A RANDI

"Szöszi! Ez nem randi! Csak egy...valami"

Idegesen táncoltam a kapu előtt Castiel-re várva. Remélem azért eljön. Bár az is lehet, hogy "besértődött" azért, amit mondtam neki a terembe.

Nem tudom. Ott a terembe... amit mondtam neki... amikor beszélgettünk... amikor a homlokát az enyémnek támasztotta... perzselő. Fogalmam sincs miért, de kötődök Castiel-hez. Olyan, hogy amikor rá gondolok, szinte minden megszűnik létezni. Csak én vagyok, és Castiel.

Aztán lehet, hogy igaza van. Mi van akkor, ha a színészkedés nem csak színészkedés, hanem mindig komolyan gondolja? Amikor a nyakamat csókolta, amikor a homlokát az enyémnek támasztotta, amikor magához húzott... Túl sok az amikor...

Nem szabad rá gondolnom. Castiel nem olyan, mint a többi srác. Azt se tudom, hogy egyeltalán szűz-e. De szerintem nem. Biztos rengeteg csajt fektetett már meg. Nem is csodálom. Castiel tipikus rossz fiú, akiért döglenek a csajok. Miért is érdekelném? Hiszen nem vagyok egy szépségkirálynő. És sose leszek. Mindig egy fekete bárány voltam, és most is az vagyok.

És szerintem nemhogy nem vagyok egy szépségkirálynő, de szerintem szép se vagyok. A hajam piszkos szőke, a szemem meg... hát az olyan semmilyen. Bezzeg az Amber félék... Castielt biztos az ilyenek érdeklik.

Bánatosan lehajtottam a fejem, és egy követ kezdtem rugdosni.

- Miért vagy szomorú Borsó?

Csak egy ember hív így.

- Armin? Hát nem is tudom...

- Tudok segíteni? - mosolygott.

- Nem hiszem... azon gondolkoztam, hogy vajon miért nem érdeklem a fiúkat.

- Honnan tudod, hogy nem érdekled őket? Én tudnék mondani egyet.

- Tényleg? - vidultam fel. - És ki az?

- Izé... senki - pirult el.

- Nem akarod elmondani. Megértem. Na mindegy... szóval erről gondolkoztam. Aztán rájöttem, hogy miért. Egyrészt, mert szerintem nem is vagyok szép. A hajam is ronda, a szemem is... Aztán meg semmi különleges nincs bennem...

- Ez nem igaz! Szerintem a hajad tök kafa, a szemed pedig illik hozzád. És Avery - rakta a kezét a vállamra. - Különleges vagy. 

Elpirultam, és belebámultam a kék szempárba. Armin egy pillanat alatt elfeledtette velem Castielt.

Pár másodpercig csak bámultuk a másikat, de aztán Armin megszólalt.

- Na, de nekem mennem kell, mert Alexy utál egyedül lenni otthon.

- Alexy miért nem jött suliba?

- Hányt. Vagy rosszul van. Mit tudom én.

Felnevettem, majd elbúcsúztam Armin-tól. Újra elgondolkoztam, de nem tartott sokáig, mert Castiel idejött hozzám.

- Na, mi van Castiel, idetaláltál hozzám? - röhögtem.

- Naná. Már messziről fel lehet ismerni az idegesítő arcodat.

- Bunkó - csaptam a vállára, de aztán felnevettem.

- Na jó. Akkor indulhatunk?

- Mégis hova?

- Hát randi... izé... elkezdeni az a találkozót.

- Jó. Hova megyünk?

- Mivel egyszer SMS-be elmondtam, hogy úriember vagyok, ezért dönthetsz te.

- Hm... - gondolkoztam. Felcsillant a szemem. - Vigyél el a plázába! Menjünk vásárolni!

- Neee! Azt hittem, hogy ez kimarad - nyöszörgött.

- Úriember vagy nem? - kacsintottam.

- Nekem igazából mindegy. Vagyis nem, de ha ezt szeretnéd...

- Miért, te mit szeretnél? Őszintén mond meg.

- Őszintén? - kérdezte, mire bólintottam. - Hát, másmilyen terveim lennének... - vigyorgott.

- Mégis micsoda?

- Tudod. Felmegyünk hozzám, aztán "megnézünk egy filmet".

- De ez miért.... Te jó isten! Castiel, te beteg vagy! - sopánkodtam.

- Te mondtad, hogy mondjam meg őszintén!

- Uramatyám... képes lennél megerőszakolni?

- Hát, megerőszakolni nem, de... mindegy, nem mondom ki, mert szerintem még jobban felhúzod magad, aztán meg kinyírsz.

- Ajánlom is - morogtam.

- Akkor mit szólnál ahhoz, hogy elviszlek a plázába, aztán meg azt csinálunk, amit én akarok?

- Szó se lehet róla. Nem fogsz megfektetni - tiltakoztam.
- Akkor azt kiveszem a tervből. Amúgy is... - mért végig. - Nem nagyon olyan csaj vagy, akit érdemes az ágyba vinni - mondta, majd elindult.
- Kössz szépen - sértődtem meg, de aztán utána indultam.
- Na, gyere Szöszi! - pattant fel a motorjára.
- Micsoda? Azt várod, hogy felüljek mögéd? Nem vagy normális!
- Miért is? - forgatta a szemeit.
- Azt se tudom, hogy tudsz egyeltalán vezetni. Normálisan.
- Ne parázz már annyit! Gyere, különben lemaradsz a plázázásról.
- Na jó - ültem fel mögé. - Akkor vigyél randizni Castiel! - csikiztem meg a nyakát.
- Szöszi! Ez nem randi! Csak egy... valami - indította be a motort.
- Várjál Castiel? Hol a bukósisak? - hajoltam előre.
- Az nincs. Kapaszkodj!
- Mi az, hogy nincs? És mégis hova?
Castiel nem válaszolt, hanem inkább elindult. Felsikítottam, de aztán átöleltem a derekát, és a fejemet mélyen a hátába nyomtam.
- Félek - mondtam.
- Ugyan Szöszi! Nincs mitől. Ha kapaszkodsz, akkor nem esel le. Ennyi az egész.
Jobban magamhoz öleltem, és beszívtam az illatát. Kellemes volt, mégis zavaró. Castiel óvatosan vezetett, vigyázott rám. Tuti, hogy általános esetekbe nem így közlekedik.
Amikor a park mellett mentünk el, két gimnazistát pillantottam meg. A fiú háttal állt, a lányt pont kitakarta. Nagyon ismerős barna kabátot pillantottam meg. Castiel tovább ment, de aztán felkiáltottam.
- Castiel! Állj meg!
Lefékezett a motorral, majd hátrapillantott.
- Baj van? Neked csapódott egy katicabogár? 
- Odanézz! - mutattam a párra.
Pont olyan szögből pillantottunk rájuk, hogy felismertük az arcukat. Egy kicsit megdöbbentett, de boldogsággal töltött el, amikor megláttam őket.
Ethan és Mady nevetve ittak valamit, és közben hevesen beszélgettek. Ethan mondott valamit, mire Mady visítva felnevetett.
De aztán szerintem komolyra fordult a szó, mert Mady lehajtotta a fejét, és a földet kezdte el bámulni. Ethan a kezével megfogta az állát, és felemelte a fejét.
- Gyerünk haver, kapd le a csajt! - reménykedett Castiel.
De az igazat megvallva, csók egyeltalán nem történt, hanem inkább folytatták az útjukat. Később megálltak egy fa mellett. Ismerős fa volt, az öreg ágakkal, a vastag törzzsel, és a színes levelekkel. Ethan és Mady letelepedtek elé.
- Lopják a fánkat! - kiáltottam.
- Mi van? - röhögött Castiel.
- Menj oda gyorsan! - sürgettem.
Castiel felsóhajtott, de aztán behajtott a parkba. Amikor odaértünk Ethanék-hez, Castiel megszólalt.
- Mi történik itt haver? Randizunk nagyba? - nevetett.
- Hát igen. De asszem', te is programot szerveztél - mosolygott.
- Ez nem randi! Csak egy... akármi.
- Ezt már kétszer elmondtad - dugtam ki a fejem mögüle.
- Avery? Hát, azt hittem, hogy előbb válnak el anyáék, minthogy te Castiellel randizol - döbbent meg.
- Nem téma. Mit csináltok a fánknál? 
- A ti fátoook?! Miért? - kérdezte Mady.
- Mert... csak - mondtam. Castiel az arcomat fürkészte.
- És ti hova mentek? - nézett Castielre Ethan.
- Elviszem a plázába - biccentett felém. - Aztán meg az lesz, amit én akarok - vigyorgott, mire fejbe csaptam.
- Te bunkó! Megmondtam, hogy nem fektethetsz meg!
- Nem is akarlak. Téged nem érdemes. Na, de menjünk, mert minél előbb végzünk, annál előbb mehetek haza - sóhajtott.
Elköszöntünk Ethanék-től, aztán továbbmentünk. Még utoljára átkaroltam a derekát, magamhoz öleltem, és beszívtam az illatát. Nem láttam előre, de tudtam, hogy Castiel mosolyog.
Elérkeztünk a plázához, Castiel leparkolt, én pedig leppattatam mögüle.
- Muszáj, Szöszi? - nyögte.
- Muszáj! Majd te leszel a segítőm. Én összeállítok ruhákat, te pedig véleményezed őket - kaptam elő egy nyalókát a táskámból.
- És még nyalókázol is? Normális vagy?
- Nem, nem vagyok az. De gyere, mert haza akarsz menni nem? - kacsintottam.
- Mit szólnál ahhoz, ha azt mondom, hogy kint maradok?
- Felrúgnálak a göncöl szekérig! Úgy szólnék hozzá! Gyere már, nem lesz vészes! - kulcsoltam rá az ujjaimat az övére, majd elkezdtem húzni.

