Szőke vagyok, szőkének is látszok

Húsvéti Különkiadás

Felfedezőút Nyusziországban!

FIGYELEM! Ez a rész csak kiegészítő, nem kapcsolódik a valós történethez. Például tegyük fel, hogy Jancsinak az igaza sztoriba nincs barátnője, de itt most lesz. Csak ennyit akartam volna :) Jó olvasást ^^ Próbálom a történet folytatását utána hozni :D

Húsvét hétfő reggelén azt kívántam, hogy bárcsak fiúnak születtem volna. Akkor én önthetném nyakon a lányokat, nem pedig fordítva...
Morgolódva vettem fel a telefonomat, amikor Evy hívott reggel 10-kor.
- Szia Avery! Na szóval. Castiel szólt, hogy Aiden csinál valamit, és szeretné, ha odamennénk a lakásukhoz - köszönt bele a telefonba. - Viszont mondta, hogy egy lányt még hívjunk el. Ki legyen az?
- Hmm... Talán Rosa.
- Nekem oké. De én sajnos nem tudom a telefonszámát...
- Majd felhívom én! Ne aggódj - mosolyogtam a vonal túlsó végén.
- Rendben. Akkor szia, Avery! 11-kor találkozunk Aiden-nál!
Letettük a telefont, de aztán én újra tárcsáztam. Miután Rosa felvette, megkérdeztem, majd lezsíroztam a helyzetet. Rábólintott, így elkezdhettem készülődni.
Ha már húsvét volt, felvettem a halvány rózsaszín pólót, fehér gatyával, és egy szintén rózsaszín színű cipőt. A hajamat lófarokba kötöttem, de viszont sminkelni ne sminkelte. Ki tudja, talán a srácok szódával fognak leönteni minket...
Leugráltam a lépcsőn, egyenesen a nappaliba, majd gyorsan az órára futtattam a tekintetem. Fél 11, úgyhogy még van időm reggelizni.
Gyorsan összedobtam egy pirítósból készült, sonkás uborkás szendvicset, majd az asztalnál ülve békésen elfogyasztottam. Közben Ethan lejött a konyhába, és leült az asztalhoz.
- Hová indulsz? - kérdezte.
- Aiden-hez. És mielőtt rosszra gondolnál, a többiek is ott lesznek.
- Castiel is? - kérdezte huncut mosollyal.
Elpirultam.
- I-igen ő is.
Ethan felkelt, és rácsapott egyet a vállamra. Felnevettem, de aztán felcsaptam a pulcsimat, majd elindultam Aiden-hez.

