Szőke vagyok, szőkének is látszok

Felelsz vagy mersz technika

Döbbenve figyeltem Luc alakját. Ha Aiden veszélyben van, akkor muszáj segítenem neki. Ő a barátom.
Egy pillanatot kértem, majd bementem a házba, és gyorsan írtam egy cetlit, hogy elmentem. A konyhapultra tettem, és felkaptam a dzsekimet és a csizmámat.
Elindultunk Steve háza felé, ütemesen lépkedve. Egész végig nem szóltunk egymáshoz semmit, de láttam Luc arcát, hogy aggódik. Én is aggódtam Aiden miatt.
Kis idő után megérkeztünk. Luc benyitott, én pedig követtem.
- Ti vagytok azok? - hallottam Steve hangját.
- Igen! - válaszolt Luc.
Steve megjelent a nappali ajtajában, és hozzám fordult.
- Segítened kell.
- Mi a baj? Aiden jól van? - tudakoltam.
Steve összeharapta a száját, és közelebb lépett, hogy csak mi halljuk, amit mond. Nyitotta a száját, de aztán meghallottam Aiden rekedtes, erőtlen hangját.
- Nyugodtan kimondhatod előttem is Steve. Hallom a gondolataidat.
Steve felsóhajtott, és beinvitált minket a nappaliba.
Aiden a kanapé előtt ült, felhúzott térdekkel. A karjaival átkarolta a térdét, és üveges szemmel bámult maga elé.