A pláza tele volt emberekkel. Ide-oda kapkodtam a fejem, hátha látok egy helyes fiút. Amikor megpillantottam egyet, odafordultam Castiel-hez.

- Nézd, de helyes... ja, ez kellemetlen. Te fiú vagy. Hoppá! - kuncogtam.

- Nyugi, én is szólnék, hogy micsoda bomba csajt láttam az előbb. De egy kicsit félek a reakciódtól - röhögött. - Na jó... keress gyorsan egy boltot, aztán essünk túl rajta jó?

- Hm... ahhoz mit szólsz? - mutattam rá egyre.

- Nem zavar, hogy az egy férfi bolt? - nézett rám furán.

- Épp azért! Veszünk neked valamit!

- Megőrültél? Ezt verd ki a fejedből! Örülj neki, hogy elhoztalak ide!

- Tényleg... akkor oda menjünk! Várj egy kicsit... akkor ez most egy randi?

- Ha így akarod nevezni, akkor igen - sóhajtott.

- Akkor te állod a számlát! - csillant fel a szemem.

- Micsoda?! Dehogyis! Fel fogod vásárolni az egész áruházat!

- Nem fogom! - hisztiztem. - Csak egy üzletbe akarok bemenni!

Castiel felsóhajtott, de aztán beleegyezett.

Bementünk a kedvenc üzletembe, és észrevettem, hogy az eladólány feltűnően flörtöl Castiellel. Kacsintott rá, integetett neki és hasonlók.

Fenyegetően belebámultam a csaj szemébe, aki megértette a célzást, és viszonozta. 

- Cicaharc? - mosolygott Castiel.

- Mit makogsz?

- Semmit. Na, menj keress valami ruhát, itt megvárlak.

Castiel leült az egyik székre, ami közvetlen az egyik próbafülke előtt helyezkedett el.

Felkaptam pár ruhát, bementem a fülkébe, de visszafordultam.

- Ne less! - nevettem.

Castiel a szemeit forgatta, majd hátradőlt a székbe.

Amikor felöltöztem, kimentem Castiel elé és vártam, hogy mit mond.

- Figyi Szöszi ez aranyos, meg minden, de nem illik hozzád - vonta meg a vállát.

Felsóhajtottam, de aztán hallgattam rá.

Amikor újra kijöttem, Castiel kiakadt.

- Na jó, a lilát még elviselem, de rózsaszín?! Na, menj vissza abba a kurva fülkébe, és akkor gyere ki, ha valami normális ruha van rajtad!

Sértődötten rápillantottam, de aztán egy jó ötletem támadt. Castiel úgyis olyan perverz... ezt fogom ellene használni.

Ettől az ötlettől annyira bezsongtam, hogy szinte visszarohantam öltözni. Gyorsan magamra kaptam a ruhát, amit kinéztem, és aztán megálltam Castiel előtt, aki éppen ásványvizet ivott.

- Na, mit gondolsz Piroska? 

Castiel rám nézett, majd félrenyelte a vizet. Köhécselt egyet-kettőt, de aztán megszólalt.

- Őőőő.... izé... nem tudom... ööö... nem áll... nem áll olyan jól - mondta, de láttam rajta, hogy zavarba van.

- Ó, pedig azt hittem, hogy tetszeni fog - mondtam, mire Castiel elvörösödött. - Na mindegy, jön a következő.

Visszamentem a fülkébe, majd megpróbáltam felvenni egy normális ruhát.

- Ez milyen? - álltam meg előtte.

- Nem rossz... haladsz a jó felé.

- Haladok?! 

- Haladsz, ahogy mondtam.

Dühösen fújtam egyet, de aztán elmentem valami új ruhát nézni. Olyasmi kell, ami tetszik Castielnek... Nem is tudom.

Megláttam egy ruhát, ami szerintem tetszene neki, így felkaptam, és visszamentem. Besunyultam az öltözőfülkébe, és gyorsan magamra kaptam.

- Na, ez már egy jó választás, Szöszi! - dicsért meg Castiel, amikor végezem.

- Castiel, ebből a ruhából kilóg a fél seggem - sziszegtem.

- Az a jó. Szexi.

- Ha ez szexi, akkor az a piros nem az volt? - mondtam pajkos mosollyal az arcomon.

Castiel elkapta a tekintetét rólam, és a távolba meredt.

- Nem tudom - vonta meg a vállát.

Nem válaszoltam inkább új ruha után kutattam.

Egyszer csak megláttam egy gyönyörű ruhát, és egyből tudtam, hogy muszáj felpróbálnom. Ha jól áll, megveszem, ha nem akkor is. Ennél a ruhánál nem számít Castiel véleménye.

- Na, mit találtál, Szöszi? - dőlt hátra Castiel.

- Majd meglátod - mosolyogtam.

Felvettem a ruhát,és belenéztem a tükörbe. Eszméletlenül szépnek találtam, és jól illett rám. Na jó, akkor jöjjön Castiel véleménye.

Szégyenlősen kiléptem a fülkéből, de észrevettem, hogy Castiel nem ide figyel. Ütemesen dobolt a lábával, majd idefordult. Amikor meglátott, a lába megállt, és csak nézett. Kinyitotta a száját, de nem mondott semmit. Halványan elmosolyodott, majd suttogott valamit, de nem értettem.

- Mit mondtál? - kérdeztem.

- Semmit... ez a ruha...

- Tetszik? - pirultam el.

- Illik rád. Egész jó.

Örültem Castiel véleményének, így mosolyogva mentem vissza a fülkébe.

- Várj, Szöszi! - szólt utánam.

Hátrafordultam.

- Amíg öltöztél, kerestem neked egy ruhát. Garantálom, hogy tetszeni fog - nyomta a kezembe.

- Hát, jó...

És tényleg. A ruha nekem nagyon tetszett, illett hozzám. Castiel meg volt magával elégedve, hogy milyen jó ruhát választott. Gyorsan visszavettem a saját ruháimat, majd kimentem.

- Na jó, mehetünk. Nem akarok többet vásárolni.

- Jó. Add a ruhákat, kifizetem.

- Castiel! Kettőt én állok! - kiáltottam utána.

Hátrafordult, és elvigyorodott.

Pár perc múlva már a plázába sétáltunk. Szótlanul, egymás mellett ballagtunk. Aztán egyszer csak bevillant, hogy Castiel elmegy.

Lehajtottam a fejem, és a földet kezdtem el tanulmányozni. Nem kellett volna az utolsó ruhát megvenni... Castielre fog emlékeztetni...

