Szőke vagyok, szőkének is látszok

Határt átlépve

Figyelem! A rész elején található 18+-os tartalom, szóval kiskorúak csak saját felelősségre olvassák!

Éjfél körül Aiden nyögésére keltem. Kinyitottam a szemem, majd a gyönyörű kék szempárt pillantottam meg. Kinyúltam a takaró alól, majd megérintettem az arcát.
- Mi a baj?
Aiden hitetlenül elmosolyodott.
- Annyira... Még ébredés után is csodaszép vagy... - suttogta.
Elpirulva mosolyra húztam a számat, de aztán megismételtem a kérdésem.
- Baromira fáj... - nyögte.
Felültem, majd a hátára pillantottam.
- Jesszusom.
A takarót megfogta Aiden vére, amiből arra következtettem, hogy megint felszakadt a sebe. Pár perc után abbamaradt, de mégis, megsajnáltam szegény fiút.
Lehúztam a hátáról a takarót, majd a sebre pillantottam. Semmi komoly nem történt, csupán véres lett a bekötött terület.
- Azt nem mondtad el, hogy hogy történt - hoztam fel.
- Vadászni mentem, amikor valaki rám támadt. Elájultam, és félmeztelenül ébredtem egy helyen, ahol kikötöttek egy oszlophoz. Semmit se láttam, se a támadómatisazt, hogy mi van a helységben. Aztán hirtelen valami szert nyomtak belém. Feltételezem olyat, ami gátolja a regenerálódást. És kérdezni kezdtek. Steve. Te. Madelyn. Ahányszor nem mondtam meg, annyiszor csaptak meg az ostorral - suttogta. - Tizenkétszer ütöttek meg... Annak a fele látszik is - szorította össze a száját.
Fájdalmasan bólintottam, de aztán visszafeküdtem mellé. Kisimítottam a szemei közül egy hajtincset, majd átkaroltam az arcát. Nem szólaltam meg, nem beszéltem hozzá. Csupán éreztettem vele, hogy ott vagyok mellette.