- Jól vagy? - léptem közelebb hozzá, de Steve visszarántott.
- Ne menj közelebb!
- Ne gyere ide... - mondta ugyanabban az időben Aiden.
- Valaki elmondaná, hogy mi a fene van?! - fújtattam.
Steve fájdalmasan rám pillantott, de azt a szemem sarkában észre vettem, hogy Luc bemegy egy szobába, és becsukja az ajtót.
- Most, hogy átjöttünk a való világba, Aidennek akadt egy kis gondja - kezdte el Steve. - Az előző lakóhelyünkön megszokott volt neki az emberi vér fogyasztása, de itt erről le kellett szoknia. És... Nehezen bírja ki. Én tudom irányítani, mert idősebb vagyok nála. És sokat gyakoroltam. Aiden csak azt tudja, hogy a szeme ne vörös legyen. De sose gyakorolta azt, hogy megállja, hogy ne egye az emberi vért.
Aiden nyelt egyet, de aztán halkan megkérdeztem.
- És én mit tudok segíteni?
- A te véred olyan, amit Aiden a legjobban kíván. Ha megállja, hogy ne öljön meg, akkor a többi ember vérét se fogja kívánni.
- Ez hülye ötlet - szólt Aiden. - Mi van akkor, ha nem tudom visszafogni magam? Ha megölöm?
- Ezért vagyok itt. Ha elveszted az önuralmadat, akkor le tudlak állítani.
Aiden elfordította a fejét, és kibámult az ablakon.
Steve szólt, hogy kezdjük is el, Aiden viszont ellenezte. De Steve akaratának nem tudott ellenállni.
Steve a konyhából hozott egy kisebb kést, és óvatosan felém nyúlt vele.
- Ne csináld... - nyöszörgött Aiden.
Steve nem hallgatott rá. Kérdőn rám nézett, mire bólintottam.
Óvatosan megvágta az egyik ujjamat. A vér csordogálni kezdett a sebből, majd lecsöppent a padlóra.
Aiden erősen a szája elé szorította a kezét úgy, hogy az orrát is eltakarja, ezzel megakadályozva, hogy érezze a vérem illatát.
- Aiden, ez így nem segít - mondta Steve. - Vedd el onnan a kezed.
Aiden nem szólt semmit, és nem is engedelmeskedett. De aztán Steve odament mellé, és óvatosan lefejtette Aiden arcáról a kezét.
- Könyörgök, Cicus... - suttogta. - Menj innen...
- Nem megy! - kiáltotta Steve, és odébb lépett.
Aiden rám pillantott, de aztán meglátta a véres kezemet, és összeszorította a szemét.
De neki is kellett levegőt vennie.
Megérezte a vérem illatát, és szorosabban összehúzta magát. Mindkét kezét a fejére rakta, és beletúrt a hajába.
- Meg kell állnod! - szólt Steve.
- Nem bírom! - kiáltotta Aiden.
Előre hátra dülöngélt, és erősen koncentrált, hogy ne támadjon nekem.
De aztán egy idő után, legnagyobb meglepetésemre lenyugodott. A karja a teste mellett foglalt helyet.
Felsóhajtottam.
Nem kellett volna. Elsiettem.
Aiden rám pillantott.
A szeme élénkvörösen virított.
- Avery. Menj innen - tolt el Steve.
- Mi a baj?! - kérdeztem rosszat sejtve.
- Elvesztette az önuralmát! Neked fog támadni, ha nem mész el!
Aiden felállt, de Steve azzal a lendülettel elé ugrott.
Elkezdtem hátrálni, majd berohantam abba a szobába, ahol Luc volt.
Becsuktam az ajtót, és észrevettem a barna hajú fiút az ágyán ülve. Egy konzolt nyomkodott, én pedig tehetetlenül álltam ott.
- Ne aggódj - szólalt meg. - Steve lefogja állítani.
- Honnan tudod? - ültem le mellé.
- Mert megígérte Aidennek, hogy még egyszer nem fog megtörténni.
- Én ezt nem értem...
Luc ledobta a konzolt, és felém pillantott.
- Aiden régen teljesen más volt. Tipikus mókamester, aki állandóan nevet, és semmi komolyság nem volt benne.
- De akkor mi történt?
- Négy éve volt. Aiden megtalálta az igazi szerelmét. Odáig meg vissza volt a lányért. Imádta. Aztán két év után összejöttek. A lány ember volt, Aiden vámpír. De nem tudta sokáig titokba tartani. A lány hamar rájött. De nem hagyta el Aident. Azt monda neki, hogy úgy szereti, amilyen. Viszont ugyanolyan volt, mint te. Különleges vérű. Aiden nehezen, de meg tudta állni, hogy ne igyon a véréből. Aztán Steve ötlete volt az egész. Ugyanazt akarta csinálni, mint most veled. Hogy Aiden tudjon uralkodni önmagán. De semmi se úgy sült el, mint azt gondolták... Aiden elvesztette az önuralmát, és Steve nem tudta visszafogni. Steve gyengébb volt. Aiden hatalmas lendülettel lökte neki a falnak, Steve nem tudott védekezni. Teljesen legyengült, felállni se volt ereje.
- Mi lett a lánnyal?
Luc felsóhajtott, majd nyelt egyet.
- Luc! - szóltam rá.
Lehunyta a szemét, de aztán megszólalt.
- Aiden megölte.
Megmerevedtem, és szerintem a szívem kihagyott egy ütemet.
- Másfél évig nem lehetett kirángatni a szobájából. Steve vadászott neki, de én vittem be neki a kajáját. Steve... Ő nem akart Aiden szeme elé kerülni. Eszméletlenül nagy bűntudata volt. Ha erősebb lett volna... Megállíthatta volna Aident.
- És Aiden? Vele mi lett?
- Megfogadta, hogy soha többé nem lesz szerelmes. Fél, hogy újra megtörténik ez az eset.
Bólintottam, de aztán meghallottam, hogy valami törékeny a padlóra esik. Aiden mélyről feltörő, fájdalmas nyögése töltötte be utána a csendet.
- Most már kimehetünk.
Luc kinyitotta az ajtót, és kimentünk a nappaliba.
Borzalmasan festett.
A képek a padlón hevertek, az asztal felborult, és a poharak, tányérok a földön hevertek összetörve.
Steve a falnak támaszkodott, és erősen zihált.
Aiden a földön feküdt, lihegve, véresen. A szilánkok felszántották a karját, és az arcát.
Becsukott szemmel, halkan nyögdécselve, pihent a padlón.
Kinyitotta a szemét, és rám nézett. De aztán a tekintete Stevere vándorolt, aki halkan megszólalt.
- Megígértem, hogy legközelebb visszatartalak.
Aiden felállt, és odalépett a polchoz. Leemelte a kést, és hozzám lépett.
Újra belevágott a kezembe.
Steve egész teste megfeszült, Luc pedig elkezdett hátrálni.
Aiden normális légzéssel figyelte a sebet, a véremet. A szeme égszínkék maradt.
Viszont utána felemelte a kezem, és óvatosan az ajkai közé vette a sebet. Egy kicsit megszívta, és a vérem a szájába jutott. Halkan felnyögött, de aztán rám pillantott. Lenyalta az ajkáról a véremet, mire Steve megszólalt.
- Aiden... Te... Hogyan?
Aiden rápillantott, és mosolyogva megszólalt.
- Az elmúlt percben jöttem rá, hogy akarat kérdése. Ha erősen ellenzem, akkor kibírom. Eddig az volt a baj, hogy azt gondoltam, nem lesz semmi baj.
Steve elmosolyodott, és megölelte Aident.
- Király vagy Aiden.
Aiden felnevetett, és Luc is mosolygott.
Aiden rám nézett, és becsukott szemmel elvigyorodott.
- Köszi, Cicus.
- Alap dolog - mosolyogtam.

