Szőke vagyok, szőkének is látszok

Este, tele eseményekkel

***

Bánatosan lépkedtem a járdán. A eső zuhogott, és borús volt az ég. A kirándulásnak vége, a jó időnek vége. Az idő éppen a hangulatomat tükrözte. Castielt kirúgták a suliból, és bár kívül mosolygok, belül összedőlt bennem minden.

Oldalra pillantottam, és megpillantottam egy szerelmespárt. A lány annyi idős volt, mint én, a fiú egy kicsit idősebb. Éppen veszekedtek. A srác nagyon kiakadt, viszont a csaj se fogta vissza magát. Ordítva vágta a fiú fejéhez a rosszabbnál rosszabb sértéseket, majd a vége az lett, hogy letépett egy láncot a nyakából, és a sráchoz vágta aki dühösen elviharzott. A lány leült egy vizes padra, és elsírta magát. Odasétáltam hozzá. Előszedtem a maradék cukormentes epres ropimat, és felé nyújtottam.
- Szia... kérsz egy kicsit? Én nem bírok ennyit megenni.
A lány elmosolyodott, és kivett egy ropit a dobozból.

- Fel fogsz fázni, ha ilyen vizes padon ülsz - mondtam miközben a ropimat rágcsáltam.

- Nekem már az is mindegy lenne - legyintett. 

- Ööö... tudom nem az én dolgom, de hallottam, hogy kidobtad a pasidat.

- Hallottad? Te jó ég! Az egész utca tőlünk zengett?!

- Hát, nem fogtátok vissza magatokat - kuncogtam.

- Bakker... hát ez pont jókor jön ki...

- Tudok segíteni? - ültem le mellé.

- Az előbb te mondtad, hogy ne üljek le, most meg lehuppansz mellém? Normális vagy? - nevetett.

- Sose voltam normális - mosolyogtam. - Na de vissza a témához. De előbb - emeltem fel a kezem. - Avery. Avery Clark - mutatkoztam be.

- Madison, de csak Mady. Madison Prichard.

- Szóval Mady. Hogy is történt ez az egész?

- Semmi komoly. Csak a pasim, bocs, volt pasim a fejemhez vágta, hogy már nagyon unja, hogy cukorbeteg vagyok, és inkább másmilyen csajt keres magának.

- Cukorbeteg vagy? Akkor jó, hogy cukormentes a ropim - képedtem el.

- Hát jah. Meg is értem. Kinek kellene egy beteg csaj? - röhögött kínosan. - Van még vagy 3 milliárd picsa ezen az elbaszott világon, keressünk egy másikat akit meg lehet fektetni, a beteg barátnőnket meg hagyjunk ott a szarba egyedül. Kit is érdekel?! Azt csinál amit akar. Szarjuk le, hogy iskola nélkül, ház és szülők nélkül él, hogy nincs neki semmije... miért is ne?! - tette fel a költői kérdést idegesen.

- Úristen... nincs lakásod? Nincsenek szüleid? Nincs sulid? De várjunk... az hogyan?

- Kirúgtak. Nem szívlelt az igazgató, és elküldött. Szüleim nincsenek, árva vagyok. Amikor az anyám megszült, otthagyott a kórházba, még nevet se adott nekem. A lakás meg... hát, odaköltöztem a volt pasimhoz, de nem hiszem, hogy engedi, hogy ott lakjak. A cuccaimat már kidobta, épp itt van mellettem

- Mivan? Egy pad mellett? Csöves lettél? - nevettem.

- Hát, most per pillanat az vagyok. Szóval, célom nincs, lakásom nincs, sulim nincs. Király az élet!

- Tudod mit? Gyere el hozzánk, és addig elszállásollak, amíg találunk neked egy lakást - csaptam a vállára. 

- De a szüleid nem fognak haragudni?

- Ők? Na ne nevettess! Szerintem a világ legjobb szülei. Anyám még el is lesz szállva attól, hogy odaköltözöl. Jó, apám egy kicsit... hogy is mondjam. A fiúk témát nem nagyon bírja, de azért ő is jó fej.

- Hu, akkor megmented az életemet! Hálám üldözni fog!

- Most egy kicsit megijedtem...

Elnevettük magunkat, majd elindultunk. Mady-nek nem volt sok cucca. Egy hátitáskába, és egy nagyobb tatyóba belefért mindene. 