Steve

Megint a korláton ültem. A szobájába bemenni nem mentem be, túlságosan féltem, hogy ismét észre fog venni.
A hó szállingózott, én pedig elszórakoztam azon, hogy lelöktem a havat a teraszról, és néztem ahogy földet ér. Hihetetlenül unatkoztam, de a világért se mentem volna el.
Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem énekelni Shawn Mendes-Stitches számát. Madelyn-tól hallottam először, de meg is jegyeztem a refrént.
Csak annyi szakította meg az éneklésemet, hogy hallottam a nevem. Felkaptam a fejem, és újra hallottam.
Madelyn a nevemet suttogta álmában.
Lehunytam a szemem, és imádkoztam, hogy mondja ki még egyszer.
- Steve? - szólalt meg hangosan.
Gondolkozni kezdtem, hogy megmondjam-e, hogy itt vagyok, vagy hallgassak.
- Steve? - kérdezte újra. - Hallottalak énekelni az álmomban. Lehet, hogy nem is vagy itt, csak...
Összeszorítottam a számat, majd megkíséreltem leugrani az erkélyről. A kezemmel viszont véletlenül lelöktem egy jégdarabot, ami nagyot csattanva esett rá az egyik kukára.
- A francba... - morogtam.
Mielőtt bármit is tehettem volna, Madelyn hangosan hozzám szólt.
- Steve, tudom, hogy itt vagy.
Felsóhajtottam, majd visszaültem.
- Jó estét - köszöntem.
- Miért is vagy itt?
Felnevettem.
- Tudod, ez egy baromi jó kérdés.
- Hogy jöttél fel ide?
- Felmásztam. Találtam egy létrát - hazudtam.
Madelyn egy kis ideig hallgatott, de aztán ismét meghallottam a hangját.
- Nincs hideg?
- Á, nem, nem fázok.
- Steve, kint -12 °C fok van.
Upsz...
- Nem vészes - vontam meg a vállam.
Kinyílt az ajtó, majd Madelyn feje jelent meg a függöny mögül.
- Gyere be, mielőtt megfagysz.
Leugrottam a korlátról, majd beléptem a szobájába. Madelyn egy apró pizsamát viselt, egy topot, és egy rövidnadrágot, amin lepkék szálltak.
- Aranyos a pizsid - jegyeztem meg mosolyogva, miközben végigmértem.
Madelyn szégyenlősen maga elé kapta a karjai, majd elpirult.
- Te is... Khm... Jól nézel ki - motyogta zavartan.
Ismét mosolyra húztam a számat, de aztán Madelyn felém lépett, és felém nyúlt. Farkas ösztönök hatására egy kicsit hátrahőköltem. Sose hagytam, hogy bárki is megérintsen, csupán azért, mert nekem akartam, hogy érezze a bőröm hőmérsékletét, valamint ahogy a kutyák teszik, nem engedik, hogy idegenek hozzájuk érjenek. De Madelyn csak a hajamhoz ért hozzá, semmi egyéb testrészemhez.
- Egy levél van a hajadban - kacagott fel. Kiszedte a növényt a hajamból, de aztán valahogy már nem mosolygott rám.
Ahogy rá pillantottam, hirtelen minden érzés a mellkasomba sűrűsödött, és nem értettem, hogy miért. Mert abban a pillanatban nem tudtam, és nem is akartam gondolkodni.
Hirtelen megragadtam a derekát, 90°-ban megfordítottam, a falhoz nyomtam, majd az egyik kezét a feje mellé nyomtam a csuklójánál fogva, és egy pillanatnyi gondolkodási időt se hagyva neki fölé hajoltam, és megcsókoltam. De úgy igazán. Nem figyeltem arra, hogy gyengéd legyek, nem figyeltem semmire. A tüdőmben éreztem Madelyn mélyről feltörő nyögésének a rezgését meglepettségében.
Tudtam. Tudtam, hogy az ilyen helyzetben, ha két szerelembe esett, bevésődött személy megcsókolja egymást, az egyik ember gondolatai, érzései a hatalmába keríti a másikat. Ez attól függ, melyikőjüknek nagyobb a szerelme, a szándékai, az érzései a másik iránt. Így győzhettem Madelyn tudata felett.
A másik kezével a vállamat szorította, de amikor elengedtem a csuklóját, a karjait a nyakam köré kulcsolta. Viszonozta a csókomat, amitől még inkább csak felbátorodtam. De mielőtt bármit is csinálhattam volna, Madelyn lenyúlt, és megragadta a pólómat. Felemeltem a karjaimat, és az ajkaink csak abban a pillanatban váltak el, amíg átbújtattam a póló nyakrészén a fejem, hogy utána a földre dobhassam, majd tovább csókoltuk egymást. Madelyn a hasamtól egészen a vállamig felsimított, amitől belenyögtem a csókunkba. Hihetetlen, hogy egyetlen érintésével fel tud tüzelni. Megragadtam a combjait, majd felemeltem, és megvártam, amíg a derekam köré fűzi őket. Nem bírtam várni. Nem tudtam.
Megfogtam a pólóját, majd lerángattam róla. Nem vettem észre, nem figyeltem, hogy volt-e rajta melltartó, vagy nem, de nem is érdekelt.
Odahajoltam a nyakához, majd megcsókoltam, miközben a tenyeremet a falnak támasztottam, de a másik kezemmel még mindig a combját tartottam. Épp a gatyáját akartam levenni róla, amikor törést éreztem a gondolatomban, majd a következő érintés a mellkasomat érte.
Madelyn hihetetlen erővel taszított el magától. De amint egy kicsit eltávolodtam tőle, azonnal visszaugrottam, elkaptam a lábát, majd ismét megcsókoltam.
Nekem annyi nem volt elég. Többet akartam, de azt szerettem volna, ha ő is tisztába lenne ezzel.
Mikor már többször csókoltam meg, éreztem, hogy tovább mehetek. Óvatos mozdulattal lehámoztam róla a gatyáját, majd elléptem a faltól, és gyengéden az ágyra fektettem, utána pedig azonnal fölé másztam. A válla mellé helyeztem a tenyereim, úgy támaszkodtam, majd a szemébe pillantottam.
A pupillái egy kicsit kitágultak, vagyis visszatért a saját tudatához. Meglepődve fürkészte az arcom, de aztán ellágyult a pillantása. Mindkét kezével átkarolta az arcomat, majd olyan dolgot tett, ami bekerült az életem leggyönyörűbb emlékei közé.
Elmosolyodott.
- "Tripping over myself, I'm making, begging you to come help..." - énekelte.
- "And now that, I'm without you kisses, I'll be need a stitches..." - fejeztem be mosolyogva.
Madelyn a hátamra simította a tenyereit, majd behunyt szemmel hagyta, hogy az ajkaimat a homlokához nyomjam, majd mikor ismét rápillantottam, olyan gyengéden, és olyan tökéletesen csókoltam meg, hogy még én is beleszédültem.
Madelyn felnyögött, én pedig folyamatosan csókoltam a nyakát, az arcát, vagy éppen az ajkait. A fejemben mindenféle gondolat kavargott össze vissza, de mégis csak Madelyn-ra tudtam koncentrálni.
Semmi más nem jutott el a tudatomig. Hogy mi lesz, ha Aiden ezt megtudja. Vagy éppen a Vezetők fülébe jut. Akik teljesen azon vannak, hogy a fajtánkról nem tudjanak a halandók. Hogy teljes titokba tartsuk a létezésünket. A Védelmisek ellenségei.
Az összes ilyen gondolat elszállt a fejemből, amikor Madelyn megcsókolta a nyakam. Megremegett a testem, és egy kicsit berogyott a karom, ami miatt a homlokomat az övéhez érintettem.
Nyeltem egyet, de aztán Madelyn újra az ajkaira húzott. Engedelmeskedtem neki, majd folytattam a csókolását. De utána elengedtem a tarkóját, és lefelé haladva csókoltam a bőrét. Megcsókoltam a mellkasát, majd a hasát is. Amikor kinyitottam a szemem, és felpillantottam rá, Madelyn az ajkait szorította össze. Mosolyra húztam a számat, majd megragadtam a lábát, egy kicsit feljebb toltam, oldalra fordítottam a fejem, és óvatosan megnyaltam a combja belső részét.
Madelyn levegő után kapott, majd belemarkolt a hajamba. A fehérneműjére csúsztattam a kezem, de előtte felpillantottam rá. Konkrét jelzést nem adott, de éreztem, hogy megtehetem.
Lehúztam róla az utolsó ruhadarabot, de nem néztem oda, nem figyeltem meg, mert nem érdekelt. Felemelkedtem, majd megragadtam Madelyn karját, és felhúztam. Az ölembe ült, majd átöleltem a derekát, és hagytam, hogy akármit csináljon. Lenyúlt a kezével, és kikapcsolta a nadrágom övét anélkül, hogy odanézett volna, majd megérintette a hasam, és a derekamra simította a kezét, azután pedig gyengéden belemarkolt, amitől belenyögtem a csókunkba. Morgás szerű hangot adtam ki, ami inkább egy macskára emlékeztetett, így Madelyn felkacagott, de utána visszalöktem az ágyra, és egy csókkal belé folytottam a nevetést.
- Ne nevess! - súgtam neki huncut mosollyal.
Lerúgtam magamról a maradék ruhámat, majd utoljára Madelyn-ra pillantottam. Átkarolta a nyakam, a derekam köré fűzte a combjait, és szorosabban magához húzott, míg szinte egy centi hely se marat közöttünk. Átöleltem az egyik kezemmel a derekát, majd felemeltem, hogy a testünk összesimuljon.
Mikor a szemébe pillantottam, minden félelmem elúszott. Ajkaimat az övéhez nyomtam, majd óvatosan megbillentettem a csípőmet.
Madelyn hátrahajtotta a fejét, felnyögött, az én hangom pedig nem volt se sóhaj, se nyögés. Valahol a kettő között akadt meg. Pár másodpercre megálltam, de miután Madelyn nyelte egyet, tovább folytattam.
Az én tudatom ott szűnt meg. Rajtunk, kettőnkön kívül semmi más nem érdekelt, és nem is tudtam figyelni rá. A kinti tücsökciripelés, és az eső zuhogása eltompult, csakis Madelyn hangját hallottam. Az édes lökések hatására mindketten kéjesen nyögdécseltünk, majd a könyökömre ereszkedtem, hogy közelebb simulhassak hozzá. A testünk egyszerre mozdult, lassú ütemet vett fel.
Nem siettük el. Lassú, türelmes volt, és nem különösen fájdalmas. Kihasználtunk minden másodpercet, amit együtt tölthettünk el. Tudtam, hogy egyikünknek se ez volt az első, mégis éreztem, hogy ez más. Jobban meg tudtunk nyílni a másik felé, nem kerültek elénk akadályok.
A gyönyör csúcsa felé közeledve összefolytak a sóhajaink, majd lehajtottam a fejem, és Madelyn vállának támasztottam a homlokomat. Kicsit begyorsítottam az ütemet, majd lehunytam a szemem. Az utolsó lökésnél megfeszült a hátam, szorosabban öleltem a lány derekát, aki kétségbeesetten kapaszkodott belém.
Hangos, mély nyögés szakadt fel a tüdőmből akaratomon kívül. Madelyn halkan felsikoltott, majd a feje egy kicsit felemelkedett, így a hajamba tudta temetni az arcát. De aztán visszazuhant a párnára, és én is éreztem, hogy egy csepp erőm se maradt. Kinyitottam a szemem, majd hagytam, hogy a tekintetem elvesszen az övében. Lehajoltam, majd egy lágy csókot leheltem az ajkaira, és mielőtt rázuhantam volna, leszálltam róla, majd ledobtam magam mellé. A mellkasunk őrült tempóban emelkedett, és süllyedt, aztán újra érzékelni kezdtem a külvilágot, de még mindig nem figyeltem rá.
Átfordultunk az oldalunkra, de Madelyn helyett én bújtam az ő mellkasához. Magamhoz öleltem izzadt, forró testét, majd halkan megszólaltam.
- Énekelsz nekem? - suttogtam.
- "But when you call me baby, I know I'm not the only one..." - dalolta.
Aznap este Madelyn karjaiban, és a hangjára aludtam el...