Aiden megtörölte a száját, hogy a vérem ne maradjon ott, és újra elvigyorodott.

                                                        ***

Sok idő telt el azóta. Aiden újra normális (eltekintve attól, hogy gyűlölik egymást a magyartanárral, és akkora karót kapott egy dolgozatára, hogy kilóg a naplóból. De ezen csak nevetett) és Yves is visszajött a suliba...

*Visszaemlékezés*

A suli udvarán ültünk. Eszméletlenül jó idő volt, a hó elolvadt, és a nap erősen sütött.
Türelmetlenül vártam Yves érkezését. Tegnap felhívott, hogy holnap már jön, de azt nem mondta, hogy mégis mikor.
Viszont hirtelen egy fekete kocsi gurult be a suli udvarára. Audi volt, mosolyogva ismertem fel.
Kinyílt az ajtaja, és Yves szállt ki belőle. A rajongói felsóhajtottak.
Yves stílusa mintha teljesen megváltozott volna. De nem történt átalakítás.
Egy fekete póló volt rajta, fekete gatyával, és fehér sportcipővel. A szemén napszemüveg csillogott. A póló miatt a világ elé tárult izmos karja. A vállára kapta a fekete Adidas táskáját, és elindult felénk.
- Rossz fiú lettél? - kérdezte Evy, amikor Momak mellénk ért.
- Nem. De lehetek az - mosolygott Yves.
Felálltam, átkaroltam a nyakát, egy puszit nyomtam az arcára, és megöleltem. Yves meglepődött, de aztán visszaölelt.
- Csak úgy sugárzol! - köszöntöttem.
- Mint mindig.
Felnevettem, de aztán elengedtem. A karjára pillantottam, hogy hátha megtudom, hogy mi a van a kezén.
De nem. Yves, mint minden nap, ma is fáslival bekötötte az alkarját. Viszont, a felkarja szabadon maradt, és megláttam egy... Egy tetoválást a karján.
- Van tetoválásod!? - döbbentünk meg Evy-vel.
- Van. Megmutassam?
- Naná!
Yves feltűrte a pólója ujját, hogy jobban szemügyre vegyük. Elég szép volt, nekem nagyon tetszett.
- Szülinapomra kaptam az anyámtól- mondta Yves.
- De csak 18 éven felülieknek lehet nem? - kérdezte Evy.
- A srác jó fej volt, és megengedte.
- És hogyhogy egy ilyen minta mellett döntöttél?
- Nem akartam nevet vésni a karomba, és ezek a sárkányok, meg a nemtom' mik nem jöttek be. Aztán a srác lerajzolta egy lapra, hogy szerinte ez állna jól nekem. És nekem meg tetszett.
- Értem...
- Be kéne mennünk - szólaltam meg.
- Menjünk.

