Szőke vagyok, szőkének is látszok

Yves és Castiel középpontban, ellenségek, vagy barátok?

Amikor reggel álmosan kinyitottam a szemem, Armin vállára hajtott fejjel pihentem. Pislogtam párat, de aztán felültem. PSP még nagyban szunyált, nem akartam felébreszteni. 

Lecsúsztam az ágyról, rá a hideg földre. Mosolyogva néztem Arminra, majd kinyitottam az ajtót.

Halkan mentem le a lépcsőn, aztán megpillantottam, ahogy Alexy az étkezőasztalnál reggelizik. Köszöntem neki, majd mondta, hogy nyugodtan kivehetek bármit bárhonnan. Tányért, poharat, a hűtőből kaját, szinte mindent. 

Gyorsan csináltam egy szendvicset, és leültem Alexy elé. Végigröhögtük az egész reggelit, és dobáltuk a kajákat. A sonka bekerült a hajamba, Alexy pólója alá becsúszott egy sajtdarabka, de ezen kívül nem nagyon lett bajunk. Megszólalt a telefonom, majd a kijelzőn megjelent Nataniel neve.

- Szia Nat!

- Szia Avery! Vagyis... Jó reggelt - nevetett. - Csak szerettem volna szólni, hogy beszéltem az igazgatónővel a Castieles ügy miatt.

- Tényleg? És? - türelmetlenkedtem.
- Hát...

- Ne... - suttogtam.

- Nyugi, csak vicceltem. Elfogadta. Castiel marad a suliba. 

- Oké. Köszi, hogy szóltál. Szia! - tettem le gyorsan.

Boldogan elkezdtem toporzékolni, és sátánian felkacagtam.

- Ezt neked, te öreg tyúk! Castiel marad!

Felnevettem, majd észrevettem, hogy Alexy döbbenten bámul, de aztán felkuncogott, és felállt.

- Öröm látni, amikor boldog vagy.

- Köszi Alexy.

Újra felnevetett, de aztán észrevettük, hogy Armin jön le a lépcsőn.

- Jó reggelt... valami baj van? - látott meg engem.

- Csak örül - mosolygott a testvére.

- Tudni, akarom, hogy miért? Nem, inkább nem... - rázta a fejét, mire elröhögtem magam.

Felmentem az emeletre átöltözni, majd mire lejöttem, Armin és Alexy beszélgettek.

- Akkor el kell menned? - kérdezte a kék hajú.

- Aha, hétfőn lesz a bajnokság, gyakorolnunk kell.

- Miről van szó? - kapcsolódtam be a beszélgetésbe.

- A csapat összehívott egy edzésre. A bajnokságra kell gyakorolnunk. Oda megyek - válaszolt PSP.

- Én is megyek - jelentettem ki. - Mikor megyünk?

- Most. Öltözz - parancsolta meg.

Megdöbbentem, de aztán hallgattam rá. Magamra kaptam a cuccomat, majd követtem Armint. 

- Egy kérdés... Mindenki ott lesz? - szóltam hozzá.

- Asszem' igen.

- Akkor... Castiel is?

- Attól függ, hogy szóltak-e neki az edzésről. De gondolom, Yves tájékoztatta.
Yves neve hallatára elmosolyodtam, majd belegondoltam, hogy nem is hívott fel. Bár, miért is hívott volna?
Szótlanul lépkedtünk tovább, de aztán véletlenül nekimentem valakinek. Bocsánatot kértem, de aztán észrevettem, hogy az a bizonyos személy nem más, mint Amanda. Sikítva borult a nyakamba, és ölelgetett. Folyamatosan mondta, hogy "dejó, dejó!" Graham (mivel ő is ott volt) meg csak nevetett. Megkérdeztem, hogy hova mennek, mire mondták, hogy a Sweet Amoris gimibe.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert Yves mondta, hogy ott a tornaterembe jól lehet próbálni. Alapvetően hozzád indultunk, hogy megkérdezzük, hogy tudsz-e jönni - mosolygott Graham.
- Én ráérek. De azt tudtátok, hogy kosáredzés lesz ott?
Megrázták a fejüket, és aztán Amanda megpillantotta Armint mellettem. Gyorsan bemutattam, majd elindultunk a suli felé.
    
                                             ***

Amikor betoppantunk a tornaterembe, egy egész ismerős srácot pillantottam meg. Kapucniban ült, és oldalra pillantva mosolygott.