Avery

A tükör előtt igazgattam a hajam, majd mikor kész lettem, elővettem a sminkes dobozomat. Felvittem egy leheletnyi alapozót, majd lefixáltam egy púderrel. Húztam egy tusvonalat, majd kifestettem az alsó és felső szempilláimat egy szempillaspirállal. Tettem egy kis szájfényt az ajkaimra, majd becsuktam a szekrényt.
Másfél hét telt el azóta. Aiden sebe begyógyult, és mindketten értetlenül kaptuk fel a fejünket, amikor Steve bevánszorgott az ajtón. Furcsa volt, bár megmondani nem tudom, miért, de láttam rajta. Nem igazán beszélt velünk az elmúlt időben, majd később Luc kifejtette, hogy foglalkozna vele, de igazából most Bethany miatt, aki nemrég tűnt el, nem igazán érdekli más. Aiden persze nem vállalkozik, hogy megmenti Luc szerelmét, így a kamasz srác duzzogás miatt nem szólt hozzánk.
Yves-el azóta se beszéltem, bármikor összefutottam vele, szó nélkül kikerült. Az összevont tesiken se vett tudomásul, és bármennyire is távol állt tőlem, mindig megfigyeltem, miképp jelenik meg az iskolában.
Castiel pedig kifejezetten nem érdekel. Dipper pletykája szerint egy lánnyal kavar, Larry pedig két nappal később meg is mondta a lány nevét. Egy fekete hajú, hosszú lábú szépség, így nem csodálom, hogy elcsavarta Castiel fejét.
Lerohantam a lépcsőn, majd felkaptam a pultról a pénzt, amit anya készített oda, és gyorsan felöltöztem. A nyakam köré tekertem a sálam, betrappoltam a nappaliba, adtam egy puszit Ethan-nek, majd kinyitottam az ajtót, és elindultam a suli felé.
Három nap, és karácsony. Felpillantottam az égre, majd a földhöz csaptam a csizmám, hogy leverjem róla a havat. Az emberek őrült tempóban készülődnek, már mindenki megvette az ajándékot és felállította a karácsonyfát. Az osztályunkba is ajándékozunk, és rábeszéltük az osztályfőnököt, hogy ma húzzuk ki a neveket.

Hirtelen megállt mellettem egy fekete kocsi, és oldalra fordítottam a fejem. Lehúzta az ablakot, majd megszólított.
- Gyere, elviszlek.
Yves hangjára hatalmasat dobbant a szívem, majd bólintottam, de hirtelen azt se tudtam, hogy a hátsó, vagy első ülésre üljek.
Végül előre ültem, majd amikor végigmértük a másikat, Yves elindult. Mint minden egyes nap, most is tökéletesen, sőt, fantasztikusan nézett ki. A haja kósza tincsekben állt, a barna kabátjában pedig roppant jól nézett ki.
Az úton nem szóltunk egymáshoz, de amikor a rádióban felcsendül a Theory Of A Deadman-Angel című száma, felkaptam a fejem. Hiszen én ezt ismerem!
Sokkal jobban meglepődtem, amikor Yves elkezdte énekelni a számot. Lehet, hogy csak tetszik neki a dal, de az is elképzelhető, hogy szereti ezt a bandát, mint én.
Előre kaptam a fejem, amikor Yves rám pillantott. Megvártam, amíg Yves leparkolt, majd kiszálltam a kocsiból, megköszöntem, hogy elhozott, és bementem a suliba. Levettem a kabátomat, majd a fogasra akasztottam, és körülnéztem. Castiel ott beszélgetett a lánnyal egy szekrény mellett, majd mikor a szépség rám kapta a tekintetét, lesajnálóan végigmért, majd tovább beszélt a fiúhoz. A szememet forgattam, majd figyeltem, hogy Yves elsétál mellettem, majd leszólítja az egyik kilencedikes lányt, aki az órarendet nézegeti. A lány Yves felé kapja a fejét, majd elhebegi, hogy hova kell mennie, miközben fülig vörösödött. Yves elmosolyodott, nevetve megpaskolta a lány vállát, és útmutatást adott neki, hogy merre menjen. A kilencedikes makogott egy köszönöm félét, majd elfutott. Yves beletúrt a hajába és lerázta róla a hópelyheket, amitől a folyosón lévő összes lány felsóhajtott. Hihetetlen jól is nézett ki, fehér ingben, és nyakkendőben, amit meglazított, így hanyagul lógott a nyakán a kiegészítő.

- Avery! - kiáltottak rám.
Megfordultam, majd észrevettem, hogy Alexy igyekszik felém a lányokkal. Elmosolyodtam, majd intettem nekik egyet, de mire odaértek, Alexy már magához is szorított. Nevetve visszaöleltem, majd köszöntem a lányoknak, és elindultunk a termünk felé. Biosz, földrajz, kémia... Három óra Castiel mellett... Mert arról senki se tehet, hogy mind a három tantárgyat ugyanaz a tanár tanítja, aki mellesleg az osztályfőnökünk, és az ő általa kitalált ülésrend alapján kell ülnünk. Kim se örült neki, mert pont Melody mellé ültették, és annál a lánynál senkit se utál jobban.
A terembe érve ledobtam a táskám az utolsó padsorba, majd visszamentem Alexy asztalához, aki mellett Rosa foglalt helyet.
Castiel lépett be a terembe, majd amint elhaladt mellettem, majdnem fellökött. Összeszorítottam a számat, és megjegyzés nélkül hagytam az egészet. Amikor becsengettek, visszamentem a saját helyemre, és leültem. Castiel egy könyvet olvasgatott, bedugta a fülesét, és fel se nézett belőle.

- Nem is tudtam, hogy tudsz olvasni - morogtam, miközben elővettem egy ceruzát, és egy rajzlapot. Az órák nagy részében vagy rajzolgatok, vagy csak zenét hallgatok. Minket úgyse szokott a tanár kérdezni, ha meg igen, az előttem ülő Kim megrúgja a padunkat, hogy szólítottak, mert a legtöbb esetben Castiel se szokott figyelni .
- Én pedig nem tudtam, hogy a kis dolgok miatt is kiakadsz - fújta ki a levegőjét, miközben lapozott egyet.
- Erre inkább nem válaszolok - nevettem fel kínosan.
- Jó napot! - köszönt a tanár. - Castiel, tedd el a könyvet, Armin, ne lássam azt a játékot a kezedbe, Kentin, ne most egyél, Rosa, rakd le el a telefonod, Kim, tedd el az öngyújtót, mielőtt meggyújtasz valamit, Iris, rakd el az innivalód - hadarta el egy szuszra a tanár. Igen, nálunk minden reggel így kezdődik.
- Tanár úr! - jelentkezett Alexy. - Megígérte, hogy kihúzzuk a neveket!
- Igaz is - bólintott a tanár, majd megvakarta a tarkóját, és előhúzott egy kalapot, és beledobta a cédulákat. Egyenként végigment a padsorokon, és mindenki húzott egy-egy nevet. Rosa arca boldog volt, Kim megrántotta a vállát, Alexy pedig csak ugyanúgy mosolygott, mint ahogy szokott.
Belenyúltam a kalapba, majd kihúztam egy nevet, ahogy Castiel is. Kibontottam, majd majdnem felnevettem, amikor megláttam Alexy nevét a papíron. Észrevétlenül Castielre pillantottam, aki semmit se csinált. Nem láttam az arcán örömöt, csalódást, dühöt. Ugyanolyan érzelemmentes volt az arca, mint mindig.
Felsóhajtottam, elraktam a cetlit, majd bedugtam a fülest, és elkezdtem rajzolni a Theory Of A Deadman logóját. Castiel csendben telefonozott mellettem, a többi diák pedig vagy oda figyelt, vagy nem.