*Visszaemlékezés vége*

Bent a suliban folyamatosan futkároztak a diákok, és mindenki izgalmasan beszélgetett.
- Képzeld Yves, jött egy új tanuló - mondta Evy.
- Tényleg?
- Aha. Egy fiú. Aiden a neve.
- Tök jó fej - tettem hozzá.
- Hé, Cicus!
Megfordultam, és megpillantottam Aident. Mosolyogva állt ott.
- Emlegetett szamár! Szia! - köszöntöttem.
- Szia! Ki ez a srác? - nézett Yvesre.
- Ő itt Yves. Yves, Aiden.
Aiden mosolygott, és Yves is. Aiden ismerte Yvest. Yves nem ismerte Aident.
- Hallottad a hírt? - fordult felém Aiden.
- Nem. Mit kellett volna hallanom?
- Lesz valami nagy buli. Zed mesélte.
- Elmegyünk - vágta rá Evy. - Te jössz?
- Naná. De Cicus, te is gyere - emelte fel a mutatóujját Aiden.
- Én megyek! Nyugi! Yves, te jössz?
Yves csak megvonta a vállát.
Aiden elköszönt, és elment. Evy abban a pillanatban letámadt.
- Hadd kérdezzek valamit. Te jársz Aidennel?
- Mi? Dehogy is! Miért hiszitek azt? Te is, meg Luc... Megőrülök!
- De akkor miért hív Cicusnak?
- Mittudom' én! Ez olyan, mint, hogy Yves miért hív Törpének.
- Mert kicsi vagy - nevetett Momak.
Legyintettem, és utána mindannyian bementünk a saját termünkbe.
Az A terembe leültem Rosaékhoz, és becsatlakoztam a beszélgetésbe.
- Szerintetek miért van ez az ellenséges viszony Kentin és Dajan között? - kérdezte Rosa.
- Ezen már én is gondolkoztam - mondta Alexy.
- Csak utálják egymást. Ennyi - vonta meg a vállat Kim.
- De miért? Ez a kérdés - szóltam közbe.
- Pont ez az! Egy embert nem lehet CSAK utálni! Annak kell lennie valami oknak! - értetlenkedett Rosa.
- Én nem szeretem, ha az emberek nem szeretik a másikat - csüggedt le Alexy.
- Ez ellen most nem tudunk tenni - mondta Kim. - Hé, Iris! Gyere ide egy kicsit!
A vörös hajú lány idejött mellénk, és leült.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Te tudsz valamit, hogy miért nem bírják egymást? - kérdezte Rosa.
- Azért azt is elmondhatnád, hogy kik - röhögött Kim.
- Az sokat segíteni - vakarta meg a tarkóját Iris.
- Kentin és Dajan - adta meg a választ Alexy. - Te jóba vagy Kentinnel. Biztos tudsz valamit.
- Annyit tudok, hogy valami történt még régen. De azt nem tudom, hogy mi - ingatta Iris a fejét.
- Nekem van egy ötletem! - kiáltott fel Rosa.
- Mond már! - türelmetlenkedett Kim.
- Ma mindannyian elmegyünk abba a buliba, és vagy Kentint, vagy Dajant is elhívjuk. Bevetjük a felelsz vagy mersz technikát!
- Én azt nem ismerem - emeltem fel a kezem.
- Valamelyikünk kihívja Kentint, vagy Dajant, ez attól függ, hogy melyikük jön el. Na, de a lényeg. Addig hívjuk ki, amíg egyszer azt nem mondja, hogy felel. És akkor megkérdezzük, hogy mi a bajuk egymással - válaszolt Alexy.
- Ez jó! - kuncogtam.
- Király vagyok - húzta ki magát Rosa. - Szólíts mostantól felségnek.
Felnevettünk, de aztán Castiel hangját hallottam mellettem.
- Hé, bocs, hogy megzavarom a nagyon érdekes csevelyt, de Szöszi. Beszélhetnénk?
- Itt is mondhatod - ugrattam.
- Nagyon vicces, de négyszemköztra gondoltam - nevetett Castiel.
Felálltam, és elindultam. Visszapillantottam, és észrevettem, hogy a többiek mosolyognak, Rosa pedig egy szívet formál ki a kezéből.
A szememet forgattam, de aztán Castiel után mentem.
- Hol voltál tegnap este? - kérdezte.
- Aiden hívott. Fontos ügy volt - hazudtam. - És mielőtt te is megkérdeznéd, nem, nem járunk.
Castile felnevetett, de aztán beletúrt a hajába.
- Meg még annyit szerettem volna, hogy... Izé... - pirult el.
Mosolyogva figyeltem, és egy kicsit oldalra billentetten a fejem, mint egy kismadár.
- Mit nézel? - kérdezte.
- Aranyos vagy, amikor elpirulsz.
Erre még jobban elvörösödött, de aztán visszavette a szokásos, félig mosolygós, félig vigyorgós arcát.
- Mész ma abba a buliba?
- Igen.
- Na jó. Elviszlek, ha annyira szeretnéd.
Felnevettem, de aztán bólintottam.

