Szőke vagyok, szőkének is látszok

Vészhelyzet

- Baj van? - kérdezte Castiel.
Nyeltem egyet.
- Ethan nem veszi fel a telefonját...
Castiel meghökkenve nézett rám.
- Nyilván alszik. Nem csodálom, hogy nem veszi fel.
- De ezt nem érted... Ethan akkor is felveszi a telefont, ha én hívom, mikor... Mikor... - kerestem kétségbeesetten a szavakat. - Amikor zuhanyzik, vagy alszik, vagy mit tudom én!
- Mindig felveszi? Ez érdekes... - ásított.
- Édes Istenem... Castiel, nem igaz, hogy nem bírsz megérteni!
- Nem is értelek - fűzte össze a karját a mellkasa előtt. - Alszik.
- Nem alszik! Valami történt... Egyszerűen érzem! - tettem a szívemre a kezemet.
- Nem megyünk oda - csukta be a szemét Castiel.
- Castiel! Muszáj...
- A fenébe is Avery! Hajnali kettő van! Ráadásul nem mehetsz ki az utcára, nem emlékszel?
Nem válaszoltam, hanem elpillantottam más felé. Csak ne kelljen a szemébe néznem.
- Nem megyünk oda - ismételte Castiel.
Elkerekedett a szemem, majd összeszorítottam a fogam. Castiel érzelemmentes, komoly arca csak még jobban rátett egy lapáttal, hogy könnyek gyűljenek a szemem sarkában.

Odaléptem hozzá, majd mindkét vállát megragadva, óvatosan, de határozottan megráztam.
- Hát nem érted meg?! Ethan az egyik legfontosabb ember az életemben! Ha elvesztem őt, nem bírom ki! - sírtam.
Castiel lehajtotta a fejét, hogy le tudjon nézni rám.
De továbbra se szólt semmit.
Az első könnycsepp lefolyt az arcomon, majd a kezem lecsúszott Castiel válláról.
A mellkasára helyeztem mindkét tenyeremet, majd a homlokomat odatámasztottam, ahol a szíve van, és hangtalanul zokogtam tovább.
- Nem maradt semmim... - suttogtam. - Aiden és Steve is bajban van... Luc ki tudja hol van... Vagy hogy mit csinál... Senki se találja... Aiden bizonyára megőrül, ha nem tudhatja maga mellett a barátját... Elvették az öcsémet is... Yves-ről nem hallottam semmit... Nem maradt semmim... Már azt se tudom, ki vagyok...
A kezem lecsúszott Castiel mellkasáról, majd leesett a testem mellé.
Elléptem tőle, majd hátat fordítottam neki.
- Ha te nem jössz, akkor megyek egyedül.
Elindultam, de Castiel utánam kapott, és az ujjai a csuklómra fonódtak.
Pár pillanatig csak a szemembe bámult, de aztán felsóhajtott.
Elvigyorodtam, majd nevetve a nyakába borultam.
- Köszönöm!
- Még nem is mondtam semmit! - nevetett.
- De a reakciódból láttam - öleltem.
Castiel elengedett, majd egy határozott utasítást adott, hogy öltözzek fel. Bólintottam, majd magamra kaptam a pólómat, és a nadrágomat, amivel idejöttem. Természetesen egy új, és tiszta melltartót is felvettem, majd elindultam megkeresni a pulcsimat. Amikor megtaláltam a fotel karfájára ledobva, odanyúltam, majd felvettem. A fejemre húztam a kapucnit, majd leültem a földre, és elkezdtem felhúzni a cipőmet a lábamra. Castiel simán csak belebújt a piros tornacipőjébe, majd betűrte a cipőfűzőt. Én viszont ráérősen kötögettem, Castiel pedig a mellkasa előtt összefonta a karját, és úgy várt rám.
Amikor kész lettem, felpattantam. Castiel kinyitotta az ajtót, majd miután kisurrantam előtte, kulcsra zárta az ajtót, és zsebre vágta a kulcsot.
Lecsörtettünk a lépcsőház 

lépcsőjén, majd kivágtam az ajtót. Kint megcsapott a fagyos idő, így összehúztam magamon a pulcsimat. Castiel felpattant a motorra, majd én is felültem mögé.
- Mehetünk? - kérdezte.
Sóhajtottam egyet.
- Mehetünk.

Amint megérkeztünk, és miután Castiel leállította a motort, egyből lepattantam, majd roham tempóban belöktem a kaput, és berohantam.
- Szöszi! Várj! - szólt utánam Castiel.
Nem hallgattam rá. Hatalmas lendülettel becsaptam a bejárati ajtót, de aztán Castiel utolért, és lefogott.
- Nyugodj már le! A szüleid alszanak, nem? Fel akarod őket kelteni hajnalban?!
Megráztam a fejem, Castiel pedig elengedett.
Lerúgtuk magunkról a cipőnket, majd levettük a kabátunkat. Óvatos léptekkel felsiettem a lépcsőn, miközben Castiel folyamatosan a nyomomban volt.
Benyitottam Ethan szobájába, majd mindketten bementünk.
Üres volt.
- Itt a mobilja - emelte fel a készüléket Castiel.
- A cuccai is mind megvannak - néztem körül pánikolva a szekrényben.
Castiel körbekémlelt, majd a szeme megakadt Ethan éjjeli szekrényén. Odalépett, majd felemelt egy kis cetlit.
- Mi az? - kérdeztem türelmetlenül.
Castiel felsóhajtott, majd behunyta a szemét.
- Fáj beismerni, de... Most neked volt igazad.
- Mi? - húztam össze a szemöldökömet, de aztán falfehér lettem. - Ne...
Castiel rám pillantott, majd megpróbáltam megőrizni a nyugalmamat.
- Mi van ráírva? - kérdeztem.
- Legyen elég annyi, hogy holnap 18:00-kor várnak minket egy bizonyos címen - válaszolt.
- Elolvashatom?
Castiel a markába szorította a papír darabot.
- Nem.
Összegyűrte, majd a zsebébe nyomta. Elindult, majd elment mellettem, és kinyitotta a szoba ajtaját. Az ajtóból visszafordult, majd a válla fölött át nézett, közben a szemembe.
- Gyere.
Bólintottam, majd összeszorítottam a fogam.
Megfordultam, és én is elindultam. Bementünk a szobámba, majd Castiel a faliórára pillantott, és felsóhajtott. Ledobta magáról a pólóját, majd rádőlt az ágyamra. Lehunyta a szemét, majd megszólalt.
- Aludnunk kell.
- Egy ilyen helyzetben nem tudok aludni - ráztam a fejem.
- Akkor csak próbálj meg.
Kifújtam a levegőmet, de aztán Castiel az oldalára fordult. Átvettem egy teljesen tiszta ruhát, amit a szekrényemből kutattam ki, majd bebújtam Castiel mellé. Csak a szuszogását lehetett hallani abban a percben, semmi mást.

Bárhogy is próbáltam, nem jött álom a szememre. Hiába csuktam le a pilláimat, inkább csak csendben pihentem, minthogy aludtam volna.

Az oldalamra feküdtem, majd szembefordultam Castiellel. Őt már elnyomta az álom, békésen aludt velem szemben. Az ajkai egy kicsit nyitottak voltak, majd a következő pillanatban egy hajtincs csúszott a szemei közé.
Elmosolyodtam, majd odanyúltam. Az ujjaimmal kisimítottam a szemei közül, majd visszahúztam a kezem.
De aztán Castiel összehúzta a szemöldökét, majd egy apró nyögéssel hátat fordított nekem.
Talán ébren lett volna?
A légzése egy kicsit erőteljesebb, gyorsabb lett, majd ismét mocorogni kezdett.
Nem, ez most más...
Castiel felmordult, majd a hátára fordult. A légzése még mindig gyorsabb volt, mint pár perccel ezelőtt.
Talán... Rosszat álmodik?
Oda akartam nyúlni hozzá, és lenyugtatni. De nem tettem.
Castiel hirtelen kinyitotta a szemét, majd felsóhajtott.
- Castiel...
Felém fordult.
- Mi az?
- Rosszat álmodtál?
Castiel visszafordította a fejét, majd újra a plafont kezdte el bámulni.

- Aha. Nem nagy ügy.

- Miről álmodtál?

Megrázta a fejét.

- Semmi érdekesről. Tényleg nem fontos.

Elhúztam a számat, majd lehunyt szemmel felsóhajtottam.

- Nem tudok aludni... Akárhogy próbálok, nem megy.

- Akkor már ketten vagyunk. Egy ilyen álom után le nem hunyom a szemem, az biztos - húzta össze szemöldökét.

Felkacagtam, de aztán ismét szóra nyitottam a számat.

- Akkor menjünk le. Filmet nézni.

Castiel meglepődve kinyitotta a száját.