Azt azért megállapítottam, hogy Mady nagyon vonzó, és jó alakú lány. Bordó haját hátrafogta, csak pár tincs lógott ki. Fűzöld szemét kihúzta fekete szemceruzával, és úgy nézett a világra. Elég vagány csaj volt, bár mégis itatta az egereket valami (vagy valaki) miatt. Mindig pozitívan állt hozzá a dolgokhoz, jó a humora, őszintén bunkó, viszont nagyon ingerlékeny.

Amikor hazaértünk csak egy kicsit lepődtek meg a szüleim, de aztán anya kapcsolt elsőként.

- Szia! Én vagyok Avery anyukája, de szólíts csak Mirandának. Ő itt a férjem Stan - mutatott apára, aki elmosolyodott. - Meg van még egy gyerekem de... ETHAN! - kiáltotta. - Gyere ide gyorsan!

Hangos puffanásokat lehetett hallani a lépcső felől, és pár másodperc után Ethan berontott az előszobába. És megint félmeztelenül volt... Hú! Ethan konditerembe volt. Sokkal jobban néz ki!

- Mi történt? Avery dührohamot kapott? Lecsapjam? - nézett körbe, mire fejbe csaptam egy újsággal, amit az asztalról vettem fel.

- Te paraszt! Mi az, hogy dührohamot kaptam?! És amúgy is, leszokhatnál erről a félmeztelen járkálásról, mert már kezd idegesíteni!

- Nem jó a látvány? - vigyorodott el. Meglátta Mady-t, és hangnemet váltott. - Ez... ez meg kicsoda? 

- Szia... izé... a nevem Madison - dadogta Mady. Ó, valaki szerelmes lett!

- Örülök, hogy találkoztunk... meg minden... de... Avery, tudnál jönni egy percre? De sürgősen! - ragadta meg a karom, és bevonszolt a nappaliba.

- Mi olyan sürgős? Baj van? - kérdeztem.

- Nem, de... ki ez a csaj?

- Hosszú elmagyarázni. Itt fog lakni egy ideig.

Láttam, hogy Ethan zavarba jön.

- Ethan... - húztam féloldalas mosolyra a számat.

- Jó, őszinte leszek hozzád. Bakker Avery... ez a csaj nagyon dögös!

- És az nálad azt jelenti, hogy fülig belezúgtál? - kiabáltam.

- Halkabban már te lány! - tapasztotta a tenyerét a számra.

- Ó, dehogy! Ez nagyon király! - üvöltöttem továbbra is. - Hu, teljesen bezsongtam!

- Avery! Halkabban!

- Háhá! - léptem ki a nappaliból, így mindenki elé tárult a boldog arcom. - Ez nagyon... eszméletlenül jó! - toporzékoltam.

- Azt hiszem, hogy nem ér semmit, ha megkérlek, hogy maradj csöndbe - sóhajtott, majd felkapott magára egy pólót. - A szobámba leszek - indult felfele, de visszapillantott rám. 

"Este elmagyarázol mindent?" - üzente a tekintete.

"Persze. Mady úgyis a nappaliba fog aludni" - válaszoltam

Ethan elvigyorodott, majd egy utolsó pillantást vetett Mady-re, és elvonult.

- Na, én felmegyek az irodámba. Rengeteg dolgom van még - sóhajtott apa, majd egy csókot nyomott anya szájára. - Lányok, ha lehet akkor a pasi témákat halkan beszéljétek meg, oké? - nézett ránk. Tudtam, hogy csak viccel.

- Apa... - forgattam a szemeimet viccesen.

- Jó éjszakát - adott egy puszit a homlokomra. - Mady, örülök, hogy megismerhettelek! - búcsúzott el.

- Na jó! Most magyarázzátok el, hogy mi történt - vigyorgott anya, miután magunkra maradtunk.

- Hát, az történt, hogy amikor jöttem haza az iskolából, egyébként kirándulni voltunk - tettem hozzá.

- Tényleg? És milyen volt?

Eszembe villant minden. Kentin és Dajan verekedése, Castiel, hogy Castielt kirúgták a suliból... nem volt jó. Persze ezt nem mondhattam el anyának.

- Jó volt - sütöttem le a tekintetemet.

- Na, akkor ennek örülök. Igen, jöttél haza a kirándulásról...

- És akkor pillantottam meg Madyt, ahogy a pasijával veszekszik. A fiút kidobta, és szegény most lakás, és iskola nélkül van.

- Lakás nélkül?!

- Hát igen. Mady összeköltözött a volt pasijával, de mivel szakítottak, ezért nem megy vissza oda. Ezért felajánlottam neki, hogy addig lakhat itt, amíg nem találunk neki egy házat. Remélem nem baj...

