Szőke vagyok, szőkének is látszok

Bűn és bűnhődés

Gondoltam egyet, és elindultam felé.
Viszont a gondolatom elmúlt, így megtorpantam. Ha oda is megyek hozzá, mi a francot mondanék neki?
Csak álltam, és Castielt figyeltem. Maga elé figyelt, álmosnak tűnt, viszont éber volt, a szeme sokat kifejezett az érzéseiről.
Csak állt, és nem csinált semmit. Hagyta, hogy teljesen elázzon, nem érdekelte, hogy vizes lesz a ruhája, és a haja.

Engem se érdekelt.
Újra elindultam, és rákiáltottam.
- Castiel! Hé, Castiel!
Felém fordult, majd a tekintetében gyűlöletet vettem észre.
- Tüdőgyulladást fogsz kapni, ha itt kint maradsz - folytattam.
- Mondod ezt te? Te is egy szál semmiben vagy az utcán.
Elmosolyodtam, hogy még ilyen helyzetbe is tud viccelődni. De a mosolyom egyből az arcomra fagyott.
- Egyébként is, mit izgat téged?! - kérdezte idegesen.
- Miért izgat? Miért izgat?! - ismételtem. - És téged miért érdekel, hogy engem miért izgat ez az egész?!
Castiel egy ideig nem válaszolt, de utána mérgesen a fejemhez vágta.
- Tudod, megtarthatnád magadnak a kérdéseidet. Vagy mond el őket Yves-nek. Ő biztos válaszolna rá.
Elindult, én pedig leforrázva álltam a helyemen. Hirtelen felindulásból utána indultam, és beléptem a lakásába.
- Castiel! Ezt nem hagyhatod annyiba! Ne menekülj a kérdések elől!
Ide-oda forgolódtam, hátha megpillantom, de aztán a hangját hallottam a hátam mögül.
- Elég idegesítő vagy. Nem tudnál leszállni rólam?!
- Nem, nem lehet! Mert folyamatosan menekülsz minden elől! Ez nem megoldás!
- Az meg kit izgat?! - üvöltötte. - Te is elmehetnél a jó büdös francba, oké?! Engem mostantól hagyjál békén!
- Tudod, Castiel, te nem értékeled az én érdeklődésemet - válaszoltam hidegen. - Mert téged az nem izgat, hogy aggódok érted. Mert csak az a fontos hogy NEKED jó legyen. A másik érzése le van szarva, igaz? - könnyek gyűltek a szemembe. - Miért nem értékeled a társaságomat? Miért nem akarod, hogy veled legyek...?! Miért utálsz ennyire?! Miért Castiel!? - kiáltottam sírva. - Miért adsz nekem reményt, ha esélyt nem?! Miért adtál nekem idegesítő, mégis kedves gondolatokat?! Miért...?! Miért Castiel?! Miért?! Mert valamin bedurciztál?! És azt rajtam kell levezetned?!
Megtöröltem a szememet, de folytattam.
- Akkor engem felejts el... Ne foglalkozz velem, ne keress. Én se foglak téged...
- Ezt eddig is csinálni akartam. De téged nagyban nem érdekelt, futottál utánam - köpte ki a szavakat.
A tekintetem elsötétült, majd odaléptem hozzá. Felemeltem a kezem, és felpofoztam.
A feje egy kicsit oldalra fordult, és ott is tartotta pár másodpercig.
- Takarodj innen... - mondta jeges hangon.
Újra elsírtam magam, de aztán felcsaptam a táskámat, és kifele indultam. Még mielőtt kiléptem az ajtón, megszólaltam.
- Dögölj meg! - kiáltottam.
Becsaptam az ajtaját, és hazafelé indultam.

                                                     Castiel

Dühösen, ingerülten álltam még egy helyben. Miután Avery elhagyta a lakásomat, fújtam egyet.
Ledobtam magamról a vizes ruhámat, és felvettem egy száraz pólót és gatyát. Beléptem a konyhába, ahol Démon már türelmetlenül várta a vacsoráját. Levettem a polcról a kutya kaját, és öntöttem a táljába. Nekem is ennem kéne valamit.
Elővettem egy tányért, meg egy poharat, de aztán észrevettem, hogy Avery telefonja ott maradt a padlón.
Idegességbe azonnal levertem a pultról a törékeny dolgokat. Hangosan csapódtak neki a padlónak, mire Démon felvakkantott, és odébb ugrott.
Felvettem a telefont, és megnéztem. Nem volt nagy cucc, de a háttere különösen zavart...

Miért pont Yves? Miért nem lehet olyan csajos hátteret beállítani? Á, mit is foglalkozok ezzel?
Belevágta a táskámba a telefonomat, hogy majd holnap odaadom neki.

