lesz.
- Oké. Villámsebesség múlva ott leszek.
Felnevettem, de aztán leraktuk a telefont.
- Mész? - kérdezte Amanda.
- Aha. Találkozóm lesz valakivel.
Amint ezt kimondtam, kinyílt az ajtó, és Curt lépett be rajta. Láttam Castielen, hogy megfeszül a teste, és fel is állt, mire Curt elvigyorodott.
Felpattantam, és elsuhantam Castiel mellett. Nevetve borultam Curt nyakába, aki szintén nevetve megölelt.
- Mehetünk? - kérdezte, miután lerakott.
- Persze. És hova... Curt! Figyelsz rám? - lengettem előtte a kezem.
- Nézd! Egér!
Libby és Amanda felsikított, majd felugrottak. A pad tetejére álltak, és az egeret keresték.
Curt leguggolt, és mosolyogva figyelte az egeret.
- Szevasz cincogi!
Az egér Curt felé fordította a fejét, majd odafutott hozzá. A cipőjéhez ment, Curt pedig döbbenve emelte fel a fejét.
- Ez az egér nem komplett.
Felnevettem, majd én is leguggoltam, de az egér elszaladt.
Mindketten felálltunk, elköszöntünk a többiektől, és kimentünk az iskolából.
Újra a motoron száguldottunk a városba. Curt nem mondta, hogy hova visz, én pedig bíztam benne.
Megálltunk a plázánál, én pedig hitetlenkedve szálltam le a motorról. Curtel bementem a nagy épületbe, ahol emberek ezrei nyüzsögtek.
- Mit keresünk itt? - néztem Curtre.
- Lány vagy, így a te szemeddel néztem a dolgokat. Menj, vásárolj. Állom a számládat.
Hirtelen bevillant a Castiellel eltöltött randi, így megráztam a fejem.
- Kell bele valami más is. Castiellel egyszer idejöttem, de nem akarok olyan programokat csinálni, amit vele tettem meg anno.
- Nyugi, nem csak ez lesz. Pár programot még kigondoltam.
Fellélegeztem, de aztán Curt elvigyorodott, és behúzott az egyik üzletbe. Véletlenszerűen a kezembe nyomott egy ruhát, és beparancsolt a próbafülkébe.

Amikor kijöttem, Curt hümmögni kezdett. Igazából a ruha nekem se tetszett annyira, valahogy nem volt az én stílusom.

Viszont következőleg én választottam ruhát, de az Curt-nek egyeltalán nem tetszett. 

Morogtam egy sort, hogy milyen nehéz vele vásárolni, mire elröhögte magát. "Attól még, hogy nekem nem tetszik, de neked igen, akkor miért nem veszed meg?" - kérdezte.
Elhúztam a számat, de aztán én is felnevettem. Leraktam Curt mellé, és újra ruhavadászatra indultam.

- Túl egyszínű - adta meg a választ Curt, amikor kijöttem.

- Az a lényege, te! - szidtam le.
- Akkor is rossz.
Fújtam egyet, de aztán Curt a kezembe nyomott pár fekete színű ruhát.
- Ezt vedd fel.
Felhúztam a szemöldökömet, de aztán sóhajtva bementem az öltözőkabinba.
- Ezt nem gondolhatod komolyan... - hüledeztem.

Curt elvigyorodott, és lejjebb csúszott a székben. Engem kémlelt, hol a combomat, hol pedig a mellemet.
- Jézus Mária, Szent Antal segíts, komolyan gondolja... - sopánkodtam.
Curt felnevetett, majd keményen odaszúrtam neki.
- Ezt nem veszem meg!
- De igen, mert már kifizettem.
Elvörösödött a fejem, majd nekiugrottam Curt-nek. Eldőlt a szék, Curt pedig nevetve fordította meg a testünket. Felém került, mire morogni kezdtem.
- Hogy változnál békává, te idióta majom...
- Béka? Az nem a boszorkányoknál van? Hmm... Boszorkány... - töprengett el. - Ez egy elég jó becenév neked.
- Becenév? A boszorkány?
- Igazad van. Aranyosabb kell. Milyen lenne a Boszi? - mosolygott.
- Pompás - forgattam a szemeimet.
Curt felállt, és engem is felsegített. Visszamentem a fülkébe, és rohamtempóban átöltöztem.
- Figyelj Curt, nem kell megvenned őket - mondtam neki a kasszánál. - Nálam is van pénz.
- Ne aggódj, ma mindent én fizetek.
Elhúztam a számat, de aztán kimentünk a boltból. Megkérdeztem, hogy most mégis hova megyünk, mire Curt elvigyorodott. Elkezdett tuszkolni a WC felé, majd a kezembe nyomott egy zacskót.
- Ezt vedd fel.
Belekukkantottam a táskába, aztán kitört belőlem a felháborodás. Az a ruha volt benne, amit ő adott nekem a boltba. A szexis.
- Miiiiii?! - sivítottam. - Ezt vegyem fel? Emberek közé így nem megyek! Kurvának fognak hinni! A gatya még oké, de ebben a pólóban nem megyek sehova!
- Majd odaadom a kabátom! Ne hisztizz már - nevetett.
Durcásan elhúztam a számat, de aztán bementem a WC egyik fülkéjébe, és átöltöztem. Nyűgösen rángattam magamra a cuccaimat, majd kimentem Curt-höz.
- Most örülsz? - hisztiztem.
- Igen. Na, tessék, itt a kabátom. Megígértem.
Felkaptam magamra a fekete bőrdzsekit, és kimentünk a plázából.
- Most hova megyünk? - kérdeztem.
- Meglepetés - válaszolta Curt.
Bólintottam, és felültem mögé a motorra. Felvettem a sisakot, és átöleltem a derekát.