Amikor kész lettem a rajzzal, pont akkor csöngettek ki a harmadik óráról. Elégedetten néztem végig a rajzon, amit Castiel is megnézett, de csak egy futó pillantással. Mert utána felállt, és kimentem a teremből.
Összepakoltam, majd visszaültem Alexy mellé, akinek megmutattam a rajzomat.
- Nagyon jó lett! - győzködött, de aztán felállt, kinyújtózkodott, és elmosolyodott. - Gyere, menjünk a büfébe. Ilyenkor már készítettek finom salátás szendvicseket, vegyünk egyet.
- Okéság! - pattantam fel.
- Mi az az okéság? - nézett rám a fiú.
- Az Útvesztőben az egyik szereplő így mondja, hogy rendben. De csak a könyvben, a filmben nem - rántottam meg a vállam.
Alexy felnevetett, de aztán beálltunk a büfé sorába, amint odaértünk. Nem sok idővel később Zed jelent meg mögöttünk, aki azonnal hozzám fordult.
- Aiden? - érdeklődött a legjobb haverja felől.
- Mögötted - válaszolt Aiden helyettem.
Zed ugrott egyet ijedtében, mire mindannyian felnevettünk. Hamar csatlakozott hozzánk Scy, akit megölelve köszöntöttem, és bár a szomszédban lakik, nem sokat tudunk beszélni. Zed egy csókot nyomott Scy ajkaira, majd a lány nevetve ölelte át a fiú nyakát.
Mikor megkaptuk a szendvicseket megálltunk a szekrények mellett, és tovább folytattuk a beszélgetést. Később bekapcsolódott Evy is, akivel szerettem volna beszélni, így megbeszéltük, hogy az utolsó órában, ami összevont tesi lesz, majd megbeszélünk mindent.
Elhaladt mellettünk egy srác, aki szúrós tekintettek nézett Aidenre, Aiden pedig gyilkos tekintettel méregette. A srác rákacsintott Evyre, mire Zed kérdőre vont mindenkit.
- Mi a franc volt ez?
- Nem bírjuk egymást - felelte Aiden lazán.
- Rám van cuppanva a srác - felelte Evy.
Zed értetlenül kapkodta a fejét mindenki között, mi pedig csak legyintve ráhagytuk.
- Miért is utál? - pillantottam Aidenre.
- Meg van győződve róla, hogy egy seggfej vagyok. Hogy honnan jutott ilyen következtetésre, azt nem tudom. De nekem meg nem szimpatikus - hallottam a hangját a fejemben.
Elmosolyodtam, de aztán mindenki visszament a termébe, hogy folytassa az "unalmas órákon való üldögélés" tevékenységét.

Egy matek, egy angol és egy informatika óra után a tesiöltözőben öltöztem, ahol vártam, hogy Evy bekösse a cipőjét. Egy kiadós beszélgetés után megtudtam, hogy hogy ők is ajándékoznak, és legnagyobb örömére Yvest kell meglepnie egy ajándékkal. Valamint megtudtam, hogy sokat javult az anyukájával a kapcsolata, mert Evy mesélte, hogy elvál az apukájától.
- És az öcséd hogy fogadta ezt? - kérdeztem.
- Nem igazán értette, hogy miért, de nem is várom, hogy megértse, hiszen nyolc éves - kaptam a választ.
- És te hogy kezeled?
Evy megrántotta a vállát.
- Curt hiánya miatt nem igazán tudok másra gondolni, de azért engem is elszomorít. Igaz, hogy nem volt túl jó kapcsolatom apukámmal, de azért nem lesz túl jó apa nélkül felnőni...
- De hisz lehet, hogy anyukád újra férjhez megy.
- Lehet, de azért az mégsem lesz ugyanolyan.
Bólintottam, majd Evy szólt, hogy kész van, így bementünk a tornaterembe, ahol a többiek még csak punnyadtak, kivéve két fiút. Yves és Castiel egymással beszélgettek, majd egy kis idő után Yves szokásos félmosolyra húzta a száját, és kinyújtotta a kezét. Castiel csukott szemmel, lehajtott fejjel felnevetett, majd megrázta Yves kezét, utána pedig olyan "fiúsan" megölelték egymást. Ők tehát kibékültek...
Mikor meghallottam a sípszót, felkaptam a fejem, és sóhajtva tudomásul vettem, hogy kezdődik a kemény tesióra.
- Lányok hátulra, fiúk előre! Fentről lefele bemelegítés, ha nem tetszik, folyamatos gimnasztika! - üvöltött a tanár.
- De jó... - nyöszörgött Evy.
- Bele ne haljál... - forgatta a szemeit Lyvia.
- Fogd be a szád, te kézilabdázol, minden nap elismétled ezeket a rém unalmas mozdulatokat!
- Nincs duma! - kiáltottak ránk.
- Upsz... - kacagtam.
Miután bemelegítettünk, jöhettek a gyakorlatok.
- 20 fekvőtámasz, fiúknak 25!
- Jesszusom... - szenvedett Iris.
Elhelyezkedtem, majd behajlítottam a karom, és meglepve láttam, hogy Evy lezuhant a földre.
- Nem megy! - nevetett. - Lefele oké, de felnyomni nem tudom magam.
Röhögéssel jutalmaztunk, majd felpillantottam. Alexy ugyanolyan volt, mint mi, szenvedett, de még mindig szebben csinálta a fekvőket, mint mi.
Mégis, Kentin, Yves és Castiel fekvőtámaszai gyönyörűek voltak, ha mondunk ilyet. Kentin lazán összekulcsolta a bokáit, úgy nyomta őket. Yves mellkasa konkrétan leért a padlóig, majd onnan vissza is nyomta magát. Castiel pedig... Olyan Castielesen jól nézett ki, amit csinált.
Fekvő után felülés következett, ami azért könnyebbnek bizonyult. A fiúk lazán dülöngéltek előre és hátra, mintha ez teljesen természetes lenne. Én megcsináltam, Evy viszont a tizediknél már hajtogatta, hogy meghal.
Törzsemelés. A fiúknak oké, de a lányoknak... Hát, egyértelmű, hogy miért rossz.
- Fáj a csecsem... - nyögte Evy, amikor hasra feküdt.
Hatalmasat röhögtem, Yves pedig hátrafordult, és felvont szemöldökkel elnevette magát a kifejezésre.
Amikor végeztünk, felálltunk, és leporoltuk magunkat. Kézilabdáztunk, mire Lyvia büszkén kihúzta magát, Evy pedig odasúgta, hogy vigyázzak, mert ha felidegesítem a csajt, nekem vágja a labdát, és eltöri valamelyik csontomat.
Pattogtattam a labdát, majd mikor mondta a tanár, hogy válasszunk magunknak párt, Alexyre mosolyogtam, és ő is rám. Hátra álltunk, majd Alexy odasúgta nekem.
- Ez a tesi óra kész katasztrófa...
- Nekem mondod? - sóhajtottam.
- Tíz felső, tíz mellső, tíz alsó, tíz jobb kéz, tíz bal fejenként! A gyengébbeknek elmondanám, hogy az ötven átadás!
- Tudunk számolni baszki... - morogta Kim.
Felsóhajtottam, majd átdobtam Alexy-nek a labdát.