                                                          ***

Fáradtan keltem másnap reggel. Démon szokás szerint a szobámba volt, az ágyam előtt szunyált.
Felültem, és kinyújtózkodtam. Beletúrtam a hajamba, de aztán felöltöztem, és kimentem a nappaliba.
A táskámba gyorsan bedobáltam azokat a dolgokat, amik kellhetnek majd az iskolába, és elindultam.
Szokás szerint motorral mentem, hogy hamarabb odaérjek. Gyalog mindig el szoktam késni, bár nem mintha érdekelne. A busz meg... Hát, az egy nagy szar. Minden kilencedikes azzal meg iskolába, nekem meg semmi kedvem az ő rinyálásukat hallgatni.
Amikor odaértem az iskolához leállítottam a motort, majd leszálltam róla. Az udvaron lézengett pár diák, akik a becsengetés miatt siettek. Bementem a folyosóra, majd onnan a termünkbe.
Avery már a helyén ült, és Alexy-vel beszélgetett. Odamentem melléjük, és Avery felé nyújtottam a telefonját.
- Nesze. Tegnap ott hagytad nálam.
Elvette a készüléket, majd a saját helyem felé indultam, de utánam szólt.
- Elolvastad a személyes dolgaimat, igaz, Castiel?
- Nem olvastam el - válaszoltam úgy, hogy hátra se fordítottam a fejem.
- Féltél, hogy kapsz még egy pofont, mi? - idegesített tovább.
Megálltam, de a tekintetem még mindig az előttem álló falat figyelte.
- Nem - mondtam kis idő után. - Attól féltem, hogy elhányom magam, ha elolvasom azokat a dolgokat, amiket Yvesel beszélgettél.
Leültem a helyemre, Avery pedig csendben maradt, és nem szólt semmit. Újra szóba elegyedett Alexy-vel, mellém pedig Lisander huppant le. Fájó tekintettel méregetett, én pedig próbáltam figyelmen kívül hagyni ezt a dolgot, de ez egy ilyen szituációban lehetetlen.
Felé fordítottam a fejem, mire felsóhajtott.
- Muszáj mindig bajt keverned ugye?
- Nem tudom, miről beszélsz - tettettem a hülyét.
- Tudod, miről hadoválok neked. Jól tudod.
Kis sóhajjal hátradőltem, és a tarkómra kulcsoltam a kezemet. Szívtipró arckifejezéssel néztem Lisander kétszínű szemét, mire elmosolyodott.
- Ne játszd nekem itt a macsót, Castiel.
Felnevettem, de utána elkezdődött az óra.

Az utolsó előtti óra után Lisander elment a büfébe kaját venni, én pedig a szekrényem mellett álltam, mire Yves odajött hozzám.
- Hé, Castiel! Csak szólok, hogy a mai edzésünk elmarad.
- Miért, randira mész? - billentettem oldalra egy kicsit a fejem.
Felhúzta a szemöldökét, és válaszolt.
- Nem, nem randira megyek. Más dolgom van. Na mindegy, szia.
Elment én pedig fújtam egyet. Lisander-nek igaza van. Folyamatosan keverem a szart. Avery-vel is összevesztem, bár ez nem mintha érdekelne. Most meg Yvesel is összekaptam... Na mindegy, leszarom.

                                                  Avery

Miután Castiel a kezembe adta a telefonomat, egyből el is tettem. Fogalmam sincs, hogy mégis mi a baja, de nem érdekel. Már nem.