Kőkemény 20 perc után meg is érkeztem, és elég nagy meglepetésembe került, hogy mindenki az udvaron ácsorgott. Kinyitottam a kaput, és odamentem hozzájuk.
- Mi folyik itt?
- Avery! Szia! - ölelt meg Yves.
- Nem is tudtam, hogy te is itt vagy...
- Nem csak ő - biccentett Castiel.
- Neked is szia - nevettem.
Elröhögte magát, de aztán Aiden megszólalt.
- Pont jókor jöttél. Szeretnénk lefényképezni titeket, úgy emlékként.
Megvontam a vállam, és odaálltam a lányok mellé. Köszöntem nekik, majd Evy a fülembe súgta.
- Nem tetszik ez nekem...
- Nekem is sántít a dolog... - helyeselt Rosa.
Amint válaszoltam volna, meghallottuk a fiúk kiáltását.
- Boldog húsvétot!
Kétfelől jött ránk a jéghideg víz, ugyanis a srácok leöntöttek minket vödörrel, miközben Yves fényképezett.
Sikítva futottunk el a víz elöl, de a srácok elkaptak. Egyedül Evy menekült meg, Rosat Aiden, engem pedig Castiel fogott le.
- Még egy menet, Szöszi?
- Inkább kihagyom... - nevettem.
Castiel felröhögött, de aztán mind bementünk a házba. Szerencsére Evy hozott váltásruhát, mert sejtette, hogy valami ilyesmi lesz, így át tudtunk öltözni. Rosa elővett egy fésűt, hogy rendbe szedje a haját, és én is elkértem tőle. Castiel lehuppant mellém a kanapéra, majd megkérdezte.
- Na, mi van?
Válasz helyett felsóhajtottam, majd visszaadtam Rosa-nak a fésűjét. Elővettem a parfümömet, majd levettem a kupakját. Mielőtt magamra fújtam, fantasztikus ötletem támadt.
Castiel felé fordítottam a parfümöt, és ráfújtam.
- Vá! Megőrültél? - pattant fel, majd megszagolta magát. - Fúj! Ez büdös...
Biztató pillantást küldtem a lányok felé, akik elvigyorodtak, és szintén azt kezdték el csinálni, amit én. Nevetve üldöztük a srácokat, miközben folyamatosan a parfümmel fújkáltunk. Amíg rohangáltam, véletlenül nekimentem valakinek.
Elestünk, majd a földön landoltunk. Yves támaszkodott a fejem mellett, és pedig óvatosan a mellkasára raktam a kezem. Yves elmosolyodott, majd nekem is egy ferde görbület jelent meg a szám tájékán.
- Ezt valahogy a sors akarja... - mondta.
- Persze Yves... Csakis - nevettem.
Felálltunk, majd Yvesel együtt bementem a nappaliba. A többiek éppen filmet néztek, így odaültem melléjük, és Yvesel csatlakoztunk hozzájuk.

Pár órának tűnt, de mégis estig maradtunk Aiden házában. A nap végére már Yves vállára hajtott fejjel pihentem, miközben Aiden körülnézett.
- Kurva nagy kupit csináltunk...
- Majd itt maradok - álltam fel. - Segítek rendet rakni.
Aiden elmosolyodott, majd Castiel felállt, és elmosolyodott.
- Akkor én megyek is... Többiek?
- Mi is megyünk.
Mindenki felállt, majd Castiel felém fordult.
- Ne maradj sokáig, Szöszi. Meglepetésem van - vigyorgott.
Felnevettem, majd bólintottam. Castielék eltűntek, én pedig Aiden felé fordultam.

- Oké... Mit kell csinálnunk?

- Rendet rakni - válaszolta.

- Na ne... - forgattam a szemeimet.

Aiden felnevetett, de aztán munkához láttunk. Én elmosogattam a koszos tányérokat, és a poharakat, Aiden pedig kidobta a kukába az összes szemetet. Elrohantam a felmosóért, és felitattam a vizet, ami a lakásba került, Aiden pedig az összes ablakot kinyitotta, hogy szellőzzön a térség.

Kis idő után, természetesen már készen voltunk. Aiden fáradtan dőlt le a kanapéra, én pedig megkérdeztem, hogy körülnézhetek-e a lakásban. Aiden bólintott, így elindultam az emeletre. Megtaláltam a fürdőszobát, ami tele volt fiús cuccokkal, majd benyitottam Luc szobájába is, és Steve hálószobája is sorra került.

Viszont amikor Aiden szobájába értem, és beléptem a helységbe, hirtelen Aiden mögöttem termett. Becsukta a szobája ajtaját, én pedig megfordultam.

- Mit csinálsz?

- Avery... Kipróbálhatok valamit? - kérdezte.

- Fájni fog?

- Nem tudom...

Felsóhajtottam, de aztán bólintottam. Megkérdeztem, hogy állva kell-e maradnom, mire Aiden mondta, hogy teljesen mindegy.

- Egy dolog... - szólt. - Az, hogy ne mozdulj meg. Ne csinálj semmit.

Ismét bólintottam, majd Aident figyeltem. Lassan közelített felém, majd a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Semmi mozdulás, és... Lökj el, ha elfajulna a dolog, oké?

- Oké... - szorítottam össze a számat. Meg fog harapni...

De az igazat megvallva, harapás egyáltalán nem történt... Hanem...