- Nem tudom, min lepődjek meg jobban. Hogy hajnali háromkor filmet akarsz nézni, vagy hogy kockáztatod annak az esélyét, hogy lebukunk a szüleid előtt.

Megvontam a vállam.

- Egyszer úgyis észrevesznek, nem?

Castiel elmosolyodott, de még mindig nem nézett rám.

- Jogos.

- És akkor mit fogunk mondani? Hurrikán tört ki a nemlétező csajodnak a lakása közelében?

- Igaz, hogy nem létező, de akkor sem a csajom - mondta, majd rám pillantott.

Miért az ilyen témánál nézel rám, te seggfej?!

Castiel felült, majd lerúgta magáról a takarót. Felemelte mindkét karját, hogy kinyújtózzon, amitől megfeszültek a karján az izmai.

Benedvesítettem az ajkaimat, de aztán Castiel mosolyogva lepillantott rám.

- Na gyere.

Elvigyorodtam, majd kimásztam az ágyamból. Castiel kinyitotta az ajtót, de aztán megtorpant, és rám nézett.

- Hozd a laptopodat is.

- Miért?

- Majd online filmeken keresünk valamit.

- Gépen nézzük a filmet?

- Dehogy. Ha összedugjuk a tévével, akkor a tévén láthatjuk azt, amit a laptopon kéne. Ha megvan hozzá a megfelelő kábel... - abbahagyta a beszédet, amint látta, hogy nem értek semmit abból, amit mond.

Lehunyta a szemét, majd elvigyorodott.

- Na mindegy - emelte fel a pilláit. - Majd megoldom. Te csak hozd.

Bólintottam, majd kihúztam a laptopomat a töltőről, és felkaptam a hónom alá. Óvatos lépésekkel lementünk a lépcsőn, majd a nappaliba érve felkapcsoltuk a villanyt, és leraktam a gépemet a dohányzóasztalra.
Castiel lehuppant a kanapéra, majd az ölébe vette a laptopomat. Bepötyögte az Online-Filmek oldalt, majd én is leültem mellé.
- Mit nézzünk? - kérdezte.
- Vígjáték. Először. 
- Oké. És azon belül, mit?
- Mi a legnézettebb?
- Q, Ted... Nagyfiúk, valamint itt van még a Családi Üzelmek. A többi szerintem baromság.
- Na, nézzük meg a többit is!
- Hát, te komolyan megnéznéd azt a filmet, hogy Sexvideó?
Elkomorult az arcom, majd vonallá préseltem az ajkaimat.
- A te társaságodban biztos nem.
Castiel felröhögött, de aztán választ várva rám nézett.
- Legyen a Családi Üzelmek - mondtam.
- Van benne egy rúdtáncos...  - húzta szokásos vigyorra a száját.
- Na, erről beszéltem. A képen a Díler, Csavargó, Szűz és Rúdtáncos felirat közül persze, hogy a rúdtáncost szúrod ki először - csaptam meg a vállát.
Castiel elmosolyodott.
- Miért, te mit láttál először?
- Díler.
- Te meg akkor biztos drogot árulsz. Ugye?! Na! Kitaláltam! Hol a drog, asszony?!
Felkacagtam, de aztán Castiel ráment a romantikus kategóriára, mivel azt az utasítást adtam neki.
- Itt melyik?
- Hm...
Átfutottam a lehetőségeket, majd ráböktem az egyikre.
- The Longest Ride.
- Ismered?
- Nem, de tetszik a képe.
Castiel elmosolyodott, de aztán összekapcsolta a tévével a gépet. Elindítottuk a vígjátékot, majd visszahuppanva a kanapéra elkezdődött a hajnali filmes estünk.

- Ne... én ezt nem bírom!
Fetrengve a röhögéstől, szinte fuldokolva dőltem rá a kanapéra. Castiel röhögve a tenyerébe temette az arcát, a válla rázkódott a hahotától.
- Ki volt az, aki rendezte ezt a filmet? - kérdeztem nevetve.

- Nem tudom, de jár neki a taps - mosolygott Castiel.

Rápillantottam, de aztán újra a tévére kaptam a tekintetemet. Épp azon voltam, hogy elindítsam a második filmet, de mintha képtelen lettem volna mozogni. Egyszerűen elzsibbadt minden egyes porcikám, az izmaim pedig holt fáradtak voltak.

Rápillantottam Castielre. Ugyanígy érzett, mint én, legalábbis ezt olvastam le az arcáról. Lehunyta a szemét, de már nem emelte fel a pilláit. Kifújta a levegőjét, majd óvatosan rádőlt a vállamra.

- Castiel... 

Az egyik kezével még tartotta magát, de miután eleresztette az izmait, a teljes testsúlyával helyezkedett rám.

- El fogok dőlni, barom... - suttogtam.

Castiel kipréselt magából egy hihetetlenül halk nevetést, de aztán felsóhajtott.

Megrántottam a számat, de aztán felraktam a lábaimat a kanapéra, és elfeküdtem.

Castiel feljebb csúszott, majd elhelyezkedett, és ráhajtotta a fejét a mellkasomra. Elmosolyodtam, de aztán az egyik kezemmel átöleltem csupasz, vékony derekát, a másik kezem pedig lelógott a kanapéról. Castiel átölelt izmos karjával, a másik tenyere pedig a vállamon pihent.

Nyugodt légzéssel nyomta el az álom, majd miután kipillantottam az ablakon, Castiel szuszogására aludtam el.

Felemeltem a pilláimat. Körbekémleltem, majd megállapítottam, hogy csak egy, legfeljebb másfél óra telt el azóta, hogy lehunytam a szemem.

De akkor miért keltem fel?

Castiel mocorogni kezdett, majd belém nyílalt valami.

Talán miatta?

Összehúztam a szemöldökömet, majd lepillantottam rá.

Ismét forgolódni kezdett, majd halkan felnyögött. Nyugtalanul vette a levegőt, gyorsabban, mint általában. Összepréseltem az ajkaimat, majd felsóhajtottam.

Megint mocorgott... Halkan felmordult, majd jobban belemélyesztette a fejét a mellkasomba.

Megint rosszat álmodik?

Fenyögött, amitől megborzongott a testem. Aggódva lepillantottam rá, majd felemeltem a kezem, és a hajára tettem. A karommal egy kicsit erősebben szorítottam a derekát, majd a haját simogatva elkezdtem énekelni neki a Wonderwall számot. Yves szokta nekem dalolni...

Yves kórházban van. Nem tudom miért, nem tudom mióta van ott, és nem tudom, mi a baja. De szétvet az ideg, hogy nem tudhatom biztonságban. De nem mehetek oda hozzá, nem ölelhetem meg, és nem mondogathatom neki, hogy meg fog gyógyulni.
Castiel kifújta a levegőjét, én pedig ismét mosolyra húztam a számat, majd jobban lehajtottam a fejem, és egy puszit nyomtam a feje búbjára. Ismét nyugodtan szunyált a mellkasomon, miközben néha-néha megszorított, magához ölelt. 

Amikor legutóbb kinyitottam a szemem, már erősen sütött be a napfény az ablakon. Halk csörömpölés hallatszott ki a konyhából, majd pislogtam néhányat.
Megpróbáltam felülni, mint minden reggel, hogy kinyújtózkodjak, de miután lepillantottam magamra, rájöttem, hogy Castiel még mindig rajtam fekszik. Valamint egy vékony takaró is helyet foglalt a kanapén, ami egészen Castiel derekát betakarta.
- Felkeltél? 
Odapillantottam. Anya mosolyogva állt az ajtóban, és egy kávés bögrét tartott a kezében. 
- Nem tudok felülni - nyöszörögtem.
Anya felkacagott.
- Ez nyilván Castiel miatt van.
Elmosolyodtam, de aztán kinyújtottam a karjaimat, hogy ki tudjak nyújtózkodni. Kifeszítettem a karjaimat, majd miután anya helyet foglalt az egyik fotelban, megkérdeztem.

- Mennyi az idő?

- Negyed tizenkettő.

- Szombat van, ugye?

- Igen.

- Hú, jó sokáig aludtunk...

Anya végigmérte Castielt, majd elmosolyodott.

- Mikor jöttetek haza?

- Körülbelül hajnali kettőkor... Vagy háromkor... Talán... Nem tudom...

- És hogyhogy itthon vagytok? Mi van a bulival?

- Egy... Egy kicsit szüneteltetve lesz - dadogtam.

- Miért?

Elakadt a hangom. Most van vége mindennek... Nem tudok normális választ adni...

- Valami csőtörés... Ma hívják a szerelőket.

Megdöbbenve lepillantottam magamra.

Castiel nyitott szemmel adta meg anyának a választ, majd felsóhajtott, és óvatosan, lassan felült. Körbekémlelt, majd megszólalt.