- Kit keresünk mi itt?
Pont ezt kérdeztem, amikor Curt (!!!) háza elé értünk.
- Itt az utolsó program - mondta, majd leszállt a motorról.
- Ugye nem az lesz, amire gondolok? - szálltam le én is.
Curt rám nézett, majd felhúzta a bal szemöldökét.
- Nem vagyok jó az ilyesmibe... Mire gondolsz?
- Nem lesz... - köhintettem. - Nem gondoltál... Nem gondolod... - makogtam. - Nem lesz... Szex, ugye? - böktem ki végül.
Curt elmosolyodott.
- Nem, nem gondoltam rá. Eszembe se jutott.
Fellélegeztem, majd elindultam. Curt odahajolt hozzám, és a fülembe súgta.
- Viszont ha szexet szeretnél, akkor állok rendelkezésedre, Boszi...
- Ha ha ha - nevettem gúnyosan.
Curt újra elmosolyodott, de aztán beindultunk a házba.
Amint benyitottunk a házba, felkiáltott egy csomó ember.
- Meglepetéést!!
Pislogtam párat, de aztán kiszúrtam a barátaimat.
Max jelent meg a tömegben, majd Curt-höz lépett.
- Boldog 20. születésnapot Curt.
- Még jó, hogy a 19. születésnapom van...
- Mi?! Nem a 20.?
- Nem - nevetett Curt.
- Akkor örülj, hogy hozzáraktam egy évet - veregette meg Curt vállát.
- Boldog születésnapot! - öleltem meg.
- Köszi, Boszi...
- Ne hívj már így - kacagtam.
Körülnéztem, majd észrevettem Rosat, Irist, Aident, Yvest, és még jó pár osztálytársamat.
Beleértve Castielt is.
- Ők meg mit keresnek itt? - tudakoltam a szülinapostól.
- Hogy ne csak az én haverjaim, hanem a te barátaid is itt legyenek.
- Castielt is feltétlenül meg kellett hívni, mi? - kérdeztem idegesen, mire az említett személy kínosan felröhögött.
- Hohó! Nem karmolászik a cica! Nem én hívtam. Rosalya-nak szóltam csak, hogy a barátaidat szedje össze.
- Nya, de édes vagy... - billentettem oldalra a fejem.
Curt széttárta a karjait, majd követelte, hogy vegyem le a kabátomat. Vagyis, az Ő kabátját.
Nagy nehezen leküzdöttem magamról, mire Rosa felkiáltott.
- Avery! De dögös vagy!
- Köszi... - motyogtam.
- Most tegye fel az a srác a kezét, aki nem indult be - emelte fel a karját Curt.
Mindenki felnevetett, de aztán leültem a kanapéra. Curt letelepedett mellém, majd az egyik haverja két sört hozott oda. Az egyiket az én kezembe, a másikat Curt markába nyomta.
- Egészségünkre! - nyitotta ki, és ivott bele az alkoholba.
- Hát, nem tudom... Én nem nagyon szoktam alkoholt fogyasztani... - szóltam.
- Nem lesz tőle semmi bajod. Ha meg igen, akkor Rosa helyreránt.
- Úgy biza! - helyeselt a fehér hajú lány.
- Hát... Oké... - kóstoltam meg a folyadékot.
Tudtam, hogy semmi jó nem fog kisülni belőle...

                                         ***

Feladó: Yves
Címzett: Avery
Üzenet: Mi a szart csinálok?
Elküldi az üzenetet?: Nem/Igen
Menti piszkozatként?: Nem/Igen