Aiden óvatos, gyengéd csókot lehelt az ajkaimra. A kezemet lassan a vállára csúsztattam, majd visszacsókoltam.

Élveztem az egészet... Aiden fantasztikusan csókol...

A következő csóknál szétnyitotta az ajkaimat, majd a nyelve a számba siklott. Mélyen felnyögött, amikor a két nyelv találkozott egymással.

- Ne fogd vissza magad... - suttogtam két csók között.

Aiden alig halhatóan felnyüszített, de nem állt meg. Az egyik kezével belemarkolt a fenekembe, a másikat pedig a tarkómra csúsztatta, amitől kellemes borzongás futott végig a testemen.

Szenvedélyesebben csókolt, én pedig többet akartam. Apró nyögésekkel próbáltam a tudtára adni, mire Aiden egy kicsit visszafogottabb lett. Gyengéden tolt neki a falnak, majd a combomra kalandozott a keze. Megemelt, én pedig a derekára kulcsoltam a lábamat. Ajkaink egy pillanatra se váltak el egymástól, sőt, egyre vadabbul, erőteljesebben csókoltuk egymást.

Aiden ellépett a faltól, és az ágyra dobott. Felkuncogtam, de aztán Aiden felém mászott, és újra csókban forrt össze az ajkunk. Gyengéden simogatta a melleimet, és a hasamat, mikor a keze a pólóm alatt kutatott.

Nem kellett neki sok idő, lerántotta rólam a ruhadarabot. Beharaptam a számat, majd vettem egy nagy lendületet, és megfordítottam magunkat. Én kerültem felülre, majd lehajoltam, és óvatosan a fogaim közé kaptam a nyakát, de aztán egy csókot nyomtam rá. Aiden behunyta a szemét, és oldalra billentette a fejét. Lenyúltam, és elkezdtem lehámozni róla a pólóját. Feljebb csúszott, hogy segítsen nekem, így az ő ruhadarabja is a földön landolt pár másodperc múlva.

Ismét pördültünk egyet, így alulra kerültem. Aiden egy gyors mozdulattal lehúzta rólam a gatyámat. Örömmel öleltem a lábaim közé a derekát, miközben Aiden a nyakamat csókolgatta. Néha-néha felnyögött, mire megkérdeztem, hogy mi a baja.

- Nem bírom visszafogni magam... Vágyok a véredre - nyöszörögte.

Felsóhajtottam, de aztán Aiden birtokba vette a számat. Éreztem, ahogy a szemfogai agyarrá nőnek. 

Aiden vadul csókolt, majd az egyik kezével nekitámaszkodott az ágytámlának, és  erősen megmarkolta azt.

Óvatosan a fogához nyomtam az alsó ajkamat, majd a fájdalom miatt lüktetni kezdett az ajkam.

Amikor Aiden szájába jutott a vérem íze, az egész teste megfeszült. Az ágytámlánál eltört a fa, mégpedig Aiden ereje miatt.

- Semmi baj... - suttogtam.

Aiden rám pillantott, majd óvatosan szívni kezdte a csordogáló vért az ajkamból.

Amikor a vérzés elállt, Aiden felült, és a karomnál fogva engem is felrántott. A mellkasára raktam az egyik kezem, a másik pedig a nyaka köré tekeredett. Aiden az ölébe húzott, és a fenekemnél megtartva, feljebb emelt. Lehajtottam a fejem, hogy meg tudjam csókolni.

- Tartsd magad erősen - motyogta.

A másik kezemet is a nyaka köré kulcsoltam. Aiden a hátamhoz nyúlt, és megpróbálta kikapcsolni a melltartómat. Mivel nem sikerült neki, így szimplán leszakította rólam.

- Jössz nekem egy új melltartóval - kuncogtam.

Aiden felnevetett, de aztán egy csörömpölést hallottam kintről.

- Mi volt ez? - kérdeztem.

- Nem tudom... De ne foglalkozzunk vele - morogta bele a nyakamba, miközben apró csókokkal borította el.

