Szőke vagyok, szőkének is látszok

Esti randevú, Yves érzései.

Félve nyitottam be a házunk ajtaján. Castiel a nyomomban volt, és megkérdezte, hogy mit is fogunk mi mondani. Megvontam a vállam, majd beléptem az előszobába.

- Te vagy az Avery? - hallottam anya hangját.

- Igen! Megjöttem! De anyu...

- Mondjad csak... ó - látta meg Castielt.

Castiel köszönésképpen felemelte a kezét, és intett egyet.

- Elnézést a zavarásért, csak tudja ma a kosár meccsünkön történt egy kis baleset. Fellöktek, én pedig ráestem az oldalamra, és amíg hazakísértem a lányát lettek rosszulléteim. Felajánlotta, hogy maradjak itt, mert úgyis el tud látni - magyarázta.

- Baleset történt? Komoly a baj? - ijedt meg anya.

- Nem, semmi komoly - rázta a fejét Castiel. - Tényleg csak az oldalammal lett baj.

- És rosszulléteid is voltak? - hüledezett.

- Csak néhány...

- Hát akkor persze, hogy maradhatsz! Nem engedhetem meg, hogy például kórházba kerülj! Épp csináltam vacsorát, még meleg - libbent át a konyhába anya.

- Na szép. Egy perc alatt levajaztad az anyámat - fordultam Castiel felé, aki csak mosolygott.

- Az anyukád túl jószívű.

- Ez most baj?

- Baj? Dehogy! - röhögött. - Nézd, itt maradhatok nálad - tárta szét a karját.

- Gyerekek! Itt a kaja! - kiáltott anya.

- Megyünk - válaszoltam. - Castiel, készülj fel apa kérdéseire - sóhajtottam.

- Fog kérdezni?

- Jó esetben nem...

Bementünk a konyhába, és leültünk az asztalhoz. Anya rántott húst készített zöldséggel, amit nagyon szerettem. 

Apa ránk pillantott, de aztán visszabújt az újságba. Egész végig nem szólt semmit, csak anya éneklését hallgatta.

- Apa, Castiel itt marad ma estére - szóltam. Azért az aggódás egy kicsit hiányzott.

- Jó.

- És a szobámba fog aludni - mondta, mire Castiel visszaköpte a kóláját a poharába.

- Jó - helyeselt újra apa.

- Ez már nekem is gyanús. Az apák általában aggódni szoktak, ha a lányuk egy fiúval van együtt. Egy este. Kettesben. Ha érti mire gondolok - dőlt hátra Castiel.

Apa lerakta az újságpapírt, majd mosolyogva Castielre pillantott.

- A lányom már 17...

- 16 - javítottam ki.

- Örülj neki, hogy hozzáraktam egy évet - nevetett. - Szóval a lányom 16 éves, már joga van eldönteni, hogy mit csinál. Persze a drog meg az ilyenek tabu. De ha... Mond csak Castiel, hány éves is vagy?

- 17 - válaszolt a fiú. - Pár hónap múlva 18.

- Na szóval. Ha a lányom ilyen korban el akarja veszteni a szüzességét, akkor én abba nem szólok bele. Ha ő boldog, én is.

- Nem fogok lefeküdni vele. Csak példának mondtam - tiltakoztam. 

- Akkor nem...

- Egyébként apa, te hány éves voltál, amikor elvesztetted a szüzességed? -  kérdeztem. Az a jó, hogy ő tőlük nem ciki ezeket megkérdezni.