- Dehogy baj! Szívesen látunk itt!

- Hu, akkor megnyugodtam - sóhajtott Mady.

- Nyugodtan menjetek fel a szobába. Addig én megcsinálom a kanapét.

Hallgattunk anyára, és bevonultunk a szobámba. Átöltöztünk pizsamára, aztán Mady mesélt a pasijáról, és kérdezett engem, hogy van-e olyan fiú, aki most aktuálisan tetszik. Rávágtam volna, hogy nem, de aztán jött egy SMS-em:  

Avery, beszélnünk kell. Lépj be skype-ra, bejelöltelek. Sürgős.

                                                   Castiel

Castiel?! Honnan tudja a telefonszámomat? És mi olyan sürgős?

- Ki írt? - nézett át a vállam fölött Mady. - Castiel? Az meg kicsoda? Skype? Gyorsan lépj be, hiszen mondta, hogy sürgős! - tuszkolt a gépem elé.

- Jól van, jól van, megyek már - nevettem, majd bejelentkeztem a skype-ra. És tényleg, egy CastielMaddox név virított a képernyőn, hogy felkérést küldött. Visszajelöltem, és rá úgy 5 másodperccel írt is. Viszont a nevét gyorsan átváltoztattam sima Castiel-re.

Castiel: Itt vagy?

BeautifulGirl: Vagyok

Castiel: BeautifulGirl? Milyen név ez Szöszi?

- Szöszi? Becenevet is adott? De cuki! - őrjöngött Mady, ugyanis ő folyamatosan olvasta a sorokat.

BeautifulGirl: Igazad van Piroska. Átváltoztatom.

Castiel: Már megint kezded? 

Szöszi: Így már jobb?

Castiel: Sokkal. Nem mintha sokat számítana.

Szöszi: Akkor minek változtattam át?!

Castiel: Hogy imponálj nekem? :D

Szöszi: Álmodozz csak :3

Castiel: Figyelj, felhívhatlak? Nem nagyon van kedvem olyan csajos chateléshez. 

Szöszi: Persze!

- Megőrültél? Most azt hiszi, hogy nyomulok rá! - néztem rá Mady-re, mivel az előző üzenetet ő írta.

- Ugyan, tuti valami helyes fiú!

Castiel videóhívást indított (miért pont olyat?), Mady pedig tétovázás nélkül rányomott a válaszra.

- Mady! Legalább megkérdezhetted volna, hogy videósat akarok-e!

- Jaj, most mi a baj?

- Az, hogy pizsibe vagyok! Tök ciki megjelenni így, egy fiú előtt.

- Nem ciki, ha helyes a pasi!

- Miért ne lenne ciki?

- Mert a helyes pasik nem olyanok. Ők megértőek, kedvesek...

- Asszem', hogy most te nem Castielről beszélsz.

- Micsoda? Szóval szerinted az a srác helyes?

- Én nem mondtam ilyet - kezdtem el tiltakozni. - De akkor is ciki!

- Az lesz majd ciki, ha egy fiú meztelenül lát. Akkor őrjöng Szöszi.

Odapillantottam a gépre, és észrevettem, hogy Castiel már régóta hallgatja a beszélgetésünket. Ó, nem vettük észre! Ez még cikibb.

Azt viszont megállapítottam, hogy Castiel még este is, kócosan is helyes. Viszont van, ami egy kicsit kiverte a biztosítékot. Az, hogy félmeztelenül ült a gép előtt. Na jó, igaz, hogy majdnem elájultam, mert annnnnyira jó, és izmos teste van, hogy csak na. Castiel feljebb ült a székén, így láttam a kockás hasát. Lesütöttem a szemem, és elkezdtem a pizsipólóm szélét babrálni. Éreztem, ahogy elvörösödök, és szinte már lángolt a fejem. 

A szemem sarkából rápillantottam Castiel-re aki gúnyos mosolyra húzta a száját.

- Hol jártál Szöszi? Vörös a fejed.

- Miről maradtam le? - nézett bele a kamerába Mady. - Uram atyám! Micsoda srác! Ő a pasid? - pillantott rám.

- Dehogy is! - mondtam zavartan.

- De szeretnéd mi? - tornáztatta meg a szemöldökét.

- Oké, én ezt nem bírom. Le kell hűlnöm - álltam fel, aztán kinyitottam az ablakot. A hűvös levegő lehűtötte az arcomat, és kedvesen simogatta a homlokomat. Nagyon szippantottam belőle, majd újra leültem a gép elé.