- Szöszi?

Felemeltem a fejem, és szembenéztem Castiellel.

- Nincs semmi... Jól vagyok - válaszoltam.

- Nem úgy tűnik. Elég szarul nézel ki - húzta el a száját.

- Mondtam, hogy jól vagyok! - erősítettem meg.

Castiel védekezően felemelte a kezét, de aztán egy éles, sikítós hangot hallottunk magunk mögött.

- Castiel!

Hátrafordultunk, mire Castiel fájdalmas arckifejezéssel meredt a felénk futó csajra.

- Castiel drága! De jó, hogy megtaláltalak! - rebegtette a pilláit, amikor ideért hozzánk.

- Ez viszont nálam nem igaz. Örülök, ha nem látlak. Hagyj békén!

- Ne csináld ezt Castiel! - simította meg Castiel karját, aki gyorsan elrántotta.

- Hagyj békén! - ismételte.

- Ugyan Cast cica! Csak egy kis szórakozást akarok - kuncogott a csaj.

Előléptem Castiel mögül, és a csaj szeme közé meredve, fenyegetően megkérdeztem.

- Megtudhatnám, hogy mit akarsz a pasimtól?!

Oké, normális estbe nem tettem volna, de ki kell húznom Castielt a szarból. Ennyivel tartozok neki.

- Te vagy... a... barátnője? - kérdezte félénken a csaj.

- Igen, én vagyok. Úgyhogy, ha szórakozásra vágysz, akkor tipegj el szépen a 10 centis magassarkúdba, van még ezer pasi ebben a plázába - vágtam rá, majd Castiel kezét megfogva elhúztam onnan.

A csaj meglepetten állt, de aztán elment. Amikor már nem látott minket, gyorsan kikaptam a kezem Castiel tenyeréből.

- Pfuj! - ráztam meg.

- Mi van Szöszi?

- Csak elképzeltem, hogy hány ilyen picsát tapiztál már. Az meg nem kérdés, hogy milyen testrészt... Kiráz a hideg - borzongtam.

Castiel elröhögte magát, de aztán a vállamat átkarolva magához húzott.

- De, most úgyis az én csajom vagy. Te mondtad - vigyorgott.

- Ó, az csak látszat! Örülj neki, hogy kihúztalak a szarból! - löktem el magamtól.

- Oké, nekem elegem van a plázából. Menjünk el innen, de most!

- Szerintem is. Most az lesz, amit te akarsz - sóhajtottam.

- Igazából nem akarok semmit. Dönthetsz.

- Kísérj haza! - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Nekem aztán mindegy - tárta szét a karját Castiel.

Amikor kimentünk a plázából, megbotlottam az ajtó előtt, és előre estem. Szerencsére Castiel elkapott (a derekamra csavarta a kezét) így nem estem el. Amikor felemelt, közel kerültem hozzá. 

Csak bámultam a gyönyörű szürke szempárt, ahogy a vörös tincsei a szemébe lógnak, és nem szóltam semmit.

- Ügyetlen vagy - mondta.

Kisimítottam egy tincset a szemei közül.

- Nyugi Piroska, én is tudnék rád sok dolgot mondani.

Elnevette magát, de aztán felszállt a motorra. Én is ugyanezt tettem.

- Castiel...

- Mi van?

- Ugye, most is vigyázni fogsz? - öleltem át.

Féloldalas mosolyra húzta a száját, de aztán megszólalt.

- Vigyázni fogok.

Megkönnyebbülten magamhoz öleltem, és újra megcsapott az ismerős Castiel illat.

- Na, hogy érezted magad? - kérdezte.

Már vagy fél órája a kapunkban állunk, és szétfagyok, de nem akarok bemenni.

- Egész jól. Köszi a ruhákat.

- Nincs mit. Egész szexi voltál valamelyikbe.

Elnevettem magam, de aztán komolyra fordítottam a szót.

- Akkor... holnaptól nem ebbe a suliba fogsz járni?

- Nem ide fogok járni.

- És mikor mész Amerikába?

- Két nap múlva. Akkor indul a gép.

Lehajtottam a fejem, és éreztem, hogy könnybe lábad a szemem.

- Mennem kell - mondta.

Válaszul csak bólintottam.

Castiel megfogta az államat, majd felemelte. Belebámult a szemembe, és kinyitotta a száját.

Összeharaptam az ajkaimat, de rájöttem, hogy felesleges volt...

Castiel egy gyors mozdulattal a kezét a derekamra csúsztatta, magához húzott, és megcsókolt.

Meglepődtem, amikor ajka az enyémhez ért. Majdnem összerogytam, de aztán átkaroltam Castiel nyakát, és behunytam a szemem.

A csókja meleg volt. Imádtam az édes, puha ajkait.

A csókot nem viszonoztam, mert Castiel elhúzódott tőlem. Kinyitottam a szemem, és ránéztem. Elvigyorodott, majd egy szó nélkül felpattant a motorjára, és eltűnt a szemem elől.

Egy ideig még a kapuban álldogáltam, de aztán elindultam a házunk felé.

Viszont amikor benyitottam, eltátottam a számat...

Avery x Castiel

(Ui.: A babákat köszönöm Borsónak :D <3)

"Ugyan, csak vedd le a pólód, drága Castiel!"

- Avery! Kelj fel gyorsan! Fontos dolgot kell közölnöm!