                                                          ***

Miután a suli órái mind véget értek, elindultam, hogy megkeressem Yvest. Még mindig nem válaszolt arra a kérdésre, hogy jön-e a buliba.
Kiléptem az udvarra, és megpillantottam a pad mellett állni. Egy lánnyal beszélgetett.
A csaj szőke hajú volt, folyamatosan csicsergett, és az egyik szőke tincsét csavargatta. Yves felvont szemöldökkel hallgatta, szinte üvöltött róla, hogy utálja a csajt.
Hirtelen a lány közel hajolt Yves-hez, és megcsókolta. Yves a döbbenettől reagálni se tudott, de aztán ellökte magától a csajt.
- "Normális vagy?!" - olvastam le a szájáról.
Valamit még beszélgettek (Beszélgettek? Pff...), de aztán a lány sértődötten elviharzott. Odamentem Yves mellé, és mindketten leültünk.
- Hát, az egyik rajongód nagyon szeret - állapítottam meg.
- Te jó ég... Törpe, nincs vized?
Kivettem a táskámból, és odaadtam neki. Belekortyolt, de aztán kiköpte. Nem azért, mert szar ízű volt, hanem azért, mert csak kiöblítette a száját.
- Fúj! Ez a csók borzalmas volt! Knyá - öklendezett, én meg csak nevettem. - Ne röhögj! Tudod milyen gusztustalan volt?
- Hát, a reakciódból el tudom képzelni - kacagtam.
Yves elmosolyodott, de aztán megkérdeztem, hogy jön-e a buliba. Igent válaszolt, és megkérdezte, hogy elvigyen-e. Megráztam a fejem, és mondtam, hogy Castiel elvisz. Bólintott, de aztán hazamentem készülődni.

                                                      ***

Otthon anya teljesen bezsongott, hogy buliba megyek. Ő is jönni akart, de apa hamar lebeszélte róla. "Ne ronts el a fiatalok buliját" mondta neki, mire anya kiakadt, hogy mi az, hogy elrontja. Apa visszavonulót fújt, és gyorsan magyarázni kezdte, hogy ők mást fognak csinálni. Aztán megígérte neki, hogy ők majd máshova mennek.
Felvillant a kislámpa a fejemben, vagyis támadt egy ötletem.
Felrohantam az emeletre, és berontottam Ethan szobájába. De azonnal meg is álltam.
- Mit csinálsz?!
Ethan az ágyában feküdt, pont ellentétesen. A feje lelógott az ágyról, a keze pedig összekulcsolva hevert a mellkasán. Félmeztelenül volt.
- Hagyom, hogy megemésszen az unalom - válaszolt.
- Hát, nem fogod hagyni, mert más terveink vannak.
Erre felkapta a fejét, és kérdőn rám nézett.
- Hova megyünk?
- Egy buliba. A sulitársaim is ott lesznek. Én pedig elviszlek.
Boldogan elvigyorodott, de aztán kimentem a szobájából, és az enyémbe mentem, hogy készülődjek.

Egy óra múlva már Ethan a szobám ajtaján kopogtatott.
- Avery, nem megyünk?
- 5 perc és kész vagyok! - kiáltottam vissza.
Na, abból se lett semmi.
Kis idő után Ethan megint kopogott.
- Azt mondtad, hogy 5 perc és mehetünk! Ahhoz képest eltelt már vagy 20 perc!
- Azt mondtam, hogy 5 perc... Ja, semmi, kész vagyok. Mehetünk - nyitottam ki a szobám ajtaját.
Ethan felnevetett, de aztán elindultunk. Ő az egyik haverjával ment. A kis huncut. Elhívta a barátját is. Sunyi.
Engem Castiel várt a kapuban. Megkérdeztem, hogy mióta van itt, és egy "Csak most jöttem" választ kaptam.
Felpattantam mögé a motorra, és szokásos módon átöleltem a derekát.
Nemsokára már a buli helyszínén voltunk. Ott bent folyt az élet, és zene hallatszott ki.
Ethan és a haverja pont akkor értek oda. Meglepve látta, hogy Ethan barátja nem más, mint Max. Boldogan köszöntem neki, és ő is nekem. Ethan meg csak a fejét kapkodta köztünk, valahogy nem vágta, hogy mi ismerjük egymást.
Castiellel leszálltunk a motorról, és bementünk. A többiek egy asztalnál tömörültek össze. Csatlakoztunk hozzájuk, de Ethan és Max máshova mentek.
- Kentin? Dajan? - súgtam oda Rosa-nak.
- Egyikük se jött el - legyintett csalódottan. - Dajannal nem találkoztunk, Kentinnek pedig más dolga akadt.
- De attól még felesz vagy merszezünk?
- Jó ötlet! Emberek! Felesz, vagy mersz lesz!
A többiek felnevettek, de benne voltak. Aiden és Zed elmentek valami innivalóért, mi pedig türelmetlenül vártuk, amíg visszajönnek.
Amikor mindenki megkapta az üccsiér, elkezdtünk játszani.
- Oké, én kezdek - emelte fel a kezét Kim. - Castiel! Felelsz, vagy mersz?
- Felelek - döntött a srác.
- Hányt csajt fektettél meg eddig?
Mindenki húúú-zni kezdett, Castiel pedig kínosan felröhögött.
- Miért érdekel ez mindenkit?
- Csak. Na?
- Egyet. Még mindig.
- Csaaaak? - döbbent meg Evy.
- Csak egyet.
- Ez furi... - töprengett Evy.
- Hé, te! - mutatott Castiel. - Hogy hívnak?
- Zed - húzta féloldalas mosolyra a száját Zed.
- Felelsz, vagy mersz?
- Merek.
- Akkor kérd fel táncolni azt a csaj ott - mutatott rá egy bigére Castiel.
- Ennyi az egész? Pff... - nevetett Zed.
- Zed bevállalós - mondta Aiden.
És tényleg. Zed odament, és felkérte a lányt, aki mosolyogva fogadta el. Mi pedig csak nevettünk az egészen.
- Akkor most én jövök. Megint - vigyorgott Kim. - Yves!
- Merek - válaszolt Momak.
- Biztos?
- Biztos.
- Jó. Csókold meg Averyt.
Mindenki megdöbbent, Yves pedig becsukott szemmel, lehajtott fejjel felnevetett.
- Nem.
- Mi? Mi az, hogy nem? - kérdezte Kim.
- Nem csókolom meg.
- Miért?

