Szőke vagyok, szőkének is látszok

Aiden Carter színre lép

Viszont hirtelen valaki befogta a számat.
- Csigavér kislány...
Megdermedtem. Ismerős, mély, rekedtes hang volt.
- Nem kell félned. Ja, de, mégis - nevetett.
Rúgtam, kapálóztam, ahogy csak tudtam. De engem folyamatosan vonszolt, erősen tartott, esélyem se volt.
Bevitt egy kis utcába, majd a falhoz nyomott, a kezét levette az ajkaimról, de amikor kinyitottam a számat, azonnal vissza is helyezte oda.
- Figyelj kiscica. Ha nem ellenkezel, kevésbé lesz szar. Ha ellenkezel, akkor garantálom, hogy vagy kórházba kerülsz, vagy meghalsz.
Elvette a kezét a számról, én pedig nem szóltam semmit.
- Ügyes kislány - mondta, és abban a percben megpillantottam az arcát.
Curt...

Elvigyorodott. Mindkét csuklómat a falnak szorította, majd a fülembe súgott.
- Tudod, a többi lány örülne ennek.
- Mi a fenét akarsz csinálni...? - kérdeztem rekedten.
- Szerinted?
Átvette a másik kezébe a csuklómat, és a szabad keze becsúszott a pulcsim, majd a pólóm alá. Lerángatta rólam a pulcsimat, és a bőrömet megcsapta a hideg levegő.
A nyakamhoz hajolt, és egy csókot lehelt rá.
A szemem megtelt könnyel.
Nem akartam.
Félelmetes volt...
Kitört belőlem a zokogás, de Curt csak nevetett rajta.
Kirántottam a kezem az ő tenyere közül, és ellöktem. Viszont azonnal visszaállt. Erősen nekinyomott a hideg falnak, a csuklómat pedig nekivágta.
Halkan, fájdalmasan felsikítottam.
- Mondtam, hogy ne ellenkezz. Felesleges - szólt Curt.
Összeharaptam a számat, de a könnycseppek folyamatosan folytak le az arcomon.
Curt megsimította a combomat, majd szorosabban hozzám préselődött. A keze a pólóm alatt kutatott, feljebb és feljebb tolta az anyagot, de aztán egy idő után az is a földön landolt. Curt megfordított, így a fal felé fordultam, ő pedig mögöttem állt.
Eszeveszettül sírtam, és tudtam, hogy ennyi volt.
Hát ez a vége? Így vesztem el a szüzességem?
- Szűz vagy még? - kérdezte.
- Mit érdekel az? - zokogtam.
- Igazad van. Nem érdekel. Kifejezetten leszarom.
Az egyik tenyerét a fejem mellett a falnak támasztotta, majd megsimította a derekamat.
Lehajtottam a fejem, és nem mozdultam.
Úgyse segít semmi...
Viszont hirtelen Curt karja elszakadt tőlem, majd valami elsodorta. A földön landolt, és ott maradt, mozdulatlanul, ájultan feküdve.
Oldalra pillantottam.
Kentin állt ott, ökölbe szorított kézzel. A keze az előrelendült helyzetben maradt, és a srác enyhén zihált.
- Huh, ha nem mentem volna katona iskolába... - szólalt meg.
Sírva, zokogva csúsztam le a földre.
Teljesen átfagytam. Csupán a gatyám, a cipőm, és a melltartóm volt rajtam. A pulcsim és a pólóm Curt mellett feküdt.
A többiek is megérkeztek. Evy Kentin mellé rohant, majd Lisander is feltűnt.
És abban a pillanatban megláttam Castielt.
Erősen lihegett, és amint meglátott, odarohant mellém, felhúzott a földről, és átölelt. A válla hajtottam a fejem, és zokogva öleltem a srácot.
- Jól van, Szöszi, nincs semmi baj. Legalábbis, most már.