Álmosan felpillantottam, és Mady-t láttam, ahogy ugrál az ágyamon.
- Mi történt? Beszélgettél Ethan-nel? Megpusziltad? Megölelted? Csók, jártok? - feleltem cinikusan.
- Miből gondolod, hogy róla van szó? - pirult el.
- A homlokodra van írva, hogy amióta megláttad, oda meg vissza vagy érte!
- Ne má' bakker, ennyire látszik?
- Mondtam én! - pattantam ki az ágyból. - Mi tetszik benne? - ültem mégis vissza.
- Volt értelme annak, hogy felálltál, aztán visszaültél? - próbálja terelni a témát... ügyes.
- Ne terelj! Vissza az öcsémre.
- Na jó... hát... Igazából nem tudom megmagyarázni. Csak úgy... tetszik a stílusa. Ahogy hozzááll a dolgokhoz. Ő nem olyan, mint az előző pasim... akinél majdnem otthagytam a szüzességem - nevetett. - De csak majdnem. De Ethan nem olyan bunkó paraszt, mint a másik. Erre akkor döbbentem rá, amikor a kanapén beszélgettünk.
- Beszélgettetek? - vigyorodtam el... hm... másra gondoltam.
- Avery! Ne legyél már ilyen perverz! Amúgy is... Ethan-ből nem tudnám kinézni, hogy megfektetne.
- Ehhez tudnék hozzáfűzni - morogtam.
- MICSODA?!
- Csak vicceltem. Naná, hogy nem. Ethant ismerem, nagyon is jól. Az eddigi barátnőinél is olyan volt, hogy tiszteletbe tartotta, hogy akarja-e a csaj, vagy nem. Ha nem, akkor leállt. Ha igen... akkor is leállt, mert még nem volt ilyen - röhögtem.
- Barátnői? Szal' több is volt?
- Na jó, nem, csak egy. De az is mekkora picsa volt! Gyűlöltem, és ő is engem. Össze-vissza csalta Ethan-t, amit én tudtam is. Hiába mondtam el Ethan-nek többször is, nem hitt nekem. A csaj annyira behálózta, hogy szerintem nem is volt magánál. Mindent megtett, hogy a lánynak a kedvébe járjon. De aztán egyszer amikor elmentünk moziba, megláttuk a csajt, meg a másik pasiját. Annyira el voltak mélyülve a másikba, hogy nem vettek észre. Amikor Ethan meglátta őket, majdnem összeesett. Aztán belenéztem a szemébe, és valami megkeményített. Nagyon sajnáltam. Ethan szerette azt a lányt. De eszméletlenül. Az meg jól elárulta. Ez az eset óta védem Ethant a lányok elől. Nem akarom, hogy újra átéljen egy ilyen - ingattam a fejem.
- Jaj... ez azért durva. Teljesen megértem.
- De! Ha te egyszer összejössz Ethan-nel, és ilyenen kaplak rajta, akkor nem látod többet  napvilágot - emeltem fel fenyegetően az ujjam.
- Ajj már! Úgyse fogunk összejönni.
- Miért gondolod?
- Mert... szerintem őt nem érdeklem. Tuti, hogy nem szeret bele egy olyan lányba, mint én - sóhajtott. - Ő olyan kedves, megértő és jószívű. Figyelmes, mindig végighallgat, és szerintem iszonyat helyes. Nem is helyes... hanem szép. Nagyon szép.
- Széééép? Egy fiúra szoktunk ilyet mondani?
- Igen. Ethan több, mint helyes. Nagyon szépek az arcvonásai, és jól áll hozzá a barna haj. Ráadásképp pedig... gyönyörű szeme van. Gyönyörűbb, mint annak a srácnak, akivel tegnap dumáltál skypeon. Azt hittem, hogy nála szebb szemű fiú nem is létezik. Tévedtem - dőlt végig az ágyon. - Hogy is hívták azt az ürgét? Valami C betűs nem?
- Castiel.
- Ja, igen, ő az. Na de! A legfontosabb dolgot nem mondtam el!
- De akkor mond már!
- Képzeld... randizok Ethannel! - sikította.
- Komolyan? Ilyen hamar? Micsoda? Hova mentek?
- Ethan mondta, hogy ismer valami nagyon jó pizzázót errefelé. Azt mondta, hogy szeretne elmenni oda, de ciki egyedül. Mivel te suliba mész, ezért nem mehet veled. Őt meg kivette az anyukátok. ma reggel mondta, hogy pont akkor jutott eszébe.
- Kivette? De várj csak... Ethan már tegnap este eldöntötte, hogy elvisz randizni!
- Mi? Ezt miből gondolod?
- Anya olyan, hogy hogyha egy fiú, vagy ez esetben egy lány van a szituációba, akkor mindig kivesz a suliból, hogy eltudj menni egy randira. Persze, ezt előtte meg kell vele beszélned.
- Te jó isten! Akkor Ethan ezt már "kitervelte"? - rajzolt idézőjelet a levegőbe.
- Naná! De... hány óra van, te?
- Hmm... olyan 6...
- Minek keltek fel ti ilyen korán? Ethan miért kelt fel? Ismerem, imád aludni, szóval nem szokott ilyen korán felkelni.
- De most fent volt. Olyan aranyos volt! - kérdőn néztem rá, mire folytatta. - Félálomba voltam, amikor hallottam, hogy jön le a lépcsőn. Bejött a nappaliba, és jobban betakart, mivel félig lerúgtam magamról a takarót. Amikor betakart, egy kicsit végigsimított az arcomon. De csak véletlenül. Aztán amikor felkeltem, éppen kávét ivott.
- Fekete bögréből, a pultnak támaszkodott, és a normális pizsamája volt rajta - vágtam rá rögtön.
- Igen. Úúú... olyan eszméletlenül jó teste van! Széles vállak, kockás has, és jól kidolgozott mellkas... Feszes a bőre, és szépen le van barnulva. Nem úgy, mint te.
- Mivan? Miért? Milyen vagyok?
- Bocs szivi, de olyan vagy, mint egy tejföl. Tök fehér. Barnulnod kellene.
- Most? Éppen reggel van!
- Jaj, nem most! Majd nyáron!
- Az még messze van. Na de mindegy. Nekem lassan mennem kéne a suliba, szóval ideje lenne készülődnöm. Csak még lemegyek a földszintre - álltam fel.
- Oké. Én itt maradhatok? Csak körülnézek egy kicsit a szobádba, aztán hagylak.
- Nekem jó. De ne csinálj rumlik oké? - fordultam vissza nevetve.
Becsuktam magam mögött az ajtót, majd felsóhajtottam. Oldalra fordultam, aztán megpillantottam Ethant. Közvetlen az ajtóm mellett. A falnak támaszkodott, és a mellkasa előtt összefonta a karját. Nem nézett rám, én viszont igen. Egy kis idő után köhintett, majd azt mosolygás váltotta fel. Nem kellett sok idő, mire rájöttem.
- Mindent hallottál igaz? - álltam meg előtte.
- Mindent hallottam - ismerte be.
- Bakker... 
- Ne parázz! Úgyis tudod, hogy tetszik a csaj. Az is tetszik, hogy miket mondott rólam. Az is tetszik, hogy védsz a csajoktól. Az is tetszik, hogy mellettem állsz. Az is tetszik, hogy szerinte jó testem van.
- Meg fog ölni...
- Ugyan! Téged semmiképp! - a derekamra csavarta a kezét, magához húzott, és átölelt. Átkaroltam a nyakát, és viszonoztam az ölelést. Ethan-re sose gondoltam úgy, mint pasi. Úgy gondoltam rá mindig, mint az öcsémre.
- Szeretlek. Ugye tudod? - súgta.
- Tudom. Én is szeretlek - pusziltam meg. - Akkor, most mi lesz a randival? Mikor mentek?
- Miután te elmentél a suliba. Arra gondoltam, hogy pizza után elviszem még valahova. Hova vigyem? Te lány vagy, biztos tudsz valamit mondani.
- Hm... vidd el a parkba. Sétáljatok, ökörködjetek, fagyizzatok. Azt elmondom neked, hogy Mady cukorbeteg. Ne említsd, majd ő fogja.
- Jó. Még valami?
- Van. Legyél nagyon óvatos, és vigyázz rá. Ha az utcán haladtok, te menj kívül, ő meg belül. Ha bementek a pizzázóba, nehogy előreengedd, te menj be először.
- Miért?
- Mert ha éppen verekedés van, akkor téged találjanak el, ne pedig őt. Vagy ha éppen egy kést dobnak, akkor a férfi haljon meg, ne a nő.
- Ez... ez megnyugtató - sápadt el.
- Nyugi, erre kevés az esély. Na, de megyek öltözni. Suliba kell mennem.
- Oké...
- Ethan... baj van?
Választ nem adott, csak még szorosabban magához ölelt. Szinte megfulladtam, de nem akartam elrontani a pillanatot, hogy megemlítem.
Amikor még a szuszt is kiszorította belőlem,elengedett.
- Tudod, örülök, hogy a testvérem vagy. Nem is tudom, mit kezdenék nélküled.
- Sajnos, ez nem kölcsönös. Imádlak, de boldogulok egyedül. Ez mindig is így volt - nevettem.
Ethan felnevetett.

Bő fél óra múlva, már felöltözve álltam az ajtó előtt. Mielőtt kiléptem volna rajta, visszafordultam, és az újdonsült szerelmespárra (jó, még nem voltak azok) mosolyogtam.

- Vigyázz rá - súgtam Ethan felé.

- Meglesz. Szeretlek - válaszolt halkan.

- Én is.

Kiléptem az ajtón, de azonnal meg is torpantam. Egy olyan személy állt a ház előtt, akire nem is számítottam volna.

- Nataniel? Mit keresel te itt?

- Gondoltam, mehetnénk együtt suliba. Persze csak ha nem bánod.

- Dehogy bánom! Legalább nem leszek egyedül!

Kimentem a kapun, majd elindultunk. Azt hittem, hogy beszélgetni fogunk az út alatt. De nem így lett.

Egész idő alatt szótlanul sétáltunk egymás mellett. Furcsa volt, mert a csöndet nem éreztem kínosnak. Amikor az út feléhez értünk, Nataniel keze véletlenül hozzáért az enyémhez. 

- Bocsi - mentegetőzött.

- Semmi baj.

Nem pirult el. Ez jót jelent, mert Nataniel számomra csak egy barát. Nem több. És neki is, hiszen Melody a barátnője. Ezt meg kellett említenem.

- Hogyhogy nem Melody-val mész suliba?

- Lázas lett. Mondta, hogy egy hétig nem tud jönni. Ezért jöttem hozzád - mosolygott.

- Mióta vagytok együtt?

- Már majdnem fél éve. Nem olyan sok idő.

