Szőke vagyok, szőkének is látszok

 Erős karokra támaszkodok... Köszönöm Yves...
"Nem. Ez nem randi. Ez egy "megmutatomapróbánkat" dolog."

Amikor beléptem az ajtón, anyával és Ethannel találtam magam szembe. Mindketten dühösnek tűntek.

Ekkor anya kikelt magából, és kiabálni kezdett. Sose láttam őt ilyennek, mindig nyugodt, és csendes volt. Olyan magának való. 

Ethan is kiakadt. Láttam rajta, hogy valami nyomasztja, de nem hagyta magát.

Elszomorított, hogy így láttam őket... Mindig olyan boldogok voltunk, sose voltak veszekedések. De akkor most mi történt? 

Ethan a szokásos itthoni cuccába volt, és a kedvenc fekete bögréjét tartotta a kezébe.

- Hogy képzelhetted?! Hogy gondoltad ezt?! - fakadt ki anya.

- Semmi közötök ahhoz, hogy mit csinálok! - kiáltotta Ethan.

- Semmi közünk?! A szüleid vagyunk!

- Az nem jogosít fel arra, hogy a magánéletemmel foglalkozzatok! Miért nem hagytok békén?!

Anyának a torkára forrt a szó. Nem szólt semmit, amitől könnyek gyűltek a szemembe.

A vége az lett, hogy lekevert Ethannek egy hatalmas pofont.

A szám elé kaptam a tenyeremet, és hangtalanul zokogtam. Ethan anyára pillantott, aztán a bögrét  a falhoz csapta, ami hatalmas robajjal ért földet.

- Ch... - morgott, majd felsietett a lépcsőn.

Könnyes szemmel kezdtem el felszedegetni a bögre maradványait, de aztán anya szólt.

- Hagyjad, majd én megoldom. Veled is beszélni valóm van.

Felpillantottam, de aztán felegyenesedtem.

- Láttalak a kapuba. Mit képzelsz? Hagyod, hogy egy olyan fiú megcsókoljon, akit csak négy napja ismersz? Ez most, hogy van? Avery! Válaszolj!

Nem szóltam semmit, inkább a földre szegtem a tekintetemet. Kínosan elvigyorodtam, és aztán megszólaltam.

- Tudod, anya, Ethannek igaza van. Nem kéne ezzel foglalkoznod. Ha akarom, nála hagyom a szüzességem.

- Mit képzelsz?!

- Én ugyan semmit - válaszoltam, és felmentem a lépcsőn.

Az utam egyenesen Ethan szobájába vezetett, hogy megbeszéljem vele a dolgokat.

Amikor benyitottam az ajtón, láttam Ethan-t, ahogy az ágyba fekszik.

- Ha azért jöttél, hogy kiossz, akkor menj el. Ha pedig más miatt, akkor bújj ide! - Ethan tudta, hogy én vagyok az. Remek.

Azt tettem amit mondott. Levettem a pulcsimat, és bebújtam mellé.

- Mi történt Ethan?

- Nem akarok róla beszélni...

- Akkor nem firtatom. Hol van Mady?

- Elment sétálni. Bízok benne, hogy nem lesz baja.

- Én is remélem... - mondtam, és aztán a kezembe temettem az arcomat.

- Mi van veled Avery? Baj van?

- Castiel megcsókolt...

- És ennek most örüljek, vagy akadjak ki?

- Nem tudom... A csók után nem jelentkezett. Most nem tudom, hogy tetszek neki, vagy nem. Aztán most járunk, vagy nem?!

- Hu, ezt szerintem vele kellene megbeszélned. Én ugyanis nem sokat tudok segíteni.

- Az igaz...

Átöleltem Ethan-t, mire ő is. Csak hát, a keze máshova csúszott...

- Ethan! Te most megfogtad a fenekem?

- Ne akadj már ki, szerinted varázs szemem van? Hogyan látom, hogy mi van a takaró alatt?

- Jóvanna'...