Amikor Lisander észrevette Curt testét, megkérdezte.
- Mit fogunk vele csinálni?
- Semmit - válaszolt Kentin. - Majd felkel. Valamikor.
- Nem kéne itt hagyni - töprengett a felemás szemű srác.
- Mondom, majd felkel - ismételte Kentin.
- Én meg azt mondom, hogy húzzunk el innen - szólalt meg Evy.
Lisander bólintott, majd rám mosolygott.
- Ha Avery kiszáll Castiel mellkasából, akkor felőlem mehetünk is.
Az elmúlt 5 percben folyamatosan Castielt öleltem. Oldalasan bújtam a mellkasába, nem is akartam a fejem kivenni onnan.
- Nem kell. Maradhat így - mondta Castiel, majd a térdhajlatomhoz csúsztatta a kezét, és felemelt. A fejemet még mindig a mellkasába süllyesztettem, és hagytam, hogy cipeljen.
- Hogy találtatok ide? - kérdeztem halkan, kibújva Piroska mellkasából.
- Castiel aggódott miattad - válaszolt Evy.
Castiel kínosan felröhögött, de aztán Lisander folytatta.
- Amikor elmentél a kórházba, és nem jöttél haza, aggódni kezdett. Először Ethant hívta fel, hogy otthon vagy-e már. Aztán Yvest hívta, hogy talán még nála vagy a kórházba. Mindegyikük "nem" választ adott, így Castiel idegbajos lett, és azonnal elindult, hogy megkeressen. Egyedül nem engedtem el, ezért elmentem vele, de Kentin is velünk tartott.
- És Evy?
- Én meg azért jöttem... Igazából nem is tudom - mondta a lány.
Halkan felnevettem, de amikor meghallottam a villamost, azonnal visszanyomtam a buksimat Castiel dzsekijéhez.
- Hé, Szöszi... - szólított meg, mire újra elsírtam magam. - Jól vagy?
- Á, persze! - csattantam fel. - Az előbb majdnem megerőszakolt egy perverz, pszichopata vadállat. De neeeem. Nincs semmi!
- Jól van, na. Kentin lecsapta.
Kentin felnevetett, de aztán elválltak az útjaink. Ő hazafele indult, Evy pedig Lisanderrel ment.
- Mit csinálsz? - kérdeztem.
- Szerinted? Haza viszlek - válaszolt Castiel.
Bólintottam.

                                                ***

Castiel halkan kinyitotta az ajtót, majd Ethan lerohant a lépcsőn.
- Avery! - kiáltotta.
Odarohant hozzám, majd Castiel átadott. Ethan szorosan magához ölelt, majd Castiel-hez fordult.
- Mi történt?
- Egy kis baleset. Nem tudok sokat - tért ki a válasz elől.
Ethan elindult, de félúton visszafordult.
- Kösz, Castiel.
Piroska bólintott, majd kiment az ajtón. Szomorúan néztem utána, de aztán Ethan lerakott a nappaliba.
- Anyáék? - néztem körbe.
- Rokonok - legyintett Ethan. - De mi a fene történt?
Lehajtottam a fejem, és megszólaltam.
- Nem akarok róla beszélni.
- Pedig kéne - dőlt hátra komoran a fotelbe Ethan.
Felsóhajtottam, de aztán tömören elmondtam, hogy mi történt.
Ethan rezzenéstelen arccal figyelt.
- Ne akadj ki, jó? - mondtam rosszat sejtve.
- Dehogy - fordította el a fejét. - Hát... No comment.
- Ennyit tudsz mondani?
- Azt mondtad, ne akadjak ki. Mert valójában most azonnal bezárnálak egy kibaszott szobába addig, amíg meg nem találom azt az embert, aki ezt csinálta a nővéremmel. Úgy felrúgnám, hogy leolvassa a Göncöl szekér alvázszámát. Aztán agyon ütném egy lapáttal, és elásnám. Élve.
Felnevettem, de aztán elindultam aludni.