- Hol vagyunk...?

Mindjárt pofán vágom.

Lepillantott rám, majd felhúzta a szemöldökét.

- Mióta fekszem rajtad?

- Mondjuk, amióta rám dőltél az este!

- Mikor dőltem én rád?

- Filmnézés közben? - kérdeztem vissza.

- Néztünk filmet?

- Argh!

Felültem, majd Castiel felállt. Anya mondta, hogy van pár szendvics a konyhában, nyugodtan egyen belőle. Castiel bólintott, majd elindult a konyha felé. Fapofával figyeltem, ahogy nekimegy az ajtófélfának, majd mintha mi sem történt volna, megy tovább.

- Édes jó Istenem... - sóhajtottam fel.

Felpattantam, majd Castiel után eredtem. Amint felszabadult a hely, anya lecsapott a kanapéra, majd kényelmesen elhelyezkedve, nézni kezdte a szappanoperákat.

Castiel a pultnak támaszkodva vizet engedett a csapból, majd a megtöltött pohárba belekortyolt, de aztán megszólaltam.

- Jól vagy?

Felém pillantott, majd bólintott. Kinézett az ablakon, majd felnevettem.

- Nem is tudhatom, mi járhat a fejedben...

- Azon gondolkozok, hogy hogyan tudsz ilyen nyugodt maradni. Ethan miatt. De nem kérdezem meg, mert nem akarom felhozni.

Lehajtottam a fejem, majd kinyitottam a számat, de Castiel gyorsabb volt.

- Hé, Szöszi.

Felpillantottam rá. Azok a kedves szürke szemei, és a szokásos vigyora nosztalgikus hangulatba kevert.

- Kössünk alkut. Elfelejted, hogy mi vár ránk ma este, cserébe pedig elviszlek moziba, meg valahova kajálni.

- És ez nekem miért jó?

- Nem egyértelmű? - tárta szét a karját.

Felnevettem.

- És ez NEKED miért jó? - böktem meg.

Castiel megvakarta a tarkóját.

- Hát öhm... Legalább megnézhetek valami jó fimet...?

Ismét felkacagtam a cinikus kérdésére, majd Castiel elmosolyodott.

- Rendben, benne vagyok - válaszoltam.

Castiel kinyújtott a bal kezét, mire felhúztam a szemöldököm.

- Általában jobb kézzel fogunk kezet...

- Ja, hoppá.

Kicserélte a kezét, én pedig nevetve Castiel tenyerében csúsztattam a markomat.

Evy

Lassan nyitottam ki a szemem, mert még mindig bántotta a beszűrődő nap fénye. Mikor végre megszoktam a világosságot, körülnéztem a szürke falú szobán, a fekete bútorokon, aztán megállapodott a szemem az ablakon. Mosolyra húztam a számat és elkezdtem nyújtózkodni. Úgy éreztem magam, mint aki tegnap futott le egy maratoni futást. Minden végtagom bizsergett és sajgott egyszerre, de nem akartam, hogy ez az érzés valaha is elmúljon. Lassan felültem és beletúrtam a hajamba. Egyszerűen képtelen voltam nem mosolyogni. Lenéztem csupasz felsőtestemre, majd borzongás futott végig a testemet, mert a fűtés nem volt feltekerve egész este. Megdörzsöltem a karomat. Minden érintésre megrezzentem, sokkal érzékenyebb voltam, mint máskor. Lecsúsztam az ágyról a hideg padlóra, majd egy törölközőt kaptam fel magamra, ami a kanapén pihent mindeddig. Magamra tekertem, majd mielőtt beléptem volna a fürdőbe, hátrapillantottam Curt-re. A hasán feküdve aludt, háta lassú ütemre emelkedett és süllyedt. Mély levegőt vettem, majd kilépve a hálószobából, beléptem a fürdőbe. Megálltam a hatalmas tükör előtt és pár másodpercnyi habozás után ledobtam magamról a törölközőt. Pár percig meredten álltam és bámultam magamat a tükörben. Semmi érdekes nem tűnt fel... Csak az arcom volt pirosabb, a szemem nagyobb, ami különösen csillogott. Még pár percig forgolódtam, aztán feladtam, hogy bármi változást találjak magamon. De aztán megpillantottam a vállamon tátongó harapásnyomot. Elmosolyodtam, amikor visszapörögtek az emlékeimben azok a percek, amikor ezt kaptam. Megsimítottam az ajkaimat... Még mindig éreztem rajta Curt vadító csókjait...

Átfuttattam az ujjaimat a nyakamon... Még most is éreztem Curt forró leheletét.

Óvatosan a derekamra csúsztattam a kezem... Még a tudatom alatt is éreztem, ahogy erős karjaival átölel.

Mindent éreztem...

Fájdalom hasított az alhasamba, így felszisszentem, és összegörnyedtem. Akármennyire is jó érzés volt, piszkosul fájt, egyszerűen pokolian. 

Felsóhajtottam, de aztán meleg vizet engedtem a kádba, majd egy hajgumival felkötöttem a hajam. Beszálltam a forró vízbe, majd lehunytam a szemem, és hagytam, hogy ellepjen. A fájdalom lassacskán kezdett megszűnni, de aztán egy kisebb mozgást éreztem a vízfelszínen. 

Lassan kinyitottam a szemem, majd Curt arca tárult elém. A kád másik végében ült, és mosolygott.

- Jézusom! - kiáltottam fel.

Ördögien felnevetett, majd félmosolyra húzta a száját.

- Jó reggel, királylány.

- Jó reggel királyfi... Elnézést kérek az udvariatlanságomért, de megmagyarázná, hogy mégis mit keres itt?! - sziszegtem.

- Hiányzott kegyed - fogta meg a kezem a víz alatt, majd kiemelte belőle, és egy csókot lehelt rá.

Elvörösödtem Curt érintésére. Áramütésként hatolt végig a mellkasomon, majd egy pillanatra lehunytam a szemem.

Amikor újra felnyitottam, Curt megszólalt.

- Gyere közelebb... - suttogta rekedt hangon. - Látni akarom a szemeidet...

Odacsúsztam hozzá egy kicsit, mire Curt elvigyorodott.

- Még nem látom.

Még közelebb araszoltam.

- Még most se... - felelte huncut vigyorral.

- De nem tudok közelebb menni - ingattam a fejem.

- Ó, dehogynem!

Lenyúlt, majd megragadta mindkét combomat, és az ölébe húzott. Felemelte a fejét, hogy tartsuk a szemkontaktust, majd elmosolyodott.

- Most már mindent látok...

Felkacagtam, de aztán Curt félig lehunyta a szemét, és ajkait gyengéden az enyémhez nyomta. Viszonoztam a csókját, de aztán a vággyal teli fiú erősen megszorította a derekamat.

Felnyögtem, mire Curt elszakadt tőlem.

- Au... - szorítottam össze az ajkaimat.

- Túl erős volt?

- Nem az... Hanem az alhasam... A csípőm... - szuszogtam.

- Sajnálom... - suttogta bele a nyakamba. Gyengéd csókot lehelt rá, de aztán óvatosan a mellkasára csúsztattam a kezem. A tenyerem a víz alatt volt, Curt pedig engem figyelt. Aztán megérintettem az ujjaimmal a hasizmait, mire beleharapott az alsó ajkába.

Még lejjebb csúsztattam a kezem...

Curt-nek elakadt a légzése, de aztán behunyta a szemét, és egy kisebb nevetéssel lehajtotta a fejét.

Kiemeltem a kezem a vízből, és a vállára tettem.

- Látom nem bírsz lenyugodni...

- A te közeledben nem is...

Elmosolyodtam, de aztán egy csókot nyomtam az ajkaira, majd átöleltem. Az államat a vállára támasztottam, majd magamhoz szorítottam. Curt kiemelte mindkét kezét a vízből, majd a hátamra tette őket. Lejjebb csúszott a forró vízben miközben magához ölelt. Egyszerre sóhajtottunk fel, én pedig a tarkójába kapaszkodva szívtam be magamba az illatát.

- Mit csinálsz?

- Valami reggelit - mosolyodtam el.

A konyhapultnál álltam, Curt pedig gyengéden megfogta a derekamat. Lehunyt szemmel engedtem, hogy egy csókot nyomjon a nyakamra, miközben a keze egyre előrébb araszolt, így már teljesen magához ölelt. Állítása szerint imádta nézni, ahogy bármit is csinálok, így nem fért hozzá kétség, hogy ott volt velem.

- És mit fogunk enni? - kérdezte.

- Mit szeretnél?

- Omlett - nedvesítette be az ajkait.

Felkacagtam.

- Jól van, csináljuk meg együtt.

Amíg Curt felverte a tojást, én felvágtam hozzá a zöldségeket.

Nemsokára már a serpenyőben sült a reggelink, de amikor meg akartam fordítani, Curt lefogta a karom.