Az óra végén Evy-vel lökdösődve hülyültünk, Lyvia pedig előttünk feszített egy labdával a kezében a fiúk miatt. Evy pofákat vágott, majd ütögetni kezdett, én pedig nevetve visszacsaptam.
De amikor Evy kiverte a labdát a kezemből, automatikusan utána indultam volna, de a labda nem gurult, hanem repült.
És egyenesen Lyvia fenekének ütközött.
Kicsit előre lökte a csajt, majd dühösen felénk fordult.
- Te ribanc! - kiáltott rám.
- Véletlen volt! - kértem elnézést, de nem is figyelt rám.
- Avery, fuss! - figyelmeztetett Evy.
Lyvia hármat előre lépett, felugrott, majd felém hajította a labdáját.
A francba...
Magam elé kaptam védekezésként a kezem, de aztán elém került egy fehér póló, ami egy izmos testet takart el.
Yves elém ugrott.
A labda gyomorszájon vágta, amitől egy kicsit összegörnyedt a fiú. Leguggolt, majd az egyik kezét a földnek támasztotta, a másikat pedig a gyomrára szorította.
- Yves, jól vagy? - pattant oda Evy.
- Aha - felelte lazán Yves.
Fölemelte a fejét, majd felvette a labdát a földről, és erősen Lyvia combjának dobta. Erőset csattant, mire Lyvia felsikoltott. Yves szó nélkül felállt, majd rám pillantott. Apró félmosolyra húzta a száját, de aztán elindult a másik irányba.
Abban a pillanatban hihetetlen dolgot tettem.
Odarohantam hozzá, és hátulról átöleltem. Yves meglepődve kővé dermedt, de aztán ellazultak az izmai. A tenyerét a kézfejemre tette, majd lehajtotta a fejét. Amikor elengedtem, tovább sétált. Ezzel nem azt akartam kifejezni, hogy bocsásson meg, csupán annyit, hogy én sose haragudtam rá.

Átöltözés után Evy-vel kimentünk az udvarra, ahol gitárt, és éneket hallottunk.
- Ez micsoda? - fordultam Evy felé.
- Yves - mosolygott. - Néha iskola után leállítják, hogy énekeljen valamit. Gondolom most is ez történt.
Közelebb mentünk, Yves pedig éppen akkor végzett a dallal, amit nagy tapssal jutalmaztak a diákok. Yves félmosolyra húzta a száját, de aztán belekezdett egy új dalba. Shawn Mendes-Believe.
Mivel ismertem a számot, a többi diákkal együtt énekeltem, a szívem mélyén mégis másra vágytam. Más dalra. Evy mellettem dülöngélt, néha-néha táncolt is. Yves gyönyörű, mély hangja csodálatosan hangzott a téli hóesésben. Mindig, bármikor hallottam a hangját, azt hittem, hogy egy angyal énekel.
Yves megpengette az utolsó akkordod, majd felpillantott. Kiszúrt a tömegbe, de nem figyelt rám, csupán visszafordította a fejét a gitárra. Felsóhajtott, és újra játszani kezdett.
Amint meghallottam a dalt, lefagyott a testem, a szemem könnybe lábadt, a többi diák pedig tapsolva sikongatott. Csak Yvest tudtam figyelni, Evy pillantásai, amiket hozzám intézett, már a semmibe vesztek.
- And after all, you're my Wonderwall... - emelte fel a fejét Yves, majd a szemembe nézett. Pont a szemembe.
Felnevettem, Yves elmosolyodott. Azt a téli délutánt már csak Yves dala tudta jobban felvidítani.