                                       Castiel

Két óra múlva megint Avery háza előtt voltam.
Leállítottam a motort, és levettem a sisakomat. Felraktam a motor kormányára, és kinyitottam a kaput. Beléptem a házba, és a nappaliba érve megpillantottam Ethant.
Félmeztelenül, álmosan ült a kanapén, és a tévét bámulta.
- Hívtál - szólaltam meg, mire idefordította a fejét. - Baj van?
Bólintott, majd levettem a kabátomat és a cipőmet. Leültem mellé, és megkérdeztem.
- Mi van?
- Avery... - suttogta álmosan.
- Mi van vele?! - kérdeztem mérgesen.
Ethan összeharapta a száját, de aztán megszólalt.
- Nem tudom, mi történt. Nem tud aludni. Ha elalszik, rosszal álmodik, aztán azzal végződik, hogy sikítva felkel. És sír. Folyamatosan.
Oldalra pillantottam, majd meghallottam Szöszi sikítását.
- Erről beszélek... - suttogta Ethan, és lehajtotta a fejét.
A lépcső felé pillantottam.
- Miért hívtál? - kérdeztem.
- Castiel - fordult felém, és én is felé. - Olyan kapcsolat van köztetek, amit sose értettem. Talán, te megtudnád nyugtatni.
- Miért nem Yvest hívtad? Ő a legjobb barátja.
- Yves kórházban van te barom.
- Ja, tényleg.
Felsóhajtottam.
- Nem ígérhetek semmit.
- Legalább próbáld meg. Kérlek.
Ethan olyan esdeklően nézett rám, hogy nem tudtam elutasítani. Felálltam, és Avery szobája felé vettem az irányt.
Benyitottam, és elém tárult a szöszke lány. Az ágyában ült, az arcát a tenyerébe temette, és sírt.
- Hé, Avery - guggoltam le mellé.
Felsikkantott, és egy kicsit oldalra ugrott.
- Ne ijedj meg. Csak én vagyok - mondtam.
- Mit keresel itt?
- Hosszú sztori. Mi a baj?
- Curt... - kezdte halkan.- Mindig bevillan az a pár borzalmas perc...
Újra elsírta magát, én pedig elhúztam a számat.
- Aludnod kellene.
- De nem tudok...
- Mindjárt jövök.
Amint ezt kimondtam, felálltam, és kimentem az ajtón.

                                         Avery

Dermedten bámultam Castiel után. Amint becsukta az ajtót, visszafeküdtem.
Behunytam a szemem, de abban a pillanatban kinyílt az ajtó. Felemeltem a pilláimat, de úgy gondoltam, bárcsak ne tettem volna...
Curt állt az ajtóban. Vigyorogva engem bámult.
Felsikítottam, a fejemet a párnámba nyomtam, és újra elbőgtem magam.
- Hé... Hé, Szöszi! - hallottam Castiel hangját.
Oldalra fordítottam a fejem, és megpillantottam az ágyam mellett guggolni, aggódó arckifejezéssel.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Curt... Ott... Ott volt az ajtóban... Ott állt... - suttogtam rekedten.
- Avery, én álltam ott.
Megmerevedtem, majd halkan megkérdeztem.
- Akkor megőrültem?
- Nem hiszem. Eddig is őrült voltál.
Valahogy most nem tudtam nevetni.
Curt arcát láttam Castielé helyett.
Lefolyt egy könnycsepp az arcomon, de aztán Castiel felállt, és az ajtó felé indult.
- Ne...! - szóltam utána, mire visszafordult. - Ne menj el... Ne hagyj itt! - könyörögtem.
Castiel felsóhajtott, de aztán mégis a szobámban maradt.
Ledobta magáról a pólóját, és bebújt mellém. Betakart, magához húzott, és átölelt.
- Néha kifejezetten utállak - mondta.
- Mer'?
- Annyi baj van veled - nevetett. - De ne aggódj. Ha Curt megmutatja a pofáját, esküszöm, hogy szarrá verem.
- Kellene egy biztos pont... Amire támaszkodhatok.
- Egy biztos pont?
- Egy biztos pont.
- Itt vagyok - lágyult meg a hangja. - A többivel ne foglalkozz.
- Köszönöm... - suttogtam, majd becsuktam a szemem.
Castiel közelsége, illata, érintése és a szavai megnyugtattak. A szívem visszaállt a normális ütemben lévő dobogásba, és a lélegzetvételem lecsillapodott.