- Ne! Hadd csináljam én! Ebben profi vagyok.

Felnevettem, de aztán felé nyújtottam a serpenyőt, és a fakanalat, majd Curt elvette tőlem.

- Na most.

Becsúsztatta a fakanalat az omlett alá, majd feldobta. Viszont a visszaérkezésnél a serpenyő szélére esett, így a fele a padlón, a másik fele pedig a serpenyőben landolt.

Curt pislogás nélkül figyelte a maradék omlettet, én pedig felkacagtam.

- Nem baj, majd elfelezzük.

Curt rám mosolygott, majd lerakva a serpenyőt, átkarolta a derekamat és egy csókot nyomott a számra.

Kicsúsztattam egy tányérra a reggelinket, majd egy késsel félbevágva egy másmilyen tányérra raktam. Letettem az asztalra a tányérokat, majd evőeszközöket is raktam az asztalra.

Curt leült, én pedig mellette foglaltam helyet. Bekapott egy falatot, majd miután lenyelte, megszólalt.

- Nem rossz.

- Nem rossz?

- Na jó, igazából fantasztikus lett. De ezzel csak magamat fényezném - csapott a mellkasára.

Felkacagtam, de aztán én is megkóstoltam.

- Tettünk mi ebbe hagymát?

- Asszem' nem.

Kisebb kacaj futott ki az ajkaim közül de aztán Curt ismét megszólalt.

- Nem megyünk el valahova?

- Mikor?

- Délután.

- Délután van.

- Ah! Olyan kettőkor.

- Jó. Hová?

- Majd kitaláljuk - mosolygott.

Mosolyra húztam a számat, de aztán Curt elkomolyodott.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Mesélnél nekem a családodról?

Lehajtottam a fejem.

- Mi érdekel...?

- Beszéltél nekik rólam? Nem mutatsz be a szüleidnek?

Keserűen felnevettem.

- Azt hiszem, az nem túl jó ötlet.

- Miért?

- Mert... Mert ha a szüleim megtudják, hogy van egy barátom, akkor... Akkor biztos eltiltanának tőled...

- Miért? - döbbent meg Curt, de ugyanakkor lesápadt az arca.

- "Amíg le nem érettségizel, ne pasizz!" - változtattam el a hangom. - Mindig ezt mondják... Anya nem olyan szigorú... De az apám... - sóhajtottam.

Curt elhúzta a száját, de aztán felsóhajtott.

- Akkor nem kell róla tudniuk.

Felemeltem a fejem.

- Komolyan mondod?

- Komolyan.

Elmosolyodtam.

- Rendben.

Curt felnevetett, de aztán felém hajolt. Félretűrte a hajam, majd átkarolta az arcomat. Végigsimított az ajkamon, majd behunytam a szemem. Éreztem a leheletét az ajkaimon, majd édes csókot lehelt a számra.

Kinyitottam a szemem. Curt ördögien, kisgyermek mosollyal nézett rám.

- Mit szólnál... Még egy menethez, mielőtt elmegyünk?

Lehajtottam a fejem, majd elvigyorodtam.

- Benne vagyok - öleltem át a nyakát.

Avery

- Zombis filmet nem nézünk!

- Én meg nem ülök be egy romantikusra!

- Az legalább értelmes!

- A zombis meg izgalmas!

5 perce ez a vita megy köztem, és Castiel között. A mozit letudtuk, de nem tudjuk milyen filmre menjünk. Castiel egy zombisat akar megnézni, én pedig egy romantikus kategóriájút. Hiába mondom, hogy ez egy randi, a lány dönt, Castiel rávágja, hogy ő fizeti, nem pedig én.

- És ha akciófilmet néznétek? - vakarta meg apa a tarkóját.

Odakaptuk a fejünket.

- Akció?

- Akció-horror.

Rápillantottam Castielre.

- Még mindig jobb, mint a romantikus - válaszolta.

- Még mindig jobb, mint a zombis - utánoztam.

Castiel felröhögött.

- Oké. Akkor megbeszéltük.

- Fél négykor van az utolsó leadás.

- Fél négy? 

Odapillantottam az órára, majd felpattantam.

- Basszus! Már három lesz!

- Komolyan?! - ugrott fel Castiel.

- Á!

Felfutottam a szobámba, és gyorsan átöltöztem. Felvettem egy kivágott pamut pulcsit, és egy fekete, szaggatott farmert, majd felhúztam a lábamra egy pár zoknit, majd bementem a fürdőbe.

Megfésültem a hajam, majd feldobtam egy kis sminket. Eltüntettem a szemem alatti karikákat, amit aztán lefixáltam egy púderrel. Húztam egy vékony tusvonalat a szempillám tövéhez, majd egy halványpiros rúzst kentem az ajkaimra.

A táskámba bedobáltam mindent, majd lecsörtettem a nappaliba.

Castiel felhúzta a lábára a cipőjét, én pedig felvettem egy magassarkú csizmát. 

- Elmentünk! Apa, légyszi foglald le a jegyeket! - kiáltottam vissza az ajtóból.

- Milyen helyre?

- Az mindegy!

Becsaptam az ajtót, majd felpattantunk Castiel motorjára.

Amint elindultunk, a fejembe nyílalt valami. Előrehajoltam, hogy Castiel hallja amit mondok.

- Amúgy... Nekem nem is lehetne utcára lépni, nem?

- De már igen.

- Hogyhogy?

- Már van náluk valaki. Valamit terveznek. Este hatig békén hagynak minket.

Bólintottam.

Amint leparkoltunk a pláza parkolójában, leugrottam a motorról, majd Castiel kezdtem el rángatni.

- Gyere már!

- Nem vagyok gyors.

- Ó, tényleg? Ne mond!

- Ez gúnyolódás volt? - nézett rám huncut mosollyal.

- Talán... - kuncogtam.

- Na gyere ide!

Sikítva elszaladtam előle, Castiel pedig üldözőbe vett. Befutottam a plázába, de aztán Castiel utolért, és elkapta a karom. Magához rántott, majd hátulról átölelt.
Nevetve vergődtem a karjai közt, de aztán felkiáltottam.
- Jaj, a mozi! Castiel, siessünk!
Megfogtam a kezét, majd eliramodtam, Castiel húzva magam után. Kacagva száguldottunk az emberek között, de aztán megtorpantam.
- Pisilnem kell.
- Ez most komoly? - fogta Castiel a fejét.
- Sietek!
A mellettem lévő WC-be beszaladva gyorsan a tükör elé álltam, majd megnéztem, hogy a sminkem nem kenődött-e el. Amikor láttam, hogy semmi baja, besurrantam az egyik fülkébe, és elvégeztem a dolgom. Amikor kijöttem, elővettem a táskámból a parfümömet, majd egy keveset a nyakamra fújtam. Nem tehetek róla. Castiel mellettem fog ülni, én pedig bele vagyok zúgva...
Kijöttem a WC-ből, és megpillantottam Castielt. Zsebre dugott kézzel hallgatta egy lány dumáját, aki tíz centis sarokban, és rövid gatyában (hogy fagyna meg ilyenkor!) álldogált, és megállás nélkül csiripelt.
Felsóhajtottam, majd elindultam feléjük. Castiel észrevett, majd felragyogott az arca, és amint odaértem, megragadott és magához húzott. A kislánynak elakadt a szava, és néma csendben bámultuk egymást.
- Cassandra, ő itt...
De nem tudta befejezni a mondatot, mert a lány úgy eltűnt, mint a kámfor. Castiel felsóhajtott.
- Mennyire utálom az ilyen helyzeteket...
- Ne lepődj meg! - nevettem.
Castiel rám mosolygott, majd elengedtem a kezét.
De ő nemhogy elengedte volna... Hanem megszorította.
- Ne. Jó ez így.
Elvörösödtem, egészen a vállamig, majd lehajtottam a fejem. Castiel óvatosan összekulcsolta az ujjainkat, majd elvigyorodott.
- Kicsit, mintha meleged lenne... Pedig tél van.
- Pofád lapos - vágtam rá.
Castiel elnevette magát, de aztán ismét elindultunk a mozi felé. Kemény 10 percünk maradt, hogy elvegyük a jegyeket, és be tudjunk menni a filmre.
Amíg Castiel vett a pattogatott kukoricát, addig átvettem a jegyeket, majd odaadtam annak a lánynak, aki a bejáratnál szedte be a jegyeket.
Épp beléptem volna, de Castiel sehol se volt. Megfordultam, és megint egy lány társaságába találtam.
- Ez nem lehet igaz... - sóhajtottam.
Odamentem hozzájuk, majd megragadtam Castiel kezét, és gyorsan elhadartam, amit mondani akartam.
- Bocsi, hogy megzavarom a beszélgetéseteket, kedves idegen lány, de nekünk mennünk kell a filmre, mert a végén lekéssük emiatt a barom miatt. Szia.
Castiel engedelmesen követett, miközben a pattogatott kukoricát rágcsálta. Rászóltam, hogy ne egye meg az egészet, a filmre is kell, mire megfogott egy darabot, és hozzám vágta. Megcsaptam a fejét, de aztán nevetve dobálni kezdett a rágcsával, én pedig inkább ráhagytam, és beléptem a terembe.
Felsétáltunk a saját helyünkre, majd miután Castiel is lehuppant, kényelmesen elhelyezkedtem. Castiel beleszagolt a levegőbe, majd összehúzta a szemöldökét.
- Ezt te is érzed?
- Micsodát?
Castiel rám nézett, majd felém hajolt. Annyira ledöbbentem, hogy sokkos állapotba kerültem, és meg se moccantam. Castiel odahajolt a nyakamhoz, majd megéreztem forró leheletét.
- Persze, hogy nem érzed - suttogta. - Mert neked van ilyen illatod.
Csak megérezte a parfümömet!
Visszahajolt, majd elmosolyodott.
- Imádom ezt az illatot.
- Honnan ismered?
Rám pillantott.
- Anyám is ezt szokta használni. Talán apámtól örököltem az ízlésemet. Ő is ugyanúgy szereti.
- Akkor talán én és az anyukád is hasonlítunk, ha ugyanazt a parfümöt használjuk.
Castiel felnevetett, majd a tarkójára kulcsolta a kezét.
- Lehetséges. 