Az udvarra kilépve megpillantottam Castielt a padunkon. Felhúzott szemöldökkel sétáltam oda mellé, majd megkérdeztem.
- Mi a francot keresel itt? Ezen a padon mi szoktunk ülni Evy-vel.
- És szerinted, ez engem hol érdekel? - vigyorgott. - Nincs kiírva, hogy csak te ülhetsz itt. És amúgy is. Mielőtt idejöttél, ÉN ültem itt mindig. Nem te - bökött felém az ujjával.
Felhorkantottam, de aztán Evy odaröppent mellém, és lehúzott a padra.
- Evy... - döbbentem meg. - Csak úgy sugárzol! Nagyon boldognak látszol... Mi történt?
De Evy nem válaszolt a kérdésemre, hanem mosolyogva figyelt előre. Meglegyintettem előtte a kezem, mire kiábrándult a gondolataiból, de azonnal vissza is merült bele.
- Evy. Evy - szólongattam. - Evy! Föld hívja Evyt! Hahó!
Elgondolkodtam, majd én is boldogan vigyorogni kezdtem.
- Csak nem... - kezdtem.
- De igen! - sivította Evy.
Felsikítottam, Castiel pedig felhúzott szemöldökkel figyelt minket. Ő úgyse értené meg.
- Akkor... Már nem vagy szűz? - suttogtam.
- Már nem - sugárzott Evy-ből a boldogság.
- Hoppácska! - kezdett el vigyorogni Castiel.
- Te kussolj - szóltam rá keményen.
Castiel dühösen rám meredt, de nem foglalkoztam vele, visszafordultam Evy felé.
- És?
- Olyan jó volt... Egyszerűen... Ahww... - sóhajtott fel.
- Ejj, micsoda csajos beszélgetésekbe csökkentem - hallottam Castiel hangját.
- Nem csökkentem, hanem csöppentem, te paraszt! - javítottam ki.
- Olyan mindegy... - forgatta a szemeit.
- Na, de Evy. Bővebben, milyen volt?
- Inkább kérdezz, és én válaszolok rá.
- Oké. Akkor - köhintettem. - Fájt?
- Csak egy kicsit.
- Mikor?
- Az elején, meg a vége felé.
- Ahaaaaaa... És meddig tartott?
- Az egész, vagy csak... Érted. AZ.
- Az egész.
- Olyan 20 percig kb.
- De... Várj, ugye a pasiddal feküdtél le? És nem voltatok részegek?
- Nem, ne aggódj, nem voltunk részegek - nevetett. - De igen, a barátommal feküdtem le. Másfél éves a kapcsolatom vele.
- Akkor oké. És védekeztetek?
- Nem - vágott közbe Castiel.
- Mondtam, hogy kuss legyen! - kiáltottam.
- Persze! - mondta Evy. - Még nem állok készen egy kis Evelynre.
- Kis Evelynre? Szóval te azt hiszed, hogy az első gyereked lány lesz? - mosolyogtam.
- Ha arra gondolok, akkor egy kislányt látok magam előtt. Miért, te?
Behunytam a szemem, és az első kisbabámra gondoltam.
- Én fiút. Teljesen biztos vagyok benne - nyitottam ki a szemem.
- Az olyan aranyos lenne! És te, Castiel? - fordult Piroska felé Evy.
- Én nem fogok szülni - röhögött Castiel.
- Nem is arra gondoltam, te hülye - kuncogott a szöszke lány. - Ha majd lesz egy kisbabád, milyet látsz? Fiút vagy lányt?
- Nem tudom. Honnét tudjam? Nekem teljesen mindegy lenne. De ha fiú, akkor egy kis Castiel jut eszembe - vigyorgott.
- Na, az pompás lenne. Belőled egy is elég, nemhogy még a gyereked is olyan legyen, mint te... - morogtam.
- El tudnád te az viselni.
- Ha téged se visellek el, akkor még egy Castielt hogyan viselnék el, te barom?
- Honnét tudod, hogy nem tőlem lesz majd az az első fiú gyerek, akit mondasz?
- Hát, ha miattad esek teherbe, akkor az isten irgalmazzon... - morogtam tovább.
Castiel felröhögött, de aztán Evy töprengő hangja törte meg a kisebb csendet.
- Avery... Én nekem az jön a fejembe, hogy Yvesnek adod majd a szüzességed.
- Mi van?! Megőrültél? - nevettem.
- Ne engem szidj le! Nekem ez a fejembe van.
- Nem nagyon akarom tudni, hogy mi van most a fejedben... - döbbentem meg.
- Ne az enyémre ne legyél kíváncsi. Én azt nem akarom tudni, hogy Castiel fejében most mi pörög le... Hogy tud így vigyorogni?
Odapillantottam.
És tényleg, Castiel féloldalas vigyorra húzott szájjal nézett minket.
- Ne is akard tudni - döntötte hátra a fejét.
- Terhességről mi jut eszedbe? - kérdeztem Evyt.
- Kis Castiel választ vársz? - mosolygott.
- Pff... Csakis - mondtam szarkasztikusan.
- Ha a terhességre, és rád gondolok, - fordult felém a szöszi. - akkor az jut eszembe hogy Yves ejt teherbe.
- Hát, még mindig jobb, mint, hogy Castiel! - lélegeztem fel.
Magam elé figyeltem egy ideig, és elkezdtem gondolkozni, de Evy visszazökkentett a valóságba. Megkérdezte, hogy min gondolkozok, mire válaszoltam.
- Azon, hogy milyen lehet egy kis Yves.
- Cuki - adta meg a rövid választ Evy
- Idegesítő - mondta a maga véleményét Castiel.
- Ki kíváncsi a te mondandódra? - fordultam felé. - Egy idegesítő, mégis cuki kicsi Yves még mindig jobb, mint a te tulajdonságaidat tükröző bunkó, egoista, seggfej, nőcsábász, perverz, arrogáns kis Castiel.
- Ezt bóknak veszem - kulcsolta rá a tarkójára a kezét.
- Annak veszed, aminek akarod - fújtattam.
- Miről van szó?
Hirtelen felugrottam, és hátra pillantottam. Yves állt ott, mosolyogva. Szerintem az előbbi pillanatba jött ide.
- Az előbb beszéltünk a terhességről - válaszolt Evy. - Az előtt meg a szexről.
- A szexről? Castiel előtt? Ti nem vagytok normálisak... - ingatta Yves a fejét.
- Meg arról beszéltem, - folytatta Evy. - hogy ha Averyre gondolok, meg a szexre/terhességre, akkor te jutsz még az eszembe.
- Ezt nem értem - húzta fel a jobb szemöldökét Yves.
- Szal' arról van szó, hogy szerintem Avery szüzessége nálad fog landolni, és te fogod először teherbe ejteni.
Yves elvörösödött, és oldalra kapta a tekintetét. Mosolyogva figyeltem, majd Evy felé fordultam.
- Tudod, Evy, pártolom a véleményed. Egy kicsi Yves tényleg nagyon cuki lehet.
- Na látod! - értett velem egyet.
- Kicsi Yves? - kérdezte Momak. Rám pillantott, majd elvigyorodott. - Ebben tudok neked segíteni... Csak te, meg én... Egy hálószobába...
- Yves - nevettem.
- Igazad van. A hálószoba nem elég. Egy nappali is kell.
- Hagyd már abba! - csapkodtam nevetve. Yves is felnevetett, de aztán óvatosan magához szorított. A homlokát az enyémnek támasztotta, és tovább mosolygott, én pedig nevettem.

