Szőke vagyok, szőkének is látszok

Kirándulás és megdöbbenés: MIVAAAN?!

2. rész

Castiel

Dühösen doboltam a padomon, miközben azt vártam, hogy bejöjjön a tanár. A gondolataim Avery és az imént történt dolog körül lebegtek. A fenébe! Nem kellett volna ilyen durván bánnom vele. De miért aggódik? Miért érdeklem őt? Á, a franc se érti a csajokat.

Tologattam a ceruzámat, mikor kinyílt az ajtó és Lisander lépett be rajta. Gúnyosan rávigyorogtam, de aztán megláttam Avery-t a háta mögött. Meglepődtem, amikor a vörös, könnyes arca tárult elém. És én még azt hittem, hogy ő egy erős lány... most meg itt bőg. De... akkor az iménti dolog miatt folytak a könnyei? Vagy Lisander megbántotta? Á, a képtelenség, Lisander egy szúnyognak se tud ártani.
Amikor Avery elhaladt a padom mellett, találkozott a tekintetünk. Összevontam a szemöldököm, mire elpirult és továbbhaladt. Lisander leült mellém és sóhajtott. Nem reagáltam rá, így sóhajtott még egyet.
- Figyelj Castiel, az oké, hogy te egyedül szeretsz lenni, de azért figyelhetnél a sóhajtozásomra - szólalt meg kis idő után.
Hátradőltem a székemen és ránéztem, majd Lisander folytatta:
- Nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy megijeszted Avery-t. Sírva mesélte el nekem a raktárba...
- Mit csináltatok ti a raktárba? - tornáztattam meg a szemöldökömet.
- Tudod, hogy nem úgy értettem - mosolyodott el, de aztán tovább mondta. - Avery sírva mesélte el nekem, hogy miért akadtál ki ennyire.
- Mit értesz mesélés alatt?
- Nem hiszem, hogy örülne neki, ha tudnád az egészet, de szerintem jogod van tudni. Azt mondta, hogy behívtak az igazgatóiba, mire elkezdett aggódni. Ráadásképp, amikor... most mondjam azt, hogy elég durván? Szóval amikor elég durván kiabáltál vele és nekilökted a szekrénynek még jobban megijedt. Szipogta, hogy ő még sose látott ilyennek. Aztán, most gondolom haragszik - vonta meg a vállát. - Szerintem van oka rá. Én is haragudnék.
Szótlanul hallgattam, amint Lisander mesélt. Megdöbbentett, hogy Avery ennyire... nem is tudom...
- Ööö... - vakarom meg a tarkómat.
- Tetszik neked ugye? - mosolyog.
- Mivan? Dehogy is! - tiltakozok, de aztán elgondolkodok rajta.
Addig gondolkodtam ezen, amíg azon kaptam magam, hogy dermedten bámulok magam elé. Gyorsan felkaptam a fejem és láttam, hogy Mr. Faraize már minden másik diáknak magyaráz, majd kivonul a teremből. A diákok felpattannak, és kiszáguldanak a teremből. 
- Lemaradtam valamiről? Most meg mi a fene van? - álltam fel én is.
- Mr. Faraize azt mondta nekünk, hogy mivel ilyen kellemes idő van kint, elmegyünk a természetbe. Lesz ott egy kis vetélkedő - magyarázta Lisander.
- Pompás - vigyorogtam, mire Lisander meglepődött. - Ironikosan mondtam - segítettem ki, nehogy félreértse. Méghogy örülnék egy ilyen programnak... pff!
Hátranéztem, de Avery-t nem láttam a helyén. Ezek szerint kiment a teremből. Ha jól láttam ez elmúlt napokba, Alexy-vel igen jól összehaverkodott, és szerintem elég erős a kapcsolat köztük. Talán Avery másképp gondol Alexy-ra, mint barát? Egyeltalán tudja, hogy ő meleg?