- Körülbelül annyi idős voltam, mint most Castiel. Anyád egy évvel volt fiatalabb.
- Ez komoly? Anya volt az első? De cuki - vinnyogtam.
Apa csak mosolygott, Castiel meg... Hát, ő meg konkrétan vigyorgott. Nem akarom tudni, hogy mi jár igazából a fejében...
- És anya, fájt? - kérdeztem.
- Akkor azt hiszem, most jön az anya-lánya beszélgetés, szóval megyek - állt fel apa. - Castiel, te maradsz, vagy kijössz? - nézett vissza.
- Á, inkább maradok - vigyorgott a vöröske. - Érdekel ez a beszélgetés.
Apa bólintott, majd eltűnt. Anya leült a helyére, és újra megkérdeztem.
- Hát... Olyan is-is. Csak egy kicsit. Nem vártam, hogy az első alkalom fájdalom mentes lesz - vonta meg a vállát. - De ne aggódj, apád nem ejtett teherbe. Ő is gondolt a védelemre. Szóval, majd ha nálad is... Szóval ha te is úgy döntesz, hogy lefeküdsz egy sráccal, akkor a védelemre gondolj!
- Anya! - kiáltottam fel. - Hogy mondhatsz ilyet? Biztos, hogy fogok rá gondolni! Ez nem kétséges! Nem akarok 16-17 évesen teherbe esni!
- Szóval ilyen korba akarod elveszteni a szüzességed? - húzta féloldalas vigyorra a száját Castiel. - És ki lesz a szerencsés?
- Egyenlőre senki - morogtam.
Castiel áthajolt az asztalon, és közvetlen a fülembe súgta.
- Figyi Szöszi, én ebben tudok segíteni... Állok rendelkezésedre.
Felsikkantottam, és visszalöktem. Castiel csak röhögött, anya meg csak mosolygott. 
- Már értem, hogy a lányom miért hív vadállatnak - kuncogott anya.
- Anyaaa... - szóltam rá. A dolgok, amiket Castielről szoktam neki mesélni, az tabu.
- Avery szokott rólam beszélni? - kérdezte Castiel.
- Megesik... - töprengett anya.
- Hé! Mondtam, hogy az ilyen beszélgetéseink tabuk - keltem ki magamból.
- Az is, hogy amikor egyszer nem voltunk itthon, akkor...
Nem tudta befejezni, mert gyorsan odapattantam, és befogtam a száját. Kínosan mosolyogtam Castielre, aki szerintem megértette, hogy mit akart anya mondani.
Elengedtem anyát, majd Castielt felrángattam az emeletre, majd a szobámba betuszkoltam, és magunkra csuktam az ajtót. A táskámat ledobtam a padlóra, Castiel pedig körülnézett, és ledobta magáról a dzsekijét.
Odamentem hozzá, és magam felé fordítottam. A pólóját lerángattam róla, Castiel pedig megrökönyödve nézett.
- Te komolyan gondoltad azt, amit lent mondtam? - kérdezte.
- Dehogy is! Csak az oldaladat be kéne kenni te vadállat. Feküdj le! - utasítottam.
Castiel rádőlt az ágyamra, és végigfeküdt rajta.

Megvárta, amíg lecsavartam a krém tetejét, és óvatosan bekenem az oldalát. Hamar készen lettünk, úgyhogy mondtam neki, hogy most már kiszállhat az ágyamból.

Felállt, és visszavette a pólóját. Elröhögtem magam, majd megcsaptam... az oldalát.

Castiel felnyögött, én pedig a szám elé kaptam a kezem.

- Ne haragudj! Elfelejtettem, hogy fáj! - ugrottam oda.

- Jól vagyok - mondta, majd kiegyenesedett.

- Jó. Én elmentem lezuhanyozni. Este tíz óra van - néztem az órára, és felkaptam a cuccomat. - Ne less! - emeltem fel a mutatóujjam, amikor visszapillantottam.

Castiel felnevetett, de aztán otthagytam.

Nem gondoltam arra, hogy Castiel a szobámban van, és ott is fog maradni. Abba bele se gondoltam, hogy mégis hol fog aludni.

A tusfürdős flakon hátulját olvasgattam, miközben a kádban ültem. Felsóhajtottam, majd ledobtam a földre. Elkezdtem halkan énekelni, de aztán kopogtak. Ethan dugta be az ajtón a fején.

- Bejöhetek?

- Gyere csak - mondtam, mire bejött, és leült a kád mellé. - Azt hittem, hogy Castiel az.

- Hát, nem - röhögött. - Itt fog aludni?

- Aha.

- És mégis hol? 

- Ezen gondolkoztam eddig... Mittudom' én...

- Egy hely van csak. A szobádba nem fér el matrac, ami nincs is. A kanapé foglalt. Az én szobám túl kicsi. Csak a saját ágyad maradt...

- Micsoda? Elvárod, hogy vele aludjak?

- Mer'?

- Képtelen lennék... képtelen lennék úgy aludni, hogy a közelemben van - válaszoltam, de amikor Ethan kérdőn rám nézett folytattam. - Zavarban lennék. Köztem és Castiel között annyi minden történt már...

- Tudom.

- Mi? Honnan?

- Amikor feldöntöttétek a széket. Tudtam, hogy magától nem dőlt el, így gondoltam, hogy... Szóval, hogy olyasmi történt.