De Yves-nek el kellett mennie, mert az igazgatónő hívta őt. Visszaültem a padra, majd fel-felkuncogva figyeltem a többi diákot.
- Mennünk kéne már- ásított Evy.
- Aha - motyogtam. Pedig olyan jó a kinti levegőbe ülni...
- Előbb egy dolog - mondta Evy, majd Castiel felé fordult. - Amikor a szexről, meg ezekről beszélgettünk, akkor figyeltél?
- Persze - válaszolta Piroska.
- Akkor most nézz a szemembe, és mondd, hogy nem indultál be - vigyorgott Evy.
Castiel nem mondott semmit, inkább lágyan elmosolyodott.
- Jól van - nevetett Evy. - Egészséges. Meglepődtem volna, ha a szemembe tudod mondani.
- Nem jött össze.
Felálltunk, hogy órára menjünk. Evy-vel már az udvaron elváltunk, mert nekünk tesi óránk volt, Evy-nek meg kémiája.
Én bementem a lány öltözőbe, Castiel meg felőlem oda mehet, ahova akar... Pff...
Egyedül voltam az öltözőbe, a lányok már átöltöztek. Magamra kaptam a tesi cuccaimat, és kimentem a teremből.
Bent a fiúk már pattogtatták a kosárlabdákat, a lányok viszont inkább egymással trécsetek. Viszont két perc után bejött a tanár, így mindenki mindenki abbahagyta azt, amit éppen csinált.
- Na, gyerekek, ma erősíteni fogunk, mert gyengék vagytok - kezdte a tanár, mire mindenki valami morgásféle hangot adott ki. - Úgy morogtok, mint egy régi rádió. Na, nincs vita. A lányok megcsinálnak tíz, a fiúk húsz fekvőt. A lányok húsz, a fiúk harminc felülést, majd megyek osztályozni.
Felszisszentem. Sose voltam jó felülésből, fekvőből meg pláne... Na de mindegy.
Lementem fekvőtámaszba, de egy után leroskadtam a földre.
- Hogy lehetsz ennyire béna, hogy még egy fekvőt se tudsz megcsinálni?
Felpillantottam, majd Castiel szürke szemébe bámultam. Nem válaszoltam, ő pedig nevetett egyet, és elment.
Utána néztem, majd egy jó ötlet jutott az eszembe. Elvigyorodtam, majd gyorsan, és nagy nehezen lenyomtam a tíz fekvőt, és felálltam. A felülés még várhat.
Óvatosan, lopakodva odamentem Castielhez. A fekvőit csinálta gondtalanul, amikor egy hirtelen mozdulattal ráhuppantam a hátára.
Leesett a padlóra, majd felpillantott rám.
- Megőrültél?! - kérdezte idegesen.
- Mi van, nem bírod? Castiel... Csont gyenge vagy - röhögtem.
Érzetem Castiel dühös lélegzetvételét, de csak nevettem tovább.
Egészen addig, amíg nem vett egy nagy lendületet, és ledobott a hátáról. Nyögve estem le a padlóra, de aztán Castiel a két térdem közé mászott. Szinte rám nehezedett, és a kezével a fejem mellett támaszkodott. A szemembe nézett, majd megszólalt.
- Akkor nézzük meg, hogy hogyan csinálsz meg ilyen pozícióba egy felülést - mondta mérgesen.
Összehúztam a szemöldökömet, majd felültem. A kezemmel erősen hátralöktem Castielt, de ő elkapta a karomat, és magával rántott. Ráestem a mellkasára, de azonnal ellökött onnan, viszont megragadtam a pólóját. Újra én kerültem alulra, majd Castiel felállt, de én a tarkójára raktam az egyik kezem, így szépen kifejezve, magamat is felhúzattam a földől. Castiel elhúzta a fejét, és a kezem leesett a tarkójáról. Közel kerültem hozzá, mindketten gyilkos tekintettel méregettük a másikat.
- Ide figyelj, Szöszi. Jól vigyázz magadra, mert a végén még megbánod.
- Nem tudsz te nekem ártani... - vágtam vissza.
- Csak hiszed...
Ahogy ezt kimondta, ez határozott mozdulattal megfordított, és nekilökött a falnak. Nekem préselődött, mozdulni se tudtam.
- Mondasz még valamit...? - kérdezte fenyegetően.
- Te féreg... - valahogy mégis megfordultam, és ellöktem magamtól. - Te utolsó paraszt!
- Hé, mi folyik ott hátul?! - hallottam a tanár hangját. - Ti verekedtek?! Normálisak vagytok?! - ordított velünk. - Oké, erről szólok az igazgatónak. Itt várjon mindenki!
A tanár kiment, én pedig nekiestem Castiel-nek.
- Te normális vagy?! Egyeltalán, hogy mertél bántani egy lányt?! - lökdöstem.
- Te mondod?! - kapta el a kezem, és erősen megszorította. - Mit képzelsz?! Azt hiszed, hogy nem gondolom komolyan azt, amit mondok?! Tudnék adni neked egy hatalmas pofont! - kiáltotta.
- Nem félek tőled!
- Srácok, nyugodjatok... - próbálkozott Kentin, de Castiellel egy időben rászóltunk.
- Fogd be!
Kentin összezárta a száját, és visszalépett.