- Szerintem az is csoda, hogy ennyi ideig kitartottatok. Ne érts félre, csak a szerelmesek 45% mindig 3-4 hónap után szétválnak. nemrég megismertem egy lányt, a neve Madison. Ő is szakított a pasijával, és most nincs lakása, és suliba se jár. Nincs hova - húztam el a számat.

- Nem jár suliba? Valamit lehetne tenni?

- Az lenne jó, ha ide felvennék. Meg lehet oldani? - pillantottam rá.

- Beszélek az igazgatónővel, aztán meglátom, mit tehetek.

- Köszi Nat! Életmentő vagy!

Rám mosolygott, és beléptünk az iskola kapuján. Nataniel elköszönt, mert még rengeteg dolga volt. 

Felsóhajtottam, de aztán Rosa odaperdült mellém. Azt mondta, hogy lehet jelentkezni szurkoló lánynak, és szeretné, ha elmennénk.

Találkoztunk Kimmel is, de ő inkább letett a dologról. Ő nem fog idétlenül ugrálni. Rosa letámadta, hogy ez nem idétlen ugrálás, hanem szurkolás.

Végigültem 6 kemény órát, de észrevettem, hogy Alexy sajnos nem jött suliba. A fenébe!

Órák után elkezdtünk sétálni a folyosón, hogy megtaláljuk a plakátot, ami a szurkolást hirdeti. Kis idő után megláttuk a D.Ö.K terem mellett:

Kedves lányok!

Egy kis programmal szeretnénk nektek kedveskedni. Inkább nem is program, hanem egy lehetőség.

Nemsokára itt a bajnokság, és a kosárcsapatunk részt vesz benne. Ezért kérünk titeket, hogy hogyha szeretnétek neki szurkolni, de nem a nézőtéren, akkor jelentkezzetek a tornaterembe, hogy szurkolólányok lehessetek.

A legfőbb dolog, hogy hajlékonyak legyetek.

A tornaterembe várunk titeket minden szünetbe.

Amit furcsálltam, hogy alatta valaki tollal hozzáírt valamit:

Hé, csajok!

Légszíves, a csini feneketeket hozzátok oda a tornaterembe, hogy... akármik legyetek.

Ne aggódjatok. Nagyon szexik lesztek abban a feszülős ruciba.

Még egy dolog. Ha eljöttök, valamelyikőtöket elviszem randizni. Akárhova. De sajnos mára le vagyok foglalva.

(ui.: Ha eljöttök, leveszem a pólómat :D)

- He? Ezt meg ki írta? - nézi Rosa.

- Na, szerinted ki? Ki írja, hogy csini fenekek, meg szexi rucik? Kinek van akkora egója, hogy azt írja "le vagyok foglalva"? Meg, hogy leveszi a pólóját? - forgatja a szemét Kim.

- Nem tudom... Kentin?

- Szerintem meg inkább Nataniel - felelem cinikusan.

- Nem vágom. Akkor most ki írta?

- Castiel! Ki más?

- Ja, tényleg! Hogy ez nem esett le! Na, Avery, irány a tornaterem.

- Asszem' nekem elment a kedvem... ha Castiel nem írja ezt ide, akkor még elmegyek. De így... semmiképp.

- Megígérted! Az adósom vagy! - ragadta meg a kezem.

Hátrakiáltottam Kim-nek egy"sziá"-t, aztán hagytam, hogy Rosa rángasson.

Belökött a tornaterembe, ahol a fiúk éppen kosaraztak. Általában nem nagyon érdekelt, most viszont oda néztem. Azonnal kiszúrtam Castielt. Mint mindig, most is fantasztikusan játszott. Ám volt valaki, aki jobb volt nála.

Be kellett vallanom, hogy nem Castiel az egyetlen, aki jól játszik. Igaz, sokan lelik az örömüket a kosarazásba, de aki ugyanolyan jó, mint Castiel, az Armin volt. (Írói megjegy.: Tudom, az igazi játékba Armin nem kosarazik, de most fog xD)

Armin leverte Castielt. Igaz, a magasságuk nem egyezik meg, mert Castiel bő 6-7 centivel nagyobb Arminnál, de Armin gyorsabb, és fürgébb. Mire Castiel észbe kapott, addig a fekete hajú srác már kosárra dobott. Ami csont nélkül bement.

Castiel ledermedt, és pislogás nélkül nézett Armin-ra. Egy pillanatra elszakadtam Castiel-től, és Armin-ra pillanottam.

Amikor összetalálkozott a tekintetem a gyönyörű kék szempárral, egy ütemet kihagyott a szívem. Megállapítottam, hogy Armin izmos, és jó alakja van. Rám mosolygott, mire szinte elolvadtam. Ha már egy alap helyes archoz hozzáraksz egy gyönyörű mosolyt, akkor vesztettél. Vagy elájulsz, vagy úgy elpirulsz, hogy beteg leszel.

Vörös lett az arcom, és gyorsan elkaptam a tekintetem Armin-ról.

Teljesen másmilyen volt, mint Castielnél. 

Valahogy másmilyen volt.

Castielnél mindig gyorsan vert a szívem

Arminnál nyugodt volt.

Castielnél csak egy kicsit pirultam el.

Arminnál vörös lett a fejem.

Castielnél olyan voltam, mint egy földönkívüli. Mintha nem is magamat látnám.

Arminnál viszont a saját stílusomnál maradtam.

Castielnél mindig kiszámíthatatlanok voltak a gondolataim.

Arminnál pedig, normális dolgok kavarogtak a fejembe.

Másmilyen volt...

- Min gondolkozol? - zökkentett vissza Rosa a való világba.

- Micsoda? Ja, én semmin. Menjünk, fel kell vennünk a ruhákat, aztán meg ugrálni, vagy akármit kell csinálnunk.

Rosa elindult, de én tovább álltam. Megfordultam, és a fiúkat kémleltem. 

Hirtelen egy forró leheletet éreztem a tarkómon.

- Kit keresel? - súgta.

- Úristen! - ugrottam egyet. - Castiel! A szívbajt hoztad rám.

- Kit keresel? - ismételte.

- Semmi közöd hozzá!

- Kit keresel? - ismételte harmadjára. Tudta, hogy ezzel felhúz.

- Ne érdekeljen! Haggyá'!

- Tudni akarom, hogy kit keresel - vigyorgott.

- Akarod, vagy sem, nem fogod megtudni. Szia - indultam el a másik irányba.

Castiel megragadta a karomat, és visszahúzott. Magához rántott, és a fülembe súgta.

- Kit keresel, Szöszi?

Kifújtam a maradék levegőt, ami bennem volt. Levett a lábamról.

- Hm? - a keze végigsimította a hátamat.

Nem válaszoltam. 

Castiel átkarolta a derekamat, és magához szorított. Az egyik keze a tarkómra csúszott, és megtámasztotta a fejem. Közelebb hajolt, és éreztem a leheletét a nyakamon. 

- Ugyan, Szöszi...

Halkan felnyögtem, mire Castiel a nyelve hegyével óvatosan végigszántott a nyakamon.

- Téged, és Armint - válaszoltam.

Castiel elengedett, majd elvigyorodott. Furcsa volt ez a vigyor...

- Mondtam, hogy megfogom tudni. Ennek sose tudnak ellenállni a csajok. Te se vagy különb. 

Micsoda? Szóval az egész csak...Ó, én meg azt hittem, hogy tényleg ilyen. Egész végig csak színészkedett!

Castiel eleresztett egy féloldalas flegma vigyort, rácsapott a fenekemre, aztán odébbállt.

- Bunkó! - kiáltottam utána. Elindultam az öltöző felé, majd amikor beértem Rosa letámadott. Azonnal mondta, hogy kapjam fel a ruhákat, és nyomás öltözni.

Felöltöztem, és kimentünk a tornaterembe, ahol pár lány sorakozott ugyanabba a ruhába, amit mi is viseltünk. Ambert is megpillantottam, aki feltűnően integetett Castielnek. 

- Na jó, lányok! - szólalt meg egy fiatal hölgy. - Én vagyok a szurkolócsapat vezetője. Remélem nyújtottatok, mert csak egy dolgot fogok nézni. Te szőke! - mutatott rám.

- Szöszi a neve! - kiáltotta Castiel a pálya túlsó végéről.