A keze átkarolt (és most nem a fenekemre rakta a tenyerét) és magához húzott. A fejem a mellkasára hajtottam, és a szívdobogását hallgattam.

Már majdnem elaludtam, amikor Ethan telefonja pittyent egyet. Nem mozdult, hanem inkább sóhajtott (vagy morgott...) egyet.

- Nézd meg, lehet, hogy fontos.

Ethan átfordult a hasára, és megnézte az üzenetet.

- Na? - türelmetlenkedtem.

- Mady írt. Találkozott a régi barátnőjével, és elment vele... valahova. Azt nem írta, hogy hova.

- Értem... Jóba vagy vele?
- Valamennyire igen... - mondta félálomba.
- Ahaaa...

Csak ennyit válaszoltam. Szorosabban hozzábújtam, és a szívének dobogása altatott el.

                                                   ***

Amikor felkeltem, a saját ágyamba feküdtem. Lehet, hogy Ethan áthozott ide.

Felültem, és az órára pillantottam. Még van időm elkészülni.

Sóhajtva kikászálódtam az ágyból, és kinéztem az ablakon. Verőfényes napsütésre keltem, és semmi viharfelhő nem volt az égen.

Gyorsan magamra kaptam egy ruhát, megmosakodtam, aztán lementem a konyhába.

Apa és Ethan szótlanul ültek egymás mellett. Feszült volt a levegő köztük, amit én oldani próbáltam:

- Ethan, mára mit tervezel?

- Nagyon semmit. Lehet áthívom az egyik haverom.

- Ahaa... Akkor majd találkozunk - intettem neki, felkaptam a pénz, ami a pulton hevert, és elindultam.

Lendületesen lépkedtem a járdán, és a tájat bámultam. Hát igen, beköszöntött az ősz. Gyönyörű színekben pompázott az egész park, szinte elkábultam.

Odaértem ahhoz a fához, ami közös volt Castiellel. Castiel és én...

Éles nevetést hallottam, mire oldalra kaptam a fejem. Hirtelen úgy éreztem, mintha mellkason rúgtak volna egy koncerten.

Castielt láttam, ahogy egy fekete hajú csajjal bájolog. Castiel folyamatosan beszélt, a csaj pedig belekarolva itta a szavait.

Eszméletlenül dühös lettem. Szerettem volna odamenni, és felképelni azt a vadparasztot. De nem tehettem. Nem ronthattam el a csodás kis randijukat...

Tehetetlenül bámultam őket, de nem vettem le róluk a szemem.

Castiel elszakadt a kis picsától, és találkozott a tekintetünk. Rengeteg minden suhant át az arcán, de aztán a végén maradt a közömbös, érzelemmentes tekintet.

Csak bámultam a szemébe, de aztán valaki rám kiáltott.

- Avery! Szia! Mizujs?

Odapillantottam, mire láttam, hogy Alexy és Armin igyekszik felém.

Amikor Armin odaért hozzám, felkapott és megpörgetett.

Visítva tűrtem, de aztán lerakott. A tekintetem újra találkozott Castielével. A keze ökölbe szorult, de nem foglalkoztam vele.

Tegnap még engem csókolt, most meg másik csajjal randizik. Semmi beleszólásom. Anyának igaza van. Miért hagytam, hogy megcsókoljon?

- Te komolyan megcsináltad? Meg merted ölelni Avery-t? - csodálkozott Alexy.

- Fogadtunk. Megcsináltam - nevetett Armin.

- Na jó, most én jövök - szólt Alexy, majd megölelt.

Nevetve viszonoztam, de aztán elindultunk a suli felé.

                                                  ***

A suli udvarán ácsorogtam. Vége van a sulinak, most mindenre ráérek. Leginkább gondolkozni.

Be kell vallanom, bármennyire is dühös vagyok Castielre, nem akarom, hogy elmenjen. Ki kell valamit találnom, hogy megússza az egészet, és visszavegyék ide. De mégis mi a fenét csináljak?

- Te vagy Avery, ugye?

Oldalra pillantottam, és egy fekete hajú, fekete szemű fiút pillantottam meg.