- Mert Avery-nek kellemetlen lenne. És én csak barátként tekintek rá. És szerintem Avery is. Nem csókolna meg egy olyan személyt, akit nem szeret - mondta Yves.

Kim elhúzta a száját, én pedig ránéztem Yves-re. Becsukott szemmel elvigyorodott, de aztán már senkinek se volt kedve játszani, így abbahagytuk. 

Egy lassú számnál hirtelen három kis csaj jött oda mellénk, és felkérték a fiúkat táncolni. Mindannyian meglepődtünk, de aztán elnevettük magunkat. Castielt egy szőke lány rángatta, Aident meg egy kb. 178 centis csaj. Yves elutasította a lányt, mert ő nem akart menni.

- Avery - állt fel, és kinyújtotta a kezét.

- Azt mondtad, hogy nem akarsz táncolni.

- Egy idegen csajjal nem is. De veled igen.

Elmosolyodtam, és hagytam, hogy felhúzzon.

Bent a tánctéren elhelyezkedtünk, és Yves átölelte a derekamat, én pedig a kezemet a tarkójára tettem, és húztam közelebb magamhoz. A nyakamba temette a fejét, én pedig szorosan hozzásimultam. 

A tánc után visszamentünk a lányokhoz, és leültünk. Castieléknek muszáj volt ott maradniuk, a csajok nem engedték el őket.

- Na, milyen volt a tánc? - kérdezte Rosa.

- Egész jó - válaszolt Yves.

- Jobb volt, mint Castiellel? - kacsintott rám Rosa.

- Miért pont Castielt hoztad fel? - nevettem.

- Mert hát, ha az ember beleszeret valakibe, akkor mindig körülötte forognak a gondolatai - kuncogott.

Hamar rájöttem, hogy mire gondolt.

- Rosa, megígérted, hogy erről nem beszélsz senkinek - morogtam.

- Megtudhatnám, hogy miről van szó? - kérdezte Evy.

- Hát, Avery szerelmes... - mondta Rosa.

- Rosa! - szóltam rá.

- Micsoda? - kérdezte Evy.

- Elmondhatom? - nézett rám Rosa.

- Nem!

- De elmondom! Annyi az egész, hogy...

- Rosa! 

- Hogy Avery beleszeretett Castielbe.

                                                     Evy

Megdöbbenve, mosolyogva figyeltem Averyt. Egészen addig, amíg meg nem pillantottam Yves arcát.

A fuldoklás határán járt. Az arca lesápadt, és szó nélkül ült Avery mellett. A fenébe! Ezt nem szabadott volna hallania!

Oldalra pillantott, és kinyitotta a száját.

- Én most... Én szerintem... Én megyek - mondta rekedten. 