- Mit gondoltál?

- Hogy átmásztál az asztalon, és akkor döntötted fel a saját széked.

- Nem ez volt... Amikor Castiel felemelt, és a lábamat a dereka köré kulcsoltam, akkor döntöttem fel.

- Hát, akkor rosszra tippeltem.

Felnevettem, de aztán folytattam.

- És egyébként is, hogy aludjunk? Olyan sokféle lehetőség van... Csak simán egymás mellett? Vagy a mellkasán aludjak? Vagy háttal aludjak? És mi van, ha átkarolja a derekamat?

- Akkor átkarolja. 

- Kösz, ezzel sokat segítesz - morogtam.

- Melyiknek örülnél?

- Micsoda?

- Melyik "póznak" örülnél? Ha, hogy aludnátok?

- Nem tudom... Szerintem a harmadik. Vagy a második. Attól függ.

- Oké.

Ethan felállt, és szó nélkül kiment. Pár perc múlva kaptam tőle egy SMS-t:

Figyelj, lehet, hogy kiakadsz. Castiel egész végig ott állt az ajtó mellett. Amikor kimentem, akkor csak mosolygott. 

Nem kiakadni, mert még szerintem mindig ott van!

A kezemben szorongattam a telefont, és közel álltam ahhoz, hogy beejtsem a kádba. Már a vízben sem bírtam maradni.

Kiszálltam a kádból, és magamra kaptam a pizsimet. Leengedtem a vizet, és visszamentem a szobámba.

A furcsa az volt, hogy Castiel a szobában volt. Ethan szerint az ajtó mellett állt. De akkor miért van itt?

Rám pillantott, de nem szólt semmit.

- Mit szólnál egy meglepetés programhoz? - szólalt meg mégis.

- Hát nem tudom. A szüleim nem örülnének neki - húztam el a számat.

- Nincs baj. Ethan falaz, mert már mondtam neki. Na?

- Benne vagyok - mosolyogtam.

- Akkor öltözz át. 

Hallgattam rá, és átöltöztem. Egy kivágott sötétkék pamutpulcsit vettem fel egy fekete farmerrel. A  pulcsi alá, egy fekete trikót is felvettem. Felcsaptam a térdig érő csizmámat, és besiettem a fürdőszobába. Castiel figyelte, ahogy gyakorlott mozdulatokkal füstösre sminkeltem a szemem, és egy vörös rúzst kentem az ajkaimra. A parfümből egy kicsit magamra fújtam, majd megpördültem a tükör előtt. Meg voltam magammal elégedve.

Odafordultam Castiel felé, aki csak elkezdett vigyorogni. Ellökte magát az ajtófélfától, és halkan lesiettünk a lépcsőn.

Felvettem a kabátomat, és kinyitottam az ajtót. Castiel előre engedett, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Imádtam a várost este. A gyönyörű fények, ahogy kivilágították az egész várost... Csodálatos volt. 

Csak néztem ide-oda a motorról, miközben Castiel derekát öleltem át. Hirtelen táncolni való kedvem lett. Megláttam egy szórakozó helyet, és szóltam Castielnek, hogy most törölve a meglepi programja, oda be szeretnék menni.

Megvonta a vállát, és odahajtott.

Izgatottan lepattantam a motorról, és türelmetlenül vártam, hogy Castiel is jöjjön. Zsebre vágta a kulcsot, és jött utánam.

A szórakozó hely ajtajára nem volt kiírva, hogy csak 18 éven felülieknek van, így bementünk. 

Amint betoppantunk, éreztem a fülledt, meleg levegőt. Legyezgetni kezdtem magam, és mondtam Castiel-nek, hogy itt aztán folyik az élet. Elröhögte magát, de aztán beljebb vonszoltam.

Tinik ugráltak, táncoltak az elég nagy térségben. Nem volt kicsi ez a diszkó, de azért olyan nagy sem.

Hirtelen felcsendült Avicii You Make Me száma, és azonnal elkiáltottam magam.

- Castiel! Gyere velem táncolni kérlek! Imádom ezt a számot!

- Ha nem mondtad volna ezt, akkor is elviszlek táncolni Szöszi - mondta, és megragadta a kezem.

Helyet cseréltünk, én húztam őt, és kerestem egy olyan helyet, ahol könnyen elférünk.

Amikor találtam egy olyan helyet, megálltunk. Szembe fordultam Castiellel, és hirtelen valaki meglökött hátulról, így az egész testemmel nekiestem Castiel-nek.