Steve

A szobában ültem, és a gépemet nyomogattam, amikor kopogtak az ajtón. Kikiáltottam, hogy jöjjön be, majd a hajamba túrva letettem a szemüvegem az asztalra.
- Hali - köszönt Aiden.
- Segítség kell? - pillantottam rá.
- Mivan' már a saját apámmal se beszélgethetek? - röhögött. Nem sokszor hallom azt a szót, de szeretem amikor az apjának hív.
Rá mosolyogtam, majd apró törés keletkezett a fejemben, amitől rájöttem, hogy Aiden megint a gondolatomat akarja kideríteni. Védőburokkal védtem le az elmém, amit a nap minden percében táplálok, így Aiden-nek esélye sincs.
- Nem megyünk el vadászni? - kérdezte hirtelen.
Felvont szemöldökkel rá pillantottam.
- Mi ez a vadászati kérés?
- Sose vadásztunk még együtt - vonta meg a vállát. - És én éhes vagyok, te pedig mindjárt éhen halsz.
- Miből gondolod?
- Rád kell nézni - fintorgott.
Végignéztem magamon, de semmi furcsát nem találtam, így értetlenül néztem Aidenre, de aztán megvontam a vállam, felálltam, és elindultam vele.
Az erdőben sétálva nem lehetett hallani a lépéseinket, de egyszer csak Aiden hátrafordult, majd hátrafelé sétálva elvigyorodott.
- Na lássuk, mennyire erősödtél meg, gyorsultál fel a bevésődés miatt. Érj utol!
Aiden eltűnt a szemem elől, mire nevetve, lehajtott fejjel utána iramodtam. Út közben ledobtam magamról a pólómat, majd előre ugrottam, és vérfarkasként futottam tovább.
A külvilágot teljesen más színben láttam, felerősödött a hallásom és a szaglásom. Hamar utolértem Aident, aki röhögve megszólított.
- Látom jó hatással van rád a bevésődés.
Vakkantottam egyet, de aztán Aiden lelassított, majd megállt, így én is lefékeztem.
Egy szarvas állt előttünk. A fejével a havat tologatta, hogy növényt találjon, amit a táplálkozására fordíthat.
Aiden rám pillantott, én pedig rá. Bólintott, amivel egyértelmű jelzést adott, hogy kezdhetem, ő majd bekapcsolódik.
Előre ugrottam, mire a szarvas felkapta a fejét, de mielőtt bármerre is ugorhatott volna, a földre tepertem. Hirtelen Aiden teste jelent meg előttem, aki lefogta a szarvas testét, utat engedve nekem arra, hogy meggyilkoljam. A szemfogaimat az emlős nyakához tettem, majd elharaptam a torkát.
A szarva vonaglása megszűnt Aiden tenyerei alatt, mire a fiú rám villantotta a mosolyát.
- Ez gyorsan ment.
Kidugtam a nyelvem, mire megnyaltam Aiden kezét, amitől teljesen összevéreztem, de a srác csak nevetett. Átváltoztam az eredeti alakomba, majd Aiden hátrahőkölt.
- Jesszusom, hogy nézel ki? Tiszta vér vagy!
Végignéztem magamon, mire észrevettem, hogy a felső testemet vér borítja. Megvontam a vállam, olyan "nem probléma" stílusban, de aztán Aiden, és én is felkaptam a fejem.
Egy ág roppanását hallottuk, szép énekszót, majd Aiden halkan megszólalt.
- Egy ember van itt... - pillantott rám.
Lefagyott a mosoly az arcomról, és felsóhajtottam. Az illető odaért hozzánk, majd megállt tőlünk 10 méterre. Mi egy döglött szarvas mellett ültünk, és mindkettőnket beborított a vér. Ha ilyet lát egy ember, felismer minket, így nem lehetünk biztonságba.
Aiden felállt, majd elindult. Lehajtottam a fejem, mert nem szerettem ezt csinálni. Bármikot megjelent ilyenkor egy ember, ugyanazt kellett tennünk.
Meg kellett ölnünk.
De amint megcsapta az orromat az ember illata, automatikusan Aiden után kaptam, de már késő volt. Csupán tizedmásodpercek múltak azon, hogy megöljük a személyt, vagy ne.
- Aiden, ne csináld! - üvöltöttem rá, miközbe feléjük rohantam.
Aiden elé értem, majd kibújtam az emberi bőrömből, és farkasként, morogva taszítottam hátra Aident, aki levegő után, majd a karjához kapott, mert sikerült egy kicsit beleharapnom. A vére lecsepegett, majd vörös foltot hagyott a hóban.
Mikor visszaváltoztam, gyorsan magam mögé pillantottam. A lány arca felvette a hó színét, annyira elsápadt. A pupillái kitágultak, a szája pedig nyitva maradt félelmében.
Hátrált néhány lépést, majd rohanni kezdett, én pedig utána kiáltottam.
- Madelyn! Várj, hadd magyarázzam meg! - kaptam utána kétségbeesetten, majd Aidenre pillantottam.
- Én jól vagyok, takarodj már utána! - üvöltött.
Bólintottam, majd Madelyn után futottam, folyamatosan a nevét kiáltva. Amint utolértem, megragadtam a karját, és megállítottam.
- Legalább hallgass meg! - kértem.
- Nem! - tiltakozott. - Egy szörnyeteg vagy, egy hatalmas szörnyeteg! - tépte ki a karját a tenyerem közül.
- Nem, nem vagyok az! Téged sem bántottalak!
- Honnan tudjam, hogy nem támadsz nekem?! - nézett rám szemrehányóan.
- Bízz bennem! - tettem a szívemre az egyik kezem.
- Egy ilyen eset után hogyan?! Steve, tiszta vér a tested, és egy farkas vagy! Hogy bízzak benned?! - nevetett kínosan. - Sőt, AZ az este után már nem is tudok bízni benned.
- Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük - kaptam félre a tekintetem elvörösödött fejjel.
- Meg is beszéltük. Hülye, ostoba és magányos voltam. Hibát követtem el, megbántam, de már nem fordíthatom vissza! - tárta szét a karját. - Most pedig itt ez a vérfarkasos, öldöklésed...
- Csak tíz percet adj, amíg megmagyarázom! Elmegyünk hozzánk, iszunk egy kibaszott teát, és elmondom, jó?! - csaptam a combomra kétségbeesetten.
- Soha - utasította el Madelyn. - Abba a házba be nem teszem a lábam.
- Pedig muszáj lesz... - sóhajtott Aiden, aki akkor ért mellénk. A tarkóját vakarta.
- Na, itt a másik... - mosolygott szánalmasan Madelyn.
Aiden felé nyújtotta a telefont, de Madelyn visszalökte. Aiden ökölbe szorította a kezét, majd Madelyn felé nyúlt, de megragadtam a csuklóját.
- Ne. Merészelj. Hozzá. Érni - pillantottam gyilkos tekintettel a fiúra.
Madelyn döbbenten rám nézett, de aztán Aidenre kapta a tekintetét, aki kifújta a levegőjét, kicsúsztatta a kezét a tenyeremből, majd felemelte.
- Oké, lenyugodtam. Madelyn, valaki veled szeretne beszélni.
Madelyn felvont szemöldökkel vette át a telefont, majd figyelmeztettem, hogy hangosítsa ki.
A vonalban Avery volt.
- Madelyn? Hallasz engem? - kérdezte.
- Igen, de... Ki is vagy te?
- Emlékszel, amikor összevarrtad Aiden sebeit? A szőke hajú lány vagyok. Lehet nem emlékszel rám.
- De, most már tudom, ki vagy - felelte Madelyn hidegen.
- Figyelj, Madelyn. Steve és Aiden nem szörnyetegek - jelentette ki Avery, mire Madelyn felnevetett. - Komolyan mondom. Nézz csak meg engem. Már több mint két hónapja ismerem őket, és még mindig nem vagyok se vámpír, se vérfarkas.
- Idő kérdése. De ez engem nem hat meg. Láttam amit láttam.
- Madelyn, hidd el, valójában ez semmi. Csupán mindketten ettek. Ez nekik olyan, mint amikor te csinálsz egy palacsintát.
- Azért nem annyira hasonló a kettő - vonta fel a szemöldökét Madelyn.
- Én már többet láttam, mint te. Láttam, ahogy embert ölnek.
- Avery... - sziszegtem Aiden-nel egyszerre, amikor kaptunk egy gyilkos pillantást.
- Köszönöm szépen, ezzel sokat... - kezdett kifakadni Madelyn, de Avery félbeszakította.
- Ne értsd félre. Nem gyilkoltak. Engem mentettek meg. Aiden és Steve azért ölt, hogy én életbe maradhassak.
Madelyn elhallgatott, majd Avery folytatta.
- Érted már? Soha nem tudnának bántani téged. Jó, Aiden talán igen, de ő nem azért, mert akar, hanem mert nem tud uralkodni az erején. Viszont Steve idősebb, sokat tanult. Hidd el, hogy ő tűzbe menne érted. Az életét áldozná fel azért, hogy ne halj meg.
- Oké, Avery, elég - vakartam meg kínosan a tarkómat.
- Ugyan Steve, már nincs mit titkolni, nem? Úgyis fény derül mindenre, ha elmagyarázod neki.
Felsóhajtottam, de aztán Aiden kikapta Madelyn kezéből a telefont, és elkezdett Avery-vel beszélgetni. Madelyn-ra pillantottam, aki erősen gondolkozott, hogy mit csináljon.
- Na jó. Öt percet kapsz. Nem többet.
Elmosolyodtam, majd gyorsan levettem a védőburkot a fejemben, majd Aiden-hez szóltam.
- Aiden, menj Madelyn házához, és szerezz neki alváshoz ruhákat. Hosszú lesz az esténk.
- Mindenképp - hangzott a válasz.
Felsóhajtottam, de aztán kinyújtottam a kezem, Madelyn pedig furcsán rám nézett.
- Hadd mutassam meg neked, milyen az igazi gyorsaság.
Madelyn félve, bizonytalanul megfogta a kezem, én pedig magamhoz rántottam, az ölembe kaptam, majd egy szempillantás alatt hazaértünk.