Elkerekedett szemmel figyeltem a filmet. A pattogatott kukoricát rágcsálva izgultam a film minden egyes pillanatában.

Néha halk sikoly futott ki a számon. Nem csoda, hogy akció-horror...

- Most nézd meg... - magyaráztam Castiel-nek. - Milyen filmeket csinálnak mostanság.

- Azért elismerésem - suttogta, miközben felém hajolt.

- Szerintem is - válaszoltam.

Castiel megint magába szívta a parfümöm illatát. Lehunyta a szemét, de aztán enyhén megrázta a fejét, és visszahajolt. Beleharapott az alsó ajkába, amitől majdnem elolvadtam. Ökölbe szorította a kezét, majd egy hirtelen mozdulattal kivette a kezemből a pattogatott kukoricát.

- Normális vagy? - néztem rá.

- Nem.

- Én abból enni akartam.

- És akkor? - mondta unottan.

- Most mi is...

Nem tudtam befejezni.

Castiel felém hajolt. Az ajkaink között körülbelül 3 centi távolság volt, amitől elvörösödtem. Castiel oldalra billentette a fejét, majd enyhén szétnyitotta az ajkait. Felpillantottam. Teljesen elvesztem gyönyörű szürke szemeibe, amik különösen csillogtak a sötétben.

De aztán lehajtottam a buksimat, viszont Castiel egyből utána fel is emelte. Az egyik kezével átkarolta az arcomat, a másikkal pedig gyengéden megfogta a kezem. A hüvelykujjával megsimította az arcomat, de aztán még közelebb hajolt, majd lehunytam a szemem.

Valami robbanás, vagy lövés, vagy kiáltás volt a filmben, de egyszerűen annyira mással voltam elfoglalva, hogy nem is emlékszem, mégis összerezzentem rá.

Castiel nyelt egyet, de aztán lehunyt szemmel elvigyorodott.

- Azt hiszem, nem éppen egy mozi a legalkalmasabb a smárolásra, igaz?- suttogta rekedten, amitől megborzongtam.

Felkacagtam, de aztán Castiel kinyitotta a szemét.

Egyszerre mosolyodtunk el.

***

Castiel a "majdnem csók" eset óta nem engedte el a kezem. A mozi után felálltunk, és kinyújtózkodtunk, de utána Castiel az ujjait az enyémre kulcsolta, és kimentünk a teremből, a kukába bedobtuk az üres pattogatott kukoricás dobozt, majd kint Castiel megkérdezte.

- Na jó, mit együnk?

Egymásra néztünk, majd szinte hallottam a gondolatát.

- Egy, kettő - kezdtem el számolni. - Három!

- Pizza - vágta rá Castiel.

- Palacsinta - mondtam teljesen egyszerre vele.

- Palacsinta?

- A mozi+pizza már tök unalmas. Kell egy kis változatosság.

- Én nem akarok palacsintát enni.

- Én pedig pizzát nem - tettem csípőre a bal kezem, ugyanis a jobb kezem Castiel tenyerében foglalt helyet.

- Akkor jön az, hogy a harmadik lehetőséget elővesszük.

- És az mi?

- Kínai - mutatott egy kajáldára.

- Oké - derültem fel.

Castiel mondta, hogy üljek le, ő pedig hoz kaját. Bólintottam, majd helyet foglaltam egy üres asztalnál.

Pár perccel később Castiel egy tálcával tért vissza, evőeszközökkel, néhány szalvétával, és két tányérral megpakolva. Lerakta elém, majd ő is helyet foglalt. Barna tésztát ettünk, olyan csípős... Szezámmagos... Vagy milyen csirkével.

Elvettem egy villát, valamint egy kést is, és nekiestem a kajának.

- Ez nekem nem megy - dobta le a kést Castiel.

Felpillantottam rá.

- Micsoda?

- Nem tudom elvágni a csirkét.

Fuldokolva felröhögtem, Castiel pedig sértődötten keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt.

- Ez nem vicces.

- Olyan vagy, mint egy 5 éves - kacagtam. De amikor lenyugodtam, odaböktem a villámmal. - Ne nyomd, hanem vágd.

Castiel felsóhajtott, majd belebökte a villáját a csirkébe, és vágni kezdte.

De aztán pár másodperc után, a villa feje beletört a csirkébe.

- Bassza meg! - kiáltott fel Castiel.

Felröhögtem, majd leborultam az asztalra, és azt csapkodva nevettem tovább.

- Ne nevess! Ez nem vicces - szólt Castiel, de aztán elmosolyodott. - Jó, talán egy kicsit vicces...

Ő is felnevetett, így már ketten kacagtunk a hülyeségén.

Amint lenyugodtunk, Castiel közölte, hogy nincs mivel ennie. Felsóhajtottam, majd mondtam neki, hogy menjen, és vegyen egy másik villát. Elhúzta a száját, hogy ő nem pontosan erre a megoldásra gondolt. Megkérdeztem, hogy csak nem gondolja, hogy etetem, mire elvigyorodott. Vagyis telitalálat.

Felsóhajtottam, majd elvágtam a csirkét, felszúrtam a villámra, és felé nyújtottam.

- Nesze.

Castiel áthajolt az asztalon, majd bekapta a falatot. Elpirulva lehajtottam a fejem, Castiel pedig visszahuppant a helyére.

A kukába dobva a tányért, és ezeket, Castiel újra megfogta a kezem, majd elindultunk kifelé a plázából. Útközben egymásra pillantottunk, majd mindketten elmosolyodtunk.

De aztán Castiel komolyra fordította a szót.

- Menjünk vissza abba a lakásba, ahol eddig is voltunk.

- Miért?

- Mert majd onnan megyünk el Ethan-ért.

Lehajtottam a fejem.

- Mit akarnak tőlünk...?

- Nem tudom, Szöszi. Nem tudom...

Evy

Miután Curt és én kiléptünk az étteremből, a park felé vettük az irányt. Átkarolta a derekamat, majd magához húzva egy puszit nyomott a fejemre. Felkuncogtam, de aztán tovább sétáltunk, viszont hirtelen ránk kiáltottak.

- Hé, Curt!

Megálltunk, majd hátrafordultunk. Egy srác igyekezett felénk, majd miután odaért, intett egyet.

- Rég láttalak.

- Andrew! - derült fel Curt arca. - A meccs óta nem találkoztunk.

- Igen, rég volt már - mosolygott, mint megtudtam Andrew, de aztán rám pillantott. - Látom, nem vagy egyedül.

- Ó, igen. Andrew, ő itt a barátnőm, Evy. 

- Andrew Parrish - nyújtott kezet a srác.

- Evelyn Price - ráztam meg.

Andrew egyébként magabiztos kisugárzású srác volt. Éj fekete szemével, és barna hajával igencsak népszerű lehetett a lányok körében. Kócos haja volt, csupán a füle mögötti tincsei voltak megnőve, amit furcsa módon, befonva hordta. 

- Mi a helyzet? Mit csináltok? - kérdezte.

- Randizunk - nevetett Curt.

- Azt vágom - forgatta a szemeit Andrew.
- Csak kijöttünk ide a parkba - javította ki magát Curt.
- Vágom - ismételte Andrew, miközben a tarkójára kulcsolta a kezét.
- És te mit keresel itt? 
- Csak sétálok.
- Úgy értem, mit keresel a városban? Ha jól tudom, akkor neked másmilyen országban kéne lenned. 
- Áthelyeztek - sóhajtotta unottan Andrew.