- Bocsi - kiáltottam a hangzavarban.

Elmosolyodott, de aztán megragadta a kezem, és megpörgetett. Háttal kerültem neki, és az egész testével hozzám simult. A karom a magasba lendült, amit később Castiel tarkójára tettem. A keze a csípőmön pihent, szinte már a fenekem magasságába tartotta. Mellkasa a hátamnak szorult, majd az ujjaimmal hátulról beletúrtam a hajába. Még mindig háttal álltam neki, úgy mozogtam.

Hirtelen kibillentem az egyensúlyomból...

Yvest láttam egy szőke hajú lánnyal. Elmélyülten beszélgettek, és nem akartam oda nézni, de a tekintetem mindig őket vizslatta.

Visszaálltam, újra Castiel-nek feszültem. Amikor Yves felénk pillantott, egyből elkaptam a tekintetem. Csak azért is megfogom mutatni neki, hogy jól érzem magam.

A régebbi pozícióba visszaálltam, Castiel pedig elvigyorodott. A keze lecsúszott a combomra, amitől felnevettem. A fejét a nyakamba temette, és ütemesebben, gyorsabban kezdett el táncolni. Követtem a mozgását, egészen belelendültem.

Hirtelen műsorváltás következett, mert átváltottak egy lassú számra.

Rápillantottam Castielre, aki csak mosolygott. Megvonta a vállát, megragadta a derekamat, és magához húzott. Átöleltem a nyakát, és a vállára hajtottam a fejem. Behunytam a szemem, és élveztem az egész táncot. Castiel halkan elkezdte dúdolni ezt a számot, mire megkérdeztem.

- Ismered? - suttogtam.

- Jah. Anyám szokta ezt a számot énekelni. Asszem' ez ment az esküvőjükön is.

- Komolyan?

Választ nem kaptam, mert Castiel felsóhajtott. Pár másodperc után a teste megfeszült.

- Mi a baj? - ijedtem meg, és megpróbáltam kibontakozni az öleléséből.

- Semmi - szorított magához. - Csak megláttam Yves haverodat.

- Szerintem már nem a haverom - válaszoltam.

- Pff... Miután összeveszett veled, keres egy másik szőke csajt?

- Ez nekem is szúrta a szemem.

A számnak röpke 3 és fél perc múlva vége is lett, és utána benyomtak egy elég metálos, zúzós számot. 

- Ne szívass... Erre muszáj táncolnunk! - ugráltam.

- Ez az egyik kedvenc számom.

- Miért, mi ez?

- Theory Of A Deadman Bad Girlfriend. (írói megjegyzés: Ugye Borsó? :D)

- Hmm... Biztosan.

Nem mondtam többet, inkább vadul elkezdtem rázni magam. Castiel mellettem énekelte a számot, majd mögém pördült. A keze ismét a csípőm, derekam köré csúszott.

- Hú, azért veled se könnyű tartani az iramot - mondta. - Hol tanultál meg ilyen... Szexin táncolni?

- Ezt meg kell szoknod Piroska! - válaszoltam. - Egyébként sehol. Ezek a mozdulatok mindig is a zsigereimben voltak - dőltem oldalra.

Voltak olyan fiúk, akik már rég megszabadultak a pólójuktól, és félmeztelenül táncoltak. A lányok levették a pulcsijukat, és vagy topban, vagy trikóban táncoltak. Már bántam, hogy ezt a pamutpulcsit felvettem. Kurva melegem volt.

- Engedj el! - szóltam Castiel-nek.

Kérdőn nézett rám, de aztán engedelmeskedett. A keze lekerült a csípőmről, én pedig azzal a lendülettel megragadtam a pulcsim alját, és lerántottam magamról. Ledobtam arra a székre, ahol Castiel kabátja hevert, majd visszaálltam.

- Ne nézz így! Melegem volt - fordultam Castiel felé.

Megint nekem jöttek, így Castielnek feszültem. Nem is bántam. 

Ebben a testhelyzetben maradtunk. Castiel egyik kezével átkarolta a derekamat, a másik kezét viszont gyengéden a fenekemre tette.

- Nem szégyenled magad? - kérdeztem.

- Á, nem. Bár... Most azon gondolkozok, hogy pofán vágnál, ha levenném rólad a trikódat?

- Te jó ég - temettem a tenyerembe az arcomat.