                                                  ***

Az iskolában nem szóltunk senkinek se Curt ügyéről. Úgy sétáltunk be a suliba, mintha nem történt volna semmi.
Rosa ragaszkodott hozzá, hogy menjek el vele Natanielhez. Valami kikérős ügyről szeretne vele beszélni, de nem akar egyedül menni. Megígértem neki, hogy elmegyek.
Rosa bekopogott a D.Ö.K terembe, és halkan benyitott.
- Hahó!
- Itt vagyok! Gyere csak be! - szólt Nataniel.
Betuszkoltuk magunkat a terembe, és Rosa becsukta az ajtót.
- Szia Nat!
- Szia Nataniel - tettem hozzá.
- Sziasztok lányok! Miben segíthetek?
- A kikérő miatt jöttem - lépett oda Rosa.
- Ó, igen. Már elintéztem. Holnap nem kell suliba jönnöd.
- Köszi Nat! Nagyon... Jé, ez ki? - pillantott meg egy lapot Rosa.
- Az új tanuló.
- Van új tanuló?
- Légyszíves, mond, hogy nem egy ribanc - motyogtam.
- Nem az - mosolygott Nataniel. - Fiúként nem lehet.
- Akkor jó.
- Na jó - szólalt meg Rosa. - Még egyszer köszi Nataniel, de mi most már megyünk. Szia!
Azzal Rosa megragadta a karom, és kihúzott a folyosóra.
Beleütköztünk Castielbe, aki csak mérgelődött.
- Én nem értem a lányokat - panaszkodott nekünk. - Jött ez az új srác, és most minden csaj róla beszél. Hogy hú, milyen helyes, meg a tököm tudja miket mondanak.
- Én mondjuk még nem is láttam - ingattam a fejem.
Hirtelen két kilencedikes lány ért oda mellénk, és elkezdek egymással sikongatva beszélgetni.
- Láttad már az új srácot?
- Persze.
- Ugye milyen helyes?
- Erről beszélek - tárta szét a karját Castiel.
Felnevettem, de aztán tovább hallgattam a lányok beszélgetését.
- És kosarazik?
- Hogyan te hülye?! Még csak ma jött!
- Ja, tényleg.
- De nézd! Ott jön! - mutatott a lány.
Odafordultam, és leesett az állam.
Egy körülbelül 180 centis srác lépkedett a folyosón. Szőke haja kócosan állt, mintha nem is fésülködött volna. Égszínkék szeme csak úgy csillogott.
Vigyorogva élvezte a lányok pillantásait, majd kisimított egy tincset a szeme közül, mire a lányok felsóhajtottak. A srác felnevetett, majd tovább indult.
Amikor találkozott a tekintetünk újra elvigyorodott. Megmerevedve bámultam, majd hozzám szólt, amikor mellénk ért.
- Szia, Cicus - mondta, majd tovább sétált.
Kétségtelen.
Aiden az.
Átjött a való világba.
- Ismer téged? Ez, hogy lehet? - kérdezte Rosa.
Nem válaszoltam. Pislogás nélkül, üveges szemmel bámultam magam elé. Viszont utána elvigyorodtam, és elrohantam.
- Aiden! - szóltam utána.
Hátrafordult, és elmosolyodott.
Sikítva, röhögve borultam a nyakába. Aiden felnevetett, de aztán felkapott. Rádobott a vállára, és pedig nevetve csapkodtam a hátát.