- Roger! - kiáltottam.
- Avy! Szevasz! - nyújtotta az öklét.
Először nem értettem, hogy mit akar, de aztán rájöttem. Én is ökölbe szorítottam a kezem, és az övéhez ütöttem. Amikor körbenéztem a terembe, pár dolgot megállapítottam:
1. A terembe volt egy dobszerelés, két gitár és egy mikrofon. Úgy látom, Yves felkészült.
2. A kosarasok már melegítettek, és voltak egy páran.
És az utolsó dolog amit észrevettem...
3. Castiel is ott volt a terembe...
Amint megláttam görcsbe rándult a hasam, és egyből beugrott a tegnapi dolog. Behunytam a szemem, hogy elűzzem az emléket.
Felsóhajtottam, majd találkozott a tekintetünk. Ugyanolyan érzelemmentes volt az arca, mint máskor. 
Tudtam, hogy beszélnünk kellene. Mert ami köztünk történt, az igenis megbeszélendő dolog. De mi van akkor, ha ez is olyan volt neki, mint a csók? Inkább nem beszélek vele...
Kinyitódott az ajtó, és Yves lépett be rajta, a táskájával a hátán. Amint megláttam, elindultam felé, majd ő is megpillantott. Szokásos félmosolyra húzta a száját, de amikor odaértem hozzá ledobta a táskáját és ölelve megpörgetett.
- Csoportos ölelés? Jövök! - rohant oda hozzánk Roger.
Amanda is ránk ugrott, de szerencsére Graham maradt a helyén. Nevetve figyelte, ahogy mindannyian eldőltünk. A pech az volt, hogy én kerültem alulra...
- Na, nyugi összenyomjátok Törpét - szólt Yves, majd mindenki leszállt rólam.
Egy ideig még csak feküdtem, mert nem volt kedvem felállni, majd ezt a cseleketet követve Amanda elkezdett siránkozni.
- Úristen, nem mozdul! Mi van, ha tényleg összenyomtuk? Roger, te vadparaszt! - kezdte el ütni Rogert.
- Élek, ne aggódjatok! - álltam fel.
Amanda fellélegzett, de aztán a kosarasok megkértek, hogy menjünk le a pályáról.
Yves egy gyors puszit nyomott a homlokomra, majd otthagyott.
Leültünk egy padra a többiekkel, és az edzést figyeltük.
Valami furcsa volt benne...
Castiel durván játszott. Nem kímélt senkit. A kosárpalánkot majdnem megint eltörte, és erősen passzolgatta a labdát. Egy idő után ez Yves-nek is feltűnt. 
De Castiel erősebben passzolt Yves-nek. Majdnem fellökte, és tudtam, hogy ez nem jó.
- Hé Castiel! - szólt Yves amikor megkapta Piroskától a labdát. - Megtennéd, hogy nem passzolsz ilyen erősen? Lehet, hogy feszült vagy, de ezt nem rajtunk kéne levezetned! Az előbb is úgy nekem vágtad a labdát, hogy azt hittem elrepülök Spanyolországig!
- Tarts erősen magad Mr. Adonisz! - vágott vissza Castiel.
- Ajjaj, balhé lesz... - jajgatott Amanda.
Yves tekintete elsötétült. A keze ökölbe szorult és úgy bámult Castielre. 
Amikor Piroska el akart menni, Yves egy erőteljes mozdulattal megragadta Castiel karját, és visszarántotta. 
- Mi bajod van neked? - kérdezte hidegen.
Castiel állta Yves tekintetét, félelem nélkül nézett a szemébe.
Ahogy ránéztem a két fiúra, rossz érzésem támadt.
Egymással szembe álltak, és gyilkos tekintettel méregették a másikat. Egymagasak voltak, csupán a testalkatuk volt különböző.
Castiel vékony volt, és izmos.
Yves viszont széles vállú, kevésbé kigyúrt srácnak mutatkozott.
Castiel elvigyorodott, majd mondott valamit Yves-nek. Halkan mondta, nem hallottam semmit.
Yves türelmesen hallgatta Castiel mondandóját, de azt észrevettem, hogy egyre idegesebb lett.
Yves Castiel hosszú válasza után csak egy szót mondott rá, amitől kirázott a hideg.
- Hazudsz.
Castiel keze ökölbe szorult, amikor meghallotta ezt a szót. Mindkét srác teste megfeszült, és ebben a pillanatban Graham felpattant a padról.
- Roger gyere gyorsan!
- Minek? - kérdezte a szőke hajú fiú.
- Bassza meg, ezek egymásnak fognak ugrani! Szerinted ki fogja őket elválasztani? Gyere már!
Én is felálltam, és elindultam, Amanda pedig követett.
- Srácok, légyszi ne csináljátok ezt! - kértem őket.
Yves rám pillantott, majd halkan megszólalt.
- Avery, menj innen.
- Yves...
- Menj innen! - parancsolta.
- Ne csináljátok már! - siránkoztam.
- Azt mondtam, menj innen! - lökött el.
Ránéztem, de aztán Amanda elrángatott, és sínre rakta az ügyet.
- Azért mondta, mert fél, hogy ha elkezdenek verekedni Castiellel,
neked ne legyen bajod - mondta, de neki is pánikszerű volt a hangja.
Félve néztem a srácokra, majd imádkoztam, hogy ez ne történjen meg. De nem hallgattak meg...
Yves és Castiel nekimentek a másiknak, de Roger és Graham ott voltak. Megragadták a két srácot, és megpróbálták őket szétszedni. Nehezen ment, mert amíg Yves és Castiel mindketten izmosak voltak, ez Grahamra és Rogerre nem volt igaz. Csak azért jártak sikerrel, mert Armin is besegített.
Ellökték a két fiút, akik aztán a földön kötöttek ki a lendület miatt. Gyorsan felpattantak, majd Yves megszólalt.
- Avery a barátom. Sose tennék vele ilyet. Még akkor se, ha ezt mondod. Úgyhogy bekaphatod.
Castiel megint megindult, de valaki megragadta, és visszahúzta.
- Nyugodj le haver - mondta neki.
Yves felvette a kosárlabdát a földről, és normálisan odapasszolta Armin-nak.
- Tudunk normálisan játszani? Hétfőn bajnokság, hozzuk ki magunkból a legjobbat jó? 
A többiek bólintottak, majd Yves egy utolsó pillantást vetett Castielre.