Tovább folytattuk a veszekedést Castiellel, de belépett a terembe a tanár.
- Már megint veszekedtek?!
Mindannyian odapillantottunk, majd a tanár folytatta.
- Beszéltem az igazgatónővel. Négykor vissza kell jönnötök, és ki kell takarítanotok az EGÉSZ iskolát! Amelyikőtök nem jön el, annak garantált a kirúgás. De vége a tesi órának. Mehettek haza.
Amint kiment a tanár, Castiel üvölteni kezdett velem.
- Tessék! Ezt jól megcsináltad! Gratulálok!
- Ha nem szólsz hozzám, nem történt volna meg, te seggfej!
- Á, már seggfej vagyok?! Na, ne neked álljon feljebb! - szúrta oda keményen.
- Nem nekem áll feljebb! Tegnap este megmondtam, hogy téged csak saját magad érdekel!
- Tegnap este?! Egyeltalán miért jöttél oda hozzám?! Jobb kérdés... MI A FENÉNEK JÖTTÉL IDE?! - üvöltötte.
- TE MEG MIÉRT NEM HÚZTÁL EL INKÁBB AMERIKÁBA?!! - ordítottam.
Castiel keze fellendült, és erősen felpofozott.
A fejem elfordult, és majdnem el is estem. A háttérben hallottam a fiúk szisszenését, és a lányok halk sikítását.
Az arcomhoz kaptam a kezem, és fájdalmas nyögések közepette fordítottam vissza a fejem. Ránéztem Castielre, aki mérgesen lihegett.
- Dögölj meg Castiel! - üvöltöttem a szemébe. - Pusztulj meg! Utállak! - szidtam tovább. - BÁRCSAK SOSE ISMERTELEK VOLNA MEG!! GYŰLÖLLEK CASTIEL! - ordítottam.
Könnyekkel a szemembe kirohantam a teremből, majd a kaput kilökve hazafelé kezdtem el futni.
A táskám folyamatosan az oldalamat csapkodta, és a vizes tócsákba belegázolva taccsogott a cipőm. Sírva rohantam haza, hogy otthon majd valaki megvigasztal. De a lakásban senki se volt, hogy meghallgassa a gondolataimat. Odamentem a tükör elé, és szemügyre vettem az arcomat. A pofon helyén egy vörös folt virított, és ha hozzáértem erősen fájni kezdett.
Lecsúsztam a földre, és a tenyerembe temetve az arcomat, zokogni kezdtem.
Hova tűnt az a Castiel, akit megismertem? Hova tűnt a kedves mosolya? Hova tűnt az idióta, viccekkel tele srác? Hova...?
Felemeltem a fejem, és felszippantottam. Megtöröltem a szemem, majd felültem a kanapéra. Összekötöttem lófarokba a hajam, és az órára pillantva negyed négyet vizsgáltam. Kemény háromnegyed óra múlva mennem kell vissza a suliba...
Kopogtak az ajtón, így újra megtöröltem a szemem, és felálltam. Kitártam az ajtót, majd a szám elé kaptam a tenyeremet. Curt...
Viszont a vöröses szürke pillantása most másmilyen volt. Összeszorította a száját, de aztán megszólaltam.
- Curt... Te... Mi? Hogy...?
- Szia Avery... - köszönt bátortalanul.
Be akartam csukni az ajtót, de kitámasztotta a kezével.
- Bemehetnék? Kérlek, Avery.
Pár másodpercig még úgy maradtam, de aztán kinyitottam neki az ajtót. Óvatosan lépett be, majd körbekémlelt. Szemügyre vette a lakást, de utána a tekintete újra az enyémbe fúródott. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit, csak nem tudja, hogy mivel kezdje.
- Miért jöttél? - segítettem.
- Beszélgetni... - válaszolt. - Meg bocsánatot kérni...
- Gyere be a nappaliba - sóhajtottam.
Beballagtunk az említett szobába, majd leültem a kanapéra, Curt pedig az egyik fotelba. Megvakarta a tarkóját, és rám pillantott.
- Nem is tudom, hogy hogyan kezdjem...
- Akkor kezdem én - vágtam rá. - Emlékszel még arra az eseményre, amit velem csináltál?
Leszegte a tekintetét, és egy aprót bólintott.
- Miért csináltad? - érdeklődtem.
Curt kinyitotta a száját, de aztán vissza is csukta.
- Elég, ha rövid választ adok? - kérdezett vissza. Bólintottam.
Curt felsóhajtott.
- 2 héttel ezelőtt meghalt az anyukám. Azelőtt meg három nappal, elhagyott az apám...
A szám elé kaptam a tenyeremet, és egy ideig nem szóltam semmit. Curt folytatta.
- Anya rákos volt. Apa mondta, hogy ő ezt nem bírja tovább. Anya beteg volt, én meg... Hát, rossz tanuló voltam. Még az is vagyok. Lecserélt minket egy egészséges nőre, és annak a kitűnő tanuló lányára, én pedig egyedül maradtam az anyukámmal. Amikor nagyon legyengült, be kellett vinni a kórházba. Sok ideig egyedül voltam, de aztán felhívtak a kórházból. Anya meghalt... - csuklott el a hangja.
- Sajnálom... - suttogtam.
- Inkább én...
- És... - gondolkoztam el. - Akkor ezt az egész, bocs a kifejezésért, de seggfej dolgot azért csináltad...