- Nyugi van! Úgysem teszem meg...

- Ez nem volt elég meggyőző...

A szám véget ért, én pedig tudtam, hogy le kell egy kicsit hűtenem magam.

Elszakadtam Piroskától, és elindultam. Azt hitte, hogy baj van, ezért követett. Megkerestem a mosdót, de mielőtt beléptem volna, Castiel elém állt.

- Baj van? - kérdezte.

- Azon kívül, hogy ezek a barmok egybe rakták a férfi WC-t a nőivel? Nem, semmi - löktem el, majd kinyitottam az ajtót.

Castiel ismét elém állt, de ekkor már robbantam.

- Elmennél innen?

- Miva' tampont cserélsz? - fogta a fejét.

- Nem te hülye gyerek! Csak le kell hűtenem magam. Túl sok volt az előbb a fülledt levegő.

Odaléptem a csaphoz, és megengedtem a vizet. Megmostam az arcom, és ittam belőle egy kicsit. 

Miután végeztem, a WC ajtaját bezártam, és lecsúsztam a földre.

- Tényleg jól vagy? - kérdezte Castiel, és leült elém. A hátát ő is a falnak vetette.

- Nem annyira. Büdös van.

Mindketten felnevettünk. Ott ültünk a mosdó padlóján, és röhögtünk. Nem vagyunk normálisak.

- El szeretnék menni... - motyogtam.

- Jó. Gyere - húzott fel a földről. - Elmegyünk oda, ahova eredetileg terveztem.

Bólogattam, és hagytam, hogy kihúzzon a tömegből.

Amikor a friss levegőre értem, megkönnyebbültem. Mélyen beszívtam a hideg, csípős levegőt, és megkérdeztem Castielt.

- Hány óra van?

- Most van... - nézett az órájára. - 5 perc múlva lesz éjfél. Sokáig itt voltunk.

- Jó tudni... Megyünk?

- Naná.

Felpattantam mögé, de azt azért észrevettem, hogy Yves pont most nyitja ki a kocsija ajtaját. A szőke liba még mindig mellette.

- Mit nézünk ennyire? - kérdezte Castiel.

- Semmit - hazudtam. - Menjünk.

Castiel felvonta a szemöldökét, de aztán végleg elindult.

Nemsokára Piroska szólt, hogy megérkeztünk. Kinéztem a háta mögül, és észrevettem, hogy egy téren vagyunk, amin valami... Nem is tudom, mi volt. Olyasmi, mint a karácsonyi vásár.

- Ez... Ez tök jó! - szálltam le a motorról. - Ez, hogy jutott eszedbe?

- Gondolkodtam, hogy minek örülne egy lány. De aztán inkább azon morfondíroztam, hogy minek nem. Így jött az ötlet.

- Ki ne örülne ennek?

- Ki NEM? Avery... - meglepődtem, amikor a normális nevemet mondta. - Egy normális lánynál elég okod ad egy ilyen randi, hogy azonnal kidobjon.

- Akkor ez most egy randi?

Castiel félrekapta a tekintetét, és tudta, hogy elszólta magát.

- Egyébként... Én nem vagyok normális lány - mondtam, és elindultam. Castiel követett.

Ide-oda futkostam, hogy hátha meglátok valami "szuperkircsi" dolgot. "Nézd!" mutattam egy bódéra 6 másodpercenként.

Castiel csak nevetett rajtam, de aztán meglátott valamit, és elszaladt.

Egy helyben megvártam, de közben egy új dolgot állapítottam meg...

Yves MEGINT ott volt ahol én. A szőke picsával... Miért? Miért van ott, ahol én? Miért szakítja fel a régi sebeket?

- Na, itt vagyok - ért vissza Castiel.

Nem érdekel. Megmutatom Yves Jensen-nek, hogy nélküle is boldog vagyok. Közelebb léptem hozzájuk, hogy hallják, amit mondok.

- Mit hoztál? - kérdeztem Castiel-től.

Elértem, amit akartam. Yves ránk pillantott, és nem vette le a szemét rólunk.

- Forralt bor - mutatta fel.

- Huhú, had kapjak - nyújtottam a kezem.

- Á-á - rázta a fejét. - Te nem bírnád - mondta, és belekortyolt.

- Ott van még a szádon - nevettem. A szája sarkában egy kis csepp ottmaradt. - Várj!

Odanyúltam, és a hüvelyk ujjammal letöröltem. Utána az ujjamról lenyaltam, és megszólaltam.