- Nem jó, Cicus?
- Te... - kerestem a szavakat. - Te... Te bükkfa!
- Micsoda? - röhögött.
- Semmi. Nem akarsz lerakni?
- Nem - hallottam a rövid választ.
- Akkor vigyél.
- Hova?
- A barátaimhoz.
- A lányhoz, meg a piros hajúhoz?
- Nem piros! Vörös!
- Tökmindegy.
Aiden mégis lerakott, majd a szemébe bámultam.
- Hogyhogy itt vagy? Mi történt? Steve? Luc? Velük mi van? Hol vannak? Aiden? Miért nem válaszolsz?
- Melyikre válaszoljak? - túrt bele a hajába.
Felsóhajtottam, majd odamentem Rosa-hoz, és Castiel-hez. Aident magammal vonszoltam.
- Rosa, ő itt Aiden. Aiden, Rosa.
- Szia! - köszönt a lány.
Aiden felemelte a kezét, mire vállon csaptam.
- Normálisan tudsz köszönni?!
- Most ezzel mi a baj, Cicus?
- Váá! Na mindegy. Castiel, Aiden. Aiden, Castiel.
- Hali - köszönt a vörös.
- Csá.
- Itt bezzeg tudsz köszönni? - néztem rá a szőke fiúra.
Elmosolyodott, majd megkérdezte.
- Yves?
- A kórházban van - válaszolt Rosa.
- Mer'?
- Balhé volt - legyintett a lány.
- Én lecsaptam volna.
- Mit dumász'? Aha, persze - motyogtam, de aztán normálisan megkérdeztem. - Luc és Steve?
- Ők is itt vannak - biccentett a fejével Aiden. - A beiratkozásomat intézik.
- Intézték - hallottam egy hangot a hátam mögül.
Hátrafordultam, és elém tárul Steve és Luc arca.
Steve ingben, és farmerban volt. Mosolyogva figyelt minket.
Luc zavarban volt. Fura volt neki ez a sok ember, meg a zaj. Egyszerű kék pólót viselt (ami kiemelte a szeme színét) egy fekete gatyával.
- Sziasztok! - léptem oda hozzájuk, és egyesével megöleltem őket.
- Avery - mondta Luc.
- Mondjad.
- Még nem válaszoltál a tegnapi kérdésemre - vigyorgott.
Hamar leesett, hogy mire gondolt.
Felsóhajtottam, és elindultam az ellenkező irányba. Luc utánam kiáltott.
- Én tudtam! Megmondtam, hogy jártok!
Hátrapillantottam, és sokatmondó pillantást küldtem Aiden felé.
Nem vette az adást, csak kérdőn állt ott.
Odamentem mellé, erősen megragadtam a karját, és vonszolni kezdtem.
- Hé, hé! - kiáltotta. - Cicus, ez fáj!
Erősebben szorítottam, mire egy "Nem szóltam!" pillantást kaptam cserébe. Betuszkoltam az A terembe, de láttam, hogy rengetegen vannak bent.
Minden szem minket figyelt, de aztán megszólaltam.
- Sokan vannak, szóval tűnés! - toltam ki Aident az ajtón.
- Én ezt nem értem. Először ráncigálsz, most meg kitolsz? Kösz, Cicus - nevetett Aiden.
Nem válaszoltam.
Újra a folyosóra mentünk, mire Rosa megkérdezte, hogy ennek volt-e értelme. Mert először eltűntünk, aztán meg visszajöttünk.
Felnevettem, de aztán becsengettek, és mindenki ment a saját osztályába.