Megráztam a fejem, hogy elhesegessem a kérdéseket. Felkaptam a zsekimet a szék támlájáról, magamra kaptam és kimentem az udvarra. A diákok már a kapun sétáltak ki és egymással beszélgettek, vagy viccmesélésel ütötték el az időt. Lisander odasétált Rosa mellé, és együt száltak fel a buszra. Zsebre dugtam a kezem (még jó, hogy kurva meleg van...), és körbenéztem. Avery az egyik padon üldögélt, és a lábát lóbálta. Elmosolyodtam a magasságán. Elég kicsi volt hozzám képest, és ezt azzal magyarázom, hogy neki nem ér le a lába a padról, nekem meg igen. Halkan énekelt egy számot, amit nem hallottam, így egy kicsit közelebb mentem. Két dolgot állapítottam meg:
1. Britney Spears Stronger volt a szám címe, amit énekelt. Anyám szokta néha ezt hallgatni, onnan tudom. Épp a refrénnél tart.
2. Avery-nek baromira gyönyörű hangja van. Ha Lisander hallaná...
Nem vett észre, így még közelebb mentem. Aztán már egyenes felé sétáltam. Aztán egyszer csak elbizonytalanodtam. Hiszen nem is olyan rég, még meg akartam ütni.
- Mit számít ez? - gondoltam
Folytattam a sétát, és már egész közel kerültem hozzá ,de egyszer csak Avery felállt. El akart indulni, de mivel ott voltam, nekem jött. Megtántorodott, és láttam, hogy mindjárt hanyatt esik.
Ugrottam, és elkaptam a derekát. Viszont arra nem számítottam, hogy Avery lendülete (és a súlya is) magával sodor. Egy kicsit elcsúsztam, de megtartottam.
Hát... most olyan helyzetbe vagyunk, mint amikor a szüleim egymással táncolnak, és apa hátradönti anyát. Csak, most mi nem táncolunk.
A kezem még mindig Avery derekán, ő pedig az egyik kezével a vállamba kapaszkodik, míg a másik keze a tarkómon pihen. Pislogás nélkül mered rám, és látom, hogy vörös lesz az arca. Elvigyorodok.
- Nem akarom megzavarni az éneklésedet, de szerintem minden diáknak kötelező menni erre a szarra - szólalok meg először.
- De te is itt vagy - mondja.
Felröhögök, és a kapu felé pillantok, és meglepődök. Lisander áll ott mosolyogva és minket figyel. Ugye most nem... ugye nem azt hiszi, hogy letámadtam Avery-t? Jézusom!
Gyorsan elveszem a kezem Avery derekáról, és elengedem. Avery felsikít, ahogy a földre zuhan. Elkapja a pólómat, és magával ránt. Elvesztem az egyensúlyomat és ráesek. Most sokkal rosszabb lett!
Feltápászkodok, és póker arcal bámulok Lisanderre. Felhúzom a szemöldökömet, majd felsegítem Avery-t. Odamegyünk Lisanderhez, és szó nélkül sétálunk el a buszhoz. Különös jelenet fogad minket a busznál. Avery felsikít amint meglátja, Lisander pedig elképedve bámulja.
Kentin és Dajan a földön birkóznak egymással. Folyamatosan ütik a másikat, de nem szólnak semmit. Szó nélkül bámulom a fiúkat, és egy kicsit hátra is vetem a fejem.
- Castiel! Ne csak bámulj, csinálj is valamit! - üvölt rám Kim.
- Jó. Melyiknek segítsek?
- Nem úgy te paraszt! Szedd szét őket!
- Már megint én? Mindig én szedem szét őket! Oldják meg maguk.
Kim fenyegtően rám meredt, én pedig felsóhajtottam. Odaléptem a fiúk mellé, megragadtam Kentin ingét és felrántottam. Dajant ellöktem tőle és aztán arrébb léptem. Dajan megtántorodott, amint felállt, Kentin pedig erősen zihált. Bajuk nem esett, szóval nincs gond.
Kim a fülembe súgja, hogy maradjak lent, amíg a többiek felszállnak a buszra, és ha megint összeverekednek a fiúk, akkor válasszam szét őket. Azt mondta, hogy nem ez az első eset.