- Ki kérdezi? - mosolyogtam.

A srác kínosan elröhögte magát, de aztán bemutatkozott.

- Yves Jensen vagyok, a kosárcsapat kapitánya. Meséltek már rólad.

- Tényleg? Kicsoda?

- Leginkább Armin, de Castiel is néha szólt rólad.

Boldogság töltött el, amikor meghallottam ezeket a neveket.

- Igaz, hogy Castielt kirúgták? - kérdezte, mire bólintottam. - Ó, bassza meg!  Castiel az egyik legjobb játékosunk, nélküle szinte képtelenség megnyerni a bajnokságot! Oké, a többiek is jók, de Castiel volt a titkos fegyver - sóhajtott.

- Én is azon gondolkoztam, hogy hogy lehetne azt megoldani, hogy nem menjen el - húztam el a vállam.

- Szarban vagyunk...

- Elég nagyban...

Egy ideig szótlanul álltunk egymás mellett, de aztán Yves megszólalt.

- Sose láttalak még. Új vagy?

- Igen. Nemrég jöttünk. Viszont én se láttak még.

- Egy évvel feljebb járok, mint te - nevetett. - Támadt egy jó ötletem! - csillant fel a szeme. - Megpróbálok beszélni az öreg nyanyával, hogy ne rúgja ki véglegesen Castiel-t. Mert a kosárcsapatnak szüksége van rá.

- Ez jó ötlet. Én pedig megkérem Natanielt, hogy erősítse meg. Lehet, hogy megteszi - sóhajtottam. - Mert nem nagyon szívleli Castielt.

- Azt tudom - pillantott rám. - De vicces! Arminnak igaza van! Tényleg kicsi vagy - nevetett.

- Gúnyolódsz Égimeszelő? - löktem meg a karját.

Yves felröhögött, majd javasolta, hogy induljunk.

Amikor egymás mellett haladtunk, megállapítottam, hogy Yves jóképű, és jó testalkata van. A haja olyan volt, mint Castiel és Armin haja együttvéve. Enyhén hosszú, és kócosan áll.

Amikor a folyosón sétáltunk, rengeteg lány gonosz pillantását éreztem magamon. Rápillantottam Yvesre, aki viszont csak mosolyogva élvezte a csajok nézését.

- Bomlanak érted a csajok ugye? - böktem meg a bicepszét.

- A legtöbb igen. De nekem csak egy kell.

"Érdekes" pillantással bámultam tovább, és egy új dolgot állapítottam meg.

Yves tipikus rossz fiú.

- Mesélsz magadról egy kicsit? - léptem oda hozzá.

- Mi érdekel?

- Annyi, amennyit elmondasz.

- Felőlem - röhögött. - A kosarazáson kívül benne vagyok egy bandába. Dobolok, de énekelni is szoktam. Van egy 5 éves húgom, akit imádok. Hasonlít rád egy kicsit - pillantott rám. - Castiel az egyik legjobb haverom, és ez is egy ok, amiért nem akarom, hogy kirúgják. Mellesleg 17 éves vagyok - fejezte be.

- Újabb érv, amiért a csajok bomlanak utánad.

- Mi van? - röhögött.

- Ne má'! Tudom, hogy a pasik egy kicsit ostobák, de azért ennyire...

- Ja, de... Várj, micsoda?! Mi az, hogy ostobák vagyunk?

- Hát, nem értitek meg a lányokat.

- Például?

- Ha egy csaj azt mondja, hogy azt csinálsz, amit akarsz, akkor még véletlenül se csináld azt, amit szeretnél. Többet nem akarok mondani, mert lusta vagyok hozzá.

Yves felnevetett, de aztán megkérdezte, hogy mire gondoltam az előbb.

- Minden csaj imádja az olyan pasikat, akik zenekarba játszanak. Persze ez nem mindig van így. Általában csak a gitárosért, a dobosért, meg az énekesért vagyunk oda.

- Kezdem megérteni... Bár nem volt olyan sok barátnőm.