- Ne! Aiden! - toltam el magamtól.

- Baj van? - nézett rám aggódó arckifejezéssel.

- Mi történt az előbb?

Felálltam, majd felvettem a kanapéról Aiden egyik ingét, majd a gatyámat, és kinyitottam az ajtót.

- Őőő...

Kicsit sem Aiden lakásában voltunk. Á, dehogy. Valami mutáns helyen voltunk, ahol mindenhol nyuszik ugráltak.

- Mi olyan... Vá! Mi ez a hely? - nézett ki Aiden.

- Nem tudom... De nézzük meg! - indultam el.

- Mi?! A... Várj!

Aiden utánam iramodott, majd odalépett mellém és megragadta a kezemet. Összekulcsolt ujjakkal sétáltunk tovább, majd jobban körbenéztem.

Az egész hely tele volt színekkel, cukrokkal, csokikkal, nyalókákkal, amik szinte mindenhol megtalálhatóak voltak. A fákon, a bokrokon, de még a földön is voltak.

- Ti kik vagytok? - kérdezte valaki.

Körbenéztem, de egy árva lelket se láttam magam körül.

- Ki beszél? - kérdeztem vissza.

- Itt vagyok lent.

Lepillantottam, majd észrevettem egy barna foltos nyuszit.

- Szióka! - köszönt.

Felsikítottam, és odébb ugrottam.

- Egy beszélő nyúlt! Távozz innen, Sátán!

- Ne aggódj, nem bántok! Barát vagyok.

- Na látod, nem kell félned - ölelte át a derekamat Aiden.
- Ti emberek vagytok?! - ijedt meg a nyuszi.
- Hát, igen - válaszolt Aiden.
- De hát így nem jöhettek be a városba! Embereknek tilos. Csak nyulak.
- De nekünk be kéne mennünk! Talán ott több információt megtudhatunk, hogy hol vagyunk, és talán még segíteni is tudnak a hazajutásba! Muszáj bemennünk! - riadtam fel. - És nem tudunk átváltozni nyúllá! 
- Ó, nem is kell! Csak vegyétek fel ezeket! - ugrált oda a nyuszi egy mini szekrényhez. - Egyébként Ugri vagyok - tette hozzá.
Aiden és én szintén odamentünk a szekrényhez, és belekukkantottunk, majd kivettünk egy-egy darabot. Nyuszifülek.
- Ezt kell felvennünk? - döbbent meg Aiden.

- Ezek nagyon aranyosak! - vigyorogtam, majd a fejembe nyomtam a sajátomat.

Egy kicsit megigazítottam, majd megvártam, amíg Aiden is felveszi a sajátját. Ugri megkérdezte, hogy mehetünk-e, én pedig odapillantottam Aiden felé.

- De cuki vagy! - billentettem oldalra a fejem.
- Ez az első és utolsó alkalom, hogy egy ilyet veszek fel - morgott.
Felnevettem, majd összeborzoltam a haját, mire végre elmosolyodott.
Ugri bevezetett minket a város kapuján, ahol hatalmas pánik fogadott minket. Rá is kérdeztem, mire Ugri sápítozva elmesélte, hogy a sötét nyúlkirály elrabolta a csokitojásuk receptjét, ami nagyon nagyon titkos. Csak ők a dolgozók ismerhetik azt a receptet, hiszen ők készítik a tojásokat. Aiden tátott szájjal hallgatta, majd elröhögte magát, mire vállon csaptam. De ez se állította le.

- Ez marha röhejesen hangzik! - kacagott tovább, de aztán kis idő után lenyugodott.

Megkérdeztük Ugrit, hogy mit tehetnénk az ügy érdekében, de csak annyit mondott rá, hogy mi sajnos semmit.