Amikor már javarészt felszálltak a buszra én is felpattantam. Levágtam magam az első ülésre ami az utamba esett, és a többieket vizslattam.
- Muszáj volt nekem esned ugye? - hallom Dajan hangját. Hátulról jött. Észreveszem, hogy Avery pont akkor száll fel a buszra, és a nyakát nyújtogatja. Alexy-t keresi (gondolom én).
- Ha rámászol egy csajra, aki nem akarja, naná, hogy megütlek - válaszol Kentin.
- Ne kezd megint te seggfej! - áll fel Dajan, és elindul Kentin felé, aki szintén ezt teszik. Húha, itt nagy balhé lesz!
Elvigyorodok, de aztán meglátom, hogy Avery pont a két fiú között szorong. Bakker, ha ők most egymásnak esnek, Avery-nek annyi!
Gondolkodás nélkül megragadtan a megszeppent lány karját, és lehúztam magam mellé. Az időzitésem jó volt, mert Kentin és Dajan pont ekkor estek egymásnak.
Felsóhajtottam, és megint szét szedtem őket. Vagyis szedtem volna, de most nagyobb erővel verekedtek, így engem is eltaláltak. Pont az arcom közepére kaptam. Azt, hogy kitől az sose derült ki. Az ütésre ideges lettem, és hatalmas erővel löktem el mindkettőt. 
- Na jól van! Most lett nekem is elegem! Ha bajotok van egymásal, akkor majd az erdőben verjétek egymást! Mindig én húzlak ki titeket a szarból, aztán meg rájövök, hogy felesleges volt! Erőből lekeverhetnék most két hatalmas ütést mindkettőtöknek, de azt hiszem az is tök felesleges lenne! - kiáltottam, és aztán Kim-re néztem. - Kereshetsz egy másik parasztot, aki szétválasztja őket, mert én nem állok többé a rendelkezésedre, az biztos!
A mondandóm után visszaültem a helyemre, a többiek pedig szó nélkül maradtak.
- Mr. Faraize, egy kicsit már unom itt a buszon. Nem lehetne, hogy ezen változtatunk? - próbálta oldani a feszültséget Armin.
- Ó, dehogynem.
A busz motorja felbőgött, és elindultunk az erdő felé. 
- Nagyon fáj? - szólalt meg Avery mellettem.
- Mivan?
- Ahol megütöttek. Fáj?
- Jobban, mint amit tőled kaptam egyszer a parkban.
Felnevetett.
- Megnézhetem?
- Mi vagy te, orvos?
- Még nem. De az szeretnék lenni. Mindig is érdekelt ez a tudomány. Nekem bejön - vonja meg a vállát.
- Hajj...nézzed.
Közelebb húzódott hozzám és megérintette az arcomat. Hallottam a sóhaját, és elvette a kezét.
- Ez fel fog dagadni.
Felé fordítottam a fejem, és belebámultam a fekete szempárba. Pont a vállamig ért (na jó, egy kicsit feljebb), így egy kicsit le kellett hajtanom a fejem. Kínosan elröhögtem magam, mire felhúzta a szemöldökét.
- Most meg min röhögsz Piroska?
- Csak eszembe jutott valami. Egyébként mondták már neked, hogy jó a hangod?
- Nekem... izé... még nem. Nem... nem nagyon szoktam... izé... énekelni - hajtotta le szégyenlősen a fejét. - Gyerekkoromba énekeltem utoljára. Most már... azért nem szoktam mert... mert régen a többi gyerek... izé... az árvaházban... bántottak ezért. Mert nekem akkor még... akkor még az volt az álmom, hogy... hogy... izé... hogy énekesnő legyek - rakta össze nehézkesen a mondtatot.
Elmosolyodtam. Elképzeltem a kis Avery-t, ahogy boldogan énekelget.
- Neked tényleg fura volt a múltad - bámulok ki az ablakon.