Curt bólintott, de aztán Andrew intett egyet, és elmosolyodott.
- Na, további jó szórakozást. Nekem rengeteg melóm van még. Sziasztok!
- Csá! - intett Curt.
- Szia! - köszöntem.
Curt felsóhajtott, majd rám mosolygott.
Elmagyarázta, hogy Andrew-val a meccsükön találkoztak, ugyanis Andrew a másik csapat edzője. Elkerekedett szemmel figyeltem, hiszen én azt hittem, úgy találkoztak, mint két játékos. Curt elnevette magát, majd mondta, hogy az lehetetlen, ugyanis Andrew sokkal idősebb nála. Bár fiatalnak néz ki, valójában már 26 éves, és ezért szabadkozott a munkára, hogy el kell mennie. Andrew egyébként rendőr, már vagy 3 éve. Van egy húga is, de vele még életében nem találkozott. Megkérdeztem, hogy mégis miért, de Curt megrázta a fejét, hogy nem tudja. Még maga Andrew sem tudja az igazi okot, és bár már felnőtt, de az apja nevelte fel. Az anyjával egyszer találkozott, akitől sikerült kicsikarnia a húga keresztnevét, és hogy hogyan is néz ki. Talán ez a másik oka, hogy idejött, mert a húga valahol ide jár iskolába.
- Nehéz lehet neki... - néztem Andrew után.
- Miért is?  - értetlenkedett Curt.
- Az apja nevelte... Sose látta a húgát... Valamint dolgozni is sokkal nehezebb lehet, mint iskolába járni.
- Dolgozni majd nekem is kell - nevetett fel fanyarul Curt.
- Miért? - kérdeztem ostobán.
- Hát, ha végzek a sulival, akkor nekem is el kell kezdenem. Valamint... - ölelte át a derekamat, majd magához húzott. Átöleltem a nyakát, majd Curt elővette az ördögi vigyorát. - ha majd feleségül veszlek, akkor el kell, hogy tartsalak.
Elpirultam, majd felkacagtam. Curt benedvesítette az ajkait, majd felém hajolt. Lehunytam a szemem, majd hagytam, hogy megcsókoljon. Visszacsókoltam, majd beletúrtam a tarkóján lévő tincsekbe. Felnevetett, majd egy apró csókot nyomott a számra.
- Evy?
Az ismerős hangra azonnal eltaszítottam magamtól Curt testét, majd félve pillantottam oda.
Anya döbbent tekintettel, és néhány szatyorral a kezében álldogált mellettünk.
- Szia anya... - köszöntem.
- Bassza meg... - suttogta mellettem Curt, hogy csak én halljam.
- Hát te? Be sem mutatsz?
Lehajtottam a fejem, majd bólintottam.
- Anya, ő itt Curt... A barátom...
- Jó napot, Curt Turner - nyújtott kezet Curt illedelmesen.
- Ada Mendez - mosolygott anya, majd megrázta Curt kezét.
Pár pillanatig csak csöndben álltunk, de aztán anya felém fordult.
- Körülbelül mikor jössz haza? Csak mert vigyázni kéne az öcsédre. El kell mennem egy ügyfelemhez.
- Ahhoz az arrogáns bunkóhoz? - mosolyodtam el.
- Ne is mond... - sóhajtott anya.
- Szerintem... Mennyi az idő? - pillantottam rá Curt-re.
- Negyed hat - nézett az órájára.
- Hatra haza tudsz jönni? - kérdezte anya.
- Persze.
- Oké. De nehogy elcsatangolj - kacagott anya.
- Majd hazakísérem - karolta át a derekamat Curt.
Anya bólintott, majd elköszönt tőlünk, és elsétált.
Lassan fordultam oda Curt felé, de egész végig csak a földet bámultam, mintha bármi érdekes is lett volna rajta. Éreztem, ahogy a könnyek összegyűlnek a szemembe, majd óvatosan a számhoz emeltem a kezem.
- Te sírsz? - kérdezte Curt.
Észbe kaptam, majd gyorsan megtöröltem a szemem.
- Ki sír? Idióta...
Curt aggódó arccal rám nézett, majd magához húzott, és átölelt, nálam pedig elszakadt a cérna. Sírva bújtam bele a kabátja anyagába, miközben a homlokomat a mellkasának támasztottam. Curt sokkal magasabb volt nálam, ha normálisan kihúzom magam, akkor az álláig érek, körülbelül.
Curt megpróbált nyugtatni, de tudtam, hogy az nálam nem fog beválni. Ha egyszer elkezdem a sírást, nem tudom abbahagyni...

***

Félve léptem be a lakásunk ajtaján. Háromnegyedre hazaértem, majd mikor Curt idekísért, egy utolsó, hosszú és gyengéd csókkal búcsúzott el. Megsimítottam az arcát, majd én is megcsókoltam. Félmosollyal köszönt el, majd miután beléptem a bejárati ajtón, elindult a saját háza felé.
A nappaliba érve megpillantottam apámat a kanapén ülve, anyát pedig, aki a papírjait szedte össze.
Levettem a cipőmet, majd elindultam a szobám felé, hogy hátha el tudok menekülni.
- Evelyn, gyere ide.
Basszus...
Odafordultam feléjük, majd apa letette az újságpapírt.
- Hadd kérdezzek valamit.
Bólintottam.
Apa a térdére támaszkodva nézett a szemembe. Mielőtt kinyitotta volna a száját, anya szólalt meg.
- Azt hiszem, jobb, ha én kezdem. Én ott voltam. Ki az a fiú, Evelyn?
- Tudod a nevét. Bemutatkozott neked - válaszoltam.
- Nem szemtelenkedj! - rivallt rám.
Felsóhajtottam.
- Curt Turner. 20 éves... Gimnazista...
- Na álljunk meg egy szóra - szólalt meg apa. - Egy az, hogy egy ilyen idős fiúval jársz?! Azért egy 20 éves teljesen máshogy gondolkodik, mint egy 18 éves! Ezt felfogtad?! Valamint 20 évesen hogy lehet gimnazista?
- Nyilván megbukott - válaszolt anya.
- Evelyn, ez most komoly?!
Nem válaszoltam, csak lehajtottam a fejem.
- Ezt nem bírom felfogni - dőlt hátra apa. - Mi lett a mi lányunkból?! Fiúzik a tanulás helyett!
- Evelyn, mondj meg nekem valamit őszintén - fonta össze a mellkasa előtt a kezét anya. - Szűz vagy még?
Meglepődtem a kérdésére.
- Anya!
- Válaszolj!
- Nincs okom választ adni erre a kérdésre - szúrtam oda.
- Eve - kezdte apa, de anya leintette.
- Nos, válaszolj Evelyn. Az anyád vagyok.
Pár másodperc néma csönd után válaszoltam.
- Nem. Nem vagyok.
- Ez nem lehet igaz - kapkodta apa a levegőt.
- Igen? Ő vette el?! Ő volt az?!
Nem. De jobb lett volna, ha igen.
Viszont a másik pasimról se tudtak... Nem mondhatom, hogy ne Curt volt, mert akkor rákérdeznek, hogy ki volt, és el kell mondanom... Ami csak ront a helyzeten.
- Igen - füllentettem. Curt-el is lefeküdtem, de nem ő nála van a szüzességem.
Anya felsóhajtott, majd apa megszólalt,
- Ehhez nem tudok mit hozzászólni... Menj a szobádba. Most. Látni se bírlak...
Elhúztam a számat, majd azt tettem, amit mondott. Bementem a szobámba, majd lehuppantam az ágyamra. SMS-em jött, így a telefonomért nyúlva megnyitottam. Curt írt.

Minden oké?

Mosolyogva elkezdtem bepötyögni neki a választ, de aztán kinyílt az ajtó, és anya lépett be rajta.
- Mivel van még pár percem, mielőtt elmegyünk apáddal, mondok valamit. Kérek mindent.
- Mi?
Anya a a hóna alá vette a laptopomat, majd elvette a TV-m távirányítóját. Kikapta a kezemből a telefonomat, mire felkiáltottam.
- Anya!
- Ezzel egy életre elveszem a kedved a pasizástól.
Elkezdte nyomkodni a telefonomat, mire ismét felkiáltottam.
- Anya! Ne nyúlkálj a magánéletemben.
Anya elmosolyodott. De ez nem a kedves mosoly volt. 
- Mond, hogy nem fogsz többet találkozni azzal a fiúval. Vagy elküldöm ezt az üzenetet.
- Mit írtál?
- Azt nem kell tudnod.
- Hát én pedig nem fogok lemondani róla.
- Te tudod...
Anya elküldte az üzenetet, majd kiindult a szobámból. Az ajtóból visszafordult, majd rám nézett.
- Soha többet nem találkozhatsz vele. Megtiltom. Én viszlek az iskolába, és én is hozlak. Megvan az órarended, így tudom, mikor végzel. És suli után nem mehetsz sehova.
- Ezt nem teheted! - kiáltottam.
- De igen, megtehetem. Semmilyen kapcsolatod nem lehet vele. Elég volt.
- Ez nem teheted! - ismételtem, ezúttal sírva. - Szeretem őt!
Anya ismét fenyegetően rám mosolygott, majd becsapta az ajtómat.
Zokogva a szám elé kaptam a tenyeremet...
Vége...