A nyulak össze-vissza futkostak, majd Ugri bevezetett minket a NAGY királyhoz. Viszont egy idő után otthagyott minket, mert ő tovább nem mehetett, de mi nekünk megmondta, hogy a király jószívű, így nem kell tőle félni. Óvatosan benyitottunk, majd megpillantottuk a királyt. Egy mini trónon ült, palástban, mellette pedig rengeteg répa, és répalé foglalt helyet. Fehér nyúl volt, piros szemekkel.
Aiden röfögés szerű hangot adott ki, miközben visszatartotta a nevetést. Pofán csaptam, hogy ne nevessen, majd a király megszólalt.
- Kik vagytok ti?
- A nevünk Avery, és Aiden - válaszoltam.
- Emberek vagytok?!
- Igen, azok vagyunk. Tudjuk, hogy nem szabadna ide bejönnünk...
- Ez csak mende-monda... Igazából bárki bejöhet. Csak a sötét nyúlkirály városának lakói, és a rókák nem. Miért jöttetek?
- Valahogyan ide kerültünk, és szeretnénk hazajutni...
- Hm... Tehetnék valamit. De cserébe nektek is tenni kell valamit.
- Micsodát?
- Hallottátok azt a tragédiát, hogy ellopták a csokitojás receptet?
- Igen, már mesélték.
- Ha visszaszerezitek a receptet, hazajuttatlak titeket.
- Ne már! - fakadt ki Aiden.
- Adien, maradj csendben. Ha haza akarunk jutni, akkor meg kell tennünk - sóhajtottam, majd a a királyhoz fordultam. - Hogyan jutunk el a sötét nyúlkirály városához?

- Csak az utat kell követni. Ennyi az egész - mondta, majd beleharapott egy répába.
- Oké. Köszönjük!
Megragadtam Aiden karját, és elkezdtem kivonszolni a trónteremből. Kiakadt, hogy ez nem lehet igaz, milyen igazságtalan, bla bla bla... Felsóhajtottam, és kimentünk a városból.
Egy szürke utat követve elindultunk a sötét nyúlkirály országa felé, miközben Aiden össze-vissza énekelt, ugrált, mire én felnevettem, és óvatosan meglöktem. Aiden elkapta a derekamat, és magához húzva nyomott egy gyors csókot az ajkaimra.

- Imádom, amikor elkezdesz piszkálni - vigyorgott.

- Akkor folytassam? - öleltem át a nyakát.

- Inkább mást csináljunk... - húzta huncut mosolyra a száját.

Felkacagtam, majd ajkaira nyomtam az ajkaimat. Visszacsókolt, majd a nyelve felfedezőútra indult a számba, amitől belevigyorogtam a csókba.

- Khm... Nem akarom megzavarni ezt a csodás pillanatot, de segítenétek? Teljesen belegabalyodtam ezekbe az akármicsodákba... - szólalt meg valaki.

Odakaptuk a fejünket, majd egy körülbelül 10 éves fiút pillantottunk meg. Teljesen belecsavarodott a teste a kukoricás zsinórokba.

Aiden-nel pár másodpercig csak bámultuk, de aztán odaugrottunk neki segíteni. Kioldoztuk a madzagokból, majd bemutatkoztunk neki. Az ő neve Ryan volt, és mint megtudtuk, szintén a sötét nyúlkirály országába indult. Mindig is kíváncsi volt a városra, így megfogadta, hogy bemegy oda, még ha belepusztul is.

Ryan egy tipikus izgő-mozgó, eleven gyerek volt, aki egy pillanatra se állt meg. Vele együtt indultunk tovább, miközben Ryan folyamatosan csak beszélt, beszélt és beszélt. Mindent elmondott nekünk a barátjáról, a családjáról, és saját magáról is. Be nem állt a szája, Aiden és én pedig döbbenve hallgattuk.

- Hogy tud ennyit beszélni? - súgta oda nekem Aiden.

- Mit tudom én... - válaszoltam.

Aiden kényesen elhúzta a száját, de aztán folytattuk az utunkat. Nem sok időbe tellett, mire elsötétedett a hely, a fák kipusztultnak látszottak, és virág nem volt sehol.