- Miért? - kérdezte Avery.

- Vigyáznom kell... a... a húgomra - tért ki Yves a válasz elől.

Felállt, és kitámolygott a buli helyszínéről. Utána indultam, de mire kiértem, addigra már az Audi eltűnt.

Mérgesen fújtam egyet, és gyalog indultam el Yves lakása felé.

Amikor megérkeztem, bekopogtam, és az anyukája nyitott ajtót.

- Szia Evy! 

- Heló Margaret! Yves itthon van?

- Igen, pár perce jött.

- És hol van?

- A szobájában.

Felrohantam az emeletre, és benyitottam.

Yves a szobájában állt, pont háttal nekem.

- Jaj Yves, ne sírj! - mondtam rosszat sejtve.

- Nem sírok - fordult felém. És tényleg. Egy könnycsepp se volt a szemében. - Egy... - bicsaklott meg a hangja. - Egy összetört szívű ember nem tud sírni...

- Yves...

Odamentem mellé, és átöleltem. Lehajtotta a fejét, és kitört belőle a zokogás. Lecsúsztam a földre Yvesel együtt. 

A hátamat nekitámasztottam a falnak, Yves pedig a mellkasomra hajtott fejjel sírt. Folyamatosan nyugtatgattam, és a haját simogattam.

- Nem hiszem el... - zokogta. - Miért velem?! Miért csinálják ezt velem?!

- Nyugodj meg Yves... Itt vagyok...

De nem nyugtatta meg őt semmi.

Régóta tudok az érzéseiről. Arról is, hogy hogyan szereti Averyt. Imádja őt. Mindent megtenne érte. Az, hogy depresszióba esett miatta, csak még jobban bizonyítja.

El tudom képzelni a helyzetét. Szeretsz egy embert, de aztán megtudod, hogy ő mást szeret. Ez olyan, mint a dominók. Yves beleesett Averybe, Avery pedig Castielbe. 

Oldalra pillantottam, és az ajtóban megpillantottam egy személyt.

Avery.

Yves fejét szorosabban a mellkasomba nyomtam, hogy ne vegye őt észre. Yves folyamatosan zokogott, és egyfolytában ugyanazt kérdezgette.

- Miért...? Miért?! Miért Evy?! 

- Nem tudom Yves... - válaszoltam.

Egy "Menj innen" üzenetet tátogtam Avery felé, de nem mozdult.

Folyamatosan Yvest bámulta, és fájdalmas arccal meredt maga elé.

Amikor Yves kisírta magát, és elaludt, az anyukája segítségével befektettük az ágyába. Lementem a nappaliba, és észrevettem Averyt.

- Yves jól van? - kérdezte.

- Nem... Nem, nincs jól - válaszoltam csalódottan.

- Miért sírt...?

- Nem mondhatom el. Ne haragudj.

Bólintott, de aztán kiment a házból.

                                                       Avery

Életemben először látta, sírni Yvest. Nagyon rossz volt. Az a zokogás... Eszméletlenül fájt. De miért sírt? Mi a baja? Mi történt? 

Semmit se tudva siettem hazafelé. Az eső közben eleredt, így feltettem a kapucnimat, hogy ne ázzak meg.

Otthon anya megkérdezte, hogy milyen volt a buli. Tipikus "jó" válasszal lerendeztem, hogy felmehessek a szobámba. 

Becsuktam az ajtómat, ledobtam a vizes ruhámat, és átöltöztem. De aztán kaptam egy SMS-t Castieltől.

Hé, Szöszi, segíts már. Nem tudom hol vagy, de ez a csaj nagyon rám szállt, én pedig kifejezetten rühellem, és nem akar békén hagyni.

Felsóhajtottam. Castiel milyen béna!

Gyorsan felkaptam a cuccaimat, és elsiettem a buli helyszínére.

Bent a szokásos meleg, és fülledt levegő fogadott. A tánc még mindig nem szakadt meg.

A szememmel Castiel kerestem. Meg is találtam a pultnak támaszkodva, unottan hallgatva a szöszke csajt, aki még elvitte táncolni. Odamentem, és egy puszit nyomtam Castiel arcára, majd megfogtam a kezét.

- Szia édes! Itt vagyok - mondtam mézes-mázos hangon.

- Szia cica - köszöntött, majd megcsókolta a nyakamat.

Felnevettem, és a lány szeme közé bámultam. Pislogás nélkül, megdöbbenve figyelt minket.