Avery

17:40

20 perc múlva már nem itt leszünk. 20 perc múlva eltűnünk, és lehet nem jövünk vissza.

20 percen múlik az életünk...

Castiel a fotelban ült, miközben egyikünk se kapcsolta fel a villanyt. A térdére támaszkodva összekulcsolta az ujjait, majd azokat a szája elé helyezve gondolkodott.

Hirtelen kopogtak az ajtón.

- Avery? Castiel? - hallottam.

- Steve...

Felpattantam, de Castiel a karomnál fogva visszarántott.

- Nem. Nem bízhatunk senkibe.

- Bennük azért igen.

- Aiden! - kiáltottam.

- Beengednétek? - kérdezte Steve. - Segíteni akarunk.

- Nem - válaszolta Casiel. - Menjetek el.

- Pff... - fújt Aiden. - Akkor...

- Aiden, inkább..... - hallottam Luc félénk hangját. Előkerült?

- Neked kuss legyen - rivallt rá Aiden.

Egy kis csönd, de aztán Steve, megszólalt.

- Aiden, meg ne próbáld!

- Ha nem engedtek be...

Hatalmas csattanás hallatszódott az ajtó felől, majd megpillantottam Aiden gúnyos mosolyát.

- Bejövünk erővel.

Berúgta az ajtót.

Besétáltak, majd Steve egy kézzel felemelte az ajtót, majd visszatette a helyére. Aiden levágta magát az egyik fotelba, Luc pedig leült a földre. Steve végigfeküdt a kanapén, majd lehunyta a szemét.

- Mit kerestek itt? - kérdezte Castiel, nekidőlve az ajtófélfának.

- Segíteni jöttünk - válaszolta Steve. - Aiden talán veletek megy, Luc-nak erős a telepatikus ereje, én pedig logikusan tudok gondolkodni. Bár... - mosolyodott el Aiden-re pillantva. - Azt a tulajdonságot lehet Aiden elvette tőlem.

Aiden elvigyorodott, de aztán komolyra fordította a szót.

- Nekem információkra van szükségem.

Rám pillantott.

A következő pillanatban kisebb szúrást éreztem a fejemben, így odakaptam.

- Lazítsd el magad - mondta Steve. Ki se nyitotta a szemét, mégis tudta, hogy mi történik.

Bólintottam, majd pár másodperc után megszűnt a fájdalom.

Aiden az állára rakta az ujjait, majd a padlót bámulva megszólalt.

- Ennek nincs semmi értelme... - morogta.

- Küld át - sóhajtotta Steve, majd 5 másodperc után ő is kifejtette a véleményét. - Azért valami van benne.

- De mégis mi? - vakarta meg a tarkóját Luc.

- Te hogy jutottál az információkhoz? - döbbent meg Aiden.

Luc elvigyorodott. Pár pillanat alatt megszerezte őket a képességével.

Én is végig gondoltam, majd a kis villany felkapcsolódott a fejemben.

Mi van akkor, ha...

- Avery-nek igaza van - mondta Aiden.

Kis szünetet tartott, majd ismét megszólalt.

- Cserét akarnak.

Steve felnyitotta a szemét.

- Ezt hogy érted?

- Teljesen logikus. Elfogták Ethant, hogy alkut tudjanak vele ajánlani. Visszaadják Avery öccsét, ha mi odaadjuk cserébe őt. Erre ment ki az egész játék.

Megdöbbentem Aiden stílusára. Valahogy... Másmilyen volt... Sokkal magabiztosabb, felnőttesebb volt. A humorát egy kicsit hátraszorította, és felvette Steve stílusát.

Aiden nem mindig ilyen volt - hallottam Steve hangját a fejemben. - Az elmúlt napokban kisebb edzéseken ment keresztül, fejlesztette az önuralmát, valamint a képességét. Ezért tudta  megszerezni az információkat ilyen hamar. Sokkal komolyabb lett. Most már látja a dolgok súlyosságát, valamint képes érzékelni a körülötte lévő, lélegző, mozgó dolgokat. Majdnem olyan, mint én. Csak felülmúlta ez elvárásaimat. Felülmúlt engem.

Összeszorítottam az ajkaimat, majd Luc megszólalt.

- Mit tegyünk?

- Nekem van egy ötletem - szólalt meg Aiden.

Steve mosolyogva rá pillantott.

- Halljuk.

- Én Avery-ékkel megyek. Megpróbáljuk azt a taktikát követni, hogy kiszabadítjuk Ethant. Averyt semmilyen ok miatt sem adjuk a kezükre, ez biztos. Luc itt marad. 

- Miért? - kérdezte döbbenten a megszólított.

- Mert te vagy a leggyengébb - nevetett fel Aiden. - Fizikailag. Szellemileg viszont te vagy a legerősebb. Külső személyként tudod követni az eseményeket, ha megszerzed a fejemben lévő információkat. Ha elakadunk, pillanatokon belül tudsz nekünk segíteni. Ott nem sokra mennénk veled.

Luc bólintott.

- Én is megyek - mondta Steve.

- Nem - válaszolta Aiden.

- De igen. Tulajdonképpen engem akarnak. Talán magamat használhatnám, hogy bejussatok.

- Bocs, de ez baromság. Nem hagynám, hogy feláldozd magad.

- Nem arra gondoltam. Hanem, hogy elcsalom a figyelmüket. Gyorsabb vagyok az embereknél, nem tudnak utolérni.

- De tudják, hogy megyünk. Különböző csapdákkal, és haditervvel akarnának becserkészni minket.

- Jók a farkas ösztöneim. Nem tudnak becsapni. Ezt te is tudod.

Aiden fújt egyet, de aztán bólintott.

- És Castiel? - kérdeztem.

Castiel felfigyelt a neve hallatán.

- Ő is jön velünk. Nem hiszem, hogy elengedne téged egyedül, mert félt. Úgyhogy jön.

Rápillantottam Castielre. Elvörösödött (olyan kibaszott aranyos olyankor...) és megvakarta a tarkóját.

- Ez merő téves jellemzés...

- Aiden belelát a fejedbe - mosolygott Steve. - Ne ellenkezz.

Castielt még jobban elöntötte a pír, de aztán nevetve visszafordultam Aiden felé.

Elmosolyodott.

- Én is így érzek.

- Micsoda?

Pár pillanat múlva már előttem termett. A homlokát az enyémnek támasztotta, majd megszólalt.

- Nem hagyom, hogy bántsanak... - suttogta.

Nyeltem egyet, de aztán Steve felállt. 

- Avery, gyere egy kicsit kérlek.

Én is felpattantam, majd kimentem az erkélyre Steve után.

Nekitámaszkodott a korlátnak, majd kibámult a messzeségbe. A szél fújta a haját, majd elmosolyodott.

- Nem csak a stílusa változott meg Aiden-ben. Az irántad érzett érzelmei is változtak.

- Mégpedig?

Steve felsóhajtott.

- Ez majdnem olyan, mint nálunk, farkasoknál a bevésődés.

- Bevésődés?

- "Olyan nehéz elmondani, hogy miről is van szó... Egyáltalán nem olyan, mint a szerelem első látásra. Inkább, mint... mint a gravitáció. Ha meglátod azt a valakit, akkor egyszerre nem a tömegvonzás ereje köt a földhöz többé. Hanem ő. És többé semmi más nem számít, csak ő. Egyszerűen mindent megtennél, bármivé lennél az ő kedvéért... Azzá válsz, amire neki a legnagyobb szüksége van: a védelmezője leszel vagy a szerelmese, a barátja vagy a testvére." - idézte Steve.

Ámulva hallgattam, majd nyeltem egyet.

- Ugyan ez van Aiden fejében. Ezt élni át. Csak te vagy a képben - nézett rám Steve.

- Neked vésődött már be valaki?

Steve megrázta a fejét.

- Ez ritkán fordult elő. 

- Fiúnak fiú vésődhet be?

- Még nem találkoztam olyan esettel, de lehetséges.

Bólintottam.

- Aiden meg akar védeni. Meg akar óvni minden bántalmazástól, vagy rossz dolgoktól. Feláldozná magát, csak hogy te élhess - mondta tovább.