- Nem igaz. Csak ő hívja így. A neve Avery - segített Rosa.

- Szóval Avery. Le tudsz menni spárgába? 

- Persze - mondtam, majd bemutattam. - Igaz, nem ér le teljesen, de ez csak azért van, mert nem nyújtottam.

- Tökéletes! Bámulatosan hajlékony vagy!

- Ezt nem néztem ki belőle! - kiáltott újra Castiel.

- Castiel, hagyd már. Tök ciki lesz neki - kelt a védelmemre Armin.

- Na jó, te jössz... - mutatott a barátnőmre a szurkolócsapat vezetője.

- Rosa - mondtam.

- Szóval Rosa. Mutasd meg te is!

És így ment ez végig. Engem és Rosa-t természetesen felvettek, és szerencsére Amberék kimaradtak. Hurrá! Legalább nem kell őket elviselnem majd a bajnokságokon.

Amikor mi is, meg a fiúk is végeztek, visszamentünk az öltözőbe. Legalábbis a többi lány. Rosa odament a fiúk közé, megragadta Castiel mezét, és elkezdte vonszolni. Kim odasétált mellém.

- Ügyesek voltatok. De a Castieles mutatványt nem hagyom ki - nevetett.

- Micsoda? Milyen mutatvány? - néztem rá elképedve.

- Majd meglátod. Menj be az egyik terembe. Én meg segítek Rosa-nak, mert asszem' nem boldogul Castiellel.

Furcsán rápillantottam Kim-re, de aztán megfogadtam, amit mondott. Bementem a terembe. Leültem egy székre, és vártam. Kis idő után megjelentek a csajok, Castiel pedig a nyomukba besétált a terembe. Amikor mindenki beért, Rosa becsukta maga mögött az ajtót.

- Na, és most, Castiel, kérjük a jutalmat.

- Mivan? Milyen jutalmat? Nem ígértem semmit!

- De igen - helyeselt Kim. - A plakátra odaírtad, hogy leveszed a pólódat. Na, gyerünk szépfiú!

- Micsoda? Komolyan azt hiszitek, hogy tényleg leveszem?

- Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó - szólaltam meg.

- Jól van Szöszi, te már úgyis láttál félmeztelenül.

- Csak én vagyok rá kíváncsi, hogy milyen körülmények között? - vonta fel a szemöldökét Kim.

- Ne már Kim! Komolyan azt hiszed, hogy lefeküdnék vele? Egy ilyen bunkóval? - fakadtam ki.

- Ezt bóknak veszem - morgott Castiel.

- Látta vagy nem, teljesen mindegy. Én kíváncsi vagyok, hogy tényleg igazak-e a pletykák - vakarta meg a karját Rosa.

- Pletykák? Milyen pletykák? - kaptam fel a fejem. - Ugye nem azt hiszik, hogy lefeküdtem Castiellel?!

- Nem! Az, hogy Castiel-nek tényleg bomba jó teste van-e!

- Ki terjeszt ilyet? - röhögött Piroska.

- Szinte minden lány. Szinte! - hangsúlyozta ki.

- Muszáj? - kérdezte Castiel flegmán.

- Muszáj! Én rángatom le rólad, ha nem veszed le! - emeltem fel a mutatóujjam fenyegetően.

- Lerángatod? Na azt megnézem!

- CASTIEL!

- Ugyan, csak vedd le a pólód, drága Castiel! - mondta Kim.

- Jól van, örüljetek...

Castiel megragadta a mezét, és egy pillanat alatt ledobta magáról. Újra szemügyre vettem az izmos testét. Beleharaptam az ajkamba, mire Castiel egy kicsit elmosolyodott.

Rosa a szája elé rakta a kezét, és úgy gondolkodott.

- Nem is tudom... Kentin-nek is ilyesmi teste van. Nem tudom eldönteni, hogy kié a jobb.

- Nem is kell - vette vissza Castiel a mezét.

- Na jó. Én húztam haza - szólalt meg Kim.

- Én is megyek. Avery! Majd még beszélünk!

A lányok kimentek az öltözőből, de Castiel ott maradt. Engem vizslatott, mire megkérdeztem.

- Mit bámulsz, Piroska?

- Áll még a mai nap? - támaszkodott neki a falnak.

Tudtam, hogy a randira gondol.

- Nem, mert sajna Kentin már beszervezett egy más programot. Elmegyünk hozzájuk - hazudtam.

- Szoba is van a dologba? - bámult maga elé Castiel.

- Van hát - válaszoltam, mire Castiel teste megfeszült. - Csak hülyéskedek. Nem, nincs más programom.

- Gondoltam. Te nem olyan csaj vagy, akit könnyen ágyba lehet vinni.

- Miből hiszed? Honnan gondolod, hogy egyeltalán szűz vagyok-e?

- Tudom, hogy az vagy. Azt is tudom, hogy sose volt még pasid - vigyorgott.

Megdermedtem. Honnan tud ennyi mindent rólam?

- Miből gondolod? - suttogtam.

- Abból, hogy elég hevesen reagáltál, amikor közel voltam a nyakadhoz.

Visszagondoltam arra az 1 percre, ami a tornaterembe történt.

- Amúgy is bunkósság  volt... - szóltam.

- Miért is?

- Mert azt hittem, hogy komolyan gondolod. Megijedtem. 

Castiel közelebb lépett, átkarolta a derekamat, magához húzott, és a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Miből hiszed, hogy nem gondoltam komolyan?

- Láttam rajtad. Meg mondtad. Azt is tudom, hogy most is csak színészkedsz.

Castiel eleresztett, és rájöttem, hogy telibe találtam. Ez is csak színészkedés volt.

Érzelemmentes volt az arca, és nem mozdult. Most rajtam volt a sor.

Odamentem mellé, megragadtam a vállát, és lehúztam magamhoz. Éreztem, hogy Castiel meglepődik, majd közelebb hajoltam hozzá. Az ajkaim súrolták az arcát, majd a fülébe súgtam.- Ne ess bele abba a hibába, amibe én is. Ne dőlj be a színészkedésnek. Mert biztos, hogy nem gondolják komolyan azt, amit csinálnak. Én is csak heccből csinálom. Hogy visszakapd.

Castiel mérgesen rám nézett, de aztán folytattam.

- Nehogy azt hidd, hogy táplálok irántad érzelmeket. Ne vedd komolyan azt, amit csináltam az előbb. Remélem ezt nem veszed sértésnek. Kint megvárlak. Ne várakoztass meg!

Elengedtem, majd kimentem a teremből, és otthagytam az elképedt, dühös Castielt.

Fogalmam sincs, hogy most haragszik, vagy nem, de attól még a randi áll...

Te jó isten... mi a fene lesz ott?!

Este, tele eseményekkel

***

Bánatosan lépkedtem a járdán. A eső zuhogott, és borús volt az ég. A kirándulásnak vége, a jó időnek vége. Az idő éppen a hangulatomat tükrözte. Castielt kirúgták a suliból, és bár kívül mosolygok, belül összedőlt bennem minden.

Oldalra pillantottam, és megpillantottam egy szerelmespárt. A lány annyi idős volt, mint én, a fiú egy kicsit idősebb. Éppen veszekedtek. A srác nagyon kiakadt, viszont a csaj se fogta vissza magát. Ordítva vágta a fiú fejéhez a rosszabbnál rosszabb sértéseket, majd a vége az lett, hogy letépett egy láncot a nyakából, és a sráchoz vágta aki dühösen elviharzott. A lány leült egy vizes padra, és elsírta magát. Odasétáltam hozzá. Előszedtem a maradék cukormentes epres ropimat, és felé nyújtottam.
- Szia... kérsz egy kicsit? Én nem bírok ennyit megenni.
A lány elmosolyodott, és kivett egy ropit a dobozból.

- Fel fogsz fázni, ha ilyen vizes padon ülsz - mondtam miközben a ropimat rágcsáltam.

- Nekem már az is mindegy lenne - legyintett. 

- Ööö... tudom nem az én dolgom, de hallottam, hogy kidobtad a pasidat.

- Hallottad? Te jó ég! Az egész utca tőlünk zengett?!