                                                  ***

Az ebédszünet akkor volt, amikor már minden órát megtartottak. Türelmetlenül álltam Aidennel a menzás pult előtt, majd amikor sorra kerültünk, észrevettem, hogy Aiden nem eszik semmit se. Én azért elvettem az adagomat, majd félreléptünk.
- Te nem eszel? - kérdeztem.
- Nem.
- Miért?
- Mert ez a kaja... Nem az én műfajom.
- Mi? Miért?
Aiden nem válaszolt, hanem csak kinyitotta a száját, és a nyelvével megsimította a fogait. És akkor megértettem.
A szemfogai az enyémhez képest hatalmasak voltak.
- Aiden... Te... Te most vámpír vagy? - suttogtam.
- Természetesen. Az, hogy átjöttem a való világba, nem változtat a vámpírságon.
Bólintottam, de aztán átterelte a témát.
- Egyébként megismertem egy srácot.
- Mi a neve? Hogy néz ki?
- Zed. És barna hajú és szemű.
Újra bólintottam, de aztán kerestem egy olyan helyet, ahova le tudunk ülni. Castiel, Rosa és Evy ült egy asztalnál, így odamentünk. Később Aiden haverja, Zed is csatlakozott.
- Szevasz haver - köszöntötte Aident Zed.
- Csőőőő - nyújtotta el az ő hangot a szőke srác.
- Ki ez a lány? - nézett végig rajtam.
- Ő itt Avery. Vagyis, Cicus. De így csak én hívhatom.
- Miért Cicus?
- Mert egy igazi vadmacska.
- Tényleg? Pedig tipikus jó kislánynak tűnik.
- Hát, ezt meg kell bocsájtanunk neki, mert... - tartott szünetet, és rám nézett, majd elmosolyodott. - Mert piszok jól néz ki a zuhany alatt.
- Aiden! - sikítottam.
- Ne szívass! Ti együtt zuhanyoztatok? - képedt el Zed.
- Nem az volt! - tiltakoztam.
- Avery... - mondta Evy huncut mosollyal.
- Nem zuhanyoztunk együtt!
- Pedig nekem úgy tűnt - vitatkozott Aiden.
- Nem!
- Meztelen voltam?
Elvörösödtem, és elkaptam a tekintetem. Aiden elvigyorodott.
- Hol jártál, Cicus? Vörös a fejed.
- Na jó. Engedj. Elülök innen - pattantam fel.
Aiden a karomnál fogva visszarántott, és az ölébe huppantam.
- Ez nem ér - motyogtam.
- Szerelemben, háborúban mindent lehet.
- Gratulálok. És ezek hol vannak?
- Valahol a sulin kívül - röhögött.

Felnevettem, de aztán amikor mindenki megette a saját kajáját, elindultunk hazafelé.

Az udvarra lépve Aiden megpillantotta a tornatermet.

- Itt ilyen is van? - kérdezte.

- Van - válaszoltam.

- Menjünk be.

Nem várta meg a választ, elindult, mi pedig követtük.

A terembe érve megcsapott az ismerős illat, Aiden pedig felvett egy kosárlabdát, és pattogtatni kezdte.

- Tudsz kosarazni? - kérdezte Evy.

- Hát, ezt csak egyféle képpen tudhatjuk meg - mosolygott Aiden.

- Mielőtt elkezded, én is beszállok - dobta le a kabátját Castiel.

Aiden eliramodott, és rádobott a kosárra. Szépen bement, egy hárompontos volt. 

Castiel felvette a labdát, és visszapasszolta.

- Megtudod csinálni még egyszer?

Aiden újra dobott, és sikerült is neki.

Castiel beállt védőnek, és elkezdtek játszani.

Aiden fantasztikus volt. Biztos, hogy az életében játszott már, mert egy ember nem lehet olyan tehetséges, mint ő, ha először tart labdát a kezében.

De a fiúk egy idő után elfáradtak, így visszajöttek mellénk.

Hirtelen kinyílt az ajtó, és az igazgatónő lépett be rajta, egy csoport diák kíséretében.

A tömegből egyből kiszúrtam Max fekete haját. Ő is észrevett, és rám mosolygott.

Viszont volt ott egy olyan személy, akit nem láttam szívesen...

Curt zsebre tett kézzel, unottan hallgatta az igazgatónő dumáját. Amikor rám pillantott, elvigyorodott.