- És én mit tudok tenni?

Steve rám nézett.

- Te semmit. Itt az érzelmek irányítanak. Vagy elfogadod, vagy elutasítod. Vagy gátolod, vagy segíted.

Kopogtattak az erkély üveg ajtaján. Odapillantottunk, majd Aiden kinyitotta, és megszólalt.

- Indulnunk kell.

***

Felültem Castiel mögé a motorra, majd feltettem a sisakot, ugyanis Castiel odaadta a sajátját.

- Készen álltok? - kérdezte Steve.

- Nem - válaszoltam.

Aiden felnevetett.

- Nem kell aggódnod.

- Remélem is...

- Hát akkor... - állt Luc az ajtóban.

- Mindenki tudja a címet? - nézett körbe Steve.

- Igen - válaszolta Luc.

- Neked minek tudnod? - kérdezte Aiden.

- Hülye gyerek - nevetett Luc. - Ha nem tudom a koordinátákat, akkor nem tudom belőni a helyet, hogy hol vagytok.

- Igaz.

- Mi tudjuk - válaszolta Castiel.

- Rendben, akkor ott találkozunk - mosolygott Steve.

- Bye-bye - emelte a kezét a homlokához Aiden, majd intett egyet, és eltűntek a szemünk elől.

- Mi is menjünk - izzította be a motort Castiel.

- Ühüm - bólintottam.

- Jó gyorsan ideértetek.

Aiden mellett állva kisebb szorongás fogott el, de aztán Castiel megfogta a kezem.

- Semmi baj.

Beleharaptam az alsó ajkamba, de aztán Steve megszólalt.

- Úgy lesz, ahogy megbeszéltük. Szólok Luc-nak.

Két másodperccel később Steve felpillantott.

- Összekapcsol minket. Ha valami baj van, akkor csak kiáltsatok. Gondolatban - nézett Castielre.

Vöröske bólintott, de aztán Steve eltűnt, majd Aiden mondta, hogy induljunk.

Beléptünk a sötét épületbe, majd lassan elindultunk. Aiden ment elöl, én Castiellel hátul.

(írói megjegyzés: Ha Avery beszél, akkor "*"-t rakok a mondata után. Ha Castiel, akkor "."-t, ha Aiden, akkor ";"-t, ha Luc, akkor "-"-t, ha pedig Steve, akkor "#"-t)

- Mindenki hall? (-)

- Igen (*)

- Aha (.)

- Természetesen (#)

- Naná (;)

Luc a fejemben volt. Szó szerint. Szinte láttam magam előtt az arcát.

Aiden, emberek! (-)

Aiden félre ugrott, majd magával rántott minket is. Nekifeszültünk a falnak, majd vártuk, hogy az emberek elmenjenek, és mentünk tovább.

Elértünk egy kisebb folyosót, ami tele volt ajtókkal.

- Bassza meg... - nyöszörgött Aiden.

Luc eltűnődött, majd erősen koncentrált, hogy jó választ tudjon adni.

Balról a második (-)

Aiden bólintott, majd elindult a megnevezett ajtó felé. Rátette a kilincsre a kezét, de aztán Luc hangja ismét felkiáltott a fejemben.

Mégse! Aiden, nem az a jó! (-)

Aiden lenyomta a kilincset, majd felé kaptam.

- Aiden!

De már túl késő volt...

Aiden belökte az ajtót, majd megszólalt egy női hang.

- Nicsak, vendégünk van. Rég láttalak, Aiden babám.

- Francba! - szorította össze a fogát Aiden.

A nő felnevetett, majd felállt a szék rejtekéből.

- Milyen rég is volt...

Amint meglátott, elsötétedett az arca, de aztán felnevetett.

- Ezt nem hiszem el! A kezünkbe sétál a kislány. Micsoda nyereség...

Előkapott egy pisztolyt, majd felénk szegezte.

- Játszunk egy kicsit? Vagy ideadjátok a lányt, vagy golyót repítek belétek.

Hátrébb léptem, mire a nő elvigyorodott.

- Ti akartátok...

Hirtelen egy másik lövés dördült el, és a nő holtan zuhant a padlóra.

Steve lihegett mögötte, majd ledobta mellé a fegyvert.

- Koszos kurva.

- Steve! Mit keresel te itt? - döbbent meg Aiden.

- Luc jelzett. Aztán idejöttem.

Én mondtam, hogy nem jó az ajtó... (-)

Aiden felsóhajtott.

Akkor melyik a jó? (;)

Jobbról a második (-)

Aiden kicsörtetett, majd bementünk a másik, jó ajtón.

Teljes sötétség lapult a teremben. Az orromig se láttam el, de aztán Aiden felkapcsolta a villanyt.

Egy testet láttam a földön, aminek a kezei ki voltak kötve egy rácshoz.

- ETHAN! 

Odafutottam hozzá, majd visszapillantottam Aiden-re.

- Egy kést, vagy egy ollót, gyorsan!

Aiden körbenézett, majd felkapott egy kést az asztalról, és a padlón át átcsúsztatta hozzám. Felkaptam, majd gyorsan elvágtam vele a köteleket.

Magamhoz öleltem Ethant, majd elsírtam magam.

- Nincs semmi baj... Itt vagyunk...

- Fogalmatok sincs, mit műveltek velem... - suttogta rekedten Ethan.

Srácok, erősítés! Mindjárt odaér hozzátok! (-)

- Bassza meg! - csapott a combjára Aiden. - Steve, gyere!

Steve bólintott, majd kifutottak az ajtón. 

Castiel leguggolt mellém, majd eldobta a kést, és átölelt. Próbált nyugtatni, de aztán egy hang törte meg a csendet.

- Micsoda drámai pillanat...

Odakaptuk a fejünket, majd felpattantunk. Egy körülbelül 40 éves férfi állt az ajtóban, 3 méterre tőlünk. Lehajolt, majd felvette a kést.

- Kiscicám, téged nem bántalak. Mert te kellesz. De kiskutyák...

- Maga nagyon szereti az állatokat, ugye? - kérdezte dühösen Castiel.

- Bevallom, igen. De... - megszorította a kést, majd egy lépést tett felénk. - főleg, ha döglöttek.

Elkerekedett szemmel figyeltem, de aztán elakadt a szavam.

A férfi Ethan felkarjába szúrta a kést, majd nevetve kihúzta onnan.

Ethan fájdalmasan felkiáltott, majd leesett a földre. A másik tenyerét a sebre szorította, majd Castiel összeszorított foggal rámeredt a férfira.

- Te kis...

Ökölbe szorította a kezét, majd nekiugrott.

Avery! Castiel! Vigyázzatok! Az a kés meg van mérgezve... (-)

Castiel megállt, de aztán a férfi elvigyorodott.

- Rájöttél valamire?

Felé lendítette a pengét, de Castiel elhajolt, viszont a kés súrolta az arcát, így egy kis vágással gazdagodott.

... egy karcolás, és halottak vagytok! (-)

- Én végeztem - vigyorgott a férfi, majd elindult az ajtó felé. - További jó szórakozást.

A szám elé kaptam a kezem.

Castiel csak úgy, mint Ethan, összeesett, majd nem is kelt fel.

Luc, mit csináljak?! (*)

Nem tudom! Ez olyan méreg, ami először megbénít, majd szépen lassan megöl... Csak van valahol valami ellenszer ellene! (-)

Körbenéztem, majd átnéztem az asztalt, de nem találtam semmit.

- Basszus... - futotta el a szememet a könny.

A második szekrény negyedik fiókjában van valami! (-)

Odapattantam, majd kihúztam a fiókot, és átnéztem.

- Megvan! - húztam ki egy injekciós tűt. Félredobtam a fegyvereket, majd kétségbeesetten felkiáltottam.

De itt csak egy van...! (*)

Nézd át a többi fiókot is (-)

Átkutattam minden egyes fiókot, majd az első szekrényt is megnéztem.

Nincs semmi...

- Biztos van valahol még egy... - sírtam kétségbeesetten.

Avery, a méreg egyre jobban terjed! Sietned kell! (-)

De csak egy ellenszert találtam... (*)

Használnod kell valakin! (-)

Rápillantottam a fiúkra.

Ethan is...

Castiel is...

Mind a ketten a földön haldokoltak...

Mégis mi a fenét csináljak...?!

***

17:37

Feladó: Evelyn

Címzett: Curt (❤)

Üzenet: Bocsi Curt, de ez nekem nem megy. Megváltoztak az érzéseim. Inkább hagyjuk egymást.

Elküldi az üzenetet?: Igen/Nem

***

Feladó: Yves

Címzett: Avery

Üzenet: Ez a legrosszabb, tökéletesen a legrosszabb...

Elküldi az üzenetet?: Igen/Nem

Menti piszkozatként?: Igen/Nem