- Hát, nem fogtátok vissza magatokat - kuncogtam.

- Bakker... hát ez pont jókor jön ki...

- Tudok segíteni? - ültem le mellé.

- Az előbb te mondtad, hogy ne üljek le, most meg lehuppansz mellém? Normális vagy? - nevetett.

- Sose voltam normális - mosolyogtam. - Na de vissza a témához. De előbb - emeltem fel a kezem. - Avery. Avery Clark - mutatkoztam be.

- Madison, de csak Mady. Madison Prichard.

- Szóval Mady. Hogy is történt ez az egész?

- Semmi komoly. Csak a pasim, bocs, volt pasim a fejemhez vágta, hogy már nagyon unja, hogy cukorbeteg vagyok, és inkább másmilyen csajt keres magának.

- Cukorbeteg vagy? Akkor jó, hogy cukormentes a ropim - képedtem el.

- Hát jah. Meg is értem. Kinek kellene egy beteg csaj? - röhögött kínosan. - Van még vagy 3 milliárd picsa ezen az elbaszott világon, keressünk egy másikat akit meg lehet fektetni, a beteg barátnőnket meg hagyjunk ott a szarba egyedül. Kit is érdekel?! Azt csinál amit akar. Szarjuk le, hogy iskola nélkül, ház és szülők nélkül él, hogy nincs neki semmije... miért is ne?! - tette fel a költői kérdést idegesen.

- Úristen... nincs lakásod? Nincsenek szüleid? Nincs sulid? De várjunk... az hogyan?

- Kirúgtak. Nem szívlelt az igazgató, és elküldött. Szüleim nincsenek, árva vagyok. Amikor az anyám megszült, otthagyott a kórházba, még nevet se adott nekem. A lakás meg... hát, odaköltöztem a volt pasimhoz, de nem hiszem, hogy engedi, hogy ott lakjak. A cuccaimat már kidobta, épp itt van mellettem

- Mivan? Egy pad mellett? Csöves lettél? - nevettem.

- Hát, most per pillanat az vagyok. Szóval, célom nincs, lakásom nincs, sulim nincs. Király az élet!

- Tudod mit? Gyere el hozzánk, és addig elszállásollak, amíg találunk neked egy lakást - csaptam a vállára. 

- De a szüleid nem fognak haragudni?

- Ők? Na ne nevettess! Szerintem a világ legjobb szülei. Anyám még el is lesz szállva attól, hogy odaköltözöl. Jó, apám egy kicsit... hogy is mondjam. A fiúk témát nem nagyon bírja, de azért ő is jó fej.

- Hu, akkor megmented az életemet! Hálám üldözni fog!

- Most egy kicsit megijedtem...

Elnevettük magunkat, majd elindultunk. Mady-nek nem volt sok cucca. Egy hátitáskába, és egy nagyobb tatyóba belefért mindene. 

Azt azért megállapítottam, hogy Mady nagyon vonzó, és jó alakú lány. Bordó haját hátrafogta, csak pár tincs lógott ki. Fűzöld szemét kihúzta fekete szemceruzával, és úgy nézett a világra. Elég vagány csaj volt, bár mégis itatta az egereket valami (vagy valaki) miatt. Mindig pozitívan állt hozzá a dolgokhoz, jó a humora, őszintén bunkó, viszont nagyon ingerlékeny.

Amikor hazaértünk csak egy kicsit lepődtek meg a szüleim, de aztán anya kapcsolt elsőként.

- Szia! Én vagyok Avery anyukája, de szólíts csak Mirandának. Ő itt a férjem Stan - mutatott apára, aki elmosolyodott. - Meg van még egy gyerekem de... ETHAN! - kiáltotta. - Gyere ide gyorsan!

Hangos puffanásokat lehetett hallani a lépcső felől, és pár másodperc után Ethan berontott az előszobába. És megint félmeztelenül volt... Hú! Ethan konditerembe volt. Sokkal jobban néz ki!

- Mi történt? Avery dührohamot kapott? Lecsapjam? - nézett körbe, mire fejbe csaptam egy újsággal, amit az asztalról vettem fel.

- Te paraszt! Mi az, hogy dührohamot kaptam?! És amúgy is, leszokhatnál erről a félmeztelen járkálásról, mert már kezd idegesíteni!

- Nem jó a látvány? - vigyorodott el. Meglátta Mady-t, és hangnemet váltott. - Ez... ez meg kicsoda? 

- Szia... izé... a nevem Madison - dadogta Mady. Ó, valaki szerelmes lett!

- Örülök, hogy találkoztunk... meg minden... de... Avery, tudnál jönni egy percre? De sürgősen! - ragadta meg a karom, és bevonszolt a nappaliba.

- Mi olyan sürgős? Baj van? - kérdeztem.

- Nem, de... ki ez a csaj?

- Hosszú elmagyarázni. Itt fog lakni egy ideig.

Láttam, hogy Ethan zavarba jön.

- Ethan... - húztam féloldalas mosolyra a számat.

- Jó, őszinte leszek hozzád. Bakker Avery... ez a csaj nagyon dögös!

- És az nálad azt jelenti, hogy fülig belezúgtál? - kiabáltam.

- Halkabban már te lány! - tapasztotta a tenyerét a számra.

- Ó, dehogy! Ez nagyon király! - üvöltöttem továbbra is. - Hu, teljesen bezsongtam!

- Avery! Halkabban!

- Háhá! - léptem ki a nappaliból, így mindenki elé tárult a boldog arcom. - Ez nagyon... eszméletlenül jó! - toporzékoltam.

- Azt hiszem, hogy nem ér semmit, ha megkérlek, hogy maradj csöndbe - sóhajtott, majd felkapott magára egy pólót. - A szobámba leszek - indult felfele, de visszapillantott rám. 

"Este elmagyarázol mindent?" - üzente a tekintete.

"Persze. Mady úgyis a nappaliba fog aludni" - válaszoltam

Ethan elvigyorodott, majd egy utolsó pillantást vetett Mady-re, és elvonult.

- Na, én felmegyek az irodámba. Rengeteg dolgom van még - sóhajtott apa, majd egy csókot nyomott anya szájára. - Lányok, ha lehet akkor a pasi témákat halkan beszéljétek meg, oké? - nézett ránk. Tudtam, hogy csak viccel.

- Apa... - forgattam a szemeimet viccesen.

- Jó éjszakát - adott egy puszit a homlokomra. - Mady, örülök, hogy megismerhettelek! - búcsúzott el.

- Na jó! Most magyarázzátok el, hogy mi történt - vigyorgott anya, miután magunkra maradtunk.

- Hát, az történt, hogy amikor jöttem haza az iskolából, egyébként kirándulni voltunk - tettem hozzá.

- Tényleg? És milyen volt?

Eszembe villant minden. Kentin és Dajan verekedése, Castiel, hogy Castielt kirúgták a suliból... nem volt jó. Persze ezt nem mondhattam el anyának.

- Jó volt - sütöttem le a tekintetemet.

- Na, akkor ennek örülök. Igen, jöttél haza a kirándulásról...

- És akkor pillantottam meg Madyt, ahogy a pasijával veszekszik. A fiút kidobta, és szegény most lakás, és iskola nélkül van.

- Lakás nélkül?!

- Hát igen. Mady összeköltözött a volt pasijával, de mivel szakítottak, ezért nem megy vissza oda. Ezért felajánlottam neki, hogy addig lakhat itt, amíg nem találunk neki egy házat. Remélem nem baj...

- Dehogy baj! Szívesen látunk itt!

- Hu, akkor megnyugodtam - sóhajtott Mady.

- Nyugodtan menjetek fel a szobába. Addig én megcsinálom a kanapét.

Hallgattunk anyára, és bevonultunk a szobámba. Átöltöztünk pizsamára, aztán Mady mesélt a pasijáról, és kérdezett engem, hogy van-e olyan fiú, aki most aktuálisan tetszik. Rávágtam volna, hogy nem, de aztán jött egy SMS-em:  

Avery, beszélnünk kell. Lépj be skype-ra, bejelöltelek. Sürgős.

                                                   Castiel

Castiel?! Honnan tudja a telefonszámomat? És mi olyan sürgős?