                                                  ***

Yves és a csapata a fél órás meccs után kimerülten rogytak le a földre, csak Momak volt még tele energiával. Ezt Roger is észrevette, így beállt a gitárja elé, és türelmetlenül várta, hogy mi is odamenjünk.
Amikor elindultam, Yves megragadta a derekamat, és a kezemet, majd elkezdetünk... khmm... Keringőzni.
- Tartamm, tamtaramm - dúdolt hozzá Yves.
- Nem is tudtam, hogy tudsz keringőzni. Egész jól csinálod - mondtam amikor éppen pörgetett.
- Anyám tanította. Mondta, hogy ha majd feleségül veszek egy lányt ne legyek a táncba szerencsétlen.
- Engem feleségül vehetsz. Úgyis szabad vagyok - színészkedten.
- Bocsánat Miss, de már le vagyok foglalva - játszott ő is.
- Na de Uram, hát mégis ki az a nő?
- A húgom - kezdett el röhögni.
- Micsoda? - nevettem én is.
- Mondta, hogy leveri a fejem, ha nem én leszek a férje. Én meg mondtam neki, hogy jól van...
Elkezdtem orbitálisan röhögni, majd Yves is. De ez olyan nevetés volt, mint múltkor a mekibe.
Roger ránk szólt, hogy menjünk már oda, mert próbálni szeretne.
Yves a térdhajlatomhoz csúsztatta a kezét, és felkapott. Átkulcsoltam a nyakát, majd felkacagtam.
Momak lerakott a mikrofonhoz, és utána köszönetképpen pukedliztem egyet. Meghajolt, de aztán beült a dobszerkó mögé.
Amanda előre tolakodott, hogy kérne egy számot. Roger megszólalt, hogy "Csak nem 1D?" mire hatalmas röhögéssel jutalmaztuk. Amanda durcásan ránk pillantott, de aztán mondtam, hogy legyen. Yves megkérdezte, hogy melyik szám. Amanda rám bízta, hogy döntsek, mert neki teljesen mindegy. Legyen a Happily, válaszoltam. Amanda mondta, hogy neki tényleg mindegy, így ezt játszottuk.
A kosarasok elénk ültek, és hallgatták a számot. Amanda énekelte, majd később felállt, és elkezdett táncolni. Roger a szám közepén benyögte, hogy bevehetnénk háttértáncosnak, de azt tudtam, hogy csak viccből mondja.
Yves az előbbi Castieles konfliktusa után most vigyorogva dobolt és énekelt, semmi nyoma nem volt az előbbi idegességnek. 
Nem nagyon néztem a "közönségre" de azért Castiel pillantás kiszúrtam. A földön ült, a térdét felhúzta, és hanyagul rárakta a karját. Mosolyogva figyelt engem, nem vette le rólam a szemét, amitől enyhén zavarba jöttem.