- "Nem volt olyan sok"? Mennyi volt? - kuncogtam.

- Három-négy. Nem olyan sok.

- Nem soook?!

- Kevesebb, mint ami Castielnek volt. Hat-hét csajjal kavart már... Úgy tudom.

 - Juj, ezt nem is tudtam róla. Te jó ég! Ennyi barátnője volt? Ezt én miért nem tudtam?!

Yves csak nevetett a kitörésemen, de aztán mosolyogva a szemembe nézett. Olyan kedves, vidám pillantása van...

Rámosolyogtam, mire elpirult és elkapta a tekintetét. Nevetve elkezdtem bökdösni, aztán az lett a vége, hogy összeborzolta a  hajam.

Megpillantottam Natanielt a folyosón sétálni, így gyorsan elköszöntem Yvestől, aki csak bárgyún egy sziát szólt utánam, majd bekopogott a tanáriba.

Hangtalanul Nataniel mögé osontam, és rávetettem magam. A papírok kiestek a kezéből, és össze-vissza szálltak.

- Jajj, Nataniel! Úgy bírlak - vigyorogtam.

- Avery? Szeretnél valamit? Lehet tudok segíteni.

- Ugyan, lehet, hogy csak látni akarlak!

Nataniel felnevetett.

- Szeretnél valamit?

Felsóhajtottam.

- Segítened kell...

- Komolynak tűnik. Menjünk nyugodtabb helyre. A D.Ö.K terem jó lesz - ragadta meg a kezem, és elhúzott.

Megpillantottam magam mögött Melody-t, aki pislogás nélkül meredt ránk.

- Nem lopom el tőled, ne aggódj! - tátogtam felé, mire elmosolyodott.

Nataniel behúzott a terembe, és becsukta az ajtót.

- Na, mi a baj?

- Nataniel... Segíts! - könyörögtem. - Nem rúghatja ki a diri Castiel-t! Ő a az egyik legjobb játékos a kosárcsapatba! Yves mondta, akivel az előbb ismerkedtem meg, hogy Castiel nélkül nem tudják megnyerni! Segíts! Beszélj a dirivel! Rád úgyis hallgat!

Nataniel felsóhajtott.

- Az igazgatónő úgy tudja, hogy Castiel összetört pár dolgot... Ha még csak a szekrényt törte volna össze, akkor nem rúgták volna ki. De ott a kosárpalánk...

- Majd magamra vállalom - szólt valaki az ajtóból.

Odapillantottam. Yves a mellkasa előtt összefonta a karját, és az ajtófélfának támaszkodott.

- Mit keresel te itt? - kérdeztem.

- Az öreganyó meghallgatott, és azt mondta, hogy elgondolkodik rajta. De tudom, hogy le se szarja, amit mondtam. Ha Castiel összetörte a palánkot, akkor azt magamra vállalom. Abból csak nem lehet bajom.

- De akkor a szekrénnyel mi lesz? - biggyesztettem le a számat.

- A haverod szerint azzal nincs gond. Castiel megússza egy figyelmeztetővel, és akkor jöhet a bajnokságra. Szerintem a diri is örülne, ha megnyernénk.

- Tudsz valamit tenni? Kérlek! - könyörögtem Natanielnek.

- Ennyire fontos nektek?

- Igen! - bólintottam, de aztán Nataniel Yvesre pillantott.

- Ha Avery-nek fontos, nekem is - mosolygott.

Elpirultam, és a földre szegtem a tekintetem.

- Megpróbálom - nevetett Nataniel. - Ha ennyire fontos nektek, akkor jó. Amúgy is,a húgom már nyaggatott ezzel.

- Köszi Nataniel! - vidultam fel.

Válaszul csak elmosolyodott, de aztán elköszöntünk tőle, és kimentünk.

- Köszönöm - súgtam Yves-nek.

- Micsodát?

- Hogy mellettem állsz... Egyedül nem tudtam volna ezt megcsinálni.

- Semmiség. Erős lány vagy Avery! Más csaj ezt nem is merte volna felvállalni.