- Lázadásból - fejezte be a mondatom. - Így akartam bosszút állni a sorson.
- Hiába csinálsz bármit, az nem hozza vissza az anyukádat - ingattam a fejem.
- Tudom. Már rájöttem.
Csendben maradtunk, de aztán Curt újra megszólalt.
- Avery... Én bocsánatot akarok kérni tőled... Annyira hülye voltam...
- Ne cifrázd - mosolyogtam. - Megértem, és bocsánat kérés elfogadva.
- Akkor kapok tőled egy esélyt, hogy kijavítsam ezt a hibámat?
- Egy feltétellel.
- Mi lenne az? - kérdezte.
- Ha a valós énedet mutatod - néztem a szemébe.
Curt elmosolyodott, majd bólintott. Megkérdezte, hogy mit szólnék ahhoz, ha elmennénk valahova. Megráztam a fejem, és elmagyaráztam neki, hogy büntetésben vagyok. Curt javasolta, hogy akkor utána tartsunk valami programot. Erre rábólintottam, majd még egy kicsit beszélgettünk. Megtudtam, hogy Curt valóban rossz tanuló, ezért is bukott sokszor. Max volt a legjobb haverja, de a lázadása miatt megromlott a kapcsolatuk. Barátnője kettő volt, egy rövid, és egy hosszú kapcsolattal. A hosszú másfél évig tartott, a rövid pedig pár hónapig. Talán fél év.
Észre se vettem, de úgy elszaladt az idő, hogy már csak 10 percem volt, hogy beérjek a suliba. Curt megkérdezte, hogy elvigyen-e, én pedig megköszönve neki megkérdeztem, hogy mivel van.
- Gyalog - mondta.
- Mi? Komolyan? - döbbentem meg.
- Nem - nevetett.
- Te bunkó! - csaptam meg az oldalát.
- Motorral vagyok.
- Huh, remélem te nem úgy vezetsz, mint Castiel - sóhajtottam.
- Majd megtudod - mosolygott.
Felkaptam a dzsekimet, és a csizmámat, majd kimentünk az ajtón. Bezártam a lakást, és felültem Curt mögé.
- Neked van sisakod, ugye? - hajoltam előre.
- Van. Kell?
- Aha. Ki tudja, milyen őrült fog száguldozni az utcákon. Belénk jön, aztán nekünk annyi.
- Tess - nyújtott hátra egy szürke sisakot, amit fel is vettem. - Jó?
Bólintottam, majd ő is felvette a saját fekete sisakját. Beindította a motort, és hátra kiáltott.
- Mehetünk?!
- Persze! - válaszoltam.
Curt elindult, és pedig átkulcsoltam a derekát. Sokkal könnyebb volt, mint Castielnél...
- Hogy lehetsz ilyen vékony, de mégis csupa izom? - kérdeztem.
- Az izom az alap. A vékonyság meg... Miután az anyukám meghalt, elég sokat fogytam - válaszolt.
- Hogy tudsz ilyen könnyen beszélni az anyukádról? Mások elsírnák magukat, ha szóba kerülne egy ilyen esemény után.
- Már feldolgoztam. Elfogadtam, hogy ez megtörtént, és... Ennyi.
Magamban mondtam egy "aha" félét, de aztán inkább a tájat figyeltem. Curt óvatos volt, figyelt az útra, és rám is.
Az iskolához érve a kapu előtt megállt, és én a sisak mögül észrevettem Castiel. Az udvaron állt, és egy cigit szívott. Eldobta a csikket, és eltaposta.
Leszálltam Curt mellől, majd levettem a sisakot, de ő magán hagyta. Odaadtam neki, mire eltette. Megráztam a hajam, majd a visszapillantóba egy kicsit helyre raktam a szanaszét meredező tincseket. Curt felnevetett, mire én is kacagni kezdtem.
- Ne nevess! Lány vagyok.
Elköszöntem tőle, majd elhajtott, és én suli felé vettem az irányt.
Anélkül mentem el Castiel mellett, hogy ránéztem, vagy köszöntem volna neki. Ő se szólt semmit, hanem inkább követett.
Az aulába lépve megpillantottam két nagyon ismerős személyt...
- Graham! Roger! - kiáltottam.
- Avery! - fordultak felém.
Odafutottam hozzájuk, és megöleltem őket.
- Mit kerestek itt? - kérdeztem.
- Péntek van. Ilyenkor vannak a próbáink. És mivel tudjuk, hogy büntetésben vagy, ezért idejöttünk.
- Honnan tudjátok?
- Yves mondta. Neki meg valami Rosalya mesélte.
Persze. Rosa mindent tud, és azonnal el is pletykálta.
Kinyílt egy ajtó, és Yves lépett ki rajta. Nem volt egyedül, Amanda is mögötte lépkedett, és Libby is ott volt.
- Momak! Csajok! - kapkodtam a fejem köztük.
Yves odajött, és egy puszit nyomott a homlokomra. Felnevettem, majd a lányok felé fordultam. Elmagyarázták, hogy segíteni jöttek. Mivel nekem muszáj próbálnom (koncert lesz a suli másfél hét múlva) ezért ők bevállalják helyettem a takarítás. Többszörös köszönetben megöleltem őket, és megkérdeztem a fiúkat, hogy hol fogunk próbálni. Yves a pincét javasolta, így oda tették be a cuccokat, és ott fogjuk gyakorolni a számokat.