A próba után Amanda követelte, hogy menjünk el a mekibe, én pedig egyetértéssel jutalmaztam. Yves felröhögött, és megkérdezte, hogy hogy bírok ennyit enni a mekibe.
Széttártam a karom, majd a többiek mondták, hogy Yves kocsijával megyünk. Yves játékosan hisztizni kezdett, hogy nem igaz, hogy mindig az ő kocsiját használjuk, mert tuti csak kihasználjuk. Felnevettünk, majd mindenki kifele indult.Én viszont megpillantottam a kosárlabdát, és ingert éreztem, hogy bedobjam a kosárba. Yves megállt, majd visszanézett.
- Jössz Törpe?
- Aha, mindjárt. Menj csak előre, majd én is megyek.
Yves bólintott, majd amikor egyedül maradtam, megragadtam a labdát, és a kosár elé álltam.
Elhajítottam, de nem ment be. Utána indutam, hogy negpróbáljam még egyszer. Ez sem ment be. Kezdtek ideges lenni.
Hirtelen valaki mögém állt, a kezét az enyémre rakta, és hátrébb húzott. Ismerős illat csapta meg az orromat, majd mosolyogva hagytam, hogy eldobja helyettem a labdát. A labda nekicsapódott a kosárpalánknak, de végül bement.
- A múltkor nem segítettem. Most örülj neki, Szöszi.
Leszegtem a tekintetem, és elmosolyodtam.
- Kössz, Castiel.
- Nincs mit - mondta, majd elment a labdáért.
- Megkaphatom? - nyúltam felé.
- Gyere, és vedd el.
Elindultam felé, de Castiel kicselezett. Felsóhajtottam, de aztán rávetettem magam. Elkezdtem futni utána, hátha elérek vele valamit. 
Egy idő után Castiel egy kezével átfogta mindkét (!!!) csuklómat, és megtartott.
A lábammal gyengéden belerúgtam az övébe, mire Piroska elvesztette az egyensúlyát, és rám esett.
- "Tartsd erősen magad, Mr. Adonisz" - mondtam ugyanazt, amit ő.
Castiel arca először közömbös lett, de aztán elvigyorodott.
Felállt, és engem is felhúzott, elindult, de utána szóltam.
- Castiel! A többiékkel megyünk mekizni. Jössz?
Hátrafordult.
- Ha a haverod engedi, és szeretnéd, akkor igen.
- Mindkettő sínen van - mosolyogtam. - Kint megvárunk.
Kimentem, és odasétáltam a többiekhez.

- Minek? - kérdezte Yves, miután megtudta, hogy elhívtam Castielt.
- Istenem, nem halsz bele, ha eljön - kelt a védelmemre Amanda, én pedig hálásan rápillantottam.
- És ha igen? - forgatta Momak a szemeit.
- Hát, az előbb majdnem szétvertétek egymást a tornaterembe - mondta Amanda, mire Yves elkapta a tekintetét. - Úgyhogy nem csodálom. De ha lehet, a mekibe ne rendezzetek ilyen jelenetet jó? Megköszönném.
Roger türelmetlenül ugrált a kocsi mellet, de aztán megkérdezte.
- És a kocsiba hogy fogunk beférni?
- Jó kérdés... - töprengett Graham. - Majd Amanda beleül az ölembe.
- Utána meg engem büntetnek meg - morgott Yves.
- Jaj, ne morogj már! - kuncogott Amanda.
Egyszer csak megjelent Castiel, ahogy felénk lépked. Próbálta figyelmen kívül hagyni Yves pillantását.
- Na, most, hogy mindenki itt van, mehetünk végre? - kérdezte Roger.
- Persze - válaszolt Yves, és beült a kocsiba.
A többiek már rég beszálltak, de én elkaptam Graham pulcsiját, és visszahúztam.
- Graham, ha Castielék megint balhézni fognak szétválasztjátok őket ugye? - kérdeztem halkan, hogy Piroska és Momak ne hallja.
- Megpróbáljuk. Remélhetőleg nem ugranak egymásnak. Ha van eszük, akkor megbeszélik.
- Köszi.
Rám mosolygott, majd beszálltunk a kocsiba.