Yves

A kanapén ülve figyeltem, ahogy anya a randira, Carley pedig szülinapi buliba készülődik. Anyán gyönyörű estélyi ruha volt, Carley pedig simán beöltözött rózsaszín+lila kombinációba, mint minden egyes nap. Anyába azonnal beleszerettem volna, amint megláttam volna, mert a ruha tökéletesem kiemelte az alakját, a rúzs telt ajkait, a szemceruza pedig gyönyörű kék szemeit. Fekete haját kontyba fogta, majd mosolyogva rám pillantott.
- Akkor mi elmentünk.
- Oké - kapcsoltam át a TV-t.
- Szia bátyus! - köszönt Carley.
Intettem nekik egyet, majd amikor kimentek az ajtón, odamentem és átfordítottam a kulcsot, így bezártam a lakást.
A szar hangulatom miatt bementem a konyhába, hátha találok ott valami Nutellát, csokit vagy esetleg alkoholt. Mert nekem az is tökéletes lenne, hogy javítson az állapotomon, és boldogabb legyek tőle.
Áttúrtam az összes polcot, fiókot és mindent ami a konyhában volt, majd az egyik pillanatban megpillantottam valamit. Győzedelmesen kihúztam a szekrény legmélyéről a Jack Daniel's, majd feltartottam a magasba.
- Mindjárt karácsony, itt az ajándék saját magamnak.
A kibontása már nehezebb volt, mint hittem, de a jó öreg "odarakom a pulthoz a kupakját, majd rácsapok és letörik az egész" elvhez folyamodva sikerül kinyitnom. Nem töltöttem ki pohárba csupán az üvegből ittam két kortyot, majd megtöröltem a szám. Általában nem iszom alkoholt, de most különösen jól esett.

Amikor már kiittam a felét, egész jól éreztem magam, de hihetetlen melegem lett, így felpattantam, letekertem a fűtést, kinyitottam az ablakokat, majd visszaültem a kanapéra, ahol tovább ittam a Jack Daniel's-t. Amikor vissza akartam rakni az asztalra véletlenül kilöttyintettem, így szomorúan néztem a padlón lévő whiskeyre.
- Mekkora pazarlááás... - nyavalyogtam.
A tudatom már alig éreztem, de megvontam a vállam, majd ismét belekortyoltam.

Evy

Harmadjára kopogtattam Yves ajtaján a mellettem álló jéggé fagyott Avery-vel. Azzal a szándékkal jöttünk ide, hogy Avery bocsánatot kér Yves-től, és minden király lesz, de ez valahogy nem így alakult.
- Jóvanmá' ne dörömböljé' jövök! - hallottam Yves hangját, ami elég furcsa volt.
Kinyitotta az ajtót, majd megjelent előttem vigyorogva, kipirult arccal és félmeztelenül.
- Hogy nézel ki? Yves, tél van, vegyél fel valamit - ingattam a fejem.
Nevetve legyintett, de aztán odébb löktem, majd bementem a lakásba, majd azonnal a szám elé kaptam a kezem. A földön egy kiürül Jack Daniel's, és rengeteg dobozos sör foglalt helyet.
- Yves, mi a jó francot csináltál?! - üvöltöttem a fiúra, majd összehúztam magamon a kabátomat. - Jég hideg van a lakásban, azt akarod, hogy tüdőgyulladást kapj?
- Ééén? Sohaaa! - sétált el előttem, majd amikor belerúgott az egyik dobozos sörbe, nevetve zuhant a padlóra.
- Jesszusom, Yves... - motyogta Avery.
- Yves, te holt részeg vagy - fontam össze a karom.
- Micsoda? - pattant fel, majd egy kis meginogás után megállt a lábán. - Dehogy vagyok részeg! Te vagy az! - mutatott rám. - Igen, te, te ott, ne nézz rám ilyen szemekke'. Miket beszélsz? Hogy én részeg vagyok?
Yves felkacagott, majd elindult a nappali felé, de fejjel nekiment az ajtófélfának.
- A picsába... - morogta, de aztán énekelve tovább sétált. Khm. Pontosabban táncolt.
- Sose láttam még őt ilyennek - nézett rám Avery.
- Egy évben talán kétszer fordul elő ilyen - sóhajtottam.
- Még pedig?
- Szilveszterkor, meg a szülinapján. De már jó ideje nem ivott, mert nem igazán szereti az alkoholt, szóval ez most megdöbbent.
Besiettünk a nappaliba, majd gyorsan kikaptam Yves kezéből a sört, amolyan "ne igyál többet" szándékkal. Nyavalyogni kezdett, meg nyúlkált utána, de aztán Avery felé fordultam, hogy ne lepődjön meg azon, amit most fogok tenni.
Lekevertem egy hatalmas pofont Yves-nek, akinek oldalra fordult a feje, majd abbahagyta a beszédet. Megragadtam a vállát, a szemébe néztem, majd rákiáltottam.
- Vagy most azonnal összeszeded magad, vagy kapsz még egyet. Nem lehet igaz, hogy csak úgy tudod megoldani a problémákat, hogy iszol és vagdosod magad. Vegyél fel egy kicseszett pólót, zuhanyozz le, és takarodj aludni, mert különben felhívom anyádat, hogy mit csinál a fia.
Yves bólintott, majd felkelt, és nagy nehezen elvánszorgott a fürdőbe.
Avery felé fordultam, majd felsóhajtottam.
- Gyere, rakjunk rendet.
- Okéság - mosolygott.
Feltekertem a fűtést, Avery pedig becsukta az ablakokat, miután kiszellőztettünk. Összeszedtük a szemetet, bedobtuk a kukába, felmostunk, felporszívóztunk, majd gyújtottunk néhány illat gyertyát.
Mikor leültünk a kanapéra, Yves jelent meg előttünk, még mindig részegen, de kissé normálisabban. A haját víz borította, és csupán egy melegítőt viselt.
- Kész vagyok - nyögte.
- Akkor menj aludni - legyintettem.
Yves eltűnt, majd Avery felé fordultam.
- Hát, a bocsánat kérésedet el kell halasztanod.
Felkacagott, majd mondta, hogy tudja. Elmosolyodtam, de aztán Avery felkelt, hogy mennie kell, így elköszöntem tőle, és kiment az ajtón. Én még ott maradtam, néha-néha rápillantottam Yves-re, de békésen aludt. Amikor viszont Maggie és Carley hazaértek én is hazamentem.