Fél óra múlva (pont egy kisebb pihinél) Amanda, és a többiek lejöttek a pincébe. Graham alaposan megdöbbent, hogy ennyi idő után kitakarították a sulit. Libby felnevetett, de aztán leültek mellénk.
Mi a srácokkal felkeltünk, és beálltunk a helyünkre.
- Mit fogtok játszani? - kérdezte Libby.
- Legyen dalválasztós - javasolta Graham. - Mindenki kér egy számot, és azt eljátsszuk.
- Feltéve, ha ismerjük - tette hozzá Yves.
Amanda és Libby belegyezett, Castiel nem szólt semmit. Amanda kért először. Furcsálltam, hogy nem 1D számot választott, hanem teljesen mást. Victoria Justice-Beggin' On Your Knees.
Én ismertem, és szerencsére a srácok is. Valahogy a dal közben végig úgy éreztem, mintha Castiel-nek énekelném...
Libby teljesen más stílust választott. Oasis-Wonderwall.
- Na, Yves, te ebbe király vagy - nevetett Roger.
Yves széttárta a karját, majd azt javasoltam, hogy akkor én kiszállok, és Yves énekelje el a dalt. A srácok belegyeztek, így én leültem a lányok mellé, jó messze Castiel-től.
A fiúk belekezdtek. Yves fantasztikusan énekelte, jobban csilingelt a hangja, mint általában...
Elmélyülve hallgattam a dalt, miközben magamban is dudorásztam. Libby halkan énekelte mellettem, de aztán a számnak vége lett. Rámosolyogtam Yvesre, aki viszonozta.
Visszaálltam a mikrofon mögé, majd Amanda odaugrott hozzám.
- Avery... Tudom mit énekelj Castiel-nek.
- Én aztán nem éneklek neki. Nektek igen, de neki nem - válaszoltam.
Amanda a szemét forgatva mondta tovább.
- Ettől most tekints el. A lényeg, hogy énekeld Britney Spears-Ooh Ooh Baby című számát.
- Ez egész jó - vigyorogtam. - De nem hiszem, hogy a srácok ismernék - lombozódott le a kedvem.
- Ha Graham el tudja játszani, akkor a többiek is.
Bólintottam, majd megmondtam a fiúknak.
Amikor elkezdtük a számot, láttam, hogy Castiel felhúzza a szemöldökét, de aztán elvigyorodik. Nem néztem tovább a reakcióját, hanem inkább énekeltem. Az éneklés az egyetlen dolog, amit jól csinálok, élvezem, és bele tudom élni magam.
Miután abbahagytuk a próbát, fáradtan ültem le a padra. Megcsörrent a telefonom, így elkezdtem kutakodni a táskámba. Amikor megtaláltam, felvettem. Ismeretlen szám.
- Igen?
- Szia Avery! Curt vagyok.
- Á, szia! - köszöntem.
- Mikor végzel a büntetéssel?
- Igazából már most kész vagyok.
- Az jó, mert itt állok a sulitok előtt.
- Tényleg? - örvendeztem. - Akkor gyere ide, ahol én vagyok.
- És hol vagy?
- A pincébe.
- Hallod... Nem ismerem ám annyira a sulidat, honnét tudjam, hogy hol van a pince? - röhögött Curt.
- Hajj, te tudatlan - kuncogtam. - Gyere végig a folyosós, és a legvégén lesz.
- Oké. Villámsebesség múlva ott leszek.
Felnevettem, de aztán leraktuk a telefont.
- Mész? - kérdezte Amanda.
- Aha. Találkozóm lesz valakivel.
Amint ezt kimondtam, kinyílt az ajtó, és Curt lépett be rajta. Láttam Castielen, hogy megfeszül a teste, és fel is állt, mire Curt elvigyorodott.
Felpattantam, és elsuhantam Castiel mellett. Nevetve borultam Curt nyakába, aki szintén nevetve megölelt.
- Mehetünk? - kérdezte, miután lerakott.
- Persze. És hova... Curt! Figyelsz rám? - lengettem előtte a kezem.
- Nézd! Egér!
Libby és Amanda felsikított, majd felugrottak. A pad tetejére álltak, és az egeret keresték.
Curt leguggolt, és mosolyogva figyelte az egeret.
- Szevasz cincogi!
Az egér Curt felé fordította a fejét, majd odafutott hozzá. A cipőjéhez ment, Curt pedig döbbenve emelte fel a fejét.
- Ez az egér nem komplett.
Felnevettem, majd én is leguggoltam, de az egér elszaladt.
Mindketten felálltunk, elköszöntünk a többiektől, és kimentünk az iskolából.
Újra a motoron száguldottunk a városba. Curt nem mondta, hogy hova visz, én pedig bíztam benne.
Megálltunk a plázánál, én pedig hitetlenkedve szálltam le a motorról. Curtel bementem a nagy épületbe, ahol emberek ezrei nyüzsögtek.
- Mit keresünk itt? - néztem Curtre.
- Lány vagy, így a te szemeddel néztem a dolgokat. Menj, vásárolj. Állom a számládat.
Hirtelen bevillant a Castiellel eltöltött randi, így megráztam a fejem.
- Kell bele valami más is. Castiellel egyszer idejöttem, de nem akarok olyan programokat csinálni, amit vele tettem meg anno.
- Nyugi, nem csak ez lesz. Pár programot még kigondoltam.
Fellélegeztem, de aztán Curt elvigyorodott, és behúzott az egyik üzletbe. Véletlenszerűen a kezembe nyomott egy ruhát, és beparancsolt a próbafülkébe.