-  Haver, nem kapcsolsz zenét? - hajolt előre Roger.
Hát igen, a kocsit úgy oldottuk meg, hogy Yves és én elöl ültünk, Roger hátul középen, mellette balra Castiel, jobbra pedig Graham, akinek az ölébe Amanda foglalt helyet.
- Persze, mert az ordítozásod mellé még zene is kell mi? - nevetett Yves. 
- Ez bunkóság volt - huppant vissza az ülésre.
Felnevettem, de utána egyből ki kellett szállnunk, mert megérkeztünk.
Yves bezárta a kocsiját, majd kinyitotta előttem az ajtót, és betessékelt. Megint pukedliztem egyet, ő pedig felnevetett, és átkarolta a derekamat. Magához húzott és egy puszit nyomott a fejemre.
- Na jó. Ki mit kér? - kérdezte Yves, amikor a kasszához kerültünk, de szerintem azon nyomban megbánta amit kérdezett...
Mindenki elkezdett kiabálni, a pultos srác pedig köztünk kapkodta a fejét.
- Elég! - kiáltotta Graham. - Én rendelek először, aztán Amanda...
- Miért pont Amanda? - vágott közbe Roger.
- Mert a barátnőm? - kérdezett vissza Graham cinikusan. Roger nem válaszolt, így folytatta. - Na szóval, Amanda után Avery...
- Én is kiakadtam. Miért ő? - kérdezte Momak.
- Hölgyeké az elsőbbség - tártam szét a karom.
- De akkor miért Graham rendel legelőször?
- Idióták! Mert Graham nem annyira éhes! Vesz egy kólát, meg egy kicsi, vagy közepes vagy mittudom' én milyen krumplit aztán kész - mondta Amanda.
- Jól van... - törődött bele a két fiú.
Miután megrendeltünk minden kaját (Amanda egy jós, mert Graham tényleg csak egy kólát és egy kis krumplit evett) el kellett döntenünk, hogy ki hol üljön. Castiel és Yves egyenlőre nem ülhetnek egymás mellett, vagy szembe, mert megint balhé lesz. Amanda mondta, hogy Yves az egyik oldalt belül, Castiel meg vele átlósan szembe, kívül üljön. Jó ötlet volt, de én jobbat találtam ki.
- Yves, ülj be oda - mutattam a belső helyre.
Momak engedelmeskedett, én pedig beültem mellé.
- Castiel, te is ideülsz mellém.
Castiel felvonta a szemöldökét, de aztán leült.
- És ez miért jó? - kérdezte Amanda.
- Mert amíg Yves és Castiel között vagyok, miattam nem fognak összeugrani. Ha meg úgy döntenének, hogy kint akarják szétverni a másikat, Yvest ki kellene engednem. Amit nem teszek meg - válaszoltam.
- Cseles... Nagyon cseles - vigyorgott Roger.
- Rog, a nők ravaszak - mondta Graham. - Amanda is olyan dolgokat szokott csinálni... Észre se veszed, mégis átvág.
- Komolyan? - néztem rá Amandara.
- Igen, néha - mondta.
- Néha... - röhögött a pasija.
- Mondasz valamit? - fordult felé.
- Én ugyan semmit.
Csendben eszegettem a kajámat, majd miután befaltam a hamburgerem, nekiestem a krumplimnak. Éppen egy darabot rágcsáltam, és kivettem egy másikat, amikor Roger megijesztett. Felsikítottam, a krumpli kiesett a kezemből (fogalmam sincs, hogy hova...) és letámadtam Rogert amiért megszívatott. Csak röhögött rajta, de utána rápillantottam Castielre. Kitört belőlem a nevetés, majd Piroska megkérdezte, hogy min nevetek.
- Ott a krumplim a hajadba - nyúltam felé.
- Mi van? 
- Maradj nyugton!
Kipiszkáltam a krumplit a hajából, amit aztán eldobtam egy kukába.
- Hé, az afrikai gyerekek éheznek ám! - kelt az afrikaiak védelmére Graham.
- A csövesek is éheznek! Nekik is kell kaja!
Amikor megettem a krumplimat, hátradőltem, és megengedtem, hogy valaki megegye azt az utolsó darabot, amit a dobozkába hagytam. 
Yves én Castiel egyszerre nyúlt a krumpli után, de Amanda egy gyors mozdulattal megette.
- Amanda! - szólt Yves.
- Ne durcizz már! El tudom hinni, hogy azon veszel össze Vöröskével, hogy ki egye meg Avery utolsó krumpliját.
Yves kínosan felröhögött, de aztán Graham mondta, hogy szerinte még egyet próbálnunk kellene. Belegyeztünk, de Castiel mondta, hogy neki elintéznivalója van, így elköszönt, és otthagyott minket. Egy kicsit szomorú voltam, hogy elment. 
Yves ezt látta rajtam. Először azt hittem, hogy nem lesz semmi baj.
Pedig ebből lett egy hatalmas balhé...