- Na jó Castiel! - csap a térdére. Döbbenten bámulok rá. Mi ez a hirtelen hangulatváltozás? - Jössz nekem egyel! Elmondtam neked a múltamat, most te is mondj el valamit! Miért kellett bemenned az igazgatóiba?!
- A suliba megmondtam, hogy semmi közöd hozzá! Verd ki a fejedből, és menj el Alexy-vel vásárolni, vagy Rosa-val beszéljétek ki a többi pasit! Ezzel ne idegelj oké?!
- Hogy lehetsz ekkora bunkó?!
- Tartsd meg magadnak a megjegyzéseidet, amik amúgy se olyan jók! Ha valami nem tetszik, el lehet húzni innen!
- Nagy szépen megteszem!
Felpattant a helyéről, és eltűnt. Annyi baj legyen... legalább nem basztat a kérdéseivel.
A busz nagy rázkódással megállt, ami azt jelentette, hogy megérkeztünk. Elsőként álltam fel, hogy minél előbb lejussak innen. Viszont nem csak nekem járt ez az agyamba... Avery is pont ezt tervezte. Na, most kap egy kis leckét.
Amikor mellém ért kiraktam a lábam. Persze nem vette észre, így egy hatalmasat zakózott. Nagyon csattant a busz padlóján (vagy akármilyén...) én pedig felröhögtem.
- Nem elég, hogy a megjegyzéseid szarok, még béna is vagy? - szakadtam. - Azért tökösebb csajnak néztelek, nem olyan nyuszinak, most meg kisül...
- Nem sül ki semmi! - vágott a szavamba. - Te vagy egy nagy ökör!
- Jólvan barmok, be lehet fejezni! Inkább haladjunk! Megsülök itt a buszon! - kiáltott Rosa.
- Tiszta állatkert. Nyuszi, ökör, barmok... jobb nem is lehetne! - nevetett Armin, amint Avery mellé átfurakodta magát. - Te pedig Castiel lehetnél kedvesebb Avery-hez. Nem fellökni kellene, vagy akármit csinálni, hanem felsegíteni. Így ni! - húzta fel a szőkeséget a padlóról. Védelmezően magához ölelte (hátulról...khmm...) aztán rám vigyorgott. Avery addigra úgy elpirult, hogy az arca olyan lett, mint egy túlérett paradicsom. Asszem' anyám rossz hatással van rám... ki használja azt a szót, hogy túlérett paradicsom?
Amikor mindenki levergődött a buszon, megálltak egymás mellett (Armin még MINDIG Avery mellett virított) és Mr. Faraize belekezdett:
- Hármasával fogtok csapatot alkotni, és pár dolgot meg kell keresnetek az erdőben. Azt egy papíron le írtam nektek, majd minden csapat kap egyet. Na szóval, a csapatok:
Amber-Lisa-Charlotte (a három ribanc...)
Dajan-Kentin-Viola (remélem a két fiú halálra veri egymást)
Rosa-Kim-Iris (uramatyám...)
Armin-Alexy-Nataniel-Melody (ők négyen vannak)
Lisander-Avery-Én (legalább Lis itt van)
Hú de király! Együtt lehetek Avery idegesítő kérdéseivel! Inkább lennék Nataniellel, ami fura, mert ritkán mondok ilyet. Pff...
Amíg Lisander elment a papírért, láttam Avery arcán, hogy zavarban van. Kettőnk közé beállt a kínos csönd, amit nem tudtam feloldani. Ha akartam volna, akkor se.
- Na srácok. Itt van a papír. Ha lehet, Castiel, intenziváld magad, mert nem akarom egyedül megoldani - pillantott rám, mire horkantottam.
- És velem mi lesz? Engem kihagysz? - nevetett Avery.
- Ugyan, dehogy. Te leszel a segítőm.
- Most meg engem hagytál ki... - húztam fel a szemöldökömet
- Inkább induljunk.
Tereli a témát. Nem is rossz Lisander... nem is rossz. Nem néztem volna ki belőled ennyi mindent.
A szél elkezdett erősen fújni, mire Avery nevetve felsikoltott, és a sapkájára tapasztotta a kezét. Olyan kis félénken nevet... aranyos. Kár, hogy ez nekem nem annyira jön be.