Amikor kijöttem, Curt hümmögni kezdett. Igazából a ruha nekem se tetszett annyira, valahogy nem volt az én stílusom.

Viszont következőleg én választottam ruhát, de az Curt-nek egyeltalán nem tetszett. 

Morogtam egy sort, hogy milyen nehéz vele vásárolni, mire elröhögte magát. "Attól még, hogy nekem nem tetszik, de neked igen, akkor miért nem veszed meg?" - kérdezte.
Elhúztam a számat, de aztán én is felnevettem. Leraktam Curt mellé, és újra ruhavadászatra indultam.

- Túl egyszínű - adta meg a választ Curt, amikor kijöttem.

- Az a lényege, te! - szidtam le.
- Akkor is rossz.
Fújtam egyet, de aztán Curt a kezembe nyomott pár fekete színű ruhát.
- Ezt vedd fel.
Felhúztam a szemöldökömet, de aztán sóhajtva bementem az öltözőkabinba.
- Ezt nem gondolhatod komolyan... - hüledeztem.

Curt elvigyorodott, és lejjebb csúszott a székben. Engem kémlelt, hol a combomat, hol pedig a mellemet.
- Jézus Mária, Szent Antal segíts, komolyan gondolja... - sopánkodtam.
Curt felnevetett, majd keményen odaszúrtam neki.
- Ezt nem veszem meg!
- De igen, mert már kifizettem.
Elvörösödött a fejem, majd nekiugrottam Curt-nek. Eldőlt a szék, Curt pedig nevetve fordította meg a testünket. Felém került, mire morogni kezdtem.
- Hogy változnál békává, te idióta majom...
- Béka? Az nem a boszorkányoknál van? Hmm... Boszorkány... - töprengett el. - Ez egy elég jó becenév neked.
- Becenév? A boszorkány?
- Igazad van. Aranyosabb kell. Milyen lenne a Boszi? - mosolygott.
- Pompás - forgattam a szemeimet.
Curt felállt, és engem is felsegített. Visszamentem a fülkébe, és rohamtempóban átöltöztem.
- Figyelj Curt, nem kell megvenned őket - mondtam neki a kasszánál. - Nálam is van pénz.
- Ne aggódj, ma mindent én fizetek.
Elhúztam a számat, de aztán kimentünk a boltból. Megkérdeztem, hogy most mégis hova megyünk, mire Curt elvigyorodott. Elkezdett tuszkolni a WC felé, majd a kezembe nyomott egy zacskót.
- Ezt vedd fel.
Belekukkantottam a táskába, aztán kitört belőlem a felháborodás. Az a ruha volt benne, amit ő adott nekem a boltba. A szexis.
- Miiiiii?! - sivítottam. - Ezt vegyem fel? Emberek közé így nem megyek! Kurvának fognak hinni! A gatya még oké, de ebben a pólóban nem megyek sehova!
- Majd odaadom a kabátom! Ne hisztizz már - nevetett.
Durcásan elhúztam a számat, de aztán bementem a WC egyik fülkéjébe, és átöltöztem. Nyűgösen rángattam magamra a cuccaimat, majd kimentem Curt-höz.
- Most örülsz? - hisztiztem.
- Igen. Na, tessék, itt a kabátom. Megígértem.
Felkaptam magamra a fekete bőrdzsekit, és kimentünk a plázából.
- Most hova megyünk? - kérdeztem.
- Meglepetés - válaszolta Curt.
Bólintottam, és felültem mögé a motorra. Felvettem a sisakot, és átöleltem a derekát.

- Kit keresünk mi itt?
Pont ezt kérdeztem, amikor Curt (!!!) háza elé értünk.
- Itt az utolsó program - mondta, majd leszállt a motorról.
- Ugye nem az lesz, amire gondolok? - szálltam le én is.
Curt rám nézett, majd felhúzta a bal szemöldökét.
- Nem vagyok jó az ilyesmibe... Mire gondolsz?
- Nem lesz... - köhintettem. - Nem gondoltál... Nem gondolod... - makogtam. - Nem lesz... Szex, ugye? - böktem ki végül.
Curt elmosolyodott.
- Nem, nem gondoltam rá. Eszembe se jutott.
Fellélegeztem, majd elindultam. Curt odahajolt hozzám, és a fülembe súgta.
- Viszont ha szexet szeretnél, akkor állok rendelkezésedre, Boszi...
- Ha ha ha - nevettem gúnyosan.
Curt újra elmosolyodott, de aztán beindultunk a házba.
Amint benyitottunk a házba, felkiáltott egy csomó ember.
- Meglepetéést!!
Pislogtam párat, de aztán kiszúrtam a barátaimat.
Max jelent meg a tömegben, majd Curt-höz lépett.
- Boldog 20. születésnapot Curt.
- Még jó, hogy a 19. születésnapom van...
- Mi?! Nem a 20.?
- Nem - nevetett Curt.
- Akkor örülj, hogy hozzáraktam egy évet - veregette meg Curt vállát.
- Boldog születésnapot! - öleltem meg.
- Köszi, Boszi...
- Ne hívj már így - kacagtam.
Körülnéztem, majd észrevettem Rosat, Irist, Aident, Yvest, és még jó pár osztálytársamat.
Beleértve Castielt is.
- Ők meg mit keresnek itt? - tudakoltam a szülinapostól.
- Hogy ne csak az én haverjaim, hanem a te barátaid is itt legyenek.
- Castielt is feltétlenül meg kellett hívni, mi? - kérdeztem idegesen, mire az említett személy kínosan felröhögött.
- Hohó! Nem karmolászik a cica! Nem én hívtam. Rosalya-nak szóltam csak, hogy a barátaidat szedje össze.
- Nya, de édes vagy... - billentettem oldalra a fejem.
Curt széttárta a karjait, majd követelte, hogy vegyem le a kabátomat. Vagyis, az Ő kabátját.
Nagy nehezen leküzdöttem magamról, mire Rosa felkiáltott.
- Avery! De dögös vagy!
- Köszi... - motyogtam.
- Most tegye fel az a srác a kezét, aki nem indult be - emelte fel a karját Curt.
Mindenki felnevetett, de aztán leültem a kanapéra. Curt letelepedett mellém, majd az egyik haverja két sört hozott oda. Az egyiket az én kezembe, a másikat Curt markába nyomta.
- Egészségünkre! - nyitotta ki, és ivott bele az alkoholba.
- Hát, nem tudom... Én nem nagyon szoktam alkoholt fogyasztani... - szóltam.
- Nem lesz tőle semmi bajod. Ha meg igen, akkor Rosa helyreránt.
- Úgy biza! - helyeselt a fehér hajú lány.
- Hát... Oké... - kóstoltam meg a folyadékot.
Tudtam, hogy semmi jó nem fog kisülni belőle...

                                         ***

Feladó: Yves
Címzett: Avery
Üzenet: Mi a szart csinálok?
Elküldi az üzenetet?: Nem/Igen
Menti piszkozatként?: Nem/Igen