                                                  ***

- Yves, ha nem hagyod abba a dobok püfölését, a fejeden verem szét.
Yves abbahagyta, majd válaszolt.
- Amanda, egy dobszerkó drága. Nem ajánlom, hogy megvett.
- Te fogod fizetni, mert miattad törtem el.
- Nem kéne idegesítened, mert a végén én töröm el, nem pedig te.
- Na jó, mi van veled Yves? Amióta bejöttünk ide, idegbajos lettél - kelt a barátnője védelmére Graham.
- Nekem ugyan semmi - morgott Momak.
- Na mindegy. Avery, kérdezhetek valamit? - nézett rám Amanda.
- Persze.
- Azt a vörös gyereket, hogy hívják?
- Castiel.
Yves rácsapott a dobra, mire Amanda odafordult.
- Yves! Komolyan beszéltem. Na de Avery. Bírod azt a srácot?
- Nem, nem kifejezetten.
- Pff... - röhögött kínosan és halkan Yves.
- Mit mondasz ott hátul? - néztem oda.
- Semmit.
- Szeretném hallani - fordultam meg teljesen.
Yves felemelte a fejét, és közvetlen a szemembe nézett.
- Nem úgy néz ki, mint akit nem bírnál.
- Ezt ezerféle dolog szerint lehet érteni.
- Csak azt mondom, hogy elég jól elvoltál vele a tornaterembe.
- Honnan tudod?! Egyeltalán miért hiszed azt, hogy jó volt?
- Láttam rajtatok. Éppen mentem volna szólni, hogy gyere már. Erre ez fogad. Bárcsak ne láttam volna... Ott a mekibe is milyen jól elvoltatok.
- Yves, féltékeny vagy?
- Rád? Meg rá? Na ne viccelj! Kis szerelmes tubicák... Bloáh!
Yves kikelt magából, én pedig visszavágtam.
- Most komolyan, mi bajod van neked?!
- Nekeeem?! Nekem ugyan semmi. Csak elmondtam, hogy mit gondolok.
- Néha magunkban kéne tartani a megjegyzéseinket.
- Néha mondjuk hallgatnunk kéne a másikra.
- Figyi srácok, nem lehetne... - kezdte Roger, de Yves közbevágott.
- Kuss.
- Inkább maradj csöndben - súgta neki oda Amanda.
- Hallgatni? Mire is?! - keltem ki magamból.
- Mondjuk amit Castielről mondtam! De bántson csak meg nyugodtan! Leszarom jó?!
- Yves... Mi van veled?!
- Velem semmi! Csak elegem van abból, hogy bármit mondok vagy csinálok, azt leszarod és nem érdekel. Folyamatosan átvágsz, meg hazudsz. Nekem hazudhatsz, magadnak nem! Lehet te is olyan vagy, mint a többi csaj. Az ujjaid közé csavarod az összes pasit, aztán ejted őket! Azt hiszem, hogy alaposan félreismertelek.
- Én hiszem azt, hogy félreismertelek, mert ilyen dolgokat állítasz rólam! Kell neked valami, vagy mi van?!
- Nekem?! - pattant fel a dob mögül. - Azt hiszem, te nem vagy valamivel megelégedve! Mindent megtettem, hogy megfeleljek neked. Kevés? Jó, az már nem az én hibám. Majd Castiel megadja neked. Tudod mit?! - a földhöz csapta a dobverőket, aztán megszólalt. - Menj a fenébe! De komolyan!
Dühösen felkapta a táskáját, majd egy nagy rántással kinyitotta az ajtót, amit utána erősen becsapta maga után.
Leforrázva álltam ott, és a számat harapdáltam. Éreztem, hogy a könnycseppek lefolynak az arcomon. Megtörtént egy olyan dolog, ami eléggé meglepett...
Roger nem szólt semmit. Teljes csöndben maradt.
- Avery... - szólt Amanda.
- Jól vagyok, csak... Szeretnék haza menni.
- Menj csak...
Bólintottam és elköszöntem tőlük. Lassan nyitottam, és csuktam az ajtót.
Kint zuhogott az eső. Már teljes sötétség volt.
Egyedül, bánatosan lépkedtem hazafele. A könnyeim folyamatosan, hang nélkül folytak le az arcomon.
Egy tömbház elé értem, és egy ismerős alakot pillantottam meg.
Castiel állt a ház mellett. Egy ideig csak állt, de aztán a kezét beleverte a falba.
- Szét akarod verni más házát? - kérdeztem.
Rám pillantott, majd komolyan megkérdezte.
- Baj van?
- Jól vagyok... Viszont te nem nézel ki túl jól. Mit akarsz csinálni?
- Nem tudom. Összeverni valamit.
- Micsoda? Miért? - döbbentem meg.
- Mert ideges vagyok. Azért. Ez segíteni fog - indult el.
Félretettem minden haragot, és minden olyan dolgot, ami köztünk történt. Odarohantam hozzá, és gyorsan hátulról átöleltem, ezzel megakadályozva, hogy elmenjen.
- Ne... Könyörgöm, Castiel, ne csinálj semmit!
Nem szólalt meg, de azt éreztem, hogy felsóhajt. A kezét az enyémre tette, de utána válaszolt.