- Ki ez a lány?

- Ja, ő? Avery, bemutatom... Mi?

Végig akarta mondani, de a lány úgy eltűnt, mint a kámfor.

- Huh, na végre - lélegzett fel.

- Te is aztán egy ember vagy, mondhatom! - csaptam meg.

- Mi? Miért?

- Nem tudsz egyedül lerázni egy csajt? Hogy lehetsz ennyire béna?!

- Jólvanna'!

Mondtam Castiel-nek, hogy most már elég legyen a bulikból, ő pedig helyeselt. 

Megmondta, hogy hazavisz, én pedig semmit se sejtve ültem fel mögé a motorra.

Viszont pár perc múlva nem otthon, hanem Castiel háza előtt találtam magam.

- Mit keresünk mi itt? - kérdeztem.

- Van valami, amit meg szeretnék mutatni. Imádni fogod.

Elindult a háza felé, én pedig követtem. Amikor beértünk, Castiel megsimogatta Démon buksiját, és becsukta az ajtót. Ledobta a kabátját, és én is levetkőztem.

Bementünk a nappaliba, és Castiel felemelt egy DVD-t. Mosolyogva meglengette, én pedig felhúztam a szemöldökömet.

- Ugye nem pornó?

Castiel felröhögött, és nemet intett a fejével. Felém mutatta a CD borítóját, én pedig felsikítottam.

- Á! Hogy szerezted meg?

- Ethan haverod mesélte, hogy imádod. Én pedig megláttam egy boltban. Gondoltam megveszem, hogy örüljél.

- Rakd be gyorsan! Hadd nézzem meg!

Nem tehettem róla. Imádtam az Alkonyat trilógiát. Az utolsó résznek kifejezetten örültem.

Leültünk a kanapére, és elkezdtük nézni a filmet. Tudtam, hogy Castiel-nek semmi kedve hozzá, de berakta, hogy örömet szerezzen nekem.

Amikor a film arra a részre jutott, hogy Bella és Edward a tóban fürdenek (meztelenül...khmm...) a szemem sarkából láttam, hogy Castiel rámnéz.

- Nem akarom megtudni, hogy most mi jár a fejedben - morogtam.

- Egy ötlet.

- Eszedbe se jusson!

- Nem az, amire gondolsz - nevetett. - Éhes vagyok.

- Én is.

Megegyeztünk, hogy pirítóst fogunk enni, vajjal. Castiel a nutellát szavazta meg. Én csak nevettem rajta, de aztán beraktam a kenyeret a pirítóba, ami aztán pár perc után "kiugrott" onnan.

Castiellel egyszerre nyúltunk a kenyér után. Az ujjaink összeértek, és egy tipikus filmes jelenet lehetett volna az egész esemény.

Rápillantottam, és a tekintetemet az ő gyönyörű szürke szemébe fúrtam.

Castiel kinyitotta a száját, hogy megszólaljon.

                                                     Yves

Miután nagy nehezen kikászálódtam a depresszióból (ami még régen volt) anyám mondta nekem, hogy annyi mindent összetörtem, hogy át kéne rendezni a szobámat.
Kaptam egy új ágyat, függönyt, íróasztalt, szóval minden olyat, amire szükségem van.
Még nincsen berendezve a szoba, így egy matracon alszok éppen, dobozokkal együtt. Nem túl fényes helyzet.
Avery-vel se...
Lehajtottam a fejem. Én ezt nem értem. Miért? Miért nem tud viszont szeretni...? 
Meg kellett volna mondanom neki, hogy szeretem... Jobban... Mindennél jobban...
De ezen nem segíthet semmi.
Avery Castielt szereti.
A legjobb barátomba szeretett bele...
Avery sose fog engem szeretni...
Felhúztam a térdemet, és ráhajtottam a fejem. Össze vagyok törve... A szívem is. És nincs senki, aki összeszedné a darabkáit...

Hátradobtam magam, és a plafont kezdtem el bámulni. Odanyúltam a telefonomhoz, és felvettem a kütyüt.

Feladó: Yves

Címzett: Avery

Üzenet: Ő elég jó neked?

Elküldi az üzenetet?: Igen/Nem

Menti piszkozatként?: Igen/Nem

Visszatettem a telefont az eredeti helyére, majd újra visszafeküdtem. Hagytam, hogy a szemem becsukódjon, és elnyomjon az álom.