Aiden alaposan körülnézett, majd aggódó tekintettel felém fordult. Felsóhajtottam, mire összekulcsolta az ujjainkat. Közelebb húzott magához, én pedig hozzábújtam.

- Nem hagyom, hogy bánki is bántson... - puszilta meg a homlokomat.

Egy "ühüm" hangot kiadtam, majd Ryan hirtelen megállt.

- Hoppá.

- Mi van? - kérdeztük Aiden-nel egyszerre.

- Szerintem egész idáig rossz irányba jöttünk - húzta be a nyakát.

- RYAN! - kiáltottunk rá.

- Jóvanna' bocsi!

Mérgesen fújtam egyet, majd megkérdeztem, hogy merre a legrövidebb az út. Ryan elmondta, hogy át kell vágni egy mezőn, de az halálos. Felhúztam a szemöldökömet, majd mondtam, hogy halálos vagy nem, menjünk arra. Ryan megrántotta a vállát, majd egy másik irányba indultunk el.

- Itt volnánk... - mondta Ryan, amikor megérkeztünk.

- Ez a rét tele van virágokkal - húztam el a számat. 

Ryan széttárta a karját, majd elindultunk. Amint ráléptünk a virágokra, eszméletlenül elfáradtam. Ásítottam egyet, majd meglepődve figyeltem, hogy Ryan is ezt teszi.

- Mi a fene történik? - kérdeztem.

- Fogalmam sincs... - ásított újra Ryan.

Többet nem is tudtam mondani, mert összeestem a fáradtságtól.

Aiden

Döbbenve figyeltem, ahogy Avery és Ryan összeesnek a rét közepén. Nem értettem, hiszen nekem nem is volt semmi bajom. 

Felsóhajtottam, majd körbenéztem. Tele virágokkal az egész hely, semmi állat, vagy ragadozó valahol. Egyet furcsálltam. Hogy a virágok egytől egyik feketén virítottak.

Nem tehettem mást, felkaptam Ryant a vállamra, Averyt pedig az ölembe kaptam. Egy gyors mozdulattal ki is értünk a rétről, majd lefektettem őket.

- Hé, ébredj! - pofozgattam Ryant, de meg se mukkant. Morogtam egy sort, majd Avery-nél próbálkoztam.

Nem, nem úgy, mint a mesékben, nem csókoltam meg. Hanem a nyakához hajoltam, és gyengéden beleharaptam.

Természetesen erre felriadt. Körbekémlelt, majd hozzám fordult.

- Hogy kerültünk ide?

- Miután mindketten összeestetek, kihoztalak titeket. Ennyi az egész - vontam meg a vállam.

Avery a két tenyere közé vette az arcomat, majd lágyan megcsókolt.

Egy apró csókkal válaszoltam, majd Avery átölelte a nyakam. Ledöntöttem a fűbe, mire felkuncogott. A kezem ismét bekalandozott a pólója alá. Megvadultam attól, hogy az én ingemet viseli. Hihetetlenül szexin nézett ki benne...

- Aaa... A fejem... - nyöszörgött Ryan.

Avery és én gyorsan felültünk, majd rámosolyogtunk.

- Mit vigyorogtok? Rohadt szarul érzem magam...

Felnevettünk, mire Ryan még jobban kiakadt. Persze ezen is csak kacagtunk, mire Ryan ránk hagyta a dolgot.

Felálltunk, és újra elindultunk.

Dermedten, szótlanul álltunk meg a sötét nyúlkirály városának a kapuja előtt. Egyikünk se szólt semmit, mindegyikünk csendben maradt. Sóbálványként állva vártuk, hogy valamelyikünk megszólaljon.

- Akkor... Bemegyünk? - kezdeményezte Ryan.

- Persze - bólintottam.

Avery hozzám bújt, majd halkan belesuttogta a bőrömbe.

- Félek egy kicsit...

- Ne aggódj... - karoltam át. - Nem hagyom hogy bántsanak - idéztem egy régebbi mondatom.

Avery bólintott, majd vettük a bátorságot, és beléptünk a kapukon.