- Ki írt? - nézett át a vállam fölött Mady. - Castiel? Az meg kicsoda? Skype? Gyorsan lépj be, hiszen mondta, hogy sürgős! - tuszkolt a gépem elé.

- Jól van, jól van, megyek már - nevettem, majd bejelentkeztem a skype-ra. És tényleg, egy CastielMaddox név virított a képernyőn, hogy felkérést küldött. Visszajelöltem, és rá úgy 5 másodperccel írt is. Viszont a nevét gyorsan átváltoztattam sima Castiel-re.

Castiel: Itt vagy?

BeautifulGirl: Vagyok

Castiel: BeautifulGirl? Milyen név ez Szöszi?

- Szöszi? Becenevet is adott? De cuki! - őrjöngött Mady, ugyanis ő folyamatosan olvasta a sorokat.

BeautifulGirl: Igazad van Piroska. Átváltoztatom.

Castiel: Már megint kezded? 

Szöszi: Így már jobb?

Castiel: Sokkal. Nem mintha sokat számítana.

Szöszi: Akkor minek változtattam át?!

Castiel: Hogy imponálj nekem? :D

Szöszi: Álmodozz csak :3

Castiel: Figyelj, felhívhatlak? Nem nagyon van kedvem olyan csajos chateléshez. 

Szöszi: Persze!

- Megőrültél? Most azt hiszi, hogy nyomulok rá! - néztem rá Mady-re, mivel az előző üzenetet ő írta.

- Ugyan, tuti valami helyes fiú!

Castiel videóhívást indított (miért pont olyat?), Mady pedig tétovázás nélkül rányomott a válaszra.

- Mady! Legalább megkérdezhetted volna, hogy videósat akarok-e!

- Jaj, most mi a baj?

- Az, hogy pizsibe vagyok! Tök ciki megjelenni így, egy fiú előtt.

- Nem ciki, ha helyes a pasi!

- Miért ne lenne ciki?

- Mert a helyes pasik nem olyanok. Ők megértőek, kedvesek...

- Asszem', hogy most te nem Castielről beszélsz.

- Micsoda? Szóval szerinted az a srác helyes?

- Én nem mondtam ilyet - kezdtem el tiltakozni. - De akkor is ciki!

- Az lesz majd ciki, ha egy fiú meztelenül lát. Akkor őrjöng Szöszi.

Odapillantottam a gépre, és észrevettem, hogy Castiel már régóta hallgatja a beszélgetésünket. Ó, nem vettük észre! Ez még cikibb.

Azt viszont megállapítottam, hogy Castiel még este is, kócosan is helyes. Viszont van, ami egy kicsit kiverte a biztosítékot. Az, hogy félmeztelenül ült a gép előtt. Na jó, igaz, hogy majdnem elájultam, mert annnnnyira jó, és izmos teste van, hogy csak na. Castiel feljebb ült a székén, így láttam a kockás hasát. Lesütöttem a szemem, és elkezdtem a pizsipólóm szélét babrálni. Éreztem, ahogy elvörösödök, és szinte már lángolt a fejem. 

A szemem sarkából rápillantottam Castiel-re aki gúnyos mosolyra húzta a száját.

- Hol jártál Szöszi? Vörös a fejed.

- Miről maradtam le? - nézett bele a kamerába Mady. - Uram atyám! Micsoda srác! Ő a pasid? - pillantott rám.

- Dehogy is! - mondtam zavartan.

- De szeretnéd mi? - tornáztatta meg a szemöldökét.

- Oké, én ezt nem bírom. Le kell hűlnöm - álltam fel, aztán kinyitottam az ablakot. A hűvös levegő lehűtötte az arcomat, és kedvesen simogatta a homlokomat. Nagyon szippantottam belőle, majd újra leültem a gép elé.

- Oké, jól vagyok - dobtam hátra a hajam. - Castiel, azt mondtad, hogy fontos. Miről van szó?

Castiel sóhajtott, de aztán belekezdett.

- Tudod, hogy kirúgtak.

- Tudom... - hajtottam le a fejem. Beleharaptam az ajkamba, és úgy próbáltam visszatartani a sírást.

- Avery, figyelj ide - parancsoló hangjára engedelmeskedtem. - Egy dolgot mondani szeretnék, egy dolgot pedig kérdezni. Melyikkel kezdjem?

- Előbb mondj.

- Az van, hogy ki fogok költözni Amerikába. A nagyszüleim ott laknak, viszont anyámék állandóan dolgoznak, így rájuk lettem bízva. A nagyanyám mondta, hogy van egy jó iskola ott a környéken, és szeretné, ha oda járnék.

- Ez... ez biztos Castiel?

- Nem tudom - sóhajtott. - Egyenlőre még nem tudom. Ha végleg kirúgnak a suliból, akkor igen. 

- És, ha kirúgnak, akkor miért nem keresel olyan iskolát, ami itt a közelbe van? - küszködtem a sírással.

- Mert a nagyanyám már rávett az amerikai sulira.

- És... és ilyen könnyen itt hagyod a barátaidat? Mi lesz Lisanderrel? Meg fog szakadni a szíve! Ő úgy tekint rád, mintha a testvére lennél.

- Tudom. Tudom! - csapott az asztalra. - Én se ezt a megoldást akarom, de csak ez az egy lehetőségem van!

- Akkor... kiköltözöl Amerikába?

- Szerintem igen.

A szavai folyamatosan a fejembe voltak. Amerika, Amerika, Amerika... Castiel kimegy Amerikába, és soha többet nem látom. Az zavar nagyon, hogy ez miért érdekel? Miért kötődök hozzá ennyire?

Akármennyire is próbáltam kiverni Castielt a fejemből, nem ment.

A szemem megtelt könnyel, majd lefojt az arcomon. Tudtam, hogy az első után jön még vagy ezer. De ez most nem olyan könnycsepp volt, mint a parkba. Az meleg volt, ez pedig hideg.

Folyamatosan folytak le az arcomon a könnyeim, és lehajtottam a fejem, hogy Castiel ne lásson.

- Avery... Avery nézz rám! - felpillantottam, és elvesztem a szürke szempárba. - A kérdést még nem tetem fel - mosolygott.

- Akkor mondjad - töröltem meg a szemem.

- Mit csinálsz holnap suli után?

- Semmit...

- Akkor, mi lenne ha... ugye csütörtöktől már nem ebbe a suliba fogok járni, szóval... mi lenne akkor, ha... ööö... - túrt bele a hajába idegesen.

- Randira akarod hívni Avery-t? - kapta fel a fejét Mady.

- Hát... jah. De nem mondanám randinak. Csak egy találkozó, mielőtt elutazok.

- Persze, hogy megy! Majd holnap megbeszélitek, hogy mikor, és hol. Szia Castiel! - köszönt el, majd kinyomta a beszélgetést. - Ez olyan izgalmas! 

- Izgalmas vagy nem, teljesen mindegy, de szerintem anya már megvetette neked a kanapét.

- Ó, igaz is. Megyek. Aludj jól! - ölelt meg, majd kiment a szobából.

Befeküdtem a saját ágyamba, és próbáltam kitisztítani a gondolataimat...

Ránézek az órára. 23:46. Ethan még mindig nem jött. Szerintem el is felejtette, hogy beszélnünk kell.

Most jut eszembe... te jó ég! Castiel randizni hívott!

Apropó Castiel. Elmegy. Elmegy örökre, és soha nem látom.

Elmegy.

Már a könnyek gyűltek a szemembe, amikor SMS-t kaptam:

Szöszi, ha sírni mersz, esküszöm felöltözök, átmegyek hozzátok, és egy takaróval verlek agyon.

Tudtam, hogy ki írta az SMS-t, így válaszoltam rá.

Nem hiszem, hogy egy takaróval meg tudnál verni.

Azt te csak hiszed. De nem. Tudod, én úriember vagyok, nem verek lányokat.

Pff, na persze... De amúgy nem sírtam/sírok

Azért ám. Úgy is aludj.

Tudtam, hogy Castiel-nél ez azt jelenti, hogy jó éjszakát. Hát, neki is...

Furcsa érzés volt a szívembe, amikor elaludtam.