Steve

Másfél óra után még mindig a kanapén ültünk, és Madelyn-nak magyaráztunk mindent. Luc is feltűnt, így ő a földön ült, mint szokott, Aiden végigfeküdt a kanapén, én pedig Madelyn foteljével szemben ültem.
- Szóvak, nagyjából ennyi - vizslattam a kezem.
- Steve, egy témáról nem beszéltünk - szólt Aiden csukott szemmel.
- Mert nem gondolom, hogy tudnia kell róla - morogtam.
- Miről nem kell tudnom? - szólalt meg Madelyn.
Felsóhajtottam, de Aiden megmondta helyettem a választ.
- Bevésődés.
- És pontosabban mi is ez?
- "Olyan nehéz elmondani, hogy miről is van szó... Egyáltalán nem olyan, mint a szerelem első látásra. Inkább, mint... mint a gravitáció. Ha meglátod azt a valakit, akkor egyszerre nem a tömegvonzás ereje köt a földhöz többé. Hanem ő. És többé semmi más nem számít, csak ő. Egyszerűen mindent megtennél, bármivé lennél az ő kedvéért... Azzá válsz, amire neki a legnagyobb szüksége van: a védelmezője leszel vagy a szerelmese, a barátja vagy a testvére." - nyitotta fel a szemét Aiden.
Madelyn ámulva hallgatta Aident, aki helyettem beszélt.
- Onnét kezdve az az ember az életed. A mindened. Őt óvod, véded, és mindig ő jár a fejembe. Onnan tudom, hogy velem is megtörtént. Persze a bevésődést nem mi irányítjuk, és több fajtája is van. Van a barátság. Amikor örökké a barátja leszel. Az a kapocs tart össze titeket, hogy barátok vagytok. A kötődés, ami velem is megtörtént. Nem is szerelem, nem is barátság. Csupán rendkívül fontos számodra. És a szerelem amin Steve esett át.
- Aiden! - kiáltottam rá.
Madelyn rám pillantott, mire szégyenlősen a tenyerembe temettem az arcom.
- És... Ki vésődött be neked? - kérdezte.
- Úgy hívják, hogy Madelyn - mosolygott rá Aiden.
Felálltam, majd elindultam az ablak felé, amit kinyitottam, de mielőtt kiléphettem volna az udvarra Luc megszólalt.
- Hova mész?
- Megyek, elásom magam - válaszoltam, majd kiugrottam az ablakon.
Két perccel később viszont megint a fotelba ültem, mert Avery megjelent nálunk, és visszalökött a lakásba. Mikor Avery belépett, Aiden felugrott, megölelte, majd egy csókot nyomott a homlokára.
- Szóval ilyen a bevésődés - töprengett Madelyn.

                                               Avery

Madelyn kijelentése után Aiden rámosolygott, de aztán felvidult az arca, és magához hívta Lucot és Madelynt. Stevet megkérte, hogy menjen egy kicsit ki. Steve bár furcsállta, mégis kiment, majd Aiden felénk fordult.
- Gyerekek, hihetetlen ötletem van.
- Na mi az? - kérdezte Luc.
- Megnézzük, hogy Steve-nek tényleg bevésődött-e Madelyn.
- Azt hogy csinálod? - pillantottam rá.
- Megpróbálom megölni.
Madelyn felé kapta a fejét, mire Aiden kijavította magát.
- Vagyis csak eljátszom. Ha Steve-nek tényleg Madelyn a mindene, akkor képes lenne megölni a düh miatt.
- És hogy tervezed, hogy állítod le?! - kérdezte szemrehányóan Luc.
- Itt jössz te a képbe. Tudod manipulálni más gondolatát. Ha elfajulna a helyzet, iszonyatos fejfájást tudsz okozni Steve-nek, így le tudod állítani.
- És ha nem sikerül?
- Akkor Madelyn kiált neki. Rá muszáj lesz hallgatnia.
Mindannyian bólintottunk, kivéve Madelyn.
- Bízz bennünk - tette a vállára a kezét Aiden.
- Hányszor hallottam már ezt... - ingatta Madelyn a fejét, de aztán beleegyezett.
Miután Steve visszajött, Aiden Madelyn mögé állt, én pedig mellé. Luc leült a földre, majd Steve-re szegte a tekintetét.
- Ne aggódj, nem lesz semmi bajod - súgta Aiden Madelyn fülébe, de aztán felpillantott. - Hé, Steve játszunk egy kicsit?
- Mi a francról dumálsz? - húzta fel a szemöldökét Steve.
Aiden előpattintotta a kést, majd Madelyn nyakához szorította. A lány levegő után kapott, majd Aiden Steve-re vigyorgott.
Először semmi se történt, de aztán Steve odaugrott, hatalmas erővel eltaszította Madelyn testétől Aident, majd azonnal mellette ternett, megragadta a nyakát, és majdnem könyékig, hihetetlen erővel nyomta bele Aident a falba. A kés, amit még Aiden fogott, leesett, de útközben megvágta a karomat. Felszisszentem, de aztán meghallottam Steve hangját.
- Egy okot mondj, hogy ne öljelek meg - méregette Aident gyilkos, hideg tekintettel.
Aiden amikor épp kinyitotta a száját, megérezte a véremet. Pár pillanatra behunyta a szemét, majd amikor kinyitotta, csak Steve döbbent pillantását láttam.
Aiden ellökte magától a fiút, majd előttem termett. Mire feleszméltem, már éreztem a szemfogait a nyakamba, amitől sikítás szakadt fel a tüdőmből.
- A rohadt életbe... - rohant oda hozzánk Steve, majd megszabadított Aiden-től. A két fiú amint egymáshoz nyúlt, Luc felkiáltott.
- Mindenki azonnal álljon le!
Aiden és Steve fájdalmas szisszenéssel a fejükhöz kaptak, és én is éreztem egy kis szúrást a fejembe.
Luc szétroncsolta a tudatukat pár pillanatra.
A két fiú lihegve ültek a földön, de aztán Steve felpattant.
- Valaki azonnal magyarázza meg, hogy mi a franc volt ez az egész!
- Csak... Kíváncsiak voltunk - válaszolta Aident. - Eljátszottam, hogy meg akarom ölni Madelynt, ezáltal megtudjuk, hogy mennyire fontos neked.
- De most már tudjuk - mosolyogtam. - Képes lettél volna megölni a saját fiadat Madelyn miatt.
Steve forgolódni kezdett, majd észrevettem, hogy Madelyn már nincs a szobába. Zajt hallottam a fürdőből, így megparancsoltam a fiúknak, hogy maradjanak itt, én pedig odamentem.
Madelyn éppen hányt.
- Jesszusom, ennyire durva volt, ami bent történt? - guggoltam le hozzá.
- Nem, nem arról van szó... - nyögte, miközben a mosdó peremét markolta. - Ez a héten már a második, hogy ez történik.
Segítettem neki, hogy fel tudjon állni, majd visszamentünk a fiúkhoz.
- Mi a baj? - kérdezte Steve.
- Madelyn nem érzi jól magát - válaszoltam, majd segítettem a lánynak leülni.
- Mi a baj? - pillantott rá Aiden.
- Nem tudom... Hányok, de nem tudom miért, mert nem ettem semmi romlottat.
Luc felállt, majd kinyújtotta a tenyerét. Madelyn értetlenül nézett rá, de később Luc megszólalt.
- Add ide a kezed.
Madelyn bólintott, majd Luc becsukta a szemét.
Egy perccel később Luc kinyitotta a szemét, majd a száját is nyitva felejtette csodálkozásában. Hátrált egy lépést, majd kinyögött pár szót.
- Hát... Ööö... Izé...
- Luc, mi van vele? - kérdezte Steve.
- Ööhm... - makogott tovább a srác.
- Luc! - kiáltott Aiden.
Luc nyelt egyet, majd felénk fordult.
- Elmondanám, de Aiden hihetetlenül ideges lenne, úgyhogy legyen elég annyi, hogy én tudom - válaszolta, de aztán elmosolyodott. - Aiden, ne akarj a fejembe férkőzni, levédtem magam.
- Luc, mondd el kérlek... - könyörgött Madelyn. - Jobb, ha tudják.
Luc felsóhajtott.
- Madelyn gyereket vár. Hallom a kisbaba hangját a fejembe.

***

Feladó: Yves
Címzett: Avery
Üzenet: Nagy hülyeséget csináltam.
Elküldi az üzenetet?: Igen/Nem
Menti piszkozatként?: Igen/Nem