- Nem is vagyok erős...

- Ugyan már! Castiel egyszer mesélte, hogy milyen erősen pofán csaptad a parkba. Ott röhögtem rajta. Meg amúgy lelkileg is van benned spiritusz. Ezt azóta tudom, mióta megláttalak.

- Te kukkoló! Engem lesel? - nevettem.

- Micsoda? Dehogy is! Csak egyszer láttam, ahogy Amberrel vitatkozol... Vagyis ahogy beszólsz neki.

- Az nem volt semmi - legyintettem.

- Csak szerinted - mosolygott.

Amikor kiértünk az udvarra, hirtelen úgy éreztem, mintha mozogna a talaj. Meginogtam, aztán majdnem összeestem.

Yves gyorsan elkapott, és felemelt.

- Úristen! Mi a baj?

- Csak... Csak megszédültem. Nincs nagy gond.

- Biztos jól vagy? Elég szarul festesz...

- Persze, nincs semmi gond.

Biztos állásba helyezett, és aztán megláttam Alexy-t, ahogy felém siet.

- Szijja Avery! Kérdezhetek valamit? - vigyorgott, de aztán meglátta Yves-t. - Szia Kosárkirály! Mizujs?

- Kosárkirály? - fordultam a megszólított felé.

- Ezt a becenevet adta rám - vakarta meg a tarkóját.

- Na mindegy! - szólt Alexy. - Avery, mit csinálsz a hétvégén?

- Nagyon semmit... Miért?

- Akkor nem lenne kedved átjönni?

- Egy egész hétvégére? - kérdeztem, mire bólintott. - Miért is ne? - mosolyogtam.

- Szuper! Holnap még beszélünk, de most megyek. Szia Avery! Szia Kosárkirály!

- Menj a fenébe! - röhögött Yves.

Amikor Alexy elment, Yves felém fordult.

- Szóval, már van programod hétvégére.

- Vaaaaan. Miért, mit szerettél volna? Egyébként a holnapom az szabad - súgtam.

- Mit szólnál ahhoz, ha elvinnélek egy zenekari próbára? Azt mondtad, hogy azt bírják a csajok.

- Akkor ez egy randi?

- Nem. Ez nem randi. Ez egy "megmutatomapróbánkat" dolog.

- Benne vagyok... Kell neked egy becenév... Hmm - vakartam meg az állam.

- Ez most komoly? - fogta a fejét röhögve.

- Jó, nem jut eszembe semmi. A lényeg, hogy benne vagyok - mosolyogtam.

- Akkor jó. Egy pillanatra elkérhetem a telefonodat?

- Persze, de miért? - nyújtottam felé.

- Majd meglátod.

Kikapta a kezemből, és nyomogatni kezdte. Egy kis idő után visszanyújtotta. 

- Nekem most mennem kell. El kell mennem a húgomért az oviba. Holnap találkozunk Törpe! - intett, majd elsietett.

Boldogan pillantottam utána, de aztán és is haza indultam.

                                                 ***

Amikor beléptem a házba, anyát, Madyt és apát nem találtam otthon. Viszont, egy vendég, akit nem szívesen láttam...

A vörös démon a kanapén ült Ethannel, és valami filmet néztek a tévébe. Amikor Ethan meglátott, felpattant és megölelt.

- De jó, hogy hazaértél drága nővérem!

- Na jó, Ethan, mit akarsz? - röhögtem. - Csak akkor szoktál így viselkedni, ha valamit akarsz.

- Én ugyan semmit! Csak örülök.

- Anya, apa, Mady? Hol vannak?

- Valami lakást néznek. Mady talált egy olyat, ami olcsó, és tetszik neki.

- Ahaa... - mondtam, mire Ethan elengedett.

Castiel engem figyelt, és találkozott a tekintetünk. A csók után nem jelentkezett, és nem is hozta fel a dolgot. Lehet, hogy nem is jelentett neki semmit.

- Felmegyek a szobámba - indultam ki a nappaliból.

- A kis magányos farkas - röhögött Castiel.