Odabújtam Castiel-hez, ő pedig magához szorított. Abban a pillanatban bevillant az a pár perc.

Aiden engem figyelt, és utána meghallottam a hangját a fejemben.

Tényleg ez történt?

Bólintottam, de aztán az igazgatónő, és a csoport mellénk ért. Valami... Nem tudom miről volt szó.

Az igazgatónő itt hagyta a diákokat, hogy nézzenek szét, majd elhagyta a termet.

- Heló cica - vigyorgott Curt.

Meglepetésemre Castiel elengedett, majd nyitotta a száját.

De nem volt rá szükség.

Aiden hatalmas gyorsasággal Curt előtt termett. Nekilökte a falnak, majd megragadta a pulcsija szélét, és a szemébe bámult.

- Na ide figyelj, öcsi. Csak egyszer mondom el. Ha még egyszer ilyet csinálsz Avery-vel, nem éled meg a holnapot - Aiden hangja jeges, száraz volt. - Sőt. Ha megtudom, hogy hozzáértél, hozzászóltál, akkor is ez lesz. Tartsd tőle távol magad. Bólints, ha megértetted.

Curt csöndben maradt, a többiek pedig döbbenve figyelték a jelenetet.

- Bólints. Ha. Megértetted - ismételte Aiden.

Curt alig láthatóan bólintott, mire Aiden elengedte. Rápillantott a többiekre, mérgesen fújt egyet, és kiment a teremből.

Castiel felvette a dzsekijét, megragadta a karomat, és kihúzott az udvarra.

                                           ***

Castiel nemhogy hazavitt, de ott is maradt. Megbeszéltük, hogy filmet fogunk nézni, de nem tudtuk eldönteni, hogy milyet. Castiel a horrorra, én a vígjátékra szavaztam. Végül Ethan mondta, hogy nézzünk egy normálisat. Ami olyan... Semmilyen.

Beleegyeztünk, de aztán Ethan felvonult a szobájába. Leültem a kanapéra, Castiel pedig mellém huppant le.

Fél óra múlva viszont rám dőlt. Láttam rajta már korábban is, hogy fáradt, de ez csak most bizonyosodott meg.

A vállamon pihent a feje, de mivel ő jóval több súlyú, mint én, ezért én is elkezdtem eldőlni.

- Castiel. El fogok dőlni - suttogtam.

- Nem... Baj... - válaszolt halkan.

Felsóhajtottam, de aztán teljesen ráfeküdtem a kanapéra. 

Castiel a mellkasomra hajtotta a fejét, és halkan szuszogott. A film közben folyamatosan ment, de nem nagyon érdekelt. Abban a percben pont nem.

Óvatosan a haját kezdtem el simogatni, de amikor rájöttem, hogy ez nem helyes, elvettem a kezem.

- Ne... Ne menj el... - nyöszörögte.

Kis hülye. Azt hitte, hogy elmegyek?

Újra elkezdtem cirógatni, Castiel pedig kifújta a levegőjét, és hamarosan elnyomta az álom.

Pár óra múlva kopogtattak az ajtón. Anyáék, és Ethan már rég aludtak, csak mi voltunk lent a nappaliba Castiellel.

Óvatosan elemeltem Piroska fejét, leraktam a kanapéra, és felkeltem. Odamentem az ajtó elé, és kinyitottam.

- Luc?! - döbbentem meg.

- Szia Avery - mondta zavartan.

- Baj van?

- Egyenlőre nem tudjuk. De Steve szeretne veled beszélni. Komoly dologról.

- Mi a baj? Vagy kivel van?

Luc fájó tekintettel ajándékozott meg.

- Aiden. Steve szerint hatalmas veszélyben van.

                                           ***

Feladó: Yves

Címzett: Avery

Üzenet: Én ebbe bele fogok őrülni. Itt a kórházban sose látlak. Hiányzol Törpe. Nagyon.

Elküldi az üzenetet?: Igen/Nem

Menti piszkozatként?: Igen/Nem