Hogy fagyna le a lába! Na jó, ez nem fog összejönni, mert baromi meleg van, de akkor is. 

Amikor sétáltunk az erdőbe Avery és Lisander ment elöl, én pedig hátulról figyeltem őket. Lisander néha lekapta Avery fejéről a sapkát, és összeborzolta a szőke haját, mire a szőkeség ráadásképp meglökte a barátomat. Egész jól elvannak... pompás! Egymásnak lettek teremtve!

Dühösen fújtam egyet, és erre Lisander hátrafordította a fejét:

- Mi bánt Castiel? Csak nem féltékeny vagy?

- Mivan? Erre a szőkeségre meg rád?! Na ne röhögtess! Kizárt dolog! - kezdtem el tiltakozni. Méghogy én féltékeny... 

Lis még mindig furcsán méregetett, aztán Avery is hátrafordította a fejét, és őzikeszemekkel bámult rám. A szél megint fújt egyet, de most már lekapta Avery fejéről a sapkáját, és elfújta. A lány sikítva vetette utána magát, de nem járt sok sikerrel.

- Bassza meg! Elvesztettem a sapkámat! - siránkozott.

- Lehetne, hogy ne nyivákolj? Elég idegesítő - ajánlottam.

- Kussolj paraszt, vagy olyan pofont kapsz, hogy fal adja a másikat! Vagyis... - gondolkodott el. - Fa adja a másikat!

- Milyen találó... - forgattam a szemeimet.

- Castiel, menj és segíts Avery-nek megkeresni a sapkáját. Én addig megcsinálom a feladatokat - sóhajtott Lisander.

- Mé' pont én?! Menjél te! Ezzel a csajjal nem megyek sehova!

- Akkor inkább akarod a feladatokat csinálni? Cserélhetünk, ha akarod.

Felsóhajtottam.

- Jól van, megyek. Hé, Szőkeség, várj már! - futottam Avery után.

- Szedd a lábadat Piroska! Inkább segíthetnél megkeresni a sapkámat - túrta szét az avart.

- Ööö... ott van fent a fán - mutattam.

És igen, a szép, kötött piros sapka a fa egyik legnagyobb ágán akadt fent. Kíváncsi voltam, hogy a szőkeség mit fog most kezdeni.

Hát... azt vettem észre, hogy nagyokat ugrálva próbálja elérni a sapkáját.

- Ha nem növesztesz pár perc múlva szárnyokat, akkor soha nem fogod elérni. Az biztos. Miért nem mászol fel érte? - kérdeztem.

- A saját módszereimet használom! A nutellát is így szoktam elérni!

- Mássz fel érte! Nincs kedvem azt vári, hogy leessen magától!

- A saját módszereimet használom! - ismételte.

- Mássz fel a fára!

- De nem tudok fára mászni! - telt meg könnyel a szeme. - Szerinted nekem az árvaházba volt alkalmam gyakorolni? Szerinted engem kiengedtek az udvarra? Csak úgy mondták, hogy menj csak ki kislányom, gyakorold a fára mászást, hátha kelleni fog egyszer? Szerinted mikor voltam kint először? Szerinted, miért nem volt még sose pasim? Szerinted miért utáltak? Szerinted...

- Hogy te mindig, mindenen bőgsz - mosolyogtam. - Felmászok érte.

- Utállak - szipogta.

- Sokan mondták már - kapaszkodtam fel az egyik ágra. - De már megszoktam. Általába a csajok szokták mondani, miután lefektettem őket.

- MIVAN?!

- Csak vicceltem - röhögtem. Hm... Avery-t jó szívatni. Ha ilyen kis aggódós, akkor ezzel fogom csesztetni!

Hirtelen megcsúszott a lábam, mire Avery felsikított.

- Ez nem igaz... - röhögtem megállás nélkül. - Hogy te ezeket mindig beveszed!

- Te ökör! És ha tényleg leesel? El is törhet valamid!

- Akkor törjön! Szerinted a kosár miatt már hány csontom tört el? Egy csomó!

- Ez akkor is más - duzzogott.

Nemsokára felértem a sapkáig, majd azt amikor elértem, megragadtam és ledobtam Avery-nek. Egy kicsit még körül néztem. Ha már idáig felmásztam egy rohadt sapka miatt, akkor legalább megnézem az erdőt már szemszögből is. Egész szép.

Lenéztem Avery-re, aki éppen a sapkáját igazgatta. Alaposan leporolta, majd visszaillesztette a fejére. Megráztam a fa egyik ágát, mire rengeteg levél Avery fejére hullott. Dühösen rámpillantott, én viszont felnevettem.

Hirtelen lövést hallottam, és egy golyó süvített el mellettem. Bassza meg! A farázástól egy vadász biztos azt hitte, hogy egy madár vagy mi a faszom vagyok, és idelőtt. Megijedtem, és lekiáltottam Avery-nek:

- Mi a... Basszus Avery, kurva gyorsan el kell húznunk innen, mert meglőttek!