Hátrafordultam, és mérgesen rápillantottam.

- Van valami, ami nem tetszik Piroska?

- Talán nem bírom a képedet.

- Talán nem kéne szóba állnod velem.

- Igazad van. Talán nem kéne egy ilyesmi csajjal szóba állnom, mint te.
- Talán jelentkezhetnél egy csók után, hogy mi a fasz van.
- Ez, hogy jön ide?
- Mi az, hogy hogy?! Egyeltalán neked jelentett valamit?!
- Nem nagyon.
Meglepett a válasza, de aztán közömbös, érzelemmentessé vált az arcom.
- Nem nagyon? - suttogtam.
- Csak egy csók volt. Semmi több.
- Szóval, neked csak egy csók volt...
- Talán nem kellett volna megcsókolnom téged.

Eddig bírtam ki, így belevágtam a szemébe.

- Talán nem kéne megcsókolnod egy olyan lányt, mint én. Talán nem kéne azt csinálnod, hogy játszol vele, aztán egy másik picsával bájologsz. Talán nem kéne úgy bánnod vele, mint egy vázával, vagy mittudom' én. Talán... mindig csak talán. Tudod, Castiel, nem csak te vagy ezen a földön. Nem kéne ennyire elszállnod magadtól. Elég volt. Felejts el Castiel, majd mással játszol. Engem hagyj békén. - köptem ki a szavakat. Castiel kinyitotta a száját, de közbevágtam. - Nem Castiel. Most már késő. Egyszer nem az van, amit te akarsz, és már egyből csesztetsz mindenkit? Legalábbis engem... Gondold át az egészet máshogy. Gondold át az én szemszögemből. Te, hogy éreznéd magad, ha megcsókolna egy csaj, de aztán közli, hogy az nem volt semmi?! Azt hiszed, hogy ez nekem jó? Hogy én ezt élvezem? Mostantól ne szólj hozzám... hagyj békén... Ne foglalkozz velem! Csókolj más csajt, és utána randizz egy újabb picsával! Velem ne csináld ezt! Ne játszadozzál az érzéseimmel!! - kiáltottam. - Utállak! Gyűlöllek Castiel!! - vágtam bele a szemébe.
Felmentem a szobába, és végigfeküdtem az ágyamon. Volt min gondolkoznom...

                                                   ***

Amikor újra lementem, Castiel még mindig ott volt nálunk. Durcásan levágtam magam Ethan mellé.
- Lenyugodtál?
- Enyhe kifejezés - válaszoltam, mire Castiel elröhögte magát.
Felcsendült a másik szobából az Imagine Dragons Warriors száma. A csengőhangom.
Felpattantam, és elindultam, hogy megkeressem.
Felkutattam az egész házat, míg végül megtaláltam. Egy ismeretlen szám, és egy ismeretlen név állt ott. Momak. Alatta pedig egy üzenet volt:

Nem találtál nekem becenevet, így adtam magamnak :D Remélem, kitalálod, hogy ki vagyok ;) "megmutatomaprobánkat"