Amint beértünk, elakadt a lélegzetünk.

- De hiszen... Hiszen... - makogott Avery.

Én se tudtam volna megszólalni normálisan.

Mindenki ember volt. Mindenki. Feketébe voltak öltözve, és ugyanolyan nyuszifület viseltek, mint mi.

Körülnéztem, majd valaki hozzánk szólt.

- Ti kik vagytok? Látom emberek...

Odafordultam. Egy fegyveres ember állt velem szemben.

- Igen azok vagyunk - vakartam meg a tarkómat.

- Miért vagytok itt - a mondata nem kérdésnek, hanem kijelentésnek hangzott.

- Haza szeretnénk jutni - válaszolt helyettem Avery. - És azt hallottuk, hogy a sötét nyúlkirálynak hatalmas ereje van. Úgy hisszük, hogy ő talán tud segíteni.

Az őr (Mivel gondolom az volt...) felhúzta a szemöldökét, de aztán betessékelt minket egy ajtón.

Bent Ryan megszólalt, hogy ő elmegy egy kicsit körbenézni, én pedig Avery felé fordultam. Javasoltam, hogy keressük meg azt a rohadt receptet, és húzzunk el innen.

Amint ezt kimondtam, meghallottam egy hangot a hátam mögül.

- Tudtam, hogy nem szabad megbízni bennetek.

Boszorkány sebességgel hátra fordultam, és megpillantottam ugyanazt az őrt, aki kint fogadott minket.

Avery felsikított, majd odakaptam a fejem. Egy másik ember fogta le.

- Engedd el. Most. Rögtön - parancsoltam.

- Mert ha nem? - vigyorgott.

Elővillantottam az agyaraimat, mire felröhögött.

- Nézd csak, egy vámpír! Micsoda szerencse, hogy nem csak te vagy itt egyedül...

Intett egyet a kezével, mire besétált még egy ember. Rám pillantott. Ismerős pillantása volt.

Vörös szemek.

Egy vámpír.

- Nem lehet, hogy te is vámpír vagy - szorult ökölbe a kezem.

- Pedig igaz! - tárta szét a karját nevetve. Felvette a harci állást, majd elvigyorodott. - Na, mutasd meg, hogy mit tudsz...

Felegyenesedtem, de aztán újra összegörnyedtem. Gyomorszájon vágott.

- Aiden! - sikította Avery.

- Ne aggódj... - töröltem le a szájam széléről a vért. - Ez semmiség... 

Nekiugrottam, majd arcon ütöttem. Egy kicsit oldalra esett, de aztán visszafordult. Felém lendítette a kezét, de elhajoltam. Minden ütését kivédtem, majd amikor újra felém vágott az öklével, megragadtam azt. A tenyeremben tartottam egy kis ideig, de aztán megfogtam a "partneremet" és a földhöz csaptam. Viszont a lábamat megragadva lehúzott maga mellé a földre. Egy kis ideig hemperegtünk, de ellöktem magamtól. Felálltam, ahogy ő is. Nem voltam elég gyors...

Megragadta a nyakamat, és nekinyomott a falnak. Behorpadt alattam, majd felnyögtem.

- Itt fogsz megdögleni - morogta.

- Csak szeretnéd! - kiáltottam.

Erősen ellöktem magamtól. Nekicsapódott a szemközti falnak, majd leesett a földre.

Lihegve figyeltem, ahogy négykézlábra ereszkedve vért köhög fel. Megtörölte a száját, majd gyilkos tekintettel rám meredt.

- Ennyi volt a játszadozásból... Most meghalsz!

Felém ugrott. Kétszer akkora erővel támadott, mint eddig.

Pár másodpercig harcoltunk, de aztán ugrott egyet, és mögöttem termett. Hátulról lefogta a karomat, majd felhangzott Avery sivítása.

- Aiden! Vigyázz!

Viszont késő volt szólnia.