- Sokkal jobb.

Megnyaltam a szám szélét, mire Castiel egy kicsit megdöntötte a poharát, és így az egész bor rám borult.

- Ááá! - sikítottam. - Bakker Castiel! Most tiszta bor vagyok!

- Hm... Ugyanolyan szexi vagy ebben a pamutpulcsiba, szóval nem nagy gond.

- Haha, kurva vicces.

Felröhögött, de aztán mondta, hogy vegyem le azt a ruhadarabot. Egy trikóban nem lesz bajom. Majd felveszem a kabátomat.

Így is tettem. Levettem a pulcsimat, de utána gyorsan magamra kaptam a kabátomat.

- Egyébként... Hoztam neked valamit - nyújtotta a kezét.

- Hű! Ez kürtös kalács? - vigadtam.

- Az. Tuti, hogy imádod.

- Igazad van - haraptam bele, aztán teli szájjal énekelni kezdtem. - Dirty girl, gettin' down, dance with guys from outta town. Grab her ass, actin' tough, mess with her she'll fuck you up.

- Ez nem...? - döbbent meg Castiel.

- Dede. A szórakozó helyen maradt a fejembe.

- Ahol jó durván nyomtad.

- Te se fogtad vissza magad.

Átkarolta a vállam, és a messzeségbe mutatott.

- Képzeld el. Este, éjfél van, mindjárt megyünk haza...

- Most a Göncöl szekeret kell néznem? - vágtam közbe.

Castiel elröhögte magát.

- Ne nézz semmit.

- Oké. Am... Nem akarsz valakit pofán vágni?

- Ez, hogy jön ide?

- Nem tudom. Valahogy mindig jó érzéssel tölt el, ha verekedést látok.

- Jó. Pofán baszom azt, aki először szembe jön velem - viccelt Castiel.

Felnevettem.

- Inkább menjünk haza. Baromi álmos vagyok.

- Felőlem...

Elindultam, de egy határozott kéz megragadta a karomat, és visszarántott.

- Ez nem te vagy Törpe - szólt Yves.

- Ahogy te sem Momak.

Kirántottam a kezem az övéből, és elsiettem.

                                              ***

Amikor elmentem Castiellel, nem számoltam azzal, hogy mi lesz, ha a szüleim felkelnek. Mert hát, Ethan se húzhat ki minket a csávából.

Beléptünk a házba, és szembe találtuk magunkat apával.

- Ó, bakker - nyögtem.

- Az öcséd nem tud hazudni - mondta apa.

Mögötte Ethan "bocs" kézmozdulatot tett, de aztán felment a szobájába.

- Hol voltatok? - kérdezte apa.

- Egy szórakozó helyen, aztán egy karácsonyi vásár szerűségen...

- Szórakozó helyen?!

- Ne aggódjon - szólt mellettem Castiel. - Avery egész végig velem volt. Nem piált, nem is engedtem volna. Nem drogozott, nem pasizott. Nem vetkőzött le meztelenre - mondta, mire vállba csaptam. - Nem vettem el a szüzességét, és nem is tett meggondolatlan dolgot. Egyszerűen csak táncoltunk.

- Hogyan? - kérdezte apa.

- Hogyan? Normálisan? - kérdeztem vissza. Apa Castiel-hez fordult. 

- Castiel, ugye nem...?

- Nem - vágta rá a fiú.

- Csak én nem értem, hogy most mire gondoltok? - kapkodtam a fejem közöttük.

Apa felsóhajtott.

- Jó. Megúsztátok. Anyád előtt titok marad. 

- Tényleg? Köszi! - borultam a nyakába. - Akkor mi megyünk is - ragadtam meg Castiel kezét, és felhúztam a szobámba.

Fél óra múlva már mindketten az ágyamban feküdtünk. Castiel kért egy párnát, így egy sajáton aludt. Oldalra fordította a fejét, és megkérdezte.

- Hogy érezted magad?

- Erre nem akarok válaszolni.

- Miért?

- Mert amikor legutoljára megkérdezted, akkor megcsókoltál, és nem jelentkeztél utána...

Castiel egy ideig csöndben maradt.

- Haragszol érte?

- Nem... Már nem.

Elmosolyodott, majd megkérdezte.

- Akkor, melyik "pozíció"?

Egy kis ideig tartott, amíg rájöttem, hogy mire gondol.