- Nem Castiel, most nem fogsz átvágni!

- Komolyan beszélek! - azt nem árultam el neki, hogy el találtak vagy nem. - Gyorsan lemegyek.

Eszméletlenül gyorsan kapaszkodtam le ágról-ágra, de a gyorsaság miatt figyelmetlen voltam. Egy nagyon vékony ágra léptem, ami természetesen leszakadt.

- Castiel!

Az egyik kezemmel megragadtam egy ágat és megtartottam magam. Úgy 2 méterre lehettem a föld felett. Elengedtem az ágat, és leugrottam Avery mellé.

- Hát... ha az életemet kell kockáztatnom azért, hogy egy rohadt sapkát lehozzak egy ágról, akkor inkább nem megyek fel érte - fújtam ki magam, majd leültem egy farönkre.

- Tényleg komolyan beszéltél? Meglőttek? - kérdezte, mire bólintottam. - Úristen! és mi van? Eltaláltak? Nagyon súlyos? Hívjak mentőt? - sápadt el.

- Nyugi Szőkeség! Nem találtak el. Csak mellettem ment el.

Leült mellém a farönkre, és a naplementét bámultuk. Furcsa módon, tökéletesen ráláttunk a napra. Sokkal sötétebb lett, mióta elindultunk. Avery megint énekelni kezdett, de most egészen halkan.

- Énekelj hangosabban - kértem, bár inkább parancsnak hangzott.

- No pain, inside, You're like perfection. But how do I feel this good sober - dalolászta. - Ez Pink-től van. Az egyik kedvenc számom.

Egy ideig csöndben ültünk, de aztán ránéztem. Láttam rajta, hogy kérdezni akar valamit, de nem meri. Elkaptam róla a tekintetem, és a napra bámultam.

- Castiel... miért... miért kellett bemenned az igazgatóiba? Mi... mi történt? Mi lesz most? - kérdezte bátortalanul.

Rápillantottam, mire láttam a rémültséget az arcán. Biztos félt, hogy úgy fogok reagálni, mint a múltkor. Felsóhajtottam.

- Avery... - kezdtem bele. - Kirúgtak a suliból.

- Mi... micsoda?

- Csütörtöktől már nem ide fogok járni. Holnap jövök utoljára.

Avery a szája elé kapta a kezét, és némán zokogni kezdett.

- De... mi történt?

- Egy újabb balhé. Összetörtem pár dolgot, Nataniel meg beköpött.

- Mit törtél össze?

- A kosárpalánkot, mert túl erősen akaszkodtam rá, mikor dobtam. Meg... meg egy szekrényt mert... hát ja.

- Mi ja?! Miért törted össze Castiel?!

- Mert ideges voltam. Valamin le kellett vezetnem a feszültségemet.

- És... ez biztos? Most... biztos, hogy elmész?

- Ja.

Avery eddig bírta tűrtőztetni magát, mert hirtelen kitört belőle a végtelen sírás. Nem is értem miért... hiszen alig ismerjük egymást. Csak három napja. 

Szomorúan bámultam Avery könnyes szemére, majd egy kis enyhe (aha... enyhe) meglepettségembe került, amikor közelebb húzódott hozzám, majd a fejét a vállamba temetve bőgött tovább.

Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, de azt tudtam, hogy Avery-nek ez nagyon fáj.

- Na, a kabátom megint olyan lesz, mint a múltkor. De ne fogd vissza magad.

Felnevetett.

- Hogy tudsz az ilyen helyzetekbe is viccelődni?

- Egyszer Lisander azt mondta nekem hogy akkor leszek igazi férfi, ha az ilyen pillanatokba is nevetni tudok. Sőt, ha viccet is tudok csinálni az egész ügyből, akkor az még jobb. És így fogalmazott. Azt hittem, mindjárt elhányom magam. Pfuj!

- De te nem is vagy férfi! Csak egy srác!

- Én is erre akartam kilyukadni.

Egy ideig szótlanul bámultuk egymást, de aztán Avery megszólalt:

- Most mi lesz Castiel?

- Nem tudom. Majd eldöntjük, ha odaértünk.