A másik vámpír megszorította a karomat, ami egy reccsenést követve el is tört (de azonnal meggyógyult), majd erősen beleharapott a nyakamba, és utána elengedett.

Felkiáltva odakaptam a nyakamhoz, majd szenvedés közben lerogytam a padlóra.

- Vigyétek őket a fogdába! - hallatszott.

Megragadták a kezemet, majd elhurcoltak. Kinyitottak egy rácsos ajtót, majd belöktek rajta Avery-vel együtt. Ránk csapták az ajtót, majd Avery felkiáltott.

- Aiden!

Feltápászkodott, majd felém futott. Még mindig iszonyatos fájdalmakon mentem keresztül... Alig tudtam visszatartani a kiáltást.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Nem... - nyöszörögtem. - Nem vagyok jól! - kiáltottam fel. - Nagyon fáj... Rohadtul fáj! - szenvedtem.
Hallottam, ahogy Avery elsírja magát, majd a karjaiba ölel. Hozzábújtam, majd a mellkasára hajtottam a fejem. Többször is bocsánatot kértem tőle, de fogalmam sincs, miért... Valahogy mindenért hibásnak éreztem magam.
A vámpír lét természetesen gátolja a halált, így nem volt miért aggódnunk. A vámpír méreg rám nem hat, de a fájdalommal viszont küzdenem kell. Avery mellkasán pihenve töprengtem azon, hogy mégis mi a fenét csináljunk most...

Hirtelen kinyílt az ajtó, és Ryant lökték be rajta.
- Á, parasztok vagytok! - nevetett. - Engem nem lehet csak úgy bezárni! - hadonászott a karjával.
Kulcsra zárták az ajtót, mire Ryan lelkesedése abbamaradt. Észrevett minket, mire elmosolyodott.
- Sziasztok! Mizu?
- Semmi jó - sóhajtotta Avery. - Be vagyunk zárva, és a recept sincs meg...
- Csak egy baj van... A bezárós dolog. Mert nézzétek, mit találtam - lengetett meg egy papír darabot.
Avery szeme tágra nyílt, majd boldogan felkiáltott.
- Megtaláltad a receptet?
- Meg biza - húzta ki magát Ryan.
- De akkor, hogy jutunk ki? - kérdezte Avery.
- Most jutott eszembe... - töprengtem. - Elvileg én tudok teleportálni...
- AIDEN! - csapott meg Avery. - Miért nem jutott ez eszedbe hamarabb?
- Jó, bocs már!
- Öcsém... Te tudsz teleportálni? - tátotta el a száját Ryan.
Elkezdtem forgatni a szemeimet, mire Avery elnevette magát. Megragadtam mindkettőjük kezét, majd a régi helyre gondoltam.
Nemsokára újra a "normális" nyúlkirály városának a bejáratánál voltunk. Avery semmit se akart várni. Berohant a városba, azonnal odaadta a receptet, és visszajött hozzám. Állítólag pár perc múlva haza is kerültünk. Egymás mellett álltunk, mikor elköszöntünk Ryan-től, és Ugritól. Behunytuk a szemünket...

Amikor kinyitottuk, a saját szobámba voltunk, és kopogtak az ajtómon.
- Aiden. Aiden, itt vagy? - szólongatott Steve.
Odafordultam Avery felé.
- Na? Milyen volt?
- Elég... Szar - nevetett. - De attól még jó volt.
- Örülök neki...
- Köszönöm.
- Én köszönöm - mondtam, majd felé hajoltam, és hosszan megcsókoltam.

(Írói megjegyzés: Ezer bocsánat a hatalmas csúszásárt, de rengeteg tanulnivalóm akadt... Még egyszer bocsánatot kérek >< Viszont mától fel vagyok szabadulva, így hamarabb tudok jönni a normális történet folytatásával :D remélem tetszett az Aiden-es rész ;) Ha helyesírási hibát találtatok benne, akkor ezért is bocsánat! Sokszor előfordul, hogy félreütök egy-egy billentyűt, így a nevek is félre íródnak...)