- Ha tényleg ott voltál, akkor tudod, hogy melyik.

- De van még egy.

- Micsoda?

Castiel közelebb húzódott hozzám, a karunk teljesen összesimult. Egyik kezével átkarolt,a másikat viszont maga mellett tartotta. A fejemet a vállára hajtottam, és megszólalt.

- Ez az utolsó "pozíció".

- Ez mindegyiknél jobb...

                                                 Yves

A zuhany alatt álltam. A kezemmel a falnak támaszkodtam, a fejemet pedig majdnem ráhajtottam. A tetoválásomon, amit nem mutattam meg eddig senkinek (anyát és a húgomat leszámítva) lefele csordogált a meleg víz. A hajam is vizes lett.

Eszméletlenül dühös voltam, utáltam magam. Megbántam minden olyan dolgot, ami rosszul csináltam. 

Nem tudtam nem Avery-re gondolni. Mindig ő járt a fejemben. Ha aludtam, ha ébren voltam, ha a szabadban voltam, mindig. 

Elzártam a vizet, és kiszálltam a zuhany alól. Felvettem egy pólót, és bementem a szobámba.

Lassan csuktam be magam mögött az ajtót. Ledobtam magam az ágyamra, és plafont kezdtem el bámulni.

Nem akartam. Nem akartam megbántani Averyt. Annak örülök, ha boldog...

Szeretem őt...

Átfordultam az oldalamra, és rájötten, hogy ezt a hibámat már nem tehetem jóvá. Avery egy ideig szünetelve lesz...Boldognak mutatom magam. De nem vagyok az. Egyeltalán nem.

Napok óta alig eszek valamit. A társaságok kerülöm. Ma is az unokatesóm rángatott ki a szobámból. Diszkóba, meg valami vásárra...

Ahol Avery is ott volt.

Fájdalom nyílalt a szívembe. Nem csoda, hiszen a szívem jóformán össze van törve.

Egy ember gyógyíthatja meg.

Avery.

Semmi mást nem akarok, mint vele lenni. A karomban tartani, vele együtt aludni, vigyázni rá. Vigyázni a szívére. A lelkére. 

Hiányzik... Nagyon.

Összeszorítottam a szemem, de volt valami, amit nem állíthattam meg. 

Sose sírtam. Semmiért. És most mégis...

A könnycseppem lefolyt az arcomon, és a párnán ért földet. Nem ismertem magamra. Valami bajom van. Biztos vagyok benne.

Elővettem a mobilomat, és megnéztem az időt. Hajnali egy.

A szemem elkezdett lecsukódni, és az utolsó pillanatban jöttem rá, hogy mi a fene van velem.

Depressziós vagyok.

Egy olyan lány miatt, akit őrülten, mélységesen szeretek...

Nem alszok. Nem tudok. Túl dühös vagyok hozzá...

Felkaptam a párnámat, és a falhoz vágtam. Halkan esett le a padlóra.

Felpattantam, és az összes könyvemet lelöktem a polcról. Utána megragadtam a poharamat, és a földhöz vágtam. Szét akartam zúzni az egész szobát.

- Yves, kisfiam, mit csinálsz? - nyitott be anya.

Nem néztem rá. Leültem a földre, a térdemet felhúztam, és a karommal átkulcsoltam. A szememet újra elöntötte a könny.

- Jaj, Yves... Mi a baj? - ült le mellém anya, és átölelt.

- Hiányzik Avery... Nem akartam megbántani. Utálom magam! - könnyeztem össze a vállát.

- Te jó ég... Te tényleg sírsz?

Nem válaszoltam, inkább folytattam.

- Sose csinálhatom ezt vissza... Sose kapom vissza Averyt. Sose fog szóba állni velem...

- Soha ne mond, hogy soha...

Anyának mindig minden szavát elhittem. De ez most mégis hazugságnak tűnt számomra.

Amikor újra kinyitottam a szemem, rettentően álmos voltam. Magzatpózban feküdtem az ágyamon. Lehunytam a szemem, majd amikor újra felemeltem a pilláimat a telefonomért nyúltam. Bepötyögtem egy üzenetet.

Feladó: Yves

Címzett: Avery

Üzenet: Sajnálom Avery... Eszméletlenül. Szeretném jóvá tenni.

Elküldi az üzenetet?: Nem/Igen

Menti piszkozatként?: Nem/Igen

Nem tudom neki elküldeni. Nem vagyok rá képes. Most még nem...