Elmosolyodtam, de aztán felvettem a telefont.
- Pompás becenév, meg kell hagyni - mondtam köszönés helyett.
- Király vagyok. Amúgy neked is szia - nevetett Yves.
- Szia. Minek köszönhetem, hogy felhívtál?
- Meglepetés volt.
- Hát, elérte a célját!
Ethan és Castiel engem bámult, ugyanis ők hallották, ahogy telefonálok.
- Valami újabb szédülést kaptál, amikor hazaértél? - kérdezte.
- De bunkó vagy! - röhögtem. - Nem, tudod ki kell tartanom a "megmutatomapróbánkat" napig.
Yves felnevetett, majd a következő pillanatba már nem volt a kezembe a telefon.
Ethan odaugrott, és kikapta a kezemből.
- Hahóó! - ordított bele. - Ki beszél?
- Ethan! Add már vissza! - kiáltottam. - Ne turkálj a magánéletembe.
- Ööö... Tudni akarom, hogy mi történt? - kérdezte Yves.
- Mit mondasz öcsi? Várj kihangosítalak! - nyomkodta a telefonom Ethan.
- Meg ne próbáld! - nyúltam, de már késő volt.
- Na így már jó lesz! - nyújtózott ki Ethan elégedetten.
- Micsoda? Most... Most komolyan ki lettem hangosítva? A környezetedbe lévők hallják, hogy mit pofázok? Akkor ezt is hallják? Törpe, mi a fene van? - röhögött Yves.
- Ne engem hibáztass! Az öcsém elvette a telefonom! - siránkoztam.
- Hahó öcsi! Mizu? A nevem Ethan, Avery aranyos kisöccse! - szólt bele Ethan.
- Erős túlzás - morogtam.
- ITT VAGY?? - üvöltött Ethan.
- Ezt szerintem idáig is hallottam. Kiszakadt az egyik dobhártyám. Figyi Törpe, ha nem fogok menni a holnapi napra, akkor azt az öcsédnek köszönheted - tettetett rosszullétet Yves.
- Ja, akkor jó. Hogy hívnak haver? - dumált Ethan.
- A nevem Yves. Yves Jensen.
Castiel pislogás nélkül bámult, majd az egész teste megfeszült, amikor meghallotta ezt a nevet. Hogy tovább idegesítsem, elkezdtem beszélgetni Yves-el.
- Akkor, áll a holnapi nap?
- Ez attól függ, hogy nincs-e baja a dobhártyámnak. De amúgy igen.
- Jól hallom? Randizni viszed a húgom... Izé nővéremet? - kapta fel a fejét Ethan.
- Akkor most a húgod, vagy a nővéred? - értetlenkedett Yves.
- A nővérem. Na! Most akkor randizni viszed?
- Abban állapodtam meg Törpével, hogy ez egy "megmutatomapróbánkat"... Akármi.
- Érteem!
- Yves! Szívélyesen megkérlek, hogy az udvarlást hagyd abba, és segíts nekem! Nem boldogulok ezzel a DVD-vel! - szólt egy fiatal női hang a túlsó vonalon.
- Nem értesz a DVD-hez? Az őskorból jöttél? - kérdezett vissza Yves.
- Te állat - nevetett a nő, majd fejbe csapta Yves-t.
- Fejbe csaptál egy fakanállal? Te jó ég... Törpe, azt hiszem, hogy mennem kell, mert az anyám darabokra szaggat - röhögött Yves.
- Belerakjuk a gulyáslevesbe!
- Milyen anyukád van neked? - nevettem.
- Kedves, jófej, vicces, aranyos. Olyan, mint te.
- Hu, Yves, látnád most Avery fejét. Marha vörös - szólt Ethan.
Yves felnevetett, de aztán egy kislány hangot hallottam:
- Bátyuuuus! Azzal a lánnyal beszélsz?
- Meg az öccsével, de ez mellékes dolog. Igen, vele - válaszolt neki Yves.
- Mond meg neki, hogy azt üzenem: szia!
- Hallja amit mondasz.
- Ja, akkor mindegy. De azt mond meg neki, hogy nagyon szimpi!
- Ő a húgod volt? Szimpi vagyok neki? De édi -visongtam.
- Hát igen. A mesélésem alapján nagyon bír.
- Yves! Tényleg beraklak a gulyáslevesbe! - kiáltott az anyukája.
- Figyi, Momak, menj, mert különben tényleg kaja leszel - ajánlottam.
- Rendben. Holnap találkozunkTörpe! És szia Ethan.
- Szia! - köszöntem el.
- Csá, haver! - köszönt el Ethan.
Yves utoljára felnevetett, de aztán lerakta a telefont.
- Na jó! Kérdések! Honnan ismered? Bírod? Ő bír téged? Randizni mentek holnap? - támadott le Ethan.
- Hagyjál - indultam el.
- Ne má' Avery! Csak azt mond meg, hogy bírod-e!
- Mit takar ez a szó?
- Mondok egy példát. Úgy bírod, mint Castielt?
- Nem is bírom Piroskát - mondtam, de nem néztem hátra.
- Akkor most azt a csókát bírod vagy nem?
- Igen bírom! Örülsz? - feleltem idegesen.
Ethan csak elvigyorodott, de aztán felmentem a szobámba.