- Mennem kell...
- Rossz kifogás. 
Felnevetett.
- De most komolyan. Lisandernek megígértem, hogy elmegyek hozzá.
- Most?
- Most írt egy üzenetet, hogy fontos. 
- Akkor menj... De kérlek, ne törj össze semmi jó? - szorítottam jobban magamhoz.
- Jó, nem fogok...
Elengedtem, és hagytam, hogy elmenjen. Sokáig néztem az alakját, egészen addig, míg el nem tűnt a szeme elől...

                                                  ***

Amikor beléptem a házunk ajtaján, anya nevetése és Ethan hangja töltötte be a nappalit. Akkor úgy látom, szent a béke köztük...
Nem akartam velük beszélni. Most nem.
Próbáltam elsunyulni, de apa észrevett.
- Baj van?
- Nem, semmi, csak... Szeretnék bemenni a szobámba. 
- Rendben van. Falazok neked anyádnál.
- Köszi apa... - suttogtam, majd felmentem.
Úgy ahogy voltam, ruhába nekidőltem a falnak, és bele nyílalt a fejembe:
Megtörtént egy nagyon rossz dolog...
Elvesztettem Yves barátságát.
Elvesztettem Yvest...

                                               Yves

Kiszálltam a kocsimból és a házunk felé vettem az irányt. A kapuban viszont megálltam. Nem akartam bemenni. De muszáj...
Kinyitottam a kaput, és felmentem a lépcsőn. Az ajtó zárva volt, anyáék nem voltak itthon.
Kinyitottam az ajtót, és felkapcsoltam a villanyt.
A ruhám teljesen átázott addigra, de ezzel nem foglalkoztam. Ledobtam a táskám, és bementem a szobámba. 
Becsuktam magam mögött az ajtót, és csak az órám kattogását hallgattam.
Avery vágott be a fejembe. Beleharaptam az ajkamba, majd utána ököllel belecsaptam a falba. A homlokomat a kezemre hajtottam, és lehajtottam a fejem.
"Ideges lettem azért, mert jól érzi magát. Ezért kiabáltam vele. Bassza meg! - szidtam magam. - Hogy lehettem ekkora vadállat? Miért zavart? Annak kéne örülnöm, ha boldog. Nem szabadott volna megbántanom. De most már késő... Ezt nem hozhatom helyre..."
Tudtam, hogy nem fogok sírni (hülyén is nézne ki) de eszméletlenül fájt, és bűntudatom volt.
- Avery... - suttogtam. - Sajnálom, de miért... Avery, miért nem veszed észre... Miért nem veszed észre, hogy...