- Oké, jól vagyok - dobtam hátra a hajam. - Castiel, azt mondtad, hogy fontos. Miről van szó?

Castiel sóhajtott, de aztán belekezdett.

- Tudod, hogy kirúgtak.

- Tudom... - hajtottam le a fejem. Beleharaptam az ajkamba, és úgy próbáltam visszatartani a sírást.

- Avery, figyelj ide - parancsoló hangjára engedelmeskedtem. - Egy dolgot mondani szeretnék, egy dolgot pedig kérdezni. Melyikkel kezdjem?

- Előbb mondj.

- Az van, hogy ki fogok költözni Amerikába. A nagyszüleim ott laknak, viszont anyámék állandóan dolgoznak, így rájuk lettem bízva. A nagyanyám mondta, hogy van egy jó iskola ott a környéken, és szeretné, ha oda járnék.

- Ez... ez biztos Castiel?

- Nem tudom - sóhajtott. - Egyenlőre még nem tudom. Ha végleg kirúgnak a suliból, akkor igen. 

- És, ha kirúgnak, akkor miért nem keresel olyan iskolát, ami itt a közelbe van? - küszködtem a sírással.

- Mert a nagyanyám már rávett az amerikai sulira.

- És... és ilyen könnyen itt hagyod a barátaidat? Mi lesz Lisanderrel? Meg fog szakadni a szíve! Ő úgy tekint rád, mintha a testvére lennél.

- Tudom. Tudom! - csapott az asztalra. - Én se ezt a megoldást akarom, de csak ez az egy lehetőségem van!

- Akkor... kiköltözöl Amerikába?

- Szerintem igen.

A szavai folyamatosan a fejembe voltak. Amerika, Amerika, Amerika... Castiel kimegy Amerikába, és soha többet nem látom. Az zavar nagyon, hogy ez miért érdekel? Miért kötődök hozzá ennyire?

Akármennyire is próbáltam kiverni Castielt a fejemből, nem ment.

A szemem megtelt könnyel, majd lefojt az arcomon. Tudtam, hogy az első után jön még vagy ezer. De ez most nem olyan könnycsepp volt, mint a parkba. Az meleg volt, ez pedig hideg.

Folyamatosan folytak le az arcomon a könnyeim, és lehajtottam a fejem, hogy Castiel ne lásson.

- Avery... Avery nézz rám! - felpillantottam, és elvesztem a szürke szempárba. - A kérdést még nem tetem fel - mosolygott.

- Akkor mondjad - töröltem meg a szemem.

- Mit csinálsz holnap suli után?

- Semmit...

- Akkor, mi lenne ha... ugye csütörtöktől már nem ebbe a suliba fogok járni, szóval... mi lenne akkor, ha... ööö... - túrt bele a hajába idegesen.

- Randira akarod hívni Avery-t? - kapta fel a fejét Mady.

- Hát... jah. De nem mondanám randinak. Csak egy találkozó, mielőtt elutazok.

- Persze, hogy megy! Majd holnap megbeszélitek, hogy mikor, és hol. Szia Castiel! - köszönt el, majd kinyomta a beszélgetést. - Ez olyan izgalmas! 

- Izgalmas vagy nem, teljesen mindegy, de szerintem anya már megvetette neked a kanapét.

- Ó, igaz is. Megyek. Aludj jól! - ölelt meg, majd kiment a szobából.

Befeküdtem a saját ágyamba, és próbáltam kitisztítani a gondolataimat...

Ránézek az órára. 23:46. Ethan még mindig nem jött. Szerintem el is felejtette, hogy beszélnünk kell.

Most jut eszembe... te jó ég! Castiel randizni hívott!

Apropó Castiel. Elmegy. Elmegy örökre, és soha nem látom.

Elmegy.

Már a könnyek gyűltek a szemembe, amikor SMS-t kaptam:

Szöszi, ha sírni mersz, esküszöm felöltözök, átmegyek hozzátok, és egy takaróval verlek agyon.

Tudtam, hogy ki írta az SMS-t, így válaszoltam rá.

Nem hiszem, hogy egy takaróval meg tudnál verni.

Azt te csak hiszed. De nem. Tudod, én úriember vagyok, nem verek lányokat.

Pff, na persze... De amúgy nem sírtam/sírok

Azért ám. Úgy is aludj.

Tudtam, hogy Castiel-nél ez azt jelenti, hogy jó éjszakát. Hát, neki is...

Furcsa érzés volt a szívembe, amikor elaludtam.