                                            **Este**

Tizenegy óra körül pittyent egyet a mobilom. Álmosan odapillantottam, de nem reagáltam rá.
Pár perc múlva újra jelzett, de most egymás után jöttem az SMS-ek. Odanyúltam, és megnéztem. Mindegyik Yves-től jött:

Szia Törpe! Ugye nem szédültél meg? :D

Bakker, most látom, hogy mennyi az idő. Felkeltettelek?

De bunkó vagyok! Este tizenegykor, amikor már alszol, itt írok neked.

És most is azt csinálom. Tuti, hogy pittyeg a telód.

De akkor mi a szarért írok, még most is?

Ááá!

Mosolyogva olvastam a sorokat, de aztán válaszoltam rá.

Igen, tényleg pittyegett a telóm. És felkeltettél. De mielőtt idegrohamot kapnál, nem haragszok érte :)

Hu, akkor jó. Remélem, azért jól aludtál Törpe :D

Ha azt a fél órát alvásnak lehet tekinteni :P

Fél óra? 2 órával ezelőtt hívtalak, és te csak fél órát aludtál? Mit csinálsz te annyi ideig? XD

Leginkább gondolkozni szoktam :D úgy mindenen :)

Hát, ez rám nem igaz :D ha befekszek az ágyba, 5 perc és alszok xd

Amúgy mi van a filmmel? Amit anyukáddal néztél.

Annak vége :) most anya is, meg a húgom is ott alszanak a kanapén :D

Miért nem viszed be őket a saját ágyukba?

Honnan tudod, hogy elbírom őket? :D

Mert fiú vagy xD

Haj... XD akkor várj egy kicsit.

Ledobtam magam mellé a telefonom, és vártam, hogy Yves visszajöjjön. Addig tudtam gondolkozni.
Meglepődtem rajta, hogy egy nap alatt milyen erős kapcsolatot alakítottam ki Yves és köztem. Nekem olyan, mintha a legjobb barátom lenne. Remélem neki is szintén ez van... És nem gondol rám "másképp". Ezt meg kell kérdeznem tőle.

Na, a csajszik a helyükön vannak :) 

Örülök neki ^^ Yves... Kérdezhetek valamit?

Kérdezhetsz valamit :D

Te, hogy gondolsz rám?

Nem értem a kérdést....

Ajj már! Csak mert nekem olyan vagy, mint a legjobb barátom. Ezért kérdezem, hogy te...

Jaa értem mire akarsz kilyukadni :D nálam is szontén ez van :)

Szontén? XDDD

Jóvanna' félreírtam :D szintén :)

Hiszel a fiú-lány barátságokba?

Nem

??? Nem?

A fiú-lány barátság azt állítja, hogy egy idő után a másik fél többet akar :) majd, ha 3-4 hét múlva ez a legjobb barátos dolog nem fog változni köztünk, akkor hinni fogok benne :D

Akkor jó :) De... Akkor ez a "megmutatomapróbánkat" dolog, hogy van?

Úgy, mint a másik haveroddal :D átmész hozzá egy hétvégére, mégis csak barátok vagytok :)

Hát... Nem egészen

Mivan??

Az a helyzet, hogy ő meleg... Szóval mindig is barátok leszünk.

Ja, így már értem :) hát, ez más.

Körülbelül még egy órán át SMS-eztünk, de amikor kérdeztem valamit, nem kaptam választ. Yves bealudt.
Magamra húztam a takarót, és lehunytam a szemem.
Ami Yves-re volt igaz, az nálam hatott.
Pár perc múlva elaludtam.
(Ui.: Ha akarsz még egy jó blogot olvasni, akkor ezt ajánlom :) 
                          http://serult-tundermese.blogspot.hu )